- Megnyugodtál? – kérdezem meg Tatsukit csendesen, mire fúj egyet. Gondolom, mosolyog, de most nem nézek hátra, inkább csak eltűröm, hogy gyömöszöli az izmaimat.
- Meg, de még nem elővehető a téma – közli nyugodtan, majd finoman meghúzza hátrafele a vállaimat. Fájdalmas képpel szűkölök, a fogaim megcsikordulnak. – Ne feszülj be – kér, de képtelen vagyok kilazulni, ezért végül elereszt és más módszert választ, ám hamar eltolom a kezeit. Tudom, hogy miattam sokat tanult a masszázsokról is, de nem bírom elviselni olyan könnyen ezt, főleg akkor nem, amikor alapvetően fáj mindkét vállam. Közelebb ül hozzám és átkarol. A kötések a kezein a mocsok legválogatottabb színeit viselik, a vér is már megbarnult rajtuk, én pedig óvatosan megsimogatom az anyagon keresztül a kézfejét.
- Mennünk kéne, hogy minél előbb kicseréld ezeket – mondom neki komolyan, mire elneveti magát és állát a fejemre teszi. Eszembe jut ágálni, hiszen mindenféle undormány ragadt a hajamba, még megtapogatni sem mertem, mert ha rohadt gyümölcsöt, vagy valami ehhez hasonlót sikerülne benne találnom, hisztirohamot kapnék, ám Tatsuki végülis ugyanolyan dzsuvás, mint én, úgyhogy egyre megy, mennyire érünk egymáshoz.
- Pár tűszúrás, nem vészes.
- Persze, ez a pólómon hagyott vér mennyiségéből és a kötés néholi átázásából is tök leszűrhető volt. Egyébként is, a kezeiddel dolgozol! – mordulok rá, azzal kiugrom az öleléséből, talpra állok és szembe fordulva nyúlok le érte. Nem fogadja el a segítségem, küld nekem egy szúrós pillantást inkább cserébe.
- Azért ennyire nem vagyok vén, hogy fel kelljen segíteni – veti oda nekem játékos fénnyel a szemeiben. – És volt már rosszabb is – jegyzi még meg, majd elkezdi lefejteni a kötéseit, miközben kifele indul a területről. Kicsit lemaradok, mert nem akarok úgy beülni a tereptaposóba, hogy mindenféle gané van a hajamban, ezért kiszedegetem belőle a nagyobb darabokat. Tatsuki megtorpan és hátranéz rám, aztán alaposan kiröhög. - Slaggal jobban járnál.
- Amennyiben jégkockát szeretnél, mindenképpen - értek vele egyet morgolódva.
- Annyira nincs hideg - jelenti ki, de hirtelen felém indul. A kötéseket a zsebébe gyűri, hiszen nem hagy maga után nyomokat még egy ilyen területen sem, én pedig értetlen felnézek rá. Nem rám figyel, hanem valamire mögöttem. Ahogy hátrafordulok, a korábban látott kutyát szúrom ki, amint a farkát csóválva járkál körbe egy pontot. Nem értem, erre Tatsuki miért ugrik, de az, hogy előhúzza a tőrét, nem valami biztató. Jobbnak látom követni, mert ha vendégünk van, a közelében kell maradnom, hogy be tudjon védeni. A kutya be-behúzva a füleit elhátrál néha, a pirszingesem pedig mint valami nagymacska, osonva, mindenre készen halad kicsit sem titkolva a cél felé. Aztán lendül. A kutya nyüszítve ugrik arrébb, a fedezékből pedig Shinji kerül elő.
Azt hiszem, hogy megállt a szívem.
Hogy a picsába kerül ide?! Tatsuki, noha tuti, hogy felismeri, kegyelmet nem ismerve támadja meg őt és tudom, hogy ki fogja nyírni, mert hiába a testőröm, az alvilág szabályai szerint a területekre csak engedéllyel lehet belépni, egyébként a jutalom érte ritka esetben nem halál. Persze Shinji felveszi a kesztyűt Tatsukival szemben, aki annak ellenére, hogy órákon át ugrálta velem körbe ezt a helyet, most gyorsan, gyilkos mozdulatokkal igyekszik kiteríteni őt.
Vettem azóta levegőt? Kéne...
Úgy látom, Shinjit nem könnyű a föld alá temetni, remekül védi Tatsuki orbitális támadásait, ezért a tőr hamarosan csilingelve ér a földre, hogy a pirszinges puszta kézzel vegye fel vele a harcot. Ebből lesz a baj! Megremeg a gyomrom és tétován elindulok feléjük, miközben lázasan kutatni kezdek a fejemben, mivel menthetem ki Shint ebből a nagyon szar helyzetből. Semmivel? Olyan nincs! Kell lennie valaminek, amivel megmenthetem...! Megpróbálja megadni magát, de ez nem segít, egy alvilágit nem igazán lehet meghatni vagy megállítani ilyesmivel, vagy legalábbis Tatsukit biztosan nem. Főleg akkor nem, ha bedurran az agya, márpedig a mozdulataiból ítélve ez történt. Szerencsére Shin a megadást követően, mikor látja, hogy nem ért célt, folytatja a küzdelmet, Tatsuki azonban rövidre zárja, utána kap, annyiszor, amíg meg nem tudja ragadni, legyúrja a földre és elkapja a torkát, hogy puszta kézzel zúzza össze. Ekkor tisztul ki a fejem. Mindig a legnagyobb szorításban. Rohanva teszem meg azt a maradék pár métert, ami köztük és köztem van, mert most életbevágó, hogy mielőtt megöli őt, megállítsam. Shinji próbálja menteni a menthetetlent, a tetoválómester azonban nagyon célratörően tartja lent a földön és roppantja lassan össze a torkát.
- Elég! Hagyd abba! - kiáltok rá, de rezzenéstelen marad, folytatja tovább. - Tatsuki, Shinji a testőröm, ereszd el!
- Ismered a szabályokat, akit nem hívnak, meghal - morog rám.
- Ereszd el! Csak engedd meg, hogy megvédjem! Ha nem sikerül, megölheted! - egyezkedem vele, de a düh és a kegyetlenség az arcán kicsit sem csitul. - Tatsuki! Még itt is megérdemel valaki egy második lehetőséget!
- Nem akárki...
- Pontosan! Shinji a testőröm! Hozzám tartozik, az enyém! Nincs jogod megölni! - közlöm ordítva az idegességtől a szavakat. Félek, hogy sokáig húztam az időt, hogy már késő, hogy ha most el is ereszti a srácot Tatsuki, már menthetetlen. Ez hihetetlenül megrémít. - Engedd el! - kérem halkan, mire az ujjak szorítása felenged, lassan fejti le minden ujjpercét fiatal testőröm nyakáról, majd hirtelen feláll róla és a tőréért megy. Shinji kivörösödött fejjel köhög, próbálja összeszedni magát, én azonban nem csinálok semmit. Várok. Olyasmit tettem, amivel komolyan kihúztam a gyufát és az egy dolog, hogy Tatsuki eleresztette a srácot, ez azonban még közel sem jelenti azt, hogy megmentettem.
- Folytasd.
- Nincs mit folytatni rajta. Az alvilági szabályok értelmében minden, ami az enyém, azt elpusztítani, megrongálni, használni, kárt tenni benne, eladni, vagy bármi mást csinálni vele egyedül nekem van jogom. Itt tulajdonnak minősülhet akár ember is, legyen bármilyen okból tartott is - folytatom, mert most nagyon fontos, hogy meg tudjam győzni őt. Shinjivel ráérek később foglalkozni, ha majd a tetoválómester távol kerül tőle. - Shinji az enyém, Asamétól kaptam és nem tartozik az alvilághoz.
- A szabályok nem ismerete sosem volt kibúvó alóluk.
- Tény, de megbüntetni csak nekem van jogom - jelentem ki magabiztosan és vetek egy rideg pillantást a srácra, hogy tudja, ez meg is fog történni. Belenéz a szemembe, dacosan viseli a sorsát, noha már most látom, úgy tervezi, nem lesz egyszerű menet. Meglátjuk... Egyelőre azonban még mindig nem sikerült meggyőznöm Tatsukit, mert a tőrét továbbra is a kezében tartja és mérgesen mustrál minket. Végigméri a feltápászkodó Shint, majd biccent nekem, hogy folytassam a védőbeszédét. Ideges és az még jobban dühíti, hogy nem hagyom kivégezni Shinjit. - Tedd azt el és menjünk haza! - utasítom a pirszingest, de persze a füle botját se mozdítja. - Oké, akkor te maradsz, mi megyünk. Shinji! - Úgy vakkantom a nevét, hogy abból tudja, ez az egy kibaszott esélye van túlélni a mai napot, mert ha nem Tatsuki végez vele öt percen belül, akkor én fogom megtenni. Elindulok kifelé a helyről, hátra sem nézek, hogy ki követ, csak akkor fordulok szembe a mögöttem hagyott úttal, mikor Bakari kipattan a volán mögül és zord képpel a fegyveréért nyúl. Őfelette nincs hatalmam, még nincs, ellenben a felhozott érvek őt is le kell csillapítsák. - A srác a testőröm, az enyém, tehát elő se húzd a fegyvered! - utasítom őt. Tatsuki sem maradt ott, bosszúsan biccent Bakarinak, hogy tegyen úgy, ahogy mondtam neki, majd döngő léptekkel a terepjárójához megy.
- Később még számolunk ezért - veti nekem oda, azzal beindítja a motort és lendületesen eltép a géppel. Fasza... Ezek szerint miután lerendeztem Shinjit, még kitapossa a belem.
- Remélem, jó okod volt ennyire megharagítani - morog rám még Bakari is, aztán visszaül a kis sárga Suzukijába és gondolom, igyekszik utolérni Tatsukit. Három macska ügyességű férfi landol körülöttünk ezután, amitől kissé visszahőkölök, mert még nem fordult olyan elő, hogy a pirszinges otthagyott volna felkészítés nélkül valahol. Fegyver híján kiegyenlítetlen lenne a harc, főleg, mert a vállaim lüktetve fájnak, hiszen az idegességtől szinte a fülemig húztam őket.
- Tűnjetek el! - parancsol ránk az egyik, s kabátjából egy kis méretű nyílpuskát húz elő, melybe már kilövésre kész az apró nyíl, hogy ezzel ösztökéljen minket. Mintha szükségünk lenne ilyesmire... Shinjire pillantok, jelezve, hogy fingom sincs, hogy jött ide, de most marha gyorsan le kéne lépnünk, ő viszont testőrségét nem tagadja meg, hiába szorult hurok a torkára, miután épp csak lekerültek róla Tatsuki tigrismancsai, terelgetve kísér a járgányhoz, amivel érkezett. Szó nélkül beülök, aztán Shinji rágyújt és indít. Hátradőlök, próbálok megnyugodni, de a gond még súlyosabban kezdi el húzni a lelkem. Nagyon rosszul jött ki a lépés, hihetetlen módon...
Amint hazaérünk, rá sem pillantva megyek a házba. Haragszom rá, igen. És meg fogja kapni a jussát, mert kérés nélkül velem jött. A dojoba se kérem a felvigyázását, ez pedig csak kicsit veszélyesebb. Oké, kicsit sokkal, de amíg Tatsukival vagyok, pont annyira veszélyes számomra. Azt meg kegyetlen utálom, hogy más miatt aggódnom kell. Nem tudja, hogy mit csinált?! El sem tudja képzelni, mekkora szart öntött a nyakamba... hogy mennyire kibaszott mázli volt, hogy eszembe jutott a szabályokból fegyvert kovácsolni és még be is jött a dolog. Nem is akarom végiggondolni a ‘mi lett volna, ha’ eseteket, mert szétvet a méreg. Lerúgom a cípőm, a zoknim, rádobom a pulcsim, majd a legközelebbi fürdőbe megyek, hogy kezet és arcot mossak, mert Asame így is örülhetek, hogy az ágyban marad, ha meglát olyan mocskosan, amilyennek elképzelni sem hiszem, hogy el bír. Dolgom végeztével végigcsörtetek a folyosón, lelassítom a lépteimet a szobájához érve, majd bemegyek. Megint az olvasásban zavarom meg és ahogy vártam, elképed a látványomtól. Rémesen festek, ez tény, de most nem azért jöttem, hogy erről beszéljünk.
- Röviden... most értettem meg, mi baj a magánakciókkal - mondom neki komolyan. - Shinji utánunk jött egy alvilági területre, amiért a szabályok értelmében halállal kell lakolnia. Megvívtam Tatsukival a szócsatát, hogy megmentsem, de ezért kurvára fogom még szívni a fogam. Milyen büntetés jár ezért? - kérdezem meg.
- A te testőröd - jelenti ki határozottan. Nem, Deon, higgadt maradsz, nem kezdesz el Asaméval üvöltözni, mert nem vele van bajod. Szépen végighallgatod, ahogy szoktad, elgondolkodsz a szavain, közben számolsz százig, ... - Nem fogom azért büntetni, mert végzi a feladatát, legyen szó akármiről, a szankciókat neked kell kiszabni.
- Csupán a lehetőségek érdekelnek - vetem oda durván. Csak nem sikerült normális hangnemet megütnöm vele. A picsába! Ökleimet összeszorítom, próbálom leereszteni a vállaimat, de az ingerültség még mindig feszültségben tartja az izmaimat és képtelen vagyok ellazulni.
- Ha nem tetszik, bajod van vele, akkor mérlegeld, akarod-e magad mellett vagy sem, és dönts - feleli higgadtan. - De büntetni csak azért büntesd, amiért ténylegesen megérdemli. Nem feltétlen az ő sara, ha nem tud valamiről, amiről nem ártana felvilágosítani. Tájékoztattad róla, hogy elhagyod a házat? - Most nagyon azt hiszed, hogy lőttél nekem egy gólt, mi?
- Egyszer mindenki hibázhat, egyébként is még az elején vagyunk a dolgoknak. Nem azzal van gond, hogy nem látom be, hogy csak jót akart, de ha nem kérem magam mellé, akkor nincs rá szükségem. Attól, mert testőr, nem kell a sarkamban toporognia és ezt, ha nem is ebben a formában, de közöltem vele.
- Mint testőrödnek, az a feladata, hogy védjen, akkor is, ha nem kéred. Amint kilépsz a kapun, vagy megy veled, vagy követ, mert az ő dolga a védelmed. Ha kéred, ha nem! Amíg nem utasítod, hogy ne tartson veled, menni fog, mert erre esküdött fel, mint testőr.
- Áááááh! - Rendben, gól, feladom, nincs kedvem veszekedni tovább. Én sem lettem tájékoztatva ezekről a kurva szabályokról, szóval egy-egy, ugyanannyira hibásak vagyunk Shinjivel mindketten, és ez kibaszottul nem begyere. - Vettem! - mordulok Asaménak oda, azzal sarkon fordulok és kivágtatok a szobából jól becsapva magam mögött az ajtót.
Kicsit sem könnyítette meg a helyzetemet, sőt, még a végén kiderül, hogy cseppet sem nekem van igazam. Na meg a nagy büdös lófaszt nem! Jó, nagyon szankcionálni nem fogom Shinjit, de hogy kiosztom neki azt a bizonyos fejmosást, abban pokoli biztos lehet. De előtte elmegyek megfürdeni és még egyszer végiggondolni, mit akarok, mert már én sem bírom tovább ebben a mocsokban.
- Meg, de még nem elővehető a téma – közli nyugodtan, majd finoman meghúzza hátrafele a vállaimat. Fájdalmas képpel szűkölök, a fogaim megcsikordulnak. – Ne feszülj be – kér, de képtelen vagyok kilazulni, ezért végül elereszt és más módszert választ, ám hamar eltolom a kezeit. Tudom, hogy miattam sokat tanult a masszázsokról is, de nem bírom elviselni olyan könnyen ezt, főleg akkor nem, amikor alapvetően fáj mindkét vállam. Közelebb ül hozzám és átkarol. A kötések a kezein a mocsok legválogatottabb színeit viselik, a vér is már megbarnult rajtuk, én pedig óvatosan megsimogatom az anyagon keresztül a kézfejét.
- Mennünk kéne, hogy minél előbb kicseréld ezeket – mondom neki komolyan, mire elneveti magát és állát a fejemre teszi. Eszembe jut ágálni, hiszen mindenféle undormány ragadt a hajamba, még megtapogatni sem mertem, mert ha rohadt gyümölcsöt, vagy valami ehhez hasonlót sikerülne benne találnom, hisztirohamot kapnék, ám Tatsuki végülis ugyanolyan dzsuvás, mint én, úgyhogy egyre megy, mennyire érünk egymáshoz.
- Pár tűszúrás, nem vészes.
- Persze, ez a pólómon hagyott vér mennyiségéből és a kötés néholi átázásából is tök leszűrhető volt. Egyébként is, a kezeiddel dolgozol! – mordulok rá, azzal kiugrom az öleléséből, talpra állok és szembe fordulva nyúlok le érte. Nem fogadja el a segítségem, küld nekem egy szúrós pillantást inkább cserébe.
- Azért ennyire nem vagyok vén, hogy fel kelljen segíteni – veti oda nekem játékos fénnyel a szemeiben. – És volt már rosszabb is – jegyzi még meg, majd elkezdi lefejteni a kötéseit, miközben kifele indul a területről. Kicsit lemaradok, mert nem akarok úgy beülni a tereptaposóba, hogy mindenféle gané van a hajamban, ezért kiszedegetem belőle a nagyobb darabokat. Tatsuki megtorpan és hátranéz rám, aztán alaposan kiröhög. - Slaggal jobban járnál.
- Amennyiben jégkockát szeretnél, mindenképpen - értek vele egyet morgolódva.
- Annyira nincs hideg - jelenti ki, de hirtelen felém indul. A kötéseket a zsebébe gyűri, hiszen nem hagy maga után nyomokat még egy ilyen területen sem, én pedig értetlen felnézek rá. Nem rám figyel, hanem valamire mögöttem. Ahogy hátrafordulok, a korábban látott kutyát szúrom ki, amint a farkát csóválva járkál körbe egy pontot. Nem értem, erre Tatsuki miért ugrik, de az, hogy előhúzza a tőrét, nem valami biztató. Jobbnak látom követni, mert ha vendégünk van, a közelében kell maradnom, hogy be tudjon védeni. A kutya be-behúzva a füleit elhátrál néha, a pirszingesem pedig mint valami nagymacska, osonva, mindenre készen halad kicsit sem titkolva a cél felé. Aztán lendül. A kutya nyüszítve ugrik arrébb, a fedezékből pedig Shinji kerül elő.
Azt hiszem, hogy megállt a szívem.
Hogy a picsába kerül ide?! Tatsuki, noha tuti, hogy felismeri, kegyelmet nem ismerve támadja meg őt és tudom, hogy ki fogja nyírni, mert hiába a testőröm, az alvilág szabályai szerint a területekre csak engedéllyel lehet belépni, egyébként a jutalom érte ritka esetben nem halál. Persze Shinji felveszi a kesztyűt Tatsukival szemben, aki annak ellenére, hogy órákon át ugrálta velem körbe ezt a helyet, most gyorsan, gyilkos mozdulatokkal igyekszik kiteríteni őt.
Vettem azóta levegőt? Kéne...
Úgy látom, Shinjit nem könnyű a föld alá temetni, remekül védi Tatsuki orbitális támadásait, ezért a tőr hamarosan csilingelve ér a földre, hogy a pirszinges puszta kézzel vegye fel vele a harcot. Ebből lesz a baj! Megremeg a gyomrom és tétován elindulok feléjük, miközben lázasan kutatni kezdek a fejemben, mivel menthetem ki Shint ebből a nagyon szar helyzetből. Semmivel? Olyan nincs! Kell lennie valaminek, amivel megmenthetem...! Megpróbálja megadni magát, de ez nem segít, egy alvilágit nem igazán lehet meghatni vagy megállítani ilyesmivel, vagy legalábbis Tatsukit biztosan nem. Főleg akkor nem, ha bedurran az agya, márpedig a mozdulataiból ítélve ez történt. Szerencsére Shin a megadást követően, mikor látja, hogy nem ért célt, folytatja a küzdelmet, Tatsuki azonban rövidre zárja, utána kap, annyiszor, amíg meg nem tudja ragadni, legyúrja a földre és elkapja a torkát, hogy puszta kézzel zúzza össze. Ekkor tisztul ki a fejem. Mindig a legnagyobb szorításban. Rohanva teszem meg azt a maradék pár métert, ami köztük és köztem van, mert most életbevágó, hogy mielőtt megöli őt, megállítsam. Shinji próbálja menteni a menthetetlent, a tetoválómester azonban nagyon célratörően tartja lent a földön és roppantja lassan össze a torkát.
- Elég! Hagyd abba! - kiáltok rá, de rezzenéstelen marad, folytatja tovább. - Tatsuki, Shinji a testőröm, ereszd el!
- Ismered a szabályokat, akit nem hívnak, meghal - morog rám.
- Ereszd el! Csak engedd meg, hogy megvédjem! Ha nem sikerül, megölheted! - egyezkedem vele, de a düh és a kegyetlenség az arcán kicsit sem csitul. - Tatsuki! Még itt is megérdemel valaki egy második lehetőséget!
- Nem akárki...
- Pontosan! Shinji a testőröm! Hozzám tartozik, az enyém! Nincs jogod megölni! - közlöm ordítva az idegességtől a szavakat. Félek, hogy sokáig húztam az időt, hogy már késő, hogy ha most el is ereszti a srácot Tatsuki, már menthetetlen. Ez hihetetlenül megrémít. - Engedd el! - kérem halkan, mire az ujjak szorítása felenged, lassan fejti le minden ujjpercét fiatal testőröm nyakáról, majd hirtelen feláll róla és a tőréért megy. Shinji kivörösödött fejjel köhög, próbálja összeszedni magát, én azonban nem csinálok semmit. Várok. Olyasmit tettem, amivel komolyan kihúztam a gyufát és az egy dolog, hogy Tatsuki eleresztette a srácot, ez azonban még közel sem jelenti azt, hogy megmentettem.
- Folytasd.
- Nincs mit folytatni rajta. Az alvilági szabályok értelmében minden, ami az enyém, azt elpusztítani, megrongálni, használni, kárt tenni benne, eladni, vagy bármi mást csinálni vele egyedül nekem van jogom. Itt tulajdonnak minősülhet akár ember is, legyen bármilyen okból tartott is - folytatom, mert most nagyon fontos, hogy meg tudjam győzni őt. Shinjivel ráérek később foglalkozni, ha majd a tetoválómester távol kerül tőle. - Shinji az enyém, Asamétól kaptam és nem tartozik az alvilághoz.
- A szabályok nem ismerete sosem volt kibúvó alóluk.
- Tény, de megbüntetni csak nekem van jogom - jelentem ki magabiztosan és vetek egy rideg pillantást a srácra, hogy tudja, ez meg is fog történni. Belenéz a szemembe, dacosan viseli a sorsát, noha már most látom, úgy tervezi, nem lesz egyszerű menet. Meglátjuk... Egyelőre azonban még mindig nem sikerült meggyőznöm Tatsukit, mert a tőrét továbbra is a kezében tartja és mérgesen mustrál minket. Végigméri a feltápászkodó Shint, majd biccent nekem, hogy folytassam a védőbeszédét. Ideges és az még jobban dühíti, hogy nem hagyom kivégezni Shinjit. - Tedd azt el és menjünk haza! - utasítom a pirszingest, de persze a füle botját se mozdítja. - Oké, akkor te maradsz, mi megyünk. Shinji! - Úgy vakkantom a nevét, hogy abból tudja, ez az egy kibaszott esélye van túlélni a mai napot, mert ha nem Tatsuki végez vele öt percen belül, akkor én fogom megtenni. Elindulok kifelé a helyről, hátra sem nézek, hogy ki követ, csak akkor fordulok szembe a mögöttem hagyott úttal, mikor Bakari kipattan a volán mögül és zord képpel a fegyveréért nyúl. Őfelette nincs hatalmam, még nincs, ellenben a felhozott érvek őt is le kell csillapítsák. - A srác a testőröm, az enyém, tehát elő se húzd a fegyvered! - utasítom őt. Tatsuki sem maradt ott, bosszúsan biccent Bakarinak, hogy tegyen úgy, ahogy mondtam neki, majd döngő léptekkel a terepjárójához megy.
- Később még számolunk ezért - veti nekem oda, azzal beindítja a motort és lendületesen eltép a géppel. Fasza... Ezek szerint miután lerendeztem Shinjit, még kitapossa a belem.
- Remélem, jó okod volt ennyire megharagítani - morog rám még Bakari is, aztán visszaül a kis sárga Suzukijába és gondolom, igyekszik utolérni Tatsukit. Három macska ügyességű férfi landol körülöttünk ezután, amitől kissé visszahőkölök, mert még nem fordult olyan elő, hogy a pirszinges otthagyott volna felkészítés nélkül valahol. Fegyver híján kiegyenlítetlen lenne a harc, főleg, mert a vállaim lüktetve fájnak, hiszen az idegességtől szinte a fülemig húztam őket.
- Tűnjetek el! - parancsol ránk az egyik, s kabátjából egy kis méretű nyílpuskát húz elő, melybe már kilövésre kész az apró nyíl, hogy ezzel ösztökéljen minket. Mintha szükségünk lenne ilyesmire... Shinjire pillantok, jelezve, hogy fingom sincs, hogy jött ide, de most marha gyorsan le kéne lépnünk, ő viszont testőrségét nem tagadja meg, hiába szorult hurok a torkára, miután épp csak lekerültek róla Tatsuki tigrismancsai, terelgetve kísér a járgányhoz, amivel érkezett. Szó nélkül beülök, aztán Shinji rágyújt és indít. Hátradőlök, próbálok megnyugodni, de a gond még súlyosabban kezdi el húzni a lelkem. Nagyon rosszul jött ki a lépés, hihetetlen módon...
Amint hazaérünk, rá sem pillantva megyek a házba. Haragszom rá, igen. És meg fogja kapni a jussát, mert kérés nélkül velem jött. A dojoba se kérem a felvigyázását, ez pedig csak kicsit veszélyesebb. Oké, kicsit sokkal, de amíg Tatsukival vagyok, pont annyira veszélyes számomra. Azt meg kegyetlen utálom, hogy más miatt aggódnom kell. Nem tudja, hogy mit csinált?! El sem tudja képzelni, mekkora szart öntött a nyakamba... hogy mennyire kibaszott mázli volt, hogy eszembe jutott a szabályokból fegyvert kovácsolni és még be is jött a dolog. Nem is akarom végiggondolni a ‘mi lett volna, ha’ eseteket, mert szétvet a méreg. Lerúgom a cípőm, a zoknim, rádobom a pulcsim, majd a legközelebbi fürdőbe megyek, hogy kezet és arcot mossak, mert Asame így is örülhetek, hogy az ágyban marad, ha meglát olyan mocskosan, amilyennek elképzelni sem hiszem, hogy el bír. Dolgom végeztével végigcsörtetek a folyosón, lelassítom a lépteimet a szobájához érve, majd bemegyek. Megint az olvasásban zavarom meg és ahogy vártam, elképed a látványomtól. Rémesen festek, ez tény, de most nem azért jöttem, hogy erről beszéljünk.
- Röviden... most értettem meg, mi baj a magánakciókkal - mondom neki komolyan. - Shinji utánunk jött egy alvilági területre, amiért a szabályok értelmében halállal kell lakolnia. Megvívtam Tatsukival a szócsatát, hogy megmentsem, de ezért kurvára fogom még szívni a fogam. Milyen büntetés jár ezért? - kérdezem meg.
- A te testőröd - jelenti ki határozottan. Nem, Deon, higgadt maradsz, nem kezdesz el Asaméval üvöltözni, mert nem vele van bajod. Szépen végighallgatod, ahogy szoktad, elgondolkodsz a szavain, közben számolsz százig, ... - Nem fogom azért büntetni, mert végzi a feladatát, legyen szó akármiről, a szankciókat neked kell kiszabni.
- Csupán a lehetőségek érdekelnek - vetem oda durván. Csak nem sikerült normális hangnemet megütnöm vele. A picsába! Ökleimet összeszorítom, próbálom leereszteni a vállaimat, de az ingerültség még mindig feszültségben tartja az izmaimat és képtelen vagyok ellazulni.
- Ha nem tetszik, bajod van vele, akkor mérlegeld, akarod-e magad mellett vagy sem, és dönts - feleli higgadtan. - De büntetni csak azért büntesd, amiért ténylegesen megérdemli. Nem feltétlen az ő sara, ha nem tud valamiről, amiről nem ártana felvilágosítani. Tájékoztattad róla, hogy elhagyod a házat? - Most nagyon azt hiszed, hogy lőttél nekem egy gólt, mi?
- Egyszer mindenki hibázhat, egyébként is még az elején vagyunk a dolgoknak. Nem azzal van gond, hogy nem látom be, hogy csak jót akart, de ha nem kérem magam mellé, akkor nincs rá szükségem. Attól, mert testőr, nem kell a sarkamban toporognia és ezt, ha nem is ebben a formában, de közöltem vele.
- Mint testőrödnek, az a feladata, hogy védjen, akkor is, ha nem kéred. Amint kilépsz a kapun, vagy megy veled, vagy követ, mert az ő dolga a védelmed. Ha kéred, ha nem! Amíg nem utasítod, hogy ne tartson veled, menni fog, mert erre esküdött fel, mint testőr.
- Áááááh! - Rendben, gól, feladom, nincs kedvem veszekedni tovább. Én sem lettem tájékoztatva ezekről a kurva szabályokról, szóval egy-egy, ugyanannyira hibásak vagyunk Shinjivel mindketten, és ez kibaszottul nem begyere. - Vettem! - mordulok Asaménak oda, azzal sarkon fordulok és kivágtatok a szobából jól becsapva magam mögött az ajtót.
Kicsit sem könnyítette meg a helyzetemet, sőt, még a végén kiderül, hogy cseppet sem nekem van igazam. Na meg a nagy büdös lófaszt nem! Jó, nagyon szankcionálni nem fogom Shinjit, de hogy kiosztom neki azt a bizonyos fejmosást, abban pokoli biztos lehet. De előtte elmegyek megfürdeni és még egyszer végiggondolni, mit akarok, mert már én sem bírom tovább ebben a mocsokban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése