2012. május 13., vasárnap

65.

Jeremy

Tatsuki nincs jól, ezt már látom, teljesen ki van készülve, valószínűleg most már a fájdalmai is visszatértek, így nem akarom még én is idegesíteni.

- Minden rendben – mondom csendesen –, maradhatnak, amíg nem találok jobb helyet.


Ennyi a kommentárom, majd csak figyelem, ahogy vezet, az arcát, a mozdulatait. Igazán pipa lehet és valószínűleg hatnak a dolgok is.


Még meg sem állunk, én már kipattanok az autóból, kiszedem a cuccom és elindulok vele. Elég egyértelmű a jelzés, plusz eszembe se jutott, így végigmászni a szobán, úgyhogy leveszem a cipőm és a másik szobába masírozom vele. Mire visszaérek, Tatsuki már alszik, vagy legalábbis pihen. Nem akarom megzavarni, ha kell neki valami, vagy problémája van, úgyis szól, így csak halkan járkálok, megtöltöm az asztalon lévő kancsót friss vízzel, mivel most megnőtt az igénye rá, elpakolom a maradék kaját a hűtőbe, miután ellenőriztem, hogy még jó, majd jöhet a neheze, nekiállok áttúrni Eiji cuccait. Csendben válogatok, néhány ruhát megtartok, mert megtetszenek és jók is, pedig Eiji kisebb volt mint én, a maradékot egy halomba gyűjtöm, majd összehajtom és felteszem az asztalra, Tatsuki majd megmondja, mi legyen vele. Rendbe szedem a saját cuccaim is, végül leülök az asztalhoz és mivel Tatsuki most nem figyel rám, kicsit elhagyom magam és csendben sírok. Jólesik kiadni megint a feszültséget, Lucas, Eiji, ez sok volt egy kicsit. Reggel még mindketten éltek, most mindketten meghaltak, ráadásul én öltem meg az egyiküket. Azért harsog az önvád, de így sokkal, sokkal jobb lesz. A kicsik jó helyre kerülnek, én meg majd megedződöm. Képes vagyok megszokni, de kell egy kis idő. Nem tudom, meddig tarthat ez az állapot, valszeg csak percekig merengek, mikor meghallom a motoszkálást odakinn és már lépek is az ajtó felé, de Tatsuki persze gyorsabb, így csak az ajtófélfa mögül lesek ki. Nagyot sóhajtok, mikor csak Shinji az. Tényleg fontos neki a tetováló, ha megint itt van, és Deonnak is, ha ide engedte vagy küldte. Tatsuki visszafekszik, én pedig csak megállok az ajtóban esélyt adva, hogy elküldjenek, vagy kérjenek, ha valamire szükség van.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése