Miután engedélyt kapunk távozni, elindulok Deon szobája felé, hogy az ágyára tehessem a dossziét, mielőtt Ryuuhoz mennék segíteni neki a géppel kapcsolatban. Láttam, hogy Deon nem értette, miért van nálam, ha nem akarom Asame előtt odaadni neki, de majd meg fogja érteni, ha megtalálja. Nem akartam az irodahelyiségünkben hagyni, mert Ryuu akarva-akaratlanul is belenézhetett volna ott, amit nagyon nem szeretnék. Még nem akarom, hogy megtudja, a drága kis mentoráltja nem egy egyszerű kölyök, akinek az anyagi gondjai miatt nem jöttek össze dolgok. Bár ez a része is határozottan igaz a történetnek és az életemnek is, csak a többiről nem beszélek szívesen még neki sem bármennyire is megbízom benne és tisztelem őt. Még mindig attól tartok igazából, hogy vajon mennyire változna meg rólam a véleménye, ha mindezt megtudná. Mennyiben lenne másabb velem...? Mindegy. Elindulok az irodánk felé, s mikor belépek az ajtón, Bakarit találom ott, aki éppen Ryuut hallgatja. Nem zavartatom magam, a géphez megyek és ránézek, mit rontott el Ryuuichi rajta. Szerencsére semmi komoly, hamar rendbe rakom a hibát és visszaállítom azt a fájlt, ami sikeresen elszállt, majd nekiállok bevinni a könyvelést, ha már egyszer megígértem, hogy megcsinálom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése