182.

Shinji

A vendég- és testőrszoba helyett most inkább valami csendesebb helyre van szükségem, így minden gondolkodás nélkül a medencéhez megyek. Van ott egy csendes kis zug, ahol minden gond nélkül tudok dolgozni, ha pedig megunom a dolgot, vagy végzek, tényleg elmegyek aludni. Ha lesz kedvem, ha nem, inkább edzem kicsit, levezetve a fölösleges energiáimat, hogy ne ugráljak mindig... Hát kössz. Egyszer tudjam, mi a dolgom és azt csináljam, másszor meg ne tegyek semmit és még én vagyok bonyolult. Köszönöm szépen. Szerzek magamnak egy hamutartót, s ablakot is nyitok, majd betelepedek a kis zugomba, beélesítem a gépem és hátam a raktár ajtajának támasztva nekiállok melózni. Persze nem sokáig kényelmes így, a sebeimnek rohadtul nem esik jól sem a kemény falap, sem a földön való ücsörgés, de majd ha már tényleg nem bírom, akkor változtatok rajta. A gond csak az, hogy hiába állok neki átírni a programot, nem igazán jutok vele sehova, egyszerűen képtelen vagyok odafigyelni a fájdalom miatt, arról nem is beszélve, hogy még mindig bosszant az a lebaszás, amit kaptam.


Még egy órát próbálkozom a melóra koncentrálni és a végére le is csillapodok annyira, hogy haladjak is a biztonsági rendszerrel, ám azt már tudom, hogy a szervergépen nem ma fogom kicserélni azt a csatlakozót, amit vettem. Végül is ráér, nem? Nem kell nekem mindig ugrálni... Átfuttatom még az ellenőrző programot, s mivel mindent rendben találok, lezárom laptopom. Kedvem lenne úszni is egyet, de jobban teszem valszeg, ha még azt kihagyom. Összeszedem a cuccaim, aztán elballagok az egyik üres vendégszobába és lepakolva az ágyra kicsit elnyúlok magam is.


“...Azt hittem, értettél abból, amit megbeszéltünk...”
“...Faszér’ ugrálsz... mindig...”


Már tényleg csak Ryuuichi atyai monológja hiányzik a sorból a mai napra, és akkor végképp elegem lesz mindenből egy időre. Szerintem jobban járok, ha inkább kihagyom azt a kört kivételesen, bár Ryuunak mondtam, hogy Tatsuki tud róla... Mindegy. Kár túráznom ezen az egészen, mert csak magamat bosszantom vele. Végülis nem védtem meg magam sem Bakarival szemben és Tatsukinak sem adtam semmi magyarázatot arra, mi baszta ki a biztosítékot, a tetováló meg még kamillázott is, hogy mi van. Ő akarta megtudni, milyen az, ha egyszer betelik a pohár, hát most bemutattam neki a Shinji-féle szolíd bilikiborulást vagy mit. Ha nem lettem volna kissé pipa, akkor még jót is röhögök azon, amilyen képet vágott, míg ott nem hagytam, de nem volt rá ingerem, abban meg biztos vagyok, hogy még ezek után is én leszek a hülye majd, hogy ilyenen felhúztam magam. Egyszerűen néha annyira képesek bosszantani dolgok, hogy azt megmondani nem tudom. Tudom, hogy nem könnyű velem, sőt, kurva nehéz néha, hogy sok minden nem látszik rajtam, vagy jól el tudom titkolni, de igenis nálam is be tud sokallni pár helyzet, főleg, ha úgy kezelnek, mint valami űrlényt, csak mert nem egyszerű megfejteni a dolgokat velem kapcsolatban.


Lemegyek végül az edzőterembe és egy rövid bemelegítés után kezeimre kesztyűt húzva nekiállok püfölni a bokszzsákot. Gőzöm sincs, mennyi időt töltök el így, hol hosszabb sorozatokat küldve rá, hol egy-két rúgást is bevíve képzelt ellenfelemnek, végül leoldom kezemről a kesztyűket és az ugrókötélért lépve megcsinálok néhány sorozatot azon is. Kellően fáradtnak érzem már magam, mire abbahagyom a rögtönzött edzést, s végül elvonulok. Útközben a szoba felé beugrom Ryuuichihez mégis, ám a férfit nem találom helyén. Talán jobb is így. Kiveszek még néhány tiszta holmit magamnak és most már tényleg visszavonulok. Nem zuhanyzom most, csak megmosakszom, aztán egy alsóba és pólóba bújva lefekszem. Ha hiányzom valakinek, majd megkeres, vagy felhív. Még egy kicsit bekapcsolom a laptopom és belevetem magam a Merci felújításához kellő alkatrészek böngénszésébe.


Gőzöm sincs, mikor húz be a fáradtság, ám mikor kinyitom szemem, már erősen másnap reggel van. Órámra pillantok. Na jó, a reggel túlzó kijelentés hajnali fél hatkor, de másnap van és senkinek nem hiányoztam, ami most meglep. Lassan kelek ki az ágyból, fogalmazzunk úgy, hogy fáj mindenem, olyan izomlázam van. Enni kéne, zuhanyozni, ellátni a sebeim utána, ami megint nem fog egyedül menni és persze kávé, de abból egy jó nagy bögrényi. Szétmegy a fejem... Felülök az ágyban, s végül kikelve onnan becélzom a mosdót. Könnyítek magamon, aztán kezet mosok és lefejtem a kötéseket testemről, hogy aztán a zuhany alá állva gyorsan letusoljak. Hajat is mosok, mert a tegnapi edzés után nem árt meg, aztán bőröm törölgetve a szobába caplatok és alsóba bújva, cigit a számba tolva visszatelepedek az ágyra. Nem hiszem, hogy bárki is díjjazná, ha ilyen korán zaklatnám, így jobb híján várok. Elnyomom a csikkem a hamutartóban, majd jobb oldalamra fordulva elfekszem megint, így legalább szellőznek a sebek is, és nem is fekszem rajtuk, ráadásul meglepő módon ismét behúz a fáradtság.


Mire újra megébredek, órám erősen fél tízet mutat, ezért csak nagyokat pislogok saját magamon is. A telefonom is megnézem. Két nem fogadott hívás díszeleg rajta, mindkettő Ryuutól. Ilyen sem volt még, hogy nem ébredtem meg rá, így amint felülök, már hívom is őt.

- Ne haragudj, elaludtam és nem hallottam, hogy hívtál - nyitok ezzel.

- Nincs gond, csak kezdtelek hiányolni tegnap óta. Minden rendben?

- Persze, csak fáradt voltam.

- Jól van. Láttam, megcsináltad a rendszert. A csatlakozót is ki tudtad cserélni?

- Nem, azzal még nem foglalkoztam, de majd ma sort kerítek rá - ígérem meg neki. - Van valami meló?

- Egyelőre nincs, este megyek összeszedni a számlázásokat.

- Rendben, ha mégis kellenék, hívj.

- Úgy lesz, addig meg pihenj - kéri, majd bontja a vonalat.


Majd igyekszem, csak nem tudom, mit fogok csinálni, amíg nem lesz megint valami meló a számomra. Lehet, nem ártana ránézni Tatsukira, bár nem vitte túlzásba az aggódást miattam, ő meg már egész szépen gyógyul. Talán most kéne ebből a kapcsolatból is kiszállni, mielőtt valami olyanba bonyolódom, ami kurvára túlnő rajtam, de... az igazság az, hogy élvezek is benne lenni. Nem agyalok tovább inkább, mert csak belebonyolódom abba, ami már így sem egyszerű, ezért inkább felhívom Bakarit.

- Segítenél lekezelni azokat a sebeket, amiket nem érek el? - kérdezem be, miután felveszi. - A medencéhez vezető folyosó legutolsó szobájában vagyok, a jobb oldaliban - teszem még hozzá, hogy ne kelljen kutatnia sokáig, mire a túlvégről rövid, bár kicsit vérszegény, ám őszinte nevetés hallatszódik, amin sikerül meglepődnöm.

- Néhány perc múlva ott vagyok - felel aztán.

- Köszi. - Bontja a vonalat, én meg ledobom magam mellé a telefont és míg várom a férfit, ölembe veszem a laptopot és folytatom a tegnap félbe maradt böngészést, pár perc múlva azonban rövid kopogás hallatszik, majd Bakari dugja be a fejét egy gyors szabadot követően, kezében orvosi táskával.

- Hogy érzed magad? - kérdezi, miközben lepakol és nekiáll megvizsgálni.

- Jól, csak izomlázam van, de a fejfájást kialudtam legalább - válaszolok neki, ő pedig elkezdi lekezelni a többi sebem. - Tatsuki hogy van?

- Szépen gyógyul és teszek róla, hogy pihenjen eleget - árulja el szemében sötét örömmel, amin elkuncogom magam. Hmm... ez nagyszerű.

- Legalább nekem sem kell vele megküzdenem azért, hogy legyen nyugton, bár tegnap óta nem nyitottam rá az ajtót - ismerem el.

- Tudom. Én már eleget küzdöttem vele, hogy tudjam, kár azért az energiáért, ha ésszel is megoldható a probléma.

- Majd észben tartom - vigyorodom el. Nem is rossz ötlet. - A ház körül van valami? Ryuuichi nem igazán tájékoztatott semmiről.

- Miért nem? - kérdezi meglepetten.

- Fogalmam sincs - ismerem el őszintén. - Tegnap nem beszéltem vele, csak ígéretet tettem rá neki, hogy megejtem, aztán nem úgy alakultak a dolgok, ma meg hogy őszinte legyek, csak akkor váltottunk néhány szót, mielőtt téged hívtalak. Jó, mondjuk addigra már kétszer is próbált hívni…

- Ő pontosabb infókkal tud ellátni, én most a házon kívüli dolgokra vagyok ráállítva elsősorban.

- És ott van valami hír?

- Ebből kurva nagy balhé lesz... - sóhajtja. - Olyan alakok kezdenek előbújni a földből, akikről azt gondoltuk, meghaltak, elhúzták a belüket Tokióból, és olyan erők kezdenek mindkét oldalon felsorakozni, ami meg fogja rengetni a földet, ha egyszer összecsapnak, azonban egyelőre a túloldal is taktikázik, keresi a gyengepontokat, ízlelgeti a terepet, az emberek vérének ízét...

- Akkor tényleg jobb, ha meglapulok egy darabig megint - húzom el számat. - Ha valamit tudok nektek segíteni, szólj - kérem tőle komolyan. - Elég sok mindenhez van hozzáférésem.

- Nekünk is vannak jó embereink szinte mindenre, de szólni fogunk, ha szükségét érezzük a segítségednek - biztosít róla csendesen. - Megértem, hogy kényelmetlen a lapulás, ám ami közeleg, abba nem akarjuk, hogy belemenj, főleg azt nem, hogy mindezt szándékosan, tudatosan tedd. Maradj Deon testőre, most ezzel teszel nekünk a legjobbat - kér erre.

- Az maradok - egyezem bele így abba, amit kér. - Tatsuki tud már a Merciről?

- Tud. Te meg tudnád csinálni? - kezd el elpakolni, majd a fürdőbe megy kezet mosni.

- Meg. Tegnap már nekiálltam keresgetni hozzá pár dolgot, ami biztos kelleni fog, de még át akarom nézni, mielőtt komolyabban nekikezdenék.

- Ennek igazán örülök - mondja őszintén. - Elvitethetném szerelőhöz, de jobb lenne, ha te meg tudnád csinálni, talán Tatsuki se morzsolja le a berendezést.

- Akkor még ezt is hallgathatom majd tőle... remek lesz - fújtatok egyet.

- Nem hiszem, hogy megszidna érte, nem te kérted fel az Audist egy kis fogócskára.

- Ez is igaz. Na jó, azt hiszem, ideje elkezdeni a mai napot, mert mindjárt vége. Csak speciel gőzöm sincs, mivel kezdjek - nevetem el magam.

- Én nem dönthetek helyetted.

- Pedig néha tök jó lenne.

- Na sipirc! - válaszol barátságosan, immár az ajtó felé tartva.

- Nyau - kuncogom, aztán magamra veszem felsőmet is. Zsebembe pakolom a cigim és a telefonom, majd kezembe véve a laptopot az első utam a konyhába vezet. Kérek egy kávét magamnak, aztán elcaplatok vele Tatsuki szobájához, hogy ott megszabadulhassak a gépemtől. Végülis most van időm foglalkozni a csatlakozó kicserélésével és a Mercit is meg tudom vizslatni jobban. Az legalább lefoglal egy időre, míg Ryuu vagy más nem kerít valami munkát még pluszba.


Halkan nyitok be a szobába, mert ha a tetováló alszik, nem akarom felkelteni, ám szerencsémre ébren van. A nála lévő laptopot bújja, mellette ott a telefon is, s csak felpillant rám. Lerakom az asztalra a saját gépem, majd cigit túrok elő és rágyújtok. Nem sok van már benne, így a gyújtóm belecsúsztatva Tatsuki mellé dobom a dobozt az ágyra, aztán belekortyolok kávémba.

- Kösz - csukja le a gépet és rágyújt, én meg iszok még pár kortyot kávémból, végül azt is átpasszolom neki.

- Van valamire szükséged még?

- Nincs. Mész is? - kérdezi végigmérve.

- Ki kellene cserélnem a tegnap elhozott csatlakozót, és randim van egy most nem éppen csinos, de nagyszerű “hölggyel”, akire ráférne némi elsősegély - felelek neki, róla pedig süt az értetlenség. Halvány lila gőze sincs arról, miről beszélek, értetlenül grimaszolva, hitetlen képet vágva néz rám, s kedvem lenne jót nevetni rajta, de még várok kicsit a hatás kedvéért.

- Ilyen gyorsan ráuntál a faszra? - kérdezi.

- Hogy gyorsan, azt nem mondanám, nem sok lehetőségem volt még vele összeismerkedni, de felkeltette az érdeklődésemet.

- Akkor ne várasd meg, a nők nem komálják - tanácsolja felnyitva a laptopot. Nincs megsértődve, ám hangja most jóval hűvösebb, mint amilyen lenni szokott, így odalépek hozzá és letelepedve mellé, elmosolyodva csóválom meg a fejem.

- Ez a “nő” egy darabig nem mozdul az udvarról, hidd el.

- Te a tereptaposómról beszélsz? - kérdezi elképedve, felkapva a pillantását.

- Arról - ismerem el elröhögve magam. Ez a fej... le kéne fotózni.

- Adj nekem is abból, amit szívtál! - követeli önkéntelen mosolyra húzva a száját. - Hölgy... - mondja ki kétkedőn. - Legfeljebb bejáratott pina.

- Kaptál, ott van melletted - közlöm vele még mindig vigyorogva. - Ha te mondod, neked több tapasztalatod van - hagyom ennyiben, majd odahajolok hozzá egy csókért. Nem felel nekem, de nem is mozdul felém, amivel meglep. Elfogadja tőlem a csókot és viszonozza is, ám ezen most nem igazán tudok kiigazodni. - Gond van?

- Nem szeretnék megint pofára esni. - Összeráncolom a szemöldököm, s most én nézek rá értetlenül. - Csak azt mondd meg, mivel húztalak fel - kéri.

- Egyszerűen csak azzal, hogy lecsesztél.

- Összetört a kocsim, kint áll, nem megy vele senki, te is összetörtél, de te jössz-mész megállás nélkül - morogja.

- Semmi olyan bajom nincsen, ami ne múlna el maximum négy nap alatt, de lehet velem normálisan is beszélni, megértem, ráadásul mindenre vágytam akkor, csak épp a lebaszásra nem.

- Túlreagáltad.

- Természetesen - morgom. Tudtam, hogy úgyis én leszek a hülye megint. Mindegy... És ne menjen el a kedvem ezek után mindentől.

- Nem szántam lebaszásnak - közli védekezésként.

- Annak hatott erősen és igazad is lenne, ha nem beszéltük volna meg előtte és felelőtlenül viselkedtem volna, de kétlem, hogy így volt. Bakari lebaszása után meg igen, már sok volt a tiéd is - kelek fel mellőle és indulok el, ám nem oda, ahova terveztem, egyszerűen az ágy másik oldalára sétálok és megszabadulva felsőmtől és nadrágomtól befekszem az ágyba.

- Nem voltál felelőtlen - áll neki simogatni.

- Mégis ezzel csesztettetek - jelentem ki csendesen. - Jó, Bakari nem tudta, hogy tudtál róla, ezt megértem. Mindegy...

- Nem tájékoztattam.

- Rájöttem - árulom el neki csendesen, ő pedig abbahagyja simogatásomat. Közelebb csúszom hozzá és fejem combjára hajtom igyekezve nem fájdalmat okozni neki. - Sajnálom a kocsid.

- Az a legkevesebb, Shinji, a kocsi pótolható.

- Tudom. Na jó, megyek melózni - ülök fel mellette hirtelen végül, aztán elmosolyodom és lezárom az előtte lévő laptopot, kiveszem az öléből, majd én telepedek oda, szembe a tetoválóval, mire meghökken. Most mi van? - Hm? - fonom keresztbe magam előtt a karjaim és felvonom szemöldököm.

- Néha bonyolultabb vagy egy négyismeretlenes egyenletnél is - mormolja engem fürkészve.

- Azok nem is bonyolultak - érvelek.

- Neked talán. - Elmosolyodom és csókot nyomok szájára.

- Mi volt ennyire bonyolult most?

- Mész melózni vagy felizgatsz? A kettő együtt nem működőképes.

- Ráérek még. Szerinted Bakari kienged majd az udvarra velem?

- Repkedni fog az örömtől - feleli, azzal ráfog csípőmre és közelebb húz magához. Átkarolom a nyakát.

- Nem ma, majd ha nekiállok a kocsidnak.

- Mit jelent, hogy ráérsz még? - kérdez rá incselkedve.

- Ryuu szerint semmi munka nincs, majd csak este hozza el a számlázásokat, a csatlakozót meg még ráérek kicserélni később is. - Megcsóválja fejét, majd beletúrva hajamba markol rá fürtjeimre, és így húzva még közelebb magához mar rá ajkaimra. Belemordulok a csókba, de szenvedélyesen viszonzom azt, miközben óvatosan végigmancsolok teste épp felületén. Lerángatja rólam az alsót amennyire csak tudja, miközben nyakam és vállam harapva és nyalva belemarkol hátsómba. Jólesően felszusszanok és fülébe harapok finoman, míg kicsit megemelve csípőm egyik kezem farkára csúsztatom. Előre lök markomban, s mivel a síkosító nem került túl messzire és elrakásra csak felmarkolja az éjjeliszekrényről. Elengedem farkát és odanyújtom neki mancsom, hogy nyomjon a gélből tenyerembe. Kapok belőle, s míg én farkán játszadozom ő végigcirógat az érzékeny pontjaimon és férfiasságom is kezelésbe véve kezd izgatni. Felnyögök homlokom vállán támasztva meg. Elveszem tőle a tubust aztán és egy újabb adagot nyomva markomba párat húzok még farkán, majd a maradékot szétkenem fenekem partjai között és beigazítva öt épp csak ráereszkedem, s szinte rögtön fel is emelkedem. Tatsuki mindkét kezével hátsómra markol s meggyúrja partjait, így újra ölébe süllyedek, most kicsit többet fogadva magamba belőle, ám utána ismét leszállok róla. Elégedetten cirógatja meg ágyékom, s egy pár húzás erejéig farkam is kezébe veszi. Rásandítok csak, mert kicsit zavarban vagyok, de tetszik, hogy élvezi amit csinálok, így még kétszer megteszem ezt vele, végül hangos, élvezettel teli nyögéssel teljesen farkára ereszkedem. Tatsuki elvigyorodik, amitől én valszeg fülig vörösödöm, ő pedig mellkasomra simítja tenyerét, majd felkúszik a nyakamra, de csak ráfog, nem szorítja meg, miközben engem néz.

- Mozogj! - kéri csendes, doromboló hangon, mire lassan lovagolni kezdem őt, marka pedig ugyanilyen tempóban szorítani kezdi torkom. Ösztönből fogok rá csuklójára, abba sem hagyva a mozgást, és picit hátrébb döntve fejem, szemem lehunyva, nyögdécselve folytatom a mozgást felette. Levegőért kapok, ahogy alám lökve elkezd keményebben megdugni, miközben marka is egyre jobban szorítja nyakam, s ahogy egyre kevésbé kapok levegőt, úgy élednek fel ösztöneim. Mozgásom is lassul és próbálok megszabadulni mancsától, ám alig van levegőm. Egy darabig még ha gyengén is, de markolom csuklóját aztán csak az akarat marad, de már testem nem engedelmeskedik és karom testem mellé hullik. Sok mindent nem sikerül felfognom ezek után, csak azt, hogy ismét kapok levegőt, s míg zihálok és igyekszem újra kijózanodni Tatsuki leemel magáról, majd lehúzva a fekvőhely mellé térdeltet, s mögém-fölém helyezkedve vadul kefélni kezd. Nyögök, szűkölök az élvezettől, mely szédítő újra, mígnem végigráng rajtam az orgazmus. Zihálva nyöszörögve markolok a lepedőbe, fejem a matracba fúrva. Kibaszottul fáj mindenem, azt hiszem.


Tatsukinak nem különben lehetnek hasonló gondjai, morogva zihál, s érzem, ahogy megremeg felette már az orgazmos után, aztán fel is emelkedik rólam és a fogát szívva felegyenesedik. Mozdulnom kéne, hogy segítsek neki, ám egyszerűen nem megy. Lüktet az oldalam, égnek az izmaim és görcsösen markolom továbbra is a lepedőt. Kapaszkodom az ágyban szinte. Úgy látom azért, hogy Tatsukinak, ha nehezen is, de sikerül úrrá lennie a gondjain, mert nekitámasztja hátát a falnak és ráfog saját combjára. Nem lennénk megtapsolva ezért a mutatványért, de elgondolkozom azon, hogy megszerezve s férfi telefonját idehívjam Bakarit. A tetováló aztán mozdul és felrak az ágyra, bár gőzöm sincs, honnan szed össze ennyi energiát még, ám a válasz hamarosan megérkezik, mert épp csak landolok a fekhelyen Tatsuki azzal a lendülettel belebasz egy nagyot a falba. Összerándulok, ez nekem szerintem jobban fájt mint neki most és utálom is, ha ilyet csinál... Ő meg csak fújtatva megrázza öklét, mintha semmi sem történt volna, de legalább megnyugszik, azt hiszem.

- Jobb? - kérdezi rekedtes hangon.

- Megpusztulok - nyögöm.

- Mid fáj?

- Az oldalam és rohadtul égnek az izmaim... - szuszogom. Ellöki magát a faltól, majd megkeresi a telefont és fülére emelve csak annyit mond bele:

- Gyere ide! - azzal kinyomja. Annyira nem örülök ennek, de most az sem érdekel, ha lebasz minket Bakari, mert szeretnék megmozdulni, szeretném, ha múlna a görcsösség és fájdalom, Tatsuki pedig visszatámaszkodik a falnak, Bakari meg amint megjön, ízesen, halkan, morogva káromkodik az orra alatt és ránk csapja az ajtót

- Értem én... csak... - szuszogom.

- Bakariii! - üvölt utána dühösen Tatsuki. Eltelik pár perc ezután, mire a férfi ismét megjelenik, aztán már nem tudom, mi történik, csak szúró fájdalmat érzek csípőmnél, majd minden elsötétedik.