Nem zavar el, így egészen közel merészkedem, figyelve arra, hogy ne zavarjam meg a fényviszonyokat, hogy nyugodtan tudjon alkotni, de én is lássak mindent. A vonalak, ahogyan meghúzza és megalkotja őket, sokkal határozottabbak és természetesebbek, mint az enyémek. Mintha nem is gondolkodna rajtuk, amit én időnként megteszek, mert még ennyire nem vagyok ösztönös. Lenyűgöz, amit rajzol, az állat fennséges, erős és van benne valami vadság, ugyanakkor a szeme talán szelíd, és határozottan kidolgozott. Tetszik, nagyon tetszik az egész módja és valahol elvarázsol, ahogy Tatsuki rajzol, ahogy alkot, ahogy belead mindent. Aztán felkerül a falra a kép. Ez volt az első, ami megfogott ezen a helyen, a falakon lévő rajzok. A régiek és újak. Talán nem mindenki látja, de én igen, ahogy fejlődés van bennük. Ugyan nem tudom megfogalmazni, pontosan mik, de értem és érzem, hogy ez fontos, hogy lépések a férfi életében, szakaszok és váltások. Különleges és bizarr, de nekem mégis tetszik és elfeledkezem tőle az időről, csak nézek ki a fejemből, tanulok, látok, tapasztalok. És látom az érzelmeket is, amik mögötte játszanak, legalábbis látni vélem, és ez egy újabb ellentét, egy újabb cáfolat a lélektelenségre, mert én látom a lelket ezekben a rajzokban. Ahogy nem véletlen, hogy Deon rajzai is kinn vannak. De eszembe sem jut megemlíteni ezt, ahogy semmi mást sem. Mindenesetre csendben húzódom vissza és ülök le a székre. Van bennem valami vágy, hogy kérjek, de nem merem megtenni, hogy kérjem, hogy mutasson meg dolgokat, hogyan csinálja és miként adja bele a dolgokat, hogyan alkot és miért így. De most a csend tényleg békés és nem akarom felzavarni. Bármit megtennék most azért, ha mernék kérni, ha nem félnék a következményektől, hogy felborul most ez az egyensúly, mert most megint az állt fel köztünk. Pedig most jólesne tanulni, ha megmutatna trükköket, ha tanítana dolgokra, de már nem tudom, hányadán állunk és így nehéz valamerre lépni. Csak vágyakozom és várok valamire, akármire, már nagyon hiányoznak a szavak, de nem akarok megszólalni. Pedig most már megint kezd idegesíteni a némaság. Igen, kicsit szétszórt vagyok ilyen téren, ahogy a mozgással kapcsolatban is nehezen viselem, ha nem mozog valamim, ha nem tehetek pár kört, mert nehéz egy helyben maradnom. Valahogy így van ez a beszéddel is. Mégis megmakacsolom magam és csendben maradok, csak figyelem őt és várok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése