48.

Tatsuki

Visszaérkezek a tömérdek kajával és mindet az üvegasztalra pakolom. Hoztam egy vegetáriánus fogást is, hátha Jemnek a hússal is baja van, nem csak a tengeri herkentyűkkel, és mivel tudom, hogy Deon a szagát sem bírja az utóbbinak, egy grammnyit se hoztam. Nekem mindegy, mi, csak tápláló és kaja legyen. Hagyom, hogy a kékszemű kölyök válasszon először, s Shinjinek is felkínálom a kaját, de nem kér. Kap tőlem egy elégedetlen pillantást, de többre nem méltatom, nagyfiú már ahhoz, hogy rendezgessem az életét. Eiji is előkerül és szemezget az étellel, vagyis még nem evett.

- Vegyél! – mondom neki határozottan. A srác végig rajtam tartja a szemét, miközben közel merészkedik hozzám és a kajához, lepillant, gyorsan dönt, elveszi az egyik dobozt és evőpálcát magának, s visszavonul. Tetszik, hogy fél tőlem, és az, hogy még ennek ellenére is meg mer közelíteni. Szemét kis szarzsák, de kurva jól hasznosítható lenne, ha nem lenne olyan kisajátító Deonnal.


Én is magamhoz veszek egy adag kaját és nekiállok befalni. Közben figyelem a srácokat, Shinji kifejezéstelen, nyugodt képét, kívülállóságot tükröző tartását, Jeremyt evés közben és Eijit, amint minden falatot úgy tesz a szájába, hogy minket méreget. Nem sokáig jutunk a dobozaink alja felé, s meghalljuk a csilingelést, amely a bejárati ajtó nyitását jelzi. Mivel senki se rendezte vissza a függönyt, látható az utca és az érkezők is. Deon jön elől, tartása magabiztos, de a helyiségen úgy pillant körbe, mintha azt várná, hogy valamelyik sarokból előugrik a mumus. Asame mögötte, erőt és nyugalmat sugároz, a kölyökéhez hasonló hidegkék szemei azonban ugyanannyira élénkek. Aztán Ryuuichi és végül Bakari is belép, mindketten ugrásra készen, s utóbbi bezárja maga mögött az ajtót. Deon magasabb sarkú csizmába bújtatott lábbal végigkopog a toporgón, majd hogy mindenkit jól lásson, megáll a műhely közepén. Kabátféléje most is egy hosszabb fajta, sima, fekete bőr, a gallérja keményen áll felfele, rajta a kölyök által felvarrt láncokkal díszként. A haja szanaszét áll, ahogy azt tőle már megszokhattam, de most ügyelt rá, hogy a fekete, a szőke és a rózsaszín – tudom, pink, de jó ezzel csesztetni – ne vegyüljön össze, valamiféle rendezettség uralkodik a fején és a szemét is vékonyan kihúzta. A megjelenésében egyszerre van némi nőies és férfias.

- Mi ez a kupi? - von kérdőre engem. Aprót mosolygok, és körbenézek. Avatatlan szem számára rend és tisztaság van, talán senkinek sem tűnik fel rajta kívül, hogy sietve eszünk, hiszen ha egy mód van rá, még a hozott kaját is tányérra teszem, így megadva a módját az étkezésnek, most azonban dobozból faltam, míg meg nem jelent.

- Haladjunk szép sorban – javaslom. Nem kell intenem Bakarinak, hogy húzza el a függönyt, megteszi magától is, aztán elhelyezkedik. Precíz, okos, mint mindig. - Deon, Asame, ő az új madárka, Jeremy – biccentek a kölyökre. Mindketten csak biccentenek, jelezve, hogy részükről túlvagyunk a bemutatáson. Ezen már csupán magamban mosolygok, nem mulattat igazán a feszültségük, amit ügyesen, de nem elég ügyesen rejtenek. - Foglaljatok helyet – kínálom fel a két szabad széket nekik, ám egyikük sem mozdul. Hát jó, így is játszhatunk. - Eiji eltűntetett fél kiló kokaint – vetem oda. Deon arcáról eltűnik a nyugalom, szemei kikerekednek, szája elnyílik, pillanatnyi sokk után azonban villannak a szemei és már ugrik is felém.

- Teljesen meghibbantál?! - szakad ki belőle a hang is persze. - Alig több, mint két hónapja van itt és arról magyarázol nekem hetek óta, hogy nem tartod semmire és nem vagy hajlandó tanítani! - ordít velem kivörösödött képpel, vadul szikrázó szemekkel közvetlen közelről. Jó negyven centivel kisebb tőlem úgy nézek le rá, ha akarnám, semmibe sem telne összemorzsolnom őt és szemernyi félelem sincs benne. Vállat vonok, mire lendül az ökle. Most kifejezetten nem szeretném, ha nekiállna a mellkasomat püfölni, ezért elkapom a csuklóit és megtartom a srácot. Valószínűleg az én tekintetem is villan, mert mintha lehiggadna egy szemernyit, nem próbálkozik meg további támadásokkal. - Ezt most kurvára kezdd el megmagyarázni! - morogja, mint egy ideges kutya. Eleresztem és leengedi a karjait, de nem lép hátrább, nem vonul vissza. Egy gyors pillantást vetek Eijire, aki lapít. Már nem mer enni, a kajába szúrta evőpálcáit és letette a dobozt.

- Eijivel más a gond, amit nem vagy hajlandó megérteni. Hol van az anyag? - biccentek a legfiatalabb srácnak, mire ajkai megfeszülnek, úgy kezdi szorítani őket. Egyértelmű, hogy nekem nem fogja megmondani.

- Válaszolj! - parancsolja neki Deon.

- Hát... - Mindjárt megered a nyelve, a tartása megváltozik, kiveszik belőle a büszkeség, alázatossá válik Deonnal szemben és látszik rajta, hogy tisztában van vele, hogy rosszat tett és most kemény kutyaszorítóba került. - Már nincs meg.

- Mit csináltál vele? - kérdezi meg tőle fojtott dühvel Deon.

- Kicseréltem másra... Elszórtam – vallja be csendesen. A kölyök megint először sokkot kap, aztán dührohamot, de most elkapom. Megragadom az egyik vastagabb, jól rögzített láncot a kabátján és visszarántom.

- Miért?! - üvölti azért, aztán szabadulni próbál tőlem, csak épp nem hagyom, mert ha most nekimegy Eijinek, varrhatom össze a kölyköt, mert az hallgat.

- Látnod kellett, mire képes, hogy eltakarítson mellőled bárkit – szólalok meg most én, hiszen nyilvánvaló, hogy Eiji nem fog válaszolni a kérdésre. - Hűséges és veszélyes kutya lenne, kiváló arra, aminek szánod, de csak akkor tanítom ki neked, ha minden érzelmi kapcsolatod felszámolod a többi emberrel magad körül, mert aki fontosabb számodra őnála, azt elteszi láb alól. - Épp csak be tudom fejezni sietve a mondatot, mikor Deon ökle a mellkasomba repül. A fájdalom összeránt, előre görnyedek és reflexből lököm el magamtól őt, aztán minden hirtelen összerántható akaraterőmet felhasználva újra kiegyenesedem, és ellenőrzöm a csontjaimat. A kölyök, ha dühös, mint mindenki más, sokkal erősebb, ráadásul olyan gyors, hogy a mozdulata szinte lekövethetetlen. Még sokat fejlődött is, Asame remek fogásokra tanítja, ezért nem tudom, azért fulladok, mert most törte össze a megrepedt csontjaimat, vagy sikerült megismételnie, amit tegnap Bakaritól kaptam. Kevés ember marad talpon, mikor elsötétül előtte a világ és pár pillanatig nem hall, levegőt sem bír venni, de az akarat most erősebb bennem ahhoz, hogy hagyjam magam leteríteni. Mikor kitisztul a fekete köd előlem, Deon arca már ijedtséget tükröz. Nos igen... ha dühös, elveszti a fejét, nem méri fel sem az erejét, sem a veszélyeket, sem semmit.