Eiji nem hagy békén, sőt, beszélni kezd. Apró mosollyal hallgatom végig, kiérzem a gyűlöletet és a félelmet a hangjából. De még mindig bízom Tatsukiban, bár nem tudom, mi tarja ezt bennem, de egyszerűen érzem, hogyha megfelelek neki, akkor az nekem jót jelenthet. Nem nagy áldozat eladni a lelkem neki, ha ezzel változtathatok valamit az én életemen is, ráadásul ha tényleg betartja, amit ígért, akkor a tesóimon is. Legalább ők megmenekülnek. Megfordulok Eiji felé és úgy kezdek beszélni hozzá.
- Azt hiszed, nem tudom, hogy meg fog kötni, vagy hogy leláncol magához és a saját érdekei szerint fog mozgatni? – kérdezem csendesen. – Már megkaptam a hurkot a nyakamba, ahogy a láncokat is előkészítette. Mégis meg fogom tenni – mondom halkan. – Neked ez az utolsó lehetőséged, remélem, tisztában vagy vele. Nekem az első, de ha sokáig várat magára, lehet, hogy az utolsó lenne. Nem ismersz, nem tudod, honnan jöttem, vagy miből, ellenben én tudok rólad pár dolgot és sajnállak, nagyon is, de te vagy a hülye, ha nem ragadod meg a lehetőségeket. Eladom neki a lelkem, ezzel is tisztában vagyok, de ha megteszi, amit ígér, akkor nem maradok adósa sem. Vannak dolgok, amiért az ember erre hajlandó és amíg csak rólam volt szó, addig gondolkodtam rajta, de olyan lehetőséget adott a kezembe, amivel azokat védhetem meg, akik fontosak nekem. Az én életem már nem tartott volna sokáig, vagy ha igen, akkor olyan értéktelenné vált volna, mint a tied, de így van miért küzdenem. Ráadásul szeretem a kihívásokat – mondom csendesen. – Veled ellentétben nem félek Tatsukitól, ahogy attól sem, hogy megmondjam neki a véleményem. És tudod, mi a meglepetés? Hogyha ezt normális módon teszed meg, lehet, hogy meghallgat, sőt, még fontolóra is veszi a dolgokat. A szenvedés nem akadály, megvolt már belőle a részem és hajlandó tanítani. Ráadásul a hobbim és az élvezetem sem akarja elvenni, abban is segít fejlődni. Lehet, hogy nem ez lesz a fő célja, de ettől még nekem sokat jelent. Ő az első, aki lát bennem valamit és ezt nem fogom eldobni semmiért, ezt vagy érted, vagy nem, a te dolgod, de ennél jobban nem tudom neked elmagyarázni. Megláncol és megfog magának, de nem öl meg és ami nem öl meg, az erősít, a láncok pedig csak akkor szorulnak, ha rontasz, vagy ellenállsz nekik, ha békében tűröd és beletörődsz, akkor elviselhetőek.
Várom, hogy erre mi reagál, nem tudom, most mit értem el ezzel, de még mindig kiállok amellett, hogy ezt én akarom és így akarom. Valamiért úgy érzem, nem fogom bánni ezt a döntést. Tényleg nem izgat sem a lánc, sem az, hogy megfizetem majd mindennek az árát, eddig is ezt tettem, de undorító módon, hát most kaptam egy másik lehetőséget. Talán így könnyebb lesz, talán nem, magamnak választom ezt az utat és már mindegy, mert vagy visszamegyek haza és Lucas végez majd velem, vagy nem felelek meg és Tatsuki. És akkor már inkább érjen a tetoválótól a halál, mint a bátyámtól. Ezen nincs mit mérlegelni tovább.
- Azt hiszed, nem tudom, hogy meg fog kötni, vagy hogy leláncol magához és a saját érdekei szerint fog mozgatni? – kérdezem csendesen. – Már megkaptam a hurkot a nyakamba, ahogy a láncokat is előkészítette. Mégis meg fogom tenni – mondom halkan. – Neked ez az utolsó lehetőséged, remélem, tisztában vagy vele. Nekem az első, de ha sokáig várat magára, lehet, hogy az utolsó lenne. Nem ismersz, nem tudod, honnan jöttem, vagy miből, ellenben én tudok rólad pár dolgot és sajnállak, nagyon is, de te vagy a hülye, ha nem ragadod meg a lehetőségeket. Eladom neki a lelkem, ezzel is tisztában vagyok, de ha megteszi, amit ígér, akkor nem maradok adósa sem. Vannak dolgok, amiért az ember erre hajlandó és amíg csak rólam volt szó, addig gondolkodtam rajta, de olyan lehetőséget adott a kezembe, amivel azokat védhetem meg, akik fontosak nekem. Az én életem már nem tartott volna sokáig, vagy ha igen, akkor olyan értéktelenné vált volna, mint a tied, de így van miért küzdenem. Ráadásul szeretem a kihívásokat – mondom csendesen. – Veled ellentétben nem félek Tatsukitól, ahogy attól sem, hogy megmondjam neki a véleményem. És tudod, mi a meglepetés? Hogyha ezt normális módon teszed meg, lehet, hogy meghallgat, sőt, még fontolóra is veszi a dolgokat. A szenvedés nem akadály, megvolt már belőle a részem és hajlandó tanítani. Ráadásul a hobbim és az élvezetem sem akarja elvenni, abban is segít fejlődni. Lehet, hogy nem ez lesz a fő célja, de ettől még nekem sokat jelent. Ő az első, aki lát bennem valamit és ezt nem fogom eldobni semmiért, ezt vagy érted, vagy nem, a te dolgod, de ennél jobban nem tudom neked elmagyarázni. Megláncol és megfog magának, de nem öl meg és ami nem öl meg, az erősít, a láncok pedig csak akkor szorulnak, ha rontasz, vagy ellenállsz nekik, ha békében tűröd és beletörődsz, akkor elviselhetőek.
Várom, hogy erre mi reagál, nem tudom, most mit értem el ezzel, de még mindig kiállok amellett, hogy ezt én akarom és így akarom. Valamiért úgy érzem, nem fogom bánni ezt a döntést. Tényleg nem izgat sem a lánc, sem az, hogy megfizetem majd mindennek az árát, eddig is ezt tettem, de undorító módon, hát most kaptam egy másik lehetőséget. Talán így könnyebb lesz, talán nem, magamnak választom ezt az utat és már mindegy, mert vagy visszamegyek haza és Lucas végez majd velem, vagy nem felelek meg és Tatsuki. És akkor már inkább érjen a tetoválótól a halál, mint a bátyámtól. Ezen nincs mit mérlegelni tovább.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése