376.

Shinji

Hülye, értetlen dög. Mit eszik rajtam annyira? Se kaja nincs nálam, se semmi és úgy bűzlök, mint hat pöcegödör egybevéve. Ráadásul hiába zavarom el, miközben Tatsukit és a kölyköt figyelem, az eb nem akar tágítani, makacsul ragaszkodik hozzám, mint a csatornában összeszedett szag. Ha lebuktat, én komolyan lelövöm. A beszélgetés persze abbamarad és a hangokból ítélve mindketten megindulnak felém. Nagyszerű. Mikor a tetoválómester kellő távolságba ér, ösztönösen lépek hátra. Nem várok szívélyes fogadtatást, egy alvilágitól soha, de amit kapok, az kicsit több annál. Tatsuki egy tőrt tartva a kezében ront nekem és szúrásai tele vannak erővel. Mire jó, ha az ember valamivel kisebb és fürgébb támadójánál, de keményen meg kell küzdenem vele azért, hogy ne érhessen el, mert ő is gyors. Mikor eldobja a tőrt, széttárom karjaim, megadom magam neki, így figyelve őt apró meghajlással jelzem is. Persze Tatsukit ez sem hatja meg semennyire, ahogy Mao megadása sem hatotta meg Kitarot. Márpedig én nem fogok olyan könnyen lemondani az életemről, mint ahogy Mao megtette. A tetoválómester végül puszta kézzel ront nekem. Még mindig gyors és mindenáron el akar kapni, sokáig azonban ez nem sikerül neki. Elég jó kiképzést kaptam önvédelemből és két-három évig az utca is nevelt rajtam, de látva Tatsuki dühét, tudom, hogy esélyem nem sok, annyi sem. Félreugrom támadásai elől, de végül sikerül leterítenie és egyből torkomra fonja ujjait. Ilyen könnyen nem fog menni. Megmarkolom mindkét csuklóját, próbálva lefeszíteni az engem szorító kezeket, miközben azért is küzdök, hogy egy percig se gyengüljön az ellenállásom, különben eltöri a nyakam. Szarban vagy, Shinji, baszott nagy szarban, amiből most vagy nem mászol ki, vagy csak akkor, ha kimentenek. Szerencsémre Deon épp időben mozdul, s bár beletelik pár percbe, míg leimádkozza rólam Tatsukit, megteszi. Amint enged a szorítás és levegőt kapok, köhögni kezdek. Szükségem van pár percre, hogy összeszedjem magam. Felfogom, mit beszélnek, megértem. A fenébe is! Többet kellett volna foglalkoznom azzal, amit Suki mondott anno, de nem akartam, hogy túl sok közöm legyen ehhez a világhoz. Feltápászkodom a földről hol Deont, hol Tatsukit figyelve. Tudom jól, ebbe most nincs beleszólásom, nem is menne jelenleg. Szúrós pillantásokat kapok Deontól, mikor közli a tetoválómesterrel, hogy meg fog büntetni, ezzel is jelezve nekem, hogy komolyan gondolja. Állom a pillantását dacosan. Nem érdekel a büntetés, nekem a feladatom az, hogy védjem őt, akkor is, ha nem kéri, hogy tegyem meg. Nem azért lettem testőr, hogy rögtön az első alkalommal meghátráljak, elcsesszem...


S bár keveset tudok az alvilágról, a szabályaikról, éltem benne, egy kicsit, míg meg nem öltem Kitartot. Ezt tudod, te nagyokos?! - nézek most Tatsukira a kérdés közben. Nem tud meghatni a pillantása. Honnan a fenéből tudnád...? Az emberei még mindig egy szőke hímkurvát keresnek, aki egy törékeny, egyszerű kölyöknek látszik. Igen, Tatsuki, én öltem meg azt a barmot, s bármennyire is ostobának tartasz és lenézel, megtettem. Utána jelentkeztem testőrnek. A yakuzák között nem jut eszébe keresniük azoknak az elcseszett vérebeknek és azóta változtam is. Fizikailag, jellemben...


Végül elindulunk kifelé, majd Tatsuki és Bakari is elhajtanak, mellettünk pedig három fickó jelenik meg. Az őrszemek... Még mindig védelmezem Deont, s lassan a Toyota felé kezdem el terelgetni. Nem szólok hozzá, nem tudnék még. Amint beszáll a kocsiba, rágyújtok és indítok én is, majd elindulunk haza. A torkom fájdalmasan lüktet az első slukkoknál, de legalább jelzi, hogy élek. Szép halál lett volna, minden tekintetben. Mikor otthon leparkolok, Deon szó nélkül hagy ott a fenébe. Legyen, akkor majd később, amit annyira most nem is bánok. Kiszállok a Toyotából és bemegyek az irodánkba. Ryuu idegesen pattan fel a helyéről és egy hatalmas pofont kever le nekem. Rendben, mehetek? Vagy még valaki beszáll a buliba? Ledobom a kulcsokat az asztalra.

- Holnap kitakarítom – morgom, majd nekiállok megszabadulni a gönceimtől, hogy lezuhanyozzak végre és átöltözzek. Ryuuichi még mindig nem szólal meg, ami jelen esetben nem igazán zavar. Megszabadulok pólómtól. Ryuu mozdul és állam megragadva fordítja oldalra fejem. Gondolom, Tatsuki otthagyta az ujjai lenyomatát.

- Mi a fasz történt? - kérdezi összeráncolt homlokkal, mire megvonom a vállam és kirántva fejem a szorításából folytatom tovább a vetkőzést. Zuhanyt akarok. - Ninomiya Shinji! Mi a büdös francokat csináltál? - mordul rám.

- Végeztem a munkám – hagyom ott a fenébe és végre elvonulok lezuhanyozni. Tudom, hogy a válasz nem kielégítő és koránt sincs vége ennek, de most itt akarom egyelőre rövidre zárni a témát, nem érdekel Ryuu atyáskodó szentbeszéde, semmi... Belenézek a tükörbe. Remek. Még egy tenyér elfér a másik arcomon, hogy ne legyek féloldalas. Belépek a zuhany alá és megengedve a forróvizet hagyom, hogy ellazítson végre.