190.

Shinji

Reggel Tatsuki forró csókkal ébreszt, majd maga alá fordítva simít végig testemen. Vágyom rá és ő is rám, ez pedig minden gondomat és nyűgömet hirtelen feledteti el velem. Percekig zihálok alatta, s neki is kell néhány perc, míg kihúzódik belőlem, majd mellém fekszik, hogy rendezze légzését. Csak figyelem őt sokáig, s mikor már mindketten lecsillapodtunk, felülök én is az ágyban. Egyre jobb a helyzet az agyrázkódással, s most lázam sincs szerencsére, így Tatsuki tartókötést tesz vállamra, majd kaját rendel nekünk. Csendben reggelizünk, a hangulat valamiért most nem olyan, mint volt. Nyomasztó... Talán ez a legmegfelelőbb kifejezés rá. A reggelit követően Tatsuki beveti magát a fürdőbe, lezuhanyzik, majd nekiáll öltözni. Szó nélkül figyelem őt, komótosan szívva cigarettámat, s mikor magához veszi a telefonját és a cuccait, már tudom, hogy nem tarthatom őt vissza. Menni akar. Az ajtóhoz lép, még vet egy utolsó pillantást rám, tekintetünk találkozik, azzal kilép a szobából. Sosem volt az a búcsúzkodós fajta és én is rühellek búcsúzkodni.


Egy darabig csak bámulom az ajtót, majd elnyomom a csikket a hamutartóba, s az éjjeliszekrényre ügyeskedem azt. Iszok és elvackolva magam hunyom le szemem. Kibaszottul nincs kedvem ébren lenni jelenleg. Nagyot sóhajtok, mint aki épp nem kap levegőt, mert valami nyomja mellkasát. Ragaszkodom Tatsukihoz és ez a ragaszkodás kezd túlnőni rajtam egyre jobban. Kezd teljesen más lenni, mint korábban volt, de még nem merem kijelenteni biztosan, hogy szeretem. Lehet, ideje lassan dobbantani ebből a kapcsolatból, mielőtt valami olyanba élem bele magam túlságosan, ami nincs és talán soha nem is lesz; hogy viszont szeret.


De...


Nem akarok...!


Nem tudom, mikor nyom el az álom gondolkodás közben, de csak arra ébredek meg, hogy hűvös kezek érnek homlokomhoz. Nincs sem erőm, sem kedvem rápillantani látogatómra, de végül mégis megteszem. Bakari áll mellettem fecskendővel a kezében, majd beadja nekem a szert, ám mielőtt megtehetném, hogy visszaalszom, még teát diktál belém, s lelkemre köti, hogy nem szeretné, ha kikelnék az ágyból. Nem is érzem úgy, hogy ez menne, így csak rábólintok kérésére és hagyom, hogy elnyomjon a szer és az álom megint.


Persze nem is én lettem volna, ha ezt nem szegem meg alig pár órával később, de megtanultam a leckét. Órákig kínlódtam az ágyban fekve, láztól elgyötörten, és arra se volt erőm, hogy telefonom elvéve a szekrényről szóljak valakinek. Végül Ryuu volt az, aki betévedt hozzám és aggódó apaként ült mellettem sokáig hűtve testemet, míg újra el nem nyomott az álom. Bakaritól persze bezsebeltem egy alapos fejmosást miatta, ez után az egész napot átaludtam szinte, csak annyira keltett fel mindig valaki, hogy megitasson, én pedig nem küzdöttem senki akarata ellen, nem volt kedvem vitázni és szólni sem senkihez.


Másnap reggel ébredek meg újra. A fejem tompán lüktet, és a vállam is sajog, de muszáj kijutnom a mosdóba, szerencsémre azonban legalább a kettőslátás és a szédülés nem kínoz már. Kimászom a fürdőbe, hogy könnyítsek magamon, majd visszafekszem. Hallom nyílni szobám ajtaját, ezért alvást színlelek. Persze Bakarit nem tudom átejteni, nem is akarom igazán, csak senkihez sincs kedvem.

- Helyzet? - kérdezi tömören, miközben minden szarozás nélkül nekiáll megvizsgálni, majd hagyja, hogy felüljek. Pókként átfutja a kezeimet, majd szemhéjam felhúzva nézi meg szemeimet, pupillámat. Ellenőrzi pulzusom is és végül kinyújtatja velem nyelvemet is.

- Fáj a fejem, lüktet a vállam, de legalább most már belőled is csak egy példány tartózkodik a szobában - válaszolok neki.

- Kibírod, vagy kell fájdalomcsillapító? - kérdezi, miközben kurta, precíz mozdulatokkal eltávolítja a kötést a sebről, majd a megfelelő cuccok előkerítése után ellátja azt. Természetesen hideg, majdnem kifejezéstelen arcot vág, ahogy általában mindig, s elsősorban most már csak a sebbel törődik, noha több mindent is vizsgált az elején, nem csak a hőmérsékletemet.

- Kibírható. Nem igazán akarok több gyógyszert már.

- Jó hozzáállás, de ha nem bírod, hívj fel valakit - mondja komolyan -, mert nincs értelme a felesleges szenvedésnek. Maradjon kicsit levegőn, egy óra múlva visszanézek. - Bólintok neki, hogy rendben, s miután távozik, ismét elfekszem az ágyban magamra húzva a takarót, s lehunyom szemem.


Arra ébredek, hogy megint nyílik az ajtóm és ahogy felnézek, ismét Bakarit látom meg bejönni a szobába. Ezek szerint sikeresen bealudtam megint, s most rohadt gyorsnak tűnt ez az egy óra. Kelletlenül ülök fel az ágyban, hogy a férfi megint megvizsgálhasson. Jól vagyok, csak fáradt és ezt neki is elmondom, s mivel megígérem, hogy jófiú leszek - ugyanis rohadtul aludni szeretnék még - továbbra is szabadon hagyja a sebet, ám tudatosítja bennem, hogy egy óra múlva újra visszajön ellenőrizni. A kérdésre, hogy szükségem van-e valamire, csak nemmel felelek, így Bakari már távozik is, én pedig visszafekszem aludni. Nem igazán megy a dolog, ezért csak fekszem az ágyon és hol a plafont bámulom, hol pedig telefonom nyomkodom unalmamban, de semmi nem köt le. Írok Ryuunak egy sms-t, hogy hozza be a laptopom valamikor a nap folyamán, mielőtt megöl az unalom. Megvárom Bakari jöttét, s miután visszakötözi a sebet és távozik, lefekszem, jobb híján aludni.


Többször is megébredek persze, hol arra, hogy Ryuuichi jön be, hol pedig Deon kukkant be hozzám, de egy álmos pillantásnál többre egyiküket sem méltatom. Nem érdemlik meg ezt, tudom, de nem lennék képes jópofizni jelen pillanatban senkivel, Deon azonban nem adja fel, többször is visszatér, s az egyik alkalommal Yoru is vele van. Halkan beszélgetnek, azt hiszik, alszom, éppen ezért nem is maradnak sokáig. Túlaggódják magukat, feleslegesen.


Két nap telt el azóta, hogy Tatsuki lelépett, s ahogy kisétált szobám ajtaján, az egész olyan véglegesnek tűnt, mintha többet nem látnám őt újra, bármennyire is tudom, hogy nem így van. Legalábbis szeretném ezt hinni. Hogy a francba jutottam idáig? Gőzöm sincs. Nem számít, hogy néha durva, hogy őszinte és nyers, mert ezek azok a tulajdonságok, amiket megkedveltem benne. Tudom, hogy huszonhat évesen azt kijelenteni, hogy más nem kellene, ha egyszer véget érne minden kettőnk közt, felelőtlenség, de azt hiszem, többet nem vágynék senkire. És ezek nem csak üres szavak. Mióta elment, a hangulatom pocsék, az egyetlen dolog, ami itt maradt belőle, az a párnámon hagyott illata. Aznap úgy öleltem magamhoz azt a kispárnát, mint egy elveszett kölyök a játékmackóját. Elveszettnek éreztem magam nélküle és egy szentimentális baromnak.


Most pedig itt ülök az ágyban laptoppal az ölemben, amit tegnap Ryuuichi hozott be nekem és a testőrök aktáit olvasgatom, hogy megtaláljam azt az embert, akit bártan Jeremy mellé merek majd adni, és aki egy darabig a társam lesz, míg a Kitamurás balhénak vége nem szakad. Nem könnyű választani és a kedvem is elment egyelőre az egésztől, így félrerakom a gépet magam mellé és elfekszem az ágyban. Harmadik napja nem tudok semmit Tatsukiról és ez kibaszottul bosszant, így kezembe veszem a telefonomat, hogy sms-t írjak a férfinak, de mikor a szövegbevitelre kerül a sor, egyszerűen nem tudom, mit írhatnék neki.


Ismét visszaveszem a gépet az ölembe és most csak találomra nyitogatok meg aktákat. Hayashi Yoshimi. A srác idén lesz huszonöt, Deon pedig kedveli őt, ahogy Raktarit és Terukit is. Megnyitom a vele kapcsolatos dokumentációkat és olvasni kezdem őket. A srác egész jó eredményekkel rendelkezik és Ryuuichi is ígéretes újoncként írt róla a kiértékelésekben. Nekem sincs bajom vele, ami azt illeti. Régebben lógtunk együtt a testőrpihenőben, bár nem volt alkalmunk túl sokat beszélgetni sem. Azt hiszem, ő tökéletes lesz Jeremy mellé. Az ösztöneim legalábbis ezt súgják. Ráadásul tanulékony, ami nagy előnyt jelent, ha fel akarom őt készíteni rendesen. Elégedetten csukom össze a laptopot és veszem kezembe újra telefonomat, hogy megírjam Tatsukinak, mire jutottam: "Azt hiszem, megtaláltam a megfelelő embert Jeremy mellé. Megvitatnám veled a dolgot." - küldöm el neki az üzenetet, remélve, hogy teljesíti burkolt kérésemet is; eljön, ha előbb nem, este. Magam mellé letéve a készüléket hunyom le szemem. Nem tudom, mikor fog válaszolni, ha fog egyáltalán, bár nekem eddig mindig azonnal visszaírt általában. Ám most a percek csak telnek anélkül, hogy a készülék jelezné, üzenetem érkezett és ez rohadtul nyugtalanít.


Húsz perc, fél óra telik el, mikor végre megszólal mellettem a mobil, én pedig már nyúlok is érte. Tatsuki írt: "Hol? Mikor?". Azonnal írom is meg neki a választ: "Ha ráérsz. Bakari nem enged ki még az ágyból." - küldöm el a rövid tájékoztatást neki, s most nem kell sokat várnom arra, hogy feleljen, mert szinte azonnal megteszi: "Egy óra múlva ott vagyok.". Elrakom az éjjeliszekrényre a készüléket, s kikelve az ágyból teát töltök magamnak. A szobában nincs rendetlenség, amennyit az elmúlt napokban úgyis kimozdultam az ágyból, nem volt, ki felfordulást tegyen, az ágyat azonban mindenképpen megigazítom. Ezt mindennap megjátszottam, még akkor is, mikor épp szarul voltam, mert zavart. Okoztam is vele, azt hiszem, meglepetést rendesen.


Tatsuki tényleg egy óra múlva megjelenik, s mikor belép a szobába, kikelek az ágyból. Úgy fest, mint aki a csatornában járkált, de már meg sem lepődöm ezen. Csupa mocsok, a ruhái nedvesek, hulla fáradt, és ez látszik is az arcán, a haja pedig összeállt. Azonnal a fürdő felé veszi az irányt, én pedig követem őt, s csak figyelem, ahogy megszabadul ruháitól. Miután levette a cuccait, fegyvertelenítette őket, arra kér, hogy lehetőleg holnap délre legyenek felvehető állapotúak, aztán beáll a zuhanyzóba, én pedig magára hagyom behúzva magam mögött az ajtót, ruháival a kezemben.


Míg ő zuhanyzik, fülemhez emelem a telefont és megkérek valakit, hogy intézkedjen Tatsuki öltözete ügyében. Átadom a megjelenő srácnak a cuccokat, s mindenképpen arra kérem, hogy ha lehet, végezzenek vele még ma és hozzák is vissza. Tudom, hogy azt kérte, holnap dél, de nem érdekel, nem akarok ezen baszakodni másnap, hogy mi van már a cuccaival. Így a biztos. Leülök az ágyra és rágyújtok, miközben kezem kiakasztom a nyakamban lógó pólyából, melyet valamikor reggel rakott fel rám Bakari, mikor bejött megnézni, hogy vagyok. Szerencsére lázam nincs már, csak hőemelkedés, aminek hála még mindig nem hagyhatom el a szobámat, de nagyon remélem, hogy holnapra ez az egész baromság elmúlik, hogy tudjam komolyan is intézni a rám bízott feladatokat. Már ha Bakari hagyja majd.


Percekkel később keveredik elő Tatsuki, haját törölgetve, meztelenül jön ki a fürdőből, majd leül mellém és rám néz. Akkor megint játsszuk azt, hogy bőbeszédűek vagyunk. Hát jó. Látom rajta azonban, hogy kurva fáradt, biztos vagyok benne, hogy semmit nem aludt ebben a három napban. Elveszem laptopom és megnyitva rajta a srác aktáját fordítom felé a gépet. Tatsuki megnézi az aktát, bólint párat, majd egyszerűen jelzi, hogy inkább később és végül kidől aludni. Mosolyogva csóválom meg fejem, s elrakva a gépet takarót húzok rá, majd elfekszem mellette. Sokáig figyelem őt csendben, ám egyenletes szuszogása engem is elnyom.


Pár órával később megébredek arra, hogy ki kell mennem a mosdóba, így óvatosan mászom ki az ágyból és támadom be a fürdőt, hogy könnyítsek magamon. Kezet mosok és arcot, majd visszatérve a szobába iszok pár korty teát és visszafekszem Tatsuki mellé. Hozzásimulok fejem vállára hajtva, mellkasát átkarolva, majd ismét lehunyom szemem. A közelsége most kellemesen elnyugtat, s ennek köszönhetően ismét elnyom az álom.


Nem tudom, mennyit sikerül megint aludnom, de arra ébredek meg, hogy Tatsuki mocorogni kezd mellettem, így álmos fejjel emelem rá tekintetem. Remek. Sokkal éberebb, mint én vagyok jelenleg, holott ő nem aludt három napig. Vicces. Beletúr hajamba, mire elmosolyodok, majd csókot nyomok ajkára és kikelek mellőle.

- Kávé, kaja?

- Te mit pattogsz? - kérdezi meg felülve, aztán kikel az ágyból és az eddig szorongatott törölközőt a dereka köré csavarja. - Én farkas éhes vagyok, de majd akkor kiszolgálhatsz, ha nyoma sem sok lesz annak a lövésnek - közli szigorúan. - Neked kell valami? - teszi fel a kérdést és már az ajtó felé indul.

- Jöhet egy kávé és kajálok veled - ülök vissza az ágyra. Komolyan eszem-faszom megáll. Végre Bakari nem csesztet, erre Tatsuki keményít be. Semmi gond, Shinji fiam, úgy jó az élet, ha zajlik. Ráadásul haragudni se tudok rá, csak jót mosolyogni rajta. Mikor visszatér tálcával a kezében, a derekára csavart egy szál törölközőben, alaposan végigmérem őt. Ezért a kiszolgálásért és látványért már megéri nem ugrálni és jókisfiúnak lenni. Határozottan éhes lettem. Rá. Úgy helyezkedek az ágyon, hogy a tálcát közénk tudja tenni, s miután leült, nekiállunk enni.

- Miért választottad őt? - kérdezi meg, miután lenyelte az első falatot.

- Az eredményei kiválóak, tanulékony és elszánt. A jellemzése alapján Ryuuichi is ígéretes újoncnak titulálta, mindemellett testőrdinasztia sarja. A logikai teszteken kimagasló eredményt ért el, bár azok a tesztek... - vonom meg vállam. Szerintem az összes gagyi és még egy óvodás is simán elboldogul velük, de ez én vagyok. Másnak nem biztos, hogy ennyire könnyű. - Ryuuichi értékelései szerint jók a meglátásai, hamar össze tud rakni dolgokat kellő információ birtokában, ám egyelőre én csak a papírjai alapján tudok dönteni. Mindenképp tesztelni fogom, mert a leírtak alapján látok benne fantáziát.

- És ha azt mondom, dugja a kölyköt? - veti fel, de nem igazán úgy, mintha kételkedni lehetne abban, amit állít ezzel. Megint csak megvonom a vállam.

- Volt már rá példa a történelemben, hogy a testőr kefélt a gazdájával és boldogan éltek, míg meg nem vénültek. - Tatsuki grimaszol egyet, jelezve, hogy nem tetszik neki az, amit hall. Ez van.

- Nyilván ismered is valamennyire ezt a Yoshimit, ugyanakkor Jeremyt is - szólal meg. - Egy kutyának előnyére válhat egy ilyesfajta kapcsolat, elszántabbá, elkötelezettebbé teszi, a kölyök viszont egyelőre kurva messze van attól, hogy helytálljon, még nem tud megfelelően lavírozni és amilyen Jeremy, képes lenne védelmezni a kutyáját. Arról nem beszélve, hogy ha úgy alakul, Yoshimi akkor sem léphet ki a szerepéből, élete végéig kutya marad, ha egyszer belekerül ebbe.

- Én ezzel tökéletesen tisztában vagyok. Ahogy azzal is, hogy mire ők ketten egymás mellé kerülnek, már mindketten tudni fogják kezelni a dolgot, ha addig egyáltalán együtt maradnak. Yoshi, ha akar valamit, azért keményen megküzd, nem fogja érdekelni, kin kell átgázolnia vagy kin nem és azt, amit kaphat esetleg ezzel, minden bizonnyal már nem fogja csak azért eldobni magától, mert nem kefélheti meg a gazdit. De mint mondtam, addig úgysem döntöm el biztosra, hogy őt rakom-e mellé vagy sem, míg nem bizonyítja, hogy érdemes rá.

- Milyen bizonyítási lehetőséget kínálsz neki? - Elvigyorodom.

- Bebizonyíthatja, hogy több esze van, mint egy tál szárított molylepkének. Elbeszélgetek vele kicsit és meglátom, mennyire jó a megfigyelőképessége, hogy milyen gyorsan képes következtetéseket levonni és aszerint cselekedni.

- Első körnek megteszi - mondja a vállát is megvonva.

- Elsőnek meg, a többi meg majd szép lassan úgyis kibukik. Ha pedig melléfognék vele, akkor valószínűleg mégis csak túlbecsülted a képességeim és keresnem kell egy alkalmasabb kutyát Jeremynek.

- Mindenképp be akarod ezt adni valamelyikünknek? - kérdezi meg elégedetlenül. - Miért nem hiszed el magadról, hogy tartasz már itt?

- Mert nem érzem, hogy itt tartanék - felelem egyszerűen, Tatsuki pedig vállat von, ennyiben kívánja hagyni a témát. Befejezi az étkezést és magához veszi a kávéját, amihez cigire gyújt.

- Hogy vagy?

- Jól. Már csak a hőemelkedés az, ami miatt ágyfogságra vagyok ítélve.

- Remek - mondja őszintén. - Van valami újdonság itt?

- Nem tudom, nem rohant le senki, hogy ez meg ez történt volna itt a napokban. Miután elmentél, végigaludtam a napot, és az azt követőt is - vallom be. - És nem is nagyon vágytam társaságra sem.

- Az alvást jól tetted, de az antiszocialitásod nem tudom hova tenni. Tény, hogy nem vagy az a nagyvilági kölyök, de azért nem hajtod el csak úgy az embereket - magyarázza a füstjét kifújva.

- Szökőévente egyszer megesik. Nem volt kedvem senkihez. - És tényleg nem volt. Hogy miért? Amiatt a fene nagy büszkeségem miatt természetesen. És mert nem éreztem hiányát a "hogy vagy?" kérdéseknek. Nem volt kedvem jó képet vágni mindenhez, miután elment.

- Szökőév van - jelenti ki elmosolyodva, majd elnyomja a csikkjét és az üres bögrét az éjjeliszekrényre teszi szándékosan hozzám hajolva. Incselkedsz?

- Hmm? - vonom fel szemöldököm, majd nyújtom ki rá nyelvem. Tatsuki ráharap, aztán sajátjával végigsimogat rajta, végül elereszti és megcsókol, miközben már taperol is végig. Érzem rajta, hogy türelmetlen, amit most cseppet sem bánok. Akarom őt. Síkosítót túr elő az éjjeliszekrény fiókjából, miközben vad csókcsatát vívunk. Faljuk és tépjük egymás ajkait, ő pedig amint megszerzi a tubust, már pattintja is fel annak fedelét, s nyom az ujjaira a gélből, hogy rövid előkészítést követően belém nyomuljon. Megfeszülök a hirtelen keletkező fájdalomtól, s hangosan felnyögök. Ez persze csak olaj a tűzre Tatsukinak, így szinte azonnal mozogni kezd bennem. Szűkölök a fájdalomtól, ám szép lassan újra megjelenik az élvezet is, s testem megremeg a férfi alatt. Leszorít, mintha attól tartana, hogy menekülni akarnék tőle, pedig erről szó sincs, bár a hátsómban lüktető tompa fájdalom arra késztet, hogy küzdjek ellene, bármennyire is nem akarok, mert élvezem, amit tesz.


Ütemesen mozog testemben, s mikor a fájdalom helyét teljesen átveszi a gyönyör, belemarkolva hajamba feszíti hátra fejem, közben másik kezével rászorít torkomra. Ösztönből fonom ujjaimat a csuklójára levegő után kapkodva, zihálva és élvezve a durvaságát, melyet már rég kaptam meg. Hiányzott. Pokolian hiányzott már az, hogy fojtogasson és azt érezzem, hogy mennyire kevésen múlik az életem a markában. Egyre kevesebb oxigén jut az agyamba, tüdőm szinte könyörög a nagyobb mennyiségű levegőért, de ő még mindig nem ereszt. Megfeszülök alatt, alig hangon nyögve adom át magam a gyönyörnek. Ő még lök rajtam pár erőteljesebbet, majd elengedi torkomat, s zihálva húzódik ki belőlem, hogy mellém fekhessen. Köhögve, a gyönyörtől még mindig meg-megrángva fordulok oldalamra és hajtom fejem mellkasához. Ahogy tüdőm egyre jobban megtelik levegővel, úgy csillapszik légzésem és válik ismét egyenletessé. Ragadok az izzadtságtól, de most nem akarok mozdulni mellőle, még nem. Kibaszottul hiányzott...!


Tatsuki sem akar ebből kiszakadni, ahogy nézem, mert csak fekszik mellettem nyakam simogatva. Rég hagyott már rajtam ilyen nyomot és most... most örülök neki annak ellenére is, hogy megint takarhatom el, mielőtt bárki kérdezősködne, hogy megint mi a faszt csináltam. Semmit, egyszerűen csak imádom vele így is a szexet. Végül felül és cigit kotor elő a dobozomból, én is ezt teszem, s elvéve a hamutartót lerakom magunk mellé, majd úgy helyezkedem, hogy fejem megint az ölében kössön ki és csak nézem őt.

- Van valami fejlemény a Kitamurás ügyben?

- Szedjük össze a városban portyázó kutyáit – válaszol könnyedén. - Valamire kurvára készül, de olyan embert nem küld Tokióba, aki tudja is, hogy mire, mert tisztában van vele, hogy addig kínozzuk, amíg el nem árulja Kitamura terveit. Tetsuji lapít, bújik, még a kurváiért se jelentkezett, pedig mindet begyűjtöttük, de napok kérdése és kézre kerül. Szedjük össze az ő kutyáit is, úgyhogy töltődnek fel a kínzóhelyeink. Felrendeltem a kihelyezett embereim egy részét is, lassan lépni nem lehet a területeimen anélkül, hogy ne lenne egy ott valahol – meséli. - Araham boldogul Jeremyvel, bár a kölyök tényleg nem olyan lelkes, mint mikor én mondom neki, hogy fusson két kört az épület körül – mondja elmosolyodva. - Ellenben sokan olyan eredményesen lépnek fel helyzetekben, amilyet az elmúlt iksz évben nem tapasztaltam tőlük. Mindenki érzi, hogy ez most nem babra megy, és kibaszottul élvezem – vallja be láthatóan izgatottan.

- Ha bármiben tudok segíteni akár innen is... - hagyom félbe a mondatot, mert úgyis érteni fogja. - Gondosan előkészítik a dolgokat, mielőtt támadnának - mondom aztán csendesen. - Azzal, hogy vadászt küldött rám, ráadásul sikertelenül, csak feltérképezte, mire vagyunk képesek. Kíváncsi, ebben biztos vagyok. Hat évnyi keresés után nem véletlen lapít most ahelyett, hogy mindenáron megpróbálna valahogy sarokba szorítani.

- Természetes, hogy nagyon előkészül, hiszen két tűzvonal mögött vagy és egyen se lenne egyszerű átjutni, nemhogy mind a kettőn, aztán még téged is nyakon csípni – ért egyet komoly képpel, aztán áttúrja hajamat. - Szólni fogok – ígéri meg. - Rendezd el Yoshimit, mérd fel, tedd próbára, aztán kikupáljuk. Ha az esze és a belső ereje megvan, lehet vele mit kezdeni - összegzi.

- Úgy lesz - felelem, aztán kikelek öléből és ruháit a fotelból az ágyra rakom. Menni akar, én pedig nem tartom fel, mert most az a fontos, hogy hamar lezárjuk ezt az egészet. Tatsuki eloltja a csikket, majd ő is kikel az ágyból és magához húz. Halványan elmosolyodom a szemébe nézve. Forró csókot nyom ajkaimra, miközben végigsimít testemen, aztán elhúzódik tőlem és egy elégedett félmosollyal öltözködni kezd. Most sem búcsúzkodik, csak vet rám egy pillantást és végül lelép megint. Napokig nem fogom őt látni, már tudom, de most nekem is van feladatom.