Sosem adtam fel semmit, főleg akkor nem, ha Asáról volt szó, de most kezdem elveszíteni a reményét is annak, hogy le tudom őt nyugtatni. Négy napja folyamatosan tombol amiatt a fasz Tetsuji miatt és most, ha beadagolom neki, hogy a legjobb pénzforrása azért lapít, mert Tatsuki vadássza... kitör a harmadik világháború is lazán. Faszom az egész helyzetbe! Egész nap Asahitoval vagyok. Hallgatom a morgását, és vigyázom őt, de ez édeskevés. Az állapota romlik, még ha nem is látványosan. Fáradékonyabb, többször kell segítenem neki leülni, mert különben összeesne és ez aggaszt, rohadtul aggaszt... Ami pedig a legrosszabb, hogy nem hallgat rám, sehogy sem. Nem tudom, mit tehetnék még. Gőzöm sincs erről. Két napja sikerült elérnem, hogy aludjon legalább tíz órát, hála az altatónak, amit beszereztem, de a gyógyszer mellett történő alvás sosem lesz olyan, mint a rendes. Neki pedig az kéne, hogy lenyugodjon, kialudja magát, mert így nem tudom, meddig fékezhető a betegsége. Az elmúlt napokban csak háromszor vágtam a fejéhez, hogy elhagyom a faszba, ha nem csillapodik le, mert nem nézem azt, ahogy saját magát öli meg, de bassza meg, nem tudom megtenni, képtelen vagyok rá, mert szeretem ezt a faszt! És mi a szerelem, ha nem az, hogy jóban-rosszban? Komolyan nem tudom, mit tehetnék még...
Bent ülök szokott helyemen a dolgozószobájában, miközben azt hallgatom, hogy üvöltözik az Endorfin üzletvezetőjével. Szegény fickó, nem lennék most a helyében, csórikám semmiről sem tehet, de most rajta csattan az ostor. Fél óra üvöltözés utána végül én unom meg a dolgot és félrerakva a kezemben lévő könyvet állok fel, majd lépek Asához és kikapva kezéből a telefont, nyomom ki majd dobom félre. Meg sem lep, hogy őfelsége egyből olyan pillantásokkal mered rám, amitől más minimum háromszor szarta volna össze magát, de leszarom. Elég volt ebből és ha megint nem megy szép szóval, úgy megkefélem, hogy azt öröm lesz nézni. Meg utána hallgatni a fájdalmas nyögését, mikor az ágyba toloncolom. Nem szólok hozzá, csak szúrós pillantással nézek szemeibe és állom tekintetét. Na most? Én ráérek itt ácsorogni és farkasszemet nézni vele még egy darabig, az viszont kibaszottul aggaszt, hogy továbbra sem hajlandó lehiggadni.
Végül én vagyok az, aki feladja az egészet, és ellépve előle visszamegyek helyemre. Persze az úr nem adja fel ilyen könnyen és megragadja karomat, mielőtt elléphetnék tőle. Kibaszottul nincs kedvem vele harcolni, így hagyom, hogy rángasson és nekilökjön az asztalnak. Ha ettől jobban érzi magát...
- Mi a faszt gondolsz? - morogja a képembe.
- Azt, hogy kibaszottul visszavehetnél most már, mert kezdem unni, hogy nem tudsz lehiggadni! Fasz kivan veled, Asa! Én nem maradok melletted, míg a saját felelőtlenséged ki nem nyír! Elegem volt, megértetted?! Most pedig - rántom ki karom markából -, ha úgy érzed, tudsz emberként viselkedni és lehiggadni, hívj! Elhúztam a picsába - morgok vele és indulok el kifelé a szobából. Nem is ő lenne, ha nem lépne utánam és próbálna meg visszatartani, de most leszarom és ellököm őt. Fáj... nekem fáj az, ahogy bánnom kell vele most, az pedig még jobban, mikor nekiesik az íróasztalnak. Sajnálom. Bebaszom magam mögött az ajtót és elhúzok a francba. Nem a házból, bár jó lenne, de nem merem magára hagyni azt a hülyét. Még csak meg sem szólalt, egy hangot nem adott ki, nem üvöltözött velem, nem kiabált... Akkor a legrosszabb, mikor kussol. Akkor még arra is dühös, hogy bármit kipréseljen a száján.
Gőzöm sincs, hova a faszba mehetnék, ahol biztos nem talál meg, végül úgy döntök, felmegyek a padlásra. Sokszor menekültem oda, mikor meguntam a faszságait, hogy kicsit egyedül legyek, és sosem keresett ott. Útközben belefutok két testőrömbe is és meghagyom nekik, hogy ha Asahito keresne, mondják azt, hogy leléptem itthonról a fenébe. Talán ettől kicsit észhez tér a királyfi végre. Junya persze nem az a könnyen leszerelhető testőr, mint társa, Kouki, de látva rajtam, hogy neki is nekimegyek, ha nem ereszt utamra, jobb híján csak aggodalmas képpel végigmér, majd beleegyezően rábólint az akaratomra. Helyes! Ne most kelljen elkezdenem beléjük verni, hogy a parancs az parancs, mert kurva kemény leckét kapnak!
Végül felkeveredek a padlásra, s az egyik tetőtéri ablakot kinyitva és leülve a fal tövébe gyújtok rá, hogy lehiggadjak valamelyest. Előveszem zsebemből telefonomat és az órára pillantok. Vajon meddig tart Asának, míg rájön, hogy nem szórakozom, tényleg lelécelek a faszba, ha nem tud változtatni a dolgokon? Szerintem lesz egy pár óra, mire keresni fog abból kiindulva, hogy milyen dühös volt. Megnézem a híváslistámat. Tegnap beszélgettem Shinjivel este egy keveset, mert nem tudtam, kinek panaszkodhatnék, most nem akarom ezzel traktálni. Megvan neki a maga baja jelenleg, nem hogy még én is nyúzzam a gondjainkkal. Végül úgy döntök, Deont hívom. Shinji jó barátom, ahogy a kölyök is az. Kazukit imádom szívatni, jó vele hülyülni, de Deonnal és Shinjivel valahogy teljesen más a kapcsolatom, mint vele. Velük mélyebb, sokkal... Kazunak sosem tudnék és tudok beszélni arról, hogy mi van Asával és velem, míg Deonnak bármikor megnyílok és igenis vele akarom megbeszélni. Shinji pedig... a visszakapott gyerekkori barát, akivel még kell egy kis idő, hogy újra teljesen egymásra találjunk, de nem adom fel a dolgot. Fülemhez emelem a készüléket, miközben már tárcsázom is Deont.
- Hali - szól bele a srác vidáman.
- Helló - mosolyodom el. Deon vidámsága mindig ragályos. - Mi újság felétek?
- Szokásos, Asame dolgozik, mint gép, én kockára unom a fejem. Nálatok?
- Ugyanaz pepitában, mint pár napja - sóhajtom kissé talán lehangoltan. - Asa nem képes lenyugodni egy kicsit sem. Két napja már telenyomtam altatóval, hogy legalább átaludjon egy fél napot, mert egyre rosszabb. Mióta Tatsuki levadászta Tetsuji kurváit, az Endorfin bevétele jelentősen megfogyatkozott és Asa ezen tombol...
- Miért, csődbe megy, vagy mi? - kérdezi értetlenül.
- Ott még nem tartunk azért, val'szeg nem is fogunk, de napról napra csökken a bevétele a helynek. Az Endorfin eddig napi szinten, a kurváknak hála persze, közel öt millió jent hozott a konyhára. Jó, pénz van bőven, de ha így folytatódik, akkor előbb-utóbb a kutya nem fog lejárni oda. Általában a napi bevételek közel hetven százalékát a kurvák hozzák, gondolhatod, hogy mennyire lezuhant így a kasszába befolyó pénz mennyisége. De tényleg nem a pénzen van a hangsúly, mert abból akad jócskán Asának is máshonnan, hanem azon, hogy fogynak a vendégek. Ha így haladunk, alig lesz valaki, aki lejár majd oda...
- Ezen nem aggódnék, Tatsuki simán csinál akkora reklámot a helynek, hogy visszatérnek a vendégei, ha pedig minden kötél szakad, szerezzetek időlegesen egy másik kurvapecért - mondja komolyan.
- Magyarázd ezt meg egy hisztis fasznak - sóhajtom. - Tetsuji kurva jó választás volt akkoriban. Fogalmazzunk úgy, hogy minőségi árui vannak. Nem véletlen ragaszkodik hozzá Asa, amit megértek. Évek óta üzletelnek. De mindegy, nem is ezért hívtalak, csak muszáj volt valakivel beszélnem, míg őnagysága elgondolkodik azon, hogy megéri-e neki a felesleges dühöngést, vagy sem, az, hogy itt hagyom a faszba végleg. Persze, most sem léptem le, csak számára, de már csak ilyen barom maradok. Kibaszottul bosszant, hogy nem hajlandó semmire... És... az állapota is romlik... - vallom be végül, mi az, ami tényleg kibaszta a biztosítékot nálam.
- Még mindig áll, hogy elmegyek hozzátok lefájtolni vele dolgokat - jelenti ki határozottan. - Egészen más, ha az ember képébe egy harmadik, kívülálló személy mondja bele, hogy baromságot csinál - teszi hozzá. - Meg én még mindig tartom, hogy nyugodtabb lenne, ha nem a bizonytalanság uralná ezt az egészet, hanem tudná, hogy mi miért történik, de az is megoldható számomra, hogy ezt az egészet kihagyjam, ha beleegyezel, hogy lekapjam a tíz körméről.
- Nem tudom, Deon, őszintén nem, hogy mi lenne a jó - felelek neki elgondolkodva. - Most csak az érdekel, hogy le tudjon higgadni, mert még pár nap és az ágyból nem fog tudni kikelni, az pedig... - Nem tudom befejezni, hogy mit éreznék akkor. Ritka, ha én dühöngök valamin, de azt hiszem, abba beleőrülnék én is. - Egyelőre jó lenne, ha lehiggadna kicsit, mert ha már szólni sem szól, akkor kibaszott dühös és most hozzám se szólt egy mondatnál többet...
- Akarod, hogy szóljak Asaménak, hogy hívja fel? - kérdezi meg.
- Egyelőre nem. Nem venné fel neki a telefont most, vagy ha mégis, a bátyját is elküldené a halál faszára jelenleg.
- Nem hiszem, hogy ez Asamét különösen zavarná, de oké - egyezik bele végül. - Tudod, hogy utállak? - kérdezi meg némi hallgatás után. - Felhívsz és tök tehetetlen vagyok.
- Val'szeg nem, de ha rábassza a telefont, sem ér vele többet - mondom komolyan. - Tisztában vagyok vele - kuncogom el magam kijelentésén. - Nem tudom, mi lenne a legjobb, Deon - szólalok meg végül. - Hosszú idő után most először érzem azt, hogy tehetetlen vagyok Asával szemben.
- Ilyenkor jön valaki harmadik, aki megregulázza azt, aki nem bír normális lenni - jelenti ki őszintén. - Nem akarok beleszólni mindenképp a dolgaitokba, nem azért mondom, hanem ha te nem bírsz el vele, akkor valaki másnak kell megpróbálnia, mert az, ami van, nem állapot.
- Tudom, igazad is van, csak... Mindig azt hittem, képes vagyok őt kezelni, kordában tartani és most kibasszottul idegesít, hogy nem megy. Bármit teszek, nem jutok előbbre...
- Jó, de baszd meg, te is egyre feszültebb és kimerültebb vagy! Ne várj már el magadtól mindent! - szól rám komolyan. - Aggódsz érte és kikészülsz a faszságától. Ezt lehet tagadni is, csak nem érdemes, a hangodon is hallom, hogy kivagy. Megnyugtathatlak, meg minden, de azzal a probléma megint felületi kezelést kap, a megoldás kulcsa meg megint a kezedbe kerül és mivel idegesít, hogy eddig nem jött össze, nagyobb a rizikiója, hogy megint nem fog, ha meg nem sikerül, az kudarcélményhez vezet - magyarázza el.
- Remélem, tudod, hogy én is utállak - mosolygom, ő pedig felkuncog. - Kap két órát, addig én is lenyugszom, összeszedem magam, utána hívlak... - teszem hozzá, bár még nem tervezem befejezni a beszélgetést Deonnal.
- Megbeszéltük - jelenti ki elégedetten.
- Tudod, néha tényleg elgondolkodom azon, hogy elhúzok innen. Nem tudom, hova, minél messzebbre, csak el. Aztán mindig rá kell jönnöm, hogy ennek a marhának szüksége van rám és nekem is rá.
- Van szabad szobánk, itt meghúzhatod magad, Asahitonak meg nem kell tudnia, hogy nem a világ végére mentél és te is tudni fogsz róla, hogy vele mi van - ajánlja fel a hangjából hallhatóan mosolyogva. - Én akkor lépnék meg innen, ha azt érezném, hogy egymás nélkül nem tudunk létezni, mert ezt a fajta függést nem akarom, nem engedem - vallja be őszintén. - Visszajönnék, mert szeretem Asamét és a pártfogoltja akarok lenni, de csak akkor, ha már nem azért jönnék vissza, mert függök tőle, nélküle semmi vagyok, hanem mert hiányzik. Ugyanakkor azért is mindent megtennék, hogy ő se függjön tőlem - folytatja -, mert nem bírnám elviselni, hogy kemény yakuzaként, bőven harminc éves fejjel egy lázadó kamasz diktál neki. Ez nekem nem fér bele abba, amilyennek én Asamét látom. Ha nem lenne képes ridegen, kérlelhetetlenül bánni velem, amikor kell, már nem látnám őt annyira fantasztikusnak, mert nekem kell az, hogy ne tudjam ennyire az ujjam köré csavarni.
- Talán tényleg itt kéne hagynom kicsit, hogy felfogja a dolgokat - mondom csendesen, megfontolva Deon ajánlatát. Függünk egymástól, ez tény, de mindig ez erősített minket. Bár most tényleg úgy érzem, hogy jelenleg ez a függés az, ami tönkre is teszi mindkettőnket egyaránt. - Azt hiszem, élek a lehetőséggel...
- Frankó! - lelkesül mindjárt be. - Pizsipartizunk, megnézünk egy csomó filmet, feléljük az összes nasit, Shabunál elérjük, hogy emberundora legyen, kicsit kirázzuk Asamét a dolgozószobájából, vagy tojunk a fejére és kurva jól megleszünk! - ajánlja vidáman, ezen pedig felnevetek.
- Összeszedek pár holmit és indulok. Egy óra maximum - mondom neki, miközben felállok és elindulok vissza, hogy tényleg összeszedjek pár ruhát magamnak. Higgye csak Asa, hogy itt hagyom őt a faszba!
- Akkor a két óra türelmi időnek lőttek? - kérdezi.
- Lassan egy már letelt, mire elindulok, simán benne leszünk a másodikban és így legalább Asa is komolyan veheti a fenyegetőzésemet. Egyszer az én türelmem is elfogy...
- Nekem oké, értem is, hogy nem akarsz segget csinálni a szádból, de azért legyél észnél továbbra is! - kéri. - Sajnos neked kell, amikor ő ilyen - teszi hozzá.
- Tudom. Meghagyom Junyának és Koukinak, hogy figyeljenek rá és ha bármi van, úgyis jelzik azonnal - lépek be közös szobánkba és kezdek el ruhákat összepakolni magamnak egy kis sporttáskába, s amint megvagyok, elindulok a kocsimhoz. Útközben futok össze Junyával, aki azonnal utamat állja. - Muszáj innen meglépnem - sóhajtom nem csak a kölyöknek szánva a mondatom, hanem a testőrömnek is. Tudom, hogy ennyiből megérti majd, és ha nem is nagy lelkesedéssel, de elenged. Majd később beszélek vele mindenről, egyelőre csak hagyjon menni, mielőtt Asába is belefutok.
- Szörnyű vagy - állapítja meg kedvesen Deon.
- Mondj valami újat is! - kérem őt mosolyogva, miközben bedobva a táskát az anyósülésre kihangosítom telefonom és már indítok is.
- Sorry, de idővel minden szokványossá válik, ezt meg nem azért mondom, hogy az újdonság varázsát éld meg, hanem csak beközlöm, hogy tudd, megint és még mindig az vagy - mondja játékosan.
- Pedig már reménykedtem - nevetek fel.
- Miben, a csodában? Bocsesz, de én csak hülye vagyok, nem csodatévő - viccelődik lazán.
- De, Deon, az vagy - mondom neki teljesen komolyan gondolva a kijelentésem.
- Mert? - kérdezi meglepetten kuncogva.
- Tudom, hogy szereted, ha fényezünk, de nem hiszem, hogy nem tudod, miért mondom - kezdek bele mosolyogva. - Mióta bekerültél az életünkbe, mindenki változik melletted. Emberibbek lettünk, barátok, társak... Megváltoztak olyan dolgok, amik lehet, nem változtak volna és ez mindenkit csak erősített tovább...
- Én is változtam, nagyon sokat - válaszol ugyanolyan komolyan. - Egyébként lövésem sincs, hogy sikerült titeket összehozni, vagy hogy előttem miért nem haverkodtatok egymással - vallja be őszintén.
- Halvány lilám sincs - nevetek fel. - Az volt a megszokott, nem tudom.
- Nekem fura volt, hogy csomó egyidős srác és azt se tudja, mi van a másikkal, csak a nevét és egy-két jellemzőt. Ráadásul mind szeretitek a kocsikat. Jó, Shinji tény, hogy nélkülem sehogy se került volna a csapatba, mert testőrként ő más, mint mi, de hogy Kazuval miért nem haverkodtatok, arra nem jöttem még mindig rá - vallja be.
- Asa nem nagyon haverkodott egy yakuzával sem, Nishidát pedig különösképpen kerülte, ha lehetett, főleg a balhéi miatt. Sosem ült meg a seggén, de azért elég volt neki a saját területein csinálni a feszkót - mondom komolyan. - Így nem igazán kerültem én sem kapcsolatba túlzottan senkivel. Főleg nem Kazukival. Szerintem akkoriban Asa simán áttért volna a keresztény vallásra, ha megteszem. - Ezen Deon jót röhög.
- Nishidát én bírom, mert nem lehet megpuhítani, mindig tartja magát. Bár kiakasztani nagyon jól sikerült, arra különösen büszke vagyok - vallja be és egyértelmű, hogy vigyorog, mint aki bolond gombát evett.
- Nincs is Nishidával semmi gond, Asahito is talán azért maradt távol tőle, mert neki túl szigorú volt a férfi. Na igen, a lolitás akcióddal szerintem mindenkit padlóra küldtél - nevetek fel én is.
- De az tök jó volt! - lelkendezik. - Igazából direkt csesztem el a fogadást, mert Kaz nem merte volna bevállalni, meg kíváncsi voltam Asame arcára. Megvolt a feelingje, mert tök sokáig senkinek nem esett le, hogy én vagyok a smink, a paróka és a rózsaszín habok mögött, meg nem értették az emberek, hogy egy gyorsulási versenyen mégis mi a frászt keres egy lolita és egyáltalán kihez tartozik. Úgy tudtam beszélgetni az ismerőseimnek, hogy először nem ismertek fel, idegennek hittek. Jó volt készülni rá, az izgalma annak, nehogy lebukjak. Az meg aztán vitte a prímet, ahogy Nishida kiakadt! - és megint elröhögi magát. Valószínűleg eszébe jut a yakuza arckifejezése, reakciója.
- Pedig egyszer Kazut is megnézném ilyen cuccban - röhögöm el magam. - Na igen, taroltál, az tuti. Nishidának az a fej utána is még a versenyen... Komolyan látvány volt, de szerintem a mienk is megért egy misét.
- Kaz szerintem nem merné bevállalni - mondja meg őszintén. - Én mielőtt Asaméhoz kerültem volna, is csináltam hasonlókat, meghecceltem embereket, vagy csináltam valami meglepőt, ilyesmik. Kaz más, még a szüleihez is én kísértem el anno. Persze nem lehetetlen, de ha Nishida az én akciómtól ennnnnyire kiakadt, gondold el, mi lesz, ha ő is lolibabeöltözős terepre merészkedik - és a végén elröhögi magát.
- Nem akarok belegondolni - nevetek fel én is. - De poénnak megérné...
- Én simán félteném a kapcsolatukat egy ilyen poén után - közli komolyan, de biztos, hogy vigyorog.
- Na igen, Nishida annyira nem értékelné a dolgot - kuncogom még mindig. - Mindegy, maradandó élmény, az már tuti.
- Jöttök ti még hozzám, Nishida meg nem lóg mindig Kazuki nyakán... - jelenti be ádáz hangon. Elröhögöm magam, mert simán lejön, hogy Deon képes lenne ránk zárni az ajtót és merényletet elkövetni Kazuki ellen. Nem is rossz az ötlet.
- Ne kísérts! - szólok rá játékosan, de még mindig röhögve.
- De-de-de-de! Frankó lenne! - lelkesít vidáman. - Szerintem rohadt nagy lenne, ahogy sarokba szorítjuk és befenyítjük, hogy ha nem engedelmeskedik, akkor is megoldjuk, hogy szép lolita legyen és akkor még megmutatjuk Asaménak is! - magyarázza el élvezettel a helyzetet.
- Na ezt még akkor kidolgozzuk részletesen - röhögöm.
- Aztán, remélem, tudod, hogy te is sorra kerülsz! - fenyeget bizonyosan széles vigyorral, ugyanazzal az ádáz élvezettel a hangjában.
- És felébredsz, hogy hideg csempéhez ér a hátsód - vetek ellent könnyedén. - Korán kell ahhoz felkelned, Deon.
- Szerintem Kazu rávehető lesz, hogy besegítsen, Shinjivel is le tudom dumálni... - sorolja kuncogva.
- Nem ér felhasználni ellenem őket!
- Kazuki önként fog jelentkezni a sarokba szorítós sztori után, ebben biztos vagyok - árulja el vidáman, csevegő hangon -, Shinji meg benne van a jó bulikban. Ha jó fiú leszel, téged nem hurcolunk Asame elé - teszi hozzá, mintha ez kedvezőbbé tehetné a terveit.
- Milyen megnyugtató - kuncogom. - Lehet ilyen ajánlatra nemet mondani neked?
- Tudtam én, hogy valahogy elérem a célom - neveti elégedetten. - Van valami különleges vágyad, vagy rám bízod magad?
- Rád bízom a dolgot, csak ne rózsaszínbe kényszeríts, mert nem állok jót magamért - heccelem.
- Jó. Aztán Shinji jön - folytatja nagy élvezettel.
- Na arra befizetek - nevetek fel. - Ha elkapod Shinjit...
- Akkor mi lesz? Én mit kapok érte?
- Akkor Shinjiből is loli lesz - kuncogom. - Majd kitalálok valami jutalmat.
- Nem lolira gondoltam vele kapcsolatban - osztja meg. - Messze vagy még amúgy?
- Nem - parkolok le és elröhögöm magam.
- Akkor várlak a szobámban - és kinyomja a vonalat.
Kiszállok a Subaruból, majd kiveszem táskámat is és elindulok Deon szobája felé. Egy-két testőrbe futok bele útközben, de már annyira megszokott, hogy én, vagy Kazu idejövünk, hogy csak apró biccentéssel köszönnek és haladnak is tovább. Mindenki sokat nyert azzal, hogy Deon bekerült ebbe a világba. Hála Asaménak, mert azért ez részben az ő érdeme is.
- Jó téged látni - szólal meg a srác. - Cigi, kaja, pia? - kérdezi meg.
- Cigi - vigyorgok rá. - Kajálni nem tudnék, a piához meg még reggel van - kuncogom és ledobom táskám. - Helyzet?
- Egy olyan másfél órája kérdezted, azóta itt fekszem és veled dumálok, szóval nem változott semmit, leszámítva, hogy most már nem fogok unatkozni és nem csak fetrengeni fogok - válaszol vidáman, miközben háromféle cigarettát is kitol elém. Asaméé, Shinjié és a saját eperlevelese közül lehet választani.
- Gondoltam, hátha közben történtek olyan dolgok, amiket a telefonból nem lehetett kihallani - huppanok le az ágyra, majd Deon cigijéből nyúlok le egy szálat és rágyújtok, miközben Shabut is köszöntöm egy alapos dögönyözéssel. - Találtál valami izgalmasat? - intek fejemmel a laptop felé.
- Nem. Ami tetszene, az nem jó, ami meg jó lenne, az nem tetszik. Illetve van a harmadik lehetőség, a tetszik, de máson nézném meg - teszi hozzá elégedetlenül, miközben felém tolja a hamutálat. - Shinjit hívjam?
- Mert? Hozzád jöttem, kölyök. Ha Shinjit akarom látni, akkor őt hívom és nem téged - vonom meg vállaim. - Majd ha már megunsz és inkább mégis őt választod társaságnak.
- Csak megkérdeztem, ne egyél meg érte! - szól rám játékosan, kicsit megböködve az oldalamat. - Nem vagy unalmas. Én viszont kajás vagyok - jelenti be.
- Pedig Deont akartam ma vacsorázni - sóhajtom lemondóan, majd elröhögöm magam. - Amúgy akkor miért nem kajálsz? Miattam nem kell koplalnod - nézek rá komoly képpel, heccelve a kölyköt azért.
- Oh, fenébe, nem mondhatom, hogy csont és bőr vagyok, mert nem! Jó, akkor ehetsz belőlem, de csak úgy, hogy egyben maradok és nyoma sem lesz - engedi meg nagylelkűen. - Nem koplalok egyébként, eszemben sincs ilyesmi, csak még nem ért ide a kajám. Bolognai spagetti lesz - árulja el örömmel és megnyalja a száját. Hamarosan Deon kajája is befut az egyik testőr felszolgálásában, s miután a kölyök megkaparintotta azt az alkalmi pincértől, lecsukja laptopját, s félretolva azt leül elé, hogy akkor egyen. Persze megint bepróbálkozik nálam, de visszautasítom. Nem tudok most enni.
- Nem kell félni, nem fog fájni - mordulok rá játékosan, majd inkább hagyom enni Deont.
- Neked vagy nekem? Nem mindegy!
- Nekem semmiképpen sem - nevetem el magam. - Te meg észre sem fogod venni - húzom kicsit Deon agyát.
- Ja, mint a szuri, mi? Csak egy szúnyogcsípés...! Oké, akkor add be magadnak! - imitálja a gondolatait, aztán elröhögi magát. - Na mesélj, mit terveltél ki!
- Várjál, odáig még nem jutottam! - védekezek vigyorogva, mikor megszólal telefonom zsebemben. Előhúzom azt és a kijelzőre nézek. Asa hív, de csak félreteszem a készüléket. Ennyire könnyen most nem édesget vissza maga mellé.
- Ne, inkább vedd fel! - kér komolyan. - Csak mondd meg neki, hogy jól vagy, biztonságban és majd mész! - Lemondóan sóhajtok egyet, mert valahol sejtem, hogy a testőrök már azért tájékoztatták őt, majd fülemhez emelem a készüléket.
- Mondd! - morgok bele a telefonba. - Jól és jó helyen, majd megyek valamikor - válaszolok neki. Ami most igazán meglep, hogy nem morog, egyenesen kedves velem és ezt jelenleg nem tudom hova tenni. - Még nem tudom. Ja ne! - bontom a vonalat végül. Deon kíváncsian pislog.
- Na mi van? Ezt elég gyorsan lezavartad, de amilyen fejet vágtál...
- Csodával határos módon nem morgott, sőt... ha azt nézem, kedves volt, ami az elmúlt iksz napban nem sűrűn fordult elő. Hogy őszinte legyek, egyáltalán nem.
- És csak úgy lepasszoltad? - kérdezi meglepetten. - Jó, mondjuk nem kell azonnal a karjába ugrani, mert azt hiszi, hogy ennyire könnyen megfőzhető vagy, de azért marha gyorsan tovább passzoltad - jegyzi meg kuncogva, újra tömve a fejét.
- Meglepő, hogy ezt most nem tudtam hova tenni hirtelen? - kérdezem elmosolyodva. - Nem tudom megmondani neked, mióta hallgatom a morgását, egy kedves szava nem volt, nekem ez éles váltás. Ha pedig csak arra ment ki a dolog, hogy hazamenjek, akkor várakozzon még szépen! Junya és Kouki úgyis figyelnek rá, ha gond van, értesítenek. Így meg talán Asahito is észhez kap, hogy nem vicceltem és tényleg otthagyom a faszba, ha nem nyugszik le.
- Hát val'szeg én se tudnék hirtelen mit kezdeni a helyzettel, ha Asame otthagyná a munkát mondjuk... egy fél napra! Komolyan csoda lenne, ahogy bele van buzulva - árulja el cseppet sem vidáman. - Remélem, legalább az öccse a fejéhez kap.
- Nem lehet kirobbantani még mindig a dolgozószobából?
- Nem - válaszol a fejét is rázva. - Maszatol valami tessék-lássék foglalkozom veledet, aztán mélyül vissza a melóba. Látom rajta néha, hogy ki akar szakadni, csak nem tud, kattog, máskor meg nagyon úgy fest, mintha csak azt akarja, hogy ne nyúzzam, úgyhogy egy pár napja már csak alig nyitom rá én is az ajtót - mondja el őszintén.
- Ti sem vagytok egyszerűek - mondom halvány mosollyal. - Te ahelyett, hogy erőszakosabb lennél, ráhagyod, ő meg ugyanez pepitába. Szép kis társaság vagyunk - gyújtok rá.
- Ja, mert Asaméval rohadtul könnyű veszekedni - morogja. - Mindig neki van igaza, azt meg utálom. Akkor legyen igaza és csessze meg! - Deon olyan, mintha besértődött volna, ez azonban sokkal komolyabb annál. Csalódottság, némi düh és feszültség ül ki az arcára is, a tálcára pedig hevesebb mozdulatokkal rendezi vissza a dolgokat.
- Hé! - fogom meg Deon kezét. - Azért ne törj össze mindent, jó? Biztos, hogy rendeződik minden hamarosan - biztatom, mert jobb ötletem nincs.
- Bocsi - kér elnézést és úgy is pillant rám, majd felkel az ágyról és a tálcát a kezébe fogva indul meg az ajtó felé. - Kérsz most valamit a konyhából? Meg mit csináljunk?
- Kávé? Utána nézhetnénk valami filmet, ha van kedved, vagy kutyázzunk - vigyorgom.
- Gyere! - invitál magával. - Előbb kutyázzunk, utána filmezzünk, mit szólsz? - ajánlja be. Shabu finom falat reményében követ minket, noha Deon azért hagyta neki kinyaldosni a tejföl maradékát a tálkából, hogy hagyja őt enni.
- Benne vagyok - indulok meg Deon után. - Szerinted Teruék már megetették őket?
- Passz. Ilyen tájt szokták, szóval bármi lehetséges. Miért?
- Ha már úgyis kutyázunk, mi is megcsinálhatnánk. Aranyosak azok a dögök. Néha elgondolkodom azon, hogy nekem is kellene egy, de Asa mellé... - kuncogom el magam.
- Szerintem nem hülyeség, én is mindig Shabut nyúzom, vagy kiülök a kutyák közé, ha Asame szarik a fejemre - árulja el őszintén. - Vagy nem értem, miért gond, hogy Asahito mellé miért nem oké a kuty? - kérdezi zavart mosollyal.
- Szerinted? Elég nekem egy állatról gondoskodni, néha még sok is - kacsintok rá.
- Jaj! - neveti el magát fájdalmas képpel. - Köszönöm, nagyon finom volt az étel - mondja a konyhában megjelenő Ayakonak, miközben elveszi tőle a tálcát. Megeteti a macskát, majd készít kávét is.
- Jaj? - kérdezek vissza vigyorogva. - Ha egyszer ez az igazság... - vonom meg vállam, s miután Deon a kezembe nyomja a kávét, átölel. Ezek után nem is tudom, melyikünknek van nagyobb szüksége a másikra jelenleg. Asahito megbékél, de úgy érzem, neki nehezebb most Asaméval. Hagyom bújni, bár nem hiszem, hogy rám lenne szüksége most, de nem bánom. Pár percig így maradunk, végül Deon elereszt és leül az asztalhoz kávézni. Én is így teszek.
- Te kérdezted már Asahitot, milyen volt előtted az élete?
- Egyszer kértem, hogy meséljen, de lerázott a dologgal. Tény, hogy egyidősek vagyunk szinte, és mikor megismerkedtünk, mindketten elég fiatalok voltunk, így gondolom, sok mindent nem tudna mondani. Bár érdekelne, milyen volt a gyerekkora, hiszen az enyémet elég jól ismeri.
- Én elejtett szavakból táplálkozom a témában - árulja el egy félmosollyal. - Mindig tervezek rákérdezni, csak hát mikor? Kétlem, hogy amikor épp csak bedől az ágyba a fáradtságtól, Asaménak kedve lenne meseestet tartani - neveti, bár nem teljesen őszinte vidámsággal. - De abban biztos vagyok, hogy kurvára nagy mákom van, hogy én nem voltam szajha - teszi hozzá gondosan. - Valszeg Nishidát kéne faggatni.
- Kíváncsi lennék, Nishida mesélt-e Kazukinak a régi időkről. Az ő múltja sem lehet unalmas, ha abból indulok ki, hogy Asame tényleg rengeteg szajhát szállított le neki.
- Nincs is annyi helyes vagy vonzó srác az utcán! - csattan fel nevetve és én is elröhögöm magam. - Fura világ volt... Persze én másképp állok dolgokhoz, nekem a szex is olyasmi, amit nem csinálok akárkivel.
- Azért valljuk be, elgondolkodtató, mihez kezdtek azokkal a szajhákkal, míg itt voltak, vagy miután Nishidához kerültek. Rohadtul érdekelne a dolog.
- Szerintem feszültséglevezetők voltak, meg úgy játszottak velük, mint a kislányok a babaházzal. Kaz kíváncsi természet, Nishida vele meg közlékenyebb, szóval lehet, hogy tud valamit, bár nem t’om, érdekelte-e Kazut ez a dolog. Valahol idillromboló, hogy a yakuza, akit te valamilyennek ismersz és odavagy érte, az előtted tök másmilyen volt és ha abban a helyzetben kéne szeretned, inkább utálnád.
- Egy tény, ahogy az is, hogy Kazu kíváncsisága sem ismer határokat - kuncogom. - Gyanítom, faggatta ő már Nishidát.
- Gondolod? - kérdezi meglepetten. - Valszeg lebecsülöm az ő kíváncsiságát a sajátomhoz képest - teszi hozzá röhögve, azzal felhörpinti az utolsó korty kávét is.
- Versenybe nem szállhat veled, az tény, de hidd el, Kazu rohadt kíváncsi tud lenni, ha akar - kuncogom. - Idegelt már ki engem a hülye kérdéseivel.
- Miket kérdezett? - kíváncsiskodik röhögve. - Közben kimegyünk kutyázni?
- Mehetünk - állok fel vigyorogva. - Szerinted? Kapásból azzal nyitott, hogy Asával hogy hoztuk össze ezt a fordított felállást. Szerintem azóta eszi a penész emiatt, mióta látott minket az első ilyen yakuza összejövetelen, no meg valamiért a hírünk mindig hamarabb elterjedt, mint bármi más. A végén már csak azért is csináltuk Asával a feszkót, hogy igazat adjunk a pletykáknak. Tény, hogy kurva jókat lehet röhögni az idősebb yakuzák fintorkodó ábrázatain is. Az mindent megért.
- Az mondjuk engem is érdekel - csap le a témára nevetgélve. - Azt viszont nem vágom, hogy eszi a penész Kazut, mert ő sem Asaméval, sem Nishidával soha nem kapott volna lehetőséget ilyen felállásra. Élből kinyírták volna szerény véleményem szerint, ha csak megpróbálkozik valamivel - mondja kuncogva, láthatóan elképzelve a dolgot. - Egyébként nekem is azzal nyitott, mikor titeket távolról bemutatott, hogy állllííttóólaaag... - húzza el a szót túlhangsúlyozva. - Én meg közöltem vele, hogy ez rohadtul nem érdekel és ne közöljön be nekem legközelebb ilyesmit - mondja ezt már teljesen komolyan, mégis felröhög a végén.
- Már elmeséltem a miértjét - kuncogom. - Azóta sem változott a dolog, Kazut meg egye továbbra is a kíváncsiság. Azt a duzzogást, amit levágott, mikor csak annyit közöltem vele, hogy: csak - röhögöm el magam, s Deon is nevetni kezd. - Velünk kapcsolatban máshogy nagyon nem is lehetett kezdeni a mondatokat, csak úgy, hogy állítólag. Kazu kíváncsisága meg természetes... Mit vársz egy ukétól? Naná, hogy eszi a penész, hogy milyen lehet - kuncogom.
- A miértjét igen, a mikéntjét nem - világít rá szenvtelenül. - Nem mindegyik kíváncsi, Jeremy például teljesen meg van elégedve azzal, hogy ő uke, közölte is, hogy imád alul lenni, meg ha megdugják.
- Szóval érdekelnek a piszkos részletei is - állapítom meg kuncogva. - Hiába, nem minden uke egyforma.
- Mondtam, hogy Kaz kíváncsisága semmi az enyémhez képest - kuncogja. - Ha el akarod mesélni, csupa fül vagyok - teszi hozzá vidáman, miközben alaposan megsimogatja az egyik kutyát, valósággal dögönyözi azt.
- Ha ennyire izgatja a fantáziád... - vonom meg vállam kuncogva, az egyik kutyával játszadozva, dögönyözve őt. - Igazából eléggé meg kellett Asával küzdenem azért a dugásért, szóval rendesen leharcoltuk egymást, mire végre neki tudtam szorítani a falnak annyira, hogy ne tudjon menekülni. Mondanom sem kell, az ellenállása addig tartott, míg kínozni nem kezdtem eljátszadozva a farkával, onnan meg... - vigyorgok ördögien, Deon meg izgatottan mocorog. - Tény, hogy volt egy olyan pillanat, amikor majdnem sikerült neki legyűrnie, de amilyen reakciót kiváltott belőlem, az meglepte, ez pedig nekem jó pillanat volt arra, hogy szabaduljak.
- Körülbelül így képzeltem el Tatsukit és Shinjit is - szólal meg fülig érő vigyorral.
- Én őket azóta sem tudom máshogy elképzelni, csak, hogy mindig küzdenek egymással - árulom el Deonnak.
- Ja, az elég valószínű, bár az is igaz, hogy szeretik egymást, ami azért elég sokat változtat mindig dolgokon.
- A Shinjin hagyott nyomok is erről árulkodnak mindig - vigyorgom. - A lényeg, hogy nekik jó így.
- Azért nem mindig néz ki úgy, mintha agyonverték és megerőszakolták volna - mondja elmosolyodva. - Bár az tény, hogy mindig foltos - teszi hozzá.
- Akkor csak én találtam be rossz pillanatokban rendszerint. Őszintén, mikor először megláttam, komolyan aggódtam érte, hogy mibe keveredett és tudsz-e róla, de aztán megnyugtatott, hogy tudsz. Már amennyire meg lehetett nyugtatni egy ilyen válasszal - kuncogom. - Főleg mikor beközölte, hogy konkrétan semmi nem történt vele, csak kibaszottul élvezte a szexet valakivel. Na ott az én képemre is kiült asszem a csodálkozás - mesélem Deonnak. - Akkor meg végképp, mikor egyszer végül elárulta, hogy Tatsukival jár össze.
- Hát... azt hiszem, mindenki kereste az állát, bár nem mindenki volt olyan szerencsés, mint te, hogy Shinji árulta el a foltjai keletkezésének okait - mondja röhögve. - Asame még az elején kiszúrta, hogy Tatsuki és Shinji közt gáz van, mert még órákat se igazán számlált, hogy Tatsuki önkényesen beköltözött ide a Lux ügy miatt, mikor Shinji már idegesen, gyűlölettel a szemeiben, sálban mászkált. Közöltem Tatsukival, hogy meg se próbáljon a testőröm közelébe menni, mert akkor is kibaszom a házból, ha másnap összehugyozom magam Luxszal szemben. Nem egészen jött be - vélekedik így, megint felnevetve, a fejét fogva. - Ryuu konkrétan rájuk nyitott, szóval... képzelheted.
- Na baszd! Nem lettem volna egyikük helyében sem. Főleg, hogy Ryuunak Shinji olyan, mintha a fia lenne. Bakker...
- Az egy kurvaszar szitu volt - ért egyet.
- El tudom képzelni. Mi lett a vége?
- Szerinted? - kérdez vissza röhögve. - Tatsuki egy igazi szadista állat, szóval még élvezte is, Ryuuichi meg kifordult a szobából. Így lebukni... Bár az se volt jobb, mikor sietett és nem várta meg, míg Asame kiszól neki, hogy nem ér rá, és bejött a dolgozószobába. Ritka kellemetlen pillanat volt...
- Nem kell részletezni, ráadásul akkor még Tatsuki tényleg csak egy dugásnak minősítette Shinjit, így gondolom, duplán is élvezte a dolgot...
- Egy dugásnak, amiből kettő lett - állapítja meg halvány mosollyal.
- Meg egy kicsit több is mostanra - felelek én is ugyanolyan halvány mosollyal, ám elröhögöm magam, mert hirtelen az egyik kutya pofán nyal. Mocsok kis dög! Bosszúból nekiállok megdögönyözni. - A féltékeny mindenit!
- Ja, így is lehet mondani - ismeri el kuncogva, s figyeli, ahogy Yoru a kutyát dögönyözi. - Sosem érezted kínosnak, hogy mások előtt húzzátok egymást?
- Az elején, még mikor összekerültünk, utána már jó buli volt az egész, főleg látni az emberek fejét - vonom meg vállam.
- Én el sem tudom képzelni ezt - vallja be. - Néha lenne kedvem kimutatni aaa heppem, deee... aztán úgy döntök, ez nem volna okos dolog és nem díjaznám később, meg Asame is a fogát szívná, szóval inkább nem.
- Nekünk ez a megszokott, de ha nem muszáj, én is jobb’ szeretem a négy fal között intézni a dolgaink, mert azért mégsem tartozik senkire a kettőnk közti kapcsolat.
- Na ja. Én azért kezdtem el betegesen vigyázni, hogy senki se lásson bele, mi van köztünk, mert nem akartam, hogy mások tudják, hogy Asame szeret engem - meséli -, aztán persze az is igaz, hogy rohadtul szégyellős voltam.
- Asa mellett a szégyenlősség, mint olyan... - elröhögöm magam. - De hát nem kell magyarázni, tapasztaltad, azt hiszem.
- Én ki vagyok időnként akadva rajtatok. Telefont például nem veszünk fel, ha épp egymással vagyunk elfoglalva, akkor sem, ha maga Buddha hív! - jelenti ki hevesen. - Anno, mikor először vette fel Asahito, amikor Asame hívta és én is fültanú voltam, mert persze Asame kihangosította a telefonját, az kurva ciki volt. Én simán elsüllyedtem volna helyettetek is - árulja el. - Kazu persze nekiállt vicces megjegyzéseket tolni, de érezte rajtam, hogy ha nem fogja be, megütöm, vagy elhúzom a csíkot és felőlem könyöröghet az ajtó túlfeléről, nem engedem be a szobámba.
- Val'szeg nyomós érv volt az, hogy Asame kereste. Én sem díjazom az ilyen akcióit, de... azért akkor meg tudtam érteni - kuncogok még mindig.
- Áááá, nem érdekel! - csattan fel hadonászva. - Én akkor nagyon utáltalak titeket, mert erősen úgy tűnt, hogy mindketten rátesztek egy lapáttal, hogy érezzük, alkalmatlan időpontban sikerült megtalálni titeket.
- Ez is benne volt a dologban - árulom el neki. - Asame rendszerint kifogta azokat az időpontokat, mikor rohadtul nem lett volna aktuális semmi, Asának meg nem lehetett parancsolni, ha a bátyjáról volt szó - vonom meg vállam.
- Én ezért telefonálok mindig nagy parában neked - vallja be. - Mindig a letesz gombon tartom az ujjam, mert nem szeretnék belehallgatni sem abba, amit csináltok - teszi hozzá a vallomásához szégyenlős pírrel az arcán, egy kutyát simogatva, ezzel kerülve pillantásomat, mégis mosolyog.
- Ígérem, nem fogom felvenni a telefont.
- Köszi. Ha élet-halál kérdése, úgyis addig hívlak, míg el nem érlek, egyébként meg a nem fontos kategóriába sorolható, ha telefonálok.
- Nem a fenét nem, csak nem szex közben - fojtom el nevetésem.
- Én is úgy gondoltam - jelenti ki vigyorogva. - Mi volt életed legcikibb pillanata? - kérdezi meg kíváncsian, nekem pedig el kell gondolkodnom ezen. Gőzöm sincs. Orvoshoz menni például kurva ciki volt, miután a bátyám elintézett, de azt is inkább megalázónak nevezném, mint cikinek...
- Talán még a kapcsolatunk elején volt, mikor a testőrök ránk nyitottak a dolgozószobában. Asa akkor sem volt éppen a happy-korszakában, de már gőzöm sincs, miért morgott. Rövidre zártam a tombolását, csak azzal nem számolt egyikünk sem, hogy a zajokra, amiket csaptunk, berontanak a testőrök, mert azt hiszik, baj van... Végülis, nézőpont kérdése... - vigyorodom el a végére, Deon pedig felröhög.
- Csúcs, amit műveltek! - nyögi, majd átöleli a kutyát, ami odafurakodik az orra elé. - És a legjobb pillanat a sok legjobb közül? - kérdezi elmosolyodva. - Mondhatsz többet is - engedi meg rafináltan. A kis nagylelkű...
- Annyira nem élvezem, hogy bántanom kell ahhoz, hogy lehiggadjon - vallom be neki, majd a következő kérdésen megint elgondolkodom kicsit. A legjobb pillanatok? - Határozottan azok, mikor Asa képes normális emberi lényként viselkedni. - Erre Deon feláll, odajön hozzám és jól oldalba bököd.
- Nem a rosszakról kérdeztelek, hanem a jóról - emlékeztet szigorúan, mire elmosolyodom.
- Imádom, mikor visszapofázik, de semmire nem megy a szájkaratéval - vigyorgom. - De határozottan azok a legjobb pillanatok, mikor sikerül őt zavarba hoznom.
- El se tudom képzelni, hogy az lehetséges - vallja be őszintén, belenézve szemembe.
- Rohadt ritkán sikerül, de akkor nagyon. A reakciói meg... A füligvörösödés még hagyján lenne, de konkrétan azt is elfelejti hirtelen, hogy esetleg épp le akart smárolni és úgy zizeg, mint egy döntésképtelen daru a mocsárban. - A srác elmosolyodik és látszik rajta, hogy el se tudja ezt képzelni.
- Cuki lehet - mondja. - Mivel lehet zavarba hozni Asahitot? - kérdezi meg, mert ez őt nem hagyja nyugodni.
- Attól például pokolian zavarba tud jönni, ha szimplán a fülébe duruzsolom, hogy mennyire édesen képes nyögdécselni - kuncogom el magam.
- Azt megértem - jelenti ki Deon. - Én is szoktam értékelni, mikor Asame jön ezzel, de majd egyszer, ha kienged a szájzár, visszaválaszolok neki valamit csak azért is. Dolgozom az ügyön - teszi hozzá nagyon komolyan. - Jeremyt bírom szívatni, mert olyan vörös tud lenni... Olyankor értem meg azokat, akik meg az én vérem szívják.
Jót nevetek a dolgon.
- Téged se kell félteni - heccelem.
- Ja, tudom. De még mindig inkább ez, mint a hulla fehérség - vág vissza vigyorogva. - És téged mivel lehet zavarba hozni? - kérdezi rafináltan.
- Persze, majd elárulom, nem? - kérdezek vissza ravaszul. - Őszintén szólva még nem hoztak zavarba, legalábbis nem rémlik. Talán csak az elején, mikor megismerkedtünk Asával, akkor sikerült neki, de akkor elég sok mindentől zavarba jöttem. Azóta nem tudom.
- Hogy csinálod? - kérdezi felcsillanó szemekkel, s a kutyát, ami a lábához dől, megsimogatja a füle tövénél.
- Elég sok mindent viseltem el, így egy idő után már nem volt olyan, amin el kellett volna pirulnom. Valahogy minden természetessé vált, megszokottá...
Deon elhúzza a száját, látszik rajta, hogy elgondolkodik. Közben leguggol a kutyák közé és amelyiket csak éri, megbúbolja, kicsit játszik velük.
- Nem nagyon tudom ezt átélni - szólal meg végül. - Hiába vagyok együtt Asaméval hónapok óta, lazán zavarba tud hozni néhány dologgal. Ez inkább karakterfüggő, nem? Asamét nem lehet zavarba hozni, Tatsuki nem is ismeri ezt a kifejezést például. Bár az is igaz, hogy ők és te nem izéltek olyasmin, amin én például nagyon. Nekem számít, hogy mások ne lássanak sokat a kapcsolatunkból, ne tudjanak minket kukkolni, rajtakapni... Nagyon is számít - teszi hozzá.
- Persze, ezzel egyetértek. Karakterfüggő, ám hidd el, nekem is fontos, hogy ne lássanak bele a kapcsolatunkba, csak nem tudom...
- Értem én - szólal meg halvány mosollyal. - Ami igazán fontos, azt a külső szemlélők nem látják, mert eléjük csak a műsor kerül. Az le is köti őket, megítélnek titeket tévesen, ami nektek még kényelmes is - magyarázza. - És hogy alakult ki, hogy Asahito mindenhova magával vitt, a rendezvényeken te is öltönyt kaptál? - kérdezi.
- Val'szeg ez nagyban köszönhető annak, hogy amúgy is más a felállás nálunk, de már az elejétől kezdve így kezelt. Nem aggatott rám olyan holmikat, mint más yakuzák esetleg és nem is igazán hagytam magam, ha mégis megpróbálta volna...
- Ááá - vigyorodik el fültől fülig tartó vigyorra. - Nálunk jó kis hiszti volt a qipao miatt, mert megnéztem a ruhát és közöltem magamban, hogy kurva biztos, hogy én azt nem veszem fel, azt meg tudtam, hogy enélkül a házból nem fogjuk kitenni a lábunk, ellenben Asaménak meg kell jelennie és anya is ott lesz előadóként, szóval meglehetősen szivacs volt a helyzet. Simán megúszhattuk volna az egész cirkuszt, mert elég gyorsan beletörődtem, hogy ez van, ezt kell szeretni, mert ez az egyetlen életbiztosítás egyelőre a számomra Fei miatt, de Asame rohadtul bírja, ha veszekszünk - meséli el röhögcsélve. - Sose felejtem el Asahitonak azt, amikor asszem másnap, vagy hogy megjelent és megemelte a fejem az állam alá nyúlva és beközölte Asaménak, hogy javul az ízlése - árulja el dorombolva. - Elég sokáig azon agyaltam, hogy hogyan válaszoljak erre, aztán meg hirtelen megváltoztak a viszonyok.
Elnevetem magam.
- Na igen, Asa mindig szerette megnézegetni a különleges példányokat és téged annak tartott már az első alkalommal is, mikor kiszúrt.
- Várj, most azon gondolkodom, mikor látott először! Azon a színházas, jótékonysági összeruccanásnak megrendezett eseményen?
- Igen, akkor, ha jól rémlik... - jelentem ki.
- Jól van, akkor elég jól festettem - állapítja meg elégedetten, mosolyogva. - Igazából eléggé bejött az a qipao, meg a szögecses kiegészítők hozzá, csak miután Fei rájött és mindenki előtt elkiabálta, hogy nem szajha vagyok, hanem pártfogolt, már nem kellett tartanunk magunkat a szereposztáshoz.
- Na igen, onnantól már nem volt értelme. De jól állt - mondom neki őszintén.
- Most már erősen fura lenne rajtam, mi? - kérdezi meg őszintén.
- Egyáltalán nem, sőt... Remekül kihangsúlyozná az izmaid. Szerintem kurva jól festenél benne, talán még jobban, mint akkor - felelek őszintén neki. Deon alaposan elgondolkodik, ezért úgy sejtem, hogy látni fogjuk őt újra qipaoban, ugyanakkor az arca többféle gondolatról árulkodik, nem csak arról, hogy elképzeli magát ebben a ruhában. Ráadásul nem szólal meg. - Min gondolkodsz ennyire? - kérdezem meg pár perc hallgatás után végül, mert nem tudom megfejteni a Deon arcán megjelenő érzéseket és most a hallgatása sem tetszik.
- Csak azon tűnődtem, hogy mostanában alig van olyan cucc, ami szerintem jól áll rajtam.
- Szerintem ez baromság. Akárhányszor látlak, mindig kibaszott jól nézel ki, mindegy, hogy egy szál faszba vagy, vagy bundában nyakig felöltözve - sarkosítok kicsit, de tényleg így van.
- Nem is láttál még meztelenül! - szólal meg. - Vagy igen? - kérdezi meg elbizonytalanodva, nagy szemeket meresztve rám. - Más az ízlésünk - jelenti ki végül lazán, megvonva a vállát.
- Val'szeg emlékeznék rá, ha így volna - vigyorgok rá, mire Deon zavartan elvigyorodik és megcsóválja a fejét.
- Miért, kíváncsi vagy? - kérdezi meg incselkedve.
- Mi van, ha azt mondom, igen? - kérdezek vissza csípőből, szinte dorombolva a szavakat.
- Semmi - válaszolja -, ez kölcsönös. - És vigyorogva vállat von.
- Túltárgyaltuk - vigyorgok rá. - Akkor holnap nudista strand? - ajánlom be komoly képpel.
- Kizárt - jelenti ki. - Vagy te most közös meztelen medencézésre gondolsz? - kérdezi meg fancsali mosollyal.
- Nem, konkrétan nudista strandra gondoltam - osztom meg vele még mindig komoly képet vágva. - Nem kockáztatom meg, hogy a testőrök rám gerjedjenek - közlöm be lazán.
- Csomó idegen ember meztelen testére nem vagyok kíváncsi - jelenti ki most már kifejezetten grimaszolva, láthatóan bizarrnak találva a nudista strandot. - Nem, annyit nem ér a látványod, hogy ilyen helyre menjek - teszi hozzá incselkedőn. - A testőrök meg, nem tudom, észrevetted-e, de csak akkor jelennek meg, amikor legalább hárman vagyunk, hogy vigyázzanak ránk, meg főleg arra, hogy én ne fulladjak meg röhögés közben - húz tovább.
- Nem kértem, hogy másokat nézzél, elég, ha engem bámulsz. Mellesleg a testőrökkel vigyázni kell. Sunyi állatfaj mind - röhögöm el magam végül.
- Vigyázzon, aki rá van szorulva! - szólal meg vidáman. - Az itteniek jobban félnek attól, hogy Asamét megharagítják, vagy hogy nagyon szarul járnak, ha túlfeszítik nálam a húrt, minthogy bevállalják, hogy bejövök egyik-másiknak - jelenti ki magabiztosan. - Amúgy meg ha téged kell csak nézni, miért nem jó neked a fürdőszobám?
- Ja kérem, aki rettegésben tartja őket... - vigyorgok rá. - Az, hogy nem süt a nap, elég nyomós érv?
- Nem - válaszol vigyorogva. - Van villany, vagy gyertya - közli egyszerűen.
- Az nem ugyanaz. Nem helyettesítik, ráadásul sokkal jobb a forró homokban fetrengeni, mint a hideg csempén - vonom meg vállam, ám megszólal zsebemben a telefonom, s szemöldököm összeráncolva veszem azt elő, majd a kijelzőre pillantok. Junya keres. Idegesen emelem fülemhez a készüléket. - Mondd! - mordulok bele szinte, ám amit mond, leveri nálam a biztosítékot és nem törődve semmivel ülök le a kenel oldalának vetve hátam. A kutyák persze azonnal körülvesznek, de csak orrukkal megbökdösnek. Az egész beszélgetés nem tart sokáig, már ha ezt lehet beszélgetésnek nevezni, mert én kussolok, Junya meg magyaráz, majd bontja a vonalat. Nem szólok semmit, csak megvakargatom az egyik eb fülét.
- Mi van? - kérdezi Deon. - Mi történt?
- Ennyit a megingathatatlan döntéseimről - mondom csendesen és felszusszanok. - Asa rosszul lett, orvost hívtak hozzá. Kapott nyugtatót, de fájdalmai vannak és Junya szerint folyton engem keres...
- Hazaviszlek - jelenti ki és tudom, hogy Deon már eldöntötte, amivel vitába lehet szállni, bármelyik részével, hogy ő fog vezetni, vagy hogy egyáltalán hazamegyek-e, bár részemről ez nem kérdés, annyira nem tudok haragudni Asára, hogy ilyenkor ne menjek vissza hozzá, de nem érdemes, mert Deon nem fogja magát hagyni lebeszélni és ezt nagyon jól tudom. Lenyújtja a jobbját, én pedig elfogadva azt hagyom, hogy felhúzzon a kerítés tövéből, s már indul is kifelé a kenelből. Követem őt. A házba menet sms-t ír, minden bizonnyal Shinjinek, hogy hazavisz. Hamarosan megjelenik a testőr is, s aggódva pillant rám. Megrázom fejem, hogy semmi jóval nem tudok szolgálni, de ne most beszéljük meg. Shinji persze ért, megvárja, míg Deon visszatér, majd elindulunk. Útközben a kölyök kezébe nyomom a Subaru kulcsait, majd beülök az anyósülésre. Nem féltem tőle a kocsit, így hagyom vezetni. Ahogy sejtettem, Shinji a Nissannal követ minket.
- Miért kell megvárnia ezt? - kérdezem csendesen, kibámulva az ablakon.
- Ettől Asahito, nem? - kérdez vissza csendesen. - Tanul belőle?
- Ettől - felelem csendesen -, bár jobb’ szeretném, ha néha nem kellene vele megküzdeni - teszem hozzá. - Nagyon remélem - válaszolok neki. - Szokott tanulni dolgokból, ha nem is elsőre... De most nem várnám meg a következő alkalmat, hogy esetleg tanuljon belőle a makacs fejével...
- Fárasztó lehet - állapítja meg őszintén. - Adsz nekem vele öt percet? - kérdez rá komolyan.
- Ha van olyan állapotban, adok - mondom komolyan.
- Rendben, én is úgy gondoltam - jelenti ki, majd barátságosan megsimogatja a vállamat, aztán újra csak az útra figyel. Innentől már nem szólalok meg, csak bámulok kifele idegesen az ablakon, miközben folyamatosan kattog az agyam. Ha hazaérek, tuti, leüvöltöm a fejét Asának, majd hogy ne tudjon védekezni se, lesmárolom... vagy fordítva, a lényegen nem fog változtatni, ám ahogy magam ismerem, az, hogy aggódom miatta, úgyis felülkerekedik minden más érzésen és csak az lesz a fontos, hogy rendbe jöjjön. Hülye, önfejű, makacs pöcs!
Alig egy óra alatt átvergődünk a városon, majd Deon leparkol az udvarban, én pedig kiszállok az autóból. Meg sem lepődöm azon, hogy Junya már vár és azonnal vinne is Asához, de nemet intek neki. Szükségem van pár percre. Muszáj...
- Azt, hogy kibaszottul visszavehetnél most már, mert kezdem unni, hogy nem tudsz lehiggadni! Fasz kivan veled, Asa! Én nem maradok melletted, míg a saját felelőtlenséged ki nem nyír! Elegem volt, megértetted?! Most pedig - rántom ki karom markából -, ha úgy érzed, tudsz emberként viselkedni és lehiggadni, hívj! Elhúztam a picsába - morgok vele és indulok el kifelé a szobából. Nem is ő lenne, ha nem lépne utánam és próbálna meg visszatartani, de most leszarom és ellököm őt. Fáj... nekem fáj az, ahogy bánnom kell vele most, az pedig még jobban, mikor nekiesik az íróasztalnak. Sajnálom. Bebaszom magam mögött az ajtót és elhúzok a francba. Nem a házból, bár jó lenne, de nem merem magára hagyni azt a hülyét. Még csak meg sem szólalt, egy hangot nem adott ki, nem üvöltözött velem, nem kiabált... Akkor a legrosszabb, mikor kussol. Akkor még arra is dühös, hogy bármit kipréseljen a száján.
Gőzöm sincs, hova a faszba mehetnék, ahol biztos nem talál meg, végül úgy döntök, felmegyek a padlásra. Sokszor menekültem oda, mikor meguntam a faszságait, hogy kicsit egyedül legyek, és sosem keresett ott. Útközben belefutok két testőrömbe is és meghagyom nekik, hogy ha Asahito keresne, mondják azt, hogy leléptem itthonról a fenébe. Talán ettől kicsit észhez tér a királyfi végre. Junya persze nem az a könnyen leszerelhető testőr, mint társa, Kouki, de látva rajtam, hogy neki is nekimegyek, ha nem ereszt utamra, jobb híján csak aggodalmas képpel végigmér, majd beleegyezően rábólint az akaratomra. Helyes! Ne most kelljen elkezdenem beléjük verni, hogy a parancs az parancs, mert kurva kemény leckét kapnak!
Végül felkeveredek a padlásra, s az egyik tetőtéri ablakot kinyitva és leülve a fal tövébe gyújtok rá, hogy lehiggadjak valamelyest. Előveszem zsebemből telefonomat és az órára pillantok. Vajon meddig tart Asának, míg rájön, hogy nem szórakozom, tényleg lelécelek a faszba, ha nem tud változtatni a dolgokon? Szerintem lesz egy pár óra, mire keresni fog abból kiindulva, hogy milyen dühös volt. Megnézem a híváslistámat. Tegnap beszélgettem Shinjivel este egy keveset, mert nem tudtam, kinek panaszkodhatnék, most nem akarom ezzel traktálni. Megvan neki a maga baja jelenleg, nem hogy még én is nyúzzam a gondjainkkal. Végül úgy döntök, Deont hívom. Shinji jó barátom, ahogy a kölyök is az. Kazukit imádom szívatni, jó vele hülyülni, de Deonnal és Shinjivel valahogy teljesen más a kapcsolatom, mint vele. Velük mélyebb, sokkal... Kazunak sosem tudnék és tudok beszélni arról, hogy mi van Asával és velem, míg Deonnak bármikor megnyílok és igenis vele akarom megbeszélni. Shinji pedig... a visszakapott gyerekkori barát, akivel még kell egy kis idő, hogy újra teljesen egymásra találjunk, de nem adom fel a dolgot. Fülemhez emelem a készüléket, miközben már tárcsázom is Deont.
- Hali - szól bele a srác vidáman.
- Helló - mosolyodom el. Deon vidámsága mindig ragályos. - Mi újság felétek?
- Szokásos, Asame dolgozik, mint gép, én kockára unom a fejem. Nálatok?
- Ugyanaz pepitában, mint pár napja - sóhajtom kissé talán lehangoltan. - Asa nem képes lenyugodni egy kicsit sem. Két napja már telenyomtam altatóval, hogy legalább átaludjon egy fél napot, mert egyre rosszabb. Mióta Tatsuki levadászta Tetsuji kurváit, az Endorfin bevétele jelentősen megfogyatkozott és Asa ezen tombol...
- Miért, csődbe megy, vagy mi? - kérdezi értetlenül.
- Ott még nem tartunk azért, val'szeg nem is fogunk, de napról napra csökken a bevétele a helynek. Az Endorfin eddig napi szinten, a kurváknak hála persze, közel öt millió jent hozott a konyhára. Jó, pénz van bőven, de ha így folytatódik, akkor előbb-utóbb a kutya nem fog lejárni oda. Általában a napi bevételek közel hetven százalékát a kurvák hozzák, gondolhatod, hogy mennyire lezuhant így a kasszába befolyó pénz mennyisége. De tényleg nem a pénzen van a hangsúly, mert abból akad jócskán Asának is máshonnan, hanem azon, hogy fogynak a vendégek. Ha így haladunk, alig lesz valaki, aki lejár majd oda...
- Ezen nem aggódnék, Tatsuki simán csinál akkora reklámot a helynek, hogy visszatérnek a vendégei, ha pedig minden kötél szakad, szerezzetek időlegesen egy másik kurvapecért - mondja komolyan.
- Magyarázd ezt meg egy hisztis fasznak - sóhajtom. - Tetsuji kurva jó választás volt akkoriban. Fogalmazzunk úgy, hogy minőségi árui vannak. Nem véletlen ragaszkodik hozzá Asa, amit megértek. Évek óta üzletelnek. De mindegy, nem is ezért hívtalak, csak muszáj volt valakivel beszélnem, míg őnagysága elgondolkodik azon, hogy megéri-e neki a felesleges dühöngést, vagy sem, az, hogy itt hagyom a faszba végleg. Persze, most sem léptem le, csak számára, de már csak ilyen barom maradok. Kibaszottul bosszant, hogy nem hajlandó semmire... És... az állapota is romlik... - vallom be végül, mi az, ami tényleg kibaszta a biztosítékot nálam.
- Még mindig áll, hogy elmegyek hozzátok lefájtolni vele dolgokat - jelenti ki határozottan. - Egészen más, ha az ember képébe egy harmadik, kívülálló személy mondja bele, hogy baromságot csinál - teszi hozzá. - Meg én még mindig tartom, hogy nyugodtabb lenne, ha nem a bizonytalanság uralná ezt az egészet, hanem tudná, hogy mi miért történik, de az is megoldható számomra, hogy ezt az egészet kihagyjam, ha beleegyezel, hogy lekapjam a tíz körméről.
- Nem tudom, Deon, őszintén nem, hogy mi lenne a jó - felelek neki elgondolkodva. - Most csak az érdekel, hogy le tudjon higgadni, mert még pár nap és az ágyból nem fog tudni kikelni, az pedig... - Nem tudom befejezni, hogy mit éreznék akkor. Ritka, ha én dühöngök valamin, de azt hiszem, abba beleőrülnék én is. - Egyelőre jó lenne, ha lehiggadna kicsit, mert ha már szólni sem szól, akkor kibaszott dühös és most hozzám se szólt egy mondatnál többet...
- Akarod, hogy szóljak Asaménak, hogy hívja fel? - kérdezi meg.
- Egyelőre nem. Nem venné fel neki a telefont most, vagy ha mégis, a bátyját is elküldené a halál faszára jelenleg.
- Nem hiszem, hogy ez Asamét különösen zavarná, de oké - egyezik bele végül. - Tudod, hogy utállak? - kérdezi meg némi hallgatás után. - Felhívsz és tök tehetetlen vagyok.
- Val'szeg nem, de ha rábassza a telefont, sem ér vele többet - mondom komolyan. - Tisztában vagyok vele - kuncogom el magam kijelentésén. - Nem tudom, mi lenne a legjobb, Deon - szólalok meg végül. - Hosszú idő után most először érzem azt, hogy tehetetlen vagyok Asával szemben.
- Ilyenkor jön valaki harmadik, aki megregulázza azt, aki nem bír normális lenni - jelenti ki őszintén. - Nem akarok beleszólni mindenképp a dolgaitokba, nem azért mondom, hanem ha te nem bírsz el vele, akkor valaki másnak kell megpróbálnia, mert az, ami van, nem állapot.
- Tudom, igazad is van, csak... Mindig azt hittem, képes vagyok őt kezelni, kordában tartani és most kibasszottul idegesít, hogy nem megy. Bármit teszek, nem jutok előbbre...
- Jó, de baszd meg, te is egyre feszültebb és kimerültebb vagy! Ne várj már el magadtól mindent! - szól rám komolyan. - Aggódsz érte és kikészülsz a faszságától. Ezt lehet tagadni is, csak nem érdemes, a hangodon is hallom, hogy kivagy. Megnyugtathatlak, meg minden, de azzal a probléma megint felületi kezelést kap, a megoldás kulcsa meg megint a kezedbe kerül és mivel idegesít, hogy eddig nem jött össze, nagyobb a rizikiója, hogy megint nem fog, ha meg nem sikerül, az kudarcélményhez vezet - magyarázza el.
- Remélem, tudod, hogy én is utállak - mosolygom, ő pedig felkuncog. - Kap két órát, addig én is lenyugszom, összeszedem magam, utána hívlak... - teszem hozzá, bár még nem tervezem befejezni a beszélgetést Deonnal.
- Megbeszéltük - jelenti ki elégedetten.
- Tudod, néha tényleg elgondolkodom azon, hogy elhúzok innen. Nem tudom, hova, minél messzebbre, csak el. Aztán mindig rá kell jönnöm, hogy ennek a marhának szüksége van rám és nekem is rá.
- Van szabad szobánk, itt meghúzhatod magad, Asahitonak meg nem kell tudnia, hogy nem a világ végére mentél és te is tudni fogsz róla, hogy vele mi van - ajánlja fel a hangjából hallhatóan mosolyogva. - Én akkor lépnék meg innen, ha azt érezném, hogy egymás nélkül nem tudunk létezni, mert ezt a fajta függést nem akarom, nem engedem - vallja be őszintén. - Visszajönnék, mert szeretem Asamét és a pártfogoltja akarok lenni, de csak akkor, ha már nem azért jönnék vissza, mert függök tőle, nélküle semmi vagyok, hanem mert hiányzik. Ugyanakkor azért is mindent megtennék, hogy ő se függjön tőlem - folytatja -, mert nem bírnám elviselni, hogy kemény yakuzaként, bőven harminc éves fejjel egy lázadó kamasz diktál neki. Ez nekem nem fér bele abba, amilyennek én Asamét látom. Ha nem lenne képes ridegen, kérlelhetetlenül bánni velem, amikor kell, már nem látnám őt annyira fantasztikusnak, mert nekem kell az, hogy ne tudjam ennyire az ujjam köré csavarni.
- Talán tényleg itt kéne hagynom kicsit, hogy felfogja a dolgokat - mondom csendesen, megfontolva Deon ajánlatát. Függünk egymástól, ez tény, de mindig ez erősített minket. Bár most tényleg úgy érzem, hogy jelenleg ez a függés az, ami tönkre is teszi mindkettőnket egyaránt. - Azt hiszem, élek a lehetőséggel...
- Frankó! - lelkesül mindjárt be. - Pizsipartizunk, megnézünk egy csomó filmet, feléljük az összes nasit, Shabunál elérjük, hogy emberundora legyen, kicsit kirázzuk Asamét a dolgozószobájából, vagy tojunk a fejére és kurva jól megleszünk! - ajánlja vidáman, ezen pedig felnevetek.
- Összeszedek pár holmit és indulok. Egy óra maximum - mondom neki, miközben felállok és elindulok vissza, hogy tényleg összeszedjek pár ruhát magamnak. Higgye csak Asa, hogy itt hagyom őt a faszba!
- Akkor a két óra türelmi időnek lőttek? - kérdezi.
- Lassan egy már letelt, mire elindulok, simán benne leszünk a másodikban és így legalább Asa is komolyan veheti a fenyegetőzésemet. Egyszer az én türelmem is elfogy...
- Nekem oké, értem is, hogy nem akarsz segget csinálni a szádból, de azért legyél észnél továbbra is! - kéri. - Sajnos neked kell, amikor ő ilyen - teszi hozzá.
- Tudom. Meghagyom Junyának és Koukinak, hogy figyeljenek rá és ha bármi van, úgyis jelzik azonnal - lépek be közös szobánkba és kezdek el ruhákat összepakolni magamnak egy kis sporttáskába, s amint megvagyok, elindulok a kocsimhoz. Útközben futok össze Junyával, aki azonnal utamat állja. - Muszáj innen meglépnem - sóhajtom nem csak a kölyöknek szánva a mondatom, hanem a testőrömnek is. Tudom, hogy ennyiből megérti majd, és ha nem is nagy lelkesedéssel, de elenged. Majd később beszélek vele mindenről, egyelőre csak hagyjon menni, mielőtt Asába is belefutok.
- Szörnyű vagy - állapítja meg kedvesen Deon.
- Mondj valami újat is! - kérem őt mosolyogva, miközben bedobva a táskát az anyósülésre kihangosítom telefonom és már indítok is.
- Sorry, de idővel minden szokványossá válik, ezt meg nem azért mondom, hogy az újdonság varázsát éld meg, hanem csak beközlöm, hogy tudd, megint és még mindig az vagy - mondja játékosan.
- Pedig már reménykedtem - nevetek fel.
- Miben, a csodában? Bocsesz, de én csak hülye vagyok, nem csodatévő - viccelődik lazán.
- De, Deon, az vagy - mondom neki teljesen komolyan gondolva a kijelentésem.
- Mert? - kérdezi meglepetten kuncogva.
- Tudom, hogy szereted, ha fényezünk, de nem hiszem, hogy nem tudod, miért mondom - kezdek bele mosolyogva. - Mióta bekerültél az életünkbe, mindenki változik melletted. Emberibbek lettünk, barátok, társak... Megváltoztak olyan dolgok, amik lehet, nem változtak volna és ez mindenkit csak erősített tovább...
- Én is változtam, nagyon sokat - válaszol ugyanolyan komolyan. - Egyébként lövésem sincs, hogy sikerült titeket összehozni, vagy hogy előttem miért nem haverkodtatok egymással - vallja be őszintén.
- Halvány lilám sincs - nevetek fel. - Az volt a megszokott, nem tudom.
- Nekem fura volt, hogy csomó egyidős srác és azt se tudja, mi van a másikkal, csak a nevét és egy-két jellemzőt. Ráadásul mind szeretitek a kocsikat. Jó, Shinji tény, hogy nélkülem sehogy se került volna a csapatba, mert testőrként ő más, mint mi, de hogy Kazuval miért nem haverkodtatok, arra nem jöttem még mindig rá - vallja be.
- Asa nem nagyon haverkodott egy yakuzával sem, Nishidát pedig különösképpen kerülte, ha lehetett, főleg a balhéi miatt. Sosem ült meg a seggén, de azért elég volt neki a saját területein csinálni a feszkót - mondom komolyan. - Így nem igazán kerültem én sem kapcsolatba túlzottan senkivel. Főleg nem Kazukival. Szerintem akkoriban Asa simán áttért volna a keresztény vallásra, ha megteszem. - Ezen Deon jót röhög.
- Nishidát én bírom, mert nem lehet megpuhítani, mindig tartja magát. Bár kiakasztani nagyon jól sikerült, arra különösen büszke vagyok - vallja be és egyértelmű, hogy vigyorog, mint aki bolond gombát evett.
- Nincs is Nishidával semmi gond, Asahito is talán azért maradt távol tőle, mert neki túl szigorú volt a férfi. Na igen, a lolitás akcióddal szerintem mindenkit padlóra küldtél - nevetek fel én is.
- De az tök jó volt! - lelkendezik. - Igazából direkt csesztem el a fogadást, mert Kaz nem merte volna bevállalni, meg kíváncsi voltam Asame arcára. Megvolt a feelingje, mert tök sokáig senkinek nem esett le, hogy én vagyok a smink, a paróka és a rózsaszín habok mögött, meg nem értették az emberek, hogy egy gyorsulási versenyen mégis mi a frászt keres egy lolita és egyáltalán kihez tartozik. Úgy tudtam beszélgetni az ismerőseimnek, hogy először nem ismertek fel, idegennek hittek. Jó volt készülni rá, az izgalma annak, nehogy lebukjak. Az meg aztán vitte a prímet, ahogy Nishida kiakadt! - és megint elröhögi magát. Valószínűleg eszébe jut a yakuza arckifejezése, reakciója.
- Pedig egyszer Kazut is megnézném ilyen cuccban - röhögöm el magam. - Na igen, taroltál, az tuti. Nishidának az a fej utána is még a versenyen... Komolyan látvány volt, de szerintem a mienk is megért egy misét.
- Kaz szerintem nem merné bevállalni - mondja meg őszintén. - Én mielőtt Asaméhoz kerültem volna, is csináltam hasonlókat, meghecceltem embereket, vagy csináltam valami meglepőt, ilyesmik. Kaz más, még a szüleihez is én kísértem el anno. Persze nem lehetetlen, de ha Nishida az én akciómtól ennnnnyire kiakadt, gondold el, mi lesz, ha ő is lolibabeöltözős terepre merészkedik - és a végén elröhögi magát.
- Nem akarok belegondolni - nevetek fel én is. - De poénnak megérné...
- Én simán félteném a kapcsolatukat egy ilyen poén után - közli komolyan, de biztos, hogy vigyorog.
- Na igen, Nishida annyira nem értékelné a dolgot - kuncogom még mindig. - Mindegy, maradandó élmény, az már tuti.
- Jöttök ti még hozzám, Nishida meg nem lóg mindig Kazuki nyakán... - jelenti be ádáz hangon. Elröhögöm magam, mert simán lejön, hogy Deon képes lenne ránk zárni az ajtót és merényletet elkövetni Kazuki ellen. Nem is rossz az ötlet.
- Ne kísérts! - szólok rá játékosan, de még mindig röhögve.
- De-de-de-de! Frankó lenne! - lelkesít vidáman. - Szerintem rohadt nagy lenne, ahogy sarokba szorítjuk és befenyítjük, hogy ha nem engedelmeskedik, akkor is megoldjuk, hogy szép lolita legyen és akkor még megmutatjuk Asaménak is! - magyarázza el élvezettel a helyzetet.
- Na ezt még akkor kidolgozzuk részletesen - röhögöm.
- Aztán, remélem, tudod, hogy te is sorra kerülsz! - fenyeget bizonyosan széles vigyorral, ugyanazzal az ádáz élvezettel a hangjában.
- És felébredsz, hogy hideg csempéhez ér a hátsód - vetek ellent könnyedén. - Korán kell ahhoz felkelned, Deon.
- Szerintem Kazu rávehető lesz, hogy besegítsen, Shinjivel is le tudom dumálni... - sorolja kuncogva.
- Nem ér felhasználni ellenem őket!
- Kazuki önként fog jelentkezni a sarokba szorítós sztori után, ebben biztos vagyok - árulja el vidáman, csevegő hangon -, Shinji meg benne van a jó bulikban. Ha jó fiú leszel, téged nem hurcolunk Asame elé - teszi hozzá, mintha ez kedvezőbbé tehetné a terveit.
- Milyen megnyugtató - kuncogom. - Lehet ilyen ajánlatra nemet mondani neked?
- Tudtam én, hogy valahogy elérem a célom - neveti elégedetten. - Van valami különleges vágyad, vagy rám bízod magad?
- Rád bízom a dolgot, csak ne rózsaszínbe kényszeríts, mert nem állok jót magamért - heccelem.
- Jó. Aztán Shinji jön - folytatja nagy élvezettel.
- Na arra befizetek - nevetek fel. - Ha elkapod Shinjit...
- Akkor mi lesz? Én mit kapok érte?
- Akkor Shinjiből is loli lesz - kuncogom. - Majd kitalálok valami jutalmat.
- Nem lolira gondoltam vele kapcsolatban - osztja meg. - Messze vagy még amúgy?
- Nem - parkolok le és elröhögöm magam.
- Akkor várlak a szobámban - és kinyomja a vonalat.
Kiszállok a Subaruból, majd kiveszem táskámat is és elindulok Deon szobája felé. Egy-két testőrbe futok bele útközben, de már annyira megszokott, hogy én, vagy Kazu idejövünk, hogy csak apró biccentéssel köszönnek és haladnak is tovább. Mindenki sokat nyert azzal, hogy Deon bekerült ebbe a világba. Hála Asaménak, mert azért ez részben az ő érdeme is.
- Jó téged látni - szólal meg a srác. - Cigi, kaja, pia? - kérdezi meg.
- Cigi - vigyorgok rá. - Kajálni nem tudnék, a piához meg még reggel van - kuncogom és ledobom táskám. - Helyzet?
- Egy olyan másfél órája kérdezted, azóta itt fekszem és veled dumálok, szóval nem változott semmit, leszámítva, hogy most már nem fogok unatkozni és nem csak fetrengeni fogok - válaszol vidáman, miközben háromféle cigarettát is kitol elém. Asaméé, Shinjié és a saját eperlevelese közül lehet választani.
- Gondoltam, hátha közben történtek olyan dolgok, amiket a telefonból nem lehetett kihallani - huppanok le az ágyra, majd Deon cigijéből nyúlok le egy szálat és rágyújtok, miközben Shabut is köszöntöm egy alapos dögönyözéssel. - Találtál valami izgalmasat? - intek fejemmel a laptop felé.
- Nem. Ami tetszene, az nem jó, ami meg jó lenne, az nem tetszik. Illetve van a harmadik lehetőség, a tetszik, de máson nézném meg - teszi hozzá elégedetlenül, miközben felém tolja a hamutálat. - Shinjit hívjam?
- Mert? Hozzád jöttem, kölyök. Ha Shinjit akarom látni, akkor őt hívom és nem téged - vonom meg vállaim. - Majd ha már megunsz és inkább mégis őt választod társaságnak.
- Csak megkérdeztem, ne egyél meg érte! - szól rám játékosan, kicsit megböködve az oldalamat. - Nem vagy unalmas. Én viszont kajás vagyok - jelenti be.
- Pedig Deont akartam ma vacsorázni - sóhajtom lemondóan, majd elröhögöm magam. - Amúgy akkor miért nem kajálsz? Miattam nem kell koplalnod - nézek rá komoly képpel, heccelve a kölyköt azért.
- Oh, fenébe, nem mondhatom, hogy csont és bőr vagyok, mert nem! Jó, akkor ehetsz belőlem, de csak úgy, hogy egyben maradok és nyoma sem lesz - engedi meg nagylelkűen. - Nem koplalok egyébként, eszemben sincs ilyesmi, csak még nem ért ide a kajám. Bolognai spagetti lesz - árulja el örömmel és megnyalja a száját. Hamarosan Deon kajája is befut az egyik testőr felszolgálásában, s miután a kölyök megkaparintotta azt az alkalmi pincértől, lecsukja laptopját, s félretolva azt leül elé, hogy akkor egyen. Persze megint bepróbálkozik nálam, de visszautasítom. Nem tudok most enni.
- Nem kell félni, nem fog fájni - mordulok rá játékosan, majd inkább hagyom enni Deont.
- Neked vagy nekem? Nem mindegy!
- Nekem semmiképpen sem - nevetem el magam. - Te meg észre sem fogod venni - húzom kicsit Deon agyát.
- Ja, mint a szuri, mi? Csak egy szúnyogcsípés...! Oké, akkor add be magadnak! - imitálja a gondolatait, aztán elröhögi magát. - Na mesélj, mit terveltél ki!
- Várjál, odáig még nem jutottam! - védekezek vigyorogva, mikor megszólal telefonom zsebemben. Előhúzom azt és a kijelzőre nézek. Asa hív, de csak félreteszem a készüléket. Ennyire könnyen most nem édesget vissza maga mellé.
- Ne, inkább vedd fel! - kér komolyan. - Csak mondd meg neki, hogy jól vagy, biztonságban és majd mész! - Lemondóan sóhajtok egyet, mert valahol sejtem, hogy a testőrök már azért tájékoztatták őt, majd fülemhez emelem a készüléket.
- Mondd! - morgok bele a telefonba. - Jól és jó helyen, majd megyek valamikor - válaszolok neki. Ami most igazán meglep, hogy nem morog, egyenesen kedves velem és ezt jelenleg nem tudom hova tenni. - Még nem tudom. Ja ne! - bontom a vonalat végül. Deon kíváncsian pislog.
- Na mi van? Ezt elég gyorsan lezavartad, de amilyen fejet vágtál...
- Csodával határos módon nem morgott, sőt... ha azt nézem, kedves volt, ami az elmúlt iksz napban nem sűrűn fordult elő. Hogy őszinte legyek, egyáltalán nem.
- És csak úgy lepasszoltad? - kérdezi meglepetten. - Jó, mondjuk nem kell azonnal a karjába ugrani, mert azt hiszi, hogy ennyire könnyen megfőzhető vagy, de azért marha gyorsan tovább passzoltad - jegyzi meg kuncogva, újra tömve a fejét.
- Meglepő, hogy ezt most nem tudtam hova tenni hirtelen? - kérdezem elmosolyodva. - Nem tudom megmondani neked, mióta hallgatom a morgását, egy kedves szava nem volt, nekem ez éles váltás. Ha pedig csak arra ment ki a dolog, hogy hazamenjek, akkor várakozzon még szépen! Junya és Kouki úgyis figyelnek rá, ha gond van, értesítenek. Így meg talán Asahito is észhez kap, hogy nem vicceltem és tényleg otthagyom a faszba, ha nem nyugszik le.
- Hát val'szeg én se tudnék hirtelen mit kezdeni a helyzettel, ha Asame otthagyná a munkát mondjuk... egy fél napra! Komolyan csoda lenne, ahogy bele van buzulva - árulja el cseppet sem vidáman. - Remélem, legalább az öccse a fejéhez kap.
- Nem lehet kirobbantani még mindig a dolgozószobából?
- Nem - válaszol a fejét is rázva. - Maszatol valami tessék-lássék foglalkozom veledet, aztán mélyül vissza a melóba. Látom rajta néha, hogy ki akar szakadni, csak nem tud, kattog, máskor meg nagyon úgy fest, mintha csak azt akarja, hogy ne nyúzzam, úgyhogy egy pár napja már csak alig nyitom rá én is az ajtót - mondja el őszintén.
- Ti sem vagytok egyszerűek - mondom halvány mosollyal. - Te ahelyett, hogy erőszakosabb lennél, ráhagyod, ő meg ugyanez pepitába. Szép kis társaság vagyunk - gyújtok rá.
- Ja, mert Asaméval rohadtul könnyű veszekedni - morogja. - Mindig neki van igaza, azt meg utálom. Akkor legyen igaza és csessze meg! - Deon olyan, mintha besértődött volna, ez azonban sokkal komolyabb annál. Csalódottság, némi düh és feszültség ül ki az arcára is, a tálcára pedig hevesebb mozdulatokkal rendezi vissza a dolgokat.
- Hé! - fogom meg Deon kezét. - Azért ne törj össze mindent, jó? Biztos, hogy rendeződik minden hamarosan - biztatom, mert jobb ötletem nincs.
- Bocsi - kér elnézést és úgy is pillant rám, majd felkel az ágyról és a tálcát a kezébe fogva indul meg az ajtó felé. - Kérsz most valamit a konyhából? Meg mit csináljunk?
- Kávé? Utána nézhetnénk valami filmet, ha van kedved, vagy kutyázzunk - vigyorgom.
- Gyere! - invitál magával. - Előbb kutyázzunk, utána filmezzünk, mit szólsz? - ajánlja be. Shabu finom falat reményében követ minket, noha Deon azért hagyta neki kinyaldosni a tejföl maradékát a tálkából, hogy hagyja őt enni.
- Benne vagyok - indulok meg Deon után. - Szerinted Teruék már megetették őket?
- Passz. Ilyen tájt szokták, szóval bármi lehetséges. Miért?
- Ha már úgyis kutyázunk, mi is megcsinálhatnánk. Aranyosak azok a dögök. Néha elgondolkodom azon, hogy nekem is kellene egy, de Asa mellé... - kuncogom el magam.
- Szerintem nem hülyeség, én is mindig Shabut nyúzom, vagy kiülök a kutyák közé, ha Asame szarik a fejemre - árulja el őszintén. - Vagy nem értem, miért gond, hogy Asahito mellé miért nem oké a kuty? - kérdezi zavart mosollyal.
- Szerinted? Elég nekem egy állatról gondoskodni, néha még sok is - kacsintok rá.
- Jaj! - neveti el magát fájdalmas képpel. - Köszönöm, nagyon finom volt az étel - mondja a konyhában megjelenő Ayakonak, miközben elveszi tőle a tálcát. Megeteti a macskát, majd készít kávét is.
- Jaj? - kérdezek vissza vigyorogva. - Ha egyszer ez az igazság... - vonom meg vállam, s miután Deon a kezembe nyomja a kávét, átölel. Ezek után nem is tudom, melyikünknek van nagyobb szüksége a másikra jelenleg. Asahito megbékél, de úgy érzem, neki nehezebb most Asaméval. Hagyom bújni, bár nem hiszem, hogy rám lenne szüksége most, de nem bánom. Pár percig így maradunk, végül Deon elereszt és leül az asztalhoz kávézni. Én is így teszek.
- Te kérdezted már Asahitot, milyen volt előtted az élete?
- Egyszer kértem, hogy meséljen, de lerázott a dologgal. Tény, hogy egyidősek vagyunk szinte, és mikor megismerkedtünk, mindketten elég fiatalok voltunk, így gondolom, sok mindent nem tudna mondani. Bár érdekelne, milyen volt a gyerekkora, hiszen az enyémet elég jól ismeri.
- Én elejtett szavakból táplálkozom a témában - árulja el egy félmosollyal. - Mindig tervezek rákérdezni, csak hát mikor? Kétlem, hogy amikor épp csak bedől az ágyba a fáradtságtól, Asaménak kedve lenne meseestet tartani - neveti, bár nem teljesen őszinte vidámsággal. - De abban biztos vagyok, hogy kurvára nagy mákom van, hogy én nem voltam szajha - teszi hozzá gondosan. - Valszeg Nishidát kéne faggatni.
- Kíváncsi lennék, Nishida mesélt-e Kazukinak a régi időkről. Az ő múltja sem lehet unalmas, ha abból indulok ki, hogy Asame tényleg rengeteg szajhát szállított le neki.
- Nincs is annyi helyes vagy vonzó srác az utcán! - csattan fel nevetve és én is elröhögöm magam. - Fura világ volt... Persze én másképp állok dolgokhoz, nekem a szex is olyasmi, amit nem csinálok akárkivel.
- Azért valljuk be, elgondolkodtató, mihez kezdtek azokkal a szajhákkal, míg itt voltak, vagy miután Nishidához kerültek. Rohadtul érdekelne a dolog.
- Szerintem feszültséglevezetők voltak, meg úgy játszottak velük, mint a kislányok a babaházzal. Kaz kíváncsi természet, Nishida vele meg közlékenyebb, szóval lehet, hogy tud valamit, bár nem t’om, érdekelte-e Kazut ez a dolog. Valahol idillromboló, hogy a yakuza, akit te valamilyennek ismersz és odavagy érte, az előtted tök másmilyen volt és ha abban a helyzetben kéne szeretned, inkább utálnád.
- Egy tény, ahogy az is, hogy Kazu kíváncsisága sem ismer határokat - kuncogom. - Gyanítom, faggatta ő már Nishidát.
- Gondolod? - kérdezi meglepetten. - Valszeg lebecsülöm az ő kíváncsiságát a sajátomhoz képest - teszi hozzá röhögve, azzal felhörpinti az utolsó korty kávét is.
- Versenybe nem szállhat veled, az tény, de hidd el, Kazu rohadt kíváncsi tud lenni, ha akar - kuncogom. - Idegelt már ki engem a hülye kérdéseivel.
- Miket kérdezett? - kíváncsiskodik röhögve. - Közben kimegyünk kutyázni?
- Mehetünk - állok fel vigyorogva. - Szerinted? Kapásból azzal nyitott, hogy Asával hogy hoztuk össze ezt a fordított felállást. Szerintem azóta eszi a penész emiatt, mióta látott minket az első ilyen yakuza összejövetelen, no meg valamiért a hírünk mindig hamarabb elterjedt, mint bármi más. A végén már csak azért is csináltuk Asával a feszkót, hogy igazat adjunk a pletykáknak. Tény, hogy kurva jókat lehet röhögni az idősebb yakuzák fintorkodó ábrázatain is. Az mindent megért.
- Az mondjuk engem is érdekel - csap le a témára nevetgélve. - Azt viszont nem vágom, hogy eszi a penész Kazut, mert ő sem Asaméval, sem Nishidával soha nem kapott volna lehetőséget ilyen felállásra. Élből kinyírták volna szerény véleményem szerint, ha csak megpróbálkozik valamivel - mondja kuncogva, láthatóan elképzelve a dolgot. - Egyébként nekem is azzal nyitott, mikor titeket távolról bemutatott, hogy állllííttóólaaag... - húzza el a szót túlhangsúlyozva. - Én meg közöltem vele, hogy ez rohadtul nem érdekel és ne közöljön be nekem legközelebb ilyesmit - mondja ezt már teljesen komolyan, mégis felröhög a végén.
- Már elmeséltem a miértjét - kuncogom. - Azóta sem változott a dolog, Kazut meg egye továbbra is a kíváncsiság. Azt a duzzogást, amit levágott, mikor csak annyit közöltem vele, hogy: csak - röhögöm el magam, s Deon is nevetni kezd. - Velünk kapcsolatban máshogy nagyon nem is lehetett kezdeni a mondatokat, csak úgy, hogy állítólag. Kazu kíváncsisága meg természetes... Mit vársz egy ukétól? Naná, hogy eszi a penész, hogy milyen lehet - kuncogom.
- A miértjét igen, a mikéntjét nem - világít rá szenvtelenül. - Nem mindegyik kíváncsi, Jeremy például teljesen meg van elégedve azzal, hogy ő uke, közölte is, hogy imád alul lenni, meg ha megdugják.
- Szóval érdekelnek a piszkos részletei is - állapítom meg kuncogva. - Hiába, nem minden uke egyforma.
- Mondtam, hogy Kaz kíváncsisága semmi az enyémhez képest - kuncogja. - Ha el akarod mesélni, csupa fül vagyok - teszi hozzá vidáman, miközben alaposan megsimogatja az egyik kutyát, valósággal dögönyözi azt.
- Ha ennyire izgatja a fantáziád... - vonom meg vállam kuncogva, az egyik kutyával játszadozva, dögönyözve őt. - Igazából eléggé meg kellett Asával küzdenem azért a dugásért, szóval rendesen leharcoltuk egymást, mire végre neki tudtam szorítani a falnak annyira, hogy ne tudjon menekülni. Mondanom sem kell, az ellenállása addig tartott, míg kínozni nem kezdtem eljátszadozva a farkával, onnan meg... - vigyorgok ördögien, Deon meg izgatottan mocorog. - Tény, hogy volt egy olyan pillanat, amikor majdnem sikerült neki legyűrnie, de amilyen reakciót kiváltott belőlem, az meglepte, ez pedig nekem jó pillanat volt arra, hogy szabaduljak.
- Körülbelül így képzeltem el Tatsukit és Shinjit is - szólal meg fülig érő vigyorral.
- Én őket azóta sem tudom máshogy elképzelni, csak, hogy mindig küzdenek egymással - árulom el Deonnak.
- Ja, az elég valószínű, bár az is igaz, hogy szeretik egymást, ami azért elég sokat változtat mindig dolgokon.
- A Shinjin hagyott nyomok is erről árulkodnak mindig - vigyorgom. - A lényeg, hogy nekik jó így.
- Azért nem mindig néz ki úgy, mintha agyonverték és megerőszakolták volna - mondja elmosolyodva. - Bár az tény, hogy mindig foltos - teszi hozzá.
- Akkor csak én találtam be rossz pillanatokban rendszerint. Őszintén, mikor először megláttam, komolyan aggódtam érte, hogy mibe keveredett és tudsz-e róla, de aztán megnyugtatott, hogy tudsz. Már amennyire meg lehetett nyugtatni egy ilyen válasszal - kuncogom. - Főleg mikor beközölte, hogy konkrétan semmi nem történt vele, csak kibaszottul élvezte a szexet valakivel. Na ott az én képemre is kiült asszem a csodálkozás - mesélem Deonnak. - Akkor meg végképp, mikor egyszer végül elárulta, hogy Tatsukival jár össze.
- Hát... azt hiszem, mindenki kereste az állát, bár nem mindenki volt olyan szerencsés, mint te, hogy Shinji árulta el a foltjai keletkezésének okait - mondja röhögve. - Asame még az elején kiszúrta, hogy Tatsuki és Shinji közt gáz van, mert még órákat se igazán számlált, hogy Tatsuki önkényesen beköltözött ide a Lux ügy miatt, mikor Shinji már idegesen, gyűlölettel a szemeiben, sálban mászkált. Közöltem Tatsukival, hogy meg se próbáljon a testőröm közelébe menni, mert akkor is kibaszom a házból, ha másnap összehugyozom magam Luxszal szemben. Nem egészen jött be - vélekedik így, megint felnevetve, a fejét fogva. - Ryuu konkrétan rájuk nyitott, szóval... képzelheted.
- Na baszd! Nem lettem volna egyikük helyében sem. Főleg, hogy Ryuunak Shinji olyan, mintha a fia lenne. Bakker...
- Az egy kurvaszar szitu volt - ért egyet.
- El tudom képzelni. Mi lett a vége?
- Szerinted? - kérdez vissza röhögve. - Tatsuki egy igazi szadista állat, szóval még élvezte is, Ryuuichi meg kifordult a szobából. Így lebukni... Bár az se volt jobb, mikor sietett és nem várta meg, míg Asame kiszól neki, hogy nem ér rá, és bejött a dolgozószobába. Ritka kellemetlen pillanat volt...
- Nem kell részletezni, ráadásul akkor még Tatsuki tényleg csak egy dugásnak minősítette Shinjit, így gondolom, duplán is élvezte a dolgot...
- Egy dugásnak, amiből kettő lett - állapítja meg halvány mosollyal.
- Meg egy kicsit több is mostanra - felelek én is ugyanolyan halvány mosollyal, ám elröhögöm magam, mert hirtelen az egyik kutya pofán nyal. Mocsok kis dög! Bosszúból nekiállok megdögönyözni. - A féltékeny mindenit!
- Ja, így is lehet mondani - ismeri el kuncogva, s figyeli, ahogy Yoru a kutyát dögönyözi. - Sosem érezted kínosnak, hogy mások előtt húzzátok egymást?
- Az elején, még mikor összekerültünk, utána már jó buli volt az egész, főleg látni az emberek fejét - vonom meg vállam.
- Én el sem tudom képzelni ezt - vallja be. - Néha lenne kedvem kimutatni aaa heppem, deee... aztán úgy döntök, ez nem volna okos dolog és nem díjaznám később, meg Asame is a fogát szívná, szóval inkább nem.
- Nekünk ez a megszokott, de ha nem muszáj, én is jobb’ szeretem a négy fal között intézni a dolgaink, mert azért mégsem tartozik senkire a kettőnk közti kapcsolat.
- Na ja. Én azért kezdtem el betegesen vigyázni, hogy senki se lásson bele, mi van köztünk, mert nem akartam, hogy mások tudják, hogy Asame szeret engem - meséli -, aztán persze az is igaz, hogy rohadtul szégyellős voltam.
- Asa mellett a szégyenlősség, mint olyan... - elröhögöm magam. - De hát nem kell magyarázni, tapasztaltad, azt hiszem.
- Én ki vagyok időnként akadva rajtatok. Telefont például nem veszünk fel, ha épp egymással vagyunk elfoglalva, akkor sem, ha maga Buddha hív! - jelenti ki hevesen. - Anno, mikor először vette fel Asahito, amikor Asame hívta és én is fültanú voltam, mert persze Asame kihangosította a telefonját, az kurva ciki volt. Én simán elsüllyedtem volna helyettetek is - árulja el. - Kazu persze nekiállt vicces megjegyzéseket tolni, de érezte rajtam, hogy ha nem fogja be, megütöm, vagy elhúzom a csíkot és felőlem könyöröghet az ajtó túlfeléről, nem engedem be a szobámba.
- Val'szeg nyomós érv volt az, hogy Asame kereste. Én sem díjazom az ilyen akcióit, de... azért akkor meg tudtam érteni - kuncogok még mindig.
- Áááá, nem érdekel! - csattan fel hadonászva. - Én akkor nagyon utáltalak titeket, mert erősen úgy tűnt, hogy mindketten rátesztek egy lapáttal, hogy érezzük, alkalmatlan időpontban sikerült megtalálni titeket.
- Ez is benne volt a dologban - árulom el neki. - Asame rendszerint kifogta azokat az időpontokat, mikor rohadtul nem lett volna aktuális semmi, Asának meg nem lehetett parancsolni, ha a bátyjáról volt szó - vonom meg vállam.
- Én ezért telefonálok mindig nagy parában neked - vallja be. - Mindig a letesz gombon tartom az ujjam, mert nem szeretnék belehallgatni sem abba, amit csináltok - teszi hozzá a vallomásához szégyenlős pírrel az arcán, egy kutyát simogatva, ezzel kerülve pillantásomat, mégis mosolyog.
- Ígérem, nem fogom felvenni a telefont.
- Köszi. Ha élet-halál kérdése, úgyis addig hívlak, míg el nem érlek, egyébként meg a nem fontos kategóriába sorolható, ha telefonálok.
- Nem a fenét nem, csak nem szex közben - fojtom el nevetésem.
- Én is úgy gondoltam - jelenti ki vigyorogva. - Mi volt életed legcikibb pillanata? - kérdezi meg kíváncsian, nekem pedig el kell gondolkodnom ezen. Gőzöm sincs. Orvoshoz menni például kurva ciki volt, miután a bátyám elintézett, de azt is inkább megalázónak nevezném, mint cikinek...
- Talán még a kapcsolatunk elején volt, mikor a testőrök ránk nyitottak a dolgozószobában. Asa akkor sem volt éppen a happy-korszakában, de már gőzöm sincs, miért morgott. Rövidre zártam a tombolását, csak azzal nem számolt egyikünk sem, hogy a zajokra, amiket csaptunk, berontanak a testőrök, mert azt hiszik, baj van... Végülis, nézőpont kérdése... - vigyorodom el a végére, Deon pedig felröhög.
- Csúcs, amit műveltek! - nyögi, majd átöleli a kutyát, ami odafurakodik az orra elé. - És a legjobb pillanat a sok legjobb közül? - kérdezi elmosolyodva. - Mondhatsz többet is - engedi meg rafináltan. A kis nagylelkű...
- Annyira nem élvezem, hogy bántanom kell ahhoz, hogy lehiggadjon - vallom be neki, majd a következő kérdésen megint elgondolkodom kicsit. A legjobb pillanatok? - Határozottan azok, mikor Asa képes normális emberi lényként viselkedni. - Erre Deon feláll, odajön hozzám és jól oldalba bököd.
- Nem a rosszakról kérdeztelek, hanem a jóról - emlékeztet szigorúan, mire elmosolyodom.
- Imádom, mikor visszapofázik, de semmire nem megy a szájkaratéval - vigyorgom. - De határozottan azok a legjobb pillanatok, mikor sikerül őt zavarba hoznom.
- El se tudom képzelni, hogy az lehetséges - vallja be őszintén, belenézve szemembe.
- Rohadt ritkán sikerül, de akkor nagyon. A reakciói meg... A füligvörösödés még hagyján lenne, de konkrétan azt is elfelejti hirtelen, hogy esetleg épp le akart smárolni és úgy zizeg, mint egy döntésképtelen daru a mocsárban. - A srác elmosolyodik és látszik rajta, hogy el se tudja ezt képzelni.
- Cuki lehet - mondja. - Mivel lehet zavarba hozni Asahitot? - kérdezi meg, mert ez őt nem hagyja nyugodni.
- Attól például pokolian zavarba tud jönni, ha szimplán a fülébe duruzsolom, hogy mennyire édesen képes nyögdécselni - kuncogom el magam.
- Azt megértem - jelenti ki Deon. - Én is szoktam értékelni, mikor Asame jön ezzel, de majd egyszer, ha kienged a szájzár, visszaválaszolok neki valamit csak azért is. Dolgozom az ügyön - teszi hozzá nagyon komolyan. - Jeremyt bírom szívatni, mert olyan vörös tud lenni... Olyankor értem meg azokat, akik meg az én vérem szívják.
Jót nevetek a dolgon.
- Téged se kell félteni - heccelem.
- Ja, tudom. De még mindig inkább ez, mint a hulla fehérség - vág vissza vigyorogva. - És téged mivel lehet zavarba hozni? - kérdezi rafináltan.
- Persze, majd elárulom, nem? - kérdezek vissza ravaszul. - Őszintén szólva még nem hoztak zavarba, legalábbis nem rémlik. Talán csak az elején, mikor megismerkedtünk Asával, akkor sikerült neki, de akkor elég sok mindentől zavarba jöttem. Azóta nem tudom.
- Hogy csinálod? - kérdezi felcsillanó szemekkel, s a kutyát, ami a lábához dől, megsimogatja a füle tövénél.
- Elég sok mindent viseltem el, így egy idő után már nem volt olyan, amin el kellett volna pirulnom. Valahogy minden természetessé vált, megszokottá...
Deon elhúzza a száját, látszik rajta, hogy elgondolkodik. Közben leguggol a kutyák közé és amelyiket csak éri, megbúbolja, kicsit játszik velük.
- Nem nagyon tudom ezt átélni - szólal meg végül. - Hiába vagyok együtt Asaméval hónapok óta, lazán zavarba tud hozni néhány dologgal. Ez inkább karakterfüggő, nem? Asamét nem lehet zavarba hozni, Tatsuki nem is ismeri ezt a kifejezést például. Bár az is igaz, hogy ők és te nem izéltek olyasmin, amin én például nagyon. Nekem számít, hogy mások ne lássanak sokat a kapcsolatunkból, ne tudjanak minket kukkolni, rajtakapni... Nagyon is számít - teszi hozzá.
- Persze, ezzel egyetértek. Karakterfüggő, ám hidd el, nekem is fontos, hogy ne lássanak bele a kapcsolatunkba, csak nem tudom...
- Értem én - szólal meg halvány mosollyal. - Ami igazán fontos, azt a külső szemlélők nem látják, mert eléjük csak a műsor kerül. Az le is köti őket, megítélnek titeket tévesen, ami nektek még kényelmes is - magyarázza. - És hogy alakult ki, hogy Asahito mindenhova magával vitt, a rendezvényeken te is öltönyt kaptál? - kérdezi.
- Val'szeg ez nagyban köszönhető annak, hogy amúgy is más a felállás nálunk, de már az elejétől kezdve így kezelt. Nem aggatott rám olyan holmikat, mint más yakuzák esetleg és nem is igazán hagytam magam, ha mégis megpróbálta volna...
- Ááá - vigyorodik el fültől fülig tartó vigyorra. - Nálunk jó kis hiszti volt a qipao miatt, mert megnéztem a ruhát és közöltem magamban, hogy kurva biztos, hogy én azt nem veszem fel, azt meg tudtam, hogy enélkül a házból nem fogjuk kitenni a lábunk, ellenben Asaménak meg kell jelennie és anya is ott lesz előadóként, szóval meglehetősen szivacs volt a helyzet. Simán megúszhattuk volna az egész cirkuszt, mert elég gyorsan beletörődtem, hogy ez van, ezt kell szeretni, mert ez az egyetlen életbiztosítás egyelőre a számomra Fei miatt, de Asame rohadtul bírja, ha veszekszünk - meséli el röhögcsélve. - Sose felejtem el Asahitonak azt, amikor asszem másnap, vagy hogy megjelent és megemelte a fejem az állam alá nyúlva és beközölte Asaménak, hogy javul az ízlése - árulja el dorombolva. - Elég sokáig azon agyaltam, hogy hogyan válaszoljak erre, aztán meg hirtelen megváltoztak a viszonyok.
Elnevetem magam.
- Na igen, Asa mindig szerette megnézegetni a különleges példányokat és téged annak tartott már az első alkalommal is, mikor kiszúrt.
- Várj, most azon gondolkodom, mikor látott először! Azon a színházas, jótékonysági összeruccanásnak megrendezett eseményen?
- Igen, akkor, ha jól rémlik... - jelentem ki.
- Jól van, akkor elég jól festettem - állapítja meg elégedetten, mosolyogva. - Igazából eléggé bejött az a qipao, meg a szögecses kiegészítők hozzá, csak miután Fei rájött és mindenki előtt elkiabálta, hogy nem szajha vagyok, hanem pártfogolt, már nem kellett tartanunk magunkat a szereposztáshoz.
- Na igen, onnantól már nem volt értelme. De jól állt - mondom neki őszintén.
- Most már erősen fura lenne rajtam, mi? - kérdezi meg őszintén.
- Egyáltalán nem, sőt... Remekül kihangsúlyozná az izmaid. Szerintem kurva jól festenél benne, talán még jobban, mint akkor - felelek őszintén neki. Deon alaposan elgondolkodik, ezért úgy sejtem, hogy látni fogjuk őt újra qipaoban, ugyanakkor az arca többféle gondolatról árulkodik, nem csak arról, hogy elképzeli magát ebben a ruhában. Ráadásul nem szólal meg. - Min gondolkodsz ennyire? - kérdezem meg pár perc hallgatás után végül, mert nem tudom megfejteni a Deon arcán megjelenő érzéseket és most a hallgatása sem tetszik.
- Csak azon tűnődtem, hogy mostanában alig van olyan cucc, ami szerintem jól áll rajtam.
- Szerintem ez baromság. Akárhányszor látlak, mindig kibaszott jól nézel ki, mindegy, hogy egy szál faszba vagy, vagy bundában nyakig felöltözve - sarkosítok kicsit, de tényleg így van.
- Nem is láttál még meztelenül! - szólal meg. - Vagy igen? - kérdezi meg elbizonytalanodva, nagy szemeket meresztve rám. - Más az ízlésünk - jelenti ki végül lazán, megvonva a vállát.
- Val'szeg emlékeznék rá, ha így volna - vigyorgok rá, mire Deon zavartan elvigyorodik és megcsóválja a fejét.
- Miért, kíváncsi vagy? - kérdezi meg incselkedve.
- Mi van, ha azt mondom, igen? - kérdezek vissza csípőből, szinte dorombolva a szavakat.
- Semmi - válaszolja -, ez kölcsönös. - És vigyorogva vállat von.
- Túltárgyaltuk - vigyorgok rá. - Akkor holnap nudista strand? - ajánlom be komoly képpel.
- Kizárt - jelenti ki. - Vagy te most közös meztelen medencézésre gondolsz? - kérdezi meg fancsali mosollyal.
- Nem, konkrétan nudista strandra gondoltam - osztom meg vele még mindig komoly képet vágva. - Nem kockáztatom meg, hogy a testőrök rám gerjedjenek - közlöm be lazán.
- Csomó idegen ember meztelen testére nem vagyok kíváncsi - jelenti ki most már kifejezetten grimaszolva, láthatóan bizarrnak találva a nudista strandot. - Nem, annyit nem ér a látványod, hogy ilyen helyre menjek - teszi hozzá incselkedőn. - A testőrök meg, nem tudom, észrevetted-e, de csak akkor jelennek meg, amikor legalább hárman vagyunk, hogy vigyázzanak ránk, meg főleg arra, hogy én ne fulladjak meg röhögés közben - húz tovább.
- Nem kértem, hogy másokat nézzél, elég, ha engem bámulsz. Mellesleg a testőrökkel vigyázni kell. Sunyi állatfaj mind - röhögöm el magam végül.
- Vigyázzon, aki rá van szorulva! - szólal meg vidáman. - Az itteniek jobban félnek attól, hogy Asamét megharagítják, vagy hogy nagyon szarul járnak, ha túlfeszítik nálam a húrt, minthogy bevállalják, hogy bejövök egyik-másiknak - jelenti ki magabiztosan. - Amúgy meg ha téged kell csak nézni, miért nem jó neked a fürdőszobám?
- Ja kérem, aki rettegésben tartja őket... - vigyorgok rá. - Az, hogy nem süt a nap, elég nyomós érv?
- Nem - válaszol vigyorogva. - Van villany, vagy gyertya - közli egyszerűen.
- Az nem ugyanaz. Nem helyettesítik, ráadásul sokkal jobb a forró homokban fetrengeni, mint a hideg csempén - vonom meg vállam, ám megszólal zsebemben a telefonom, s szemöldököm összeráncolva veszem azt elő, majd a kijelzőre pillantok. Junya keres. Idegesen emelem fülemhez a készüléket. - Mondd! - mordulok bele szinte, ám amit mond, leveri nálam a biztosítékot és nem törődve semmivel ülök le a kenel oldalának vetve hátam. A kutyák persze azonnal körülvesznek, de csak orrukkal megbökdösnek. Az egész beszélgetés nem tart sokáig, már ha ezt lehet beszélgetésnek nevezni, mert én kussolok, Junya meg magyaráz, majd bontja a vonalat. Nem szólok semmit, csak megvakargatom az egyik eb fülét.
- Mi van? - kérdezi Deon. - Mi történt?
- Ennyit a megingathatatlan döntéseimről - mondom csendesen és felszusszanok. - Asa rosszul lett, orvost hívtak hozzá. Kapott nyugtatót, de fájdalmai vannak és Junya szerint folyton engem keres...
- Hazaviszlek - jelenti ki és tudom, hogy Deon már eldöntötte, amivel vitába lehet szállni, bármelyik részével, hogy ő fog vezetni, vagy hogy egyáltalán hazamegyek-e, bár részemről ez nem kérdés, annyira nem tudok haragudni Asára, hogy ilyenkor ne menjek vissza hozzá, de nem érdemes, mert Deon nem fogja magát hagyni lebeszélni és ezt nagyon jól tudom. Lenyújtja a jobbját, én pedig elfogadva azt hagyom, hogy felhúzzon a kerítés tövéből, s már indul is kifelé a kenelből. Követem őt. A házba menet sms-t ír, minden bizonnyal Shinjinek, hogy hazavisz. Hamarosan megjelenik a testőr is, s aggódva pillant rám. Megrázom fejem, hogy semmi jóval nem tudok szolgálni, de ne most beszéljük meg. Shinji persze ért, megvárja, míg Deon visszatér, majd elindulunk. Útközben a kölyök kezébe nyomom a Subaru kulcsait, majd beülök az anyósülésre. Nem féltem tőle a kocsit, így hagyom vezetni. Ahogy sejtettem, Shinji a Nissannal követ minket.
- Miért kell megvárnia ezt? - kérdezem csendesen, kibámulva az ablakon.
- Ettől Asahito, nem? - kérdez vissza csendesen. - Tanul belőle?
- Ettől - felelem csendesen -, bár jobb’ szeretném, ha néha nem kellene vele megküzdeni - teszem hozzá. - Nagyon remélem - válaszolok neki. - Szokott tanulni dolgokból, ha nem is elsőre... De most nem várnám meg a következő alkalmat, hogy esetleg tanuljon belőle a makacs fejével...
- Fárasztó lehet - állapítja meg őszintén. - Adsz nekem vele öt percet? - kérdez rá komolyan.
- Ha van olyan állapotban, adok - mondom komolyan.
- Rendben, én is úgy gondoltam - jelenti ki, majd barátságosan megsimogatja a vállamat, aztán újra csak az útra figyel. Innentől már nem szólalok meg, csak bámulok kifele idegesen az ablakon, miközben folyamatosan kattog az agyam. Ha hazaérek, tuti, leüvöltöm a fejét Asának, majd hogy ne tudjon védekezni se, lesmárolom... vagy fordítva, a lényegen nem fog változtatni, ám ahogy magam ismerem, az, hogy aggódom miatta, úgyis felülkerekedik minden más érzésen és csak az lesz a fontos, hogy rendbe jöjjön. Hülye, önfejű, makacs pöcs!
Alig egy óra alatt átvergődünk a városon, majd Deon leparkol az udvarban, én pedig kiszállok az autóból. Meg sem lepődöm azon, hogy Junya már vár és azonnal vinne is Asához, de nemet intek neki. Szükségem van pár percre. Muszáj...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése