188.

Tatsuki

Arra ébredek, hogy Shinji mocorog és furcsán veszi a levegőt, az arcán szétterülő kín pedig egyáltalán nem az a fajta, amelyet szívesen látok rajta. A szenvedését imádom és el bírnám viselni azt is, amit most él át, ezt a rosszfajta fájdalmat, ám nem akarom. Kockáztatom is az életem is azért, hogy megvédjem, próbálom megóvni az erőszakosságomtól és a durvaságomtól, mert ez a visszafogott, csendes, nyugodt és zárkózó srác többet ér nekem annál, hogy bántsam és többet annál, hogy ha mindent sikerül elrendeznem, nélküle akarjak élni. Hiányozna, ha nem lenne többé és Deon sem lenne elég erős ahhoz, hogy ebben a világban tartson, csak az, ha a kötelességtudatom és a hűségem láncával vezetne. Ám ez is csak időszerű lehetne, mert hűségesküm nem törném össze még az öngyilkossággal sem, ha ügyesen játszom a lapjaimmal, a kötelességeimet pedig minél hamarabb letudnám. Persze nem tervezek meghalni, mégis minden módon azon vagyok, hogy ha nem lenne számomra olyan, hogy holnap, az utána maradó dolgok rendben, rendezhetőek vagy rendezettek legyenek. A lényeg, hogy a két kölyök és Bakari kezelni tudja a helyzetet.


Megijeszt, hogy nem tudom, mi a faszt csináljak Shinjivel, hiszen fingom sincs, mi fájhat neki ennyire. Adjak neki fájdalomcsillapítót? A teste már erősen kezd a forró kategóriába érni, de ahogy az arcizmai és szemhéjai mozognak, arra következtetek, hogy álmodik, tehát azon a fájdalomcsillapító aligha segítene. Marad a felébresztés. Ám tudom nagyon jól, hogy ez nem mindig okos gondolat. Most vajon az? Simán agresszív lehet tőle és nekem támadhat, ami a sebének nem tenne jót. Szerencsére magától felébred, így fölémagasodom és próbálom megtudni, mi baja, miben segíthetek neki. Erre még ő akar engem megnyugtatni, mégis képtelen vagyok rá haragudni ezért a hülye húzásért, inkább csak megfogom a felém nyújtott mancsát, hátha csak az érintésemből akar erőt meríteni. Adok neki egy csókot is, aztán nem váratom meg, injekcióban fájdalom- és lázcsillapítót kap. Többet egyelőre nem tudok tenni, esetleg akkor, ha megmondja, mit akar. Megkísérelek értelmes mondatokban beszélni, megtudni, miért vágott olyan képet, mintha nyúznák, ám a válasz azt sejteti, Shinji fél attól, hogy Kitamura végül elkapja. Ez nem fog megtörténni. Azon leszek és minden emberemet, kutyámat, szövetségesemet és kapcsolatomat arra fogom ráállítani, hogy megvédjem őt, Deont és Jeremyt. A két kölyök a szememben a jövőt képviseli, Shinji pedig tökéletes vérebe marad Deonnak, s Bakarival ketten be tudnak tanítani még legalább egyvalakit kutyának, aki majd Jeremyre vigyáz. Mert Bakari sem fog örökké élni.


Azt hiszem, nem bírom tovább cérnával. A srác makacs és büszke, amit imádok benne, csak megpróbál ezek miatt úgy tenni, mintha nem ember volna, én pedig nem vagyok ápoló, sem orvos, hogy mellette maradjak végig, míg felgyógyul. A java részét túléltem vele, most már a saját, Shinjin kívül álló szükségleteim kielégítése lesz életbevágó, hiszen ha továbbra is csak heverészek, őrzöm és gyógyítgatom, vagy rövid úton bekattanok, vagy a tér- és mozgáshiány agresszívvá tesz. El akarok jutni a konditerembe, rajzolnom kell, mert szétrobban a fejem, annyi ihletem támadt, nem beszélve arról, hogy bizonyos ügyletek lebonyolításához személyesen kellek. Szükségem van a vadászat izgalmára, az adrenalinra, arra az érzésre, ahogy a vérem tombol, az ereim lüktetnek, a fejemben pulzál a vér, az izmaim feszítő érzetére, a győzelem és kínzás keserűen édes örömére. Igenis kell a veszély, a játszmázás, hiszen ebben éltem mindigis. Így hát holnap, talán csak délután vagy este, de lelépek innen.


Nem tudok mit kezdeni Shinjivel és ez bosszant. Parttalannak, céltalannak és megfoghatatlannak tűnik a helyzet, ami zavar, dühít, idegesít, mégis nyugodtan, összeszedetten mondom el neki, mire jutottam vele kapcsolatban, mennyire remek fiatal férfinak találom, s teszem fel a nagy kérdéseket, melyek megválaszolása elengedhetetlen szerintem. Célok nélkül nem értelmes az élet, nekem is mindig voltak terveim, mindig újabb vizekre hajtottam magam, amikor a régit már felfedeztem és kifosztottam. Mindent elértem úgy harminc év alatt. Bosszút álltam, rettegetté váltam, lett jogsim, kocsim, lakásom, akármire elegendő pénzem, jó kapcsolataim, bárkit megkefélhettem, aki megtetszett, élhettem kedvem szerint, megtaláltam a hobbim, létrehoztam az utókort, azokat, akik követnek majd engem, azokat, akik átveszik majd a helyem. Végigrobotoltam és -harcoltam az életem, de élveztem. Ha nem is minden pillanatát, mert sebekkel teli testtel, a halál szélén kurvára nem kellemes a lét, de utólag mind csupán szép emlék – mert túléltem. Túléltem mindent. Voltak veszteségeim, de arattam pár elsöprő győzelmet. És most itt vagyok a negyvenhármon túl egy fiamkorú sráccal az ölemben, rengeteg kegyetlen érzelmi leckén túljutva, s nagyjából magabiztosan jelenthetem ki: elégedett vagyok az életemmel.


Valahol elkeserít, hogy Shinji, ha így halad, nem tudhat maga mögött olyan tartalmas, őrült, élménydús és élvezetes életet, mint én. Nem hiszek abban, hogy ha meghalok, majd lepereg előttem életem filmje, de ha már végig kell néznem azt a több, mint négy évtizedet, amit leéltem, jó mozinak akarom tartani. Ezért pedig már nem kell küzdenem, hiszen mindaz, amit már átéltem, elégedetté tesz. És még mindig nincs vége! Elugrom kajáért és míg várom, hogy elkészüljön, a testőrszobába megyek. Kérdeznem kell pár dolgot Ryuuichitől. Rövid, de határozott kopogással jelzem, hogy be kívánok lépni, aztán megteszem. A munkáját kénytelen félbehagyni miattam, de nem fogom sokáig zavarni. Egy biccentéssel köszönök neki, s öles léptekkel az asztalához megyek.

- Milyen célkitűzéseid voltak élted során, melyeket elértél? - teszem fel neki nyugodtan az első kérdést mindenféle bevezető nélkül. Valószínűleg komplett idiótának néz, hogy egyszer csak megjelenek és ilyen kérdéssel állok elő, ám abban biztos vagyok, hogy ő is tudja, feleslegesen nem pofázok. Ahogy vártam, meglepődik. - Mire vagy büszke? - Meglehetősen nekiszegezve teszem fel a következő kérdést, méghozzá annak tudtával, hogy ilyet akárkitől nem lehet kérdezni, én viszont úgy gondolom, elég régóta tartozom részben a házhoz is Deonon és Shinjin keresztül, hogy ismerjék a stílusom és tisztában legyenek vele, hogy ha célom van valamivel, akkor azt annak megfelelően kivitelezem.

- Van két fiam, rájuk teljes mértékben. Családot akartam, sikerült. Van egy gyönyörű feleségem, akiért mindent megtennék és itt van Shinji, aki olyan, mintha a sajátom lenne, mindemellett méltó arra, hogy majd átvegye a helyem, ha úgy van. Van még mit tanulnia a kölyöknek az életről, de ugyanakkor tudom, hogy remek testőr lesz. Már most is az, de még van mit csiszolni rajta.

- Tudom - értek egyet vele abban, hogy a kölyöknek még van mit tanulnia és kell még némi csiszolódás számára, de huszonévesen ez természetes. Ha harmincöt évesen tartana itt, komoly aggályaim lennének, így azonban elégedett vagyok vele magam is. - És a további célok?

- A nagyobbik fiamat testőrnek szánom, hogy továbbvigye a családi hagyományokat, s ha úgy adódik, nyugodtan vonulhassak vissza azzal a tudattal, hogy két olyan testőrt kapott Asame mind a fiam, mind pedig Shinji révén, akik a pártfogoltját ugyanúgy remekül szolgálják majd, ahogy azt mi is tettük Naotoval. - Tehát a testőrélet maga a szolgálat.

- Tehát testőrként ez a normális életvitel, felküzdeni magad a főnökig, aztán amikor ez megvan, helytállni és mellette elkezdeni építeni a magánéletet, s gondoskodni az utódlásról? - kérdezem tömören össze is foglalva mindazt, amit kiszűrtem az elmondottakból.

- Az utódlás fontos, de nem mindenkinek az. Ez főleg az olyan testőrcsaládoknál jellemző, akik évtizedek óta szolgálnak egy yakuzát, ahogy azt tette Naoto és az én családom is. Generációk óta a Seichirou-házat szolgáljuk, ezért is volt dühös Naoto apja, mert a fia utód nélkül halt meg, ezzel megszakítva a hagyományokat.

- De akkor lényegében helytáll az, ahogy összefoglaltam – mondom némi feltételezéssel. Szükségem van némi viszonyítási alapra, mert nem akarok többet követelni Shinjitől, mint amennyi elvárható tőle. Azt viszont igen, méghozzá keményen.

- Tulajdonképpen lényegében igen, de csak ezeknél a családoknál. - Jó, ezt értem. - Az olyan kölyköknél, mint amilyen Shinji is volt, mikor idekerült, a motiváció inkább az, hogy legyen egy biztos állásuk, keressenek sokat, hogy támogassák a szülőket vagy csak mert vágyaik vannak. Shinji ilyen szempontból is más volt. A kölyök elég elszántan küzdött azért, hogy hozzánk kerüljön, hiába dobtuk ki innen Naotoval háromszor is. Elszánt egy dög volt, de nem csalódtunk benne, a legjobb eredményeket érte el, mindemellett céltudatos, de sosem beszélt a céljairól. - Hümmögök egyet. Nekem ezek szerint sikerült jól beletenyerelnem ismét a titkaiba.

- Így utólag azonban, gondolom, egyértelmű részben, hogy miért nem lehetett levakarni – jegyzem
meg egy félmosollyal. - Számára is fő motiváló volt a családja segítése, máskülönben a fizetését menő kocsira költötte volna, amit nagyon is akart, csak többre becsülte a húgai kényelmét a saját kedvtelésénél – teszem hozzá könnyedén -, mára pedig igazi testőrré vált, úgy vélem. - Bár ki tudja, lehet, hogy csak az alvilági virtus teszi. Nem tisztem megítélni, amit mondok, azzal pedig bizonyára Ryuuichi is tisztában van. - Mit szánsz még Shinjinek? - kérdezem meg.

- A saját helyemet - jelenti ki komolyan. - Nem, nem Asame mellett, mert ő Deonhoz tartozik, hanem mint a ház biztonsági főnöke - árulja el. - Remekek a képességei és sok mindenhez ért, főleg azokhoz a műszaki dolgokhoz, amik itt fontosak.

- Szökőévente egyszer dicsérek meg igazán valakit és ezt idén Shinji nyerte. - Függetlenül attól, hogy szökőév van-e. Bár az van, ez azonban lényegtelen. - Nem véletlenül – mondom meg őszintén, komolyan a férfinek. - Okita profi fejvadász volt, aki talán még nem is hibázott, Shinji mégis megfutamította. Ehhez képest az agyrázkódás és egy lövés csekélység. Gondoskodom róla, hogy ennek és még néhány apróságnak híre legyen az alvilágban, így ha Kitamura és az egész hozzáverődött korcsgyülekezet a múlté lesz, ugyanolyan nyugodtan sétálhat majd az alvilágban, mint Deon – osztom meg ezt Ryuuichivel. - Rábízok majd egy feladatot, amit még nem említettem neki, mert nem időszerű, de ha úgy adódik, oszd ki neki és ha szükséges, segítsd benne őt – kérem a férfit. Azt hiszem, abba a szövetségbe, amibe keveredtünk Asaméval, belefér az, amit most kérek a legjobb kutyájától. Nem tudom, ezt Ryuuichi is így gondolja-e, de majd kiderül. - Azt akarom, hogy egy hozzá hasonló hibrid vérebet neveljen ki Jeremy mellé – jelentem ki. - Hogy testőrből nevel kutyát, vagy fordítva, azt rábízom – teszem hozzá. - Valószínűleg Bakari segíteni fogja őt ebben a feladatban, azt azonban nem dönthetem el helyette, hogy Deont vagy Jeremyt szolgálja majd a későbbiekben. Deonnak már letette az esküt, Jeremynek azonban nagyobb szüksége lesz a segítségre, de azt is simán kinézem Bakariból, hogy mindkét kölyök mellett kiáll, amivel olyan szempontból még csak gondja sem lesz, hogy a srácok barátságot és szövetséget kötöttek egymással.

- Úgy lesz - feleli komolyan. - A kölyöknek úgyis kellenek még a tapasztalatok ahhoz, hogy átvegye  mindazt, amit én csinálok.

- Ez természetes, nyilván te sem húszévesen kerültél a posztodra - mondom. - Holnap lelépek Bakarival együtt, úgyhogy rátok marad Shinji - közlöm még, azzal elindulok kifelé.

- Rendben van - nyugtázza ezzel. Még biccentek Ryuuichinek, azzal visszamegyek a konyhába, magamhoz veszem az előkészített ételt és italt, aztán tálcán egyensúlyozva visszamegyek Shinjihez. A teát az éjjeliszekrényre teszem, s rögtön enni is kezdek, amint elhelyezkedtem, mivel farkas éhes vagyok. Nem nógatom a srácot, de szuggerálom, hogy egyen, mert szüksége van a táplálékra és a belőle nyert energiára ahhoz, hogy felépüljön. Lehet, hogy nincs étvágya, pár falatot azonban jobb lenne, ha letolna a torkán mégis.


Mond valamit, amit egy pillanatra nem tudok hova tenni, aztán eszembe jut, hogy mielőtt távoztam, a fejéhez vágtam pár, talán keresetlen mondatot, s noha eltelt egy idő, mire visszajöttem, ő csak ült itt és gondolkodott azon valószínűleg, amit mondtam. Csak kicsit lassan esik le, miről beszél, de nem tesz sem elégedetté, sem izgatottá különösebben. Meg akarom kefélni az óriáskeréken, s meg is fogom tenni, efelől nem kell aggódnia, ám ha célkitűzésként csak ennyit tud felsorakoztatni, inkább hallgasson, mert felbosszant, aztán lenyomok neki egy maflást, mint egy hülye kölyöknek. Nekem mindig volt stratégiám az életre, hosszútávú és rövidtávú is, s annyi mindent akartam, hogy valósággal tepernem kellett előre, ha mindent el akartam érni.


Mi az, hogy „rosszul választottam megint”?! Ezt a mondatot atomjaira kéne cincálni és minden egyes darabot megnövelni akkorára, hogy ha a sráchoz vágom, az fájjon neki, hátha az helyrerakja. Nem, nem fogja, a fájdalommal elboldogul, kivéve, ha a feje fáj. Még az elvesztést is feldolgozná, bár ahogy elmondja, nehezen. Elviselné, mert muszáj, de ha már ő is úgy vélekedik, hogy „semmi sem lenne olyan, mint volt”, akkor alaposan el kell gondolkodnom, mennyire lenne szükséges a jelenleginél jobban vigyáznom magamra, s azokra, akik fontosak Shinjinek. Az már csak hab a tortán, hogy képes lenne a halálomat vagy a rajta való túllépésemet követőn arra, hogy ne bonyolódjon bele újabb kapcsolatba. Szerintem ez a létező egyik leghülyébb hozzáállás, csak a biztosíték még mindig azon van leverve nálam, hogy „rosszul választottam megint”.


Asszem, választási lehetőséget adok a srácnak, nem tolom mindjárt az orra alá a kioktatásomat és a felmerülő kérdésemet. Nem azért nem faggatom a múltjáról, mert nem érdekel, hanem mert fogalmam sincs, beletenyerelek-e valamibe, amibe nem kéne. Viszonzottan sem komálnám a dolgot, ezért igyekszem időnként én magam mesélni, ugyanakkor kezdek szép lassan eljutni arra a szintre, hogy már nem számít, mit kérdez, kap rá választ. Csak Shinji sem az a kérdezős fajta. Viszont azt kéri, hogy mondjam meg a véleményem, úgyhogy megteszem, aztán körbekerülöm az engem érdeklő kérdést is.


Kissé elgondolkodtat azzal, amit mond a döntés, választás és párkapcsolat kapcsán. Valahol biztos igaza van, csak én vagyok az, aki dönt és nem választ. Én kiszemelek valakit, s eldöntöm, tetszik-e annyira, kívánom-e annyira, akarom-e annyira, hogy megbasszam. Párt nem választottam magamnak, csak egyszer, de magam részéről azt is döntésnek nevezném, hiszen Deonnal kapcsolatban úgy döntöttem, nem csak leteperem és megkefélem, hanem mindent előkészítek ahhoz, hogy hozzám költözhessen, felcipelem vagy felhívom a lakásomra, megdugom és megkérem, hogy legyen az enyém, éljen velem. Abban biztos voltam, hogy aki először elnyeri a seggét, ahhoz mélyen kötődni fog, ahogy abban is, hogy ezt nem tehetem meg akárhogy. Shinjivel megint más volt. Eldöntöttem, hogy kipróbálom, aztán azt, hogy nem állok ellen a kísértésnek, majd azt, hogy nem baszom ki a szalonból, nem utasítom vissza a felajánlkozását, majd megindult velem a szekér. Döntéseket hoztam, amiknek az lett a következménye, amit most élünk. Hogy választottam volna őt bármire is? Nem mondanám. Nem akartam a szeretőmnek se, csak akárhányszor jött, nem tudtam ellenállni annak a perverz vágynak, hogy kínozzam és keféljem, mint egy állat.


Meglepő módon a srác beszél arról a fiúról, aki miatt az egész kalamajkába belekeveredett. Szerette és ugyanúgy, ahogy én sem tudom, hiba volt-e szeretni Deont és áldozatokat hozni érte, úgy ő sem ezzel a Maoval kapcsolatban. Ugyanakkor szinte bosszantó, hogy ezeket összekössük azzal, ahol most tartunk. Tény és való, hogy ha Shinji nem lenne, valószínűleg már halott lennék, mert addig dugtam volna meg újra és újra Deont, míg valaki ki nem nyír, ami Asame haragját ismerve körülbelül a második vagy harmadik alkalom utánra tehető, sokat meg nem vártam volna, hiszen akartam a kölyköt. A kóstoló belőle csak még éhesebbé tett, túl jó volt ahhoz, hogy lemondjak róla, noha tisztában voltam vele, hogy ezzel évek munkáját baszom el, azt a kapcsolatot, ami kialakult köztünk, amivel mindkettőnknek egyaránt fájdalmat okozok, de szerintem abban az állapotban lettem volna akkora barom, hogy ezt tegyem. Ráépítettem az életem arra az ábrándra, hogy Deonnal lehetek és nem volt más alternatívám. Szerettem, kívántam, akartam, vágytam őt és ezzel nem bírtam mit kezdeni, őrjített és fájt. Nem is akartam volna ezzel a kínnal élni.


Shinji nagyon frappánsan és egyszerűen fogalmazza meg, mi volt a gondja a nőjével, amivel nevetést csal elő belőlem. Mit is vártam, hiszen versenyzik és a Deontól kapott verdájával mászkál, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy egy sportkocsival száguldoznak az emberek az utcákon. A véleményem most már azonban meg sem próbálom megtartani magamnak, ha már eljutottunk oda, hogy ilyesmiről beszéljünk. Utalok neki arra, hogy a választás nekem mostanában lett csak az életem része: megválasztom, milyen módon keféljem őt meg. Ha már a dugásnál tartunk... Azt már megbeszéltük, hogy mellettem nem hiányzik neki a seme szerep. És a nők? Faszt szophat a kapcsolatunk alatt eleget, imádom is, de két nagy dudát ha akarnék, se tudnék pótolni a számára. Meg azért a nővel való szex minden tekintetben különbözik egy sráccal folytatottól. Szerencsére úgy fest, neki sem lesz nagy érvágás, hogy a szebbik nem nyújtotta élvezetek a kapcsolatunkból kimaradnak és hiányát sem fogja ennek érezni. Szeretem én a nőket, csak azok, akiket meghúznék, hónapokig tartó puhítást igényelnek, meg az ágyban is másfajta bánásmódot, mint egy srác. Shinji mellett ehhez se időm, se kedvem. Persze szajhákat bármikor megdughatnék, de abban mi az élvezet? A tüzes, harcias, veszélyes nőket preferálom, fizetni meg nem akarok egy nőért, annyit nem ér. Arról nem beszélve, hogy nővel elsősorban akkor kezdtem, ha gyereket akartam, tizenhárom pedig azt hiszem, elég lesz.


Feljön bennem a kíváncsiság is, milyen az ízlése, mert ezt még sosem tudakoltam tőle. Nem mintha számítana, ő sem illeszkedik teljesen az én ideálomhoz, sokkal izmosabb és magasabb annál, mégis imádok Shinjivel lenni. Az izmainak, aktivitásának és kiképzésének hála méltó ellenfél a számomra, s azt hiszem, ezt többre értékelem a gyenge kis ukéknál, akiket annyira kedvelek. Ráadásul ezt a srácot tényleg csak én kaptam meg, másnak valószínűleg oda sem bírná adni magát, úgy legalábbis semmiképp, ahogy nekem. Kitamura megdugta, de hamarosan az enyészeté lesz az a görény, s akkor valóban én leszek az egyetlen, aki elmondhatja magáról, hogy bitorolja Shinji seggét.


Szóval a szőkék... Se srác, se szőke, de még csak az apja sem vagyok. Szerencsére. Ifjú koromban voltak húzós ügyeim, meg kellett harcolnom a helyemért, nem vettek elég komolyan zsenge korom miatt, aztán végrehajtottam pár olyan gyilkosságot és lebonyolítottam pár olyan ügyletet, amivel kivívtam magamnak az elismerést és azt, hogy féljék a nevem.


Tessék, a rettegett alvilági, aki olyan brutális és bravúros tetteket hajtott végre, most egy fiakorú kölyköt ápol, mintha a sajátja volna, de jobb a kapcsolata vele, mint vér szerinti kölkeivel. Ez a srác... megfogott és azóta is fogva tart. Talán tudnék szabadulni, de nem akarok. Arra vágyom, hogy ez most sokáig tartson, mert nélküle már nem tudom, milyen vagy mi lenne. Ma majdnem elvesztettem, ezért kibaszottul örülök annak, hogy az ösztöneim szerint cselekedtem, hogy nem hagytam egyedül a lakására menni, s be kell látnom, az a félelem, hogy meghalt vagy meghalhat, annyira megriasztott, hogy azt nem lehet leírni. Minél több időt akarok vele tölteni és minél több dolgot csinálni vele, amíg még megtehetem. Bármennyire is keményen védem, benne van a pakliban, hogy megölik, ahogy az is, hogy engem is, ez pedig... kétségbeesetté tesz. Akarom őt! Lassan ugyanannyira, mint korábban Deont.


Különleges a számomra, ezért másfajta csengőhangot akarok adni neki, ha hív, hogy amint felszólal az a dal, tudjam, hogy ő keres. Deonnak és Bakarinak van külön zenéje, egyébként mindenki az alaphangok közül kiválasztott, még elviselhetőnek nevezhető dallammal csilingel. Persze ennek a feladatnak a megoldása sem olyan egyszerű Shinjivel, mint amennyire lehetne, mert ahelyett, hogy megadná magát, húzza az agyam. Hihetetlen, hogy csak mosolyogni tudok rajta.

- Mit is akarsz most tulajdonképpen? - vonom kérdőre, mert azt látom, hogy ő nagyon bele van bújva a tapipados szupertelefonjába, de azt nem árulta el, én miért kaptam kézbe az én egyszerű, tőle kapott herkentyűmet.

- Mindjárt megtudod - válaszol vigyorogva, miközben előkeresi végre azt a zenét, ami igazán az ő stílusát, ízlését tükrözi és elindítja. Furcsa zene és egy nagyon kellemes férfihang szólal fel a csodakészülékből, nekem pedig félmosolyra húzódik a szám. Nem is rossz, noha nem az én ízlésemhez való, mégis azt hiszem, lesz benne összefüggően fél perc, amit csengőhangként használhatok. Figyelem Shinjit, a hangzást igyekszem egyeztetni vele, addig nem is szólalok meg, míg csend nem lesz.

- Ebből úgy fél perc kell nekem, méghozzá onnantól, hogy... Inkább indítsd el megint, majd szólok! - kérem, mert első hallásra nem igazán tudom megmondani, melyik az a rész, ami tetszett. - Nagyjából a közepén lehetett egy líraibb rész...

- Oké - mondja és elindítja újra a zenét. Kicsit áthajolok a telefonja felett, aztán intek, amikor elkezdődik az a rész. Nagyjából egy percnél kezdődik és úgy az ötvenedik másodpercnél intek, jelezve a második vágás helyét. Nem épp fél perc, de mindegy. Shinji babrálni kezd az okostelefonnal, gondolom, megvágja a zenét, ahogy jeleztem neki, hogy kellene, ezért elhúzódom tőle és csak figyelem őt munka közben, mert imádom, mikor átszellemül, végül átküldi. - Megfelel? - Nem válaszolok azonnal, előbb meghallgatom, aztán elégedett mosolyra húzom a szám, beállítom az ő csengőhangjának, majd elvéve a sráctól a saját ketyeréjét mindkettőt az éjjeliszekrényre teszem vissza és egészen közel húzom magamhoz Shinjit. Megint kívánom őt és ennek nyomatékot adva a nyakára hajolok, majd egy apró csók után megharapom. Most nem durván, még csak fájdalmat sem okozok ezzel a srácnak, kezeimmel pedig végigkúszom testén, ő pedig jólesően felszusszan. Imádom, amikor ezt csinálja és bánja a kórság, hogy nem nádszál vékony, az izmai sokkal jobban tetszenek. Még közelebb húzom magamhoz, úgy, hogy összesimuljunk, érezzük egymás vágyát, s elégedett mosolyra húzom a számat, mert neki is már ennyi elég, hogy beinduljon. Belemarkolok a seggébe és kicsit hátradőlve húzom teljesen rá az ölemre, majd egy könnyed csípőmozdulattal meghintáztatom. Kellemesebb lenne a farmer nélkül, mit ne mondjak, ezért letolom az ágyra és felállok levetkőzni.


Shinji figyel engem, míg megszabadulok a cuccoktól, nekem pedig nagyon tetszik ez. Imponál a nyílt tekintet, amivel bámul, valósággal feltüzel, pedig nem panaszkodhatok olyasmire, hogy gond lenne a hevességemmel már most sem. Amint megszabadulok minden ruhámtól, feltérdelek az ágyra, megragadom az állát és belemarkolok a hajába, s lassan felfelé emelve fejét megcsókolom. Minden vágyam kifejezi az a forró csók, amit kap, ám most nem hagyja, hogy leteperjem, ez azonban nem a megszokott ellenállás. Mást akar, vagy máshogy, ezért leülök az ágyra, mire visszaül az ölembe. Jobban szeretem kiteríteni, de jó lesz így, legalább zavartalanul gusztálhatom a testét és az arcát. A mozdulatai is elég összetettnek tűnnek ahhoz, hogy hagyjam fölém kerekedni, noha azért a tekintetében látható, hogy szédül. Végigsimítok feszes, kemény combjain, hátranyújtózom egészen a fenekéhez és újból belemarkolva csókot nyomok a szájára, majd egy pillanatnyi szemöldökfelvonással és mosollyal igyekszem megtudakolni, mire készül. Válaszul elvigyorodik, aztán a nyakamhoz hajol. Élvezem, ahogy végigharapdál a bőrömön, most kivételesen egyszerűen csak hagyom hátsóját és combját simogatva, fogdosva, mert ez esik jól. Kezével a mellkasomra kúszik, aztán rövidesen a farkammal kezd játszani, nekem pedig újabb mosoly húzódik a számra, mert tudom, hogy azt akarja, minél hamarabb a magamévá tegyem. Kis türelmetlen. De nem, most nem eheti forrón a kását, hiába folytatja a bőröm harapdálását és a kézimunkát, csak húzom, eljátszom a teste azon részeivel, melyek elég érzékenyek, hogy ha végigcirógatok rajtuk, megremegjen. Elbűvölő, ahogy a bőrömbe fojtva néhány nyögést igyekszik tagadni, hogy jó úton haladok a megőrjítéséhez. Vigyorgok rajta, s kezembe veszem a farkát, hogy nagyon lassú játékkal kínozzam meg, mert imádom, mikor szenved, gyötri a vágy, szűköl, nyög és megremeg, amikor már alig tud észnél lenni.


Küzd, persze, hogy küzd. Nem ő lenne, ha nem tenné és nem imádnám annyira kínozni, ha nem nyújtana annyira megnyerő látványt az elködösült tekintete, amit gyorsan elrejt azzal, hogy a vállamra támasztja a homlokát. Természetesen sandítok rá, minden nyögését élvezem, ahogy azt is, mikor megremeg másik kezem cirógatásától. Mancsa megáll a farkamon, tudatát elködösíti a kéj, noha percekkel ezelőtt még birtokolni akart.

- Mit szeretnél most? - kérdezem gonoszul, dorombolva. Nem azért, mert nem tudom, egyszerűen többet akarom hallani a hangját és azt elérni, hogy kérjen.

- Meglovagolni - nyögi vágytól rekedt hangon. Hmm... Nem gondoltam, hogy ilyen könnyen fog menni. Állánál fogva leemelem fejét a vállamról, majd jutalmul csókot nyomok a szájára azért, mert kimondta, aztán síkosítót kerítek az éjjeliszekrény felső fiókjából. Persze közben nem hagyom abba a játszadozást vele, s hamar csatlakozik az ingerléséhez az is, hogy lassan megujjazom őt. Kicsit megfeszül az első pillanatban, de gyorsan túljut rajta, élvezve engedi át magát nekem, s nyögve, remegve kezdi újra az izgatásomat. Rövid időn belül kihúzom belőle az ujjam és megfogom a csuklóját, hogy ne csinálja tovább, aztán belemarkolva a seggébe megemelem, jelezve, hogy most már meglovagolhat. Szinte azonnal megkapaszkodik jobbjával a vállamban, s bal kezével hátranyúlva igazítja be a farkam, majd az ölemre ereszkedik. Felnyög, arcára fájdalom és élvezet ül ki, mégis mozdul, kellemes tempóban emelkedik és süllyed rajtam. Most eleresztem, hagyom érvényesülni, csupán hátratámaszkodom könyökeimre és figyelem Shinjit. Megvárom, míg a fájdalom a múlté lesz, s lassú lökéseket viszek be neki, mikor épp visszasüllyed az ölembe. Mindig egyre mélyebbre igyekszem hatolni benne, ami mindkettőnknek ugyanannyira jó. Hamarosan megtámaszkodik a mellkasomon és hangos nyögések szaladnak ki a száján, a remegései pedig észveszejtőek. Előre csúsztatom a kezeimet annyira, hogy meg tudjam fogni a térdeit, noha attól nem tartok, hogy leszédül az ágyról, inkább jobb szeretném a markomban tartani őt.


Annak ellenére, hogy szédül, mozgásra sarkallom a lökéseimmel, majd inkább hátradőlök teljesen és a csípőcsontjaira fogok, de nem húzom bele a mozdulataimba, nem irányítom most Shinjit, maximum segítem. Gyorsít, hajszolni kezdi a gyönyört, majd megfeszül és hangosan felnyög. Erősebb lökéseket kap, amivel fokozom a gyönyörét, s én is elélvezek. Mindketten zihálunk, noha ő erősebben, ami vigyort csal az arcomra, rajtam támasztó kezeit pedig végigsimítom. Érzem és látom a srácon, hogy képtelen ezután megmozdulni is, ezért felhúzom az ölemről, majd elfektetem az ágyon, mellé telepszem megtámasztva a fejem. Tudom, tök alá nem kell karó, de látni akarom őt. Figyelem az arcát, miközben ujjaimmal érintőlegesen csíkokat húzok a testére. Élvezem a megremegéseit és rándulásait, azt, hogy még most is elő lehet csalni belőle apró hangocskákat.

- Shinji – szólítom meg csendesen. Kivárom, míg rám tud figyelni, a cirógatását is abbahagyom, ő pedig fáradtan felnéz rám. - Keríts magadnak egy társat – kérem komolyan. Tisztában vagyok vele, hogy remekül megvan egyedül, nem is kell sokáig elviselnie azt, akit maga mellé választ, hiszen már közel járunk ahhoz, hogy összecsapjunk Kitamurával, ez azonban fontos lépés, amennyiben élni akar. Vadásznak rá és Okita csak az első volt, akit ráküldtek. Úgy fest, Kitamurának már mindegy, ki öli meg a srácot, csak halott legyen, vagyis érzi a vesztét, ennek ellenére hatalmas balhéra számítok és méltányolnám, ha Shinji nem baszná el azzal, hogy makacskodik, s nem teljesíti a kérésemet, mert ha meghal, okafogyottá válik a harc. Persze akkor is lerohanjuk Kitamuráékat, ez kétségtelen, és elpusztítunk mindent és mindenkit, de minden más lenne a srác nélkül, én pedig nem akarom tudni, az milyen állapot lenne.


Nem kell vele harcolnom, hogy belemenjen abba, amit kérek, mert aprót bólint, beleegyezik. Nem tudom, mi ütött belé, hogy még ösztönből sem áll ellen, mindenesetre azért egy kicsit mégis örülök most ennek.

- Ha tudsz, válassz olyan társat, aki korod körüli és tanítható az alvilági életre – teszem hozzá.

- Mik a terveid? - kérdezi csendesen. Meg sem lepődöm, hogy továbbgondolja a kérdést.

- Akarok Jeremy mellé is egy olyan testőrt, mint te és azt akarom, hogy te tanítsd és képezd – válaszolom nyíltan.

- Túlságosan megbízol a képességeimben, de legyen. Megkapja Jeremy a testőrt. - Ebbe is könnyen belement.

- Ez legyen az én gondom. - A lényeg, hogy beleegyeztél. Elégedetten felülök, majd cigarettát kerítek és rágyújtok. Lényegében most tartok ott, hogy elrendeztem a dolgaimat. Ez valahol felemelő érzés, mert nem gondoltam volna, hogy ilyen rövid időn belül sikerül, valahol elkeserítő, hiszen ha készen állsz a halálra, eljöhet érted, márpedig én most kezdem igazán élvezni az életet. A múltamban is vannak jó szakaszok, a lényeges része a létezésemnek, a pezsgés azonban épp csak elindult.