114.

Deon

- Nem az a legnagyobb gáz, hogy megütheted a bokád, hanem hogy Tatsukinak okozhatsz rosszat, méghozzá nagyon könnyen – mondom meg komolyan Jeremynek. – Felkavarhatod, összezavarhatod, vagy fájdalmat okozhatsz neki, hiszen számára az érzelmek... idegenek – találom meg a megfelelő szót. – Kezdetben az öröm nekem is fájt, olyan érzés volt, mintha szétmarcangolnának belül, de én megértettem ezt idővel, tudtam kezelni, Tatsuki viszont... azt hiszem, beazonosítani sem tud dolgokat, ezért nem hagy lehetőséget az érzelmei megismerésére. Neked az, hogy érzel, a legtermészetesebb dolog, neki viszont idegen és zavaró, ahogy én látom. Szerintem nem rejtegeti az érzelmeit, inkább egyszerűen csak nem tudja kimutatni, ha egyáltalán értelmeznie sikerült már. Én sokat kérdeztem őt bizonyos dolgokról, és abból, ahogy viselkedett, ezt szűrtem le – zárom le ezzel a témát. Még figyelmeztethetném, hogy ha nyüstöli a pirszingesemet, el fog tőle hidegülni, de nem tudom, ez mennyire helyénvaló, úgyhogy nem csinálok magamból hülyét.


Hát igen... Bakari tényleg totál hideg, mintha nem lennének érzelmei, de azért a tetteiből leszűrhető, hogy ez nincs így, még ő is érez, szeret, tud dühös is lenni. Shinji pedig megint más. Általában csendben figyel, de ha tenni kell valamit, nem tétlenkedik.

- Shinji jófej – jelentem ki. - Nehezen oldódik fel néha, meg képes egy baráti beszélgetésben is úgy részt venni, hogy egy kukkot nem szól, de végtére is testőr, az a dolga, hogy figyeljen dolgokra, a háttérben maradjon és tűzvonalban legyen, amikor kell. Ő lényegében a nap huszonnégy órájában dolgozik néhány kivételtől eltekintve – magyarázom meg halvány félmosollyal, miért olyan a srác, amilyen. Én nagyon szeretem, igazi barátom és lenyűgöz a viselkedése.


Úgy fest, Tatsuki nagyon sokat mesélt rólam a srácnak. Kicsit úgy érzem, mintha kiadott volna neki, de ha azt veszem, hogy mellém szánja, talán megbocsátható a dolog.

- Rettenthetetlen erő van benne – mondom kurtán, hiszen én is láttam már cefetül, de amikor kellett, hirtelen összeszedte magát, olyanná vált, mint a hamvaiból feltámadó főnixmadár. Aztán persze a dolgai elvégeztével rosszabbul volt, mint addig, mégis fantasztikusnak tartom, amire képes. Az a nyersség, amivel bír, lehengerel. – Bakari csak azért van mellettem, mert Tatsuki erre utasította. Megbeszéltük mi ezt Bakarival, szóval tudom, hogy a nekem való hűségesküje is az igazi gazdájának kérésére lett megtéve. Most olyan, mintha az én kutyám lenne, de nem, igazából mindig Tatsukié marad, csak erről a tetoválómestert nem tájékoztattuk – magyarázom el ezt Jeremynek. Nem mintha fontos lenne, hogy megértse, de ha fél Bakaritól, jobb, ha hozzászokik a jelenlétéhez, mert én tényleg visszaadom a pirszingesemnek őt, ha ez szükséges. Aztán majd lefightolom Tatsukival a dolgot. – Kizártnak tartom, hogy Bakari valaha is hajlandó lenne Activityzni – jelentem ki elvigyorodva. – Hát... ahogy neked jobb. Én nem biztos, hogy négy-öt órát kibírok mozdulatlanul, de ha neked úgy a jobb, hogy egyben megcsináljuk, majd megpróbálkozom vele – motyogom. Nem tudom elképzelni sem, hogy olyan sok ideig mozdulatlan legyek, de ha muszáj, jó gyakorlat lesz. Egy kis önuralompróba, vagy valami hasonló.


Készségesen menekül... Ez jó. Amúgy is azt kéne tennie, mert nem szeretnék nézőközönséget ahhoz, ami következne azután. A kettőnk titka, hogyan bánunk egymással Asaméval, miképp szeretkezünk, meg ilyenek. Éppen ezért helyeslően felmutatom a hüvelykujjam Jeremynek az ötletét értékelve. Az viszont kifejezetten mulattat, hogy mennyit problémázik azon, hogy hogyan viselkedjen Asaméval. Vicces. Még jó, hogy ez engem sosem érdekelt, felőlem az istenek is leszállhatnának a földre, akkor se változtatnék a viselkedésemen.

- Nem betartani olyan szabályokat, amiket nem is ismersz szerintem pont nem ciki. A tudatlanságot persze annak vesszük, kínosnak, de igazából az sokkal gázabb, ha valamit tudsz és annak ellenére nem úgy csinálsz valamit, ahogy kéne – okítom ki barátságosan Jeremyt. – Igen, ezzel – ismerem el büszkén. – Részben egyetértek veled, én is küldtem már el magázva a büdös picsába valakit és annak ellenére, ahogy viselkedek, nagyon is tisztelek embereket. Csak én ez vagyok – mondom vállaimat megvonva. - Talán az egyetlen ember, akivel kimértebben viselkedek, az Nishida, egy yakuza. De ővele is volt afférom tavaly, mikor Tatsuki, mint testőr kísért és kihajította őt a dolgozószobájából. Elismertem, hogy ehhez joga van, de közöltem vele, hogy Tatsuki hozzám tartozik és vegye tudomásul ennek vonzatait – mesélem el. – Az viszont Asame mellett nagyon átértékelődött bennem, hogy a formalitások hülyeségek. Az ő üzletei a tradíciók jegyében működnek, az alkalmazottak mély tisztelettel és alázattal bánnak a vendégekkel, őrizve a múlt szellemét. Én tök hülyén éreztem magam ettől, legalábbis az elején mindenképpen, ám ha Asame nyomát akarom követni, márpedig azt akarom, akkor igenis éreznem és értenem kell azt, amit képvisel – vallom be őszintén. – Furcsa érzés volt az is, amikor a dojoban meghajolt előttem, pedig ez teljesen természetes. A dojoban felek vagyunk, akik kiegészítik egymást. Tudsz egyedül is gyakorolni, sok mindent megtanulhatsz például az internetről is, de ha van melletted egy mester, aki kiigazít, az a legjobb, hiszen vannak olyan gyakorlatok, amiket nélküle sosem tanulhatsz meg. Viszont a kölcsönös tisztelet alap, aki erre nem képes, azt nem tanítják, az elveszti a mesterét és a lehetőségeit is. És ez fordítva is igaz, ha a mester nem tiszteli a tanítványát, az keres egy másik mestert. Ugyanez van benne a formalitásokban, a tisztelet, annak a kifejezése, hogy valaki elfogad téged önmagával egyenlőnek, vagy maga felett állónak – magyarázom el Jeremynek, mert ez szerintem fontos és nekem is elég komoly lecke volt Asame mellett. – Ha összehasonlítod majd az alvilágot és a yakuzavilágot, megérzed, miért fontos a meghajlás és a névutók használata. És ez persze nem összekeverendő a hajlongással meg a puncsolással, mert az valóban megvetendő – teszem hozzá határozottan.


Valszeg Jeremy is problémás diák volt, mint én, s ezen mosolygok. Sokban hasonlít az értékrendünk, én is akkor hagytam abba Asame magázását, amikor hozzám nyúlt, és az én családomban is apa az igazi feketebárány, noha nálunk ő a külföldi származású.

- Nekem apám amerikai, ám mivel Japánban az a hagyomány, hogy a nő felveszi a férfi családjának a szokásait, én sem a japán etikettet tanultam meg – árulom el. – Fejet hajtani amúgy én sem szeretek, de én azért sem, mert nem vagyok alázatos típus – teszem hozzá, majd elnevetem magam Jeremy hülyeségén. – Kérhetsz mást is, teát, kólát, kakaót, fagyit, süteményt, kaját. Bár kajálni olyan fél óra múlva akarok Asaméval, ha el tudom érni nála, hogy a gyomra a kávén kívül akarjon még valamit – mondom kuncogva. – Nem tudom, mennyire szereted a japán konyhát, én a tengeri cuccokat ki nem állhatom és inkább az európai ételeket preferálom, így általában kétfelé főz a szakácsunk, szóval éhen halni nem fogsz – árulom el még mindig vidáman. – Ezért az a legbiztosabb, ha a saját szabályaidat követed – mondom vigyorogva. Tetszik ez a pimasz nyelvnyújtás, válaszul én is ráöltöm a nyelvem, csak az enyémben ott virít a bogyó. – Az alvilágnál öntörvényűbb hely nincs – jelentem ki játékosan. – Senkinek sem célja a belső viszály, van elég gondunk enélkül is – jelentem ki ezt már komolyabban. – Azon meg ne parázz, hogy Asamét ki tudod borítani, mert elárulom, ez lehetetlen. Ez az én kiváltságom – teszem hozzá kacsintva, majd a megpakolt tálcát magamhoz véve indulok el a yakuzám szobájába.