139.

Jeremy

Hát erről beszélt Tatsuki. Most én nyújtom ki a kezem és simogatom meg a vállát, de nem tudok mit hozzáfűzni. Nem csodálom, hogy lenézi azt a férfit. Elmosolyodom azon, amit a húgáról mond.

- Na igen, valahogy így működnek a dolgok – kuncogom el magam. – Én is nagyon vigyáztam rájuk mindig, meg megvertem, aki meghúzta a hajukat, meg ilyenek. Kivéve, mikor azt mondták, hogy de ő annyira cuki – utánozom azt a nyafogós hangot, majd elröhögöm magam.


Mosolyogva hallgatom Deont és tetszik, ahogy felvillanyozza a mesélés.

- Te sem vagy teljesen százas, az tuti – nevetem el magam végül. – De jó hecc lehetett, így most már visszahallgatva. Van képed róla? – kérdezem meg mosolyogva. – Bár lehet, hogy még érdekesebbek lehetnének azok a fotók, amin az emberek vannak, mikor rájönnek, mi van – kuncogom el magam megint. – Sosem voltam feminin hajlamú – vallom be. – Mármint sosem gondoltam magamra úgy, hogy ilyen tulajdonságokkal rendelkezem, aztán persze ki tudja... - mosolygok rá kedvesen.


Elkuncogom magam.

- Bocs kissé süket is vagyok – vigyorgok rá. – Tudom, hogy mondtad, de ennyire nem volt részletes – mondom csendesen, majd képtelen vagyok elfojtani egy nevetést. – Sejtettem, hogy nem vagy szajha, nem úgy tűnt – mosolygok rá kedvesen. Én is így szoktam, dumálok, dumálok, aztán egyszer csak valami sületlenség lesz belőle, amit meg muszáj leszek kijavítani. – Azt hiszem, te minden téren különleges vagy – mondom csendesen, de komolyan gondolva a dolgot. – Szóval ezzel nincs semmi gond – vonom meg a vállam. – És nem csodálom, hogy ez tetszett Asaménak is.


Elmosolyodom.

- Félreértesz, sosem próbálkoznék be nála. Egyrészt, mert látom, hogy néz rá Tatsuki, másrészt meg, mert nem tudom... de nem – mondom ezt komolyan. Más az, hogy esetleg Tatsuki meghúz még egyszer-kétszer, de Shinji, ő más tészta, ebben egészen biztos vagyok. – Csak arra próbáltam utalni, hogy szerintem helyes és ennyi. – Na jó, meg hát oké, tényleg az esetem, de tudom, hol a helyem és ehhez tartom is magam, ellenben elmosolyodom azon, amit Deon mond. – Egyébként sem vagyok sem öngyilkos, sem mazochista hajlamú, hogy kikezdjek vele. Szerintem menten legyilkolna, vagy valami még rosszabb – mondom komolyan, mert ezt így is gondolom. Értem Deon gondolatmenetét, azt hiszem, tudom, mire megy ki ez a burkolt figyelmeztetés és felfogtam, megjegyeztem és nem fogom feszegetni a dolgokat, mert nem szabad. Törékeny egyensúlyok ezek és nem szabad megbolygatni őket, még akkor sem, ha esetleg eszembe jutott volna a dolog, ami esetleg meg is történt, de most már rég elvetettem minden erre vonatkozó dolgot. Ami működik, nem kell megzavarni, jól van az úgy.