- Öreg hiba – mondom reflexből, miközben én bőszen tömöm a fejem. - A reggeli a nap legfontosabb étkezése – teszem hozzá nagyon tudományos stílusban, majd elvigyorodom újra és lenyelve a falatot nagyokat bólintok. - Ha meglátod, mi mindent hallgatok rendszeresen, és hogy azoknak a bandáknak mennyi lemezük van, hidd el, inkább nem cd-kbe akarod majd ölni a pénzed, főleg, hogy a korral mindig kell haladni, úgyhogy így kénytelen leszek sokat lógni egy-egy zeneboltban, hogy belehallgassak az újdonságokba. És a rádió sem utolsó, néha én is falnak megyek az aktuális hülyeségektől – magyarázom lelkesen.
Asame igazán jó kedvű. Ha épp nem a szája a mosolyog, akkor a szeme és egy pillanatra sem hűl meg. Kezdhetem tényleg újragondolni a helyzetemet, mert a jelek egyre erőteljesebbek. Nem azt mondom, hogy nem tudom, hogy mit kínál nekem, vagy valami, csak... nem nagyon tudok megbirkózni vele és nem is nagyon strapálom magam emiatt. Elfogadom, ami van és nem gondolkodok semmin, hogy könnyítsem az életem. Aztán amikor jön a depi, minden szar ólomgolyókkal fűszerezve hull a fejemre. Ennyit erről.
Még egy falat mozzarellát bekapok, de már pukkadásig tele vagyok. Az olíva most sem fogyott úgy, mint a paradicsom, de nem baj. Egészen sokat elpusztítottam, ám ha az igazat akarom megvallani, számítottam rá tényleg, hogy ez a marharépa enni fog. Mit tegyek? Nem szokott reggelizni. Hát így jártam. Legközelebb valami frankó ebédötlettel állok elő, csak előbb fel kell vennem anyával a kapcsolatot, hogy elkérjem a kedvenceim receptjét. Kiviszem a tálcát, odaadom az ott állomásozónak, aztán visszaülök Asame ágyára, de arrébb tessékel és kikel, én meg hátat fordítok neki. Nem akarom bámulni.
Nem mintha a jelenlétem nagyon ideillő lenne ebben a helyzetben, Asame viszont nem küldött el, én meg ha most kivonulok, az tiszta gáz. Helyette címeres ökröt csinálok magamból azzal, hogy az ujjaimat szorongatva és tördelve, kínoskodva ücsörgök az ágyán és várok valamire, amiről magam sem tudok semmit. Minek is jöttem? A reggelin kívül. Beszélgetés megvolt, láttam, hogy jól van, hogy a kedve is remek, … akkor? Hülyén érzem magam.
Hallgatom őt. Tényleg hidegen hagy apám cége. Még a hideg is kiráz és érzem, hogy a vállaim felhúzom, s ahogy fejem Asame felé fordítom, egy-egy szikra kipattogzik a tekintetemből.
- Azon kívül, hogy remek reklámarc lettem volna hozzá, ha híres sportoló lettem volna? - kérdezem sértetten. Eleget beszéltem neki ezen oldaláról az életemnek, ő mégis feszegeti. Mert ez fontos. És ahogy ez lekoppan, leeresztem a vállaimat és megnyugszom. - Bocs. - Nem akartam nekitámadni, egyszerűen csak felingerelt a dolog. Anyámról órákig tudnék mesélni, apámat viszont, ha lehetne, letagadnám. Asamét viszont valamiért nagyon érdekli az a hülye cég, amit a magáénak tud az a bolond. Megvonom a szám és sóhajtva fújom ki magamtól a mérget. Ha arra kér, nézzem meg, folyjak bele, megteszem. Egyébként nem, vagy nem nagyon, de így...
Még valami? Még valami, amihez közel lép és felemeli az államnál megtámasztva a fejem? Remélem, rohadtul nem látszik rajtam, hogy ha akarnám, se tudnám becsukni a szemem, annyira figyelek rá és nem is érződik, hogy a szívem megpróbálja feltuszakolni magát a torkomon. Az, hogy mit mond, valahogy nem teljesen befogadható számomra amellett, hogy rövid csókkal illet. Átszédül körülöttem a világ. Dimenziót váltottunk? Te jó ég, megint nem tudom, hol áll a fejem. És égek. A bőröm ugye nem pöndörödik felfele, ahogy a forróságtól felfoszlik? Gyorsan nézem meg a karjaim, de azokat az ing fedi. Mindenesetre nem látok lángokat, úgyhogy nem olyan nagyon durva a szitu. Talán.
Felpillantok. Asame már megy, épp csak engem hív, én pedig, mint egy lelkes kutya, ugrom. Ez... felettébb fura. Mikor lettem én ilyen? Nincs nagyon időm elgondolkodni rajta, mert Naoto megragadja a karom, én pedig azonnal, reflexszerűen tépem ki magam a markából és most már viszonozom azokat a gyilkos pillantásokat, amikkel korábban engem köszöntött, mikor Asaméhoz jöttem. Rosszul jártál, véreb, mert most beléd rúgok.
- Ne rángass, mert utálom az ilyesmit! – kezdem indulatosan fújva a szavakat. - Vegyél vissza velem szemben, mert nem egy közönséges szajha vagyok, amelyikkel elszórakozik, ha eddig nem vetted volna észre! Nincs hatalmad felettem és azzal, ahogy viselkedsz velem, nem szerzel nálam jó pontokat – hátrább lépek tőle, egy kicsit araszolva Asame asztalához, de továbbra is farkasszemet nézek a vérebbel és felkészülten várom a támadását, mert ő nem olyan, mint Ryuuichi. Nekem úgy tűnik, Naoto forrófejűbb, vadabb, ezért észnél kell lennem. Minden mondatom kétszer végiggondoltam, mielőtt a fejéhez vágtam, mert azt akartam, hogy éle legyen, ám nem hiszem, hogy Asame tapsolna az örömtől, ha egymásnak ugranánk a másik kedvenc testőrével. Márpedig erre azért egyelőre érzem a sanszot. - Egyébként kérned sem kell, de azért ne várj el tőlem csodát! - sziszegem dühösen. - Elveszem a cigijét, tiszteletben tartok kimondatlan dolgokat, kaját próbálok tömni belé, igyekszem nyugton tartani, meg töktudja, Asame azonban elég makacsul ragaszkodik a megszokásaihoz és megy a kemény feje után, úgyhogy ennyi, én csupán mérsékelni tudom. Nem fog a szép szememért ülni a seggén tétlenül, főleg úgy nem, hogy valami nagyon büdös szar van abban a bizonyos palacsintában. Nem beszélve arról, hogy én duplán közrejátszom akaratomon kívül abban, hogy még elszántabb. Nem gondolnám, hogy neked kéne megmagyaráznom, hogy mennyire vigyáz rám és még az apám cégével is van valami gebasz. - Úrrá lesz rajtam a méreg és affektálni kezdek, s indulat fog el. - Kurvára tudnám értékelni, ha nem vicsorognál rám állandóan. Nem vagyok az ellenséged és ne akarj mindenben megakadályozni, mert rühellem, mikor felülbírálják a döntéseimet. Ha menni akarok valahova és Asame engedélyt ad rá, megyek. Innentől kezdve nincs miről beszélnünk. Nem miattad teszem meg azt, amire kértél, hanem csakis Asame miatt – vágom a képébe, azzal odaugrom az asztalhoz, felmarom a papírokat és indulok is az említett egyén után, mielőtt annyira felbosszant ez a barom, hogy belelépek a szájába.
Asame igazán jó kedvű. Ha épp nem a szája a mosolyog, akkor a szeme és egy pillanatra sem hűl meg. Kezdhetem tényleg újragondolni a helyzetemet, mert a jelek egyre erőteljesebbek. Nem azt mondom, hogy nem tudom, hogy mit kínál nekem, vagy valami, csak... nem nagyon tudok megbirkózni vele és nem is nagyon strapálom magam emiatt. Elfogadom, ami van és nem gondolkodok semmin, hogy könnyítsem az életem. Aztán amikor jön a depi, minden szar ólomgolyókkal fűszerezve hull a fejemre. Ennyit erről.
Még egy falat mozzarellát bekapok, de már pukkadásig tele vagyok. Az olíva most sem fogyott úgy, mint a paradicsom, de nem baj. Egészen sokat elpusztítottam, ám ha az igazat akarom megvallani, számítottam rá tényleg, hogy ez a marharépa enni fog. Mit tegyek? Nem szokott reggelizni. Hát így jártam. Legközelebb valami frankó ebédötlettel állok elő, csak előbb fel kell vennem anyával a kapcsolatot, hogy elkérjem a kedvenceim receptjét. Kiviszem a tálcát, odaadom az ott állomásozónak, aztán visszaülök Asame ágyára, de arrébb tessékel és kikel, én meg hátat fordítok neki. Nem akarom bámulni.
Nem mintha a jelenlétem nagyon ideillő lenne ebben a helyzetben, Asame viszont nem küldött el, én meg ha most kivonulok, az tiszta gáz. Helyette címeres ökröt csinálok magamból azzal, hogy az ujjaimat szorongatva és tördelve, kínoskodva ücsörgök az ágyán és várok valamire, amiről magam sem tudok semmit. Minek is jöttem? A reggelin kívül. Beszélgetés megvolt, láttam, hogy jól van, hogy a kedve is remek, … akkor? Hülyén érzem magam.
Hallgatom őt. Tényleg hidegen hagy apám cége. Még a hideg is kiráz és érzem, hogy a vállaim felhúzom, s ahogy fejem Asame felé fordítom, egy-egy szikra kipattogzik a tekintetemből.
- Azon kívül, hogy remek reklámarc lettem volna hozzá, ha híres sportoló lettem volna? - kérdezem sértetten. Eleget beszéltem neki ezen oldaláról az életemnek, ő mégis feszegeti. Mert ez fontos. És ahogy ez lekoppan, leeresztem a vállaimat és megnyugszom. - Bocs. - Nem akartam nekitámadni, egyszerűen csak felingerelt a dolog. Anyámról órákig tudnék mesélni, apámat viszont, ha lehetne, letagadnám. Asamét viszont valamiért nagyon érdekli az a hülye cég, amit a magáénak tud az a bolond. Megvonom a szám és sóhajtva fújom ki magamtól a mérget. Ha arra kér, nézzem meg, folyjak bele, megteszem. Egyébként nem, vagy nem nagyon, de így...
Még valami? Még valami, amihez közel lép és felemeli az államnál megtámasztva a fejem? Remélem, rohadtul nem látszik rajtam, hogy ha akarnám, se tudnám becsukni a szemem, annyira figyelek rá és nem is érződik, hogy a szívem megpróbálja feltuszakolni magát a torkomon. Az, hogy mit mond, valahogy nem teljesen befogadható számomra amellett, hogy rövid csókkal illet. Átszédül körülöttem a világ. Dimenziót váltottunk? Te jó ég, megint nem tudom, hol áll a fejem. És égek. A bőröm ugye nem pöndörödik felfele, ahogy a forróságtól felfoszlik? Gyorsan nézem meg a karjaim, de azokat az ing fedi. Mindenesetre nem látok lángokat, úgyhogy nem olyan nagyon durva a szitu. Talán.
Felpillantok. Asame már megy, épp csak engem hív, én pedig, mint egy lelkes kutya, ugrom. Ez... felettébb fura. Mikor lettem én ilyen? Nincs nagyon időm elgondolkodni rajta, mert Naoto megragadja a karom, én pedig azonnal, reflexszerűen tépem ki magam a markából és most már viszonozom azokat a gyilkos pillantásokat, amikkel korábban engem köszöntött, mikor Asaméhoz jöttem. Rosszul jártál, véreb, mert most beléd rúgok.
- Ne rángass, mert utálom az ilyesmit! – kezdem indulatosan fújva a szavakat. - Vegyél vissza velem szemben, mert nem egy közönséges szajha vagyok, amelyikkel elszórakozik, ha eddig nem vetted volna észre! Nincs hatalmad felettem és azzal, ahogy viselkedsz velem, nem szerzel nálam jó pontokat – hátrább lépek tőle, egy kicsit araszolva Asame asztalához, de továbbra is farkasszemet nézek a vérebbel és felkészülten várom a támadását, mert ő nem olyan, mint Ryuuichi. Nekem úgy tűnik, Naoto forrófejűbb, vadabb, ezért észnél kell lennem. Minden mondatom kétszer végiggondoltam, mielőtt a fejéhez vágtam, mert azt akartam, hogy éle legyen, ám nem hiszem, hogy Asame tapsolna az örömtől, ha egymásnak ugranánk a másik kedvenc testőrével. Márpedig erre azért egyelőre érzem a sanszot. - Egyébként kérned sem kell, de azért ne várj el tőlem csodát! - sziszegem dühösen. - Elveszem a cigijét, tiszteletben tartok kimondatlan dolgokat, kaját próbálok tömni belé, igyekszem nyugton tartani, meg töktudja, Asame azonban elég makacsul ragaszkodik a megszokásaihoz és megy a kemény feje után, úgyhogy ennyi, én csupán mérsékelni tudom. Nem fog a szép szememért ülni a seggén tétlenül, főleg úgy nem, hogy valami nagyon büdös szar van abban a bizonyos palacsintában. Nem beszélve arról, hogy én duplán közrejátszom akaratomon kívül abban, hogy még elszántabb. Nem gondolnám, hogy neked kéne megmagyaráznom, hogy mennyire vigyáz rám és még az apám cégével is van valami gebasz. - Úrrá lesz rajtam a méreg és affektálni kezdek, s indulat fog el. - Kurvára tudnám értékelni, ha nem vicsorognál rám állandóan. Nem vagyok az ellenséged és ne akarj mindenben megakadályozni, mert rühellem, mikor felülbírálják a döntéseimet. Ha menni akarok valahova és Asame engedélyt ad rá, megyek. Innentől kezdve nincs miről beszélnünk. Nem miattad teszem meg azt, amire kértél, hanem csakis Asame miatt – vágom a képébe, azzal odaugrom az asztalhoz, felmarom a papírokat és indulok is az említett egyén után, mielőtt annyira felbosszant ez a barom, hogy belelépek a szájába.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése