35.

Jeremy

Élcelődnek egymással, és még mindig nem hangzik el egy rossz szó sem, mintha mi sem történt volna. Tatsuki öltözni kezd, én pedig csak figyelem hol őt, hol Shinjit. Meglep, hogy a srác még nem ugrott se nekem, se neki. És amit még inkább képtelen vagyok megérteni, hogy most fogják magukat és tolnak egy kört Tatsukinál. Nem mintha bajom lenne vele, tényleg nem izgat, csak nekem furcsa. Vagy én értettem félre a gyilkos fényt a testőr szemében? Már magam sem tudom, de a hangja és amit mondott, akkor nekem sok volt. Fel sem tudom fogni igazán, mi történik körülöttem, mert egyszerűen képtelen vagyok megérteni a köztük lévő köteléket. Mindegy, tényleg nem az én dolgom, de azért azon eltöprengek, hogy akkor ez nekem mit is jelent pontosan. De ez is ki fog derülni, szerintem rövid időn belül.

Shinji kimegy, de látom, hogy Tatsuki követni fogja. Kapok egy fél doboz cigit is, amit hálásan fogadok el, kell, ami lenyugtat, pláne, hogy nem sok jót remélek Eijitől. Mikor befejezem a mondandóm, legnagyobb meglepetésemre egy csókot kapok jutalmul. Ez annyira kizökkent az egészből, hogy hirtelen azt sem tudom, mit mond nekem, de aztán szépen lassan felfogom a gondolatait, amiket velem akar közölni. Érzem, hogy még mindig nem tudok mindent, hogy ez még nem a vége a dolognak, ahogy azt is, hogy talán megint félreértettem valamit. Lassan az is körvonalazódik előttem, hogy holnap Deon döntése nemcsak Eijire fog vonatkozni, hanem saját magára, Tatsukira és nem mellesleg az én életemre is. Ezt megint végig kell gondolnom, azt hiszem. Nem tudom még, mit akarok pontosan elérni, de azt igen, hogy sok kaput kinyithat előttem ez a férfi, és én ezt most még akarom is, szóval sok mindent kell mérlegelnem, ráadásul ha nem tévedek, ma éjjel el is jön ennek az ideje. Bólintok, hogy megértettem, ráadásul végig is fogom gondolni a dolgokat. Csendben figyelem az arcát, de még nem fejezte be, bár amit hozzám vág, attól elvigyorodom. Szóval lehet saját véleményem, rendben. Ahogy azt is értem, hogy van, amiben rá kell hallgatnom, bár ez nekem természetes. Aztán eltávolodik és menni készül. Nem mond nekem semmit, nem utal semmire, mármint hogy takarodjak ki innen, vagy hogy van még valami elvárása velem szemben. Végül nem bírom tovább és még utána szólok.

- Tatsuki. Köszönöm. – Hogy mit, azt nem akarom megmagyarázni, döntse el maga, még én sem tudom pontosan. – Jó éjt.


Ennyiben hagyom a dolgokat, nekem is gondolkodnom kell még sok mindenen. Azt belőttem, hogy tizenegyre itt kell lennem, akkor lehet, egy kicsit korábban kell indulnom reggel, de ez nem gond. Újra rágyújtok. Nem szoktam ennyit elszívni egyszerre, de most jólesik, és segít átlátni a dolgokat. Sajnálom Eijit, igen, de ettől most el kell vonatkoztatnom azt hiszem. Megint fészkelődöm egy kicsit, találok egy viszonylag kellemes pozíciót, így ebben maradok és hagyom folyni a gondolataimat. Hogy mit is akarok? Most már egyre többet. Egyszer sem mondta ma azt, hogy ezt vagy azt nem lehetne, azt viszont igen, hogy nem vagyok x dologra kész. Ez azt is jelentheti, hogy nem zárkózik el attól, hogy tanítson, hogy más felé és bővítsen előttem. Azonban azt is érzékelem, hogy itt Deon szava döntő. Tehát holnap azon kell lennem, hogy a kölyök is meglássa bennem azt, amit Tatsuki is. Meg akarom mutatni, hogy bennem van. És ez még mindig nem zárja ki Eiji tanítását sem. Azt is értem, hogy Eiji minden vágya, hogy Deon mellett legyen. Ez viszont veszélyes, nem csak Tatsuki leírásából érzem. Ha képes ezért ölni, vagy hibákat véteni, akkor nincs az, ami később megállíthatná. Márpedig egy berögzültség nem feltétlenül jelent jót, sőt. Az ember mániákussá válik és már semmivel nem foglalkozik, mindenen átgázol. Eijiből pedig ezt ki tudom nézni. De akkor… Eijinek talán ez az utolsó lehetősége, viszont ő láthatóan nem akar élni vele. Nekem ez az első igazi, de én ezt akarom, tényleg. Nem csak, mert művészileg fejlődhetek, az egy dolog, de érzem, hogy annál sokkal többet nyerhetek ezen. Tatsuki nem tudom, mit akar velem kezdeni, de valamit igen, különben nem itt tartanék. Ráadásul... Ugyan nem akarom bevallani, de a hurkot már megkötötte a nyakamon, a láncokat már előkészítette és mivel nincs más választásom, mint belemenni, egyre erősebben fog tudni tartani és megbéklyózni. Ez nem zavar, amíg nem akar megfojtani vele. Márpedig egyelőre nem, csak jól előkészíti, ha szüksége lenne rá. Ellenben ha tényleg tanítana és szívből tenné, nem kényszerből, akkor azt hiszem, nem lenne rá szüksége. Újabb gondolatok, újabb mérlegre kerülő dolgok. És vagyok olyan önző, hogy akarjam ezt az egészet. A harmadik cigivel is végzek, de már nem veszek elő újat. Döntöttem, nem foglalkozom Eijivel, nem az ő életét akarom jobbá tenni, hanem a sajátomat és a tesóimét. E szerint kell eljárnom. Ha Tatsuki igazat mondott, márpedig miért ne tette volna, akkor neki is megvolt a lehetősége, én viszont akarom ezt a lehetőséget és nem akarom veszni hagyni. Megharcolom a saját harcaimat és ennyi, most erre kell koncentrálnom.


Nem tudom, mennyi ideje ülök már így, de végül összeszedem magam és ha nyögve is, de felkászálódom a kanapéról. Tatsukinak igaza volt, a gyönyör és kín nagyon közel áll egymáshoz, mert fájt, kibaszottul fájt, de ennyire még sosem élveztem semmit, mint vele dugni. Végül hajolás helyett térdelés lesz és összeszedem a cuccaimat, majd felrángatom magamra az alsót és kis ügyeskedéssel egész jól sikerül az akció, majd a farit is visszaveszem. Jobb, ha rajtam van. Nehezen járok, mint aki beszart, ráadásul tudom, hogy ez holnap sem lesz jobb, majd ügyeskednem kell, de megoldom. Végül nagy levegőt veszek, a cigit a zsebembe gyűröm, nem hagyom veszni és elindulok kifelé. Csak remélni tudom, hogy Eiji már alszik, ahogy azt is, hogyha lefekszem mellé, nem fojt meg álmomban. Bár ha megteszi, akkor nem éri meg, hogy Deon eljöjjön ide beszélni Tatsukival, a tetováló előbb zsigereli ki. Amúgy is ki ő nekem, hogy pattogjon? Így hát egyszerűen átlépem a küszöböt, bezárom az ajtót és levetem magam a kanapéra. Na jó, inkább finoman elhelyezkedem rajta. Aludni akarok most már, fáradt is vagyok, sokat kivett belőlem ez a mai nap. Pláne ez a dugás a végén. Mindegy, ha most Eiji nekem esik, megoldom, hogy békén hagyjon, mert most semmi kedvem sem vitatkozni, sem pedig beszélgetni, reggel meg nem ártana felkelnem, hogyha időben haza akarom tolni a képem és összeszedni a cuccaim. Ráadásul már van egy következő rajz is, amit mindenképpen meg akarok csinálni, plusz munkát sem ártana keresnem, mert mondjuk cigiért nem kuncsoroghatok mindig Tatsukinak, van, amit saját felelősségre szeretnék megoldani, de ahhoz kell némi kereset is. Nem félek dolgozni, így ezzel nem lesz gond. Lehunyom a szemem és remélem, hogy a kölyök mellettem békén fog hagyni, mert ha nem, akkor muszáj leszek elrendezni a dolgot még ma.