48.

Jeremy

Kinevet, pedig szerintem igenis fontos, hogy Eiji élve kell, vagy sem. De ahogy érzem, neki nem gáz, ha a kölyök meghal. Én sem sírnék sokat utána, de azért mégsem mindegy a dolog, de ezek szerint van megoldás, van alibije, vagy valami hasonló, így le is szálltam a témáról, majd meglátjuk, mi lesz. Bár mondjuk, még holttestet nem láttam, hát éppen itt az ideje.


Majd mikor Eijiről beszél, megint elpattan bennem valami.

- Sikerült... - morgom. – Egy beképzelt gyerek, aki azt hiszi, hogy az egész világ ki akar vele cseszni, és hogy ő az áldozata mindennek. – Ez kikívánkozott, megvan a véleményem róla, elég komoly is. Pláne a tegnapi viselkedése után. Ezzel nem tudok zöld ágra vergődni, ahogy azzal sem, hogy nekem esett. Mindegy, csak ne kelljen a közelébe kerülnöm ma, mert ha megint bedumál, most nem ússza meg olyan könnyen. Egyszer vagyok hajlandó barátkozni, többször nem. Egyébként meg nem is bántottam, akkor meg mit volt úgy oda?


Megint kiröhög és most nem értem, miért. Mi baja van azzal, hogy nem eszem tengeri kaját? Egyszerűen nem szeretem. Anya sosem csinált, így meg nem is tanulhattam meg. Egyszer kipróbáltam, de undorító volt, ennyi, nem értem, mire ezzel ez a hatalmas jókedv. Amúgy sem rózsás a helyzet, vagy nem? De inkább csendben maradok, majdcsak megtudom, miről van szó.


Mikor megérkezünk, megkapom a cigim, amit hálásan fogadok el, majd Shinji félrehúz. Értem én, hogy gondok lehetnek, így egy percig sem ellenkezem, ugyanakkor rágyújtok. Ha meg akarnak ölni, legalább könnyebben fogom viselni. Nem szólok Shijihez, feszülten várok és mikor a férfi jelez, egyszerűen besétálok a helyiségbe és mivel nem tudom, mit szabad és mit nem, inkább csendben meghúzom magam. A tegnapi helyemet választom fenn a tetováló székén, nem hiszem, hogy oda most mást akarna ültetni. Tatsuki elmegy, ránk pedig csend borul. Eiji ijedtnek tűnik, de annyira nem érdekel, miért, Shinji továbbra is az "unott pofával bámulok minden dolgot" részesíti előnyben. Remek társaság lehetünk, azt hiszem. Erre elkuncogom magam, most már talán hülyének is néznek, de nem érdekel, csak várjuk, hogy a tetováló visszaérjen. Akkor mozdulok, mikor befejeztem a cigit és keresek egy hamust, amibe elnyomhatom, majd visszaülök a kiszemelt helyemre. És várunk, csendben, de feszült a csend, nem békés.