170.

Deon

Látom, hogy Jeremyt egy csöppet leverte a lábáról az imént elmesélt dolog. Pedig igazán nem is mondtam sokat. Hallgattam arról, miért volt alapvetően esélytelen Naoto a yakuzámnál, ahogy szerencsére arra sem kérdezett rá a srác, hogy mivel baszta el az első esélyét. Nem is baj, mert az előbbiről nem akarok beszélni senkinek, Asame nekem mondta el a titkait és én nem akarom továbbadni őket, a második meg végülis nem fontos.


Mivel a srác nem csinált semmit, nem kapcsolt, hogy most az elsőnek tanult technikát kéne alkalmaznia, hogy a fogásomból szabaduljon, a kezénél fogva magamhoz húzom, megragadom a gi szegélyeit, közben belépek fél lábbal mögé, majd szinte arra ráhúzva gáncsolom ki Jeremyt és terítem le a tatamira. Persze nem vágom oda, pont azért kerestem biztos fogást a ruháján, hogy ne törjön össze az eséstől. Nem is csinálom gyorsan, most még nem tartunk ott, hogy mindenféle reflexgyakorlatot eszközöljek. Egyelőre csak tudja meg, mi a következménye a hibás vagy hiányos védekezésnek, meg ilyesmi.

- Lekerültél a földre. Lent is maradsz - közlöm vele ezzel imitálva az alvilági gondolkodást, majd arcába ütök erővel, az orra előtt megállítva a kezem. A kontroll is fontos, nemcsak a határozottság, s most a kettőt együtt tapasztalva még mélyebb lesz a hatás. Ösztönösen becsukja a szemeit. - Második hibapont. Az első a lefagyás volt, a másik az, hogy becsukod a szemed - mondom meg neki komolyan. - Az ilyeneket el kell felejtened. Kapd félre a fejed, rúgj, üss, gurulj félre, ugorj arrébb, bármi, de ne válj cselekvésképtelenné - kérem őt.

- Rendben - mondja, de a hangja egyáltalán nem határozott, most alaposan sikerült kirántanom alóla a talajt. - Csak egyszerre sok volt - ismeri el most már a szemembe nézve. - Ráadásul hirtelen nem nagyon értettem a helyzetet, ami viszont valszeg nem segít sokat, hogy most már tudom, mit akartál. - Villant azért a végén egy mosolyt, én pedig továbbra is a felsőjét fogva felhúzom a földről.

- Nem lesz bajod, én nem bántalak - mondom meg neki nyugodtan. - Most van lehetőséged megijedni, lefagyni és felkészülni az ilyen váratlan és gyors fordulatokra. Majd mindig növelni fogom a tempót, beviszek valami újat, mert az alvilágiaknál nem a tökéletesen kivitelezett mozdulatok számítanak, hanem a reakcióidő és a válasz. Igyekeznek a meglepetés erejét kihasználni, ezért az ilyenekre számítanod kell és minél gyorsabban reagálnod rájuk. A brutalitás is játszik náluk, mint a fejfelmutatás halálra ijesztés céljából, vagy az erődemonstrációként előadott puszta kezes pofaletépés - sorolom nyugodtan, mire Jeremy nagyot nyel. Ezen elmosolyodom. - Ja, ezek engem is sokkoltak - vallom be. - Előbbi kapcsán nyertem el a Szőke Nyúl nevet, mivel akkoriban még leginkább szőke volt a hajam, a nyúl meg ugye elég gyors. Hát én úgy húztam el a csíkot, mint a villám - árulom el kicsit nevetgélve rajta, de ő továbbra is elhűlten néz rám. Cuki. - Tavaly nyáron történt, akkor lett igazi kapcsolatom Tatsukival, mert fullosan kiakadtam és neki kellett talpra állítania, különben meghaltam volna. A másodikat ő produkálta majdnem. Egy kutya támadt ránk, Tatsukinak meg eldurrant az agya - mesélem el ezt is. Mondtam Jeremynek, hogy a pirszingesemet nem lehet átlagember számba venni. Hát újabb példa, miért nem. Más nem lett volna képes ilyen kegyetlen tettre.

- Hogy tessék? - kérdezi meg hitetlenkedve, miközben most már tényleg teljesen sokkba kerül, kitágulnak a pupillái és valszeg elkezdi látni a képeket. - Ez most ugye, nem...? Nem... Nem... - makogja. Megakadt a lemez, szegény totál lefagyott és kiakadt, mire nyugodtan elmosolyodom.

- Nem - válaszolok a fel nem tett kérdésre. - Én is rosszul lettem, majdnem elájultam, úgyhogy felugrott és elkapott, aztán a karjába vett és elcipelt onnan. Folytatjuk a gánccsal? - kérdezem ezzel témát is váltva, hátha Jeremy kijózanodik.

- Igen - feleli némi szünet után. A pupillái összemennek, szemeiből eltűnik a köd, párat pislog és fókuszálgat, és úgy fest, végre megint képes felfogni a környezetét. Ez elég kemény, majd mondom Tatsukinak, hogy készüljön erre a reakcióra és ha tudja, iktassa ki, mert ezzel Jeremy konkrétan halál fia az alvilágban. - De csak finoman, jó? - kérdezi kizökkentve még jobban magát egy csibészes mosoly kíséretében. Ezt most nem igazán tudom mire vélni, de bólintok.

- A másik földre levitele, ahogy minden más is, mindig a legegyszerűbb módon történik ideális esetben. Sem erőt, sem időt ne pazarolj, mert mindkettő fogyóeszköz és szükséges - tanácsolom könnyedén. - Nekem spec ez a kedvencem, a felsőtestét meglököm vagy lerántom, miközben a lábammal betámasztok. - Miközben mondom, megint megmutatom lassan. - A térd alatt bárhol megtámasztod a lábat, a felsőtestet pedig kimozdítod a biztos állásból is könnyedén. - Levezetem megint Jeremyt, aztán megint megismétlem az ütést. - És ha lent van, ütsz. Hatékony.

- De ezt hogyan alkalmazod, ha valaki mondjuk kétszer akkora mint te? - kérdezi meg kertelés nélkül. - Elég valószínű, hogy nem a saját súlycsoportoddal akadsz össze és ott működik? - kérdezi felnézve rám. Megint a gijénél fogva felhúzom.

- Miért fontos, hogy egy ember mekkora és milyen ereje van? Ha gyors és hatékony vagy, kurva mindegy, hogy két méteres hústoronnyal harcolsz, vagy egy tökmaggal, ami a köldöködig ér - válaszolom komolyan. - Ha megérted a test működését, azt, hogy dolgok hogyan reagálnak arra, amit csinálsz és rájössz, te miben vagy erős, hányféle módon tudsz kivitelezni valamit, nem fogsz azon agyalni, milyen az ellenfeled, mert felméred, nyugtázod és már lendülsz is. Az ilyen hústornyok meg pont arra számítanak, hogy beijedsz tőlük a méretük miatt. Kageru is ezért szopta be és Tatsukinak is sokszor okoz gondot, hogy gyorsabb vagyok nála. Majd ha látsz minket edzés közben, sok mindent meg fogsz érteni. Most próbáld meg te! - kérem Jeremyt. Megragadja úgy a gim, ahogy tőlem látta, belép a lábam mögé, bekulcsol, ahogy kell, majd erőteljes mozdulattal kibillent. Nem tudom, meg tud-e tartani, ezért reflexből a gyakorolt módon esem, hátam kitolva tompítom az érkezést. - Nagyon jó. A megfigyelőkészség fontos, nagyon sokat tanulhatsz el másoktól az alapján, hogy látod - mondom komolyan a dicséret mellé. - Szándékosan nem szabályos mozdulatokat tanítok, hanem azokat a lényegi dolgokat, amik többet fognak neked érni egy szépen kivitelezett gyakorlatnál. Mivel az alvilágban minden ér, semmi sem tiltott, harcművészetet csak azután érdemes választani és tanulni, miután már a harc alapjait elsajátítottad olyan mértékben, hogy meg tudd magad védeni. Persze azért ezt nem lehet megkerülni teljesen, de nem is kell, hiszen a harcművészeteknek pont az a lényege, hogy hatékony védelmet és erős támadásokat adjon az embernek. Érzed, mennyire könnyű kibillenteni? - térek vissza a tanított gyakorlathoz. - Pedig erősebb, magasabb és nehezebb vagyok nálad.

- Ühüm - bólint is hozzá. - Tehát ha gyors vagyok, akkor tudok meglepetést okozni és ez előny. - Inkább megállapítás, mint kérdés, én azonban helyeslőn biccentek neki, mert ez alap. - Egyébként feltűnt a gyorsaságod már a szalonban is, de azóta láttam már egy párszor. De azt hiszem, természetes, hogy aki kicsi, az gyorsabb is, nem? - Nem teljesen, ezért félig egyetértően, félig nemleges választ adva ingatom a fejem. - De nem könnyebb akkor mozdulni? Mármint aki kicsi és könnyű, az kisebb helyeken elfér, jobban el tud indulni, vagy nem?

- Fizika - említem ismét, mire a srác elmosolyodik. Mint mondtam, utáltam, de a gyakorlati fizika sokkal érthetőbb, mint az áramkörök, meg a számolgatások. Azt soha nem is fogom számon kérni, mert én se voltam hajlandó megtanulni. Ezért is mázli, hogy nem kell suliba járnom, egy csomó rémes tantárgytól megszabadultam, amit rohadt felesleges egyáltalán leadni órákon, s mindennek a lényegi részét kapom Asamétól. - Ha kicsi vagy, pontosabban kell rád célozni, és talán könnyebben mozdulsz, de a dolog nem csak ennyi. Az erő a súlytól is függ. - Azzal oldalra gördülök és felugrom a földről, majd a mindenféle eszközt tartalmazó szekrényhez lépdelek és előszedek egy kusarigamát és a személyes kedvencemet, a rope dartot. - Ez a két eszköz hasonlít egymásra egy kicsit. Mindkettőt forgatni kell, abból nyer lendületet és erőt. Távolsági fegyverek, noha ezt - emelem meg a sarlós fegyvert - közel harcban is tudod használni, míg ezt maximum csak marokra fogva bele tudod döfni a másikba. Megmutatom, mit jelent a kicsi és a nagy - mondom, miközben intek Jeremynek, hogy maradjon ott, majd leteszem a lándzsavégű eszközt és a kusarigamát kezdem forgatni. - Nehéz, mert súlya van, de pont ezért - Becélzom vele a gyakorlóbábút. - nagy károkat csinál. - S valóban, mélyen beleáll és ahogy visszarántom, kitép a fából egy darabot. - A lendület összefügg a tömeggel, tehát ami nagy, az nehéz és ami nehéz, az erős, mert így érvényesülnek a fizikai alapszabályok - magyarázom a logikus következtetést, miközben fegyvert cserélek. - Ez itt a kedvencem. Kicsi, kényelmes és elegáns, noha azért a kusarigama sem törpül el mellette, csak nehezebb használni. - Megforgatom, csinálok vele pár trükköt, aztán egy könnyed rúgással beleküldöm a bábúba. Belefúródik, de mikor visszarántom, csak egy lukat hagy maga után. Majd szólok Asaménak, hogy fegyverbemutatót is tartottam, szóval kell egy új áldozatfa a dojoba. Erre a gondolatra széles vigyor terül szét a képemen. - Tessék, ha akarod, most már megvizsgálhatod a két fegyvert - ajánlom is fel a srácnak. Emlékszem, én is mindig alig vártam, hogy kézbe vegyem a cuccokat, hogy kipróbáljam, szóval magamból kiindulva valszeg Jeremy is így akar tenni.

- Már kezdem úgy érezni, hogy mégsem olyan szörnyű ez a fizika - mondja mosolyogva, és közelebb lép hozzám, mert nagyon kíváncsi a fegyókra. Felé nyújtom a még kezemben lévő rope dartot, hogy ha akarja, tapicskolja. Elveszi tőlem az eszközt, méregeti, láthatóan agyal rajta, majd kis gondolkodás után szégyellősen kinyögi. - Kipróbálhatom?

- Persze, csak tarts tőlem pár méter távolságot - válaszolom, azzal már hátrálok is tőle méghozzá úgy, hogy a kusarigamát kézbe veszem, hogy ne legyen az útban. - A rope dart dinamikus fegyver, forgatni kell, hogy használni tudd. Javítja a mozgáskoordinációt, a sokfelé figyelést, mert nem csak arra kell figyelned, hogy ne üsd agyon magad vele, hanem hogy ne akadj bele semmibe, megmaradjon a lendület és támadásra is tudd használni, de komoly harcoknál nem igazán hasznos eszköz. Lehet vele meglepetést okozni, a vele való trükközés azonban időveszteséggel jár, ezért ha ilyesfajta fegyvert akarsz, a kusarigama, mivel többféle felhasználást és nagyobb károkozást biztosít, alkalmasabb az alvilágba - mondom el neki őszintén. Bólint, és még mindig figyel engem is, miközben lassan megforgatja egyszer a eszközt, de túl hosszú a zsinór, így visszább fog rajta, hogy kényelmes legyen. Nagyszerű, azt hiszem, Asame is valami hasonló örömöt érezhetett, amikor én próbálgattam ki a cuccokat. Miután megtalálta a kényelmes hosszt, kicsit bátrabban forgatja meg. Láthatóan élvezi, amit csinál, így egyre határozottabban, nagyobb sebességet mer felvenni. Majd csak a hecc kedvéért lép is egyet vele, mert kíváncsi, hogyan változik meg a lendülete és a forgása. Elvigyorodom. Emlékszem, amikor én játszottam először ezzel a cuccal. Sanszos, hogy úgy festettem, mint most Jeremy, de ebben semmi ciki nincs, még be is jön a látvány. A rope dart sokat meg tud értetni az emberrel a fizikáról, mert rá kell érezni a forgatására. Egyensúlyjavítás, koordinálás, lendület és erőkifejtés... órán utálod hallani, ám amikor a kezedbe veszel egy fegyvert, trükközöl valamilyen eszközzel, harcolsz, táncolsz, vagy csak másképp nézed a mindennapi cselekedeteidet, rájössz, hogy a fizika egy alapvető dolog, amit bizonyos mértékig ismerned kell. Kurva mindegy, mi a képlete a dolgoknak, mert nem számolgatni fogod, hanem érezni, s használni, de ha sosem gondolkodsz el olyan alapvető igazságokon, amiket elmondtam ma a srácnak a dojoban, alul maradsz. Ez mindennek az alapja, a mozgás és a belőle nyert energia, vagy az általa elvezethető. Mivel minden mozog, minden változik, jó, ha az ember ismeri a mozgások természetét. Nem kell tudj harcolni, ha érzed a dolgokat és nem ijedsz meg. Ha sikerül logikusan csinálnod valamit és elég gyors vagy, annyit azért el tudsz érni, hogy meneküli legyen alkalmad. - Jó, mi? - kérdezem vigyorogva.

- Ez fantasztikus! - tör ki belőle valamiféle gyermeki elragadtatottság. Még mindig forgatja a fegyvert, miközben azért komolyan tanulmányozza is a működését, koncentrál, figyel. Kipróbál pár apró dolgot, de nagy mozdulatokat nem mer még tenni vele. - Mennyi ideig tart ilyeneket megtanulni használni? - kérdezi kíváncsian.

- Attól függ, mennyire érzel rá az ízére és ki tanít. Ha Bakarit rá lehet venni, pikpak megtanulhatsz bármilyen fegyverrel bánni - válaszolom. Bakari félelmetes, mert nem elég, hogy jégcsap a viselkedése, de széleskörű és nagytudású férfi, ráadásul elég kegyetlen is.

- Gondolod, hajlandó lenne tanítani? - kérdezi meg komolyan, miközben megállítja a mozgást, és leengedi a kezét. - Ez mondjuk nagyon tetszik, de azt hiszem, nem ez a leghatékonyabb.

- Nem számít. Bármi, amiből tanulsz, jó - mondom komolyan. - Szerintem amúgy is Bakari fog tanítani, de nem biztos. Ő bármit vesz a kezébe, azzal ki tud nyírni egy embert, viszont lehet, hogy sok dolga lesz. Passz, majd meglátjuk.

- Minden kiderül egyszer. - Nyújtja az eszközt vissza nekem, mire átveszem és próbaképp felé nyújtom a kusarigamát, hátha az is érdekli. - Ezt is kipróbálhatom? - kérdezi felcsillanó szemmel.

- Aha, azért adom oda. - Gondoltam rá, hogy figyelmeztetem, hogy ne vágja magába, de amilyen félénk tud lenni, még a végén elbizonytalanodik. Fegyvert cserélünk, én pedig a rope darttal, persze figyelve Jeremyt, a szekrény felé araszolok, hogy visszategyem az eszközt. Ezzel jobban vigyáz, mint az előzővel, de ugyanúgy kipróbálja a megfelelő hosszát és mikor jónak érzi, csak akkor forgatja meg rendesen. Nagyon okos, jól van. Jobban is ügyel az arányokra és a sebességre, másképpen veszi a lendületet, máshol forgat hozzá. Aztán mikor már kezdi megérezni az ízét, elmosolyodik, most már csak élvezi, hogy csinálhatja, de még mindig odafigyel, hogy ne legyen belőle probléma. - A kusarigama Asame fegyvere, én inkább a rope dartot szeretem. A vállaim nem nagyon bírják a terhelést, úgyhogy inkább a könnyebb fegyók felé orientálódom. Látom, bejön. Jössz majd még ide edzést kérni Asamétól? - kérdezem játékosan, heccelve őt.

- Hogy őszinte legyek, ez jobban tetszik - vallja be, majd rám néz. Valszeg azt lesi, hülyültem-e, vagy komolyan gondoltam. - Lehet? - kérdezi meg végül bizonytalanul.

- Nem tudom, Asamétól függ. Én nem látom akadályát, de hogy ő sem, az akkor derül ki, ha megkérdezzük. Egyelőre elég elfoglalt, meg ő sokkal zárkózottabb nálam, ettől függetlenül nem tartom lehetetlennek. - Ha nem ütközik semmilyen elvébe, valszeg belemegy, de nem tudom. Majd ő megmondja.

- Értem - mosolyodik el végül. - Az az igazság, hogy ezt sokkal könnyebben kezelhetőnek érzem a súlya miatt - vallja be. - Valahogy stabilabb. Persze ez lehet, hogy hülyeség - teszi hozzá egy félmosollyal, miközben lassít a mozgáson és hagyja kiforogni a fegyvert, majd összefogja és felém nyújtja. Odamegyek érte és elveszem tőle, aztán a helyére rakom.

- A két fegyver jól bemutatja - beszélek a művelet közben -, a méret és a súly hogyan függ össze a stabilitással és az erővel. Nem mondtál hülyeséget, aki nagyobb, azt tényleg esetleg nehezebb kibillenteni, de ha tudod, hogy lökheted ki az egyensúlyából, nem nehéz. - Eszembe jut az, amikor Asamét rálöktem az ágyra anno. Az mókás volt és lesett egyet. - Ha erős vagy, a mellkasánál lököd meg az embert, ha kevésbé erős, a csípőjénél. Tatsukinak elég az előbbi, fél kézzel is megoldja, hogy seggre ülj, de ha le akarod dönteni őt, a csípőjét vagy annál alább gánccsal mozdítva csinálod.

- Akkor nekem a mellkas kilőve - mondja komolyan. - Egyébként ha közel kerülök valakihez, mármint mondjuk annyira, hogy gáncsoljam, akkor potenciálisan én is nagyobb eséllyel kerülhetek földre, nem? Vagy ez még mindig a meglepetésen múlik?

- Gyere! - intem magamhoz. Megmutatni egyszerűbb, mint elmagyarázni, ráadásul azzal, hogy nem mondtam meg, mit kell csinálnia, vagy mit nem, a lehetőségek tárházát hagytam meg számára. Felismeri? Kíváncsi vagyok. Meglepődik, de aztán inkább gondolkodik egy pár másodpercet, majd elindít egy ütést az egyik kezével, miközben a másikkal egy tolást deréktájékra. Jó, nagyon jó! Hátralépek, majd egy gyors köríves rúgással hasba támadom. A közelség miatt csak térddel tudom elkapni, s persze szándékomban sem áll a gyomrát átküldeni a gerincén, így a találat épp csak odaér, kezét pedig elkapom, majd azon keresztül ráfektetem a lábamra és gyakorlatilag a másik kezem segítségével átfordítom szaltóban szinte a combom körül és a hátára érkeztetem a tatamira Jeremyt. Rohadt szabálytalan és éles helyzetben valószínűleg kivitelezhetetlen mozdulatsor volt az előbbi, végig sem futott a fejemben, meg semmi, egyszerűen megcsináltam és most levigyorgok rá talán egy kicsit meglepetten. Nem is ezt akartam csinálni, csak más hirtelen nem jutott eszembe, mert nem azt csinálta, amire számítottam. De hát pont ez a harc lényege, hogy a számításaid nem biztos, hogy bejönnek. - Oké, most próbálj a korábban gyakorolt módon kigáncsolni, mert meg akartam mutatni valamit a kérdéseddel kapcsolatban - mondom inkább, félig nevetve.

- Ezt nem mondtad - mondja durcásan, de aztán elneveti magát. Én is jót vigyorgok rajta, mert elég vicces, hogy mufurcoskodik. - Egyébként király volt - teszi hozzá vigyorogva, miközben feltápászkodik. Ezen már csak röhögcsélni tudok, megvárom, míg felkel és megpróbál kigáncsolni, mire megkapaszkodom benne és ellentartok. Az ő stabilitását használom fel arra, hogy engem ne tudjon kibillenteni, befeszítem a hasizmom, olyan mozgást végzek, mintha felülnék, majd a megfelelő pillanatban csípőmmel meglököm az övét, aztán ugyanazzal a módszerrel, ahogy ő próbált meg engem leteríteni, leviszem a földre.

- Megkaptad a kérdésedre a választ? - kérdezem meg büszkén.

- Meg - vigyorog fel rám. - Duplán is - teszi még hozzá. - Megmutatod még egyszer?

- Ja - válaszolom vidáman, vállat vonva. - Ha az ellenfeled nagyjából egy súlycsoportban van veled, simán ellentartással ellene fordíthatod ezt a gáncsolást - magyarázom, miközben felhúzom a földről.

- Értem. És ha nem? - kérdezi komolyan, majd mikor talpra kerül, és kicsit visszatalál magához, újra betámad. Most szándékosan lassítom a dolgot, erősebben tartok ellen, próbálok előre dőlni, hogy ne tudjon hátra levinni, aztán hogy kibillentsem, megint lökök rajta egyet és elkezdem a gáncsot. Érzem, hogy ellentart, bár az ereje nem akkora, amivel nagyon sokra megy, de a próbálkozás már jó. Elengedem magam és hagyom, hogy földre terítsen, aztán magamra rántom és átfordulok vele.

- Helyzetfüggő. Ha egy marha nagy ember, akkor mindenképp szabadulni akarsz a közeléből, mert tudod, hogy rád ül, kilapulsz - magyarázom vigyorogva, miközben kényelmesen elhelyezkedem Jeremyn ülő helyzetben. - Ugyanakkor azt is tudod, hogy nem lesz rest kihasználni a helyzetet - közlöm széles vigyorral, aztán nekiállok csikizni őt. Kitör belőle a nevetés, ficánkol és próbálja elkapni a kezem. Mivel ezzel nem jár sikerrel, visszatámad. Én is nevetve megugrom, de nem hagyom abba, inkább befeszítem az izmaimat, ezzel megfosztva a srácot attól az élménytől, hogy csikizéssel bármit elér nálam és tovább kínzom. Mikor rájön, hogy nem tud visszatámadni, erősebben próbál szabadulni, miközben nem tudja abbahagyni a nevetést. Harcol, viszont nem túl okosan, ami lehet, hogy csak a csiklandozásnak köszönhető. Mindenesetre abbahagyom, aztán fordítok a felálláson. - Támadj! - kérem. Ezt az egészet sokkal könnyebb úgy megtanulni, ha megmutatom, mintha elmagyaráznám, ezért ezt fogom tenni. Nem számít, hogy ki tudom zárni a csikizést, ahogy az sem, hogy ez a test test elleni harc elég mókás, mert éles helyzetben sokat fog segíteni Jeremynek, ahogy nekem is sokat segített. Igyekszem a minimálisnál nem jobban begerjedni, mert az elég cinkes lesz, az ilyen helyzetekben azonban nálam rohadtul természetes. Meglepődik a lehetőségen és úgy látom, nem vágja le, miért csinálom ezt és neki miért kéne támadnia. - Te nem tudtál kiszabadulni, most én megmutatom, miket érdemes csinálni - magyarázom meg neki, hátha úgy vállalkozószelleműbb lesz. - Fogj le, vagy valami! - kérem. Mosolyogva bólint egyet, majd úgy tesz, egyszerűen megragadja a kezeimet az alkaromnál fogva és megpróbálja a földön tartani. Meg sem próbálom az erőharcot, helyette egy csípődobással előre billentem magamon Jeremyt. Meglepő, egyszerű és logikus, a másik ember kibillen az egyensúlyából és ahogy próbál visszatérni az uralmához, a mozgását kihasználva lehet vele viaskodni. A srác is meglepődik a fordulaton, de igyekszik tartani magát, ám amint visszahelyezkedik a csípőmre, felhúzom a lábaimat és átkulcsolom velük a hasát. Ez egy elég nehéz mozdulat, laza ízületeket igényel, ráadásul minél hátrább ül az ember testén a másik, annál lehetlenebb kivitelezni, ha viszont sikerül, könnyedén le lehet fordítani magunkról vele az ellenfelet. És már ugrom is talpra, jelezve, hogy szabad vagyok. - Gyere! - kérem megint intve neki, ezzel támadásra sarkallva őt.

- Jövök - jelenti be. Látom, hogy még próbál túljutni az előzőeken, de talpra ugrik ő is. Szerintem élvezi ezt az egészet, legalábbis nekem úgy tűnik. Elindul felém, bár még bizonytalan, sanszos, hogy még maga sem tudja, mit fog csinálni, de aztán végül megint gáncsolni próbál. Abba az irányba fordulok, amerre ledönteni próbál, ezzel ugyan megakadályozva, hogy a földre kerüljek, de háttal lenni a másiknak nem szerencsés. Ennek ellenére még ebből is ki lehet hozni jót, csak gyorsnak kell lenni. Egy gyomorszáji könyökölés, amit most is csak imitálok, például így a leggyorsabban kivitelezhető. Aztán sietős fordulat, féltérdre le, kéz viszont a magasba, de amint elérem tenyeremmel Jeremy állát, megállítom a mozdulatot, mert nem akarom, hogy esetleg elharapja a nyelvét, s csak azután fejezem be, miután egy pillanatot vártam, lassan feltolom a fejét.

- Nem csak a nyelvét harapja el az ellenfeled egy ilyennél, de ha elég erővel csinálod, lazán kitörheted a nyakát - mondom, miközben visszavonulok és pár lépéssel a srác előtt megállok. - A forgás jó, nehéz közben elkapni, az állandó mozgással ugyanez a helyzet. Háttal kerülni valakinek viszont veszélyes, ezért ezt minél gyorsabban meg kell változtatni.

- Értem - mondja komolyan és elgondolkodva. Igyekszik mindent az agyába vésni a mozdulatokkal és tanácsokkal együtt, ami jó, nagyon jó. Még a végén kiderül, hogy ugyanolyan harcos szellemiségű, mint én. Frankó lesz. - Mi az, amit mindenáron kerülni kell?

- Hát... - Elröhögöm magam. - Azt, hogy elpáholjanak vagy megöljenek. Helyzetfüggő, kinél mi a legrosszabb. Például, ha én elkapom a torkod, az nem ugyanolyan vészes, mintha Tatsuki csinálja - vetek fel egy egyszerű példát, hogy érzékeltessem, miért kérdezett olyat, amire csak így nem lehet válaszolni. - A találékonyság fontos. Mennyire vagy bátor? - kérdezem meg.

- Attól függ, miben és ki ellen - vallja be őszintén. - Ugrottam már neki idegennek az utcán, mikor nem akart békén hagyni, de mondjuk Lucasnak sosem mertem ellent mondani - mondja meg komolyan. - Miért?

- Lucasnak többé nem is kell semmit mondanod - jelentem ki komolyan. - Szabadulj meg tőle, mert nála sokkal félelmetesebb alakokkal is össze fogsz futni az alvilágban. Egyébként ezért kérdeztem - mondom, azzal futni kezdek, majd sprint, fellépek a falra, ellököm róla magam és szaltóval átfordulva, talpra érkezem. - Nálam ez már szakállas, mert a kedvencem - vallom be. - Tatsuki mindig olyan terepre fog vinni, ahol bármit fel tudsz használni a képébe nyomható rohadt paradicsomtól kezdve a biciklivázon át a konténerig, mint ugrató. Ha válogatsz az eszközökben, belehemperget a legnagyobb szemétkupacba, vagy bedob a kukába, de ha elég ügyes vagy, okozhatsz neki pár kellemetlen és egyszerre kellemes percet - árulom el őszintén, mégis széles vigyorral. Bizony nem kellemes, amikor szétken az arcodon valami bűzös, oszlásnak indult akármit, ám ha ezt te csinálod meg vele, mindjárt egy fokkal jobb a szitu.

- Csak nem tapasztalat? - kérdezi meg mosolyogva, de azért komolyan, én pedig elégedetten bólintok párat, hiszen az. - Egyébként azért van, amit én is meg tudok csinálni. - közli velem, csak hogy ne nézzem azért annyira ügyetlennek, aztán helyet keres magának, majd rövid nekifutás után elrugaszkodva két flip után kézről rugaszkodva húzza be magát egy szaltóba, végül egyenesen érkezik le. Szép, elégedett vagyok ezzel a mutatvánnyal. - Néha belógtam a tornászok edzésére megnézni, mit csinálnak - vallja be, én pedig elmosolyodom -, aztán mikor elmentek, kipróbálgattam dolgokat. Még érdekelt is volna a dolog, ha nem csak lányoknak tartottak volna edzéseket - vonja meg a vállát. Ja, hát ja. Kuncogok. - Néha rohadt nagyokat zúgtam, de még élek - vigyorodik el. Azt látom és még jó, szegényebb lenne ez az ország nélküle.

- Frankó - dicsérem meg. Hallom az ajtót nyílni, így arrafelé fordulok. Azt várom, hogy Asame jön le, ám Raktari az. Bedugja a fejét és elvigyorodik, mikor meglátja a leamortizált bábút.

- Jöttem megnézni, életben vagytok-e még - jelenti be. - Folytathatjátok.

- Asame aggódik? - kérdem meg tőle elröhögve magam.

- Passz, ki se lesett a dolgozószobájából még tudtommal, viszont a házinéni hiányolt. Rég elmúlt dél, úgyhogy utánad küldött, hogy nem akarsz-e még éhen halni.

- Észre se vettem, hogy ennyire elmúlt az idő - vallom be. Tudnék enni, az fix. - Menjünk enni? - kérdezem meg Jeremyt.

- Ühüm - bólogat, s valszeg rádöbben, hogy igazából éhes is, csak eddig észre sem vette, annyira lefoglaltam. Ah... még szívesen maradtam volna, de akkor később folytatjuk, vagy mi.

- Akkor zuhany. Az ebédlőben találkozunk - döntök így, majd megindulok az ajtó felé. Elköszönök egy meghajlással a dojo szellemétől, aztán lusta macska módjára nyújtózva megyek a szobámba.