Kaz visszatér, de Jeremy nélkül. Ez meglep.
- Kispajtást hol hagytad? - kérdezem meg tőle, hátha szaladnom kell a Nissanhoz, mert megkötözte és elviszi haza.
- Kapott egy sms-t és engedélyt kért eltávozni - vigyorogja. Oké, akkor vágom, mi van. - Itt van a házban amúgy.
- Tudom - mondom. - Csak meglepett, hogy egyedül jöttél vissza. Tetszett neki a verdád? - tudakolom, bár szerintem igen keveseknek nem tetszenének azok a csodakocsik, amikkel rendelkeznek.
- Bejött neki - feleli még mindig vigyorogva. - Úgy kellett rászólnom, miután beleszimatolt szó szerint az utastérbe, hogy azért a kerekeket ne pisilje le, ha lehet.
- Neeee! - röhögöm. - Annyira hülye vagy...! - dicsérem most az asztalba kapaszkodva, különben leszédülök a székről.
- Mondj már neki valami újat is! - kuncogja Yoru. Egy pillanatig gondolkodnom kell, mert most lefoglal az, hogy a helyemen maradjak, aztán feladom.
- Sorry, most te mondasz újat - ütöm vissza neki a labdát, én pedig biztos távolra tolom magamtól a palacsintás tányért és ráfekszem az asztalra.
- Az a baj, hogy Kazunak képtelenség - röhögi.
- Azt kétlem - vetek ellent, aztán eszembe jut valami és fájdalmas röhögésbe kezdek. Igenis tudnék újat mondani, mindjárt hármat is, csak nincs képem betolni.
- Rendben, akkor ezt most velünk is oszd meg! - kéri és vág is hozzá komoly képet Kazu. - Ne már csak te röhögjél. - Szeretnél röhögni rajtam? Ez édes...
- Tudom - mondom. - Csak meglepett, hogy egyedül jöttél vissza. Tetszett neki a verdád? - tudakolom, bár szerintem igen keveseknek nem tetszenének azok a csodakocsik, amikkel rendelkeznek.
- Bejött neki - feleli még mindig vigyorogva. - Úgy kellett rászólnom, miután beleszimatolt szó szerint az utastérbe, hogy azért a kerekeket ne pisilje le, ha lehet.
- Neeee! - röhögöm. - Annyira hülye vagy...! - dicsérem most az asztalba kapaszkodva, különben leszédülök a székről.
- Mondj már neki valami újat is! - kuncogja Yoru. Egy pillanatig gondolkodnom kell, mert most lefoglal az, hogy a helyemen maradjak, aztán feladom.
- Sorry, most te mondasz újat - ütöm vissza neki a labdát, én pedig biztos távolra tolom magamtól a palacsintás tányért és ráfekszem az asztalra.
- Az a baj, hogy Kazunak képtelenség - röhögi.
- Azt kétlem - vetek ellent, aztán eszembe jut valami és fájdalmas röhögésbe kezdek. Igenis tudnék újat mondani, mindjárt hármat is, csak nincs képem betolni.
- Rendben, akkor ezt most velünk is oszd meg! - kéri és vág is hozzá komoly képet Kazu. - Ne már csak te röhögjél. - Szeretnél röhögni rajtam? Ez édes...
- Kanos vagyok.
- Ez még újnak számít? - kérdezi és elröhögi magát, s persze Yoru is már könnyezik a nevetéstől. Azt tudjuk, hogy elég falánk és heves természetű vagyok, de azért az se titok, hogy a rosszfiúmmal eléggé megtaláltuk ilyen téren is egymást, mert a szexuális étvágyunk azonos.
- Aha - válaszolom tök komolyan. - Nem szoktak ilyen jellegű problémáim lenni - közlöm velük sértődötten.
- Ezt verd le Asamén - mondja megkomolyodva Kaz, de még mindig vigyorog, hiszen nehéz lecsillapodnia. Hát köszi...!
- Szerinted ha egy rohadt szót nem lehet hozzászólni, jól venné azt a kanyart, hogy rátöröm a dolgozószobája ajtaját? - kérdezem meg tőle könyököm hajlatába temetve az arcom.
- Te ismered, te tudhatod. Mellesleg szerintem simán meg tudnád békíteni azért utána - mondja komolyan. Hajjaj, Kazuból előjön a pszichológus, szóval sikítva vegye mindenki a nyúlcipőt, mielőtt totál zokni lesz az agya!
- Szerintem meg simán nem. - Van egy olyan sanda gyanúm, hogy ha azt csinálnám, amire most vágyom, kivágna a szobájából.
- Szerintem meg karácsony és ha továbbra is ilyen búval baszottak lesztek, én kiugrom az ablakon inkább. - Hát ja, Yoru nem bírja a nyafogást, otthon is hallgat belőle eleget, méghozzá széles tárháznyit, úgyhogy tőlünk már nem ezt akarja kapni.
- Nálatok van olyan, ami tabunak számít? - teszem fel a kérdést mindkettőjüknek, bár Yoruval megbeszéltünk egyet.
- Van - felelik szinte egyszerre, némi hallgatás után. Megnyugodtam, hogy nem csak az én yakuzám döntött úgy, hogy néhány dolgot el- és visszautasít.
- Együttérzek - nyögöm ki.
- Ennyire nagy a gond? - kérdezi meg végül csendesen Kazu.
- Valszeg nem, csak rosszul viselem. Nem jellemző rám, hogy le tudok mondani dolgokról, fel tudok adni valamit, amit akarok és ez most elég keményen visszaüt - vallom be őszintén.
- Pedig néha muszáj lemondani dolgokról. - Yorunak igaza van és ha az ember nem kompromisszumkész, szétbarmolja csak a kapcsolatát a másik emberrel, ezt pedig nem akarom. Nagyon nem. Inkább felhagyok ezzel a nyafogással, hirtelen megemelkedem és még a székről is felpattanok.
- Kávét, teát? Alig ettetek - vetem a szemükre szigorúan. - Mi van, ha nincs itt Shinji, már nem is burkoltok, mintha attól félnétek, hogy elkapkodja előletek az utolsó falatig az egészet? - heccelem a srácokat, miközben én kávét csinálni indulok.
- Kávé jöhet - mondja vigyorogva Kazuki. - Különben ne rám nézzél, engem megtömött Yoru - védekezik.
- Egy kávé nekem is jöhet. És nem tömtelek, ettél magadtól is, én csak segítettem benne. - Kuncogva készítek négy adagnak kávét, noha valszeg nem hagyom itt a fiúkat és kísérlem meg felkeresni Asamét. Majd ha hiányzom, hív, addig meg esz a fene. Most kár, hogy nincs itt Shabu, neki nyugodtan lehet panaszkodni, olyan megértő és aranyos, ahogy vigasztalgatva dörgölőzik a kis fejével az arcomba. Valszeg nem lennék annyira nekibúsulva, ha a rosszfiúm tényleg rossz lenne néha egy kicsit, de ha majd lecseng ez a hepp nálam, minden megjavul. Vagy legalábbis nagyon remélem. Csak fingom sincs, még mennyit kell erre várnom. Viszont kéne kötést cserélnem, mert ég a sebem.
- Ilyen barátok mellé minek ellenség? - sóhajtja színpadiasan, lemondóan Kazu. Ezt most nem igazán vágom, ezért hátrapillantok rá.
- Mire mondod ezt?
- Úgy kérdezed, mintha nem fognátok össze mindig ellenem - mosolyogja. - Amúgy meg mihez kezdenék én nélkületek? Tök unalmas lenne az egész - vonja meg vállát.
- Szerintem a mindenki mindenkivel és néha mind egy ellen érvényesül nálunk, de ez jó így, vicces szívózni egymással - mondom őszintén. - Én nagyon sokszor álmodtam egy hasonló baráti társaságról, az életben azonban ez is sokkal jobb - vallom be. Közben bögréket keresek, bár csak hármat, meg az asztalra teszem a cukrot és a tejet.
- Csak az az egy valahogy mindig én vagyok - kuncogja. Na most Kaz eljátssza, mennyire szar neki, közben meg ő az, aki kicsikarja belőlünk akarva-akaratlanul, hogy csesztessük. Annyira tipikus uke, hogy nem is lehet másként, minthogy mindig ő kerüljön célkeresztbe. Nem is nehéz ez egy semével és két unival egy csapatban.
- Akkor téged szeretünk a legjobban, nem? - viccelődöm vele.
- Szívatni mindenképpen - vigyorogja.
- Tény. Ha bírjátok Jeremyt, átszállhatunk rá is, hogy legyen kit irigyelned, Kaz - heccelem őt ezzel.
- Szerintem anélkül is át fogunk. Nálunk ez azért valahol hagyomány, hogy szépen végigkóstoljuk az újoncokat, nem? - kacsint rám, én pedig bólintok Kaznak.
- Velem azért volt dolgotok - vigyorogja Yoru.
- Ja, de bírtam - ismerem el, közben kávét töltök a bögrékbe. - És mi a véleményetek Jeremyről? - kérdezem meg kíváncsian. Amint megvagyok a fekete nedű szétporciózásával, az asztalhoz viszem a bögréket, majd szétosztom és leülök.
- Jófejnek tűnik, humora is van, bár azért még van mit lazulnia a dolgokba. Nem lesz vele gond szerintem, simán beillik közénk, ha a hülyeséget nézzük.
- Egyetértek Kazuval. A kölyök jópofa. Főleg mikor inkább lapított, minthogy közbeszóljon - készíti el a kávéját.
- Ja, én is megkedveltem, bár volt egy pár perc még az első órában, mikor azt hittem, kicseszem a szobámból és szóba se állok vele többet - vallom be elmosolyodva, miközben cukrot és tejet teszek a bögrémbe. - Rengeteget kell tanulnia, ahogy nekem is kellett és kell is, de szerintem remek alvilági lesz belőle.
- Mindnyájunknak kell még tanulnia, ez természetes, ha meg akar is, akkor tényleg nem lesz vele gond.
- Az akaratával nincs gond, Yoru, csak láttad te is, hogy nem mindig olyan magabiztos, ez meg az alvilágban nagy szívás lesz - mondom komolyan. - Ma tartottam neki egy kis edzést a dojoban. Mókás volt - osztom meg ezt is a srácokkal.
- A magabiztosságán is lehet csiszolni és valszeg lesz is rajta alakítva, emiatt szerintem nem kell aggódnod.
- Szegény srác, már rögtön a második nap elijeszted? - kuncogja Kazu.
- Tök lightos volt, simán maradtam volna még egy-két órát lent, de éhes volt, úgy meg nem megyek vele semmire, ha dekoncentrált az éhségtől - vallom be mosolyogva, miután lenyeltem a kávémból az első pár kortyot. - Egyébként nem aggódom érte, máskülönben azon nyavalyognék.
- Az étvágyával nincs gond, az tuti - röhögi Yoru. Próbálok közben megfeledkezni az égető érzésről az oldalamon, de már nem megy. Kénytelen leszek elvonulni és megnézni, mi van. Az edzés nem volt gond, noha teljesen megfeledkeztem a vágásról, most azonban érzem, hogy nem oké a dolog.
- Sorry, srácok - kérek elnézést, azzal felkelek az asztaltól. - Mindjárt jövök - mondom nekik, hogy ne aggódjanak, s már veszem is az irányt a folyosó felé. Ennek ellenére mindketten aggódva pillantanak rám.
- Nincs gond, ugye? - kérdez utánam komolyan Yoru.
- Csak benyeltem tegnap egy vágást és meg kell néznem - mondom megnyugtatva őt.
- Mutasd! - kér, én meg annyira meglepődöm, hogy az ajtóban visszafordulok a feketepárducunk felé. Mosolygok egyet kissé zavartan, aztán sarkon fordulok és a szobámba megyek. Úgyis követni fog, ha tényleg látni akarja a vágásomat. Követ is, méghozzá Kazuval együtt, én meg nem zavartatom magam különösebben, leveszem a pólóm és leszedem a kötést. Hát... ezt ciki lesz megmagyarázni. Valszeg nem tett neki jót az edzés, pedig akkor nem éreztem, hogy fáj. Most viszont az égető érzés mellett még viszket is, megduzzadt és vörös. Mennék az elsősegélydobozt megkeresni, csak két barátom olyan vehemenciával gátol meg mindenben, hogy jobbnak látom, ha csak nyugodtan leülök az ágyra és hagyom, hogy Kaz előkeresse a ládát, Yoru meg ellássa a sérülést.
- Ezt is utálom – vallom be magam elé merengve. - Körülöttem mindenki azt képzeli, hogy egyedül nem vagyok képes problémákat megoldani. - Feltehetném kérdésként is, állításként azonban ugyanúgy helytáll. - Én meg nem így vélem – morgom. - Utálok fiatal lenni, mert lekorlátoznak a korom miatt és utálok idősödni, mert minden torzul el tőle – ismerem be némileg talán túlozva, de most épp így érzek.
- Hülye vagy - mordul fel Yoru, miközben ellát. - Senki nem gondolja, hogy ne tudnál valamit megcsinálni magad is. Azt hiszem, ezt bizonyítottad akkor, mikor Asame megsérült, szóval rohadtul felesleges ezen túráznod. - Ja, meg végülis Luxot is kinyírtam.
- Akkor ez most mi? - kérdezem őt és rábökök a sebemen munkálkodó kezeire. Meg vagyok zavarodva és kergévé tesz lassan egy pár dolog. Nem akarok támadni, nem akarok goromba lenni azokkal, akiket szeretek és akik a barátjuknak tartanak engem, egyszerűen csak nem tudok mit kezdeni dolgokkal.
Yoru olyan szemekkel néz fel rám, amitől rémesebben érzem magam, mint eddig. Morcos, valszeg sikerült meg is bántanom.
- A barátodnak tartasz, nem? Nem azért csinálom meg, mert te nem tudnád, de ha ez ekkora nyűgnek számít, hogy foglalkozunk veled mi is, ahogy te is foglalkozol a szarságainkkal, akkor felőlem... - közli félbehagyott mondatként a véleményét, azzal feláll és a kezembe nyomja a fertőtlenítőt, majd ellépve tőlem rágyújt. Kazuki csendesben, de aggódva figyel kettőnket, én pedig, ha már a feketepárducunkat sikerült ellöknöm magamtól, befejezem a sebem ellátását.
Amikor az ember saját magát szadizza, az nem fáj annyira, mint amikor más csinálja, de máshogy fér hozzá, mint egy másik ember. Mivel nem látom jól, mit csinálok, felállok az ágyról és a tükör elé állva végzem el a műveletet. Abban látom, ahogy a két srác továbbra is engem figyel, s végül nem tudok mást, mint elismerni, hogy ezt jól elbasztam. Egy szusszantással lehajtom a fejem, kezeim leeresztem és csak nézem a nadrág szára alól kilógó lábujjaimat. És most...? Mind világ életünkben egyedül voltunk, ha azt veszem. Persze, valamikor a gyerekkorunkban talán volt valakink, aki mellettünk volt, aztán valahogy úgy alakult, hogy lényegében magányosan kamaszkodtunk tovább. Mind néha egy kicsit bénázunk, de tudjuk, hogy számíthatunk egymásra, hogy már nem vagyunk egyedül.
- Ne haragudj - kérek bocsánatot őszintén Yorutól. Hány percet is töltöttem azzal, hogy magam elé meredek? Lehetséges, hogy már nincs is kitől bocsánatot kérnem. Eleresztem a kezemben tartott gézdarabot és a tenyereimbe temetem az arcom. Megérzem, hogy mellém lép, cigarettájának füstmaradéka követi árnytalanul égett dohány szagát hozva magával, de friss füstöt nem, tehát már nem dohányzik. Lassan átkarol, nem szól, csak megölel, belőlem pedig kibukik a sírás.
Nem vagyok gyenge, de ha nem sírhatok, azzá válok, mert olyasmiket kezdek majd el csinálni, amivel ártok magamnak. Muszáj kibőgnöm magamból a feszültséget, különben szétrobbant. Fáj, igenis fáj elpáholva látni Tatsukit, vagy az, hogy Asaméval nem jutunk dűlőre bizonyos kérdésekben, hogy nem érzem magam olyan egyenlőnek, mint amennyire szeretném és félek a kudarcoktól, mert túl sok múlik a döntéseinken. Dühít, hogy nem igazodom el magamon és megijeszt, mennyi furcsa vágy éled fel bennem, az pedig csak tovább ront a helyzeten, hogy a bőrömben sem érzem magam már annyira jól, mint korábban. Fogalmam sincs, mihez kezdjek, hogy kibe kellene belekapaszkodnom, tanácsot kérnem... Kétségekkel tölt el minden apróság, pedig nem kéne, tudom, hogy nem kéne. Az is mekkora hülye gondolat volt, hogy Yoru faképnél hagyott. Nem tesz ilyet, az nem ő lenne. Asahitot is mindig csak annyi időre hagyja magára, míg lenyugszik egy kicsit, de jobban félti annál, minthogy akár egy éjszakát, vagy egy teljes napot házon kívül töltsön.
Mióta összejárunk és mind barátok vagyunk, néha féltékenységet érzek. Irigységet amiatt, hogy Kaz és Yoru jól megértik egymást, ráadásul amikor Shinjivel rákezdenek hárman a kocsik belső részéről folyó eszmecserére, levegősítettnek érzem magam. Mintha nem is lennék és nem is számítanék. Pedig tudom, hogy ez nem így van, csak mivel én nem értek ezekhez, nem tudok részt venni a beszélgetésben. Be kéne érnem ilyenkor azzal, hogy ők eszmecserélnek és örülnöm kéne annak is, hogy Shinji órákig tartó telefonbeszélgetést tart Yoruval, hiszen gyerekkori barátok, mégis... Mégis rettegek attól, hogy túl fiatal vagyok hozzájuk.
A feketepárduc próbál nyugtatni, nekem azonban most hosszú percekre van szükségem, hogy kizokogjam magamból a dolgokat. Szembe nézek magammal lelki szemeim által, felhánytorgatom magamnak a rossz tulajdonságaimat és hibáimat, amitől persze nem lesz jobb a kedélyállapotom, szemrevételezni azonban ezeket időnként muszáj. Miközben bőgök, totál szétkenem a maradék szemfestéket, sanszos, hogy feldagadnak a szemeim és kivörösödnek az orrommal együtt, szóval még szarul is festek. Az sem segít a helyzeten, hogy a bal oldalamon majdnem tíz centi hosszan egy beindult vágás díszeleg, a hajam már nem is emlékeztet arra, amilyenre megcsináltam a fiúk érkezése előtt... Igen, nekem ezek is számítanak, ezért megpróbálom rendbe hozni az ábrázatomat. Először kifújom az orrom, aztán megtörlöm a szemeimet és a tükör segítségével eltávolítom a fekete festéket. Alaposan szétmaszatoltam az arcomon, de a tenyereimbe is jutott belőle, úgyhogy beletelik egy kis időbe, mire megszabadulok tőle. Ettől függetlenül nem nyújtok szép látványt. Remélem, azért Asamét sikerül elkerülni, míg el nem múlik nyomtalanul ennek a kiborulásnak minden jele és arra sem derül fény, hogy kicsit bedurrant a vágásom, mert sem a kérdéseit nem akarom hallani, sem a fejmosást, amit kapnék.
- Mit csináljunk? - teszem fel a kérdést, mert nem akarok ebben az állapotban megragadni. Nézhetünk filmet, akár még pornót is, vagy visszamehetünk meginni a kávénkat, dumálhatunk, kártyázhatunk, akármit, csak ne álljunk hárman, mint a kukák. Közben én visszatérek az ágyhoz, mert be akarom kötni a sebemet. Lehet, hagyni kéne kicsit szellőzni, ez azonban már csak akkor jut eszembe, mikor leülök az elsősegélyláda mellé.
- Hagyd egy kicsit szabadon a sebet - kéri csendesen Yoru, majd leül mellém az ágyra. Rásandítok, szégyellős mosolyra húzom a szám, aztán csak hagyom továbbszállni a hülyeséget a fejemből. Elment a kedvem a szexuális tartalmú poénoktól.
- Mi lenne, ha áttelepednénk a videószobába a palacsintákkal és csapnánk egy görbe délutánt? - kérdezi be Kazu.
- Nekem oké, szereztem be egy csomó filmet, de ti választotok - válaszolom elmosolyodva. Remélem, találnak olyat a gépemen és a szobában, ami tetszik nekik, ráadásul még meg is fognak tudni egyezni. - A görbe alatt mit értünk? - kérdezem meg azért a biztonság kedvéért. Tudom, az előbb még úgy véltem, elment a kedvem a poénkodástól, de basszus, ezt nem lehet kihagyni.
- A görbe estéknek általában az a jellemzőjük, hogy összeülünk és bebaszunk, mint az albán szamár - Itt már elröhögöm magam, mert én pont így képzelem el a görbe estéket. -, de lévén, vezetünk, maximum kávéval vagy üdítővel ihatjuk le magunkat. - Vagy itt alszanak, ám az szerintem esélytelen. - Nem mintha nekünk kellene a röhögésekhez ilyen adalékanyag - kuncogja Kazu és igaza van, nekünk aztán semmi se kell. Főleg azok után, hogy múltkor is beálltam, mint a gerely, mindenféle hülyeséget hordtam össze, végül kifeküdtem és horpasztottam másnap délig, amikor is megpróbáltak kiverni az ágyból, csakhogy olyan állapotban voltam, mintha kétszer főzőmosáson mostak volna ki. Nem lettem megdicsérve.
- Neked meg, mint a csapat legnagyobb antialkoholistájának, pláne nem - vigyorodik el Yoru.
- Kávé, tej, kóla és valamilyen rostos cucc mindig van itthon, aztán meglátjuk, mitől foszthatjuk még meg a konyhát - ajánlom vigyorogva. - Szerintem fagyi is van - teszem hozzá kuncogva.
- Mondtam én, hogy görbe délutánunk lesz - röhögi Kazu. Ezen én is vigyorgok egyet.
- Akkor visszakötözhetem a sebem és megyünk? - kérdezem meg sandán, sejtelmesen pillantva Yorura.
- Ha azt mondom, nem, arra mit lépsz? - kérdi ördögien vigyorogva, heccelve. Úgy imádom ezt!
- Hát... akkor romantikázhatsz Kazuval, vagy meg kell verekednünk, hogy bekötésre kerülhessen a sebem - felelem merészen.
- De bátor lett valaki! Kicsit nem figyel oda Asame és ebéd helyett birkózószart adnak neked vacsorára? - röhögi, én meg elfintorodom. - Megoldod vagy hagyod, hogy pátyolgassalak?
- Hagyom - válaszolom kuncogva, mire készségesen vállalkozik a sebkötözésre. - Egyébként meg ezt úgy mondtad, mintha beszari lennék - vetem a szemére játékosan.
- Ebben az esetben kész szerencse, hogy tudod, hogy nem így van. Már retteghetnék - heccel, miközben ellát. Figyelem őt, a kezeit a művelet közben, néha Kazut és igyekszem megnyugodni. Tényleg nem rajtuk akarom csattogtatni az ostoromat. - Ha lehet, azért egy darabig most ne ugrálj vele sokat.
- Ezt elég nehéz tartani - vallom be. - Én is egy örökmozgó vagyok, meg a környezetem is állandóan pattog. - Uhh, ez elég félreérthető és amit félre lehet érteni, azt ők félre is szokták rend szerint érteni. Na mindegy, most már nem mosom le magamról, hogy speedezek, vagy valamilyen más gyorsítót szedek. Pedig nem, szinte teljesen leálltam minden szarral. - Ma már nyugiban leszek remélhetőleg - Azt leszámítva, ha esetleg Asaméval... -, holnap viszont akarok már edzeni - vallom be.
- Ezzel a sebbel? Maximum két-három nap múlva. És az ötletedtől Asame sem lesz elragadtatva. - Yorunak megint csak igaza van, deee...
- És addig mit csinálok? - kérdezem csendesen, mert ez komoly probléma a számomra. Tényleg nem tudok sokáig ülni a seggemen, na. - Se úszás, se bringa, se edzés, se semmi - sorolom fancsali képpel.
- Gyakorolhatod a vezetést. Épp itt az ideje, hogy eggyel nőjön azoknak a száma, akik elkenik Kazu szája szélét - vigyorogja, Nishida pártfogoltja pedig felnevet, én pedig megrázom a fejemet.
- Valszeg házfogságot kapok megint, vagy minimum három testőrt kiegészítőnek - mondom komolyan, csüggedten. - Túl szép fogás lennék Kitamura számára - magyarázom is meg egyszerűen, majd amint Bagira elkészül a kötéssel, visszaveszem a pólómat, s a tükör elé állva nézem meg, mennyire látszik, hogy nemrég bőgtem. Még van nyoma, így elégedetlenül elhúzom a számat.
- Egy tény, ahogy az is, hogy mindent meg lehet oldani, csak akarni kell. Ha meg mást nem, majd szórakoztatunk felváltva vagy egyszerre.
- Alap - kontráz rá Kazu is.
- Én ne tudnám, hogy mindent meg lehet oldani? - kérdezem a tükörben vigyorogva rá a barátaimra. Elég kreatív tudok lenni, s ezzel ők is tisztában vannak. - Szívesen látlak egyébként titeket egyenként és együtt is - ugratom őket szándékosan -, de fogalmam sincs, mi lesz holnap. Addig akarom tanítani Jeremyt, amíg itt van, mert ha Tatsuki leküldi a város déli részére, a balhé végéig nem fogom látni valszeg, márpedig annak még csak a lába lóg, noha az erősen.
- Gondolom, nem kell magyarázni, hogy nem feltétlen kell ahhoz neked küzdeni vele, bár tény, hogy célravezetőbb az utóbbi.
- He? - nézek okosan Yorura immár felé is fordulva. - Ezt nem vágom - vallom be, azzal lassú léptekkel azért elindulok az ajtó felé, mert különben sosem jutunk el a filmezésig, ahogy látom. A srácok követnek, így magabiztosabb léptekkel irányítom magunkat a konyhába, hogy felszerelkezzünk enni- és innivalóval.
- Gondolom, Akihito sem mindig hagyta, hogy őt használd gyakorlóbabának, ahogy Asa sem állt fel mindig ellenem, hanem kerített valakit, akivel edzhetek, míg ő magyarázta, mit és hogyan basztam el éppen.
- A harcmodort, amit el kell sajátítania, rajtam kívül három ember tudná neki tanítani jelenleg a házból. Tatsuki, Bakari és Shinji. - És mind elfoglaltak, mondjuk így. - Nem harcművészetre oktatom, nem testőri kiképzést kap, hanem olyan apró, logikus, számára praktikus dolgokat, amit én sokkal könnyebben megtanítok neki úgy, ha kiállok ellene. Pláne, hogy magyarázni ezt csak úgy tudom, ha csinálom, ha éreztetem - teszem hozzá.
- Úgy vélem, elég nagyfiú vagy ahhoz, hogy el tudd dönteni, hogy és miként akarsz dolgokat kivitelezni. Javaslat volt, csak figyelj oda magadra is - kéri és zárja le végül ennyivel a dolgot Yoru. - No de mi a választék filmek terén?
- A gépemen természetfilmek vannak főként, meg ami volt - kezdem a választ nagy vigyorral, miközben magamhoz veszek egy doboz tejet, meg a jégkrémet három kiskanállal, mert ha végül megkívánják a srácok is, nem akarok a film végéig várni a következő falatra. -, egy pár új lemez meg a részlegemen. Fejből nem t’om, majd meglátjátok. Pár alapfilmet beszereztem, mert Asamét művelni kell - jegyzem meg játékosan, mire Yoru és Kazuki felnevet.
- Rítus? - érdeklődik Kazu.
- Az van, úgy hallottam, jó, úgyhogy mindjárt beszerzőlistára tűztem. Meg ami Sir Anthony Hopkins, az csak jó lehet - teszem hozzá. - Na kapjatok el ti is valamit! - szólok rájuk kuncogva.
- Ilyen hőségben? Max a náthát - kuncogja Yoru, majd Kazuval ők is összeszednek pár dolgot. Bírom, mikor mindent kiforgatunk az aktuális jelentéséből, igazán mókás dolgok jönnek ilyenkor ki. Teli mancsokkal indulunk el a videószobába. Raktari ránk vigyorog, miközben elhalad mellettünk, aztán bevetjük magunkat a moziterembe, lecuccolunk, én pedig mindjárt keresni is kezdem a kívánt filmet, mikor világosság gyúl.
- Akartok párnákat? - kérdezem tőlük. Nem venném a lelkemre, ha kényelmetlenül kellene élvezniük a műsort, amiért szó érné a ház elejét, vagy ha kifogásolnák az egymáson fekvést.
- Szerintem simán jó így a dolog, de végülis ha már lúd meg videó, adjuk meg a módját - vigyorogja Kazu.
- Oké - egyezek bele, azzal a legközelebbi szobából áthordok négy párnát, s az időközben elkényelmesedett srácokra dobom őket egy nagy vigyor kíséretében. - Mehet eredeti hanggal? - kérdezem meg tőlük és sejtelmesen lepillantok rájuk, hátha megtudom, ki mellett kapok helyet. Szeretek közöttük lenni, bírom, ahogy egymáson keresztbe-kasul fekszünk, mert az vicces, de ha most más akarja magának a középső szerepét, hajlandó vagyok engedni. Nekem mindkét szerep jó. Ahogy erre gondolok, felkuncogok.
- Jöhet - felelik megint szinte egyszerre és ezen el is röhögik magukat. Közben már rendeződnek, Yoru az egyik párnát a kanapé oldalához rakja és elkényelmesedik rajta, Kazu meg az ölébe fekszik. Gyorsan beállítom a mozit, indítom is, aztán leülök, mire Kaz a lábait az enyémre teszi, amiért párnát polcolok rá, s ráfekszem. Szeretek így. Biztonságosnak és melegnek érzem. Olyasmi, mint Asame ölelése, csak hát a srácok mégis csak a barátaim. Igyekszem valahogy Yoruhoz is hozzáérni, ezért jobb híján a vállára teszem a kezemet, majd kicsit fészkelődöm még, végül elvigyorodom. Eszembe jut, hogy Asame hogy reagált, mikor meglátta a kupacunkat. Rögtön kifordult a szobából és jót nevetett rajtunk. Egyszer le is fotózott minket. Az vicces volt, a képek meg a gépemen vannak. Szerencsére Shinji pont nincs rajta a képeken, mert tuti azon mesterkedne, hogy eltüntesse őket. Pedig jó lesz évekkel később visszanézni, mennyire össze voltunk gabalyodva, én spec ezért örülök is annak, hogy Asame rafinált módon lekapott minket.
Kár, hogy nincs itt Shin... hiányzik. Azért jó így is, hárman, de négyen az igazi. Bár, ha Jeremyt tényleg befogadjuk, még röhejesebbek lehetünk majd, akkor már öten összebújva. Tényleg! Meg kéne kérdeznem Asamét, megmutatta-e Asahitonak, Nishidának vagy Ryuuichinek a képeket! Majd akkor, ha már rám ér...
Azt hiszem, megnyugszom és a film is eléggé leköt, mert remek alkotás. Érdemes volt beszerezni és cseppet se csalódom benne. A behozott palacsintát is betermeljük, kábé mint a sáskák, meg szinte minden mást is. Ahogy tippeltem, természetesen Yoru és Kazu is lecsap a fagylaltra, bár mire eljutunk hozzá, eléggé megfolyt, de én pont úgy szeretem. Az már egy mókásabb szelete a dolognak, hogy sikeresen összecsöpögtetjük egymást. Még jó, hogy mindegyikünk ruháján ordítani fog a joghurtos-erdei gyümölcsös fagylalt. Film után a maradékot ráadásul némi bosszú céljára használjuk, ami úgy indul, hogy Yoru Kazu orrára ken belőle, mert összemaszatolta a ruháját. A csetepaté végén a kezünk és az arcunk, nekem még a hajam is ragad, de nem mernék rá fogadni, hogy az övéké megúszta a mókát, szóval megint rendesek voltunk. Röhögve hagyjuk el a videószobát, aztán megmosakszunk, amennyire lehet. Remekül festünk, ami azt illeti.
- Szörnyűek vagytok - mondom a srácoknak.
- Miért is? - kuncogja Yoru, miközben levéve magáról a trikót átöblíti.
- Hát mert úgy nézünk ki, mint akik megfürödtek a fagylaltban - válaszolok, mintha ez magától értetődő lenne.
- Mert ez is történt, az más kérdés, hogy segítettünk benne egymásnak - vigyorogja Kazu. Végülis... Én is levetem a pólóm, aztán elkezdem leszedegetni róla a biztostűket és láncokat.
- Ha ebből kimossák a foltokat, én marha boldog leszek - mondom, miközben némiképp elképedve nézek végig az eredményen. Töménytelen mennyiségű csöpp, ujjnyom, paca és elkenés. Igazán remek.
- Érezd magad mázlistának, neked még van esélyed. Én szerintem keresztet vethetek erre - emeli fel a trikóját. Kuncognom kell azon, amilyen képet vág és azon, hogy majd adnom kell neki egy tiszta, száraz pólót, ha nem félmeztelenül akar hazamenni. Bár hogy Asahito mit fog szólni, azt nem tudom.
- Én azt hiszem, majd otthon mosakszom ki - vigyorogja Kazu.
- Félsz megmutatni a szexi pocidat - hecceli őt Bagira röhögve és ezzel egyetértően bólogatok, mert én is ezt akartam közölni barátunkkal.
- Vagy épp abban reménykedik, hogy ha megjelenik csupa fagyisan, lenyalják róla - kontrázok azért, hogy Kazuki érezze a törődést.
- És megint mindenki egy ellen - neveti el magát. És tényleg. - Borzalmasak vagytok.
- Biztos sugárzik rólad a mazochizmus, vagy én nem tudom - magyarázom kedvtelve. - Te szeretsz szadista lenni, nem? - érdeklődöm Yorunál. Ők elég jól megtalálták egymást ebben és néha szívesen lennék Kaz helyében, ugyanakkor tudom, hogy szinte azonnal elvesztem a kontrollt, ezért nem lehet velem így játszani és ezt tudva a feketepárducunk inkább nem teszi. Ettől függetlenül időnként zokszó nélkül cserélnék az ukénkkal.
- Alap - kacsint is rám. - Még a végén túl jó dolga lenne a mi egy szem ukénknak - vigyorogja.
- Te nem ismered a viccet? - kérdezem meglepetten. - A szadista és a mazochista játszanak, és megszólal a mazochista: Üss!, mire a szadista: Nem. - Szerintem ez kurvajó és a srácok is így gondolhatják, mert elröhögik magukat.
- Ez kimaradt az életemből - árulja el kuncogva Yoru.
- A másik ilyen, ami szakállas, amikor a szülők szado-mazo pornóújságokat találnak a gyerekük ágya alatt, mire összenéznek és közlik egyszerre: Akkor nem verjük meg. - tolom még be ezt is a teljesség kedvéért.
- Hol oktatják ezeket? - kérdezi röhögve Kazu.
- Régen sokat olvastam a neten mindenfélét, ott akadtam rájuk. Vannak annyira szarok, hogy az már jó. Például a Kezdetben vala a semmi, aztán Isten megteremté a világosságot és most már látszik a semmi. Szerintem ez kegyetlen! - árulom el nevetve. - Mivel szinte abszolút képi memóriám van és nem igazán felejtek, korrektül vissza tudom idézni a vicceket, amiket olvastam - tájékoztatom azért barátaimat.
- Akkor folytatjuk röhögéssel a napot? - kérdezi Kaz, Yoru telefonja pedig megszólal. Nem biztos, lehet, hogy Asahito már hiányolja a feketepárducunkat. Ettől mi még elröhöghetünk, ez igaz, de minél többen vagyunk, annál jobb.
- Bocsi - kér is elnézést Bagira és már lép is arrébb, hogy felvegye a telefont. Úgy hallom, eltaláltam, ráadásul a yakuza még morog is vele, mert Yoru arckifejezése megváltozik. Lebiggyesztem a szám, szolidan figyelem a srácot, aki valamire nemet mond, majd közli Asahitoval, hogy amíg “ilyen”, addig eszében sincs hazamenni, mert elege van a vitákból. Szeretnék nekik segíteni, de nem tudom, hogy lehetne és az életükbe sem akarok beleszólni. Yoru addig parkol nálam, amíg szabadságolni óhajtja magát otthonról, ám ez nem megoldás, ahogy nekünk sem Asaméval, amit csinálunk időnként. Megvárom, míg bontja a vonalat, aztán odasomfordálok mellé és lassan hozzábújok átkarolva őt. Elmosolyodik és megdörgöli a vállamat, mintha még én szorulnék vigasztalásra, de nem csodálkozom ezen, én is így szoktam.
- Semmi gond, két óra és kezesbárány lesz - mondja még mindig mosolyodva, majd azért csak felsóhajt. - Néha annyira hülye. - Nekem is felfelé görbül a szám, mert tudom, hogy pont azokért a dolgokért van oda Asahitoért, amikre képes panaszkodni. A hülyeségeiért, a heves természetéért, a nyughatatlanságáért, ... Más mellett tényleg unatkozna, nekem meg az fordul meg a fejemben, vajon én hogy viselném Asahitot. Elég... háborús kapcsolat lenne... Felkavaró, azt hiszem. Nem is tudom... szerintem megőrjítenénk egymást.
Csak két óra? Akkor nagyjából egy óra múlva akár indulhat is Yoru haza, hogy mire a yakuzája megnyugszik, felcsaphassa az asztalra és... Ööö, már megint ezeken agyalok. Akkora ciki vagyok... Inkább eleresztem Yorut, aztán keresek egy tiszta pólót, mert ez az összesimulunk félmeztelenül dolog eléggé... hú. Tökre nem gondolkodtam, aztán meg csodálkozom, hogy beindul a fantáziám. Meg a hormonzsongás.
- Kértek másik pólót? - kérdezem meg, miközben én megfelelő után kutatok a szekrényemben, majd egy szürkét találok megfelelőnek, s azt húzom magamra.
- Nekem jó így, ezt meg – utal a trikójára - kirakjuk valahova, míg megszárad, úgysem kapkodok a menetellel – mondja mosolyogva Yoru. Hát jó, nekem nem gond, amúgy is szeretem bámulni a tetoválását. A tetkók mindig vonzottak, meg kell érintenem őket, megbámulnom, bár nem mindenkihez merek csak úgy hozzányúlni. Nem azért, mert beszari lennék, vagy a következményektől félnék, inkább csak valahogy nem. Akárkit nem érintek meg, ennyi. Bár az elég vicces, amikor kirázza a másikat a hideg, libabőrös lesz és zavarba jön. Majd csekkolom Jeremy tetoválását is, mert az sem maradhat ki.
Elveszem a trikót, majd elmegyek kiakasztani a megfelelő helyre. Közben Kazura pillantok, hátha mégis úgy dönt, megszabadul a pólójától, de ez nem tűnik sanszosnak számomra, ezért kicsit magukra hagyom őket. Lehet, hogy Kaz komolyan veszi a cukkolást a pocija miatt? Mert tényleg azért ugratjuk, mert tetszik nekünk. Kizártnak tartom, hogy Yoru másért heccelje, főleg ahogy viselkedik vele. Kazuki nem csak az egyetlen uke közöttünk, de az egyetlen is, aki szajha volt. Yorut Asahito magának választotta, Shinji bár felhasználta a testét, nem hasonlítható ahhoz, amit Kaz hajdanán Asame mellett szenvedett el, nekem pedig semmiből sem jutott rész hála az isteneknek, amiket ők éltek meg. Nem veszítettem el senkit, nem kellett bosszút állnom senkiért, nem bántalmaztak és zaklattak szexuálisan a családomon belül, nem akart igazán senki sem összetörni, betörni, ... Végtére is összehasonlítva a srácokéval a magam életét nem volt rossz sorom. Oké, derékba tört a karrirerem, de cseppet sem bánom már. Meg kellett harcolnom Asaméval, ez azonban élvezetes is volt a maga fájdalmas, keserű, kegyetlen érzeteivel együtt. Egyszer használtak, mint egy szexuális segédeszközt, egy tárgyat, de élveztem, nagyon élveztem. Tény, hogy Lux zaklatott és éveken keresztül sakkban tartott, hogy féltem és undorodtam tőle, hogy még a gondolatától is felborzolódnak a nemlétező "tollaim", mégis felülkerekedtem az egészen végül.
Beleillek én ebbe a társaságba?
Kiterítem Yoru trikóját, aztán elindulok visszafele a szobámba, ahol a két fiút hagytam. Azt hiszem, nagyokat pislognék, ha egyszer arra toppannék be, hogy smárolnak, de nem érne igazán nagy meglepetés, ugyanakkor valahol kizártnak tartom, hogy csak ennyire is félreraknák mindazt, amit a rosszfiúik iránt éreznek. Belépek a szobába, s persze semmi ilyesmi nem fogad.
- Akkor melyik helyiséget óhajtjuk betámadni? - kuncogja Kazu.
- Te a fürdőt! Rémesen festesz tiszta fagyisan és a végén az őrkutyák lerohannak - hecceli őt Yoru.
- Arra befizetnék, szép meccs lenne – jelentem ki vidáman. - Igazából tele vagyok, szóval valami olyan elfoglaltság találását javaslom, amihez nem kell különösebben mozogni – teszem hozzá.
- Mit szólnál egy helyből távolba nézés versenyhez? - röhögi el magát Yoru.
- Hajrá! A győztessel kiállok. - Akkor legalább talán már sejtésem lesz, hogy kell részt venni ebben a versenyen. Kazu persze valszeg kitalálja ezt, mert elneveti magát.
- Ebben verhetetlen vagyok, szóval kezdhetsz gyakorolni, Deon.
- Hűűhaa, most nagyon megrémültem – árulom el egy fültől fülig húzódó vigyorral kísérve. - A kihívásokat szeretem, az meg főleg jó, hogy elverhetlek valamiben, amiben verhetetlennek hiszed magad – folytatom tovább, miközben odasomfordálok hozzá, aztán játékosan oldalba bököm. Yoru kuncog fel, noha Kazunak kéne, de mindegy.
- Ebben tényleg jó a srác - vigyorogja. - Mi lenne, ha akkor kivonulnánk az udvarra? Kezd klausztrofóbiám lenni a négy fal között.
- Nekem mondod? - kérdezem meg. - Szerintem te fele annyi időt nem töltesz fogságban, mint én – állapítom meg röhögve. - Amúgy ha rajtam múlna, felülnék a bringámra és tolnék egy kört a városban, de azt hiszem, még Tatsuki is kikelne az ágyból, hogy elverjen, ha ezt most bejátszom – folytatom, miközben el is indulok, mert ez a szívjunk friss levegőt, nézzük a zöldet nekem begyere ötlet. Remélhetőleg a kutyákat is lehet dögönyözni, az is vicces. Shabu is kíváncsi lennék, merre tekereg, lehet, hogy Asamét fűti, nem tudom.
Azok után, hogy meglógtam Luxhoz, még keményebben fogtak. Időnként tényleg olyan érzésem volt, mintha szobafogságban lennék. Nem csodálkoztam, bünti is volt valamilyen szinten, amit igyekeztem türelmesen kiböjtölni, mert nem akartam elpattintani Asame és Tatsuki idegeit. Az a pofon bőven elég volt, amit kaptam a pirszingesemtől és a repetát nagyon nem kívántam.
- Ha már vége ennek a felhajtásnak, leugorhatnánk a tengerpartra yakuzamentesen - ajánlja be Yoru. Ettől mosolyra kúszik a szám.
- Frankó lenne – mondom, ezzel beleegyezve. Szeretem a tengert, odafele kihangosított, csoportos telefonálás közben még versenyezhetnénk is. - Csak lenne már vége! - sóhajtom, mikor kiérünk a szabadba. - Négyen mennénk, verseny a célállomásig, ugye? - kérdezem ábrándozva.
- Részemről rendben - egyezik bele Kazuki is. Csodálkoztam volna, ha nem lenne benne a buliban.
- Csak ne terjeszd a yakuzáinknak a verseny részét, mert a hitükből is kitérnek – kacsint, mire vágok egy sértődött képet Yorura. Azért ekkora hülye nem vagyok, basszus! Tudom, hogy ha csak elkottyintanám ezt a részét, Asame vagy nem engedne, vagy jönne, vagy intézne valakit, aki rendezkedik felettünk, mintha csintalan kölykök lennénk. Vicces három huszonévessel lógni tizenhét évesként ilyen szempontból, az meg aztán a hab a tortán, hogy egyik barátom még egyben a testőröm is, bár ez időnként visszaüt. Meg amikor olyan, mintha három bátyám lenne, pedig egyet is biztosan soknak ítélnék a tapasztalataim alapján. - Mikor kapod meg a verdád?
- Ühfh! - nyögöm. - Ez egy jó kérdés volt – ismerem el. - Asame kerüli a témát, én meg nem igazán merem feszegetni. Valszeg berágott rám a Luxos balhé miatt – teszem hozzá ez utóbbit elkámpicsorodva, kicsit leszegett fejjel. Ha nem lesz kocsim, mire eljön az ideje ennek a kiruccanásnak, valakinek az anyósüléséről élvezhetem csak az utat, esetleg ha megkönyörül rajtam és enged vezetni, de a saját kocsiját senki se adja oda szívesen éles helyzetben, szóval a kör be is érte magát.
- Még mindig büntetésben vagy miatta? - kérdezi meg meglepetten kicsit. - Nevetséges.
- Asame szigora olyan, mint Nishié - szólal meg Kazu. - Több, mint egy évig büntetésben voltam amiatt a faszom üzlet miatt, amivel egyszerűen csak bizonyítani akartam. Néha nem értem meg amúgy, hogy ez mire jó... - mondja őszintén.
- Nehogy azt hidd, hogy Asa nem büntet keményen! Bár vele ez a dolog valamivel könnyebben rendezhető. Azt hiszem, faszságok elkövetésében egálban vagyunk szintén. Te meg ne aggódj - néz rám -, az én kocsimat vezetheted, ha addig nem kapsz egyet - mondja mosolyogva. Szégyenlősen összehúzom magam és bazsalygok, aztán zsebre nyomom a kezeimet és elindulok csak úgy spontán az orrom után egyenest.
- Nem tartom faszságnak a döntésemet – szólalok meg határozottan. - Leszarom, hogy ha morcos miatta, felőlem még ötvenszer a képembe nyomhatja, hogy egy vakmerő hülye vagyok, és az se hat meg különösebben, ha kopókat akaszt a nyakamba, hogy a kerítésen belül tartson, mert ha elegem lesz, úgyis megoldom a helyzetet. Lehet rám mérges, de a zsenialitásomat akkor is el kell ismernie. Tudom, ez most rettentően nagyképű volt, én is elismerem – mondom még mindig komolyan -, ő azonban soha nem adott volna engedélyt rá, hogy bejussak az ellenség táborába. Paráztam én is, hogy ezzel csak még nagyobb bassza meg lesz, hogy csapdába esek és nem tudok kijönni belőle, hogy minden rémálmom valósággá válik – vallom be őszintén -, féltem, hogy nem sikerül semmi abból, amit kitaláltam és ezzel sikeresen mindenkinek megnehezítem vagy ellehetetlenítem a dolgát, magamat meg a legszarabb helyzetbe hozom, amit el bírok képzelni, de akkor is be kell látnia Asaménak és mindenki másnak is, hogy rajtam kívül senki nem jutott volna Lux közelébe. - Szerencsére Tatsuki, miután túlesett az első kitörésen, hamar lecsillapodott és eszébe sem jutott büntetést kiszabni, szidni, vagy hegyibeszédet tartani, ugyanúgy gondolkodik erről, ahogy én és elismerte a bátorságomat. Ettől persze Asaméval semmi sem változott, ugyanúgy bosszantotta, hogy képes voltam átverni a fejét, kijátszani és megszökni, noha én úgy vélem, amíg ezt képes vagyok megtenni, addig nem függök tőle, vagyis önmagam vagyok. Naná, hogy ez tipikusan a tigris és a beszéd esete, amit Yoru olyan gyakran emleget. - Semmi és senki más nem érdekelte, csak én, nem lehetett vele tárgyalni, megegyezni, nem igazán volt vesztenivalója, akárcsak egy alviláginak, ezért rohadtul nem izgatta volna, hogy ha egész Kínát rá kell uszítania az országunkra és annak a következményei. Asame meg ugyanilyen nagy erőkkel lett volna hajlandó fellépni ellene. Ez kinek lett volna jó? Senkinek! Haragudjon rám, de én tudom, hogy igazából az dühíti, hogy megléptem tőle – osztom meg a srácokkal nyíltan a véleményemet -, pedig én megmondtam neki, mikor majdnem kimúlt, hogy ha nem akarok mellette lenni, semmivel sem fog tudni megkötni. Nem vagyok egy jól nevelt gyerek, aki bólogat, nem engedek senkinek, ha nem akarok. Ezt vagy elfogadja és megtanul vele élni, vagy választ magának valaki mást, de a jelek szerint neki egy ilyen öntörvényű, köthetetlen utód kell. Ez tiszta sor. Azt meg asszem, nem tudom megértetni vele, hogy Luxszal ez a mi harcunk volt, neki csak azért lett köze hozzá, mert adott mellém testőrt, körém védelmet és hadrendbe állította magát. De ez akkor is az én ügyem volt, ezért szarom le, hogy a pártfogoltja vagyok, mindig dühített volna, ha kihagy belőle. Megmondtam neki, ahogy Tatsukinak is. Nekem semmi másra nem volt szükségem, csak időre, meg valamilyen fegyverre, hogy leszámoljak Luxszal. Ezt lehet vitatni, lehet miatta pörölni, a tények viszont azt mutatják, hogy ők elszaroztak volna vele még egy ideig, én meg mindent egybeszámolva csekély fél nap alatt úgy a halálba küldtem, hogy rám se lehet fogni, hogy megöltem. Megspóroltam az egész országnak egy háborúlehetőséget, legyőztem a félelmeimet és újabb bizonyítékokat tettem le arra a bizonyos asztalra. Elsősorban nem Asaménak vagy Tatsukinak akartam bizonyítani, hanem magamnak – jelentem ki magabiztosan. - Mindig azt kaptam a képembe, hogy a félelmeket és önmagunkat legyőzni a legnagyobb dolog, de lazán megfosztottak volna tőle, holott ők tolták ezt a legtöbbször az arcomba. Nekem számít az, hogy ha ők nyuvasztják meg az én ellenségem, mit gondoltam volna magamról, amikor tükörbe nézek. Ezt nem hagyhattam. Elsülhetett volna kurva szarul, de jól sült el, mindent megtettem ennek érdekében – ismerem el, s most már szabályosan úgy festek, mintha perbeszédet tartanék, csak ömlik belőlem a szó. - Tisztában vagyok vele, hogy mennyi idős vagyok, ezzel nekem kurvára senki se takarózzon vagy lobogtassa előttem, mert én is érzem, hogy időnként lesír, hogy nem vagyok elég idős vagy érett dolgokhoz. És? Ez van.
- Egyikünk sem vonja kérdőre a dolog helyességét szerintem. - Ezt hallva szembe fordulok a két fiúval. - Kérdezted már meg tőle azóta, hogy haragszik még mindig a dolog miatt, vagy te is úgy voltál vele, hogy megbékél idővel? - kérdezi Yoru. - Persze én csak abból tudok kiindulni, ami köztünk van Asával. Egymásnak esünk, mikor hogyan, majd ha mindketten lecsillapodtunk, megvitatjuk a dolgot és rendszerint elismerjük a saját hibáinkat vagy a másik igazát. Hosszútávon kifizetődő, az meg, hogy Asame téged választott, azt is bizonyítja, hogy rohadtul nem engedelmes utódot akart, hanem igenis olyan valakit, aki bármikor ellentmond neki, átbassza a fejét, ha kell. Ha büntetett, vagy büntet is még mindig, szerintem teljesen más miatt teszi, ezt viszont nem tudom helyette elmagyarázni vagy megmagyarázni, mert nem én vagyok ő - vonja meg vállait.
- Hanyagoltam a témát – vallom be. - Nem mindenről tudunk beszélni, kell idő, míg leülepszenek dolgok. Köztünk ritka az egymásnak ugrás, neki nagyobb az önuralma, elmondja, amit akar, én meg kiveszekszem magam, aztán rávágom az ajtót. - És ahogy erről beszélek, elvörösödöm és elmosolyodom. - Attól függ, kinek van gondja. Ő tök higgadt, én meg gyorsan felkapom a vizet, aztán a... tények közlése után mindig egyikünk a másik után megy, attól függ, kinek volt igaza, lerágjuk a csontot és kész. Csak vannak dolgok, amikor úgy érződik, tudod, hogy félbeszakadnak, hogy nem megy tovább, mint mikor hibás egy film fájlja. Aztán letöltöd még egyszer, akkor már beletekersz, vagy átugrod a már látott részt és kicsit tovább megy jó esetben a dolog, rosszban meg ugyanott megakad. Ugyanez van néhány dologgal, nem jutunk előrébb, ami engem rohadtul bosszant, de nem tudok vele mit csinálni, mert azért nem célom túlfeszíteni a húrt – magyarázom el. - Én csak érteni akarom. Be tudom látni, ha valamit elcsesztem és nekem is szar, hogy át kellett ráznom és ki kellett cseleznem, de nem bírtam hagyni ezt az egészet és ha ezt nem is érti meg, el kell fogadnia.
- Viszont ahhoz, hogy megértsd, kénytelen leszel vele beszélni erről - mondja komolyan, s cigit vadászva zsebéből rágyújt, majd megkínál engem és Kazut is. - Hidd el, rohadtul irigylem azt, hogy Asaménak ekkora birkatürelme van. El sem tudod képzelni, néha mit meg nem adnék azért, hogy Asahito egyszer higgadtan kezeljen valamit - vallja be vigyorogva. - De persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem szeretem benne ezt.
- Próbálkozom vele, de egy beszélgetéshez két ember kell - jelentem ki, miközben kihúzok egy szálat, majd meggyújtom. - Abban reménykedem, hogy a dolgok leülepednek és aztán tudunk róla beszélgetni. - Valószínűleg nem érdemes erre több szót pazarolni, mert a mi dolgunk, hogy hogyan tudunk egymással szót érteni, ezért lassan elindulok a hátsó udvarra a kenelekhez, mert kutyázni van kedvem, Asame meg kinyírna, ha a szolgálatban lévő kutyákat kezdeném el dögönyözni. Kinyitom az egyik kenelt, majd bemegyek a kutyákhoz, miután eloltottam a csikkemet.
- Látom, te sem tudsz ellenállni nekik - lép be Yoru is.
- Az állatok jófejek, őszinték és érzik, mi van az emberekben - mondom csendesen az egyik kutya fejét simogatva. - Minden szempontból a macska a kedvencem, de időnként jó kijönni ezekhez a dögökhöz és egy kicsit megszeretgetni őket. Bírom, amikor sokan vannak körülöttem és mind részesülni akar a simogatásomban, mintha ez valami mennyei manna lenne - árulom el egy félmosollyal. - Kaz, te nem jössz? - kérdezem felpillantva a srácra. - Nagyon csendben vagy, mi van veled?
- Félek a kutyáktól - vallja be kínoskodva. Így már értem, miért maradt a kenel előtt és miért húzta össze magát a kutyák láttán.
- Ez aranyos - mondom neki őszintén. - A kutya, azt mondják, az ember legjobb barátja. Ebben lehet valami. Miért félsz tőlük? - kíváncsiskodom. Nekem semelyik állattal nincs bajom, már amelyik emlős. A többi nem tartozik szorosan a kedvenceim közé, bár a gyöngytyúkok viccesek, csak a világért nem kéne egy se. Nyulat például tartanék, de Asame kivág, ha állatkertet nyitok a házban.
- Mikor gyerek voltam, megharapott egy - árulja el.
- Mit csináltál, mielőtt megharapott? - kérdezem őt tovább, mert ez érdekel.
- Semmit. Kilenc éves lehettem. - Az elég fiatal. - Az utcában lakott rajtam kívül még pár korombeli suhanc és mint a jógyerekek, minden szabadidőnkent kint töltöttük az utcán. Fociztunk, röhögtünk, tök mindegy volt. Az egyik ilyen alkalommal arra tévedt egy kóborkutya és nekünk támadt. - Erről az jut eszembe, amikor Tatsuki leszerelte a ránk rontó ebet. Az a látvány még mindig borzaszt és tudom, hogy ez sosem lesz másképp. - Illetve nem is nekünk, hanem az akkori legjobb barátom alig öt éves húgának. Nem gondolkodtam - húzza fel felsőjének ujját és mutatja meg a harapásnyomot. Látványos sérülés és megmagyarázza azt is, hogy miért nem visel szinte sosem rövidujjút, ha pedig igen, miért nem válik meg a kabátjától.
- Világos - mondom. - Én valahogy nem tudok félni a kutyáktól - sem -, pedig ránk is rontott ránk terepen, mégis sajnáltam, amikor Tatsuki elkezdte széttépni.
- Mázli, én még nem bírtam velük megbarátkozni - mosolyodik el. - Pedig néha eszembe jutott, hogy kellene tartanom egy kutyát, hogy legyen kivel együtt unatkozni, amíg Nishida játssza a yakuzát.
- Nyúl? - ajánlom meg elkuncogva magam. - Én tartanék, de nem mertem megemlíteni Asaménak, a macskára is kellett neki időt hagyni, hogy meggondolja, aztán ha most elkezdem betolni, hogy más állatot is szívesen tartanék, lehet, beküld az állatkertbe.
- Mit csináljak én egy nyúllal? Hülyén állna - kuncogja.
- Öööö... - Próbálom kitalálni, hogy most ezt mire véljem. Tanácstalanul Yorura pillantok, hátha ő érti, mit akart közölni az imént Kazu.
- Nem is hordani kell - vigyorogja Yoru. - Bár viccesen festene a kezedben, az tény.
- A degu is tök cuki - jelentem ki. Borzaszt az, amit kihoztak a nyúl-dologból. Utálom a prémeket. Szerintem undorítóak és mindentől, ami állatszőrmés, irtózom. - A macska amúgy egyszerű tartást igényel ilyen szempontból, mert eléggé önálló és gyorsan megtanulja, hogy mit nem lehet, ha az ő nyelvén szólsz hozzá. - A srácok hallottak már ráfújni a macskára, Shabu pedig minden esetben megállt, lesomta a füleit és visszavonulót hirdetett a maga számára.
- Ahogy haladunk, úgy lesz egyre kisebb az állat mérete is? - kuncogja Kazu. - A következő javaslat majd a bolha lesz?
- Tartanék én tigrist is, de Asame nem hiszem, hogy díjazná a konkurenciát - válaszolom röhögve. - Bár az arcát megnézném, mikor bekérdezem, hogy nem tartanánk-e egyet - teszem hozzá.
- Nem is jó párosítás két nagymacska egy házban - röhögi Yoru és Kazu is jókat kuncog a dolgon.
- Szerintem sem - állapítom meg, aztán leguggolok a kutyák közé. Furcsa lehet tőlük félni, nekem meg nem fordul a fejemben ilyesmi. Körülöttünk tobzódnak simogatásra vágyva, s bár mindketten jól tudjuk, hogy ezek az ebek képesek lennének megölni minket, az egy másik helyzet. Most békések, ártalmatlanok, a kezünket nyalva rajonganak körül, s ahogy a fejem egy szintbe kerül az övékével, vagy három kutyapuszi csattan az arcomon. És akkor kettőt még ki tudtam védeni. Kuncogva törlöm le magamról a nyálat, miközben Kazut nézem. Azt gondolom, szeretné legyőzni a félelmét, ami talán könnyen sikerülhetne, ha kapna egy kölyökkutyát, mert egy kicsi állattól az ember nem fél. Nem is tud harapni, mert még fiatal hozzá, s ahogy cseperedik, úgy szokná meg talán a srác az állat közelségét. De végülis csak tipp, hogy így lehetne legyőzetni vele a félelmét, nem tudom biztosra. Ugyanakkor ez a teória már ott kezd megbotlani, hogy eléggé kivételes az, hogy én kaptam egy macskát. - Amúgy a ló is tök jó - szólalok meg és elvigyorodom.
- Elég vagyok én lónak, nem kell szerintem Nishinek a konkurencia – kuncogja. Nagyot nevetek és megbúbolom a kutyát, amelyik igyekszik képen nyalni.
- Akkor tartsál kacsát! - vágom oda barátomnak megjátszott sértődöttséggel. - Te kielégíthetetlen... - morgom utána játékosan. - Vagy ülj be a kocsidba és hallgasd a dorombolását! - jut eszembe ez is. - Én Shabut szeretem elkapni és simogatni, de amikor őfelsége nem ér rám, vagy nincs kedve hozzám, akkor kijövök a kutyákhoz, mert ezek sose utasítanak vissza. - És tényleg nem, mindig lelkesek, amikor látnak.
- Kutyát szeretnék... - mondja csendesen, figyelve a dögöket, nekem pedig újabb mosolyra kúszik a szám. Kaz néha annyira aranyos... - Félek tőlük, de nem akarok. Szar látni, hogy mindenki odavan a sajátjáért, szereti, játszik vele, én meg a közelébe se merek menni.
- Kezdj kicsivel – tanácsolom. - Ha kölyökkel kezdesz, nem félnél tőle, nem?
- Ez még újnak számít? - kérdezi és elröhögi magát, s persze Yoru is már könnyezik a nevetéstől. Azt tudjuk, hogy elég falánk és heves természetű vagyok, de azért az se titok, hogy a rosszfiúmmal eléggé megtaláltuk ilyen téren is egymást, mert a szexuális étvágyunk azonos.
- Aha - válaszolom tök komolyan. - Nem szoktak ilyen jellegű problémáim lenni - közlöm velük sértődötten.
- Ezt verd le Asamén - mondja megkomolyodva Kaz, de még mindig vigyorog, hiszen nehéz lecsillapodnia. Hát köszi...!
- Szerinted ha egy rohadt szót nem lehet hozzászólni, jól venné azt a kanyart, hogy rátöröm a dolgozószobája ajtaját? - kérdezem meg tőle könyököm hajlatába temetve az arcom.
- Te ismered, te tudhatod. Mellesleg szerintem simán meg tudnád békíteni azért utána - mondja komolyan. Hajjaj, Kazuból előjön a pszichológus, szóval sikítva vegye mindenki a nyúlcipőt, mielőtt totál zokni lesz az agya!
- Szerintem meg simán nem. - Van egy olyan sanda gyanúm, hogy ha azt csinálnám, amire most vágyom, kivágna a szobájából.
- Szerintem meg karácsony és ha továbbra is ilyen búval baszottak lesztek, én kiugrom az ablakon inkább. - Hát ja, Yoru nem bírja a nyafogást, otthon is hallgat belőle eleget, méghozzá széles tárháznyit, úgyhogy tőlünk már nem ezt akarja kapni.
- Nálatok van olyan, ami tabunak számít? - teszem fel a kérdést mindkettőjüknek, bár Yoruval megbeszéltünk egyet.
- Van - felelik szinte egyszerre, némi hallgatás után. Megnyugodtam, hogy nem csak az én yakuzám döntött úgy, hogy néhány dolgot el- és visszautasít.
- Együttérzek - nyögöm ki.
- Ennyire nagy a gond? - kérdezi meg végül csendesen Kazu.
- Valszeg nem, csak rosszul viselem. Nem jellemző rám, hogy le tudok mondani dolgokról, fel tudok adni valamit, amit akarok és ez most elég keményen visszaüt - vallom be őszintén.
- Pedig néha muszáj lemondani dolgokról. - Yorunak igaza van és ha az ember nem kompromisszumkész, szétbarmolja csak a kapcsolatát a másik emberrel, ezt pedig nem akarom. Nagyon nem. Inkább felhagyok ezzel a nyafogással, hirtelen megemelkedem és még a székről is felpattanok.
- Kávét, teát? Alig ettetek - vetem a szemükre szigorúan. - Mi van, ha nincs itt Shinji, már nem is burkoltok, mintha attól félnétek, hogy elkapkodja előletek az utolsó falatig az egészet? - heccelem a srácokat, miközben én kávét csinálni indulok.
- Kávé jöhet - mondja vigyorogva Kazuki. - Különben ne rám nézzél, engem megtömött Yoru - védekezik.
- Egy kávé nekem is jöhet. És nem tömtelek, ettél magadtól is, én csak segítettem benne. - Kuncogva készítek négy adagnak kávét, noha valszeg nem hagyom itt a fiúkat és kísérlem meg felkeresni Asamét. Majd ha hiányzom, hív, addig meg esz a fene. Most kár, hogy nincs itt Shabu, neki nyugodtan lehet panaszkodni, olyan megértő és aranyos, ahogy vigasztalgatva dörgölőzik a kis fejével az arcomba. Valszeg nem lennék annyira nekibúsulva, ha a rosszfiúm tényleg rossz lenne néha egy kicsit, de ha majd lecseng ez a hepp nálam, minden megjavul. Vagy legalábbis nagyon remélem. Csak fingom sincs, még mennyit kell erre várnom. Viszont kéne kötést cserélnem, mert ég a sebem.
- Ilyen barátok mellé minek ellenség? - sóhajtja színpadiasan, lemondóan Kazu. Ezt most nem igazán vágom, ezért hátrapillantok rá.
- Mire mondod ezt?
- Úgy kérdezed, mintha nem fognátok össze mindig ellenem - mosolyogja. - Amúgy meg mihez kezdenék én nélkületek? Tök unalmas lenne az egész - vonja meg vállát.
- Szerintem a mindenki mindenkivel és néha mind egy ellen érvényesül nálunk, de ez jó így, vicces szívózni egymással - mondom őszintén. - Én nagyon sokszor álmodtam egy hasonló baráti társaságról, az életben azonban ez is sokkal jobb - vallom be. Közben bögréket keresek, bár csak hármat, meg az asztalra teszem a cukrot és a tejet.
- Csak az az egy valahogy mindig én vagyok - kuncogja. Na most Kaz eljátssza, mennyire szar neki, közben meg ő az, aki kicsikarja belőlünk akarva-akaratlanul, hogy csesztessük. Annyira tipikus uke, hogy nem is lehet másként, minthogy mindig ő kerüljön célkeresztbe. Nem is nehéz ez egy semével és két unival egy csapatban.
- Akkor téged szeretünk a legjobban, nem? - viccelődöm vele.
- Szívatni mindenképpen - vigyorogja.
- Tény. Ha bírjátok Jeremyt, átszállhatunk rá is, hogy legyen kit irigyelned, Kaz - heccelem őt ezzel.
- Szerintem anélkül is át fogunk. Nálunk ez azért valahol hagyomány, hogy szépen végigkóstoljuk az újoncokat, nem? - kacsint rám, én pedig bólintok Kaznak.
- Velem azért volt dolgotok - vigyorogja Yoru.
- Ja, de bírtam - ismerem el, közben kávét töltök a bögrékbe. - És mi a véleményetek Jeremyről? - kérdezem meg kíváncsian. Amint megvagyok a fekete nedű szétporciózásával, az asztalhoz viszem a bögréket, majd szétosztom és leülök.
- Jófejnek tűnik, humora is van, bár azért még van mit lazulnia a dolgokba. Nem lesz vele gond szerintem, simán beillik közénk, ha a hülyeséget nézzük.
- Egyetértek Kazuval. A kölyök jópofa. Főleg mikor inkább lapított, minthogy közbeszóljon - készíti el a kávéját.
- Ja, én is megkedveltem, bár volt egy pár perc még az első órában, mikor azt hittem, kicseszem a szobámból és szóba se állok vele többet - vallom be elmosolyodva, miközben cukrot és tejet teszek a bögrémbe. - Rengeteget kell tanulnia, ahogy nekem is kellett és kell is, de szerintem remek alvilági lesz belőle.
- Mindnyájunknak kell még tanulnia, ez természetes, ha meg akar is, akkor tényleg nem lesz vele gond.
- Az akaratával nincs gond, Yoru, csak láttad te is, hogy nem mindig olyan magabiztos, ez meg az alvilágban nagy szívás lesz - mondom komolyan. - Ma tartottam neki egy kis edzést a dojoban. Mókás volt - osztom meg ezt is a srácokkal.
- A magabiztosságán is lehet csiszolni és valszeg lesz is rajta alakítva, emiatt szerintem nem kell aggódnod.
- Szegény srác, már rögtön a második nap elijeszted? - kuncogja Kazu.
- Tök lightos volt, simán maradtam volna még egy-két órát lent, de éhes volt, úgy meg nem megyek vele semmire, ha dekoncentrált az éhségtől - vallom be mosolyogva, miután lenyeltem a kávémból az első pár kortyot. - Egyébként nem aggódom érte, máskülönben azon nyavalyognék.
- Az étvágyával nincs gond, az tuti - röhögi Yoru. Próbálok közben megfeledkezni az égető érzésről az oldalamon, de már nem megy. Kénytelen leszek elvonulni és megnézni, mi van. Az edzés nem volt gond, noha teljesen megfeledkeztem a vágásról, most azonban érzem, hogy nem oké a dolog.
- Sorry, srácok - kérek elnézést, azzal felkelek az asztaltól. - Mindjárt jövök - mondom nekik, hogy ne aggódjanak, s már veszem is az irányt a folyosó felé. Ennek ellenére mindketten aggódva pillantanak rám.
- Nincs gond, ugye? - kérdez utánam komolyan Yoru.
- Csak benyeltem tegnap egy vágást és meg kell néznem - mondom megnyugtatva őt.
- Mutasd! - kér, én meg annyira meglepődöm, hogy az ajtóban visszafordulok a feketepárducunk felé. Mosolygok egyet kissé zavartan, aztán sarkon fordulok és a szobámba megyek. Úgyis követni fog, ha tényleg látni akarja a vágásomat. Követ is, méghozzá Kazuval együtt, én meg nem zavartatom magam különösebben, leveszem a pólóm és leszedem a kötést. Hát... ezt ciki lesz megmagyarázni. Valszeg nem tett neki jót az edzés, pedig akkor nem éreztem, hogy fáj. Most viszont az égető érzés mellett még viszket is, megduzzadt és vörös. Mennék az elsősegélydobozt megkeresni, csak két barátom olyan vehemenciával gátol meg mindenben, hogy jobbnak látom, ha csak nyugodtan leülök az ágyra és hagyom, hogy Kaz előkeresse a ládát, Yoru meg ellássa a sérülést.
- Ezt is utálom – vallom be magam elé merengve. - Körülöttem mindenki azt képzeli, hogy egyedül nem vagyok képes problémákat megoldani. - Feltehetném kérdésként is, állításként azonban ugyanúgy helytáll. - Én meg nem így vélem – morgom. - Utálok fiatal lenni, mert lekorlátoznak a korom miatt és utálok idősödni, mert minden torzul el tőle – ismerem be némileg talán túlozva, de most épp így érzek.
- Hülye vagy - mordul fel Yoru, miközben ellát. - Senki nem gondolja, hogy ne tudnál valamit megcsinálni magad is. Azt hiszem, ezt bizonyítottad akkor, mikor Asame megsérült, szóval rohadtul felesleges ezen túráznod. - Ja, meg végülis Luxot is kinyírtam.
- Akkor ez most mi? - kérdezem őt és rábökök a sebemen munkálkodó kezeire. Meg vagyok zavarodva és kergévé tesz lassan egy pár dolog. Nem akarok támadni, nem akarok goromba lenni azokkal, akiket szeretek és akik a barátjuknak tartanak engem, egyszerűen csak nem tudok mit kezdeni dolgokkal.
Yoru olyan szemekkel néz fel rám, amitől rémesebben érzem magam, mint eddig. Morcos, valszeg sikerült meg is bántanom.
- A barátodnak tartasz, nem? Nem azért csinálom meg, mert te nem tudnád, de ha ez ekkora nyűgnek számít, hogy foglalkozunk veled mi is, ahogy te is foglalkozol a szarságainkkal, akkor felőlem... - közli félbehagyott mondatként a véleményét, azzal feláll és a kezembe nyomja a fertőtlenítőt, majd ellépve tőlem rágyújt. Kazuki csendesben, de aggódva figyel kettőnket, én pedig, ha már a feketepárducunkat sikerült ellöknöm magamtól, befejezem a sebem ellátását.
Amikor az ember saját magát szadizza, az nem fáj annyira, mint amikor más csinálja, de máshogy fér hozzá, mint egy másik ember. Mivel nem látom jól, mit csinálok, felállok az ágyról és a tükör elé állva végzem el a műveletet. Abban látom, ahogy a két srác továbbra is engem figyel, s végül nem tudok mást, mint elismerni, hogy ezt jól elbasztam. Egy szusszantással lehajtom a fejem, kezeim leeresztem és csak nézem a nadrág szára alól kilógó lábujjaimat. És most...? Mind világ életünkben egyedül voltunk, ha azt veszem. Persze, valamikor a gyerekkorunkban talán volt valakink, aki mellettünk volt, aztán valahogy úgy alakult, hogy lényegében magányosan kamaszkodtunk tovább. Mind néha egy kicsit bénázunk, de tudjuk, hogy számíthatunk egymásra, hogy már nem vagyunk egyedül.
- Ne haragudj - kérek bocsánatot őszintén Yorutól. Hány percet is töltöttem azzal, hogy magam elé meredek? Lehetséges, hogy már nincs is kitől bocsánatot kérnem. Eleresztem a kezemben tartott gézdarabot és a tenyereimbe temetem az arcom. Megérzem, hogy mellém lép, cigarettájának füstmaradéka követi árnytalanul égett dohány szagát hozva magával, de friss füstöt nem, tehát már nem dohányzik. Lassan átkarol, nem szól, csak megölel, belőlem pedig kibukik a sírás.
Nem vagyok gyenge, de ha nem sírhatok, azzá válok, mert olyasmiket kezdek majd el csinálni, amivel ártok magamnak. Muszáj kibőgnöm magamból a feszültséget, különben szétrobbant. Fáj, igenis fáj elpáholva látni Tatsukit, vagy az, hogy Asaméval nem jutunk dűlőre bizonyos kérdésekben, hogy nem érzem magam olyan egyenlőnek, mint amennyire szeretném és félek a kudarcoktól, mert túl sok múlik a döntéseinken. Dühít, hogy nem igazodom el magamon és megijeszt, mennyi furcsa vágy éled fel bennem, az pedig csak tovább ront a helyzeten, hogy a bőrömben sem érzem magam már annyira jól, mint korábban. Fogalmam sincs, mihez kezdjek, hogy kibe kellene belekapaszkodnom, tanácsot kérnem... Kétségekkel tölt el minden apróság, pedig nem kéne, tudom, hogy nem kéne. Az is mekkora hülye gondolat volt, hogy Yoru faképnél hagyott. Nem tesz ilyet, az nem ő lenne. Asahitot is mindig csak annyi időre hagyja magára, míg lenyugszik egy kicsit, de jobban félti annál, minthogy akár egy éjszakát, vagy egy teljes napot házon kívül töltsön.
Mióta összejárunk és mind barátok vagyunk, néha féltékenységet érzek. Irigységet amiatt, hogy Kaz és Yoru jól megértik egymást, ráadásul amikor Shinjivel rákezdenek hárman a kocsik belső részéről folyó eszmecserére, levegősítettnek érzem magam. Mintha nem is lennék és nem is számítanék. Pedig tudom, hogy ez nem így van, csak mivel én nem értek ezekhez, nem tudok részt venni a beszélgetésben. Be kéne érnem ilyenkor azzal, hogy ők eszmecserélnek és örülnöm kéne annak is, hogy Shinji órákig tartó telefonbeszélgetést tart Yoruval, hiszen gyerekkori barátok, mégis... Mégis rettegek attól, hogy túl fiatal vagyok hozzájuk.
A feketepárduc próbál nyugtatni, nekem azonban most hosszú percekre van szükségem, hogy kizokogjam magamból a dolgokat. Szembe nézek magammal lelki szemeim által, felhánytorgatom magamnak a rossz tulajdonságaimat és hibáimat, amitől persze nem lesz jobb a kedélyállapotom, szemrevételezni azonban ezeket időnként muszáj. Miközben bőgök, totál szétkenem a maradék szemfestéket, sanszos, hogy feldagadnak a szemeim és kivörösödnek az orrommal együtt, szóval még szarul is festek. Az sem segít a helyzeten, hogy a bal oldalamon majdnem tíz centi hosszan egy beindult vágás díszeleg, a hajam már nem is emlékeztet arra, amilyenre megcsináltam a fiúk érkezése előtt... Igen, nekem ezek is számítanak, ezért megpróbálom rendbe hozni az ábrázatomat. Először kifújom az orrom, aztán megtörlöm a szemeimet és a tükör segítségével eltávolítom a fekete festéket. Alaposan szétmaszatoltam az arcomon, de a tenyereimbe is jutott belőle, úgyhogy beletelik egy kis időbe, mire megszabadulok tőle. Ettől függetlenül nem nyújtok szép látványt. Remélem, azért Asamét sikerül elkerülni, míg el nem múlik nyomtalanul ennek a kiborulásnak minden jele és arra sem derül fény, hogy kicsit bedurrant a vágásom, mert sem a kérdéseit nem akarom hallani, sem a fejmosást, amit kapnék.
- Mit csináljunk? - teszem fel a kérdést, mert nem akarok ebben az állapotban megragadni. Nézhetünk filmet, akár még pornót is, vagy visszamehetünk meginni a kávénkat, dumálhatunk, kártyázhatunk, akármit, csak ne álljunk hárman, mint a kukák. Közben én visszatérek az ágyhoz, mert be akarom kötni a sebemet. Lehet, hagyni kéne kicsit szellőzni, ez azonban már csak akkor jut eszembe, mikor leülök az elsősegélyláda mellé.
- Hagyd egy kicsit szabadon a sebet - kéri csendesen Yoru, majd leül mellém az ágyra. Rásandítok, szégyellős mosolyra húzom a szám, aztán csak hagyom továbbszállni a hülyeséget a fejemből. Elment a kedvem a szexuális tartalmú poénoktól.
- Mi lenne, ha áttelepednénk a videószobába a palacsintákkal és csapnánk egy görbe délutánt? - kérdezi be Kazu.
- Nekem oké, szereztem be egy csomó filmet, de ti választotok - válaszolom elmosolyodva. Remélem, találnak olyat a gépemen és a szobában, ami tetszik nekik, ráadásul még meg is fognak tudni egyezni. - A görbe alatt mit értünk? - kérdezem meg azért a biztonság kedvéért. Tudom, az előbb még úgy véltem, elment a kedvem a poénkodástól, de basszus, ezt nem lehet kihagyni.
- A görbe estéknek általában az a jellemzőjük, hogy összeülünk és bebaszunk, mint az albán szamár - Itt már elröhögöm magam, mert én pont így képzelem el a görbe estéket. -, de lévén, vezetünk, maximum kávéval vagy üdítővel ihatjuk le magunkat. - Vagy itt alszanak, ám az szerintem esélytelen. - Nem mintha nekünk kellene a röhögésekhez ilyen adalékanyag - kuncogja Kazu és igaza van, nekünk aztán semmi se kell. Főleg azok után, hogy múltkor is beálltam, mint a gerely, mindenféle hülyeséget hordtam össze, végül kifeküdtem és horpasztottam másnap délig, amikor is megpróbáltak kiverni az ágyból, csakhogy olyan állapotban voltam, mintha kétszer főzőmosáson mostak volna ki. Nem lettem megdicsérve.
- Neked meg, mint a csapat legnagyobb antialkoholistájának, pláne nem - vigyorodik el Yoru.
- Kávé, tej, kóla és valamilyen rostos cucc mindig van itthon, aztán meglátjuk, mitől foszthatjuk még meg a konyhát - ajánlom vigyorogva. - Szerintem fagyi is van - teszem hozzá kuncogva.
- Mondtam én, hogy görbe délutánunk lesz - röhögi Kazu. Ezen én is vigyorgok egyet.
- Akkor visszakötözhetem a sebem és megyünk? - kérdezem meg sandán, sejtelmesen pillantva Yorura.
- Ha azt mondom, nem, arra mit lépsz? - kérdi ördögien vigyorogva, heccelve. Úgy imádom ezt!
- Hát... akkor romantikázhatsz Kazuval, vagy meg kell verekednünk, hogy bekötésre kerülhessen a sebem - felelem merészen.
- De bátor lett valaki! Kicsit nem figyel oda Asame és ebéd helyett birkózószart adnak neked vacsorára? - röhögi, én meg elfintorodom. - Megoldod vagy hagyod, hogy pátyolgassalak?
- Hagyom - válaszolom kuncogva, mire készségesen vállalkozik a sebkötözésre. - Egyébként meg ezt úgy mondtad, mintha beszari lennék - vetem a szemére játékosan.
- Ebben az esetben kész szerencse, hogy tudod, hogy nem így van. Már retteghetnék - heccel, miközben ellát. Figyelem őt, a kezeit a művelet közben, néha Kazut és igyekszem megnyugodni. Tényleg nem rajtuk akarom csattogtatni az ostoromat. - Ha lehet, azért egy darabig most ne ugrálj vele sokat.
- Ezt elég nehéz tartani - vallom be. - Én is egy örökmozgó vagyok, meg a környezetem is állandóan pattog. - Uhh, ez elég félreérthető és amit félre lehet érteni, azt ők félre is szokták rend szerint érteni. Na mindegy, most már nem mosom le magamról, hogy speedezek, vagy valamilyen más gyorsítót szedek. Pedig nem, szinte teljesen leálltam minden szarral. - Ma már nyugiban leszek remélhetőleg - Azt leszámítva, ha esetleg Asaméval... -, holnap viszont akarok már edzeni - vallom be.
- Ezzel a sebbel? Maximum két-három nap múlva. És az ötletedtől Asame sem lesz elragadtatva. - Yorunak megint csak igaza van, deee...
- És addig mit csinálok? - kérdezem csendesen, mert ez komoly probléma a számomra. Tényleg nem tudok sokáig ülni a seggemen, na. - Se úszás, se bringa, se edzés, se semmi - sorolom fancsali képpel.
- Gyakorolhatod a vezetést. Épp itt az ideje, hogy eggyel nőjön azoknak a száma, akik elkenik Kazu szája szélét - vigyorogja, Nishida pártfogoltja pedig felnevet, én pedig megrázom a fejemet.
- Valszeg házfogságot kapok megint, vagy minimum három testőrt kiegészítőnek - mondom komolyan, csüggedten. - Túl szép fogás lennék Kitamura számára - magyarázom is meg egyszerűen, majd amint Bagira elkészül a kötéssel, visszaveszem a pólómat, s a tükör elé állva nézem meg, mennyire látszik, hogy nemrég bőgtem. Még van nyoma, így elégedetlenül elhúzom a számat.
- Egy tény, ahogy az is, hogy mindent meg lehet oldani, csak akarni kell. Ha meg mást nem, majd szórakoztatunk felváltva vagy egyszerre.
- Alap - kontráz rá Kazu is.
- Én ne tudnám, hogy mindent meg lehet oldani? - kérdezem a tükörben vigyorogva rá a barátaimra. Elég kreatív tudok lenni, s ezzel ők is tisztában vannak. - Szívesen látlak egyébként titeket egyenként és együtt is - ugratom őket szándékosan -, de fogalmam sincs, mi lesz holnap. Addig akarom tanítani Jeremyt, amíg itt van, mert ha Tatsuki leküldi a város déli részére, a balhé végéig nem fogom látni valszeg, márpedig annak még csak a lába lóg, noha az erősen.
- Gondolom, nem kell magyarázni, hogy nem feltétlen kell ahhoz neked küzdeni vele, bár tény, hogy célravezetőbb az utóbbi.
- He? - nézek okosan Yorura immár felé is fordulva. - Ezt nem vágom - vallom be, azzal lassú léptekkel azért elindulok az ajtó felé, mert különben sosem jutunk el a filmezésig, ahogy látom. A srácok követnek, így magabiztosabb léptekkel irányítom magunkat a konyhába, hogy felszerelkezzünk enni- és innivalóval.
- Gondolom, Akihito sem mindig hagyta, hogy őt használd gyakorlóbabának, ahogy Asa sem állt fel mindig ellenem, hanem kerített valakit, akivel edzhetek, míg ő magyarázta, mit és hogyan basztam el éppen.
- A harcmodort, amit el kell sajátítania, rajtam kívül három ember tudná neki tanítani jelenleg a házból. Tatsuki, Bakari és Shinji. - És mind elfoglaltak, mondjuk így. - Nem harcművészetre oktatom, nem testőri kiképzést kap, hanem olyan apró, logikus, számára praktikus dolgokat, amit én sokkal könnyebben megtanítok neki úgy, ha kiállok ellene. Pláne, hogy magyarázni ezt csak úgy tudom, ha csinálom, ha éreztetem - teszem hozzá.
- Úgy vélem, elég nagyfiú vagy ahhoz, hogy el tudd dönteni, hogy és miként akarsz dolgokat kivitelezni. Javaslat volt, csak figyelj oda magadra is - kéri és zárja le végül ennyivel a dolgot Yoru. - No de mi a választék filmek terén?
- A gépemen természetfilmek vannak főként, meg ami volt - kezdem a választ nagy vigyorral, miközben magamhoz veszek egy doboz tejet, meg a jégkrémet három kiskanállal, mert ha végül megkívánják a srácok is, nem akarok a film végéig várni a következő falatra. -, egy pár új lemez meg a részlegemen. Fejből nem t’om, majd meglátjátok. Pár alapfilmet beszereztem, mert Asamét művelni kell - jegyzem meg játékosan, mire Yoru és Kazuki felnevet.
- Rítus? - érdeklődik Kazu.
- Az van, úgy hallottam, jó, úgyhogy mindjárt beszerzőlistára tűztem. Meg ami Sir Anthony Hopkins, az csak jó lehet - teszem hozzá. - Na kapjatok el ti is valamit! - szólok rájuk kuncogva.
- Ilyen hőségben? Max a náthát - kuncogja Yoru, majd Kazuval ők is összeszednek pár dolgot. Bírom, mikor mindent kiforgatunk az aktuális jelentéséből, igazán mókás dolgok jönnek ilyenkor ki. Teli mancsokkal indulunk el a videószobába. Raktari ránk vigyorog, miközben elhalad mellettünk, aztán bevetjük magunkat a moziterembe, lecuccolunk, én pedig mindjárt keresni is kezdem a kívánt filmet, mikor világosság gyúl.
- Akartok párnákat? - kérdezem tőlük. Nem venném a lelkemre, ha kényelmetlenül kellene élvezniük a műsort, amiért szó érné a ház elejét, vagy ha kifogásolnák az egymáson fekvést.
- Szerintem simán jó így a dolog, de végülis ha már lúd meg videó, adjuk meg a módját - vigyorogja Kazu.
- Oké - egyezek bele, azzal a legközelebbi szobából áthordok négy párnát, s az időközben elkényelmesedett srácokra dobom őket egy nagy vigyor kíséretében. - Mehet eredeti hanggal? - kérdezem meg tőlük és sejtelmesen lepillantok rájuk, hátha megtudom, ki mellett kapok helyet. Szeretek közöttük lenni, bírom, ahogy egymáson keresztbe-kasul fekszünk, mert az vicces, de ha most más akarja magának a középső szerepét, hajlandó vagyok engedni. Nekem mindkét szerep jó. Ahogy erre gondolok, felkuncogok.
- Jöhet - felelik megint szinte egyszerre és ezen el is röhögik magukat. Közben már rendeződnek, Yoru az egyik párnát a kanapé oldalához rakja és elkényelmesedik rajta, Kazu meg az ölébe fekszik. Gyorsan beállítom a mozit, indítom is, aztán leülök, mire Kaz a lábait az enyémre teszi, amiért párnát polcolok rá, s ráfekszem. Szeretek így. Biztonságosnak és melegnek érzem. Olyasmi, mint Asame ölelése, csak hát a srácok mégis csak a barátaim. Igyekszem valahogy Yoruhoz is hozzáérni, ezért jobb híján a vállára teszem a kezemet, majd kicsit fészkelődöm még, végül elvigyorodom. Eszembe jut, hogy Asame hogy reagált, mikor meglátta a kupacunkat. Rögtön kifordult a szobából és jót nevetett rajtunk. Egyszer le is fotózott minket. Az vicces volt, a képek meg a gépemen vannak. Szerencsére Shinji pont nincs rajta a képeken, mert tuti azon mesterkedne, hogy eltüntesse őket. Pedig jó lesz évekkel később visszanézni, mennyire össze voltunk gabalyodva, én spec ezért örülök is annak, hogy Asame rafinált módon lekapott minket.
Kár, hogy nincs itt Shin... hiányzik. Azért jó így is, hárman, de négyen az igazi. Bár, ha Jeremyt tényleg befogadjuk, még röhejesebbek lehetünk majd, akkor már öten összebújva. Tényleg! Meg kéne kérdeznem Asamét, megmutatta-e Asahitonak, Nishidának vagy Ryuuichinek a képeket! Majd akkor, ha már rám ér...
Azt hiszem, megnyugszom és a film is eléggé leköt, mert remek alkotás. Érdemes volt beszerezni és cseppet se csalódom benne. A behozott palacsintát is betermeljük, kábé mint a sáskák, meg szinte minden mást is. Ahogy tippeltem, természetesen Yoru és Kazu is lecsap a fagylaltra, bár mire eljutunk hozzá, eléggé megfolyt, de én pont úgy szeretem. Az már egy mókásabb szelete a dolognak, hogy sikeresen összecsöpögtetjük egymást. Még jó, hogy mindegyikünk ruháján ordítani fog a joghurtos-erdei gyümölcsös fagylalt. Film után a maradékot ráadásul némi bosszú céljára használjuk, ami úgy indul, hogy Yoru Kazu orrára ken belőle, mert összemaszatolta a ruháját. A csetepaté végén a kezünk és az arcunk, nekem még a hajam is ragad, de nem mernék rá fogadni, hogy az övéké megúszta a mókát, szóval megint rendesek voltunk. Röhögve hagyjuk el a videószobát, aztán megmosakszunk, amennyire lehet. Remekül festünk, ami azt illeti.
- Szörnyűek vagytok - mondom a srácoknak.
- Miért is? - kuncogja Yoru, miközben levéve magáról a trikót átöblíti.
- Hát mert úgy nézünk ki, mint akik megfürödtek a fagylaltban - válaszolok, mintha ez magától értetődő lenne.
- Mert ez is történt, az más kérdés, hogy segítettünk benne egymásnak - vigyorogja Kazu. Végülis... Én is levetem a pólóm, aztán elkezdem leszedegetni róla a biztostűket és láncokat.
- Ha ebből kimossák a foltokat, én marha boldog leszek - mondom, miközben némiképp elképedve nézek végig az eredményen. Töménytelen mennyiségű csöpp, ujjnyom, paca és elkenés. Igazán remek.
- Érezd magad mázlistának, neked még van esélyed. Én szerintem keresztet vethetek erre - emeli fel a trikóját. Kuncognom kell azon, amilyen képet vág és azon, hogy majd adnom kell neki egy tiszta, száraz pólót, ha nem félmeztelenül akar hazamenni. Bár hogy Asahito mit fog szólni, azt nem tudom.
- Én azt hiszem, majd otthon mosakszom ki - vigyorogja Kazu.
- Félsz megmutatni a szexi pocidat - hecceli őt Bagira röhögve és ezzel egyetértően bólogatok, mert én is ezt akartam közölni barátunkkal.
- Vagy épp abban reménykedik, hogy ha megjelenik csupa fagyisan, lenyalják róla - kontrázok azért, hogy Kazuki érezze a törődést.
- És megint mindenki egy ellen - neveti el magát. És tényleg. - Borzalmasak vagytok.
- Biztos sugárzik rólad a mazochizmus, vagy én nem tudom - magyarázom kedvtelve. - Te szeretsz szadista lenni, nem? - érdeklődöm Yorunál. Ők elég jól megtalálták egymást ebben és néha szívesen lennék Kaz helyében, ugyanakkor tudom, hogy szinte azonnal elvesztem a kontrollt, ezért nem lehet velem így játszani és ezt tudva a feketepárducunk inkább nem teszi. Ettől függetlenül időnként zokszó nélkül cserélnék az ukénkkal.
- Alap - kacsint is rám. - Még a végén túl jó dolga lenne a mi egy szem ukénknak - vigyorogja.
- Te nem ismered a viccet? - kérdezem meglepetten. - A szadista és a mazochista játszanak, és megszólal a mazochista: Üss!, mire a szadista: Nem. - Szerintem ez kurvajó és a srácok is így gondolhatják, mert elröhögik magukat.
- Ez kimaradt az életemből - árulja el kuncogva Yoru.
- A másik ilyen, ami szakállas, amikor a szülők szado-mazo pornóújságokat találnak a gyerekük ágya alatt, mire összenéznek és közlik egyszerre: Akkor nem verjük meg. - tolom még be ezt is a teljesség kedvéért.
- Hol oktatják ezeket? - kérdezi röhögve Kazu.
- Régen sokat olvastam a neten mindenfélét, ott akadtam rájuk. Vannak annyira szarok, hogy az már jó. Például a Kezdetben vala a semmi, aztán Isten megteremté a világosságot és most már látszik a semmi. Szerintem ez kegyetlen! - árulom el nevetve. - Mivel szinte abszolút képi memóriám van és nem igazán felejtek, korrektül vissza tudom idézni a vicceket, amiket olvastam - tájékoztatom azért barátaimat.
- Akkor folytatjuk röhögéssel a napot? - kérdezi Kaz, Yoru telefonja pedig megszólal. Nem biztos, lehet, hogy Asahito már hiányolja a feketepárducunkat. Ettől mi még elröhöghetünk, ez igaz, de minél többen vagyunk, annál jobb.
- Bocsi - kér is elnézést Bagira és már lép is arrébb, hogy felvegye a telefont. Úgy hallom, eltaláltam, ráadásul a yakuza még morog is vele, mert Yoru arckifejezése megváltozik. Lebiggyesztem a szám, szolidan figyelem a srácot, aki valamire nemet mond, majd közli Asahitoval, hogy amíg “ilyen”, addig eszében sincs hazamenni, mert elege van a vitákból. Szeretnék nekik segíteni, de nem tudom, hogy lehetne és az életükbe sem akarok beleszólni. Yoru addig parkol nálam, amíg szabadságolni óhajtja magát otthonról, ám ez nem megoldás, ahogy nekünk sem Asaméval, amit csinálunk időnként. Megvárom, míg bontja a vonalat, aztán odasomfordálok mellé és lassan hozzábújok átkarolva őt. Elmosolyodik és megdörgöli a vállamat, mintha még én szorulnék vigasztalásra, de nem csodálkozom ezen, én is így szoktam.
- Semmi gond, két óra és kezesbárány lesz - mondja még mindig mosolyodva, majd azért csak felsóhajt. - Néha annyira hülye. - Nekem is felfelé görbül a szám, mert tudom, hogy pont azokért a dolgokért van oda Asahitoért, amikre képes panaszkodni. A hülyeségeiért, a heves természetéért, a nyughatatlanságáért, ... Más mellett tényleg unatkozna, nekem meg az fordul meg a fejemben, vajon én hogy viselném Asahitot. Elég... háborús kapcsolat lenne... Felkavaró, azt hiszem. Nem is tudom... szerintem megőrjítenénk egymást.
Csak két óra? Akkor nagyjából egy óra múlva akár indulhat is Yoru haza, hogy mire a yakuzája megnyugszik, felcsaphassa az asztalra és... Ööö, már megint ezeken agyalok. Akkora ciki vagyok... Inkább eleresztem Yorut, aztán keresek egy tiszta pólót, mert ez az összesimulunk félmeztelenül dolog eléggé... hú. Tökre nem gondolkodtam, aztán meg csodálkozom, hogy beindul a fantáziám. Meg a hormonzsongás.
- Kértek másik pólót? - kérdezem meg, miközben én megfelelő után kutatok a szekrényemben, majd egy szürkét találok megfelelőnek, s azt húzom magamra.
- Nekem jó így, ezt meg – utal a trikójára - kirakjuk valahova, míg megszárad, úgysem kapkodok a menetellel – mondja mosolyogva Yoru. Hát jó, nekem nem gond, amúgy is szeretem bámulni a tetoválását. A tetkók mindig vonzottak, meg kell érintenem őket, megbámulnom, bár nem mindenkihez merek csak úgy hozzányúlni. Nem azért, mert beszari lennék, vagy a következményektől félnék, inkább csak valahogy nem. Akárkit nem érintek meg, ennyi. Bár az elég vicces, amikor kirázza a másikat a hideg, libabőrös lesz és zavarba jön. Majd csekkolom Jeremy tetoválását is, mert az sem maradhat ki.
Elveszem a trikót, majd elmegyek kiakasztani a megfelelő helyre. Közben Kazura pillantok, hátha mégis úgy dönt, megszabadul a pólójától, de ez nem tűnik sanszosnak számomra, ezért kicsit magukra hagyom őket. Lehet, hogy Kaz komolyan veszi a cukkolást a pocija miatt? Mert tényleg azért ugratjuk, mert tetszik nekünk. Kizártnak tartom, hogy Yoru másért heccelje, főleg ahogy viselkedik vele. Kazuki nem csak az egyetlen uke közöttünk, de az egyetlen is, aki szajha volt. Yorut Asahito magának választotta, Shinji bár felhasználta a testét, nem hasonlítható ahhoz, amit Kaz hajdanán Asame mellett szenvedett el, nekem pedig semmiből sem jutott rész hála az isteneknek, amiket ők éltek meg. Nem veszítettem el senkit, nem kellett bosszút állnom senkiért, nem bántalmaztak és zaklattak szexuálisan a családomon belül, nem akart igazán senki sem összetörni, betörni, ... Végtére is összehasonlítva a srácokéval a magam életét nem volt rossz sorom. Oké, derékba tört a karrirerem, de cseppet sem bánom már. Meg kellett harcolnom Asaméval, ez azonban élvezetes is volt a maga fájdalmas, keserű, kegyetlen érzeteivel együtt. Egyszer használtak, mint egy szexuális segédeszközt, egy tárgyat, de élveztem, nagyon élveztem. Tény, hogy Lux zaklatott és éveken keresztül sakkban tartott, hogy féltem és undorodtam tőle, hogy még a gondolatától is felborzolódnak a nemlétező "tollaim", mégis felülkerekedtem az egészen végül.
Beleillek én ebbe a társaságba?
Kiterítem Yoru trikóját, aztán elindulok visszafele a szobámba, ahol a két fiút hagytam. Azt hiszem, nagyokat pislognék, ha egyszer arra toppannék be, hogy smárolnak, de nem érne igazán nagy meglepetés, ugyanakkor valahol kizártnak tartom, hogy csak ennyire is félreraknák mindazt, amit a rosszfiúik iránt éreznek. Belépek a szobába, s persze semmi ilyesmi nem fogad.
- Akkor melyik helyiséget óhajtjuk betámadni? - kuncogja Kazu.
- Te a fürdőt! Rémesen festesz tiszta fagyisan és a végén az őrkutyák lerohannak - hecceli őt Yoru.
- Arra befizetnék, szép meccs lenne – jelentem ki vidáman. - Igazából tele vagyok, szóval valami olyan elfoglaltság találását javaslom, amihez nem kell különösebben mozogni – teszem hozzá.
- Mit szólnál egy helyből távolba nézés versenyhez? - röhögi el magát Yoru.
- Hajrá! A győztessel kiállok. - Akkor legalább talán már sejtésem lesz, hogy kell részt venni ebben a versenyen. Kazu persze valszeg kitalálja ezt, mert elneveti magát.
- Ebben verhetetlen vagyok, szóval kezdhetsz gyakorolni, Deon.
- Hűűhaa, most nagyon megrémültem – árulom el egy fültől fülig húzódó vigyorral kísérve. - A kihívásokat szeretem, az meg főleg jó, hogy elverhetlek valamiben, amiben verhetetlennek hiszed magad – folytatom tovább, miközben odasomfordálok hozzá, aztán játékosan oldalba bököm. Yoru kuncog fel, noha Kazunak kéne, de mindegy.
- Ebben tényleg jó a srác - vigyorogja. - Mi lenne, ha akkor kivonulnánk az udvarra? Kezd klausztrofóbiám lenni a négy fal között.
- Nekem mondod? - kérdezem meg. - Szerintem te fele annyi időt nem töltesz fogságban, mint én – állapítom meg röhögve. - Amúgy ha rajtam múlna, felülnék a bringámra és tolnék egy kört a városban, de azt hiszem, még Tatsuki is kikelne az ágyból, hogy elverjen, ha ezt most bejátszom – folytatom, miközben el is indulok, mert ez a szívjunk friss levegőt, nézzük a zöldet nekem begyere ötlet. Remélhetőleg a kutyákat is lehet dögönyözni, az is vicces. Shabu is kíváncsi lennék, merre tekereg, lehet, hogy Asamét fűti, nem tudom.
Azok után, hogy meglógtam Luxhoz, még keményebben fogtak. Időnként tényleg olyan érzésem volt, mintha szobafogságban lennék. Nem csodálkoztam, bünti is volt valamilyen szinten, amit igyekeztem türelmesen kiböjtölni, mert nem akartam elpattintani Asame és Tatsuki idegeit. Az a pofon bőven elég volt, amit kaptam a pirszingesemtől és a repetát nagyon nem kívántam.
- Ha már vége ennek a felhajtásnak, leugorhatnánk a tengerpartra yakuzamentesen - ajánlja be Yoru. Ettől mosolyra kúszik a szám.
- Frankó lenne – mondom, ezzel beleegyezve. Szeretem a tengert, odafele kihangosított, csoportos telefonálás közben még versenyezhetnénk is. - Csak lenne már vége! - sóhajtom, mikor kiérünk a szabadba. - Négyen mennénk, verseny a célállomásig, ugye? - kérdezem ábrándozva.
- Részemről rendben - egyezik bele Kazuki is. Csodálkoztam volna, ha nem lenne benne a buliban.
- Csak ne terjeszd a yakuzáinknak a verseny részét, mert a hitükből is kitérnek – kacsint, mire vágok egy sértődött képet Yorura. Azért ekkora hülye nem vagyok, basszus! Tudom, hogy ha csak elkottyintanám ezt a részét, Asame vagy nem engedne, vagy jönne, vagy intézne valakit, aki rendezkedik felettünk, mintha csintalan kölykök lennénk. Vicces három huszonévessel lógni tizenhét évesként ilyen szempontból, az meg aztán a hab a tortán, hogy egyik barátom még egyben a testőröm is, bár ez időnként visszaüt. Meg amikor olyan, mintha három bátyám lenne, pedig egyet is biztosan soknak ítélnék a tapasztalataim alapján. - Mikor kapod meg a verdád?
- Ühfh! - nyögöm. - Ez egy jó kérdés volt – ismerem el. - Asame kerüli a témát, én meg nem igazán merem feszegetni. Valszeg berágott rám a Luxos balhé miatt – teszem hozzá ez utóbbit elkámpicsorodva, kicsit leszegett fejjel. Ha nem lesz kocsim, mire eljön az ideje ennek a kiruccanásnak, valakinek az anyósüléséről élvezhetem csak az utat, esetleg ha megkönyörül rajtam és enged vezetni, de a saját kocsiját senki se adja oda szívesen éles helyzetben, szóval a kör be is érte magát.
- Még mindig büntetésben vagy miatta? - kérdezi meg meglepetten kicsit. - Nevetséges.
- Asame szigora olyan, mint Nishié - szólal meg Kazu. - Több, mint egy évig büntetésben voltam amiatt a faszom üzlet miatt, amivel egyszerűen csak bizonyítani akartam. Néha nem értem meg amúgy, hogy ez mire jó... - mondja őszintén.
- Nehogy azt hidd, hogy Asa nem büntet keményen! Bár vele ez a dolog valamivel könnyebben rendezhető. Azt hiszem, faszságok elkövetésében egálban vagyunk szintén. Te meg ne aggódj - néz rám -, az én kocsimat vezetheted, ha addig nem kapsz egyet - mondja mosolyogva. Szégyenlősen összehúzom magam és bazsalygok, aztán zsebre nyomom a kezeimet és elindulok csak úgy spontán az orrom után egyenest.
- Nem tartom faszságnak a döntésemet – szólalok meg határozottan. - Leszarom, hogy ha morcos miatta, felőlem még ötvenszer a képembe nyomhatja, hogy egy vakmerő hülye vagyok, és az se hat meg különösebben, ha kopókat akaszt a nyakamba, hogy a kerítésen belül tartson, mert ha elegem lesz, úgyis megoldom a helyzetet. Lehet rám mérges, de a zsenialitásomat akkor is el kell ismernie. Tudom, ez most rettentően nagyképű volt, én is elismerem – mondom még mindig komolyan -, ő azonban soha nem adott volna engedélyt rá, hogy bejussak az ellenség táborába. Paráztam én is, hogy ezzel csak még nagyobb bassza meg lesz, hogy csapdába esek és nem tudok kijönni belőle, hogy minden rémálmom valósággá válik – vallom be őszintén -, féltem, hogy nem sikerül semmi abból, amit kitaláltam és ezzel sikeresen mindenkinek megnehezítem vagy ellehetetlenítem a dolgát, magamat meg a legszarabb helyzetbe hozom, amit el bírok képzelni, de akkor is be kell látnia Asaménak és mindenki másnak is, hogy rajtam kívül senki nem jutott volna Lux közelébe. - Szerencsére Tatsuki, miután túlesett az első kitörésen, hamar lecsillapodott és eszébe sem jutott büntetést kiszabni, szidni, vagy hegyibeszédet tartani, ugyanúgy gondolkodik erről, ahogy én és elismerte a bátorságomat. Ettől persze Asaméval semmi sem változott, ugyanúgy bosszantotta, hogy képes voltam átverni a fejét, kijátszani és megszökni, noha én úgy vélem, amíg ezt képes vagyok megtenni, addig nem függök tőle, vagyis önmagam vagyok. Naná, hogy ez tipikusan a tigris és a beszéd esete, amit Yoru olyan gyakran emleget. - Semmi és senki más nem érdekelte, csak én, nem lehetett vele tárgyalni, megegyezni, nem igazán volt vesztenivalója, akárcsak egy alviláginak, ezért rohadtul nem izgatta volna, hogy ha egész Kínát rá kell uszítania az országunkra és annak a következményei. Asame meg ugyanilyen nagy erőkkel lett volna hajlandó fellépni ellene. Ez kinek lett volna jó? Senkinek! Haragudjon rám, de én tudom, hogy igazából az dühíti, hogy megléptem tőle – osztom meg a srácokkal nyíltan a véleményemet -, pedig én megmondtam neki, mikor majdnem kimúlt, hogy ha nem akarok mellette lenni, semmivel sem fog tudni megkötni. Nem vagyok egy jól nevelt gyerek, aki bólogat, nem engedek senkinek, ha nem akarok. Ezt vagy elfogadja és megtanul vele élni, vagy választ magának valaki mást, de a jelek szerint neki egy ilyen öntörvényű, köthetetlen utód kell. Ez tiszta sor. Azt meg asszem, nem tudom megértetni vele, hogy Luxszal ez a mi harcunk volt, neki csak azért lett köze hozzá, mert adott mellém testőrt, körém védelmet és hadrendbe állította magát. De ez akkor is az én ügyem volt, ezért szarom le, hogy a pártfogoltja vagyok, mindig dühített volna, ha kihagy belőle. Megmondtam neki, ahogy Tatsukinak is. Nekem semmi másra nem volt szükségem, csak időre, meg valamilyen fegyverre, hogy leszámoljak Luxszal. Ezt lehet vitatni, lehet miatta pörölni, a tények viszont azt mutatják, hogy ők elszaroztak volna vele még egy ideig, én meg mindent egybeszámolva csekély fél nap alatt úgy a halálba küldtem, hogy rám se lehet fogni, hogy megöltem. Megspóroltam az egész országnak egy háborúlehetőséget, legyőztem a félelmeimet és újabb bizonyítékokat tettem le arra a bizonyos asztalra. Elsősorban nem Asaménak vagy Tatsukinak akartam bizonyítani, hanem magamnak – jelentem ki magabiztosan. - Mindig azt kaptam a képembe, hogy a félelmeket és önmagunkat legyőzni a legnagyobb dolog, de lazán megfosztottak volna tőle, holott ők tolták ezt a legtöbbször az arcomba. Nekem számít az, hogy ha ők nyuvasztják meg az én ellenségem, mit gondoltam volna magamról, amikor tükörbe nézek. Ezt nem hagyhattam. Elsülhetett volna kurva szarul, de jól sült el, mindent megtettem ennek érdekében – ismerem el, s most már szabályosan úgy festek, mintha perbeszédet tartanék, csak ömlik belőlem a szó. - Tisztában vagyok vele, hogy mennyi idős vagyok, ezzel nekem kurvára senki se takarózzon vagy lobogtassa előttem, mert én is érzem, hogy időnként lesír, hogy nem vagyok elég idős vagy érett dolgokhoz. És? Ez van.
- Egyikünk sem vonja kérdőre a dolog helyességét szerintem. - Ezt hallva szembe fordulok a két fiúval. - Kérdezted már meg tőle azóta, hogy haragszik még mindig a dolog miatt, vagy te is úgy voltál vele, hogy megbékél idővel? - kérdezi Yoru. - Persze én csak abból tudok kiindulni, ami köztünk van Asával. Egymásnak esünk, mikor hogyan, majd ha mindketten lecsillapodtunk, megvitatjuk a dolgot és rendszerint elismerjük a saját hibáinkat vagy a másik igazát. Hosszútávon kifizetődő, az meg, hogy Asame téged választott, azt is bizonyítja, hogy rohadtul nem engedelmes utódot akart, hanem igenis olyan valakit, aki bármikor ellentmond neki, átbassza a fejét, ha kell. Ha büntetett, vagy büntet is még mindig, szerintem teljesen más miatt teszi, ezt viszont nem tudom helyette elmagyarázni vagy megmagyarázni, mert nem én vagyok ő - vonja meg vállait.
- Hanyagoltam a témát – vallom be. - Nem mindenről tudunk beszélni, kell idő, míg leülepszenek dolgok. Köztünk ritka az egymásnak ugrás, neki nagyobb az önuralma, elmondja, amit akar, én meg kiveszekszem magam, aztán rávágom az ajtót. - És ahogy erről beszélek, elvörösödöm és elmosolyodom. - Attól függ, kinek van gondja. Ő tök higgadt, én meg gyorsan felkapom a vizet, aztán a... tények közlése után mindig egyikünk a másik után megy, attól függ, kinek volt igaza, lerágjuk a csontot és kész. Csak vannak dolgok, amikor úgy érződik, tudod, hogy félbeszakadnak, hogy nem megy tovább, mint mikor hibás egy film fájlja. Aztán letöltöd még egyszer, akkor már beletekersz, vagy átugrod a már látott részt és kicsit tovább megy jó esetben a dolog, rosszban meg ugyanott megakad. Ugyanez van néhány dologgal, nem jutunk előrébb, ami engem rohadtul bosszant, de nem tudok vele mit csinálni, mert azért nem célom túlfeszíteni a húrt – magyarázom el. - Én csak érteni akarom. Be tudom látni, ha valamit elcsesztem és nekem is szar, hogy át kellett ráznom és ki kellett cseleznem, de nem bírtam hagyni ezt az egészet és ha ezt nem is érti meg, el kell fogadnia.
- Viszont ahhoz, hogy megértsd, kénytelen leszel vele beszélni erről - mondja komolyan, s cigit vadászva zsebéből rágyújt, majd megkínál engem és Kazut is. - Hidd el, rohadtul irigylem azt, hogy Asaménak ekkora birkatürelme van. El sem tudod képzelni, néha mit meg nem adnék azért, hogy Asahito egyszer higgadtan kezeljen valamit - vallja be vigyorogva. - De persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem szeretem benne ezt.
- Próbálkozom vele, de egy beszélgetéshez két ember kell - jelentem ki, miközben kihúzok egy szálat, majd meggyújtom. - Abban reménykedem, hogy a dolgok leülepednek és aztán tudunk róla beszélgetni. - Valószínűleg nem érdemes erre több szót pazarolni, mert a mi dolgunk, hogy hogyan tudunk egymással szót érteni, ezért lassan elindulok a hátsó udvarra a kenelekhez, mert kutyázni van kedvem, Asame meg kinyírna, ha a szolgálatban lévő kutyákat kezdeném el dögönyözni. Kinyitom az egyik kenelt, majd bemegyek a kutyákhoz, miután eloltottam a csikkemet.
- Látom, te sem tudsz ellenállni nekik - lép be Yoru is.
- Az állatok jófejek, őszinték és érzik, mi van az emberekben - mondom csendesen az egyik kutya fejét simogatva. - Minden szempontból a macska a kedvencem, de időnként jó kijönni ezekhez a dögökhöz és egy kicsit megszeretgetni őket. Bírom, amikor sokan vannak körülöttem és mind részesülni akar a simogatásomban, mintha ez valami mennyei manna lenne - árulom el egy félmosollyal. - Kaz, te nem jössz? - kérdezem felpillantva a srácra. - Nagyon csendben vagy, mi van veled?
- Félek a kutyáktól - vallja be kínoskodva. Így már értem, miért maradt a kenel előtt és miért húzta össze magát a kutyák láttán.
- Ez aranyos - mondom neki őszintén. - A kutya, azt mondják, az ember legjobb barátja. Ebben lehet valami. Miért félsz tőlük? - kíváncsiskodom. Nekem semelyik állattal nincs bajom, már amelyik emlős. A többi nem tartozik szorosan a kedvenceim közé, bár a gyöngytyúkok viccesek, csak a világért nem kéne egy se. Nyulat például tartanék, de Asame kivág, ha állatkertet nyitok a házban.
- Mikor gyerek voltam, megharapott egy - árulja el.
- Mit csináltál, mielőtt megharapott? - kérdezem őt tovább, mert ez érdekel.
- Semmit. Kilenc éves lehettem. - Az elég fiatal. - Az utcában lakott rajtam kívül még pár korombeli suhanc és mint a jógyerekek, minden szabadidőnkent kint töltöttük az utcán. Fociztunk, röhögtünk, tök mindegy volt. Az egyik ilyen alkalommal arra tévedt egy kóborkutya és nekünk támadt. - Erről az jut eszembe, amikor Tatsuki leszerelte a ránk rontó ebet. Az a látvány még mindig borzaszt és tudom, hogy ez sosem lesz másképp. - Illetve nem is nekünk, hanem az akkori legjobb barátom alig öt éves húgának. Nem gondolkodtam - húzza fel felsőjének ujját és mutatja meg a harapásnyomot. Látványos sérülés és megmagyarázza azt is, hogy miért nem visel szinte sosem rövidujjút, ha pedig igen, miért nem válik meg a kabátjától.
- Világos - mondom. - Én valahogy nem tudok félni a kutyáktól - sem -, pedig ránk is rontott ránk terepen, mégis sajnáltam, amikor Tatsuki elkezdte széttépni.
- Mázli, én még nem bírtam velük megbarátkozni - mosolyodik el. - Pedig néha eszembe jutott, hogy kellene tartanom egy kutyát, hogy legyen kivel együtt unatkozni, amíg Nishida játssza a yakuzát.
- Nyúl? - ajánlom meg elkuncogva magam. - Én tartanék, de nem mertem megemlíteni Asaménak, a macskára is kellett neki időt hagyni, hogy meggondolja, aztán ha most elkezdem betolni, hogy más állatot is szívesen tartanék, lehet, beküld az állatkertbe.
- Mit csináljak én egy nyúllal? Hülyén állna - kuncogja.
- Öööö... - Próbálom kitalálni, hogy most ezt mire véljem. Tanácstalanul Yorura pillantok, hátha ő érti, mit akart közölni az imént Kazu.
- Nem is hordani kell - vigyorogja Yoru. - Bár viccesen festene a kezedben, az tény.
- A degu is tök cuki - jelentem ki. Borzaszt az, amit kihoztak a nyúl-dologból. Utálom a prémeket. Szerintem undorítóak és mindentől, ami állatszőrmés, irtózom. - A macska amúgy egyszerű tartást igényel ilyen szempontból, mert eléggé önálló és gyorsan megtanulja, hogy mit nem lehet, ha az ő nyelvén szólsz hozzá. - A srácok hallottak már ráfújni a macskára, Shabu pedig minden esetben megállt, lesomta a füleit és visszavonulót hirdetett a maga számára.
- Ahogy haladunk, úgy lesz egyre kisebb az állat mérete is? - kuncogja Kazu. - A következő javaslat majd a bolha lesz?
- Tartanék én tigrist is, de Asame nem hiszem, hogy díjazná a konkurenciát - válaszolom röhögve. - Bár az arcát megnézném, mikor bekérdezem, hogy nem tartanánk-e egyet - teszem hozzá.
- Nem is jó párosítás két nagymacska egy házban - röhögi Yoru és Kazu is jókat kuncog a dolgon.
- Szerintem sem - állapítom meg, aztán leguggolok a kutyák közé. Furcsa lehet tőlük félni, nekem meg nem fordul a fejemben ilyesmi. Körülöttünk tobzódnak simogatásra vágyva, s bár mindketten jól tudjuk, hogy ezek az ebek képesek lennének megölni minket, az egy másik helyzet. Most békések, ártalmatlanok, a kezünket nyalva rajonganak körül, s ahogy a fejem egy szintbe kerül az övékével, vagy három kutyapuszi csattan az arcomon. És akkor kettőt még ki tudtam védeni. Kuncogva törlöm le magamról a nyálat, miközben Kazut nézem. Azt gondolom, szeretné legyőzni a félelmét, ami talán könnyen sikerülhetne, ha kapna egy kölyökkutyát, mert egy kicsi állattól az ember nem fél. Nem is tud harapni, mert még fiatal hozzá, s ahogy cseperedik, úgy szokná meg talán a srác az állat közelségét. De végülis csak tipp, hogy így lehetne legyőzetni vele a félelmét, nem tudom biztosra. Ugyanakkor ez a teória már ott kezd megbotlani, hogy eléggé kivételes az, hogy én kaptam egy macskát. - Amúgy a ló is tök jó - szólalok meg és elvigyorodom.
- Elég vagyok én lónak, nem kell szerintem Nishinek a konkurencia – kuncogja. Nagyot nevetek és megbúbolom a kutyát, amelyik igyekszik képen nyalni.
- Akkor tartsál kacsát! - vágom oda barátomnak megjátszott sértődöttséggel. - Te kielégíthetetlen... - morgom utána játékosan. - Vagy ülj be a kocsidba és hallgasd a dorombolását! - jut eszembe ez is. - Én Shabut szeretem elkapni és simogatni, de amikor őfelsége nem ér rám, vagy nincs kedve hozzám, akkor kijövök a kutyákhoz, mert ezek sose utasítanak vissza. - És tényleg nem, mindig lelkesek, amikor látnak.
- Kutyát szeretnék... - mondja csendesen, figyelve a dögöket, nekem pedig újabb mosolyra kúszik a szám. Kaz néha annyira aranyos... - Félek tőlük, de nem akarok. Szar látni, hogy mindenki odavan a sajátjáért, szereti, játszik vele, én meg a közelébe se merek menni.
- Kezdj kicsivel – tanácsolom. - Ha kölyökkel kezdesz, nem félnél tőle, nem?
- Nem tudom, talán – válaszol komolyan. - A kicsi nem bánt, nem? - kuncogja.
- Én is ezért gondoltam erre – ismerem el őszintén. Bátorítón rámosolygok. - Úgy is félnél, hogy láttad, hogy velünk megvannak és kiviszek egyet? - kérdezem meg. Szeretnék neki segíteni leküzdeni ezt a félelmet, csak nem tudom, hogy kell, nem vagyok ilyenben kompetens. Ennek ellenére azért meg fogok próbálni mindent. - Nishida mit szólna, ha kiskutyát kérnél? - teszem fel a kérdést elmosolyodva. Az a yakuza is elég szigorú, de ahogy Asame is elgondolkodott a macskán, végül belement és együtt is választottunk, úgy szerintem Kazu rosszfiúja is fontolóra venné, hiszen szereti kényeztetni a pártfogoltját azért.
- Inkább ne – szól rám Yoru. Jó, akkor nem. - A kutyák megérzik, ha valaki fél tőlük - magyarázza.
- Nem tudom - feleli őszintén Kazu. - Még nem igazán gondolkodtam el ezen annyira, hogy neki is beközöljem. Ha jól tudom, régen volt kutyája Nishinek is, mikor még huszonéves volt. - Akkor van esély. Ennek örömére elmosolyodom, aztán kimegyek Kazuhoz és egy nagy ölelésben részesítem. Nem igazán tudok neki mit mondani, biztatni nem akarom, mert majd ha eljut oda, hogy tényleg akar kutyát, úgyis megmondja a rosszfiújának, annak meg nem látom hasznát, hogy felbuzdítsam és pofára essen. A srác is megölel, Yoru meg közben kijön a kenelből. Pedig jól mutatott ott.
- Na jó, mit csináljunk? - kérdezi, mire elnevetem magam.
- Frankó lenne kocsizni egyet, meg csavarogni a városban – árulom el, nekem most mihez lenne kedvem, s kuncogva eleresztem Kazukit.
- Szerinted kitekerik a nyakunk, ha meglépünk pár órára? - lóbálja meg a kocsija kulcsait Yoru. Elnevetem rajta magam és helyeslően bólintok párat.
- Én is ezért gondoltam erre – ismerem el őszintén. Bátorítón rámosolygok. - Úgy is félnél, hogy láttad, hogy velünk megvannak és kiviszek egyet? - kérdezem meg. Szeretnék neki segíteni leküzdeni ezt a félelmet, csak nem tudom, hogy kell, nem vagyok ilyenben kompetens. Ennek ellenére azért meg fogok próbálni mindent. - Nishida mit szólna, ha kiskutyát kérnél? - teszem fel a kérdést elmosolyodva. Az a yakuza is elég szigorú, de ahogy Asame is elgondolkodott a macskán, végül belement és együtt is választottunk, úgy szerintem Kazu rosszfiúja is fontolóra venné, hiszen szereti kényeztetni a pártfogoltját azért.
- Inkább ne – szól rám Yoru. Jó, akkor nem. - A kutyák megérzik, ha valaki fél tőlük - magyarázza.
- Nem tudom - feleli őszintén Kazu. - Még nem igazán gondolkodtam el ezen annyira, hogy neki is beközöljem. Ha jól tudom, régen volt kutyája Nishinek is, mikor még huszonéves volt. - Akkor van esély. Ennek örömére elmosolyodom, aztán kimegyek Kazuhoz és egy nagy ölelésben részesítem. Nem igazán tudok neki mit mondani, biztatni nem akarom, mert majd ha eljut oda, hogy tényleg akar kutyát, úgyis megmondja a rosszfiújának, annak meg nem látom hasznát, hogy felbuzdítsam és pofára essen. A srác is megölel, Yoru meg közben kijön a kenelből. Pedig jól mutatott ott.
- Na jó, mit csináljunk? - kérdezi, mire elnevetem magam.
- Frankó lenne kocsizni egyet, meg csavarogni a városban – árulom el, nekem most mihez lenne kedvem, s kuncogva eleresztem Kazukit.
- Szerinted kitekerik a nyakunk, ha meglépünk pár órára? - lóbálja meg a kocsija kulcsait Yoru. Elnevetem rajta magam és helyeslően bólintok párat.
- Szerintem igen, de felőlem mehetünk – árulom el vigyorogva. - Így jössz, félmeztelenül? - heccelem. Engem kicsit sem zavarna, elég mókásak leszünk, ha már megyünk is azonnal, hiszen Kazu ruhája is fagyis, de nem baaaaj!
- Így hát, hadd irigykedjenek - röhögi. - Na húzzunk egyet autókázni! - Ettől aztán akkora vigyor fut a számra, amitől kis híján az összes fogam látszik. Ilyen fültől fülig fajta, amit egy “Yes!” elsuttogásával spékelek meg és legszívesebben most ugrálnék, szaltóznék, de ma már bőven eleget erőltettem a sebem, úgyhogy megelégszem pár cifra, ugrándozó lépéssel. Tudom, hogy barátaim röhögnek rajtam, de tényleg nehezen viselem a házfogságot, azt a tudatot, hogy nem mehetek sehova.
Mindhárman a Subaruba pattanunk be, Kazuval ketten hátra, hogy igazságos legyen, s már hajt is el a kocsicsoda. Asame ki fog nyírni minket, aztán Shinji még rituálisan kipasszírozza belőlünk a lelket, de nem baj, kell az izgalom.
- Hova viszel minket? - tudakolom izgatottan.
- Tengerpart? - Azt hiszem, felesleges igent mondanom, tekintve, hogy örömömben egy kiáltás szakad ki belőlem és újra a fültől fülig vigyorom terül szét a képemen. Tiszta dinka leszek, érzem, hiszen az öröm megrészegít.
- Nekem is megfelel - kuncogja Kaz. Megfelel?! Az a legjobb! Piszkálódós módon végigböködöm az oldalát.
- Hékás! - röhögi Kazu és visszatámad. Akkor kard ki kard! Szegénynek le van korlátozva a lehetősége, mivel a bal oldalam nem támadhatja, amennyiben nem szeretné, hogy be kelljen foltozni engem, meg az izgalomtól még gyorsabb is vagyok.
- Azért ésszel, mert szétcsapok köztetek - neveti Yoru hátrapillantva a visszapillantóban.
- Jó - mondom visszahúzódva -, nyugton leszek. - A tengerparton úgyis ott fogok futkározni és ugrálni, mint valami elszabadult kutya. Szeretek ott lenni. Lehet, hogy ki is költöznék, de szeretem Tokiót is, meg a házat, úgyhogy maradok. Odacsúszom Kazuhoz, átfogom őt úgy, hogy a tőlem távolabbi vállába kapaszkodjak, s a közelebbire fekszem. Még most is nagyokat mosolygok, a srác pedig átölel.
Elragadnak gondolatok és emlékek, kicsit talán elvesztem a kapcsolatom a srácokkal. Egy kis ideig figyelem az utat, aztán megjelennek előttem képek, végül elhal a Subaru motorjának hangja és elnyom az álom. Mivel már egy ideje nem volt gondom, sem Yoru, sem Kaz valszeg nem aggódik, így az egész utat átszunyókálom. Nem mondom, szédülök egy kicsit, mikor felébresztenek és a gyomrom is felkavarodik, ám nem mutatom ennek jeleit, megörülve a tengerpartnak lerúgom a tornacipőm, lehúzom a zoknijaim és már ugrom is ki a járgányból, hogy visongva, ugrándozva rohanjak a tenger felé. Lazán dobnék egy hasast a habokba, de azt hiszem, ez hosszútávon kicsit sem jó ötlet, tekintve, hogy a tenger sója kegyetlenül marná a sebemet. Kitisztítaná, az fix, de inkább kihagynám. Ellenben a nadrágom szárát nem sajnálom, úgyhogy belegázolok a vízbe. Ujjongva ugrálok, aztán amikor látom a nagyobb hullámot, sarkon fordulok és a part felé kezdek futni, mert kétlem, hogy a zsebeimben nyugvó telefonok díjaznák a fürdőt. Meg a vizes alsónadrág nem vicces hosszútávon. Megirányozom magam a srácok felé, aztán belecsapódom Yoruba és levegőkiszorítós ölelésben részesítem őt. Röhögést mindenképp sikerül belőle kicsikarnom, Kazu meg jót mosolyog rajtam.
Nem tudom, mit élvezek ennyire a tengernél, végülis csak egy csomó hömpölygő víz, homok, de ez a sós illat, a kellemes szellő, a látvány, a moraj... IMÁDOM! Infantilis, hogy miután eleresztem a feketepárducot, tovább rohangálok, valszeg simán féleszűnek festek, Asame is jókat vigyorog mindig. Asame... Áh, nem is érdekel! Játékosan rúgom magam előtt a homokot, újra a víz felé veszem az irányt, majd leguggolok ott, ahol csak a bokámig tud felkapaszkodni és beleteszem a kezeimet is. Még egy hónap és frankó lesz, jókat úszhatunk benne. Remélem, annyi idő már nem kell ennek a baromkodásnak, s hamarosan újra fellélegezhetünk. Szeretném. Nagyon.
Piszkálom a vizet, a homokot, kiveszek egy maréknyit, aztán hagyom, hogy a tenger kimossa az ujjaim közül. Valahogy így kezdenek széthullani dolgok, nem? Vagy csak én érzem néha így? Valszeg. Lemosom a kezem, aztán újra a srácokhoz megyek és Yorunak a mellkasára nyomom, Kazukinak meg a nyakának. Muszáj kiröhögnöm utóbbit, mert nagyot ugrik, még az olimpián is megirigylik, míg Bagira csak jót vigyorgott a gonoszkodásomon. Néha megfordul a fejemben, hogy egyszer összefognak ellenem, valaki a vállára kap, a másik meg elfenekel, de nem baj, én ennek félelmében is simán megcsinálom a magam hülyeségeit. Asame arcát nézném meg a művelet közben. Vajon röhögne? Asahito tutira élvezné, Nishida meg lehet, hogy helytelenítené. Nem t’om, utóbbiban nem vagyok biztos. Szegény yakuza az idekerülésem óta alapos kiképzést kap.
A fiúk hirtelen két oldalról közrefogva elkapnak. Ennyit arról, hogy mindig Kaz ellen fogunk össze. Persze igyekszem szabadulni, mert a tenger felé kezdenek vonszolni, azt meg nem méltányolnám, ha fejjel lefelé belelógatnának. Nem a kedvenc pozícióm ez, maradjunk annyiban. Mivel erősebbek nálam, nem erővel megyek ellenük, hanem vigyorogva gáncsolom ki először Yorut, aztán a másik srácot. Vicces, hogy Bagira veszi az akadályt, bár nem is tudom, mit csodálkozom, hiszen macskaügyessége van, ellenben Kazu elterül a homokban. Jót röhögünk mind ezen, nekem a könnyem is kicsordul, azonban még nincs időm ezzel foglalkozni, mert a feketepárducot még le kell szerelnem. Szembe fordulva vele elé kerülök, s egy hirtelen ötlet folytán megcsavarom a mellbimbóját. Szerintem ez kurva vicces és kíváncsi vagyok, milyen képet vág hozzá. Hát... asszem, ez nekem jobban tetszett és nagyon érzelmi tuning volt, mint Yorunak, mert csak meglepett képet vág. Ez tiszta lehangoló. A második gondolatom, hogy tovább incselkedve vele megnyalom a mellkasát, miközben amennyire tudok, leereszkedem előtte, aztán bedugva a lábai közé a fejem átfordítom magamon, ám egy “Vége a gyereknapnak!” felkiáltással felkap a vállára. Jöhet a totál hülye Deon, ennek megfelelően röhögve kiáltozom és ficánkolok. A srác nevet rajtam és elindul a tenger felé. Hajjaj...
- Kaaaz! - kiáltok neki. Tudom, hogy ő jobban bírja a magánakciókat Yoru ellen, mert akkor csak ő zsebelheti be a választ, ezért nem is várok tőle szinte semmit, csak a poén kedvéért kiáltozom segítségért. Amúgy se félek, rohadtul élvezem én ezt. Bagira térdig mászik a tengerbe, aztán csak megáll és vár, én pedig a biztonság kedvéért belekapaszkodom az övébe. Még így is le tud vetni magáról, de rántani fogom magammal, hogy ne csak én legyek csurom víz, ha bevág a tengerbe.
- Remélem, mindent kimentettél a zsebedből - röhögi. Upsz...! Kazu is mellénk ér, méghozzá vigyorogva, s úgy tesz, mintha menteni akarna, de amint látom, azért nagyon nem erőlteti meg magát. Könnyű a kicsit bántani... pláne ketten!
- Ööö... csípőzsebekben egy-egy telefon - makogom. Nem tudom, mi a jobb, ha Kaz kiveszi őket, aztán beledob Yoru a vízbe, vagy ha ennek folytán a srác meggondolja magát, mert annyit nem ér a móka, hogy az Asamétól kapott teló és az én régi, szeretett Nokiám beázás miatti halálra leljen.
- Kaz, légy oly kedves - kéri meg a hangjából ítélve ördögien vigyorogva. A srác persze kikutatja telefonjaimat a nadrágomból, Yoru pedig nekilát beledobni a vízbe. Jó erősen kapaszkodom az övébe, lábamat karoló kezére meg rászorítom a vádlim, hogy ne legyen könnyű dolga, azonban őt sem kell félteni, megoldja, hogy végül levessen magáról. Kiabálok zuhanás közben, mire elkap és lerak a lábamra, majd röhögve futni kezd előlem.
- Na várj csak! - kiáltom utána, azzal utána eredek, ám mikor megfelelő távolságba érek Kazukitól, megfordulok és felrúgok rá egy adag vizet, csak azután folytatom a feketepárduc üldözését. - És nálad mi fog szétázni, ha elkaplak? - kérdezem tőle.
- Ha ez bekövetkezik, maximum a nadrágom - röhögi. Jól van, az nem olyan bajos. Rákapcsolok a sebességre, amitől a víz csak úgy csapódik fel körülöttem magasan, azonban nem gázolok benne, hanem mint valami ilyesmiben jártas állat, nagyokat ugorva haladok. Lassan beérem az előttem szaladót, s mikor megvan a kellő közelség, megragadom az övét és visszarántom Yorut. Átkarolom a testét, felemelem őt combból, s egy fél fordulatot eszközölök, aztán leteszem a vízbe és eleresztem. Nem akarom bevágni, megkergetni sokkal viccesebb volt. Meg amúgy is jó poén volt, amit csináltunk. - Azt hiszem, kvittek vagyunk - lihegi röhögve.
- Jahh! - értek vele egyet, aztán elindulok vissza Kazuhoz. - Bár volt, hogy nem voltam benne biztos, hogy szárazon megúszom - vallom be vigyorogva.
- Ha nem lenne a sérülésed, nem is úsztad volna meg - biztosít erről.
- Tudom - mondom meg neki őszintén. Én ijesztgetni szeretek, Yoru viszont nem áll meg ennyinél. Én se mindig, de nála az a ritkább. - Szerintem sétáljunk egy nagyot, az alatt valszeg megszáradunk, aztán induljunk vissza - javaslom, mikor Kazuhoz érünk és elveszem tőle a telefonjaimat. Hat nem fogadott hívás Kapcson. Fain...!
- Részemről rendben. Megérte eljönni - kuncogja Yoru.
- Szerintem is - mondom, s elindulok kifele a partra, miközben megnézem, ki vagy kik kerestek. Négyszer Asame, kétszer Shinji. Felhívom a testőrt, asszem, ő lesz a könnyebb menet. Bár valszeg a yakuzám már eléggé ideges, szóval nem kéne húzni az agyát, de nincs kedvem nagyon magyarázkodni neki.
- Merre vagytok? - szól bele. Nem tűnik dühösnek, ami jó.
- Még teszünk egy sétát, aztán megyünk haza. Amúgy a tengerpartra jöttünk ki - mondom meg a srácnak.
- Igyekezzetek. Senki nincs elragadtatva a kiruccanásotoktól.
- Azt gondoltam, de nem bírom a bezártságot - ismerem el.
- Tudom. De mindenki nyugodtabb lett volna, ha nem megléptek, hanem közlitek a dolgot. Ebben a helyzetben ez érthető, gondolom.
- Nem lopakodtunk, csak kisétáltunk a kapun - mondom elmosolyodva -, tehát nyilvánvaló, hogy nem elraboltak minket. De amúgy igazad van - teszem hozzá, mert azt el kell ismernem, hogy kimenőt kérni valszeg illet volna -, csak nem hiszem, hogy megkaptuk volna a kimenőt.
- Ezt nem tudhatod, kellő kísérettel... Mindegy, gyertek lassan haza.
- Nem akartunk kíséretet - mondom határozottan és egyben őszintén. Shinji tudja, hogy pontosan azért léptünk meg szólás nélkül, mert nem kívántuk, hogy iksz véreb loholjon a nyakunkban. Senkinek semmi köze hozzá, mit művelünk egymással, miről beszélünk és hiába tudom, hogy a kutyák hallgatnak, attól még ugyanúgy nem előttük csináljuk a dolgokat, ahogy Asaméval sem. Egymás között amúgy is kidumálhatnak minket, azért meg valszeg dührohamot kapnék. - Megszáradunk és megyünk - ígérem Shinjinek.
- Rendben. - Miután vége a beszélgetésnek, a srácokra nézek.
- Szerintetek felhívjam Asamét, vagy jó lesz este is az a fejmosás? - kérdezem elvigyorodva.
- Szerintem tartalékold estére, bár... lehet, jobb túlesni az egészen - vonja meg vállait Yoru, majd az ő telefonja is megszólal. Elővadássza azt, és a füléhez emeli. Asahito az a túloldalról kihallatszódó hangból ítélve. Szerintem, ha Asaménak nagyon fontos most lecseszni, akkor felhív, nekem ráér a dolog. Amúgy is tisztább, ha szemtől szembe mondhatja.
- Szerinted a következő Nishida lesz? - húzza elő telefonját Kazu is.
- Ennyit a yakuzák rigóhálózatáról - válaszolok ezzel igenlően a srácnak. Nem akartam őket bajba keverni, ugyanakkor ebbe mind benne voltunk és tudtuk, hogy szarul is járhatunk.
- Szerintem ennyit megér - kuncogja halkan.
- Nekem megért, de ha nektek is, akkor oké - mondom őszintén, bár Yoruért azért kicsit aggódom, mert fancsali képet vág. Amint lerakja, odasomfordálok hozzá és felnézek rá, hátha néma kérdésre is válaszol.
- Ma azt hiszem, nem lesz egyszerű megszelídíteni - mosolyodik el. - Mikor jövünk legközelebb? - kacsint azért rám, nehogy nekem is olyan fancsali képem legyen, mint amilyet ő vágott, de azért kicsit rosszul érzem magam, mert az én ötletem volt ez a kirándulás. Mondjuk Yoruért kevésbé kell aggódnom, mint magamért, de mindegy. Átkarolom két barátomat, aztán a kocsi felé vezetem őket.
- Passz - válaszolok is persze a srácnak. - Majd ha mind túléltük a mait és megszabadulunk a póráztól - teszem hozzá vigyorogva.
- Akkor két nap múlva - neveti el magát. - Azért szívesen megejteném ezt sűrűbben és Shinjit is el kéne rángatni legközelebb - vigyorogja. - Na akkor nem úszod meg a fürdést, az biztos - teszi hozzá ártatlan képpel.
- Shinji az én testőröm, majd megvéd! - vágok vissza Yorunak. - De amúgy mindenben egyetértek, ha pedig én fürdök, ti is fogtok.
- Szerintem nem fogjuk bánni - mondja újra rám vigyorogva, aztán miután leporoltuk magunkról lehetőséghez mérten a homokot, beülünk a Subaruba, hogy hazamenjünk. Őszintén szólva kíváncsi vagyok, mit fogok kapni Asamétól és ha a büntetésem idejéig teljesen rám figyel, simán megérte ez az egész duplán is. Hiányzik. Mellettem alszik, noha mostanában elég ritkán, ha beköltözöm hozzá és a szájába tolok két falatot, velem eszik, egy fedél alatt élünk és mégis HIÁNYZIK.
A nadrágom szára nem száradt meg, zokniba és cipőbe azonban kényelmesen bújok. Most az utat figyelem és gondolkodom. Tudnánk beszélgetni, hülyülni, de azt hiszem, a tengernél alaposan kimerítettük az egy órára leosztott energiamennyiséget erre. Részemről legalábbis most ez elmondható. Fura, nem fura, ez van.
- Így hát, hadd irigykedjenek - röhögi. - Na húzzunk egyet autókázni! - Ettől aztán akkora vigyor fut a számra, amitől kis híján az összes fogam látszik. Ilyen fültől fülig fajta, amit egy “Yes!” elsuttogásával spékelek meg és legszívesebben most ugrálnék, szaltóznék, de ma már bőven eleget erőltettem a sebem, úgyhogy megelégszem pár cifra, ugrándozó lépéssel. Tudom, hogy barátaim röhögnek rajtam, de tényleg nehezen viselem a házfogságot, azt a tudatot, hogy nem mehetek sehova.
Mindhárman a Subaruba pattanunk be, Kazuval ketten hátra, hogy igazságos legyen, s már hajt is el a kocsicsoda. Asame ki fog nyírni minket, aztán Shinji még rituálisan kipasszírozza belőlünk a lelket, de nem baj, kell az izgalom.
- Hova viszel minket? - tudakolom izgatottan.
- Tengerpart? - Azt hiszem, felesleges igent mondanom, tekintve, hogy örömömben egy kiáltás szakad ki belőlem és újra a fültől fülig vigyorom terül szét a képemen. Tiszta dinka leszek, érzem, hiszen az öröm megrészegít.
- Nekem is megfelel - kuncogja Kaz. Megfelel?! Az a legjobb! Piszkálódós módon végigböködöm az oldalát.
- Hékás! - röhögi Kazu és visszatámad. Akkor kard ki kard! Szegénynek le van korlátozva a lehetősége, mivel a bal oldalam nem támadhatja, amennyiben nem szeretné, hogy be kelljen foltozni engem, meg az izgalomtól még gyorsabb is vagyok.
- Azért ésszel, mert szétcsapok köztetek - neveti Yoru hátrapillantva a visszapillantóban.
- Jó - mondom visszahúzódva -, nyugton leszek. - A tengerparton úgyis ott fogok futkározni és ugrálni, mint valami elszabadult kutya. Szeretek ott lenni. Lehet, hogy ki is költöznék, de szeretem Tokiót is, meg a házat, úgyhogy maradok. Odacsúszom Kazuhoz, átfogom őt úgy, hogy a tőlem távolabbi vállába kapaszkodjak, s a közelebbire fekszem. Még most is nagyokat mosolygok, a srác pedig átölel.
Elragadnak gondolatok és emlékek, kicsit talán elvesztem a kapcsolatom a srácokkal. Egy kis ideig figyelem az utat, aztán megjelennek előttem képek, végül elhal a Subaru motorjának hangja és elnyom az álom. Mivel már egy ideje nem volt gondom, sem Yoru, sem Kaz valszeg nem aggódik, így az egész utat átszunyókálom. Nem mondom, szédülök egy kicsit, mikor felébresztenek és a gyomrom is felkavarodik, ám nem mutatom ennek jeleit, megörülve a tengerpartnak lerúgom a tornacipőm, lehúzom a zoknijaim és már ugrom is ki a járgányból, hogy visongva, ugrándozva rohanjak a tenger felé. Lazán dobnék egy hasast a habokba, de azt hiszem, ez hosszútávon kicsit sem jó ötlet, tekintve, hogy a tenger sója kegyetlenül marná a sebemet. Kitisztítaná, az fix, de inkább kihagynám. Ellenben a nadrágom szárát nem sajnálom, úgyhogy belegázolok a vízbe. Ujjongva ugrálok, aztán amikor látom a nagyobb hullámot, sarkon fordulok és a part felé kezdek futni, mert kétlem, hogy a zsebeimben nyugvó telefonok díjaznák a fürdőt. Meg a vizes alsónadrág nem vicces hosszútávon. Megirányozom magam a srácok felé, aztán belecsapódom Yoruba és levegőkiszorítós ölelésben részesítem őt. Röhögést mindenképp sikerül belőle kicsikarnom, Kazu meg jót mosolyog rajtam.
Nem tudom, mit élvezek ennyire a tengernél, végülis csak egy csomó hömpölygő víz, homok, de ez a sós illat, a kellemes szellő, a látvány, a moraj... IMÁDOM! Infantilis, hogy miután eleresztem a feketepárducot, tovább rohangálok, valszeg simán féleszűnek festek, Asame is jókat vigyorog mindig. Asame... Áh, nem is érdekel! Játékosan rúgom magam előtt a homokot, újra a víz felé veszem az irányt, majd leguggolok ott, ahol csak a bokámig tud felkapaszkodni és beleteszem a kezeimet is. Még egy hónap és frankó lesz, jókat úszhatunk benne. Remélem, annyi idő már nem kell ennek a baromkodásnak, s hamarosan újra fellélegezhetünk. Szeretném. Nagyon.
Piszkálom a vizet, a homokot, kiveszek egy maréknyit, aztán hagyom, hogy a tenger kimossa az ujjaim közül. Valahogy így kezdenek széthullani dolgok, nem? Vagy csak én érzem néha így? Valszeg. Lemosom a kezem, aztán újra a srácokhoz megyek és Yorunak a mellkasára nyomom, Kazukinak meg a nyakának. Muszáj kiröhögnöm utóbbit, mert nagyot ugrik, még az olimpián is megirigylik, míg Bagira csak jót vigyorgott a gonoszkodásomon. Néha megfordul a fejemben, hogy egyszer összefognak ellenem, valaki a vállára kap, a másik meg elfenekel, de nem baj, én ennek félelmében is simán megcsinálom a magam hülyeségeit. Asame arcát nézném meg a művelet közben. Vajon röhögne? Asahito tutira élvezné, Nishida meg lehet, hogy helytelenítené. Nem t’om, utóbbiban nem vagyok biztos. Szegény yakuza az idekerülésem óta alapos kiképzést kap.
A fiúk hirtelen két oldalról közrefogva elkapnak. Ennyit arról, hogy mindig Kaz ellen fogunk össze. Persze igyekszem szabadulni, mert a tenger felé kezdenek vonszolni, azt meg nem méltányolnám, ha fejjel lefelé belelógatnának. Nem a kedvenc pozícióm ez, maradjunk annyiban. Mivel erősebbek nálam, nem erővel megyek ellenük, hanem vigyorogva gáncsolom ki először Yorut, aztán a másik srácot. Vicces, hogy Bagira veszi az akadályt, bár nem is tudom, mit csodálkozom, hiszen macskaügyessége van, ellenben Kazu elterül a homokban. Jót röhögünk mind ezen, nekem a könnyem is kicsordul, azonban még nincs időm ezzel foglalkozni, mert a feketepárducot még le kell szerelnem. Szembe fordulva vele elé kerülök, s egy hirtelen ötlet folytán megcsavarom a mellbimbóját. Szerintem ez kurva vicces és kíváncsi vagyok, milyen képet vág hozzá. Hát... asszem, ez nekem jobban tetszett és nagyon érzelmi tuning volt, mint Yorunak, mert csak meglepett képet vág. Ez tiszta lehangoló. A második gondolatom, hogy tovább incselkedve vele megnyalom a mellkasát, miközben amennyire tudok, leereszkedem előtte, aztán bedugva a lábai közé a fejem átfordítom magamon, ám egy “Vége a gyereknapnak!” felkiáltással felkap a vállára. Jöhet a totál hülye Deon, ennek megfelelően röhögve kiáltozom és ficánkolok. A srác nevet rajtam és elindul a tenger felé. Hajjaj...
- Kaaaz! - kiáltok neki. Tudom, hogy ő jobban bírja a magánakciókat Yoru ellen, mert akkor csak ő zsebelheti be a választ, ezért nem is várok tőle szinte semmit, csak a poén kedvéért kiáltozom segítségért. Amúgy se félek, rohadtul élvezem én ezt. Bagira térdig mászik a tengerbe, aztán csak megáll és vár, én pedig a biztonság kedvéért belekapaszkodom az övébe. Még így is le tud vetni magáról, de rántani fogom magammal, hogy ne csak én legyek csurom víz, ha bevág a tengerbe.
- Remélem, mindent kimentettél a zsebedből - röhögi. Upsz...! Kazu is mellénk ér, méghozzá vigyorogva, s úgy tesz, mintha menteni akarna, de amint látom, azért nagyon nem erőlteti meg magát. Könnyű a kicsit bántani... pláne ketten!
- Ööö... csípőzsebekben egy-egy telefon - makogom. Nem tudom, mi a jobb, ha Kaz kiveszi őket, aztán beledob Yoru a vízbe, vagy ha ennek folytán a srác meggondolja magát, mert annyit nem ér a móka, hogy az Asamétól kapott teló és az én régi, szeretett Nokiám beázás miatti halálra leljen.
- Kaz, légy oly kedves - kéri meg a hangjából ítélve ördögien vigyorogva. A srác persze kikutatja telefonjaimat a nadrágomból, Yoru pedig nekilát beledobni a vízbe. Jó erősen kapaszkodom az övébe, lábamat karoló kezére meg rászorítom a vádlim, hogy ne legyen könnyű dolga, azonban őt sem kell félteni, megoldja, hogy végül levessen magáról. Kiabálok zuhanás közben, mire elkap és lerak a lábamra, majd röhögve futni kezd előlem.
- Na várj csak! - kiáltom utána, azzal utána eredek, ám mikor megfelelő távolságba érek Kazukitól, megfordulok és felrúgok rá egy adag vizet, csak azután folytatom a feketepárduc üldözését. - És nálad mi fog szétázni, ha elkaplak? - kérdezem tőle.
- Ha ez bekövetkezik, maximum a nadrágom - röhögi. Jól van, az nem olyan bajos. Rákapcsolok a sebességre, amitől a víz csak úgy csapódik fel körülöttem magasan, azonban nem gázolok benne, hanem mint valami ilyesmiben jártas állat, nagyokat ugorva haladok. Lassan beérem az előttem szaladót, s mikor megvan a kellő közelség, megragadom az övét és visszarántom Yorut. Átkarolom a testét, felemelem őt combból, s egy fél fordulatot eszközölök, aztán leteszem a vízbe és eleresztem. Nem akarom bevágni, megkergetni sokkal viccesebb volt. Meg amúgy is jó poén volt, amit csináltunk. - Azt hiszem, kvittek vagyunk - lihegi röhögve.
- Jahh! - értek vele egyet, aztán elindulok vissza Kazuhoz. - Bár volt, hogy nem voltam benne biztos, hogy szárazon megúszom - vallom be vigyorogva.
- Ha nem lenne a sérülésed, nem is úsztad volna meg - biztosít erről.
- Tudom - mondom meg neki őszintén. Én ijesztgetni szeretek, Yoru viszont nem áll meg ennyinél. Én se mindig, de nála az a ritkább. - Szerintem sétáljunk egy nagyot, az alatt valszeg megszáradunk, aztán induljunk vissza - javaslom, mikor Kazuhoz érünk és elveszem tőle a telefonjaimat. Hat nem fogadott hívás Kapcson. Fain...!
- Részemről rendben. Megérte eljönni - kuncogja Yoru.
- Szerintem is - mondom, s elindulok kifele a partra, miközben megnézem, ki vagy kik kerestek. Négyszer Asame, kétszer Shinji. Felhívom a testőrt, asszem, ő lesz a könnyebb menet. Bár valszeg a yakuzám már eléggé ideges, szóval nem kéne húzni az agyát, de nincs kedvem nagyon magyarázkodni neki.
- Merre vagytok? - szól bele. Nem tűnik dühösnek, ami jó.
- Még teszünk egy sétát, aztán megyünk haza. Amúgy a tengerpartra jöttünk ki - mondom meg a srácnak.
- Igyekezzetek. Senki nincs elragadtatva a kiruccanásotoktól.
- Azt gondoltam, de nem bírom a bezártságot - ismerem el.
- Tudom. De mindenki nyugodtabb lett volna, ha nem megléptek, hanem közlitek a dolgot. Ebben a helyzetben ez érthető, gondolom.
- Nem lopakodtunk, csak kisétáltunk a kapun - mondom elmosolyodva -, tehát nyilvánvaló, hogy nem elraboltak minket. De amúgy igazad van - teszem hozzá, mert azt el kell ismernem, hogy kimenőt kérni valszeg illet volna -, csak nem hiszem, hogy megkaptuk volna a kimenőt.
- Ezt nem tudhatod, kellő kísérettel... Mindegy, gyertek lassan haza.
- Nem akartunk kíséretet - mondom határozottan és egyben őszintén. Shinji tudja, hogy pontosan azért léptünk meg szólás nélkül, mert nem kívántuk, hogy iksz véreb loholjon a nyakunkban. Senkinek semmi köze hozzá, mit művelünk egymással, miről beszélünk és hiába tudom, hogy a kutyák hallgatnak, attól még ugyanúgy nem előttük csináljuk a dolgokat, ahogy Asaméval sem. Egymás között amúgy is kidumálhatnak minket, azért meg valszeg dührohamot kapnék. - Megszáradunk és megyünk - ígérem Shinjinek.
- Rendben. - Miután vége a beszélgetésnek, a srácokra nézek.
- Szerintetek felhívjam Asamét, vagy jó lesz este is az a fejmosás? - kérdezem elvigyorodva.
- Szerintem tartalékold estére, bár... lehet, jobb túlesni az egészen - vonja meg vállait Yoru, majd az ő telefonja is megszólal. Elővadássza azt, és a füléhez emeli. Asahito az a túloldalról kihallatszódó hangból ítélve. Szerintem, ha Asaménak nagyon fontos most lecseszni, akkor felhív, nekem ráér a dolog. Amúgy is tisztább, ha szemtől szembe mondhatja.
- Szerinted a következő Nishida lesz? - húzza elő telefonját Kazu is.
- Ennyit a yakuzák rigóhálózatáról - válaszolok ezzel igenlően a srácnak. Nem akartam őket bajba keverni, ugyanakkor ebbe mind benne voltunk és tudtuk, hogy szarul is járhatunk.
- Szerintem ennyit megér - kuncogja halkan.
- Nekem megért, de ha nektek is, akkor oké - mondom őszintén, bár Yoruért azért kicsit aggódom, mert fancsali képet vág. Amint lerakja, odasomfordálok hozzá és felnézek rá, hátha néma kérdésre is válaszol.
- Ma azt hiszem, nem lesz egyszerű megszelídíteni - mosolyodik el. - Mikor jövünk legközelebb? - kacsint azért rám, nehogy nekem is olyan fancsali képem legyen, mint amilyet ő vágott, de azért kicsit rosszul érzem magam, mert az én ötletem volt ez a kirándulás. Mondjuk Yoruért kevésbé kell aggódnom, mint magamért, de mindegy. Átkarolom két barátomat, aztán a kocsi felé vezetem őket.
- Passz - válaszolok is persze a srácnak. - Majd ha mind túléltük a mait és megszabadulunk a póráztól - teszem hozzá vigyorogva.
- Akkor két nap múlva - neveti el magát. - Azért szívesen megejteném ezt sűrűbben és Shinjit is el kéne rángatni legközelebb - vigyorogja. - Na akkor nem úszod meg a fürdést, az biztos - teszi hozzá ártatlan képpel.
- Shinji az én testőröm, majd megvéd! - vágok vissza Yorunak. - De amúgy mindenben egyetértek, ha pedig én fürdök, ti is fogtok.
- Szerintem nem fogjuk bánni - mondja újra rám vigyorogva, aztán miután leporoltuk magunkról lehetőséghez mérten a homokot, beülünk a Subaruba, hogy hazamenjünk. Őszintén szólva kíváncsi vagyok, mit fogok kapni Asamétól és ha a büntetésem idejéig teljesen rám figyel, simán megérte ez az egész duplán is. Hiányzik. Mellettem alszik, noha mostanában elég ritkán, ha beköltözöm hozzá és a szájába tolok két falatot, velem eszik, egy fedél alatt élünk és mégis HIÁNYZIK.
A nadrágom szára nem száradt meg, zokniba és cipőbe azonban kényelmesen bújok. Most az utat figyelem és gondolkodom. Tudnánk beszélgetni, hülyülni, de azt hiszem, a tengernél alaposan kimerítettük az egy órára leosztott energiamennyiséget erre. Részemről legalábbis most ez elmondható. Fura, nem fura, ez van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése