79.

Tatsuki

- Sosem leszel más, akkor sem, ha tökéletesen utánzol valakit. Színész lehetsz, maga a szerep, amit választottál, nem – mondom ki komolyan, hogy eloszlassam Jeremy félelmét. – Nekem nincs szükségem egy második Deonra, belőle sokszor egy is sok – folytatom elmosolyodva. – Hasonlítotok és különböztök, ez a jó. Amit ő elbasz, te kijavíthatod és fordítva. Ha ugyanolyanok lennétek, nem tudnátok kiegészíteni egymást, hanem mindig arra törekednétek, hogy megöljétek a másikat. De mivel nincs két ugyanolyan teremtmény a Földön, nem tudjátok egymás helyét birtokolni. Ő yakuza lesz némi alvilági hatalommal, te pedig majd eldöntöd, milyen sorsot akarsz magadnak. Senki sem dönthet helyetted, én neki is szánok egy helyet, de ha nem kell neki, megszakadhatok, sem lesz az övé és ugyanígy van ez az egész veled is – osztom meg nyíltan a kölyökkel, mert ezek úgyis idővel ki fognak derülni. Másfelől elsősorban a jellemét és az önmagával való kapcsolatot kell fejleszteni, vagyis ha még több ajtót és terepet kap, láthatóan méghozzá, talán elkezdi összeszedni magát.


Leveszem Jeremy célzását rám. És fáj. Elkezdi megbillenteni bennem a dolgokat, összezúzni az egyensúlyomat. Az őszintesége, a nyíltsága, ... Túl a nagy a csábítás, hogy olyan, mint Deon, talán jobb is nála... Ez viszont alapjaiban dönti össze az egész életemet. Az egy dolog, hogy ha a srác érdemes lesz rá, meghagyom neki a mesterségem és a helyem Deon életében... De mi van, ha végül benne jobb gazdát találok és elárulom azt, aki a legtöbbet tette értem az életem során? Meg tudnám tenni? Vagy valóban nem lennék rá képes? Az egész úgy érint, mint egy földrengés.

- Egyediek vagytok és különlegesek, de többet nem hasonlítalak össze titeket – szólalok meg fojtott hangon, azzal felülök, leteszem a lábaim a földre és teljesen hátat fordítok Jeremynek.


Becsukom a szemem, úgy hallgatom meg azt, amit Shinjiről mond, így a billenés okozta fájdalom nagyobb és rémület társul hozzá. Könnyen fordulhatnak meg a viszonyok és ez most nem csupán meglep, hanem meg is ijeszt, méghozzá rettentően. Jeremy semmit sem tud a világomról, rólam, vagy a múltamról, ezért nem kerülhet semmilyen felettem gyakorolt hatalom a kezébe, különben kifordít magamból és ezzel elintéz, végez velem. Körülbelül harminc évemet töltöttem érzelmek nélkül, haladtam előre a semmibe és nem érdekelt a holnap. Nem voltak kifejezetten céljaim, nem érdekeltek a tétek, nem volt senkim és ezért nem volt, mit elveszítsek. Nem léteztem, nem is éltem...

- Legyen – egyezek bele. – Ha neked fontos a bűntudat, akkor alkalmazd. Ha téged az kontrollál, akkor elismerem a fontosságát – jelentem ki. Aztán a kölyök betalál, túl mélyre.


Még sosem gondolkodtam a bűntudatról mélyebben, hiszen sosem merült fel kérdésként bennem, lenne-e olyasmi, ami bűntudatot ébresztene bennem. Shinjivel megszakítani a viszonyt nem járna bűntudattal, erre is tökéletes a viszonyunk kialakítása. Sőt, cél volt számomra, hogy ha egyszer valamelyikünk azt mondja, vége, akkor ténylegesen vége legyen, méghozzá azonnal. Hogy ne maradjon utána semmi, mert az árthat Deonnak. De hogy őt el tudnám-e árulni, sosem merült fel bennem. Jeremy előtt nem létezett más a számomra, még Shinji is csak közeledett valamihez, de ez az új kölyök gyorsan forgatja meg az állásokat bennem. És ez dühít. El kellene pusztítanom, mielőtt kibillent az egyensúlyomból és tönkretesz mindent, amiért az elmúlt évben dolgoztam. Kibaszott sokat áldoztam Deonért és nem akarom megváltoztatni a döntésemet.

- Majd – válaszolok, azzal felkelek a kanapéról és visszamegyek a magánrezidenciámra. Előszedek a komód mélyéből némi pénzt, aztán visszatérve Jeremy markába nyomom. – Hozz kaját! – utasítom őt. – Ha szükséged van valamire, vedd meg, a maradék a zsebpénzed – közlöm még a kölyökkel, azzal a műhely felé veszem az irányt, mert venni akarok egy fürdőt.