1.

Shinji

Amit tett... A nyelvem lüktet a fájdalomtól, mégsem mozdulok mellőle, egyszerűen hagyom, hogy testéhez öleljen. Most is meleg, minden bizonnyal megint felment a láza, de most jó így, s bár ennyire még nem alázott meg sosem, mégsem tudom őt ellökni magamtól, bármennyire is azt kellene tennem, bármennyire is itt kéne hagynom a fenébe, hogy rájöjjön, mindent én sem tűrök el tőle attól függetlenül, hogy imádom a játékait, legyen szó bármiről. De túlteszem magam ezen is. Miért? Mert vele akarok lenni, mert bár nem dőlne össze a világ és hirtelen nem venné át a tavasz helyét a tél, ha egyszerűen csak közölné, hogy nem tart rám igényt a továbbiakban, azt hiszem, nem viselném jól. Csak nézem őt csendesen, míg el nem alszik. Mindenem sajog, s mégis kielégültem. Számít valamit, hogy pont a születésnapjára időzítette azt, hogy itt legyek vele? Vagy már csak én képzelek bele túl sokat a dolgokba? Nem tudom, nem is érdekel, hiszen idehívott, megjelölt... s bár legszívesebben itt hagytam volna a picsába, mikor közölte, hogy szereti Deont, én mégsem tettem meg. A valaminek a fele is több, mint az egészből a semmi, igaz, Shinji? Igaz... S ha csak ennyire kaphatom meg, hát ennyit fogadok el belőle. Idővel talán változni fog minden, bár sokkal jobb így, hogy nem láncoljuk magunkat a másikhoz. Nem bírnám elviselni, ha ezt tenné, ahogy ő sem, ha én akarnám pórázra kötni. Van időm gondolkodni mellette, hiszen az, ahogy szorít magához, esélyt sem hagy nekem arra, hogy lelépjek mellőle, de arra sem, hogy megmozduljak. Most van időm végiggondolni mindazt, ami egész nap történt velünk. Azt, hogy alig érkeztem meg, máris megdugott, hogy láztól égő testtel, fáradtan ígértette meg velem, hogy itt leszek, mire felébred... hogy megjelölt... Mert tisztában vagyok azzal, hogy ezt az ékszert annak szánta. Éreztetni akarta velem, hogy hozzá tartozom ezáltal. Miért mentem bele minden tiltakozás nélkül? Mert akkor is megtette volna, ha nem hagyom magam, ha ellenállok, ám az nekem is csak szarabb lett volna, s mert valahol akartam, hogy megjelöljön, ahogy akkor is, mikor elmentem hozzá a szalonba azzal az ürüggyel, hogy piercinget szeretnék. Akkor kiröhögött érte, majd alaposan megkefélt. Nem tudom, mit hitt, talán azt, hogy többet nem megyek a közelébe, de tévedett.


Sosem adtam magam könnyen neki, mindig meg kellett harcolnia azért, hogy megkapjon és ezeket a harcokat mindketten élveztük és élvezzük is. S ma, miután megjelölt, őszintén meglepett a gyengédsége. Sosem volt velem olyan, mint akkor, ott, abban a pillanatban. Hogy tetszett-e a dolog? Igen... élveztem azt is, ahogy a vad szexet is élvezem vele, egyszerűen csak nem tudtam kezelni ezt a tőle oly szokatlan dolgot. Mert szokatlan, nekem legalábbis az. Állandóan szívjuk egymás vérét, hol szavakkal, hol tettekkel, s minden bizonnyal rosszul reagáltam az egészre, mikor a fejéhez vágtam, hogy a betegség furcsa dolgokra készteti. Nem bántani akartam vele, egyszerűen tényleg csak nem tudtam, mit kezdjek azzal a helyzettel, holott elmondhatatlanul élveztem és elmondhatatlanul jólesett a gyengédsége is. Akarom ezt a Tatsukit is.


Elmélkedésemből csak egyre jobban lüktető nyelvem és az rángat vissza, hogy szép lassan elgémberedek a karjaiban, ám Tatsuki most álmában sem hagyja, hogy szabaduljak tőle. Szorít magához szinte, és ez megmosolyogtat. Megint csak nézem az arcát, s bár a sötétben túl sokat nem látok belőle, mégis boldogsággal tölt el, hogy itt lehetek vele. Azt hiszem, kezdek hülye és túlságosan szentimentális lenni. Egy testőr-kutya, aki túl sokat agyal talán nem is létező dolgokon. Több lennék a számára, mint egy szerető? Remélni tudom csak, és remélem, érzi ő is, hogy bármennyire is nem mondom ki neki, és soha nem is fogom, ő is több, mint aminek ez az egész indult.


Megint eszembe jut a mai nap egyik részlete, ahogy túl későn esett le, mit tervez velem, hogy szabadulni sem bírtam, hiába küzdöttem. Le tudom szerelni, megtanultam már ennyi idő alatt, hogy hogyan tudom kivédeni azt, hogy megdugjon, hogy hogyan érhetem el nála, hogy akaratom ellenére tegyen a magáévá, s most egy cseppet sem vagyok biztos abban, hogy nem akartam azt a dugást. Akartam, minden pillanatát, de azt a megalázást nem, ami vele járt. Sok mindent elviselek tőle, s bármennyire is tiltakozom néhány durvább játéka ellen, mindig élvezem az együtt töltött pillanatokat. Sosem játszottam meg magam előtte, sosem tettettem valamit csak azért, hogy a kedvében járjak, mert pont leszartam. Hogy kerestem mellette a halált? Talán igen... Talán még most is azt próbálom feszegetni, mikor telik be nála az a bizonyos pohár, ami után már mégsem engedi el a nyakam és megfojt, de sosem értem eddig ezt el, és már nem is akarom.


Szeretem, ha kikötöz, szeretem, ha megkínoz és megdug, de ez a vibrátor... Élveztem, mert a testem élvezte minden pillanatát, de ugyanakkor üvölteni tudtam volna a fájdalomtól és megalázottságtól, mikor belém tolta az eszközt. Nem vagyok egy rohadt kis szajha, akivel ezt megteheti, nem érdekel az sem, mennyire ver meg, mennyire tépi fel a bőröm egy együttlétnél, de ez most rettenetesen rossz volt, s bár kielégültem, megkaptam a beteljesülést, amit akartam, mégis ott volt bennem, hogy ha fel tudok kelni az ágyról, akkor itt hagyom a faszba és vissza sem jövök többet. Régen beszélgettem Deonnal, akkor a kölyöknek őszintén elmondtam, hogy számomra az ilyesfajta segédeszközök, mint egy vibrátor, perverznek számítanak és megalázónak. Tatsuki erről persze gondolom, nem tudott, ahogy most sem fogom túlzottan az orra alá dörgölni. Mert... mert nem akarok tőle szabadulni, nem akarom, hogy többet ne kelljek neki. Hülye vagyok, tudom, de megfogott ez a férfi... minden tekintetben.


Ismét eszembe jut Deon és ez újabb mosolyt csal arcomra. A kölyök hitetlenkedve fogadta azt, hogy Tatsuki és én összejárunk dugni, de szép lassan kezdte elfogadni. Egy időben mindennap azzal nyúzott, hogy mondjam el neki, miért. Hogy mi vonz a tetoválómesterhez. Igazából ezt sosem tudtam neki megválaszolni. Beletörődött végül. Valószínűleg várna magyarázatot, de azzal nem tudok neki szolgálni. Hogy féltékeny voltam-e rá ma? Igen... nincs mit szépítenem rajta.


Vajon miért nem tudok már szabadulni Tatsukitól én sem?


Mert nem tudok, ez nyilvánvaló, ahogy ő sem tud, vagy csak egyszerűen még nem akar tőlem megválni. Vajon csak addig leszek érdekes a számára, míg nem talál újabb játszótársat magának? Lehet, de akkor minden szívfájdalom nélkül lépek én is majd túl az egészen, s bár érzem, nem lesz könnyű, nem fog érdekelni a továbbiakban. Látni sem fog többet. Sem az ágyában, sem a közelében, talán csak annyira, míg leszállítom neki Deont. Azonban, ha ez bekövetkezne, mindent megtennék azért, hogy elszakadjon Tatsukinál az az utolsó cérna és miközben megkefél, vagy csak egyszerűen a falra ken, elérném nála, hogy tényleg megfojtson...


Nem tudom, mikor nyom el végül az álom, a fájdalom és megalázottság furcsa hármasa, ám nem alszom túl jól, így mikor Tatsuki mocorogni kezd mellettem, én is megébredek és kómás fejjel, minden bizonnyal kócosan, de rápillantok. Morcos vagyok, mert aludni akarok, mert mindenem elgémberedett, de nem tudok szólni neki egy rossz szót sem, csak kiélvezem, hogy még mindig ölel. Továbbra is kínoz a fájdalom, bár már sokkal inkább a fizikai, mint a tegnap este okozott lelkiek, mert akarva-akaratlanul is megmart olyan helyen, ahol nem viselem túl jól... Tatsuki sem szól semmit, csak hajamba temeti arcát és magába szívja illatomat. Jólesik ez az apró gesztus, bármennyire is elgyötörten vagy szúrósan nézek rá, ám hagyom kikelni az ágyból. Én is ezt teszem, s a konyhába caplatok utána. Nincs kedvem megszólalni, és azt hiszem, ez nem is menne most. Mintha a nyelvem bármelyik pillanatban ki akarna szakadni a helyéről és csak az akadályozza meg ebben, hogy csukva van a szám. Cigit kotrok elő az asztalon felejtett dobozomból és rágyújtok, Tatsuki pedig lerakva elém a bögréjét lép a hátam mögé és újra meglep.

- Hunyd le a szemed és próbálj meg lazítani kicsit – hajol fülemhez és dorombol bele, majd lassan masszírozni kezdi vállaimat. Jólesően felszusszanok még akkor is, mikor kezei elkalandoznak ágyékom felé. Hihetetlen, hogy tegnap még minden pillanatban aludni akart és égett a láztól, ma pedig, mintha elvágták volna az egészet, még csak a teste sem meleg, ellenben az enyém igen és minden izmom pokolian sajog. Sikeresen elkaptam volna tőle? Nem lehetetlen. Nem sokáig bírom, amit csinál, bármennyire is jólesik a dolog.

- Kérlek... - formálom meg nehézkesen már ezt az egy szót is és komoly fájdalmat okoz becsukni a számat, ahogy elhangzik tőlem a befejezetlen kérés. Felállok az asztaltól és visszamegyek az ágyhoz, hogy előhalásszam telefonom. Deonnak írok: „Remélem, még mindig áll a kimenőm a mai napra. Pocsékul vagyok.” Írom meg a kölyöknek azért. Annyira nem félek, hogy nem oldja meg a dolgot, s ha nagyon menni akar valahová, Bakari még mindig vinni tudja. Ledobom magam az ágyra és elvackolom magam a takaró alá. Tatsuki azonban nem adja fel a dolgot, s nemsokára megjelenik a szobában, leül az ágy szélére mellém. Keze homlokomon landol, amitől végigfut rajtam a hideg. Elmosolyodik azzal a játékos, sok jót nem ígérő mosollyal, melyet annyira szeretek tőle.

- Tudok valamit, amitől jobban leszel – fordít hátamra fölém mászva, majd röviden megcsókol, miközben kihámozva a takaróból keze végigszánt oldalamon. Morgással jutalmazom, mely nem igazán neki szól, sokkal inkább ennek az egésznek, mert akarom őt, veszettül még most is, s nem fogom hagyni, hogy egy rohadt megfázás kikészítsen. Vicces is lenne. Ő többször is megdugott tegnap, én meg ennyitől kifekszem. Hát nem... nem fogok, de tiltakozni sem igazán. Tatsuki azonban tudja, mivel hozzon lázba, mert a tegnapi gyengédség nem ismétlődik meg ma, amint látja, hogy engedek neki, már fordít is meg és egy adag síkosítót nyomva ujjaira keni az szét bennem, hogy nekem feszülve belém nyomuljon szinte azonnal. Felnyögök, fájdalmasan, szűkölve alatta, de ahogy mozogni kezd, a kéj és gyönyör egyre jobban elveszi az eszem, a felszabaduló endorfin pedig a legtermészetesebb fájdalomcsillapítóként hatva ismét elfeledteti velem, hogy minden izmom sajog, hogy a nyelvem pokolian lüktet, s nem marad más, csak a Tatsuki által okozott gyönyör, majd az édes beteljesülés és pihegés, miután reszketve-rángva élveztem el a tetoválómester alatt.


Tatsuki is kihúzódik belőlem, most nem szarozott az óvszerrel, így egyszerűen csak mellém fekszik és ismét betakarva húz magához közel. El tud felejtetni velem mindent, de teljesen nem. Lehunyom szemem egy rövid pillanatra, majd szemébe nézek, némán elmondva neki, mi jár a fejemben éppen. Talán megérti, talán nem és soha nem is fogja, én viszont képtelen vagyok most megszólalni.