49.

Jeremy

Eiji valamiféle ruhákat hoz kifelé a konyhából, de amint hallom, nem nagy sikerrel megy neki a dolog. Ettől mosoly futja el a számat, nekem tetszik, hogy szenved, pedig ez nem szép dolog tőlem. Semmit nem teszek azért, hogy segítsek neki, hadd szenvedje meg a dolgokat, ha már tegnap bemutatkozott nekem. Shinji sem csinál semmit, ugyanaz az unott arc, de mintha rajta is látnék egy kis mosolyt. Nem nagyot, de nem vagyok benne biztos. Mindegy is.


Ekkor befut Tatsuki és tömérdek kajával tér vissza, ráadásul hagyja, hogy én válasszak először, ami nagyon jólesik, szóval nem is várok sokat, gyorsan körbeszemlélődöm és kiveszem, ami a legjobban tetszik, majd visszaülve a székre látok neki elfogyasztani. Nem is tudtam, hogy mennyire éhes vagyok, de most teljesen eluralkodik rajtam a dolog, így olyan sebességgel pakolom magamba a kaját, mint még sosem. Az egyetlen, amit apától megtanultam és a mai napig használok, az a pálcikával evés, így nem okoz gondot magamba tömni az ételt, szinte meg sem rágom rendesen, csak nyelem.


Percek telnek el csendben, Eiji is eszik, de nem szólal meg senki. Kicsit lassítok a tempón, ám ekkor meghallom, hogy jön valaki. Remek, ez már tuti, Deon és... Elakad a szavam, mikor meglátom. Alig valamivel magasabb nálam, ellenben a kiállása olyan, amilyen nekem talán évek múlva lesz. Valami szigort, erőt és tartást sugároz. Nem fél, nem menekül, ahogy a mögötte érkező férfi sem. Kitalálom, ő lehet a yakuzája, nem nagy feladat. Várom, hogy mi fog történni. Természetesen abbahagyom az evést és figyelek. A bemutatás rövid, tömör, egy biccentést kapok és nem tudom, hogyan reagáljak erre, de mivel a figyelem elterelődik rólam, így rövid főhajtást mutatok be, de szerintem már senki nem figyelt rám. Na igen, ezt elfelejtettem megkérdezni Tatsukitól, majd nem árt pótolni.


Figyelem a csetepatét, ahogy Deon nekiesik a tetoválónak, majd Eijinek. Nem bírom ki, így csendben folytatom az evést, próbálok most nem hisztirohamot kapni, ehhez azonban koncentrálnom is kell. Figyelem Deont és egyre szimpatikusabb nekem, ellenben fintort vágok, mikor meghallom Eiji hangját. Mennyivel másabban beszél vele, mint velem vagy Tatsukival. Ezen nem csodálkozom, de egyre inkább érzem, hogy mire gondolt a férfi, mikor róla beszélt. Egyelőre nem reagálok semmit, azonban mikor Deon nekiesik Tatsukinak, megáll a falat a számban. Shinjire villan a szemem, ő az egyetlen, akiben valamennyire még bízom. Az övé is villan és megértem, hogy most maradjak ki a játékból, így mintha mi sem történt volna, teszem le magam mellé a dobozt és fejezem be az evést. Várok, bár magam sem tudom, mire. Látom Tatsuki arcán a kínt és valahol tudom, hogy Deon most nagyon rossz helyre talált be. A kölyök is megijed és megváltozik a tartása, a fellépése, mindene. Fontos neki Tatsuki és nem igazán erre számított, vagy ezt akarta csinálni, azt is látom. Dühös volt, valszeg erősebben is csapott, mint egy hiszti közben. Még mindig meghúzom magam, de már látom, hogy a köd feloszlik a tetováló szeméről és ez jó jel. Nem tudom, mit kéne tennem, ám ekkor rezegni kezd a mobil a zsebemben. Most hálát adok, hogy lehalkítottam tegnap, mikor bejöttem ide, ugyanakkor tudom, hogy baj van. Sok mindenki nem kereshet, Lucas, de ha minden igaz, ő dolgozik, anya, de ő már évek óta nem hívott, ha kimaradtam és Rick. Viszont ha ő az, akkor komoly gond lehet otthon, mert tudja, hogy csak vészhelyzetben kereshet. Remek. A hívás véget ér, és valahol érzem, hogy fel kellett volna vennem, hogy baj van. Gyorsan számolok; Lucas ma nyolcig dolgozik, mert huszonnégyezik. Akkor még van időm, csak nem kések el. Remélem, nem. Nem is figyelem most olyan erőteljesen az eseményeket, mert jár az agyam, és próbálom kitalálni, mi lehet a gond. Mindegy, ez most nem fog menni úgysem, így visszakanyarodom a csetepatéhoz és várom, hogy alakuljon végre valami, amit talán meg is tudok érteni.