Eiji
Nem értem ezt a srácot. Tisztában van azokkal a dolgokkal, amikre figyelmeztettem, ezért nem látom értelmét tovább ragozni a dolgot és mégsem menekül, mégis elfogadja ezt a helyzetet és… akarja. Csak bámulok bele a sötétben az arcába, már amennyit látok belőle, de amikor rám tér ki, olyan pokoli dühös leszek, hogy átremeg rajtam az érzés. Azt állítja, tud rólam pár dolgot és sajnál, ez pedig tovább dühít, valósággal forrongani kezdek. Az utolsó csepp a pohárban, hogy értéktelennek nevez. Olyan mély fájdalmat érzek, hogy elszorul a torkom, nem kapok levegőt, a sírás fojtogatni kezd, kissé összébb is gömbölyödöm, ahogy összehúz a mellkasomba nyilalló görcs, de Jeremy tovább feszíti a húrt. Hogy félek-e Tatsukitól? Én ismerem. Én tudom, hogy tőle jobb félni. De persze a srác még most sem áll le, csak nyomatja a szöveget, hiába szuszogok a csontomat rágó haragtól. Mert az a rohadék… nem is tudom… de mielőtt megbaszta volna a mellettem fekvő srácot, nem így állt hozzám. Félénk volt, most azonban nyeregben érzi magát. Azt hiszi, Tatsuki lát benne valamit, én azonban tudom, hogy csak egy engem helyettesítő, néha szexre is használható eszközt és úgy vélem, ezzel tisztában van, és mégis… önként… dalolva…
Oldalba rúgom. Igen, ez az első, amire képes vagyok, hogy belerúgok Jeremybe. De ez nem elég, pattanok. Rávetem magam, az ujjaim belevájódnak a vállaiba és megrángatom őt.
- Semmit nem tudsz! – üvöltöm a haragtól és még a könnyeim is kicsordulnak. Igazam van, a srác semmit nem tud, csak Tatsuki elmesélte neki a kurva teóriáit velem kapcsolatban. Hogy értéktelen, szánalmas, hasznavehetetlen, ügyetlen és ciki vagyok. Pedig nem! Én elhittem Deonnak, hogy nem vagyok az! Hogy nem kell ezentúl a testemet árulnom, ha életben akarok maradni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése