Tatsuki
- Még jó, hogy írtam, hogy jövök - morogja és leveszi a kabátját. Talpig feketében érkezett, a kabátja, szűk fazonú, enyhén trapézos nadrágja és ujjatlan garbója is ilyen színű. Halványan elmosolyodom, így üdvözölve, aztán lassan visszahelyezkedem a fekhelyre. Tudja a járást, nincs miért aggódnom, ezért a legteljesebb nyugalommal dőlök vissza a felpolcolt párnákra és takarókra. Most, hogy itt van, akár mélyen is aludhatok, hiszen remek képességű srác, ha beüt a krach, megállná a helyét. Nem nagyon ismeri ugyan, kitől kellene védeni minket, de emiatt sem aggódnék.
- Hogy szabadultál el? - kérdezem meg, aztán újra felülök mégis, mert a szomjúság felüti a fejét, nehézkesen nyelek miatta. Meglepve látom, hogy Jeremy elpakolt és friss vizet hozott a kancsóba, míg szunyáltam egyet, aztán megint eltüntetek majd' egy fél litert. Azt hiszem, sikerült belázasodnom, ami azt jelenti, hogy a sebem is neki fog állni tombolni. Nem is tudtam, mi hiányzik még. Visszafekszem, s megpillantom a kölyköt az ajtóban. - Nem kell aggódnod... Még sokat kell várniuk az... Angyaloknak, hogy... Örömódát zengj...jenek a halálom... Miatt – mondom neki a felületes légzés miatt akadozva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése