- Örülök, hogy végre te is kidühöngted magad – közli színtelen hangon, ugyanazzal a komoly képpel velem Shinji, azzal feláll, eloltja a cigarettáját, majd felveszi a párnákról a ruháimat és az ölembe dobja őket. Csodálkozva nézek rá, aztán a szemem a kezében tartott nyakláncomra téved.
- Nem közönséges nyakék, úgyhogy csak óvatosan vele – figyelmeztetem, miközben hűlő helyére rakom a cuccaim és elkezdek felöltözni. Nyilván érzi az erős mágnesek súlyát a tenyerében, hiszen a csont és a fa önmagában könnyű anyag, ám ez egy álcázott köpőcső, amihez a farmerom belsejébe varrt sok kis tűtokban rejlik a „lőszer”. Ha nem ismered a titkát, nem mondod meg, hogy az nem egyszerű ékszer, de kézbe véve már érződik, hogy valami nem oké vele.
- Komolyan, néha nem tudom, melyikőtöknek lenne szüksége jobban pszichológusra. – Ezen felvonom a szemöldököm és küldök egy értetlen, de „röhejes vagy”-pillantást Shinjinek. Jeremy néz minket, hol engem, hol a testőrt, miközben felöltözöm. Valószínűleg nem tud gombot varrni a párosunkra, hiszen megmondtam neki, hogy a srác a szeretőm, ennek ellenére szemrebbenés nélkül végignézte, hogy megkeféltem őt, semelyikünk sem kapott halálos fenyegetést, még csak idegesnek vagy zavartnak sem tűnik a testőr, szemernyi ellenségesség sincs benne, sőt mi több, egyértelmű, hogy szépen elkocsikázunk a lakásomra, kettyintünk, aztán majd reggel látnak viszont minket. Kicsit engem is foglalkoztat, Shinji a fejemhez vágja-e a dolgot, mert az elmúlt fél év során… nem is tudom… kialakult köztünk azért… valami. Mikor eligazítom felsőtestemen a hosszú ujjú pólót, visszakapom a nyakláncomat is. - Mint a testőre, végig kell hallgatnom őt is, ha kell, rábírom, hogy kiadja az indulatait, de hogy nálad is ezt kell csinálnom ahhoz, hogy kitombold magad... – Ezt már nem bírom kuncogás nélkül. - Mellesleg nem hitte, hogy nem teszed meg - árulja el elmosolyodva, miközben előhalássza a telefont és hív valakit. Tippelek, kit: Deont.
- Ezt a mit nem teszek meg most nem fényes – közlöm közben vele, s tőröm visszacsúsztatom a helyére a rajzasztalomhoz lépve.
- Tizenegyre érted megyek holnap. Kösz a tippet - nyomja ki a telefont. Miért érzem úgy, hogy ezért össze fogom holnap kócolni a kölyök fejét? Nem is tudom… Mindenesetre egy mosoly kúszik a számra a hallottaktól. - Ha összekapartad magad, odakint várlak – jelenti ki. - Én vezetek – teszi hozzá és kivonul a szobából. Röhögök, hátrasandítva rá a vállam felett, szívből röhögök. Édes srác, nem? Meg bírnám zabálni, de akkor nem maradna belőle későbbre semmi, pedig kurvára sokáig akarom még az ilyen benyögéseit, az élvezetkiáltásait és a morgását hallgatni.
Príma: hulla fáradtan elkocsizom vele a lakásomra, hogy dugjunk és együtt legyünk, ami nem probléma, szívesen megyek. Kívülről úgy fest, mintha futnék a kölyök után, pedig ez vagy kölcsönös, vagy nem is létező elképzelés. Mindenesetre, ami szép a sztoriban, hogy holnap reggel furikázhat engem ide vissza, mielőtt Deonért megy, mert kurva élet, hogy nem gyalogolok és buszozok, ami azt jelenti, hogy ma éjjel se fogok egy-két óránál többet aludni. Hogy bánom-e? Az alvás hiányát igen. De kibírom, sokkal jobban mozgat az, hogy Shinjivel lehessek, ha már nem rángathatom ide bármikor és bármennyi időre, mint az, hogy kimerült vagyok.
Jeremy kérdez tőlem csendesen, aztán beszélni kezd. Közben a telefonomat a zsebembe pakolom, egy doboz cigit, a kanapén otthagyom a tökalsónak a félig ürített dobozt, hogy legyen mit szívnia. Mikor aztán a suhanc észbe kap, elpirul. Veszettül édes egy kölyök! Feltérdelek a kanapéra mellette, s a támlán megtámaszkodva kerülök hozzá közel. Elmosolyodom és jutalmul szájon csókolom.
- Eiji egy hosszú téma – kezdem komolyan. – Deon felszedte az alvilág mocskából, hazavitte, kupált rajta valamennyit Asaméval, aztán egyszer csak a nyakamba sózta. Kutyaként az ő szava törvény és szentség a számomra, de hogy még meg is indokolta, miért kapom a töpörtyűt, egy szavam se lehetett. Eiji számomra lecke, büntetés, feladat. Néztem rá úgy, hogy ahogy rád, ítélkezés, megvetés, undor, gyűlölet és ellenérzés nélkül – mondom bele a srác szemébe. – Eiji szép srác, az pedig, hogy szajha volt, újabb lehetőséget biztosít benne, noha csókold meg és rájössz, az évek során semmit nem értett meg, semmit nem tanult a szexről. Tudja tartani a valagát és kényszerből készséges, hagyja magát, mert nem akar verést, és majdnem tökéletesen érzéketlen. Valamennyi esze van, elég kitartó is, szóval látok benne lehetőségeket továbbra is és elismerem, hogy Deon abban nem tévedett, hogy jó alapanyag informátornak, csak kurva sok alapot kell lefektetni benne és rengeteg tanításra szorul. Ez nem csoda, az egész életét nyomorban, sötétben, kiszolgáltatva töltötte. Nem az értelmi képességeimmel vagy a pszichológia alapismeretei hiányával van a gondom, Jeremy, hanem azzal, hogy Eiji eldöntötte, hogy neki Deon kell mindenhez. Csakhogy a kölyök is még csupán tanonc, arról nem beszélve, hogy ha megpróbálja őket szétrobbantani Asaméval, ami miatt egyébként hirtelen hozzám lett vágva, vagy a yakuza, vagy a pártfogoltja fogja kinyírni. A legnagyobb gondom Eijivel, hogy akkora szart akasztott szerintem szándékosan a nyakunkba, hogy kibasszon velem, amit ha egy tízes skálán kell megjelölnöm, nyolcasnak mondanék. Ezután két fokozat van, a kilences, amikor már menekülnöd kell, ha eszed van, a városból is eltűnsz és nem jössz vissza, mert az alvilágban vadásznak rád. Márpedig az alvilágban addig megy a vadászat, amíg meg nem döglesz valahogy, s ha a jelenlegi generáció nem kap el, a következőre örökíti a küldetést, és ha az örökösöd a te eszméid vallja és folytatja, amit elkezdtél, akkor őt fogják üldözni a halálod után. És a tízes, amikor inkább megmérgezed magad, mert tudod, hogy napokon belül elkapnak és amíg lehet, életben tartanak, hogy kínozhassanak – ismertetem Jeremyvel a helyzetet. – Holnap úgyis az orrod előtt fogjuk megvitatni Eiji témáját, akkor többet tudhatsz meg. Ha akarod érteni ezt, s a holnapi után nem világosodsz meg, átrághatjuk, de most… nem. – Sem időm, sem kedvem, sem erőm nincs ehhez. – A következetlenségnek ára van, Jeremy – mondom neki. – Deonnal hajdanán az voltam és majdnem megölték, márpedig a kölyöknél tökéletesebbet az egész kibaszott világon nem találnék, nemhogy Tokióban, vagy Japánban. Következetes voltam Eijivel, a szabályok úgy szigorodtak és a hozzáállásom úgy változott meg, ahogy egyre nagyobb gondok voltak vele. Csak Deonnak mondom, hogy nem alkalmas informátornak, mert tanítás mellett az lehet, de Eijivel az a gond, hogy szerelmes Deonba és gyűlöli Asamét – kezdek bele mégis. Ezt a tökalsónak kurvára át kell látnia, mert ha holnap Eiji pártját fogja, mint most, akkor tuti, hogy maximum csak rajzolni taníthatom, az pedig nem biztos, hogy elég. - Deonnak viszont Asame az első és az egyetlen, őt követi, az ő örököse lesz, az ő eszméit viszi tovább. Deon valamilyen szinten alvilági, de yakuza lesz, Eiji pedig nem fogja őt szolgálni, mert velejéig alvilági. Ha tudást adok a kezébe, megpróbálja majd megölni Asamét, ahogy azt meg is próbálta, míg ott tartózkodott, ha pedig sikerül neki, Deonból nem marad semmi. Láttam belülről meghalni a kölyköt – ismerem el komolyan. – Láttam, hogyan omlik össze minden álma, reménye, hogy tűnik el a szeme elől a jövő, hogyan veszik ki belőle az élet. Láttam kómába esni, láttam őrjöngeni, láttam vigasztalanul zokogni és láttam félni az örömtől, mert nem akart élni. Meghalni se, de élni sem volt számára miért. Ha Asamét megölnék, amit egyébként tavaly még én is meg akartam tenni, Deonból nem csak kiveszne minden élet, érzék, érzés, de olyan kegyetlen és pusztító lenne, hogy rettegnék a nevét. Tudná magasan verni a yakuzáját és engem együttvéve is, pedig mindketten a könyörtelenségünkről vagyunk híresek, egyik világban sem kell nagyon aggódnunk. Nekem Deon az első és azon taktikáztam az elmúlt egy hónapban, hogy ne kelljen kirántanom alóla a talajt. Ezeket az összefüggéseket értsd meg – kérem komolyan Jeremyt. – Egyébként – mosolyodom el ravaszul – imádom a nagyszájú kölyköket és a visszapofázást – osztom meg a sráccal. - Az engedelmesség nem erény, mint hallhattad is, úgyhogy ha más véleményen vagy, mint én, leközölheted. Érezni fogod, mikor nincs apelláta, az van, amit én akarok, és mikor vagyok alkuképes – teszem még hozzá, majd ellököm magam a kanapétól. – Légy kreatív és továbbra is állj ki amellett, amit akarsz – tanácsolom még, aztán elvigyorodom. – Jó éjt. A tetoválást kíméld, még sérülékeny – azzal magára hagyom.
Meg akartam mondani a srácnak, hogy nem díjaznám, ha az én fekhelyemen aludna, de igazából így, hogy én nem vagyok ott, leszarom. Ha valami nem világos neki, kérdez, legalábbis nagyon remélem, azt meg hallotta, mikor lesz itt körülbelül Deon, tehát ahhoz kell igazodnia az idecuccolást, ez egyértelmű. Áthaladok a pihenőn, aminek kanapéján Eiji ül és még a gyér fényben is látom, hogy gyilkos pillantással méreget engem.
- Mindenkit megdugsz, akit tanítani akarsz? – kérdezi tőlem megvető gúnnyal a méregzsák, miközben áthaladok a szobán.
- A gyerekeimhez nem nyúltam – válaszolom neki könnyedén, vállat vonva. Nem érdekel, mit gondol rólam, úgysem érti meg, hogy nem azért keféltem meg Deont, őt és Jeremyt, mert a tanítványom lettek, hanem Deont évek óta kívántam, Eijire kíváncsi voltam, Jeremy pedig beindított. Ez a kis pöcsnek totál befogadhatatlan, továbbá tudom azt is, hogy ha figyelmeztetném, hogy jól kell viselkednie Jeremyvel, különben kitaposom a belét, csakazértse tenné meg, ezért otthagyom. Beülök Shinji kocsijába az anyósülésre, hátratolom az ülést, kényelembe helyezem magam és lehunyom a szemeimet. – Azért neked sem kell a szomszédba menned néhány jelzőért, ami miatt simán pszichológusnál köthetnél ki – szólalok meg elvigyorodva. – Már az is kérdéseket vet fel az épelméjűségedet illetően, hogy élő bokszzsákot képzel magadból Deon és az én számomra – heccelem tovább. Az pedig főleg, hogy az én szeretőm, de ezzel még viccelni sem akarok, nehogy meggondolja magát, mert már most teljesen tűzbe jöttem, holott egymáshoz se értünk. Már attól, hogy oda-vissza csépelhetjük egymást szóban, egy légtérben ülünk és bármikor megérinthetnénk egymást, ha nem akarnánk, hogy kikezdje az önuralmunkat a vágy, mire a lakásomhoz érünk, hogy odabent aztán a másiknak ugorjunk és vadállat módjára keféljünk.
- Nem közönséges nyakék, úgyhogy csak óvatosan vele – figyelmeztetem, miközben hűlő helyére rakom a cuccaim és elkezdek felöltözni. Nyilván érzi az erős mágnesek súlyát a tenyerében, hiszen a csont és a fa önmagában könnyű anyag, ám ez egy álcázott köpőcső, amihez a farmerom belsejébe varrt sok kis tűtokban rejlik a „lőszer”. Ha nem ismered a titkát, nem mondod meg, hogy az nem egyszerű ékszer, de kézbe véve már érződik, hogy valami nem oké vele.
- Komolyan, néha nem tudom, melyikőtöknek lenne szüksége jobban pszichológusra. – Ezen felvonom a szemöldököm és küldök egy értetlen, de „röhejes vagy”-pillantást Shinjinek. Jeremy néz minket, hol engem, hol a testőrt, miközben felöltözöm. Valószínűleg nem tud gombot varrni a párosunkra, hiszen megmondtam neki, hogy a srác a szeretőm, ennek ellenére szemrebbenés nélkül végignézte, hogy megkeféltem őt, semelyikünk sem kapott halálos fenyegetést, még csak idegesnek vagy zavartnak sem tűnik a testőr, szemernyi ellenségesség sincs benne, sőt mi több, egyértelmű, hogy szépen elkocsikázunk a lakásomra, kettyintünk, aztán majd reggel látnak viszont minket. Kicsit engem is foglalkoztat, Shinji a fejemhez vágja-e a dolgot, mert az elmúlt fél év során… nem is tudom… kialakult köztünk azért… valami. Mikor eligazítom felsőtestemen a hosszú ujjú pólót, visszakapom a nyakláncomat is. - Mint a testőre, végig kell hallgatnom őt is, ha kell, rábírom, hogy kiadja az indulatait, de hogy nálad is ezt kell csinálnom ahhoz, hogy kitombold magad... – Ezt már nem bírom kuncogás nélkül. - Mellesleg nem hitte, hogy nem teszed meg - árulja el elmosolyodva, miközben előhalássza a telefont és hív valakit. Tippelek, kit: Deont.
- Ezt a mit nem teszek meg most nem fényes – közlöm közben vele, s tőröm visszacsúsztatom a helyére a rajzasztalomhoz lépve.
- Tizenegyre érted megyek holnap. Kösz a tippet - nyomja ki a telefont. Miért érzem úgy, hogy ezért össze fogom holnap kócolni a kölyök fejét? Nem is tudom… Mindenesetre egy mosoly kúszik a számra a hallottaktól. - Ha összekapartad magad, odakint várlak – jelenti ki. - Én vezetek – teszi hozzá és kivonul a szobából. Röhögök, hátrasandítva rá a vállam felett, szívből röhögök. Édes srác, nem? Meg bírnám zabálni, de akkor nem maradna belőle későbbre semmi, pedig kurvára sokáig akarom még az ilyen benyögéseit, az élvezetkiáltásait és a morgását hallgatni.
Príma: hulla fáradtan elkocsizom vele a lakásomra, hogy dugjunk és együtt legyünk, ami nem probléma, szívesen megyek. Kívülről úgy fest, mintha futnék a kölyök után, pedig ez vagy kölcsönös, vagy nem is létező elképzelés. Mindenesetre, ami szép a sztoriban, hogy holnap reggel furikázhat engem ide vissza, mielőtt Deonért megy, mert kurva élet, hogy nem gyalogolok és buszozok, ami azt jelenti, hogy ma éjjel se fogok egy-két óránál többet aludni. Hogy bánom-e? Az alvás hiányát igen. De kibírom, sokkal jobban mozgat az, hogy Shinjivel lehessek, ha már nem rángathatom ide bármikor és bármennyi időre, mint az, hogy kimerült vagyok.
Jeremy kérdez tőlem csendesen, aztán beszélni kezd. Közben a telefonomat a zsebembe pakolom, egy doboz cigit, a kanapén otthagyom a tökalsónak a félig ürített dobozt, hogy legyen mit szívnia. Mikor aztán a suhanc észbe kap, elpirul. Veszettül édes egy kölyök! Feltérdelek a kanapéra mellette, s a támlán megtámaszkodva kerülök hozzá közel. Elmosolyodom és jutalmul szájon csókolom.
- Eiji egy hosszú téma – kezdem komolyan. – Deon felszedte az alvilág mocskából, hazavitte, kupált rajta valamennyit Asaméval, aztán egyszer csak a nyakamba sózta. Kutyaként az ő szava törvény és szentség a számomra, de hogy még meg is indokolta, miért kapom a töpörtyűt, egy szavam se lehetett. Eiji számomra lecke, büntetés, feladat. Néztem rá úgy, hogy ahogy rád, ítélkezés, megvetés, undor, gyűlölet és ellenérzés nélkül – mondom bele a srác szemébe. – Eiji szép srác, az pedig, hogy szajha volt, újabb lehetőséget biztosít benne, noha csókold meg és rájössz, az évek során semmit nem értett meg, semmit nem tanult a szexről. Tudja tartani a valagát és kényszerből készséges, hagyja magát, mert nem akar verést, és majdnem tökéletesen érzéketlen. Valamennyi esze van, elég kitartó is, szóval látok benne lehetőségeket továbbra is és elismerem, hogy Deon abban nem tévedett, hogy jó alapanyag informátornak, csak kurva sok alapot kell lefektetni benne és rengeteg tanításra szorul. Ez nem csoda, az egész életét nyomorban, sötétben, kiszolgáltatva töltötte. Nem az értelmi képességeimmel vagy a pszichológia alapismeretei hiányával van a gondom, Jeremy, hanem azzal, hogy Eiji eldöntötte, hogy neki Deon kell mindenhez. Csakhogy a kölyök is még csupán tanonc, arról nem beszélve, hogy ha megpróbálja őket szétrobbantani Asaméval, ami miatt egyébként hirtelen hozzám lett vágva, vagy a yakuza, vagy a pártfogoltja fogja kinyírni. A legnagyobb gondom Eijivel, hogy akkora szart akasztott szerintem szándékosan a nyakunkba, hogy kibasszon velem, amit ha egy tízes skálán kell megjelölnöm, nyolcasnak mondanék. Ezután két fokozat van, a kilences, amikor már menekülnöd kell, ha eszed van, a városból is eltűnsz és nem jössz vissza, mert az alvilágban vadásznak rád. Márpedig az alvilágban addig megy a vadászat, amíg meg nem döglesz valahogy, s ha a jelenlegi generáció nem kap el, a következőre örökíti a küldetést, és ha az örökösöd a te eszméid vallja és folytatja, amit elkezdtél, akkor őt fogják üldözni a halálod után. És a tízes, amikor inkább megmérgezed magad, mert tudod, hogy napokon belül elkapnak és amíg lehet, életben tartanak, hogy kínozhassanak – ismertetem Jeremyvel a helyzetet. – Holnap úgyis az orrod előtt fogjuk megvitatni Eiji témáját, akkor többet tudhatsz meg. Ha akarod érteni ezt, s a holnapi után nem világosodsz meg, átrághatjuk, de most… nem. – Sem időm, sem kedvem, sem erőm nincs ehhez. – A következetlenségnek ára van, Jeremy – mondom neki. – Deonnal hajdanán az voltam és majdnem megölték, márpedig a kölyöknél tökéletesebbet az egész kibaszott világon nem találnék, nemhogy Tokióban, vagy Japánban. Következetes voltam Eijivel, a szabályok úgy szigorodtak és a hozzáállásom úgy változott meg, ahogy egyre nagyobb gondok voltak vele. Csak Deonnak mondom, hogy nem alkalmas informátornak, mert tanítás mellett az lehet, de Eijivel az a gond, hogy szerelmes Deonba és gyűlöli Asamét – kezdek bele mégis. Ezt a tökalsónak kurvára át kell látnia, mert ha holnap Eiji pártját fogja, mint most, akkor tuti, hogy maximum csak rajzolni taníthatom, az pedig nem biztos, hogy elég. - Deonnak viszont Asame az első és az egyetlen, őt követi, az ő örököse lesz, az ő eszméit viszi tovább. Deon valamilyen szinten alvilági, de yakuza lesz, Eiji pedig nem fogja őt szolgálni, mert velejéig alvilági. Ha tudást adok a kezébe, megpróbálja majd megölni Asamét, ahogy azt meg is próbálta, míg ott tartózkodott, ha pedig sikerül neki, Deonból nem marad semmi. Láttam belülről meghalni a kölyköt – ismerem el komolyan. – Láttam, hogyan omlik össze minden álma, reménye, hogy tűnik el a szeme elől a jövő, hogyan veszik ki belőle az élet. Láttam kómába esni, láttam őrjöngeni, láttam vigasztalanul zokogni és láttam félni az örömtől, mert nem akart élni. Meghalni se, de élni sem volt számára miért. Ha Asamét megölnék, amit egyébként tavaly még én is meg akartam tenni, Deonból nem csak kiveszne minden élet, érzék, érzés, de olyan kegyetlen és pusztító lenne, hogy rettegnék a nevét. Tudná magasan verni a yakuzáját és engem együttvéve is, pedig mindketten a könyörtelenségünkről vagyunk híresek, egyik világban sem kell nagyon aggódnunk. Nekem Deon az első és azon taktikáztam az elmúlt egy hónapban, hogy ne kelljen kirántanom alóla a talajt. Ezeket az összefüggéseket értsd meg – kérem komolyan Jeremyt. – Egyébként – mosolyodom el ravaszul – imádom a nagyszájú kölyköket és a visszapofázást – osztom meg a sráccal. - Az engedelmesség nem erény, mint hallhattad is, úgyhogy ha más véleményen vagy, mint én, leközölheted. Érezni fogod, mikor nincs apelláta, az van, amit én akarok, és mikor vagyok alkuképes – teszem még hozzá, majd ellököm magam a kanapétól. – Légy kreatív és továbbra is állj ki amellett, amit akarsz – tanácsolom még, aztán elvigyorodom. – Jó éjt. A tetoválást kíméld, még sérülékeny – azzal magára hagyom.
Meg akartam mondani a srácnak, hogy nem díjaznám, ha az én fekhelyemen aludna, de igazából így, hogy én nem vagyok ott, leszarom. Ha valami nem világos neki, kérdez, legalábbis nagyon remélem, azt meg hallotta, mikor lesz itt körülbelül Deon, tehát ahhoz kell igazodnia az idecuccolást, ez egyértelmű. Áthaladok a pihenőn, aminek kanapéján Eiji ül és még a gyér fényben is látom, hogy gyilkos pillantással méreget engem.
- Mindenkit megdugsz, akit tanítani akarsz? – kérdezi tőlem megvető gúnnyal a méregzsák, miközben áthaladok a szobán.
- A gyerekeimhez nem nyúltam – válaszolom neki könnyedén, vállat vonva. Nem érdekel, mit gondol rólam, úgysem érti meg, hogy nem azért keféltem meg Deont, őt és Jeremyt, mert a tanítványom lettek, hanem Deont évek óta kívántam, Eijire kíváncsi voltam, Jeremy pedig beindított. Ez a kis pöcsnek totál befogadhatatlan, továbbá tudom azt is, hogy ha figyelmeztetném, hogy jól kell viselkednie Jeremyvel, különben kitaposom a belét, csakazértse tenné meg, ezért otthagyom. Beülök Shinji kocsijába az anyósülésre, hátratolom az ülést, kényelembe helyezem magam és lehunyom a szemeimet. – Azért neked sem kell a szomszédba menned néhány jelzőért, ami miatt simán pszichológusnál köthetnél ki – szólalok meg elvigyorodva. – Már az is kérdéseket vet fel az épelméjűségedet illetően, hogy élő bokszzsákot képzel magadból Deon és az én számomra – heccelem tovább. Az pedig főleg, hogy az én szeretőm, de ezzel még viccelni sem akarok, nehogy meggondolja magát, mert már most teljesen tűzbe jöttem, holott egymáshoz se értünk. Már attól, hogy oda-vissza csépelhetjük egymást szóban, egy légtérben ülünk és bármikor megérinthetnénk egymást, ha nem akarnánk, hogy kikezdje az önuralmunkat a vágy, mire a lakásomhoz érünk, hogy odabent aztán a másiknak ugorjunk és vadállat módjára keféljünk.
egyre érdekesebb, amit olvasok Eiji ügyéről, mostmár tudni akarom o.o
VálaszTörlésszép lesz Deonnal a nagy találkozás is amikor megtárgyalják Eiji dolgait, és Tatsuki bemutatja Jeremyt. és bele akarok látni Shinji fejébe!!! :D
elkényezted az olvasókat ennyi frissel! <3 (ez egyáltalán nem panaszkodás, csak is örülni tudok neki! ^^ )
Szép bizony. ^^ Azért Eiji sem adja magát könnyen... =D
TörlésShinji fejébe szerintem mindenki bele akar látni :D Jeremyvel az élen xD
TörlésShinji még sokáig rejtély marad, és utána sem lesz egyszerű vele, köszönhetően pont annak, hogy nehezen nyílik meg :) Bevallom bár sokadik karakter, személy szerint nekem ő lett idővel a legkedvesebb karakterem, nagyon kedvelem és szeretek vele írni, mikor nem makacsolja meg magát még nekem is és nem merül mély kussolásba a kicsikém :)
Törlésóóóó akkor szuper, mert én is pont így érzek, szeretem, ő egy olyan személy, aki sok esetben az abszolút jó a szememben. és igen nagyon bele akarok látni a fejébe, mert sok olyan arca, cselekedete, szava van, ami nekem nem elég anélkül hogy tudnám mi van mögötte...
VálaszTörlésééés örülök hogy mind a hármótok hozzászólt ^^
<3