113.

Deon

Elismerésem jeléül apró mozdulattal rábólintok arra, hogy féltem Tatsukit és aztán arra is, hogy én sem akarom, hogy baja essen annak a marharépának.

- Tudod... mi elég furán vagyunk Tatsukival egymással... Sokszor szívjuk a másik vérét, sokszor vagyunk durvák vagy kegyetlenek is a másikkal – mondom meg őszintén Jeremynek. – Valahogy így kerek, de tudjuk, hogy számíthatunk a másikra, hogy mindenben mellettünk áll és szeret. Ha felbosszant, kemény vagyok vele, de ez viszont is így van, ő sem bánik velem kesztyűs kézzel és nem is igénylem az ilyesmit. – Úgyis látni fogja a srác, hogyan viselkedünk egymással Tatsukival, úgyhogy jobb, ha megérti, mielőtt valamelyikünket megpróbál fékezni, hiszen nem szükséges. Én azt csodálom a legjobban a pirszingesemben, hogy mennyire kegyetlen, ezért nem kérném arra, hogy bánjon velem finomabban. Nem egy törékeny virágszál, vagy egy kiscsaj vagyok.


Valami miatt Tatsuki feszült. Lehet, hogy ideges, lehet, hogy mérges, de nagyon úgy fest, hogy az egyetlen ember, akit meg tudok erről kérdezni, az Shinji. Vajon most válaszol egyenesen, vagy ködöl és terel? Jó lenne végre nyílt lapokkal játszani, mert ez az asztal alatti parti nekem rohadtul nem fekszik.

- Hát... amiben biztos vagyok... hogy ha Tatsukit az érzéseivel kapcsolatban kérdezik, attól bepipul. Ez amolyan tabutéma nála – mondom meg Jeremynek. Furcsa kicsit, hogy a pirszingesem csak úgy lelépett, nem tudok róla, hogy szokása lenne ilyesmit csinálni. Még engem sem hagyott ott faképnél sosem, pedig alaposat táncoltam időnként az idegein, úgyhogy kétlem, hogy felhúzta magát. Sokkal inkább történt valami olyasmi, ami miatt meg kellett szellőztetnie a fejét. De mi ilyen? A tetoválással kapcsolatban? Picsába, ilyenkor érzem a leginkább, mekkora probléma, hogy már nem olyan szoros a kapcsolatunk, mint korábban! Persze be kell látnom, hogy tarthatatlan volt úgy a helyzet, a születésnapján látott érzelmi kavalkád a szemében egyszerűen indokolta, hogy kicsit eltávolodjunk egymástól, de nagyon bánt, hogy valahogy ez kezd szakadékot képezni közénk. Már nem értem őt annyira jól, mint hajdanán, pedig akarom. Bennem semmi sem szűnt meg, én ugyanúgy szeretem őt és ragaszkodom hozzá. Ezt talán nem érti? Vagy azt hiszi, az Asaméval való kapcsolatom mindenre kihat? Nem vágom ezt az egészet.


Mélyet sóhajtok, talán szomorúan és némileg csalódottan, hiszen be kell látnom, sokkal jobban megcserélődtek a szerepeink Shinjivel Tatsuki életében. Ez fáj. Örülök, ha sikerült elérniük azt, ami boldoggá teszi őket, ha szeretik egymást, nagyon is örülök, csak ott van az a kicsi tüske bennem, hogy oké, csak... Csak én miért maradok ki ebből? Mindketten bennem bíztak meg a legjobban, most mégis kirekesztve érzem magam. Én már csak a „a másik” vagyok és ez nagyon-nagyon... nagyon bánt.

- A dühöt le kell vezetni – kezdek beszélni, majd megköszörülöm a torkom, mert kissé elszorult. Nem akarok elkámpicsorodni és ezzel a seggére verni a kellemes hangulatnak, ezért összeszedem magam. Majd megkísérlek újra beszélni Tatsukival, aztán Shinjivel is és ha nem megy, ráérek Asame vállán kisírni a bánatom. – Van egy mérték mindenkinél, amikor senkit sem visel el maga mellett, mert annyira ideges. Talán ezért. Nekem is van olyan, hogy mindenkit arra kérek, hogy hagyjon békén. Ilyenkor általában legalább egy szempár engem figyel, de hagynak megnyugodni és úgy, ahogy épp nekem jó – hozok példát. Hagynak dühöngeni, úszni, ordítozni, vagy sírni. Aztán amikor már kicsit megnyugodtam, magukhoz karolnak, amitől teljesen megnyugszom.

Felkuncogok azon, hogy Jeremynek is nehezére esik befogni a száját.

- Én nem is nagyon bírom ki, hogy ne ugassak közbe – árulom el kicsit vigyorogva és emlékek hada támad meg. Volt pár keményebb szitu miattam, az már biztos, de eddig mindből jól jöttünk ki és még profitálni is tudtunk. – Bakari csak kicsit marad el Tatsuki mögött – mondom ezt már komolyan, hiszen ez nem vicc. – Sosem mosolyog, mindig rideg és távolságtartó, szóval nekem sem volt szimpatikus. Félni nem féltem tőle, mert tisztában voltam vele, hol a helyünk, aztán lassanként megértettem a mozgatóit és valahogy sokkal szimpibb lett – ismerem el. – Hátborzongató egy alak, mindig kimért, sose beszél csúnyán, csak ha ideges, de amikor sikerül lelazítani, tök jófej – vallom be csendesen, elmosolyodva. – Bakariban van valami ijesztő, ezt elismerem, de azért félni nem kell tőle – mondom biztatóan Jeremynek. – Megölni nem ölhet meg, kárt nem tehet benned, minden mást meg túlélsz – teszem hozzá kicsit heccelve őt, aztán kicsit lesütöm a tekintetem, mikor a bordatörés miatt burkoltan leszúr engem. Nem mintha joga lenne hozzá, de azt én is nagyon bánom. – Szoktam verni – vallom be csendesen, s érzem, hogy elvörösödöm. – Ha bepipulok, nekiállok püfölni a mellkasát, aztán ha beszól, hasba rúgom. Megszokta – mondom egyszerűen, a vállaimat is megvonva. Tök hülyén hangzik elmondva, pedig ez teljesen természetes köztünk. Mégis dilisnek érzem magam a viselkedésem miatt most. - Lenyugszom és túlvagyunk rajta – zárom le ennyivel ezt a témát. – Mondom, Bakari fivéreként tekint Tatsukira, ráadásul egymást kiegészítő dolgokat tanultak. Nem is értem, mi a faszért adta mellém Tatsuki...! Na jó, értem, de akkor is bassza meg! Ezen pörgünk hónapok óta, s attól függ, hogy mit döntök ezzel kapcsolatban, hogy most Bakari mire jön rá. Bakari orvosféleség is, többféle gyógyászathoz ért és nem szereti, mikor Tatsuki látja el a bajait, mert barbármunkának tartja. Ez olyan, hogy Bakari sem ülne le rajzolni, mert elmondása szerint a pálcikaembernél már megbukna – mondom mosolyogva. – Ettől függetlenül szerintem simán lehetne Activityzni Bakarival, mert alapszinten azért tud rajzolni. Csak ebben Tatsuki a jobb, na. Érted.


Elröhögöm magam a saját ügyetlenségemen és inkább legyintek. Örülök, hogy neki is tetszik az új séróm, bár igazából Asame arcára leszek kíváncsi. Az viszont elég meglepő és megtisztelő is egyben, hogy portrét akar rólam csinálni. Elmosolyodom.

- Persze, tök jó lenne – mondom őszinte örömmel. – Szerinted mennyi időt igényelne? – kérdezem meg, hogy tudjak kalkulálni, mikor férne bele az időmbe modellt állni. Ez a dolog eléggé tetszik, simogatja a hiúságomat. Aztán elmosolyodom. – Nem kell ennyire begyulladni, Asame nem eszik embert – mondom neki. – Ha meg mégis megkívánja az emberhúst, bevédelek, engem megcsócsálhat, rendben? – kérdezem játékosan, miközben Kapcsot a fülemhez teszem. – Egyébként én sem tudom, mert nem vagyok jós – árulom el vigyorogva, a vállamat lazán megvonva. – Mit szólnál egy frissítő kávéhoz? – kérdezem meg széles vigyorral Asamét.

- Jólesne – válaszul kurtán, a hangjából hallhatóan fáradtan.

- Pár perc és lábra kél – mondom neki vidáman, azzal bontom a vonalat és a zsebembe rakom a telefonomat. – Tatsuki mit mondott és szerinted hogy kell viselkedni egy harmincas pasival? Oké, hogy yakuza, de itthon azért ő se hord kardot az oldalán – jelentem ki egyszerűen Jeremynek és küldök neki egy bíztató mosolyt, mert látom, hogy komolyan aggasztja ez a helyzet. – Egyébként nem tudok tanácsot adni ilyen szempontból, kábé tíz percig magáztam Asamét, mikor idekerültem, de akkor is végig pimasz, flegma és durva voltam vele beszédben, állandóan visszapofáztam és beszóltam. Egy percig se féltem tőle, azt hittem, egy vicc az egész, pedig azért voltak dolgok, amik nagyon nem a vicc kategóriába sorolhatók – mesélem el komolyan, halvány mosollyal ezeket, miközben intek a srácnak, hogy kövessen, mert ideje kikérni a kávét Ayakotól. - Mindenesetre én senkit se samazok, vagy sanozok, mert senkit sem engedek magam fölé, és ha lehet, lekezelek még a yakuzákkal is, de én én vagyok. Fontos különbség kettőnk közt, hogy Asame pártfogoltja, leendő yakuza vagyok és azt már jóelőre leszögeztem mindenkinek, hogy a szende szüzet nem rólam fogják mintázni. Azt viszont jobb, ha már most megtanulod, hogy alvilágiként te sem sanozol és magázódsz senkivel – jelentem ki figyelmeztetően. – Az alvilágban a tisztelet csak kivívható, és neked ugyan nem kell, és egyelőre nem is javasolt azzal a leszarok mindent-féle modorban viszonyulnod másokhoz, mert még nem tettél le eleget hozzá az asztalra, de ha az érdekel, hogy viselkedj Asaméval, szerintem legtisztább, ha tartod az alvilágiakra jellemzőket. Vagyis kicsit tiszteled, mert a yakuzák az alvilágiak feletti réteget képezik, de nem annyira, hogy magázd, sanozd és hajlongj előtte. Egyébként meg ahogy kényelmes. – teszem hozzá röhögve, majd megkeresem a konyhában Ayakot. – Egy kávét kérek Asaménak, egyet nekem és... Neked? – pillantok Jeremyre. – Szerintem nem lehetsz nálam rosszabb modorú és ha nekem nem csapta le érte a fejem, mikor még csak egy-két napja voltam itt, akkor a tied is a nyakadon marad. Ráadásul tök más minőségben voltam itt, mint most te. Vendég vagy – teszem egyértelművé a státuszát. - Ha nem érzed jól magad a gondolattól, hogy nem tartod be a japán etikettet, Asame csak díjazni fogja, mert ő a tradíciókat követi, de azért ne csináld, hogy a kedvében járj, mert csak felsülsz vele – tanácsolom komolyan. Nyilván nem akar beégni, ezért csinál ekkora ügyet abból, hogyan viselkedjen a rosszfiúmmal, én viszont a feladatomnak érzem kiokítani, mi a pálya vele. - Ha neked úgy esik jól, hogy jó napottal köszönsz, magázod és apró biccentéssel üdvözlöd, megteheted, de csak akkor, ha alázat nélkül csinálod. Az alvilág nagyon szabad és változatos viselkedés szempontjából is, idővel bármit megengedhetsz magadnak, de akkor már ismerni fogod a törvényeket és az alapszabályokat. Az egyetlen dolog, ami ritka, az az alázat, általában csak a kutya tanúsít ilyesmit a gazdája felé, de az sem mindig van meg. Ne légy alázatos és ne hagyd, hogy megalázzanak, akkor nem lehet baj.