182.

Bakari

Hallom Tatsuki hangján, hogy rosszul van, kihallatszódik számomra a fájdalom és valamiféle aggódás, ezért azonnal félrerakom a laptopot, összecsukom a jegyzeteimet, kézbe kapom a táskámat és már rohanok is. Fogalmam sincs, mi történhetett, azonban azonnal egyértelmű lesz, mikor benyitok a szobába. Shinji kiterülve hever az ágyon, a tetoválómester még félmerev farokkal támasztja a falat... Na nem, ezt már nem! Rögtön kifordulok és becsapom magam előtt az ajtót, azzal nekitámaszkodom a folyosó falának. Ilyen nincs... Hány évig tűrtem tőle ezt a fajta megaláztatást? És én még azt hittem, Shinjivel normálisabb kapcsolatuk van, jó hatással vannak egymásra...!


Kiszűrődik az ordítása és tudom, hogy valóban szükségük van rám, ezért leteszem a táskámat, megerőltetem magam, elmegyek a szobámba és előkerítem a fúvócsövemet. Most nem szarozok velük, altatót kapnak, mindkettőre ráfér a pihenés és egyiktől sincs kedvem szúrós pillantásokat bezsebelni, mikor ők tehetnek erről a mindenki számára megalázó helyzetről. Nem is értem, felnőtt létükre hova teszik ilyenkor az eszüket, de nem is érdekel, most talán megtanulják, mi az ábra.


Amint benyitok, már fújom is ki az első tűt, méghozzá Shinjinek, azzal gyorsan újratöltök és kap egyet Tatsuki is, mielőtt dühbe gurul még jobban. Nehéz egy ekkora hústornyot az ágyra kormányozni, egyedül bizonyára sérvet kapnék, úgyhogy csak annyit teszek, hogy ellátom a fiatal testőrt, átcipelem egy vendégszobába, azzal kerítek néhány testőrt, akik segítenek felpakolni ezt a mamlaszt az ágyra. Utána boldogulok egyedül, sőt, lekötözöm, csak ezután hozom vissza hozzá Shinjit, akit ugyancsak gúsba kötök. Remélem, megtanulják a leckét, különben új orvos után kell nézniük.