44.

Tatsuki

Fél szemmel Jeremyt figyelem. Kíváncsi vagyok, mihez akar kezdeni és meg meri-e tenni. Figyel minket, lázasan gondolkodik, próbálja megérteni a helyzetet és megtalálni az önuralmát. Hogy mekkora sikerrel, azt nem tudom, meglehetősen zaklatott, lapít köztünk. Shinji csak csúnyán néz, amit nem tudok most túlzottan hova tenni, mert fingom sincs, hogy csak így van kedve nézni, így fagyott le, vagy tényleg morcos valami miatt. Nekem lényegében úgyis mindegy, ha valami baja van, szól, belemorog a beszélgetésbe, ha meg nincs, akkor is vág ilyen képet, amit én spec még szeretek is, úgyhogy nem törődöm vele sokat. Ad Jeremynek is egy bögre kávét, s tovább dohányzik a sajátja felett némán, ahogy szokott. Csendes társ.

- Intézd el, hogy Asame is megjelenjen a szalonban! – mondom Bakarinak, mire fél szemöldökét felvonja. Vállat vonok, hiszen ezen nincs mit magyarázni. Kíváncsi vagyok, milyen képet vág és azt remélem, hajlandó mellém állni a kölyökkel szemben az Eiji-kérdést illetően. Szerntem az ő csőrét is böki a kis méregzsák, úgyhogy számítok rá. Aztán lehet, hogy keresztbe húzza a számításaimat, nem tudhatom, milyen lábbal kel fel, milyen gondolatok forognak a fejében, vagy mi a szándéka, de azt érzem, hogy neki itt kell lennie.

- Műsort akarsz? - érdeklődik a férfi, mire csak elmosolyodom.

- Nem tervezek semmiféle műsort, csupán így döntöttem. Gyere te is és megtudod, miért – hagyom ennyiben, majd először Jeremyre, aztán Shinjire pillantok. Mind fáradtak vagyunk, ezért nem ártana pihennünk valamennyit. Bakari szó nélkül is veszi a lapot, felhajtja a kávéja maradékát, aztán feláll az asztaltól és egy intéssel elbúcsúzva távozik. Régen mindig elmosta a bögréjét, most azonban hátrahagyja, nekem azonban most még a rendrakásra sincs erőm, újra csak magamhoz akarom szorítani Shinjit és aludni egy keveset. A srác biztos lehet benne, hogy nem fog lelépni, hogy szállítgassa Deont, pont leszarom, milyen indokot hoz fel, majd Bakari elhozza a kölyköt és megoldja remélhetőleg, hogy Asame is megjelenjen. Nyilván ő sem úszta meg az elmúlt két hónapot hiszti, dühroham, nyavalygás és egyéb nélkül, ezért bizonyára tudni akarja, mi a gondom Eijivel, miért húztam az időt a tanítását illetően és miért veszekedtem állandóan a pártfogoltjával, mikor tudja jól, hogy egy tizenhat éves szarházi még akkor sem jelent gondot a számomra, ha Deon éppenséggel megköti a kezem. Ronggyá nem verhettem, ez tény, de egy alapos verés, aminek nincs nyoma, még kijuthatott volna a tökmagnak. Na mindegy.


Shinji vet rám egy kóbor pillantást, végigmér rajtam, aztán feláll az asztaltól. Én is így teszek, mire Jeremy is megugrik.

- Szót sem akarok hallani – szólalok meg, azzal kicsörtetek a konyhából. A hálószoba szekrénysorából tiszta lepedőt, takaróhuzatot és párnahuzatot kerítek, majd a fiatalabb kölyök kezébe nyomom őket. Remélem, nem gondolta, hogy majd az ágyamban alszik velünk. De ha igen, akkor most határozottan letöröm ezen elképzelését, szétnyitom a kanapét, az aljából előkeresem a pokrócot és a párnát, majd rádobom neki, jelezve, hogy itt a helye. - Majd beszélgetünk, ha aludtunk még pár órát. Addig emésztgesd a dolgokat és készülj fel, mert jó kis találkozó lesz – tanácsolom neki ravaszul elvigyorodva. - Kaja nincs, bírd ki nélküle, a lakást nem hagyhatod el – kezdem kiokítani az újabb szabályokról, miközben a bejárati ajtóhoz sétálok és bezárom azt -, ha valaki motoz a zárral, ránk töröd az ajtót, egyébként nem. Ha nem bírsz aludni, de a gondolkodás nem köt le, lapot, rajzeszközt ott találsz – mutatok a dolgozószobám felé -, zenével, filmmel, tévével csak halkan – utalok neki ezzel arra, hogy bekapcsolhatja a kanapé előtt trónoló készüléket, de ha nem hagy aludni minket, nem állok jót magamért, végül elfordulok tőle, s a hálóba megyek. Shinji már elhúzta a sötétítőfüggönyöket, a hajnal fényei pedig kellemes félhomállyá kezdik formálni bent a fényviszonyokat. Becsukom az ajtót, letolom az alsónadrágom, aztán bemászom mellé az ágyba.


Annak ellenére, hogy az asztalnál ülve még fáradtnak tűnt, amint a közelébe kerülök, letámad. Elvigyorodom hirtelen támadó hevességén, de persze nem hagyom válasz nélkül az ostromot. Hihetetlen, milyen gyorsan és apró semmiségekkel ki tudja törölni belőlem maradéktalanul a fáradtságot, fel tud tölteni energiával, amire szükségem is van, ha helyt akarok állni vele szemben, feledteti el majdnem teljesen a fájdalmat, amit a vágás és a bordarepedés okoz és hoz izgalomba. Harcolunk. Nem hagyja csak úgy leteperni magát, morogva küzd meg velem, végül mégis alul marad és élvezheti, hogy megkefélem. Belepasszírozom mellkasát az ágyba, csípőjénél fogva emelem ki feszes seggét, sietősen megforgatom benne síkosítós ujjamat, aztán már belé is nyomulok. Imádom hallgatni őt, a halk morgásától kezdve a hangos kiáltozásaiig minden hangja kedves számomra. Néha gondolkodom, hogy az ágytámlára tükröt teszek, hogy még az arcát is lássam, miközben megdugom, de mire eszembe jut, már rég az élvezetünkön dolgozom.


Gyors, heves menetet nyomunk le, ami után kifulladva heverünk el az ágyon. A tőlem szokott módon magamhoz húzom Shinjit, s miután ránk húzza a takarót, béklyóba fonom a karjaim testén, arcomat pedig a hajába temetem és lehunyom a szemeimet.