187.

Tatsuki

Az óriáskerék... Miért is foglalkoztat? Erősen el kell gondolkodnom, aztán meglelem a választ. Jól eltemettem ezeket a dolgokat magamban, nehogy véletlenül is előkerüljön egy beszélgetés folyamán Bakarival, mert nem akarom újra átélni vele azt az időszakot. Rika halála után sokáig kellett rá figyelnem, mert nem bírt leállni, valósággal zakatolt, képtelen volt pihenni, aludni, ha pedig mégis álomra hajtotta a fejét, üvöltött, mintha nyúznák. Korábban, akkor még, mikor ott ültem mellette, cseppet sem hatott meg, felráztam, vagy altatót diktáltam bele és magára hagytam, utólag azonban – értve, mit jelent elveszíteni valakit, aki fontos a számunkra – ijeszt a gondolat, mennyire közel állt ahhoz, hogy a rögeszméjévé váljon a bosszú, akárcsak Kitamurának. Persze Bakari ügyesebb volt, hajthatatlan és engesztelhetetlen, szép lassan kutatta fel a szerelme és a kisfia gyilkosait. Emlékezett az arcukra, a hangjukra, tudta, kinél keresse őket, hogyan járjon észrevétlen a nyomaikon, miképp csalja őket csapdába és végezze ki lassan, kínosan lassan.


Nem az óriáskeréknél kezdődött minden, de az pecsételte meg. Valahol sosem volt kétséges, hogy ők összetartoznak Rikával, ahogy az sem, hogy hiába kerülgetik egymást, végül úgysem eresztik majd el a másikat. Bakari nem csak alvilági mércével mérve járt el azzal a nővel szemben úriemberként, hanem az átlagember elcsodálkozott volna, milyen választékosan udvarolt Rikának. Akarta azt a nőt és nem csak egy kósza körre, vagy megfűzni, hogy szüljön neki gyereket. Persze a fejvadász bizalmatlan volt vele, sok időbe telt, míg közel engedte magához Bakarit, az óriáskerékben eltöltött egy óra azonban gyökereiben is összefűzte kettejüket. Nőjéül kérte Rikát, hűséget fogadott számára és erre kérte őt is, hamarosan összeköltöztek, s úgy éltek, mintha nem alvilágiak, hanem normális, átlagos emberek volnának. Fiuk született, boldogok voltak, mindennek elvesztése azonban olyan fájdalom Bakari számára, amelyet mára sem hiszem, hogy elfeledett volna.


Shinji mondta hónapokkal ezelőtt, hogy a „Boldogság emléke már nem boldogság, a fájdalom emléke azonban még fájdalom.”. Igaza lehetett... Bakari mindigis kemény, szigorú és hideg ember volt, a Rikával való kapcsolata azonban emberivé tette, megtanította a gyengédségre, a törődésre és a szeretetre. Én sosem értettem őket, csak csodáltam, hogy képesek átlag ember módjára élni, aztán próbáltam az ép ész határán belül tartani Bakarit.


Egy testőr tériszonnyal? Ez édes... Vajon azt is azért nem szereti, hogy cipelem, mert iszonyodik a magasságtól, attól, hogy nem ér a földre a lába, nem ura a helyzetnek, másképp látja a világot, mint megszokta? Én pont ezért kapom a vállamra, vagy veszem a karjaimba előszeretettel, mert ezzel is azt érzem, hogy az enyém, a markomban van. Kétlem, hogy Shinji ezeket így összekötné, nem is baj, hogy nem, azt viszont sajnálom, hogy a tériszonya miatt nem vághatom be egy hétköznap éjjelén az óriáskerék egyik kabinjába, s a város felett, a fények játékával megvilágított arcát bámulva nem kefélhetem meg. Festői lenne, érzem. Nem kergetek romantikus képzeleteket, csupán az élvezetet hajszolom; ahogy mindig.


Meglep, hogy Shinji mégis vállalkozna erre, méghozzá önként, ajánlkozás, fűzés vagy kényszer nélkül. Úgy fest, a kíváncsisága erősebb az iszonynál, ami jó. Azt már valóban bizonyította, hogy ha valamit akar, azért akármit elvisel, úgyhogy ezt megbeszéltnek ítélem. Csak tartanánk már ott, hogy elvigyem egy akkora körre! A gondolat is teljesen beindít. Az már annál kevésbé, amikor eszembe jut a szendvics a narancslével összeturmixolva. Addig se volt étvágyam, de azt meglátva azt hittem, ott fordul ki a belem. Bakari ért a kínzáshoz és az elrettentéshez. A biztonság kedvéért, miután közöltem vele, hogy embernek való ételt hajlandó vagyok enni, betette a hűtőbe azt a moslékot, hogy ne kelljen még egyszer megküzdenie a turmixszal, ha meggondolnám magam. Nyilvánvaló, hogy ezek után úgy ettem, mint a kisangyal.

- Gyanítom, hogy amin most te röhögsz, az keményebb annál, mint amin én mulattam az előbb – jegyzem meg a srácnak, miközben a fürdőbe megyek, hogy a kádba melegvizet engedjek. Tudom, hogy ez nem valami szálloda és nem is a minden luxussal és praktikussal felszerelt otthonom, de míg csorog a víz, azért megnézem, milyen kínálat uralkodik a fürdősók terén. Nem valami színes, illatos vackot keresek, bár kétlem, hogy egy ennyire férfias lakban ilyesmi előfordulna. Tengeri só lenne a legjobb, ellazít és méregtelenít. Meglepetésemre találok, így szórok a meleg vízbe valamennyit, elkeverem, aztán kimegyek Shinjiért.

- Viszonyítás kérdése – közli velem elvigyorodva. Nos... ebben van valami. Megint cipelem, aztán beteszem a kádba. Megkapaszkodik a karomban és először nem értem, mit akar, aztán szemeiben meglátom, hogy szédül. Csókot nyomok a szájára, ezzel arra késztetve, hogy lehunyja a szemeit, majd lefejtem magamról a mancsait és levetkőzöm, hogy betelepedjek hozzá. Lábai közé guggolok, szembe vele, aztán elkezdem lassan kihűteni a vizet. Odahajolok Shinjihez és forrón megcsókolom, miközben végigsimítok a combján. Felnyög és megremeg, amitől elvesztem a fejem, a kád falához nyomom, tenyerem a farkára simítom, s újra, szenvedélyesebben smárolom őt le. Szabad kezemmel végigkutatok a csapért, s elzárom a vizet, mert a srác bőre libabőrös lesz, teste a didergéstől reszket meg, márpedig azt akarom, hogy az élvezet járja át, ne az az érzés, hogy lefagy a töke. Gondoskodom róla, hogy ez ne történhessen meg. Belemarkolok hajába és hátrafeszítem a fejét, s végigharapdálom a nyakát, miközben folytatom a kényeztetését. Ismét nyögést csalok belőle elő és reszketést, ám ez nem csupán az én érdemem, hanem a hűtőfürdőé is, mely most már nekem is hideg. Még egy kicsit kibírunk benne, aztán... Meg egy nagy szart! Elhúzódom Shinjitől, s kiszállok a kádból, majd törölközőket kerítek. Gyorsan megtörlöm magam, a srác addig is hűl, utána viszont kiemelem a kádból és az ölembe véve leülök annak szélére, míg belecsavarom egy lepedőbe. Továbbra is reszket és a combjaimba kapaszkodva tartja meg magát, holott biztosan fogom őt. Nem baj, valószínűleg szédül.

- Szakmát válthatsz - közli vigyorogva, vágytól kicsit rekedtes hangon. - Ha megunnánk itt, simán kapnál állást Egyiptomban, mint mumifikálómester - heccel. Hülyeségeket beszél, de majd mindjárt betömöm a száját, csak előbb visszacipelem az ágyhoz, leteszem rá és kicsomagolom a törölközőből. Nem, mégsem a száját fogom megtömni, mert ahogy szétterül előttem, egyszerre akarom az élvezetét és a fájdalmát látni, s megszüntetni farkam lüktetését. Síkosítót kerítek, s minden különösebb cécó nélkül megujjazom a srácot azt használva. Pont azt látom rajta közben, amire vágyom, úgyhogy nem is húzom sokáig az időt, testébe furakszom. Nem törődöm igazán az ellenállással, de lassan csinálom, mert ártani azért nem akarok Shinjinek. Megkapó és izgató, ahogy szenved, szemeit összeszorítva, ajkát harapva, meglehetősen fájdalmas képpel, a lepedőt markolva élvezi, amit művelek vele. Megőrjít ezzel! Hajába marok, s máris dugni kezdem. Gyönyörködöm benne és nem telek be vele, pedig fürtjei közt lévő kezemen megtámaszkodom és markolom testét, ahol csak érem. Megint olyan hevesen reagál, hamar válik minden fájdalomból élvezet számára, holott talán túlságosan türelmetlen vagyok, nem bírok azonban lassítani a tempón és fékezni magam, hiszen legszívesebben alaposan beledöngölném most a matracba, de vigyáznom kell rá. Nem megy, lábait felhúzom, bal térdét majdnem a füléig tolom, s csak még vadabbul kefélem meg. Imádom a hangját, a látványát... Kegyetlenül élvezi, akkor is, ha mellette lüktet a válla, szédül, vagy mikor felpillant rám, kettőt lát belőlem, de mint ígértem magamban neki, teszek róla, hogy minden nyűgjéről megfeledkezhessen, így már majdnem a durvaságig elmenő hévvel és erővel hajszolom a kielégülésig, s tovább, míg engem is át nem jár a gyönyör.


Megvan a feelingje az ilyen baszásoknak is, mert az, ahogy az ember nem tud magáról, minden sejtjében a tombolást érzi, fantasztikus. Shinji is beleájult az orgazmusba, de még az arcán szétterülő mámor pár pillanatig jelzi, hogy ő is azt kapta, amit akart. Az izzadással sem lesz gondja, a bőre csillog a verítéktől, én pedig csókot nyomok szájára, majd lassan kihúzódva testéből és az ágyra engedve a lábait visszavonulok. Nem természetes, hogy ilyen rövid idő alatt ennyit izzadt, ráadásul a hőmérséklete sem hűl le egy bizonyos hőmérséklet alá, pedig még felette van a normál hőfoknak, ezért már nyúlok is alá, hogy visszavigyem a vízbe. Szép kis ébresztő, tudom, de nem evett, így pedig nem merek gyógyszert tömni belé. Az arckifejezése gyorsan fájdalmas grimaszba fordul és valamennyire magához is tér, ám szemein látom, hogy szédül. Beülök mögé, így kényelmes pozícióban tarthatom a karját és masszírozni kezdem az izmait. Próbálom csillapítani a fájdalmát és a lázát. Sokáig szótlanul ülünk, mert ő nem akar beszélni, én pedig hagyom lógni a csendet, hagyom, hogy feléledjen, összeszedje magát. Aztán csak meg kell kérdeznem pár dologról.

- Már tudnál enni?

- Azt... hiszem - feleli vacogva. Nekem sincs melegem, erősen fázom, néha remegés fut végig rajtam, kiver a libabőr, de máshogy nem tudom normálisan masszírozni, úgyhogy kibírom.

- Fájdalom? Szédülés?

- Tompán sajog a fejem és lüktet a vállam. A szédülés meg... már az lenne furcsa, ha nem lenne. - Egész jól sikerült letörni a büszkeségét, összeszedetten és nyíltan beszél a problémáiról. Jól van, akkor most kimászok innen... Aha, csak elzsibbadt mindkét lábam. Fasza. A kád szélébe kapaszkodva kelek fel, aztán megmozgatom a tappancsaimat, hogy kiálljon belőlük a zsibbadás. Amint elmúlik a kellemetlen bizsergés, kilépek a kőre, majd kiemelem Shinjit, s a korábban alkalmazott mozdulattal törölközőbe csavarom. Ismét az ágyon köt ki, de már teszem is az ölébe a tálcát, jelezve, hogy ennie kell. Magam részéről olyan éhes vagyok, hogy gondolkodás nélkül bekapok pár falatot. Kicsit noszogatom, mire kedvetlenül nekilát az evésnek. Lassan, önmagával megküzdve tolja le a falatokat a torkán, de tartom azt, hogy így még mindig kellemesebb elfogyasztani valamit, mint turmixban, afelől viszont kétségem sincs, hogy Bakari bepróbálja nála is az ellenem alkalmazott kínzási eszközt.


Nem eszik sokat, ám elégségesnek ítélem végül az elfogyasztott mennyiséget, a maradékot pedig betermelem, majd elnyúlok az ágyon. Át kéne húzni az ágyneműt, meg még a faszom tudja, mit kéne csinálni, de kezdek elfáradni. Fingom sincs, Bakari hogy bírta mellettem, vagy Shinji, viszont az is igaz, hogy ha nekem bajom van, én alszom, mint a bunda. Na gyerünk, ennek még nincs vége! Megerőltetem magam és felkelek az ágyból. Elveszem a tálcát, majd átpakolom a srácot a fotelba, hogy rendbe rakjam a fekhelyet. Mindenen huzatot cserélek, s mikor a testőrért megyek, az már hortyog. Hálát adok az isteneknek, mert hőemelkedésnél nem melegebb, az arckifejezése békés, a légzése nyugodt, úgyhogy elég lefektetnem és takarót húznom rá.


Zavar a rendetlenség, ezért a szennyest és a tálcát kirakom az ajtó mellé, de alighogy becsukom magam mögött az ajtót, kopogtatnak. Sarkon fordulok és kinyitom. Deon ácsorog ott, nekem pedig végig kell gondolnom, hogy kihasználjam-e azt a lehetőséget, hogy megbízom azzal, hogy figyelje kicsit Shinjit, addig én megpróbálok életet verni magamba. Oké, ez tetszik, döntöttem. Kinyúlok érte és a pólóját megragadva rántom be a szobába. Már akkor is elvörösödött, mikor a szemébe néztem, de most, hogy végigmér rajtam, érett eper színe lesz. Nem tudom, mit pironkodik, látott már meztelenül, bár az arckifejezésből ítélve járhatott itt korábban is, csak épp elég hangosak voltunk ahhoz, hogy tudja, kurva alkalmatlan lett volna bejönnie.

- Legyél szíves figyelni rá! - kérem meg szinte morogva. Ezen meglepődik, magyarázatra azonban nem méltatom, bevetem magam a fürdőszobába, leengedem a vizet, kiöblítem a kádat, aztán lefürdök és hajat is mosok. Némileg javít a közérzetemen, aztán az a cigi is, amit elszívok utána. Deon kíváncsian pillantgat rám közben. - Mi van?

- Te hogy vagy? - teszi fel a kérdését félénken, csendesen.

- Fáradok - vallom be. Elnyomom a csikket, a szekrényhez lépek és kerítek magamnak egy alsónadrágot, s felveszem. Visszahúzom a farmerem, ugyancsak a szekrényből pólót veszek ki és abba is belebújok. - Járok egyet, kávézok, telefonálok, meg ilyenek, addig ülj itt, vagy keríts valakit, akit nem akar majd kapásból kihajítani, ha magához tér! - kérem és utasítom egyszerre Deont. Szerencsétlen kölyök nem kap más választási lehetőséget, zsebre vágom a telefonomat, a cigis dobozomat, aztán otthagyom az alvó Shinjivel. Muszáj mást is csinálnom, mint őt ápolnom, különben elvesztem a türelmem. Egyébként sem áll meg az élet, törődnöm kell a dolgaimmal is.