47.

Tatsuki

Hiszek a kölyöknek. Megjegyzem, hogy szavát adta, megígérte, hogy nem árul el engem. Nem számít, hogy nem tette hozzá az erre utaló közhelyeket, egy ilyen kijelentés nem csupán kimondott szó, hanem már majdnem eskü. Nem is ajánlom neki, hogy eláruljon, noha nem döntöttem még a sorsáról, hiszen nem tudok még róla eleget. Csak abban vagyok biztos, hogy másodjára nem fogom elkövetni azt a hibát, hogy hagyok kicsúszni a markomból egy ígéretes suhancot. Aztán a kérdését hallva felröhögök.

- Levenné a gondot a vállamról, ha Taraon vagy valamelyik embere kinyírta volna Eijit – árulom el vigyorogva. Szarom le a kölyköt és semmibe sem kerülne megoldanom, hogy szárazon megússzam, ha esetleg kinyírták. Magának kereste a bajt, nekem pedig alibinek legjobb Shinji. Foghatatlan vagyok, Eijiről meg levan a gond, kap egy apró, semleges temetést, hogy Deon ne hisztizzen, és kész. Titokban még hálás is lennék Taraonnak.


Szóval egy próbatétel miatt... Egyszerű, kézenfekvő, okos, foghatatlan. Teljesen illik Bakari profiljába. Csak egy apró vigyort vált ki belőlem Jeremy válasza. Nem is kell megerőltetnem magam ezügyben, hiszen a kölyök számos próbatételt kiállt ma, amihez hozzá is kell szoknia, hiszen a tanítványaim számára minden egy próba. Elröhögöm magam, mikor megjegyzést tesz Eijivel kapcsolatban. Ez aranyos...

- Szóval sikerült megismerkedni a modorával. – És nem volt merszed a fekhelyemen maradni. Nagyon helyes, Jeremy, nagyon helyes. A vigyor le sem törölhető emiatt az arcomról, roppant mód elégedett vagyok ezzel a kölyökkel bizonyos szempontokból. Újabb röhögésre késztet aztán, mikor az egyetlen kérése, hogy ne valami tipikus japán ételt kaphasson. - Ez beszarás – közlöm nevetve és Shinjire pillantok, amiből ő mindent érteni fog. Jeremy félvér, művészlélek, megfelelő módon érzékeny és labilis a lelkiállapota, elég akaratos és közvetlen jó társaságban, nem szereti túlzottan a tengeri herkentyűket, ráadásul kék szemű, a haja hosszabb, az arca figyelemre méltóan szép, vékony, simulós cuccokat hord, a fájdalommal nem áll hadilábon, ... Pont, mint Deon. Ha elújságolom a kölyöknek, hogy mégis sikerült őt klónozni, vagy van egy bátyja, akiről elfelejtették tájékoztatni, biztosan a torkomnak ugrik, de nincs az a pénz, vagy másmilyen tét, amiért kihagynám ezt a kört. Ráadásul ő is cigit kunyerál tőlem, mint a kis csipszar Deon hajdanán. Vigyorogva kiszállok a kocsiból, amint Shinji leparkol, majd megadom neki azt a szálat, hiszen amit mondtam, megmondtam: kérni lehet.


Nagy léptekkel haladok előre a szalon felé, méghozzá egy hirtelen megindulással és jelzem is a két fiúnak, hogy maradjanak le. Shinji ösztönei kapcsolnak, mikor hátranézek, félrevonja a lőtávolból új kedvencemet, hogy ha valaki van a szalonban, aki csak arra vár, hogy belépjek és kinyírjon, ő ne kapjon golyót. Útközben kioldom a nyakláncot, amit tegnap is a nyakamban viseltem és megmondtam róla, hogy nem közönséges ékszer, majd kihúzom belőle a tartószálat. A csontok lepotyognak, a fa pedig a mágnesek miatt összekapcsolódik rövid csővé, amit a hátralévő pár lépés alatt megtöltök altatóba mártott tűvel. Benyitok, a csengő azonnal jelzi jöttömet, félrerántom a függönyt és ugrom előre, mint egy vadászó tigris. Eiji sikít fel rémülten, mikor becélzom. Megmerevedik, még a lélegzete is eláll, én pedig lenyugszom. A reakciójából ítélve senki sincs itt és nem is volt, de a törpe még mindig retteg. A lövőtűt visszateszem a többi közé, a csövet pedig a zsebembe csúsztatom. Kimegyek az utcára, összeszedegetem a csontokat és a madzagot, aztán intve a két fiúnak visszatérek a szalonomba. A biztonság kedvéért azért végigjárom a helyet, de csak annyi a változás, hogy Eiji kimosta az ágyneműt és feltűnően kerül engem. Kap egy lenéző pillantást, a rajzasztalomra teszem a fegyveremet ékszernek álcázó tartozékait, utána sarkon fordulok és elmegyek kajáért, mielőtt Deon, Asame, Bakari és Ryuuichi megérkezik. Hatféle kaját veszek, abból csak tudnak választani és elég is lesz. Gondolom, vendégeink nem lesznek éhesek, de ahogy Deont ismerem, úgyis beleeszik az enyémbe, Eiji meg fogalmam sincs, mikor evett utoljára.