45.

Tatsuki

Megnyugtat a srác közelsége, szuszogása, hajának illata, meleg testének érintése, még ebben a háborús helyzetben is úgy látom őt magam előtt, mint egy biztos pontot, holott rohadtul nem ígértünk egymásnak semmit. Bármikor vége lehet bármelyikünk részéről, az idő azonban csak telik anélkül, hogy megváltunk volna a másiktól és valami egyre szorosabban fog össze minket. Már régóta gyanítom, hogy valami nincs rendben Shinji fejében, hiszen mindig visszajött hozzám, bárhogy bántam vele, valamennyi helyzetben higgadt, közönyös és csendes, de tudom, megpróbálta már őt is az élet. Nem volt egyszerű élete azután, hogy beszippantotta az alvilág, megkeményedett, erőssé vált, de a kölyök kihalhatott belőle és egy büszke ifjúvá vált ezáltal. Ugyanolyan a lelke, mint a teste: edzett, de a sérülései emlékeit őrzik. Azt hiszem, úgy találtuk meg egymást, mint zsák a foltját.


Ideje lenne elgondolkodnom a jövőn. Azon az időszakon, amikor már nem mondhatom magamról el, hogy "nem döglöttem meg". De nem most, annyira azért nem súlyos a helyzet, noha elég rizikós és a legkisebb hiba végzetes lehet. Márpedig a fáradt ember könnyen hibázik, ezért kiűzöm a fejemből a gondolatokat és elalszom. Tízkor arra ébredek, hogy csörög a telefonom. Sikerült mélyen elmerülni a nihilben, de legalább kipihentem magam. Fészkelődöm, aztán a fülemre emelem a készüléket.

- Tudom, késünk – morgok bele Deonnak, mielőtt megszólalhatna. - Nem volt valami pihentető éjszakánk, de ezt majd személyesen. Hozd magaddal Asamét és a testőrét, Shinji pedig most az én sofőröm lesz! – utasítom a kölyköt. Sikeresen belé fojtottam a szót, mert bármit is akart mondani, most hallgat. Ilyen se sűrűn fordul elő, ám ahelyett, hogy elégedettséget éreznék, végigfut az agyamban egy apró ideges gondolat, hogy miért hívott és most miért nem beszél. - Mi van?

- Semmi.

- Akkor a többit a szalonban – búcsúzom tőle, mégis várom, hogy megszólaljon. Nem teszi, pár másodperc eltelik, míg a néma vonalat hallgatjuk, aztán kinyomja azt. Ez rossz jel. Azonnal kihúzódom a takaró alól, nem is törődöm igazán Shinjivel, keresek tiszta ruhát magamnak, majd otthagyom a szobában. Jeremyt kutatom fel, mert ő lesz szerintem az, aki hármunk közül a legnehezebben szedi magát össze. A helyiségbe lépve elvigyorodom. A kölyök az asztalon fekszik kissé lecsúszott takaróval a hátán, melyet nem fed a pólója, ráadásul több telerajzolt lap is hever mellette. Hangtalan léptekkel odamegyek hozzá és felveszem a rajzait. Egy erdőt ábrázoló kép az első, amelyet elég jónak ítélek, mert megvan benne a srácra jellemző érzékenységgel megformált különlegesség, de némi csiszolnivaló azért van a tudásán. A második egy nagyon szép sárkány, látszik, hogy sokat foglalkozott vele és az, hogy ez a lény még kísérti őt, nem hagyja nyugodni, talán egy ideig még nem is fogja. Az utolsón aztán elröhögöm magam. Ezelőtt sosem rajzolt le senki, főleg nem meztelenül. És egészen pontos ahhoz képest, hogy mennyi ideje ismer, mennyit látott engem. Kétlem, hogy a látvánnyal volt elfoglalva, mikor annyi inger érte, amitől épp csak nem hülyült meg.


Mivel most Jeremy megébred a nevetésem hallatán, megbámulhat megint, hiszen a ruhák mind a kezemben vannak, ahogy a rajzai is. Lopva rápillantok és újra elvigyorodom rajta, mert rémület és döbbenet ül ki az arcára. Komolyan azt hiszi, megeszem reggelire, mert rajzolt rólam egy aktot? Kis hülye... Éhes vagyok, ez tagadhatatlan, de ennél több kell ahhoz, hogy kinyírjam. Sokkal több. Ha megkér és tudunk rá alkalmat keríteni, állok is neki modellt, hogy az árnyékolások, az izomzat, a tetoválások és az arányok pontosak legyenek. Felajánlani nem fogom ezt a lehetőséget, kíváncsi vagyok, mer-e ilyesmit kérni tőlem, bár ahogy még mindig a halált váró képét elnézem, egyhamar ilyesmire nem számítok, de már várom, hogy megfoganjon a fejében és addig űzze a gondolat, míg arra készteti, hogy megkérjen. Újra végigmérem rajzolt másomat. Közel sem pontos rajz, sok hibát tartalmaz, azt viszont elárulja, hogy a srác képi memóriája és a fantáziája rendben van, a keze nagyon ügyes, és megfigyelőkészsége is egészen jó. Látom, hogy különös figyelmet fordított a szemek és az arc, no meg a kezek kidolgozására, amiből egyértelmű, hogy ő is ezeket figyelte meg rajtam a legjobban. Hónom alá kapom a ruháimat és átveszem a másik kezembe a lapokat, majd a tökalsóra nézek, s a pólót az asztalra szórom, hogy majd azt vehesse fel a sajátja helyett. Feltűnik egy negyedik kép is, amin nyilván szunyókált, ezért nem vettem észre azonnal, azonban az még távolról sincs kész, így nem nézem meg jobban, csak a kész munkái érdekelnek, amikor nem kéri a tanításomat vagy a segítségemet.

- Minél hamarabb a szalonban akarok lenni, úgyhogy szedd össze magad! – utasítom a kölyköt végül, majd sarkon fordulok és visszatérek a hálószobába. Shinji már túlvan a mosdáson, ami annyit jelent, hogy vagy ő végzett villámtempóban, vagy én időztem sokat a rajzok elemzésén. Egyik se zárja ki a másikat, őt viszont meglepi, hogy még a ruhák is a hónom alatt vannak, a fürdő felé se jártam, holott bizonyosan úgy tűnt, sietnék. - Ezt nézd meg! - mondom neki büszkén vigyorogva elé tartva a rólam készült alkotást, s az arcát figyelem. - Merész a kölyök, mi?

- Van tehetsége – jegyzi meg, miközben alaposan megnézi a rajzot, majd végigmér rajtam. - De nem jobb, mint az eredeti – teszi hozzá halványan elmosolyodva. Persze, hogy nem jobb az eredetinél, ez egyértelmű. Még akkor sem lenne jobb nálam ez a rajz, ha tökéletes munka lenne, mert nem tudna bepofázni, nem tudná leszorítani és megkefélni őt. Szó nélkül hagyom hát a megjegyzését, mellé ejtem csupán a lapokat, belemarkolok a hajába és felemelve a fejét csókot nyomok Shinji szájára. Most elárulta magát a kijelentésével, úgyhogy elégedett, vágytól izzó pillantást mérek rá, ám már nincs időnk egy gyors dugásra sem, hiszen alapos késésben vagyunk, ezért hátrahagyom a srácot a szobában és a fürdőbe megyek lemosakodni.


Van tehetsége és merészsége is Jeremynek. Sokfélét képes megjeleníteni és sokféle tud ő maga is lenni, ebben biztos vagyok. Talán be van szarva, hogy a vihar előtti csend állapotában vagyunk vele kapcsolatban, Shinji elpáholja, amiért megcsaltam vele, vagy életveszélyesen megfenyegeti, hogy ha még egyszer a közelemben találja őt, annak a végén, amit kap a testőrtől, könyörögni fog a halálért, vagy a hajnalban nyújtott teljesítménye miatt kihajítom az életemből, a felkínált lehetőségeket pedig viheti a szél, pedig egyikünknek sincs szándékában bántani őt. Talán tüzes kis szeretőm nem tudja, mit látok Jeremyben, azt azonban nyilván érzi, hogy ha a lakásomra hozattam, akkor számít nekem ez a kölyök. Igen, számít, kurva nagy lehetőségeket látok benne és nem fogom hagyni, hogy egy olyan senkiházi miatt, mint Eiji, a halál megkaparintsa magának. A tanítványom, rátettem a kezem és nem eresztem el, még azt is tudom, Deont hogy állítsam le, ha ellenzi a tanítását.


Fáj levegőt venni, szorít a mellkasom, éget a nemrég szerzett sebesülés is, mégis rendíthetetlenül sietek az elkészüléssel. Belebújok a farmerembe, s míg becsatolom az övet, visszatérek a szobámba. Felszerelkezem, hiszen fegyver nélkül én sem mozdulok el innen, aztán a két srácot az autóremekhez vezetem. Shinji már megszokta a tempómat, Jeremy azonban lohol utánunk. Beülünk a járgányba, a testőr rögtön indít és már hagyjuk is el az Endorfin parkolóját.

- Gyorsan megválaszolható kérdéseket most tehetsz fel – jelentem ki a fiatalabb fiúnak, miközben rágyújtok.