Megrázom fejem.
- Nem keres bűnbakot – jelentem ki határozottan, mert ezt láttam Asamén -, többről van szó, amit már Yoru is észrevett, és nem tud vele dűlőre jutni. A mostani állapotát látva talált valamit, ami kikészítette – mondom csendesen. - Lehet, Asahitoval kapcsolatos csak, lehet, mindkettejükkel – intek fejemmel Asame felé. - Talán neked megnyílik, talán nem, Yoru minden tekintetben furcsa. Megneveli Asahitot bárki előtt, ha ez kell, számolva a következményekkel, amik talán nincsenek is – mondom csendesen, Deon szavai azonban engem rémítenek meg valahol. Igen, kölyök, Asame meglenne nélküled, ám lehet, te nem veszed észre, de melletted kevésbé vakmerő. Tudom, hogy nem ismerted évekkel ezelőtt, az akkori Asame és a mostani már teljesen más, még ha ez neked nem is mond semmit. Nekem igen, és én nem viselném el, ha miattad újra a régivé válna. - Nézd, Deon, én megértelek, megértem, hogy nem akarod ezt átélni újra, de én magam fogok neked könyörögni, hogy ne menj el – vallok neki csendesen, mert megtenném. - Nem ismerted Asamét, nem tudod, milyen volt előtted, én viszont nagyon is jól tudom. Feleannyira sem érdekelte az, hogy életben marad vagy sem, kezelhetetlen volt, melletted megváltozott és a jó irányba. Van mit változnia még, én ezt aláírom, de ha te, aki jelenleg többet érsz neki, mint az egész felfordulás körülötte, elhagyod őt... - hagyom félbe a mondatot. Felesleges győzködnöm a kölyköt, makacsságban van olyan, mint Asame. - Tényleg el tudnád dobni a szerelmét? Mert szeret téged... - kérdezem csendesen, s mikor kimegy, inkább visszaülök az íróasztalhoz és folytatom a félbehagyott munkámat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése