31.

Asame

Mély levegő, tigrisbigris, ennyitől még nem kéne felhúznod magad. Őszinte bóknak szántam. Miután kilépek a folyosóra és végre kegyeskedik mellém iparkodni – persze hagyok neki rá esélyt, nem a szokott tempómban haladok –, megint csipogni kezd, mint egy sárga, pelyhedző kiscsibe. Kiérdemelte ezt a megszólítást. Teljes mértékben.

- Nem mennék bele abba, hogy nekem mikor mi jó, vagy mi nem, mert lehet, az íróasztalom mögött ücsörögve döglenénk meg végelgyengülésben. Vannak elképzeléseim dolgokról, idővel rájössz majd, feltéve, ha nem teszel kárt magadban a túlzott hülyeségeiddel még azelőtt, hogy élnél a felkínált lehetőségekkel – nézek rá hidegen szemem sarkából. Igen, kölyök, azzal van bajom, hogy nem figyelsz magadra, mert még mindig makacsul hiszed, hogy nem érsz semmit. Kurvára tévedsz tulajdonképpen, de majd rájössz. Remélem, még azelőtt, hogy végleg elintéznéd magadnak azt a hullazsákot. - Lehet vele alkudozni. Ryuu nem az az ember, aki - némi normális hangnem után ne - menne bele egy-két dologba, ha ezért cserébe azt éri el, hogy nem okozol neki túl nagy gondot. Nem a te faszságaid miatt aggódik, a kölykeit is a lehető legjobban neveli, inkább azt veszi rossz néven, hogy megpróbálod hülyének nézni... és Sárkányka – mondom úgy, ahogy ő becézgeti az egyik legjobb emberem – bizony oda tud pirítani, ha akar, anélkül, hogy velem szemben megütné a bokáját... - felelem, végül megérkezünk a dojohoz. Akihito már ott vár minket átöltözve. Meghajlás után belépek.

- Szeretnéd, ha a kölyök előtt kenném el a szád szélét? - vigyorogja.

- Gondoltam, végre elvégzed a munkádat is, amiért idehívattalak – mondom hidegen. - Addig átöltözöm, hogy tisztességesen rúghassam szét a hátsódat, amiért még mindig ilyen beképzelt vagy – indulok meg az öltöző fele, otthagyva őket egymásnak...