Egy egyszerű ölelés, esetleg simogatás most jobban esne, de azt be kell látnom, hogy az izmaim tényleg görcsbe állnak az idegességtől, ezért a masszázs, amivel Asame szolgál számomra, hasznos. Mélyeket sóhajtok, hogy meg tudjak nyugodni, behunyom a szemeimet, arcom pedig a nyakához nyomom és igyekszem beletemetkezni a bőre melegébe és illatába. Szerencsére ez, ha lassan is, de megnyugtat. Nem teljesen, mert ahhoz több kellene, el kellene venni az eszem, elfeledtetni velem az egész Lux-témát, mégis érzem, hogy jobban leszek. A gyomrom megáll a kavargásban végre, a fejem már nem zsong, mint egy felpiszkált hangyaboly, és a szédülés sem próbál lehúzni Asame öléből. Hálás vagyok a gyengédségéért, a törődésért és a csendért is. Azért, hogy türelmesen csitít és megvárja, míg valósággal fellélegzek. Érzi, mikor múlik el a kínzó belső feszültség, nyilván kiengednek a görcsök az izmaimból, nem kapaszkodom belé olyan elkeseredetten és elveszetten, mint egy kisgyerek és a lélegzetem is normalizálódik. Ezután kurtán, mégis őszintén megdicsér, amire egyelőre csak úgy tudok reagálni, hogy megcirógatom köszönetképp a vállát.
Asame megdicsért, szerinte jól csináltam. Ez jó, én egyrészt nagyon frászban voltam, másrészt olyan ideges, hogy azt hittem, belerúgok a hírküldöncbe. Legszívesebben elküldtem volna Luxot rajta keresztül a jó édes anyjába vissza és megüzentem volna neki, hogy akkor sem érhet soha hozzám, ha beledöglöm, úgyhogy adja fel, vagy kizsigerelem. Ehelyett a tőlem telhető legnormálisabb módon kellett viselkednem, racionálisan kellett kezelnem a helyzetet, döntéseket hozni és megtartani hidegen a forrni akaró vérem. Nehéz volt, kibaszott nehéz. De valahogy ezért a dicséretért úgy érzem, megérte.
A kérdésre csak megrázom egy kicsit a fejem, arcom így másképp nyomódik a nyakához, aztán inkább elfekszem a vállán. Még mindig kapaszkodom Asaméba, mert noha sikerült viszonylag teljesen megnyugodnom, úgy érzem, ez csak addig tartana, míg két lépésnyire nem kerülök tőle. Egyelőre, ha ő nem akarja másképp, még burkolóznék abba a biztonságérzetbe, amit a közelében érzek, hogy tényleg rendeződjenek a felkavart érzéseim. Míg hallgatom, amit mond, s közben elmosolyodom. Kicsit fanyar, kicsit erőtlen, de akkor is mosoly. Egyetértek Asaméval, de amikor szóba hozza a pirszingesemet, megdöbbenten elhúzódom tőle és ránézek. Hihetetlennek, képtelenségnek, és furcsának is hangzik, hogy azt mondja, iderendelhetem Tatsukit, mikor épp csak nem akarja talán megölni. Mégis valahogy... jó érzés, amit érzek, mikor megbizonyosodom róla, hogy előreláthatóan nem lesz belőle gond, ha tényleg megkérem azt a marharépát, hogy legyen itt. Akarom. És emellett most a burkolt megjegyzés sem érdekel, ami negatív vélemény az előző beszélgetésre, amit én hívtam össze. Nem vagyok jó benne, még nem kellett ilyet tartanom, ez van, na. Majd... jobb lesz.
- Szeretném, ha Tatsuki is itt lenne – árulom el csendesen. - Lehetnek neki is információi, legalábbis nagyon remélem, hogy vannak – érvelek, bár az igazából nyomósabb ok, hogy növeli a biztonságérzetemet a jelenléte. Asame erős, tudom, hogy képes megvédeni és megnyugszom a közelében, de sérült és nem akarom, hogy ha valami konfliktus van, akkor baja legyen. Ráadásul Tatsukinál fizikálisan erősebb embert nem ismerek, tudom, hogy mérget tart magánál nagy vész esetére, de a tőrével is láttam már harcolni. Hogy golyó megállítja-e, még azt sem tudom, gyanítom, hogy csak lassítja, de ha rólam van szó, olyan pokoli dühöt gerjeszt magában, hogy meg kell ölni, ha megálljra akarják késztetni. No meg a jelenléte egyértelmű jele lenne annak, hogy az alvilág egyik nagykutyája is a védelmemet szolgálja, vagyis Luxnak kurvára nem kéne engem akarnia, ha nem akarja, hogy az a háború kitörjön. De vajon tényleg nem akarja a háborút? Nem vagyok biztos benne. - Shinji és Bakari bármikor ugrasztható, egyedül Tatsukinak kell egy kis idő, hogy ideérjen, nekem pedig bármikor jó ez a megbeszélés – mondom Asaménak.
Asame megdicsért, szerinte jól csináltam. Ez jó, én egyrészt nagyon frászban voltam, másrészt olyan ideges, hogy azt hittem, belerúgok a hírküldöncbe. Legszívesebben elküldtem volna Luxot rajta keresztül a jó édes anyjába vissza és megüzentem volna neki, hogy akkor sem érhet soha hozzám, ha beledöglöm, úgyhogy adja fel, vagy kizsigerelem. Ehelyett a tőlem telhető legnormálisabb módon kellett viselkednem, racionálisan kellett kezelnem a helyzetet, döntéseket hozni és megtartani hidegen a forrni akaró vérem. Nehéz volt, kibaszott nehéz. De valahogy ezért a dicséretért úgy érzem, megérte.
A kérdésre csak megrázom egy kicsit a fejem, arcom így másképp nyomódik a nyakához, aztán inkább elfekszem a vállán. Még mindig kapaszkodom Asaméba, mert noha sikerült viszonylag teljesen megnyugodnom, úgy érzem, ez csak addig tartana, míg két lépésnyire nem kerülök tőle. Egyelőre, ha ő nem akarja másképp, még burkolóznék abba a biztonságérzetbe, amit a közelében érzek, hogy tényleg rendeződjenek a felkavart érzéseim. Míg hallgatom, amit mond, s közben elmosolyodom. Kicsit fanyar, kicsit erőtlen, de akkor is mosoly. Egyetértek Asaméval, de amikor szóba hozza a pirszingesemet, megdöbbenten elhúzódom tőle és ránézek. Hihetetlennek, képtelenségnek, és furcsának is hangzik, hogy azt mondja, iderendelhetem Tatsukit, mikor épp csak nem akarja talán megölni. Mégis valahogy... jó érzés, amit érzek, mikor megbizonyosodom róla, hogy előreláthatóan nem lesz belőle gond, ha tényleg megkérem azt a marharépát, hogy legyen itt. Akarom. És emellett most a burkolt megjegyzés sem érdekel, ami negatív vélemény az előző beszélgetésre, amit én hívtam össze. Nem vagyok jó benne, még nem kellett ilyet tartanom, ez van, na. Majd... jobb lesz.
- Szeretném, ha Tatsuki is itt lenne – árulom el csendesen. - Lehetnek neki is információi, legalábbis nagyon remélem, hogy vannak – érvelek, bár az igazából nyomósabb ok, hogy növeli a biztonságérzetemet a jelenléte. Asame erős, tudom, hogy képes megvédeni és megnyugszom a közelében, de sérült és nem akarom, hogy ha valami konfliktus van, akkor baja legyen. Ráadásul Tatsukinál fizikálisan erősebb embert nem ismerek, tudom, hogy mérget tart magánál nagy vész esetére, de a tőrével is láttam már harcolni. Hogy golyó megállítja-e, még azt sem tudom, gyanítom, hogy csak lassítja, de ha rólam van szó, olyan pokoli dühöt gerjeszt magában, hogy meg kell ölni, ha megálljra akarják késztetni. No meg a jelenléte egyértelmű jele lenne annak, hogy az alvilág egyik nagykutyája is a védelmemet szolgálja, vagyis Luxnak kurvára nem kéne engem akarnia, ha nem akarja, hogy az a háború kitörjön. De vajon tényleg nem akarja a háborút? Nem vagyok biztos benne. - Shinji és Bakari bármikor ugrasztható, egyedül Tatsukinak kell egy kis idő, hogy ideérjen, nekem pedig bármikor jó ez a megbeszélés – mondom Asaménak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése