Koppanok, a hátam nekifeszül valami keménynek és a fejem is megkongatja. A papírok a kezemből szétszóródnak és mozdulni sem tudok, olyan erővel szorít Naoto. Gyors pillantást vetek a kilincsre, mintha várnám Asame visszatérését és fülelek, de semmit sem hallok. Most félnem kellene. Kicsit talán meg is ijedtem, ám ha támadok, azzal ő húz rövidet, Asaménak meg semmi szüksége arra, hogy az otthonában, a megszokott életében felbolydulás legyen. Így is kivan miattam, hiszen ő sem kalkulálta bele, mikor meglátott az utcán, hogy ennyire jó fogás leszek a számára, hogy el sem akar adni azután, hogy megrakta a seggem párszor. Ráadásul mióta ismerem, csak másodszor esett baja, még rendesen be sem gyógyultak a vágásai, de már egy súlyosabb pisztolylövést is összeszedett. Nem engedhetem, hogy a biztonságérzetét vagy a bizalmát megsértse ez a fasz, szóval még okosabbnak kell lennem, mint eddig. Legszívesebben tökön rúgnám, vagy csak le magamról, ám csak vicsorgásra futja és vad pillantásokra. Tartok tőle, ha mozdulok, csak még jobban felingerlem. De akkor mit csináljak? Asaménak fel fog tűnni, hogy sehol sem vagyok és akkor...
És késő. A mozdulat, amivel elrántja tőlem Naotot, határozott és erős, a szemei pedig sötét haraggal teltek. Úgy hajtom le a fejem, mintha bűnös lennék, mégsem áll meg az agyam, tovább gondolkodom, mivel rakhatnám rendbe ezt a helyzetet, mert igenis részem van abban, hogy nem alakultak megfelelően az események. De nem tudok mit csinálni, ha most megpróbálom mérsékelni Asamét, még rám is dühös lesz, úgyhogy míg ő helyre rakja a vérebét, én összeszedem a papírokat, majd csendben utána megyek anélkül, hogy Naotora vetnék egy pillantást. Nem tudtam helyt állni, nem tudtam megvédeni magam és kifejezni az én álláspontom. Igazából semmit sem bírtam csinálni, ami bánt és bosszant egyszerre.
Asame whiskyt tölt magának, nekem pedig kigúvadnak a szemeim. Ugrom, mint a nyúl a borokból, de szerencsére neki is leesik, hogy ezt talán nem kéne, s hogy erről meggyőztem, felhajtom az italát. Nem finom, grimaszolok, én azonban még ettem is, úgyhogy nagy bajom nem lesz. S ha már ott vagyok, inkább az asztalra ülök fel. Szeretnék szólni pár szót az iméntiekről, de ő kíméletlenül megakadályoz ebben és azonnal rátereli a témát az apám cégére. Forgatom a papírokat, újrarendezem őket, amennyire tudom, miközben fel-felpillantok Asaméra. Nem volt igaza Naotonak, nekem igenis fontos, hogy ő rendben legyen. És szörnyen érzem magam, mert nem csak máris dolgozik, pedig alig pár órája még lázasan vergődött az ágyban, de még vérebnevelést is kellett tartania miattam.
Hosszan hallgatok. Nézem a papírokat, amik nekem rohadtul semmit sem mondanak, viszont kutatok az emlékeimben. Végül, percek múltán felnézek Asaméra.
- Nincs miért kimennem. Kazu hívott kocsikázni, de csak akkor megyek, ha engeded. Nem vagyok egy jól nevelt, engedelmes kutya, de olyasmit nem teszek, amivel megszegném az ígéretemet. Hallgatok rád – mondom meg neki nyíltan. - Nekem ezek semmit sem mondanak – dobom közben a papírokat elé könnyedén -, viszont olyan dolgokról tudok beszélni, amire emlékszem. Apám nem egy gazdag ember. Jól éltünk, de két fizetésből. Senki sem nagyzolhatott, be volt osztva a pénz, s az, ki mire és mennyit költhet. Én például az első bringámra hetekig spóroltam, meg összetrükköztem az utcán némi pénzt, a húgom meg néha csórt anno, hogy márkás cuccokat vehessen magának. Az utóbbi két évben valóban nem kényszerültünk ilyesmire, de mi úgy tudtuk, ez anya sikereinek köszönhető – mesélek komolyan. - Szerintem anya semmivel sem keres többet, mint korábban, mert ugyan ismert és kedvelt színésznő, remek hangja van és addig gyakorol, amíg tökéletesnek nem érzi a mozdulatait, de nem kap a kora miatt olyan szerepeket, amik indokolnák, hogy jobban éltünk. Szóval apám sumákol. Azt kell kideríteni, hogy miért. Hogy a zsebpénzét mire költi. - Tudom, hogy Asame nem bolond, de muszáj hangosan gondolkodnom, különben az egész összekuszálódik a fejemben minden. - Anno azonban engem valaki mentorolt, anyagilag támogatott, mert hát egy sportolónál úgy működik, hogy először a szülei plántálnak bele pénzt, méghozzá sokat, aztán a sikereihez mérten klub, ahol van. Sőt, ha valaki nagyon szeren van, a klubok harcolni kezdenek érte, fizetnek a sportolónak, hogy a nevét a klub zsebelhesse be. Mindegy. Engem hordtak ki külföldi versenyekre, amire nekünk biztos nem lett volna pénzünk, viszont most, így, innen, nem tudom, mi oka lett volna bárkinek egy jent is beleölni a hobbimba. Hacsak nem apám szerződést kötött vele arra, hogy ha befutok, a belőlem befolyó összeg egy része a mentoromé lesz. - Miközben beszélek, előre dőlök és rákönyökölök a saját térdemre. - Jártunk a mentoromnál többször, viszont sem az arcára, sem a nevére nem emlékszem. Nem kedveltem a fazont, mert állandóan belekócolt a hajamba, megfogta a vállam, megsimogatta az arcom, meg terelgetett mindenhova, amitől herótom volt. Abban vagyok biztos, hogy nem japán volt, de nem is amerikai. Mindig furának találtam, túlságosan... jó havernak tekintett engem, pedig én idővel féltem is egy kicsit tőle. Anya félelme átragadt rám, mert ő mindig azt mondta, ha baj van, fussak haza, ami nem jelentett jót, szóval igyekeztem inkább apám seggébe is bebújni a látogatások alkalmával, csak ne legyek bizonyos távolságon belül a mentorommal. Ennyi jutott elsőre eszembe. Miután lesérültem, nem láttam többet azt a pasast, apám meg, mint meséltem, nagyon elszánta magát, hogy felgyógyít és rugdal tovább a nekem szánt pályán. Ááám... ha csak azt veszem, hogy egy idegen rengeteget ölt a karrierembe, aztán eltűnt az életemből, akkor én elkezdeném megkeresni, ki volt ez és most hol van. Ott kell ólálkodnia apám körül, mert a pénzéről senki sem mond le emberbaráti szeretetből – pillantok közben Asaméra. - Lehet, hogy ez nem fontos, azért csak azt mondom, én mit tennék. Nem értek az ilyesmihez, úgyhogy mondom, mire emlékszem és te kukázd ki belőle, ami hasznos lehet – mondom neki könnyelműen. - Amúgy nekem ez az egész rohadtul nem tiszta. Apám egy vesztes, a vagyona nagy részét beleölte egy cégbe, amiről eddig azt hittem, nem tejel semmit. Erre mégis. De hogy? Tényleg kell lennie valaminek, amit még mellékszálként csinál, de nem lehet ennyire hülye! - bökök dühösen a papírokra. - Ha a kimutatásokban az látszik, hogy jó pénzeket kaszál, mi meg nem egy kacsalábon forgó palotában lakunk, nyaralónk sincs Európában, és a cége sem növekszik, az kurva nagy gáz. Mert nem tudni, honnan jön a lé és hova folyik el. Ezért egy barom, mert itt nyoma van annak, hogy valamit kurva jól csinál, de sumákol, ami figyelemfelkeltő. - Dühös leszek, ezért járkálnom kell.
Leugrom az asztalról és róni kezdem a köröket. Nem ez az ügy érdekel, Asame sokkal gyorsabban felvarrja rá a gombot, mint én megtalálom akár azt a fonalat, amivel neki kéne kezdeni az egésznek, hanem az, hogy ha az okfejtéseim nem fatális baromságok, akkor anya egy dinamiton ül. Hirtelen megtorpanok és szembe fordulok az asztallal, s a mögötte ülő férfi szemeibe nézek, de valami kegyetlen elszántsággal.
- Kazu említette, hogy támogathatja a családját. Én az összes kívánságomról lemondok, ha vigyázunk anyámra – tárom elé, mit akarok. - Apa bármit is csinál, a hülyeségével veszélybe sodorja anyát. Ő viszont nem fog lemondani róla, vérbeli japán nő, ő egyszer választott és a haláláig kitart a férje mellett, de én nem akarom, ha apa magával tudja rántani a picsába. - Újra járok pár kört. Próbálok csillapodni, hogy tudjak gondolkodni. - Mit kell tudni a szenátorról? Mit támogat, mi ellen van, milyen mocsok tapad a kezéhez? Nem látom be, mit nyerhet az én hülye apámon, hacsak nem ő kaszálja be a cég pénzének egy részét. Az meg végképp csúnya, hogy valami kínai keresztapa itt szimatol. Elsőre amúgy az jutott eszembe, amit egy metróaluljáróban láttam kiírva, hogy a kínaiak a sárga vész, ami mindent ellep és elpusztít. - Elvigyorodom, de nem őszintén, mert igazából még önmagamat sem sikerült nagyon feldobnom. Hülye poén volt. - Te aztán ki tudsz akasztani rendesen – jegyzem meg elismerően Asaménak, azzal cigire gyújtok. - Nem elég, ami kettőnkkel van, még kapok egy nagy zsák puzzle-t, ami vagy nyolc különböző ötezer darabosból áll és rakjam ki a képeket.
És késő. A mozdulat, amivel elrántja tőlem Naotot, határozott és erős, a szemei pedig sötét haraggal teltek. Úgy hajtom le a fejem, mintha bűnös lennék, mégsem áll meg az agyam, tovább gondolkodom, mivel rakhatnám rendbe ezt a helyzetet, mert igenis részem van abban, hogy nem alakultak megfelelően az események. De nem tudok mit csinálni, ha most megpróbálom mérsékelni Asamét, még rám is dühös lesz, úgyhogy míg ő helyre rakja a vérebét, én összeszedem a papírokat, majd csendben utána megyek anélkül, hogy Naotora vetnék egy pillantást. Nem tudtam helyt állni, nem tudtam megvédeni magam és kifejezni az én álláspontom. Igazából semmit sem bírtam csinálni, ami bánt és bosszant egyszerre.
Asame whiskyt tölt magának, nekem pedig kigúvadnak a szemeim. Ugrom, mint a nyúl a borokból, de szerencsére neki is leesik, hogy ezt talán nem kéne, s hogy erről meggyőztem, felhajtom az italát. Nem finom, grimaszolok, én azonban még ettem is, úgyhogy nagy bajom nem lesz. S ha már ott vagyok, inkább az asztalra ülök fel. Szeretnék szólni pár szót az iméntiekről, de ő kíméletlenül megakadályoz ebben és azonnal rátereli a témát az apám cégére. Forgatom a papírokat, újrarendezem őket, amennyire tudom, miközben fel-felpillantok Asaméra. Nem volt igaza Naotonak, nekem igenis fontos, hogy ő rendben legyen. És szörnyen érzem magam, mert nem csak máris dolgozik, pedig alig pár órája még lázasan vergődött az ágyban, de még vérebnevelést is kellett tartania miattam.
Hosszan hallgatok. Nézem a papírokat, amik nekem rohadtul semmit sem mondanak, viszont kutatok az emlékeimben. Végül, percek múltán felnézek Asaméra.
- Nincs miért kimennem. Kazu hívott kocsikázni, de csak akkor megyek, ha engeded. Nem vagyok egy jól nevelt, engedelmes kutya, de olyasmit nem teszek, amivel megszegném az ígéretemet. Hallgatok rád – mondom meg neki nyíltan. - Nekem ezek semmit sem mondanak – dobom közben a papírokat elé könnyedén -, viszont olyan dolgokról tudok beszélni, amire emlékszem. Apám nem egy gazdag ember. Jól éltünk, de két fizetésből. Senki sem nagyzolhatott, be volt osztva a pénz, s az, ki mire és mennyit költhet. Én például az első bringámra hetekig spóroltam, meg összetrükköztem az utcán némi pénzt, a húgom meg néha csórt anno, hogy márkás cuccokat vehessen magának. Az utóbbi két évben valóban nem kényszerültünk ilyesmire, de mi úgy tudtuk, ez anya sikereinek köszönhető – mesélek komolyan. - Szerintem anya semmivel sem keres többet, mint korábban, mert ugyan ismert és kedvelt színésznő, remek hangja van és addig gyakorol, amíg tökéletesnek nem érzi a mozdulatait, de nem kap a kora miatt olyan szerepeket, amik indokolnák, hogy jobban éltünk. Szóval apám sumákol. Azt kell kideríteni, hogy miért. Hogy a zsebpénzét mire költi. - Tudom, hogy Asame nem bolond, de muszáj hangosan gondolkodnom, különben az egész összekuszálódik a fejemben minden. - Anno azonban engem valaki mentorolt, anyagilag támogatott, mert hát egy sportolónál úgy működik, hogy először a szülei plántálnak bele pénzt, méghozzá sokat, aztán a sikereihez mérten klub, ahol van. Sőt, ha valaki nagyon szeren van, a klubok harcolni kezdenek érte, fizetnek a sportolónak, hogy a nevét a klub zsebelhesse be. Mindegy. Engem hordtak ki külföldi versenyekre, amire nekünk biztos nem lett volna pénzünk, viszont most, így, innen, nem tudom, mi oka lett volna bárkinek egy jent is beleölni a hobbimba. Hacsak nem apám szerződést kötött vele arra, hogy ha befutok, a belőlem befolyó összeg egy része a mentoromé lesz. - Miközben beszélek, előre dőlök és rákönyökölök a saját térdemre. - Jártunk a mentoromnál többször, viszont sem az arcára, sem a nevére nem emlékszem. Nem kedveltem a fazont, mert állandóan belekócolt a hajamba, megfogta a vállam, megsimogatta az arcom, meg terelgetett mindenhova, amitől herótom volt. Abban vagyok biztos, hogy nem japán volt, de nem is amerikai. Mindig furának találtam, túlságosan... jó havernak tekintett engem, pedig én idővel féltem is egy kicsit tőle. Anya félelme átragadt rám, mert ő mindig azt mondta, ha baj van, fussak haza, ami nem jelentett jót, szóval igyekeztem inkább apám seggébe is bebújni a látogatások alkalmával, csak ne legyek bizonyos távolságon belül a mentorommal. Ennyi jutott elsőre eszembe. Miután lesérültem, nem láttam többet azt a pasast, apám meg, mint meséltem, nagyon elszánta magát, hogy felgyógyít és rugdal tovább a nekem szánt pályán. Ááám... ha csak azt veszem, hogy egy idegen rengeteget ölt a karrierembe, aztán eltűnt az életemből, akkor én elkezdeném megkeresni, ki volt ez és most hol van. Ott kell ólálkodnia apám körül, mert a pénzéről senki sem mond le emberbaráti szeretetből – pillantok közben Asaméra. - Lehet, hogy ez nem fontos, azért csak azt mondom, én mit tennék. Nem értek az ilyesmihez, úgyhogy mondom, mire emlékszem és te kukázd ki belőle, ami hasznos lehet – mondom neki könnyelműen. - Amúgy nekem ez az egész rohadtul nem tiszta. Apám egy vesztes, a vagyona nagy részét beleölte egy cégbe, amiről eddig azt hittem, nem tejel semmit. Erre mégis. De hogy? Tényleg kell lennie valaminek, amit még mellékszálként csinál, de nem lehet ennyire hülye! - bökök dühösen a papírokra. - Ha a kimutatásokban az látszik, hogy jó pénzeket kaszál, mi meg nem egy kacsalábon forgó palotában lakunk, nyaralónk sincs Európában, és a cége sem növekszik, az kurva nagy gáz. Mert nem tudni, honnan jön a lé és hova folyik el. Ezért egy barom, mert itt nyoma van annak, hogy valamit kurva jól csinál, de sumákol, ami figyelemfelkeltő. - Dühös leszek, ezért járkálnom kell.
Leugrom az asztalról és róni kezdem a köröket. Nem ez az ügy érdekel, Asame sokkal gyorsabban felvarrja rá a gombot, mint én megtalálom akár azt a fonalat, amivel neki kéne kezdeni az egésznek, hanem az, hogy ha az okfejtéseim nem fatális baromságok, akkor anya egy dinamiton ül. Hirtelen megtorpanok és szembe fordulok az asztallal, s a mögötte ülő férfi szemeibe nézek, de valami kegyetlen elszántsággal.
- Kazu említette, hogy támogathatja a családját. Én az összes kívánságomról lemondok, ha vigyázunk anyámra – tárom elé, mit akarok. - Apa bármit is csinál, a hülyeségével veszélybe sodorja anyát. Ő viszont nem fog lemondani róla, vérbeli japán nő, ő egyszer választott és a haláláig kitart a férje mellett, de én nem akarom, ha apa magával tudja rántani a picsába. - Újra járok pár kört. Próbálok csillapodni, hogy tudjak gondolkodni. - Mit kell tudni a szenátorról? Mit támogat, mi ellen van, milyen mocsok tapad a kezéhez? Nem látom be, mit nyerhet az én hülye apámon, hacsak nem ő kaszálja be a cég pénzének egy részét. Az meg végképp csúnya, hogy valami kínai keresztapa itt szimatol. Elsőre amúgy az jutott eszembe, amit egy metróaluljáróban láttam kiírva, hogy a kínaiak a sárga vész, ami mindent ellep és elpusztít. - Elvigyorodom, de nem őszintén, mert igazából még önmagamat sem sikerült nagyon feldobnom. Hülye poén volt. - Te aztán ki tudsz akasztani rendesen – jegyzem meg elismerően Asaménak, azzal cigire gyújtok. - Nem elég, ami kettőnkkel van, még kapok egy nagy zsák puzzle-t, ami vagy nyolc különböző ötezer darabosból áll és rakjam ki a képeket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése