2011. szeptember 11., vasárnap

414.

Tatsuki

- Melyikünk képességeit tesztelted te tulajdonképpen, az övét, vagy az enyémeket? – kérdezem meg fojtott hangon, reszketve a haragtól, miközben talpra rángatom Bakarit.

- Természetesen mindkettőtökét, mert ha valamit elbaszol, vagy a kölyök rosszul kódol, annak nem te iszod meg a levét, hanem aki ott van vele – válaszol tükrözve a stílusomat, amivel felbassza annyira az agyam, hogy kezet emeljek rá, de még benne van a harc heve és véd, majd ráfog a karomra és közel ránt magához. – Tudnom kell, ha egyszer hurok kerül a nyakára, hogyan reagál és mit csináljak vele, máskülönben vagy engem is az ellenségei közé vesz, vagy addig őrjöng, amíg kinyírja magát. Ellenzem a beültetéseket, ezt még fejezd be, aztán hagyd Deont békén! – parancsol rám ugatva, szikrázó tekintettel, majd ellök magától. Gyorsan vált gazdát, meglepően gyorsan... Már nem bábozhatok vele, kiszabadul a hatásköröm alól és magabiztosan, egy pillantást sem vetve rám a kölyökhöz indul. Alvilági lényét sosem tagadhatja meg, nem lesz belőle igazi testőr, de amivé majd válik a kölyök mellett, az talán elismerésre méltó lesz. Lényegében Bakari tökéletes volt annak, aminek használtam, és csak a halálom jelenthetett volna felszabadulást számára, ha nem jön közbe Deon, vagy nem látom meg benne azt, amit egy ideje már kerestem és még a saját kölkeimben sem találtam meg.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése