262.

Asame

Miután elintézem a dolgaimat és a telefonokat is, van időm kicsit elgondolkodni azon, amiket Deon mondott nekem. Rágyújtva, magam elé bámulva gondolkodom el mindazon, amit mesélt a gyógyszeréről és a hatásairól. Persze, megértem, hogy miért nem akarja, hogy bárki is úgy lássa, én ne érteném meg. Hiába mondja azt, hogy más, mint egy sérülés, amihez segítség kell, mert azért annyira nem, vagy csak én vagyok túlzottan hülye ilyen téren és gondolom azt, hogy engem se nézegessen senki, mikor ellátnak és gyengének érzem magam. Fasz tudja. Azt hiszem, ez a fajta hiúság, nem hiúság mindkettőnkben megvan. Mindenesetre az azért roppant mód érdekelne, mikor kezdjek aggódni azon, hogy nem jelenik meg, mert nem hat a gyógyszere. Majd beszélek vele erről is. Számomra ez fontos, akármennyire is tetszik neki vagy sem. Nekem az az általa említett másfél óra kicsit soknak tűnik. Majd igyekszem átbeszélni vele ezt, mert komolyan érdekel a dolog és szeretném, ha tisztában lenne azzal, hogy nem érdekel, olyankor milyen állapotban lesz, ha gáz van, nem fogok szarozni. Azt hiszem, ez érthető részemről. Remélem legalábbis...


Felállok és töltök magamnak egy whiskyt, miközben megint a cigarettáért nyúlok és rágyújtva veszem kezembe újra a telefont. Ideje elbeszélgetnem Ryuuichivel kicsit Shinjiről és arról, hogy bár nem szívesen, de kell valakit kerítenünk Naoto helyére. Ahogy láttam tegnap, a fiú lesz az új jelölt a feladatra, de szeretnék tudni róla egy-két dolgot. Tárcsázom testőröm és magamhoz rendelem, kérve őt, hogy hozza magával az aktát is, amit kértem. Tíz percet kér, addig nekem van időm intézni egy kávét és megnézni pár dokumentumot még a gépen.


Ismét Fei jut eszembe. Nem áll össze a kirakós, valahonnan mindig hiányzik egy-egy újabb kocka belőle, amitől a felépíthető lehetőségek meginognak és összedőlnek. Ha az a kínai pincsi ma este mégis engem támadna meg, akkor olyan hibát követne el, amit nem hiszem, hogy jó szemmel nézne a Triádok. Mellesleg, mindenképpen faszság is lenne a dolog. Ha csak azt veszem alapul, hogy a múltkorinál is elég szarul járt, mert kapásból négy yakuzába kötött bele, akkor most a helyében kétszer is meggondolnám, hogy akarom-e én ezt vagy sem. Nem tudom, mennyire ismeri Nishidát, mit tud róla vagy a többiekről, de nem kockáztatnám meg a helyében, hogy kivívjam magamnak az ő haragjukat is. Nem lenne értelme, egy olyan hálózat kiépítésénél meg pláne nem, amilyet ők terveznek. Másrészről Deon mentorának felbukkanása is elég érdekes dolgokat vet fel. A fickó egy gazdag fasz, így, ha nincs is köze kimondottan a Triádokhoz, lehet velük kapcsolata... Ezt lenne jó kideríteni, hogy mégis mennyire.


A másik probléma, ami jelenleg foglalkoztat, az Akihito. Ha kiszedett belőle valamit mégis Fei, akkor meglehet, azért kaptam vissza őt élve, hogy erről Aki is tájékoztatni tudjon, ha viszont semmit és Akihito valami olyannal rukkolt elő Feinek, nekem gyűjtött információ gyanánt, ami a kínai szerint nem volt elég jó vagy túl meggyőző, esetleg lényegtelennek vélte, nem látta értelmét, hogy még jobban kivívja a haragom esetleg. Még mindig az a véleményem, hogy incselkedik az oroszlánnal, de fél jól megráncigálni a bajszát, mert ha ezt tenné, rárontana a fenevad és semmi nem maradna belőle. Talán igen, talán nem... Legalább térne magához végre Akihito annyira, hogy ezt kideríthessem, de erre nem látok esélyt még legalább két napig. Pedig égetően szükségünk lenne arra az információra... Egyre jobban ezt érzem.


Elmélkedésemből egy halk kopogás rángat vissza a valóságba, majd megjelenik Ryuuichi, kezében az aktákkal. Intek neki, hogy jöjjön, üljön le, s miután a kezembe nyomja a dossziét, nézegetni kezdem. Ninomiya Shinji. Jövőre lesz még csak huszonhat éves, Osakában született, onnan költöztek át ide Tokióba. Van két húga is, akik már itt születtek. Sosem voltak jómódúak, de valahogy megéltek. Shinji azért döntött a testőrködés mellett, hogy a pénzből segíteni tudja szüleit és a húgait. Elolvasom azokat a kiértékeléseket is, amiket Ryuu írt róla. Kiváló céllövő, jó a problémamegoldó készsége is, ami már előnyt jelent, ha tényleg Naoto helyére szeretnénk őt. Ragaszkodik az elképzeléseihez, de meg lehet őt győzni érvekkel. Nem egy problémás kölyök, ahogy kiveszem Ryuu írásaiból és mindenáron tanulni és fejlődni szeretne. Becsukom a dossziét és testőrömre pillantok.

- Mi a véleményed róla? - kérdezem őszintén, komolyan. Olvastam ugyan a hivatalos jelentéseit, de szóban is szeretném hallani, mik a meglátásai a fiúval kapcsolatban.

- Shinji remek kölyök, nem csak azért, mert elfogult vagyok vele szemben, nem erről van szó. Hamar tanul és mindent precízen hajt végre – mondja őszintén. - Még nem mondom azt, hogy teljesen készen van, de már most sokkal jobbak az eredményei, mint azoknak a testőröknek, akik hamarabb kerültek ide őnála. Ezért is foglalkoztam vele annyit az utóbbi időben. Mindenképpen úgy vélem, hogy száz százalékig számíthatunk rá és profi testőr. Tudod, hogy nem szoktam senkit ennyire magasztalni, de ha utódot akarnék a magam helyére, mindenképpen őt választanám, ha arra kerül a sor – mondja csendesen, mire elmosolyodom. Remélem, nem gondolja azt, hogy őt akarom lecserélni... Eszem ágában sincs megválni Ryuutól még hosszú évekig.

- Szóval, mindenképpen alkalmas lenne ellátni olyan feladatokat, mint amilyeneket te is ellátsz? - kérdezek még mindig, bizonytalanságban tartva őt. Bár ha ismer, tudhatná, hogy egyik pillanatról a másikra nem cserélem le a legbizalmasabb embereimet.

- Határozottan igen.

- Nagyszerű. A temetés után szeretném, ha magad mellé vennéd ténylegesen is... Naoto helyére – tisztázom és látom Ryuun, hogy nem nagyon tetszik neki a dolog. - Te is tudod, hogy kell valaki melléd, aki segít neked most, hogy Naoto nincs többé. Hidd el, nekem sem füllik hozzá a fogam és ez nem jelenti azt, hogy semmibe veszem Naoto emlékét, de kell valaki melléd és kell valaki, akiben éppen annyira megbízhatok, min megbízhattam Naotoban vagy benned – jelentem ki komolyan.

- Igazad van. Nem állt szándékomban megkérdőjelezni a döntésedet és tisztában voltam azzal is, hogy ennek előbb-utóbb meg kell történnie, csak... Mindegy is, ne figyelj rám, nem fontos... - mosolyodik el halványan.

- De, fontos... - szögezem le. - Ryuuichi, mióta is dolgozunk együtt?

- Lassan tizenegy éve – feleli.

- Gondolod, tizenegy év semmit nem jelent számomra? Lehet, hogy néha rideg és bunkó voltam veletek, de te tudod a legjobban, hogy mindig is megbíztam bennetek és számítottam rátok.

- Tisztában vagyok vele, Asame, sosem kételkedtem ebben – jelenti ki és felsóhajt. - Akkor őt szeretném mindenképpen magam mellett tudni – mondja ki határozottan, mire rábólintok, ezzel részemről lezártnak tekintem az ügyet. Majd szeretnék Shinjivel is beszélni természetesen, de nem most. - Biztos jó ötlet, hogy ma versenyezni akarsz? - kérdezi komolyan, a szemembe nézve.

- Ha vigyázzba állok egész éjjel, sem biztos, hogy jobb ötlet, mint ez – gyújtok rá újra és kifújom a füstöt. - Valami azt súgja, hogy én ma mindegy, mit csinálok, Fei akkor is lép valamit, ami számunkra kurvára nem lesz előnyös, ráadásul egyelőre az informátorok, gondolok, itt Akihitora és Tatsukira, sem mondtak még semmit. Előbbivel Deon most beszél, utóbbi meg amíg nem jön rendbe annyira, hogy zaklatható legyen, nem tudom kifaggatni, tönkretenni vagy az egészségét kockáztatni pedig nem fogom, akkor sem, ha ma a kivégzésemet tervezi Fei és ezt tudta meg Aki – mondom határozottan.

- Megértem, persze – mosolyodik el. - Mellesleg Deon már most olyan, mint egy kis yakuza – mondja komolyan. - Tegnap, mikor elengedted, és épp leharapni készültem volna a fejét, hogy milyen felelőtlen, úgy elhallgattatott, hogy köpni-nyelni nem tudtam, csak magamban morgolódni – mosolyodik el. - Kicsit hasonlít is rád. Ha valamit el akar érni, nem kér, nem utasít, egyszerűen közli, hogy ez van és az, aki mást gondol, bekaphatja, mert akkor is az fog történni, amit ő megálmodott – magyaráz még mindig mosolyogva, én pedig mosolyogva csóválom meg a fejem.

- Azt hiszem, rossz hatással vagyunk egymásra – mondom komolyan. - Már előre sajnállak, Ryuu, mert kapsz magad mellé még egyet belőlem – heccelem. - Hogy fogod ezt bírni?

- Folyóba ugrom – válaszolja. - Vagy majd én is kiugrok az ablakon, mint ő... Azt azért még mindig nem felejtettem el neki...

- Hát, megnéztelek volna, mikor megtette, főleg, hogy a fiaid majdnem egykorúak vele és gondolom, tőlük nem szoktad meg az ilyet.

- A fiúk és Deon más kategória... Az én gyerekeimen néha elcsodálkozom és már szinte nekem kell könyörögni, hogy csintalankodjanak, vagy legyenek kicsit kamaszok. De hát lehet azoknak beszélni szerinted?

- Magadra vess – mondom könnyedén -, kellett neked katonai iskolába küldeni őket...

- Muszáj volt. A nagyobbikat Deon mellé szánom testőrnek – vallja be őszintén. - Feltéve, ha tényleg komolyan gondolod, hogy a kölyök majd átveszi a helyed, ha eljön az az idő.

- Komolyan. Én sem élek örökké - jelentem ki, majd megvonom a vállam és hirtelen eszembe jut valami. - Mit szólnál hozzá, hogyha vége ennek az egész Triádok-Fei mizériának, összeeresztenénk őket? – nézek rá komolyan.

- Érdekes műsor lenne – nevet fel -, de részemről rendben van a dolog. Úgyis szokniuk kell majd egymást... Most viszont, ha más nincs, mennék előkészíteni még pár dolgot estére. Tudod, mint az első számú biztonsági embered, nem engedhetem, hogy még mi távol vagyunk, itt legyen zűr – mondja nagy komolyan, de végül elneveti magát. Megcsóválom fejem és kezébe adva a dossziét bocsátom útjára.


Most már csak Deonnak kell befutnia az infókkal, így míg rá várakozom, elintézek néhány könyvelést, legalább egy pár napig megint nem kell majd velük foglalkozni, nem sokáig hagynak azonban nyugton dolgozni, mert megszólal telefonom, s meglepetten nézek a kijelzőre. Megnyomom a zöld gombot és a fülemhez emelem a telefont.

- Kurva nagy szar van, Asame... - szól bele idegesen Kazuki.