98.

Tatsuki

Újabb gondok és gondolatok fogannak meg a fejemben, olyasmik, amik eddig nem különösebben zavartak. Mint a kor, ami lassan eljár felettem és a problémák, amikkel már nem tudok úgy megküzdeni, mint húszévesen. Ráadásul az ember, amint a birtokába kerül valaminek, aminek szükségességére ráébred, elkezd aggódni, hogy elvesztheti. Abban biztos vagyok, hogy Jeremy nem fog meglépni, abban azonban nem, hogy megélem, hogy befejezzem a tanítását. Vigyázok magamra, de minél nagyobb a tét, annál nehezebb. Ráadásul immár egyedül dolgozom, nincs mellettem hónapok óta Bakari és ez meg is látszik, ahogy annak is híre futott természetesen, hogy szeretőm van. Ravaszabbnak kell tehát lennem, mint valaha.

- Mert hasonlít Deonra? - kérdezi csendesen, átölelve engem. Nem egészen tudom, mire vonatkozik a kérdés, de nem bírom tagadni, hogy kísért ez Jeremyben. - Vagy mástól félsz esetleg? – Félelem? Ki beszélt félelemről? Hát persze, a néma szavak is ugyanolyan súlyt nyomnak, mint a kimondottak, ha valaki már ismer annyira, hogy a hallgatásodból is megértsen. Márpedig elég sok időt voltunk együtt az elmúlt hónapokban Shinjivel, amit főként szexszel, vagy csendben figyelve egymást és házimunkával töltöttünk.

- Az komoly gondot okoz - ismerem el csendesen. Felesleges lenne tagadni, a srác előtt meg végképp, túl sokat látott abból, amit Deon iránt éreztem. Shinji aprót sóhajt, úgy fújja ki a koktélillatú füstöt.

- Mitől félsz, Tatsuki? - kérdezi meg komolyan. Ezek szerint nem hagyja kikerülni a kérdést. - Hogy úgy jársz vele is, mint Deonnal? Vagy teljesen mástól? – Úgy érti, hogy beleszeretek és emiatt megforgatom a kockákat? Kétlem, hogy ez az opció számomra adott, de ezt könnyebb lenne meghatározni, ha megpróbálnám körbeírni, a testőr iránt mi az a sokat erősödött valami, amit érzek és eldönteni, hogy képes lennék-e megválni tőle, hogy Jeremyvel legyek. Vagy sokkal inkább... amit már kérdeztem magamtól, de hogy... képes lennék-e megszegni az ígéreteimet és elárulni Deont, hogy mindent Jeremynek adhassak. Vagy úgy érti a kérdését, hogy beleölök egy csomó energiát és időt a tökalsóba, aztán lecsap rá valaki és fontosabbá válik a számára az, mint én? Hogy elveszik tőlem és neki jobban fog kelleni akkor már az, mint amit én kínálok számára? Mert mindkettő ugyanannyira félelmetes a számomra és egyikben sem vagyok biztos, mert nem lehetek az, hogy nem történhetne meg.

- Nem teljesen értem a kérdést - mondom meg őszintén. - Hogy úgy járok vele? Hogy?

- Hogy te fogsz hozzá túlságosan ragaszkodni, esetleg ő hozzád... – Fején találta ezzel Shinji a szöget.

- Utóbbi már most bajos - jelentem ki határozottabban, mint ahogy eddig beszéltem. Szinte a hajába mondom bele a szavakat és élvezem az illatát, azt, amint a bőrömhöz érnek a szálak. Nem tudom, miért szeretem ezt, de fontos a számomra, hiszen akárhányszor mellettem alszik el, képtelen vagyok megállni, hogy ezt csináljam. - Valószínűleg kár volt azzal fárasztanom a szám, hogy elmondjam neki, mi a szitu, hiszen az esőnek sem lehet megmondani, hogy ne essen az ember fejére.

- Viszont Párizs is megér egy misét... Hátha felfogta. Sosem tudhatod. Mi készített ki ennyire? – A ragaszkodása, az aggodalma, az engem való féltése, a csodálata, a bizalma, a szeretete, az őszintesége, a képességei, és igen, a hasonlósága Deonhoz is.

- Körülbelül ahhoz tudom hasonlítani a helyzetet, mint mikor egy rég eltemetett jó ismerősödet kiássák a sírjából, amitől újraéled és jobbá válik, mint amilyen volt. - Csak azután jut eszembe egy ennél is igazabb hasonlat, hogy ezt már kimondtam. Jó ismerős, mi? Nem. Inkább ex, szerető, aki jobbá válik a jelenbélinél. És még stimmel is azzal, hogy alapjaiban roppantja meg a terveimet és az egész életem, aminek a stabilitásvesztés az eredménye.

- És ez most alapjaiban rengeti meg az eddigi terveidet...

- Ja. – Nem hiszem, hogy bővebben el kellene ismernem az igazát, így viszont csend telepszik ránk. Mindketten tudjuk, milyen az, amikor elölről kell kezdeni egy teljes szakaszt az életünkből és hiába tesszük meg, a fájdalom még jó ideig ott tanyázik bennünk, ahogy azt is, hogy ha összedől a rengés miatt az, amit felépítettem magamban, kurva nagy szarban leszek. Shinji visszahúzódik, kénytelen vagyok elengedni, ha nem akarom, hogy a körmére égjen a cigarettája, így maradok ott és csak figyelem őt, amint elnyomja a rajzasztalon lévő hamutartóban a csikkjét, majd leül a kanapéra. - Mi miatt jöttél? Úgy értem... miből gondoltad, hogy... - Hogy szükségem van rád. De ezt így nem akarom megfogalmazni. - ha jössz... Mármint... mire gondoltál, mit jelent, amit írtam? – kérdezem elég ügyetlenül. Shinji felsóhajt és halántékát dörzsöli, vagyis számára ugyanannyira nem könnyű ez a téma, mint számomra.

- Megszoktam, hogy nem írsz hamletti monológokat sms-ben sem, de ez még hozzád képest is túl tömör volt, főleg azt nézve, hogy tudom, mit jelent ez számodra.

- Mégis mosolyogtál. - Próbálom megérteni... Nem túl egyszerű, sőt, kifejezetten kurvanehéznek is nevezhetném, mert nem kerültem ezzel túlzottan közelebb a megoldáshoz.

- Tény, vághattam volna fapofát is az egészhez... azt úgyis megszoktad. – Engem az sem zavart volna, akkor is magam után vonom ide, akkor is a hajába temetve az arcom keresek menedéket, csak nem gondolkodtam volna azon, mi miatt mosolygott. - Imádom, mikor úgy akarsz megtudni valamit, hogy neked véletlenül se kelljen hangosan megfogalmazni. Mégis mit akarsz tudni? Hogy miből gondoltam, hogy szükséged van rám?

- Ja - felelem ugyanúgy, ahogy az előbb, azzal leülök mellé. Shinji halványan elmosolyodik, s fejét megcsóválva fekszik el a kanapén, méghozzá úgy, hogy a fejét az ölembe hajtja.

- Mióta is vagyok melletted? Most már valamivel több, mint fél éve - válaszolja is meg. - Volt időm arra, hogy ha nem is teljesen, de valamennyire meg- és kiismerjelek. Megérzés volt.

- Függeni valakitől számomra olyan, mint egy csapda, amiből nem tudok kiszabadulni. - Kétlem, hogy ezzel újat mondok Shinjinek, hiszen az elmúlt hónapokban világosan nyomon követhető volt ez a harc bennem, hogy jó vele lenni, de mindig távol akarom magamtól egy kicsit, hogy ha esetleg kimondja a dolog végét, túl tudjak lépni rajta. Pedig ennyi idő és élmény után már ugyanannyira fájna és dühítene, mint mikor ráébredtem, hogy elveszítettem Deont és mindent, amit elterveztem vele. Elfekszem én is, méghozzá úgy, hogy a takarókat és párnákat a hátam alá húzom, hogy pihentetni tudjam a tüdőmet, kezeimet pedig Shinjire teszem, az egyiket a mellkasára, a másikkal a hajába túrok.

- Tisztában vagyok vele.

- Akkor nem tudom, miért várod el tőlem, hogy olyasmiket mondjak ki, amivel csak még jobban beletekerem magam a hálóba - mondom csendesen, újra megsimogatva a fejét. Nem szánom támadásnak, vagy bántónak, amit mondok, inkább valamiféle burkolt vallomásnak tudható be. Szép lassan elvesztem a csatát, elfogy az erőm és végül vagy kénytelen leszek elismerni, hogy ez a srác sokkal fontosabb nekem, mint mutattam valamikor is, vagy muszáj leszek gyorsan elrendezni magam körül mindent és hagyni, hogy valaki megöljön. Ezzel a kettővel vége lenne a küzdelemnek, s igaz, hogy veszítenék, de ha el bírnám fogadni azt a fajta függést, ami mindig erősödik, mikor Shinjivel vagyok, ugyanúgy nem zavarna, hogy nem tudtam megnyerni a háborút, mintha egyszerűen csak meghalnék és nem lenne tovább semmi számomra. - Sokszor fogalmam sincs, hogyan vélekedsz dolgokról. Te nem beszélsz róla, én nem kérdezlek...

- Talán mindkettőnknek ideje lenne többet kommunikálni a másikkal lassan - mondja csendesen. Igen, mindenképpen, ám akkor a homályok kitisztulnának, és a biztosat bizonytalanság, a bizonytalanságot bizonyosság váltaná fel. Megbeszélhetnénk pár alapvető dolgot, de ez még nem garantál semmit kettőnkkel kapcsolatban. - Számodra olyan függeni valakitől, mint egy csapda, én egyszerűen csak félek tőle... azt hiszem.

- Igyekeztünk úgy alakítani a viszonyunkat, hogy bármikor és bárki is mondja ki a végét, akkor az ott vége is legyen, ne maradjon semmi utána, mintha nem is lett volna. És nem sikerült. A legkevésbé sem - teszem hozzá őszintén. - Korábban azt mondtad, ha rád unok, meg kell ölnöm téged, hogy megszabaduljak tőled... - kezdem, mire Shinji bólint egyet. - Én nem akartam eddig eljutni... Úgy értem... végig sem akartam gondolni azt a lehetőséget, hogy több ez az egész annál, mint aminek nevezzük. Nem akartam terveket szőni, amiket aztán egyetlen szóval meg bírsz semmisíteni - vallom be nehézkesen.

- Rengeteget gondolkodtam azon, hogy mi ez köztünk. - Erre aprót fújok, amibe ugyan belefájdul a mellkasom, mégis egy halvány mosoly szalad át a számon, hiszen én is régóta töröm a fejem, mi folyik közöttünk, mi van velünk. - A csak szex kategóriát, azt hiszem, régen túlléptük, de... akármennyit is agyaltam ezen, a vége mindig ugyanaz lett... Mindegy, mi az ára, nem akarok szabadulni tőled.

- Ettől még nem fogok megnyugodni. Fogalmam sincs, mitől sikerülne, de... Nem is értem, miért ragaszkodsz te, vagy Jeremy, vagy Deon hozzám...

- Kell egy konkrét válasz? - Ironikus. Hónapokkal ezelőtt kérdeztem meg Shinjitől ugyanezt. És ha azt mondom, kell? Akkor válaszolni fog, ez egyértelmű. De akarom hallani? Akarom én azt tudni? Végülis bármit mondhat...

- Talán kell. - De kibaszottul magabiztos vagyok. Vagy mégse? Ez már vicc...

- Nem tudom - feleli őszintén. Hát ezen felröhögök egyet röviden. Feszültté tesz ez a beszélgetés, mert úgy érzem, szorul folyamatosan a hurok a nyakamon, gabalyodom bele a hálóba és nem tudok menekülni, szabadulni. Ennek ellenére mégsem próbálok meg igazából véget vetni ennek. - Van benned valami, ami mindhármunkat megfogott, talán pont az, hogy nem akarsz függeni senkitől...

- Úgy két évvel ezelőtt még nem voltak ilyen gondjaim - jelentem ki. Azóta meg egyre sűrűsödnek. - Azelőtt még igaz volt, hogy csak a logika hajt, minden tettem csupa számítás...

- És jött egy Deon, aki mindent felforgatott, majd megkaptál engem és most itt egy Jeremy is bónuszba. Mindhármunknak adtál akaratodon, tudtodon kívül valamit, ami miatt ragaszkodunk hozzád.

- Nem az a gond, mert mindőtöktől megkértem az árat is... Hanem maga a felforgatás... hogy már semmi sem a megszokott, letisztult... Amíg csak Deonnal kellett számolnom, nem okozott problémát, mert beleépítettem őt a terveimbe, ám azt nem, hogy amíg hagyok neki időt elrendezni magában a dolgokat, faképnél hagy. Nem ez a legjobb kifejezés, de nem tudok jobbat... És bármit csináltam utána, csak az ellenfelemet erősítettem. Kibaszottul dühített, aztán el kellett ismernem, hogy ha nem akarom minden, de tényleg minden kurva tervem, munkám és lehetőségem elásni, akkor inkább békét kötök és beérem a maradékkal. Ez a gond, Shinji, hogy a maradéknál most sokkal több pottyant az ölembe Jeremyvel - ismerem el ezt most már nyíltan. - A kölyök tanulni akar, eleve úgy áll hozzá, hogy mindenre hajlandó, bármeddig elmegy, csak tanulhasson. Elég jó, akár Deonnál is jobb lehet bizonyos szempontból és mivel az kurvaisten, hogy nem hagyom elvenni tőlem, akár választhatom őt örökösömnek. Vágod, ez mit jelent?

- Vágom. Jeremyvel visszakapod azt, amit Deonnal elvesztettél valamilyen szinten. Az örökösöd, ugyanakkor Deon minden bizonnyal rohadtul nem díjazná, ha a kölyköt tennéd meg örökösödnek. Úgy venné, elárultad őt és Jeremy is hamar találná magát a megölendő ellenségek listájának élén...

- Ezek megölnék egymást, az fix... - értek egyet Shinjivel. Megnyugtató, hogy nem csak én vélekedem így, s talán ketten okosabbak tudunk lenni.


Ketten... együtt... vele... Lassan, de biztosan tudatosítja magát az a tény, hogy már rég nem csupán szexről szól ez a valami kettőnk közt. Már januárban sem arról szólt, s meg is mondtam a srácnak, hogy valamit érzek iránta. És ez csak mélyült, méghozzá nagyon sokat. Vagyis küzdhetünk, ahogy akarunk azellen, hogy függjünk egymástól, de már kurvamindegy, mit csinálunk, egyre szorosabb a kapcsolatunk. Mindent elmond ez a mai szitu is, hogy csak úgy tudtam megnyugodni, hogy megjelent a szalonban. Tagadhatom is, de nem tudom elképzelni sem, mi lenne azután, hogy kiadjuk egymás útját. Valamit megint elvesztenék és közel sem vagyok benne biztos, hogy akarnám folytatni utána. Shinji kiismert ahhoz túlságosan, hogy ha véget vet valamelyikünk a viszonyunknak, akkor az veszélyes legyen a számomra, s fordítva is valószínűleg így van. Ellenben azt mondta, nem akar szabadulni tőlem. Én pedig... nem akarom elereszteni. Ő az enyém. Kell nekem, akarom őt. Most is... mindig.


Belemarkolok a hajába és a ruhájába, hogy azoknál fogva lassan feljebb húzzam magamon, de csak célzatosan, mert nem tartom valószínűnek, hogy most jó néven venném, ha megnyomná a tüdőmet. Érti a célzást, hagyja magát húzni, aztán végül fölém helyezkedik. Rögtön újra a hajába markolok és lehúzom magamhoz, hogy megcsókoljam. Most nincs bennünk az a hév, a követelőzés, pusztán szenvedély és ez is egy furcsa dolog, de jó, kellemes. Korábban nem csőröztem, gyengéd sem voltam, de ahogy a viszonyunk átalakult, úgy az én hozzáállásom is a szexhez. Mindegy, hogyan, csak hozzá akarok érni Shinjihez. Megveszek érte. Kezem végighúzom az oldalán, majd betúrok a ruhái alá és tenyerem a tetoválására simítom. Haját eleresztem, hogy ha el akar húzódni, megtehesse, aztán végighúzok a mellkasán. Csak annyira távolodik el tőlem, hogy belenézhessen a szemembe, s jobbját a tigrisen nyugvó kezemre teszi. Állom a tekintetét, kutatok benne, hátha valamit megértek abból, amit nem értünk, hogy mi ez a kötődés köztünk. Nincs válasz, csak maga az érzés, hogy hezitálás nélkül ölnék érte. Már hónapokkal ezelőtt felfedeztem magamban, hogy ha Kitamura a srác nyomára bukkanna, összeszervezném az egész bandát és véglegesen véget vetnék az egésznek, kiirtanánk a klánját, hogy mindenki megtanulja a leckét. És minél több morzsa jut el hozzám arról, hogy keresi és keresi Shinjit még mindig, annál biztosabb vagyok benne, hogy egyszer eljön az a nap, amikor a Kitaro-követők klánja eltűnik a föld színéről.

- Neked minden jó úgy, ahogy van, vagy csak tartasz attól, hogy kiváglak, ha megmondod, hogy valamit máshogy akarsz? - kérdezem meg őt. Régóta küzdök a kérdéssel, hiszen a srác elfogad tőlem bármit. Talán tudja, hogy sosem hagyom kielégítetlenül, de ennyi nem tudom, elég-e.

- Utóbbi... inkább. - Tehát jól sejtettem. - Egyszer mondtam neked, hogy valaminek a fele is több, mint a semmiből az egész... Még mindig így gondolom veled kapcsolatban. Szeretnék többet, ha te is így akarod, de ha csak ennyit kaphatok, mint a mostani, nekem az is megfelel...

- Mondd meg, számodra mi a több – kérem határozottan némi gondolkodás után, mert nekem rohadtul nincs kedvem olyasmihez, hogy csak azért tűr el valamit tőlem, mert fél, hogy máskülönben mehet világgá, szarom le. Azt hittem, nyilvánvaló a számára, hogy túlságosan akarom őt ahhoz, hogy hajlandó legyek bizonyos dolgokon változtatni, valamiben engedni neki. Hogy ha már januárban éreztem iránta valamit, a vele való szex is tartalmasabb lett, nem olyan nyers, mint a viszonyunk elején, mellette leépült a Deon iránt érzett, olthatatlannak látszó sóvárgásom, meséltem neki néhány dolgot a múltamról, és még a lakásomhoz is kapott kulcsot, akkor egyértelmű, hogy nem tervezem belátható időn belül dobni őt. Vagy Shinji a szalon falán a tigrise köré gyülekező rajzaimat például nem látja? Olyan figyelmes mindennel kapcsolatban, pont ez nem szúrt neki szemet? Vagy csak hallani akarja a számból, hogy szükségem van rá, akarom őt?

- Kell, hogy kimondd - mondja komolyan, csendesen. Mit? Ezt most nem vágom... - Látom, érzem, tapasztalom, hogy ez nálad sem csak az, aminek indult. Észrevettem a faladon gyülekező rajzokat... a kulcs... elég lenne... - Nem tudja befejezni, mert számára is ugyanolyan nehéz ez a téma, mint nekem. Egyikünk sem az a beszédes típus, így ezeket szépen besöpörtük a szőnyeg alá, aztán most áteshetünk rajta, már akkora a halom. Felsóhajtok, mire fájdalom nyilall a mellkasomba, mégis apró mosoly fut át az arcomon. A fájdalom az élet jele... Hát én most kurvára élek, az is biztos. Mindenesetre lenyomom Shinjit, hogy üljön az ölembe, hiszen nyilván így neki is kényelmesebb, én meg kibírom a vágy kínzó feszítését. Majd megdugom később, amikor túljutunk a dolgok nehezén.

- Elég lenne mi? Nem véletlenül nem öntöm szavakba, hogy mit érzek – vallom be. - Milyen alapon, Shinji? - kérdezem tőle komolyan. - Azzal biztosan nem nyúlok mellé, ha adok egy kulcsot, mert nyilván neked is azt jelenti, mint nekem. Azt a helyet otthonomnak tudom nevezni és ha Taraon elköpi, hol található, kurva biztos lehet benne, hogy nem marad életben, ahogy az sem, akinek megmondta a címemet. Vagy a rajzok, amikkel nem dicsekszem, de van szemed, láthatod, hogy megihletsz, inspirálsz, ami egy művésznél egyértelmű jelzés. Múzsának lenni nem akármi és nyilván rakhatnám a mappámba is az újonnan készült rajzaimat, de azoknak ott van a helyük, kész – magyarázom neki őszintén. - Ha meg valamit hallani akarsz, akkor kérdezz rá, de az érzéseimről mondtam már korábban, hogy hiába kérdezel. Nem tudom behatárolni, hogy mi micsoda, sokszor lekezelni sem, vagyis kibaszottul hiteltelennek hangzana, ha kimondanék valamit.


Hallgat. Beszéd helyett szenvedélyesen megcsókol, mintha ezzel bármit is elmondhatna. Pedig ha már a szavak idejénél tartunk, nem passzolhat le ő sem engem. Persze élvezem a csókját, nagyon is, ezért mielőtt megmarkolnám a megtetovált hegét, felsimítok oldalán és két kézzel szorítom meg kicsit az izmait, s bőrét. Akarom, kívánom, de a szex nyelve, mint ahogy ez az imént kiderült, nem elég, ezért ellenállok a késztetésnek, hogy most levetkőztessem és a magamévá tegyem.

- Nem akarok elbeszélni melletted – jelentem ki, amint visszahúzódik egy kicsit. - A kérdésem amúgy a szexre vonatkozott, de ha már itt tartunk, akkor nem akarom félbehagyni. Azt mondtad, kussolsz, nehogy kidobjalak – mondom a szemébe határozottan. - Nem foglak. Tervezek veled hosszútávra és eszemben sincs végiggondolni, mi lesz, ha valamiért ennek vége szakad, mert rohadtul nincs kedvem megint napokig beteg lenni. Eddig is tudtad, hogy nem vagy láncon, most már azt is, hogy azért annyira teljesen szabad sem vagy. Ennek fényében lécives mondd a képembe, hogy mivel nem vagy elégedett.

- Nem is éreztem magam soha láncra verve, de én sem akarlak láncra verni téged. - Engem szerintem nem is lehet. Amúgy is biztosabb az, amit Shinji akaratán, esetleg tudtán kívül csinál, mert már rég nem bírok szabadulni tőle és az akarat is egyre csökken. - Megfelelnek a dolgok így - jelenti ki komolyan. - Nem keféltem félre melletted, nem is tervezem és nincs is rá gusztusom, hogy bárki mással legyek, mióta veled vagyok... De ugyanolyan jó, ha vad vagy, ha meg kell harcolnunk egymással, ugyanakkor jó az is, mikor nem szajhaként kezelsz, hanem a szeretődként...

- Ezek szerint nem hiányzik a seme szerep? - kérdezem meg nyíltan őt. Ez is már foglalkoztatott egy ideje, noha szerepcserét egyáltalán nem terveztem sosem. Egyszerűen csak tudni akarom. - Egyébként... nem először hangsúlyozod ki, hogy nem kefélsz félre, nem is akarsz, meg hogy a fél több valamiből a semminél, de... Hogy mondjam? Én nem gondolom úgy, hogy csak félig tartozom hozzád, mert megdugtam Jeremyt. Az egy dugás volt – jelentem ki egyszerűen. - Nincs köze ahhoz, hogy megkedveltem a kölyköt, ahhoz meg aztán főleg nem, hogy felkerült a lakásomra. Jeremy a tanítványom, ha mást nem, a szalont nekiadom, aztán vagy folytatja, amit én elkezdtem, vagy kipakolja az egészet a francba és műtermet nyit. Én megteszek mindent azért, hogy közel húszévi munkámat senki se húzhassa le egy laza mozdulattal a klozeton, de ha mégis megtörténik, már nem fogok tudni mit tenni. - Vállat is vonok, hiszen holtan tényleg mindegy lesz, ki mit csinál a szalonommal. Amíg élek, az enyém, ez a lényeg. - Ha meg netán megjön a gusztusod máshoz, addig nem zavar, amíg nem szedsz össze semmit, amit aztán egyenesen megkaphatok tőled, mert azért biztos lehetsz benne, hogy beletunkollak a vécébe – Shinji elmosolyodik ezen célzott fenyegetés hallatán -, meg amíg visszajössz hozzám.

- Melletted nem - jelenti ki komolyan. - Ugyanakkor más mellett nem tudnék uke lenni - vallja be. Ezt sejtettem. Nem felejtem el, milyen harcot kellett vívnom az első két alkalommal a sráccal, hogy megdughassam. - Talán ez a veszély nem fenyeget. Nincs kedvem senkitől semmit összeszedni még nekem sem, ha véletlenül találnék is valakit... - Még jó. Nem lenne kellemes egyikünknek sem, ha be kellene váltanom a fenyegetésemet.


Azt hiszem, egy időre elfogytak a megbeszélésre váró témák, legalábbis a részemről mindenképpen. Nem csupán a lüktető, idegtépő vágy miatt, amit érzek, hanem mert minden most eszembe jutó kérdésemre megkaptam a választ. Nem vallanám be, de nem akarom, hogy Shinji „félrekeféljen”. Nem tudom, miért, csak nem akarom. Ellenben szerencsére az elmondottak alapján jó esélyem van arra, hogy ez nem is fog megtörténni. Újra belemarkolok a hajába, hogy lehúzzam magamhoz őt és ráharapok az ajkára. Idegesít, hogy nem tudok szabadon mozogni, hogy most nem fordíthatom magam alá és kefélhetem meg azzal a hévvel, amivel kívánom őt. Inkább meg sem próbálkozom ezzel, mert nem kell annál nagyobb fájdalom a bordatörésem miatt, mint amit már megszoktam, egyelőre beérem heverészéssel. Lehámozom Shinjiről a felsőruházatát, mert az azért még megy így is, s végigmarkolászom a testét. Imádom a látványát és azt, amilyen képet a srác képes vágni szex közben.

- Utálom, hogy most nem tudsz megharcolni velem – közli, amin röhögnék, ha nem tapadna rögtön a számra megint. Szenvedélyesen bele is harap az ajkamba, míg mosolygom, viszonozva az én tettemet, miközben bontogatni kezdi a nadrágom. Én is utálom, de semmi sem tart örökké, úgyhogy nem kell aggódnia, hamarosan belegyűrhetem a matracba újra, felkenhetem a falra, vagy valamilyen berendezési tárgyra.

- A könnyű győzelem nem győzelem? - kérdezem elvigyorodva, miközben rátámadok a nadrágjára. Sajnos le kell majd szállnia rólam, ha meg is akar tőle szabadulni és nekem is fel kell állnom a kanapéról ugyanezen okból, de talán akkor kicsit több lehetőségünk lesz szétmarcangolni egymást úgy, ahogy szoktuk.

- Szeretem a kihívásokat - mondja mosolyogva. - Azt hiszem, itt kell hagyjalak - vált komolyra. Hö? Asszem, a meghökkenés kiül egy pillanatra az arcomra, aztán ravasz vigyor veszi át a helyét. Hagyom kikászálódni az ölemből, ám mozdulok vele, s amint kiegyenesedem, megragadom Shinjit. Mindketten a harcra vágyunk, így mellkasi fájdalom ide vagy oda, nekitolom a legközelebbi falnak és a feje fölé fogom a kezeit.

- Veszíthetsz is – ajánlom fel neki ezt a lehetőséget.

- Milyen nagylelkű vagy – közli vigyorogva. Tudom én azt. - És ha nem szeretnék? - csúsztatja be egyik térdét a lábaim közé még mindig vigyorogva, incselkedve. Alaposan feltüzel ezzel a viselkedésével, ezért nekem is vigyorba szalad a szám, s csípőmmel is a falnak szegezem őt, majd lassú mozdulatokkal hozzádörgölőzöm.

- Pech – válaszolom meg a kérdését, ezzel üzenve számára, hogy korábban kellett volna megébrednie ahhoz, amit akar. Játékosan, csak a kínzás céljából végigcirógatok az oldalán, a karja belső felszínén, majd egy hirtelen mozdulattal elkapom az állkapcsát és forró, vad csókra emelem fel a fejét.

- Akkor pechem van – jelenti ki vigyorogva.

- Ezt gyorsan feladtad – húzom azért tovább, hátha nem hagyja magát ennyire könnyen megszerezni, s visszavonulok testétől, hogy szabad kezemmel hozzáférhessek, s benyúlva nadrágjába kényeztetni kezdem.

- Szoktam én ilyet tenni? - Vigyorog még mindig és egyelőre elfojtja nyögéseit, amivel arra ösztönöz, hogy tovább és erősebben ráfogva a farkára izgassam őt. - Csak kivárok... - Hát persze. Nem baj, izgatottan várom azt a pillanatot, amikor elfogy a türelme vagy az önuralma, s valamilyen módon robban. Természetesen a kezeit szorítom, hogy ne legyen könnyű dolga, mert imádom, ahogy küzd ellenem. Élvezem most is a látványát, megállás nélkül fixírozom az arcát és szám is élveteg mosolyra húzom, hiszen ellenáll, tűr, s mégis ködösül a tekintete a vágytól és az élvezettől. Próbálja kiszabadítani a kezeit is, ezért egy rövid időre abba kell hagynom a kielégítését, míg biztosabb fogást keresek rajtuk. Ügyes srác, tudja, hogyan szabadítsa ki magát, de az ilyen helyzetekben nagyon egyszerűen lekövethető, igazából mennyire is akar szabadulni. Szerintem megvolt rá a lehetősége, csak nem élt vele, helyette inkább az ajkába harap, míg küzd a szabadulásért, s térdét a lábaim közé fúrva dörgöli azt hozzám, hogy izgasson. Mintha szükségem lenne rá... hiszen a látványa, a felesleges és látszólagos erőlködései annyira felhúznak, hogy alig bírom ki, hogy ne fordítsam szembe a fallal, rángassam le a nadrágját és már dugjam is meg. Talán pont ezt akarja, én viszont mást, mert túlságosan élvezem, ahogy kínlódik. Kihúzom a nadrágomból az övet, koppan a tőr tokkal együtt mögöttem, aztán megkötözöm Shinji kezeit, mert így könnyebb lefogni őt. Az ellenállását letöröm, odapasszírozom csípőmmel a falhoz, valósággal felnyársalom még így is a farkammal, aztán amint sikerül ártalmatlanítanom, lerángatom róla a nadrágot és folytatom gyötrő játékomat, immár elégedett vigyorral. A srác felnyög, érzem rajta, hogy már nem sokáig bírja és mivel még mindig a szabadulásért küzd, most eleresztem. Ellépek tőle, s csak figyelem, mire vetemedik összekötött kezekkel, bokára csúszott nadrággal, miközben én előveszem a farkam és húzok rajta egyet, különben megőrjít a feszítő lüktetés. Shinji utánam lép, kezeit a férfiasságomra csúsztatja és lassan kényeztetni kezd, miközben végigharapdál a nyakamon. Elégedett félmosoly kúszik a számra, mert úgy sejtem, bosszúnak szánja a mostani tettét, pedig nem fog neki összejönni. De imádom, amikor próbálkozik.


Nem mondtam neki, de az a legjobb szerető, amelyik az ágyban egy igazi szajhaként viselkedik. Ez is tetszik a srácban az örökös küzdelme mellett, melyet önmagával és velem vív, hogy nem jön zavarba, nincsenek gátlásai, hanem a maga természetességével, nyugodtan odaadja magát. Mert megteszi, méghozzá akkor is, amikor minden erejével azon van, hogy ellenálljon. Teljesen az enyém, mindenestől, hiszen csak velem ilyen, nekem tárulkozik ki teljesen.


Belemarkolok a hajába és annál fogva emelem meg a fejét.

- Térdelj elém és szopj le, ha igazán a kedvemre akarsz tenni, de ha elsütsz, várnod kell arra, hogy megkeféljelek – mondom meg neki mély, búgó hangon, most már némileg nehézkesen a légzésnehézségeim miatt, mégis sötéten elvigyorodva.

- Gondolod, a kedvedben akarok járni? – kérdez vissza kötekedve és persze folytatja a kézimunkázást. Gondoljam? Gondolom. Teljesen mindegy, mit csinál, felkínálja nekem a seggét a kanapéra helyezkedve, vagy megteszi, amit feldobtam neki, mint tetszetős lehetőséget, esetleg folytatja azt, amit most csinál, mindenképpen a kedvemben jár.


Eleresztem a haját, s kezem visszaengedem a testem mellé. Figyelem Shinjit, legfőképp az arcát, de azért persze vetek egy-egy pillantást a kezeire is és élvezem az egészet, a látványt és az érzeteket is, aztán mégis elém térdel. Apró, mély, doromboláshoz hasonló hanggal fújok egyet, majd valósággal az egész testemen átlüktet a mámor, mikor rábukik a farkamra. Ösztönösen levegő után kapok, amit a mellkasomba nyilalló fájdalom is jelez, mert én csak annak akarok tudatában lenni, amit látok és a kéjes érzésnek. Természetesen ez nem ennyire egyszerű, mert minél jobban élvezem, annál inkább fulladok és szédülés fog el, ezért Shinji fel-felpillant rám, hogy ellenőrizze, megmaradok-e, a figyelmességét pedig egy könnyed cirógatással honorálom, amit a fejére intézek, aztán átadom magam a fájdalmas gyönyörnek. Most nem tudom őt nézni, mert a szemeim előtt elhomályosul a látvány, az oldalam beszúr a szabálytalan és felületes légzéstől, s pont emiatt magamhoz képest hangosan szuszogva és nyögve jutok túl az utolsó pillanatokon, aztán megdermed érzésem szerint minden, csak rajtam söpör végig futótűzként a gyönyör. Nem veszek levegőt és a szemeim is lecsukódnak, ezáltal tényleg a tökéletes mámort élem át, ami jobb bármelyik droggal színesített élménynél. Már értem, miért kedvelik sokan a fojtogatást, a fulladás valami elképesztőt ad hozzá az orgazmushoz.


Úgy érzem, nem biztos alattam a talaj. Nem, annál egy kicsit komolyabb a gond, elhúz a szédülés és nem fogok tudni állva maradni. Shinji erős srác, de kétlem, hogy meg bírna tartani, arról nem beszélve, hogy nem is foghat meg akárhogy. A szemeim kipattannak, ám csak a homály fogad. Akkor emlékezetből...! Hol is vagyok? Még jó, hogy hátrafelé húz a szédülés, mert mögöttem van pár lépésnyire a kanapé. Hát lépek hátrafelé. Azt hiszem, a testőr ugrik, hogy elkapjon és megtartson, csak ez elég nehéz, ha az embernek össze van kötve a keze. Én viszont meg tudok benne kapaszkodni és ő szinte reflexből tart ellen, hogy tompítsa a kanapéra való leseggelésemet. Így se kellemes, sőt, kifejezetten fájdalmas, de csak szaggatottan röhögni tudok rajta, aztán kezeimen támaszkodva hátraeresztem magam fekvésbe és elnyúlok, mint béka az aszfalton. Még mindig szabálytalanul lihegek, most igyekezve hasba venni a levegőt, valószínűleg az arcomról is leszaladt a szín, de fújtatás közben fel-felröhögök.


Ez kegyetlen jó volt. Az tuti, hogy ha valaki torkon ragadna vagy szex közben fájdalmat okozna nekem, nem maradna életben, ez a nyilalló kínnal, szédüléssel és fulladással vegyített élvezet azonban mindenképpen feledhetetlen a számomra. Arra eszmélek belőle, hogy Shinji mellém fekszik, immár szabad kezekkel és még mindig frásszal az arcán figyel engem. Szegény srác fele annyira nem találja mulattatónak az iméntieket, mint én.

- Hülye vagy - mondja csendesen, kissé morogva. Erőtlenül felé nyúlok, hogy végighúzzak párszor az arcán és mosolygok.

- Az - ismerem el készségesen. - Nem... T’om... Ez neked... Miért... Újdonság... Még - teszem hozzá még egy kissé nehézkesen.

- Nem újdonság - feleli. - De jólesik kimondani - teszi hozzá végül lemosolyodva. - Mi lenne, ha most inkább pihennél a továbbiakban?

- Mi lenne... Ha nem kérdeznél... Hülyeségeket? – kérdezek vissza röhögve, mégis komolyan. El tud képeszteni Shinji, az már biztos. Inkább megkapaszkodom a hajában, közelebb húzom magamhoz, majd amint kellő közelségbe kerül hozzám, átkarolom a nyakát és a vállamra vonom a fejét. – Vagy... nem akarsz szexelni? – kérdezem meg csendesebben.

- Nem tudnál visszakérdezni - jelenti ki elmosolyodva, ahogy a hangjából hallom. - De akarok, de neked meg pont nem hiányzik, azt hiszem...

- Rosszul hiszed – osztom meg vele, majd mindkét kézzel simogatni kezdem a testét. Továbbra is meg akarom Shinjit dugni, függetlenül attól, hogy csak most vagyok túl egy remek szopáson. Kell pár perc, hogy meg is tudjam tenni, de ha azt hiszi, leteszek róla egy kis légszomj és fájdalom miatt, akkor nagyon téved. – Tudod – kezdem csendesen, de komolyan -, attól, mert kímélem magam, nem fogok gyorsabban gyógyulni, ellenben többet kell majd dolgoznom azért, hogy visszanyerjem a korábbi állapotomat. Persze ez nem csak velem van így – teszem hozzá.

- Tehát akkor most fogjam be – állapítja meg szerintem vigyorogva, majd kibontakozik az ölelésemből és megszabadul a rajta maradt ruháktól. Kedvtelve figyelem, ahogy azt is, hogy visszatelepszik fölém.

- Nincs bajom a hangoddal, sőt, a kezed meg lehet, hogy másra kell – válaszolok neki, miközben végigsimítok ratja. Addig nyújtózom, míg el nem érem a seggét is, hogy szinte mindenhol otthagyjam az érintésem nyomát a bőrén. Kívánom Shinjit és ilyenkor, amikor szex előtt elsüt, mindig tudatosul bennem, hogy ez nem egyszerű testi vágy, sokkal több annál.

- Mire is? - kérdez vissza, majd fölém hajol teljesen, mellettem megtámaszkodik fél karjára nehezedve, míg szabad kezével lenyúl a farkamért, hogy felizgathasson. Rafinált mosolyra húzom a szám, s ujjaim végigvezetem gerince vonalán, alig érintve a bőrét.

- Feltalálod magad, úgy érzem – válaszolok elvigyorodva és ezen ő is mosolyog egyet, miközben tovább vándorlok a testén, bekúszom feneke partjai közé, aztán másik kézzel átveszem az érintés menetét alulról, finoman megmogyorózom, s végighúzok férfiasságán. Beleremeg, de hangot ki nem adna a világért sem, inkább dacol és incselkedik. Ha harc, legyen harc... Végignyalok tenyeremen jó alaposan benyálazva azt, s visszafele indulok azon az útvonalon, amit bejártam rajta az imént. Rövid ideig játszom farkával, ahogy ő az enyémmel, majd újra markomba fogom heréit egy pár pillanatra, s utána hátrakúszva egy kicsit belé csúsztatom az ujjam. Ez is csak egy kis cukkolás, ahogy az is, hogy a hátán lassan, alig érintve megint a bőrét felkúszom gerince vonalán egészen a hajáig. Shinjinek most már az ajkába kell harapnia, hogy ne nyögjön fel és nem tud tovább kényeztetni engem sem, mert hirtelen szükségét érzi annak, hogy két kézzel támaszkodjon. – Szégyelled a hangod, vagy csak nem akarod a tudtomra adni, hogy élvezed? – kérdezem meg tőle. Beletúrok a hajába, másik kezem pedig újra megnyalom és farkára csúsztatom, néhány húzás után viszont összefogom mindkettőnkét és úgy folytatom az izgatását.

- Mintha nem tudnád, hogy élvezem... - nyögi végül és most már nem bírja visszafogni magát tovább, megint megremeg, s halkan felnyög, ezért egyelőre abbahagyom a kényeztetését, hogy majd akkor folytathassam, amikor már rajtam lovagol.

- Tudni, látni, érezni és hallani nem ugyanaz – incselkedek vele. – Keress egy síkosítót! – kérem határozottan, hogy most ne húzza ki magát ez alól. Apró, morcosnak tűnő sóhajjal engedelmeskedik, de nem érdekel, mert nekem fontosabb az, hogy akár élete végéig ne legyenek egészségügyi gondjai a szex miatt, mint az, hogy szétzúzza egy ilyen kérés az idillt. Igen, tudom, hogy sokkal egyszerűbb volna csak ráülni és már mozogni is, de ez csak puncival megy. Mivel ennek Shinji jócskán híján van, moroghat, tartok én neki szívesen előadást, ami kicsit helyreteszi. Az ő korában már be kellett volna nőnie a feje lágyának, ám ha ez kimaradt, teszek róla, hogy megkeményedjen, csak harcolja ki. Biztos vagyok benne, hogy nem teszi zsebre.


Elvigyorodom, mikor a kezembe nyomja a tubust és hiába telepszik újra fölém, nem nyúlok hozzá azonnal. Imádom, amikor morcos, ezért egy picit kiélvezem, aztán magam mellé ejtem a síkosítót és átcirógatom a legérzékenyebb pontjait. Újrahangolom a testét, hogy elfelejtse, mi miatt mérges rám, játszom az érzékeivel, míg újra remegés nem fogja el. Közben meg is ujjazom és felkeményítem a farkamat is. Tudom, hogy türelmetlen, ezért húzom még egy kicsit, mert tetszik, amikor inkább az ösztönök vezetik, mint a mindennapokban diktáló, józan ész. Most is észbontóan izgató, miközben az ölemre ül, úgy szorítom meg közben a combjait, hogy az ujjaim lecsúsznak a bőréről és nyomukban vörös csíkok maradnak, de nem maradok sokáig tétlen, belekapaszkodom a seggébe és irányítom Shinjit. Sőt, szemét módon, miután igazán élvezni kezdi a lovaglást, ujjaimat ráfonom a farkára, hogy egyszerre érezze a srác a törődést mindkét helyen. Érzi, hangosan felnyög tőle, aztán el sem hallgat, míg a dupla orgazmus át nem járja, aminek én nagyon is örülök. Szeretem, amikor minden lehetséges módon érzékelhetem, hogy élvezi a szexet, főleg most, mert annyira leköt, hogy őt figyeljem, hogy a fulladás okozta panaszok igazán csak akkor jelentkeznek, mikor már a srác rég piheg. Szar dolog, mikor megszokja az ember, hogy a mellkasába vegye a levegőt, s egy bordatörés miatt, mikor így tesz, azt az érzetet kapja cserébe, mintha ezer nyílvessző fúródna a tüdejébe, méghozzá minden egyes lélegzetvételkor.


A légszomj okozta szédülés és homály megint letámad, csatlakozik hozzá némi tengermoraj a fülben, és mégis hajt a vasakarat. Mondtam én, hogy majd akkor lenyugszom, ha megdöglöttem. De ez sem most lesz, az viszont holtbiztos, hogy még a srácba élvezek, mert ezt akarom. Leszorítom combjai és csípőcsontjai találkozásánál Shinjit az ölemre, feljebb húzom a lábaimat, s apró, mégis határozott döféseket végzek. Ő is mozdul, talán magához tér a kábulatból, s beletolja magát a lökéseimbe, ezért nem kényszerítem tovább maradásra, csupán megkapaszkodom bal oldalán a csípőjébe, másik kezemmel pedig a combjába, hogy véletlenül se marhassak bele a megtetovált hegébe. Nem akarok neki fájdalmat okozni, igazi, “rosszfajta” fájdalmat legalábbis nem, eleget kínlódott már az életben, pedig fiatal még, legalább én ne bántsam. Fújtatva, tágítva a tüdőmet, ettől alaposan megkínlódva jutok el ahhoz, amihez akartam, elélvezek benne.


Valamiféle nyugalom tölt el annak ellenére, hogy meg bírnék pusztulni a hajsza miatt. Asszem, Shinji is hasonlóan érezheti magát, mert a saját combjain támaszkodva liheg, miközben az egész teste reszket. Csitítóan megdörgölöm a markom alatt feszülő combját, mire nehézkesen lekászálódik rólam, s mellém telepszik. Nem sok erő maradt benne, épp csak nem zuhan a kanapéra, ahhoz azonban mégis összeszedi magát, hogy hozzám simuljon és óvatosan átkaroljon. Átvetem felette a karom, s átfogom vele. Jó lenne most felé fordulni, a hajába temetkezni és aludni egy nagyot. Nagyon jó lenne...