2012. május 13., vasárnap

95.

Jeremy

A dolog pedig robban, Tatsuki úgy menekül el, hogy megszólalni sincs időm. Nem akartam ezt, csak kíváncsi voltam és... Nem tudom, hülye voltam talán, vagy túl sokat akartam, de ezt semmiképpen sem. Mármint... Kétségbeesek és nem tudom, mit kéne tennem, de Tatsuki már elment, hallottam záródni az ajtót és utána mégsem indulhatok. Remek vagy, Jeremy, sikerült megint a lehető legrosszabbat tenned. Megremegek, de befejezem a terítést, majd elmosogatok a konyhában, az legalább leköt és nem gondolkodom, ám aztán nem marad semmi és ezzel már nem tudok mit kezdeni. Leülök a kanapéra és egyszerűen csak nézegetni kezdem az albumot, miközben azon agyalok, hogy már megint mit rontottam el, mi ment félre, mivel gyalogoltam bele, mert ez csak ártatlan valami volt tőlem. Ha nem akar tanítani, nem gond, mondja meg, elfogadom, de... erre nem számítottam és nem értem, mi történt. Nézem a képeket, van, amelyik kifejezetten tetszik, az, ahogy elkezdte a munkát, vagy ahogy befejezte, vagy az egész egyben. Elemzem őket, próbálom azonosítani a technikákat és a kísérletek miértjét, keresem, én hogyan csinálnám, vagy mit tennék.


Lehet, most kéne lelépnem, mielőtt visszajön és ő dob ki, vagy nem tudom. Becsukom az albumot és felhúzom a térdem, hogy legyen mibe kapaszkodnom. Félek, hogy most olyan hibát követtem el, amiből nincs visszaút. Ráadásul bordatörése van, akkor miért pattog kinn az utcán, miért nem engem rakott ki innen? Mentem volna, de most nem tudom, hol van és ez idegesít. Végül nem bírom nyugton és körözni kezdek; amit széjjel találok, azt elpakolom, felverem a párnáit, megigazítom a takarót, kiöntöm a kacsóból a vizet, a konyhában megszaglászom a teát és teszek fel új vizet egy következő adagnak, majd csinálok magamnak egy kávét, hátha működik a dolog, de ez sem nyugtat meg. Végül rágyújtok, mert megnyugodni nem tudok másképpen. A levendula illata betölti a pihenőt, megint visszamászom a kanapéra, szerzek egy hamutálat is, mielőtt gond lenne és csak nézem a falat. Hol lehet? Miért ment el? Mit rontottam el?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése