192.

Shinji

Bátortalan kopogás zavar meg az olvasásban, így lecsukom laptopom fedelét. Gőzöm sincs, ki lehet az, mert nagyon nem vágyom jelenleg senki társaságára megint. Ha Deon lenne, persze abszolút nem bánnám, még talán Yoruval is képes lennék beszélgetni, de más most nem igazán tudna lekötni, azt hiszem. Viszont Ryuuichit jelenleg kihagynám, mert végig kell még alaposan gondolnom mindent, amit mondott. Nem is értem, hogyan gondolta, hogy főiskolára küld. Foglalkozzon a fiaival inkább...! Erről jut eszembe, hogy nagyon rég beszéltem már Xiah-val, pedig egész jól kijöttünk egymással, mikor Ryuu néha hazavitt magukhoz. Ők tényleg igazi családként éltek, és egyszerre volt kellemes és kellemetlen belecsöppenni abba a helyzetbe. Tetszett, ahogy viselkednek egymással, ugyanakkor idegennek, betolakodónak is éreztem magam, hiszen egy senkiként kaptam helyet köztük, és Ryuuichi sokszor kezelt úgy, mintha a fia lennék, s ez a mai napig így van, ám szerencsémre egyik fiú sem volt emiatt ellenséges velem. Befogadtak, mintha magam is a testvérük lennék és bár főleg Xiah volt az, aki belevont a dolgokba, az öccse is sokszor beszélgetett velem. Azt hiszem, bátran kijelenthetem, hogy a családjuk részévé váltam.

- Igen? - szólok ki és teszem félre a laptopot ölemből.

- Szia - nyit be végül Yoshi az egyik kezében tálcát egyensúlyozva, s bár nem túl magabiztos, mégis belépdel, ám az ajtónál megáll, megadva a lehetőségét annak, hogy ha mégsincs kedvem hozzá, kitegyem innen. - Mit szólnál egy kávéhoz, meg némi társasághoz, csak hogy ne und el magad?

- Nem igazán van kedvem - vallom be neki, de engedem, hogy beljebb jöjjön.

- Értem - mondja halvány csalódottsággal a hangjában, amit leplezni próbál. - Akkor nem zavarlak, biztosan van dolgod - teszi le a tálcát az éjjeliszekrényre, és a saját bögréjét felkapva elindul kifelé. Felülök és elveszem a bögrét.

- Maradj, ráér!

- Biztos? - fordul azért vissza engem figyelve. - Nem akarlak zavarni, csak... nem tudom, talán kapcsolatot építeni, vagy mifene - vakarja meg szabad kezével a tarkóját.

- Biztos - mondom ki határozottan, s fejemmel intek a srácnak, hogy dobja le magát, majd előkotrom cigimet is és rágyújtok. Nem tudom, miért akar hirtelen barátkozni, de legyen.

- Egyébként nem pihenned kéne? - kérdezi meg halványan mosolyogva, fejével a laptop felé bökve, majd leül mellém az ágyra és maga is cigit kapar elő a zsebéből.

- Amennyit az elmúlt napokban pihentem, bőven elég lesz tíz évre. Kezdem kicsit unni. Élek, jól vagyok és örülnék, ha ehhez mérten kezelnének.

- Ezt magyarázd meg azoknak, akik féltenek, meg aggódnak érted. Lehet, kicsit túlzásba viszik már, de ez is azt mutatja, hogy számítasz nekik. Ugyanakkor meg tudom érteni, a kényszerpihenő a legrosszabb dolog a világon, én is gyűlöltem, mikor beteg voltam és rögtön rémeket láttak, meg minimum azt hitték, haldoklom a megfázástól. De ha felépülsz, akkor megint minden a régiben lesz úgyis.

- Tudom, nem lehet. Csak bosszantó, hogy semmit nem csinálhatok. Gyűlölöm a bezártságot, de hiába kérem Ryuuichit, hogy legalább valami munkát adjon, az sem. Ha nem küldtem volna át magamnak titokban valami melót, akkor bámulhatnám a négy falat egész nap.

- Na látod, ezen könnyen lehet segíteni - kuncogja el magát. - Ha annyira szeretnéd, hozok neked munkát, csak kívánnod kell - húzza kicsit agyam. - Bár furcsa vágyaid vannak, más örülne, ha békén hagynák.

- Az élet nem áll meg attól, mert meglőttek. Véget kell vetni ennek az egész klánháborúnak a lehető leghamarabb, ezt innen viszont kurvára nem tudom sem megtenni, sem segíteni benne.

- Mégis mit tennél, ha nem lennél bezárva ide? - kérdezi komolyan, ugyanakkor kíváncsian is.

- Teljesen mindegy, csak valamit csinálhassak, mert ettől a helyzettől én megbolondulok.

- Shinji, komolyan kérdeztem, mit akarsz csinálni. Vadászni nem mehetnél, pedig ha jól értem, jelen pillanatban ez folyik. Ezen kívül nagyon mást nem tudnál csinálni. Rendben van, hogy véget kell vetni ennek, de nem minden áron. Ha túl korán ugrasz ki innen, az megint kábé öngyilkosság, szóval nem véletlenül tartanak itt.

- Tisztában vagyok vele - jelentem ki komolyan, elvégre nem ő küzdött meg Okitával, hanem én. Tudom, hogy nem a fickó volt az első fejvadász, akit a nyakamra küldtek, de ettől én még nem fogok itt lapítani, amint lehet, folytatom tovább a munkát, ha kell, segítek Tatsukinak, tök mindegy.

- Azt hiszem, így elég meddő lesz ez a beszélgetés - mondja csendesen. - Ennek ellenére tényleg szeretném tudni, mire készülsz, mert akármire, abban szeretnék részt kapni, ha lehet, legalább olyan szinten, hogy tudjak róla.

- Semmire, egyszerűen csak nem akarok a négy fal között poshadni már.

- Ezt meg tudom érteni, nehezen viseled a bezártságot és a korlátokat. Bármilyen más helyzetben azt mondanám, hogy szökjünk meg egy pár órára, de szerintem kivégeznének minket, ha meglépnénk - mosolyog rám. Eszembe jutott már ez az opció, de most, hogy ő is megemlítette, csak egyre jobban foglalkoztat a gondolat. Nem akarok én semmit, csak kiszabadulni, meghajtani a Nissant és kész. Kell ez a fajta szabadság, muszáj. Félrerakom bögrémet, eloltom a csikket, majd egyszerűen kiveszem a Nissan kulcsait a fiókból és Yoshira nézek komoly képpel. Nos? Elgondolkodik a dolgon, majd bólint. - Menjünk, de odafigyelve, és csak rövid időre. Így megfelel?

- Nem kell velem jönnöd - mondom komolyan. Elég, ha engem basznak le, valszeg nem teszem zsebre, amit Tatsukitól kapok utána, de leszarom.

- Ne nézz már hülyének, el nem engedlek egyedül! - mondja komolyan. - Ha mész, megyek én is, talán a lecseszés is kisebb lesz. Vagy ennyire szabadulnál tőlem?

- Mindenkitől - vallom be és felállva elindulok a kocsimhoz. Ha jön, jön, ha nem, akkor nem, bár az előbbit tekintve szép szóra nem fog hagyni menni, maximum, ha átvágva a fejét lépek meg tőle is, akkor viszont tényleg kapnék rendesen mindenkitől, ezért ezt most nem játszanám be. Kiindulva Tatsukiból és Bakariból simán az ágyhoz kötöznének és bealtatóznának, hogy a seggemen maradjak.

- Ígérem, kussban maradok, de hadd menjek veled - indul el gondolkodás nélkül utánam és látszik, hogy komolyan gondolja és nem fog tágítani sem ettől az elhatározásától, ám békén hagy, ha arra lenne szükségem.

- Át tudlak baszni, hogy lerázzalak - jelentem ki komolyan, hogy értse, nem hagyom itt. - Csak értelme nem lenne.

- Én is így gondolom - ér utol és most már mellettem halad tovább. - Hova akarsz menni? Vagy csak egy kört valahol?

- Valami olyasmi - ülök be az autóba és indítom be a motort, majd elindulok a kapu felé. Kurvára remélem, hogy ennyire nem korlátoztak, hogy tényleg nem engednek ki, ám szerencsémre vagy erről megfeledkeztek, vagy nem gondolták, hogy meglépem ezt is. Miután átjutok a kapun, egyszerűen beletaposok a gázba. Gőzöm sincs, hova akarok menni, egyszerűen csak mennem kell. Várom, mikor szólal meg a zsebemben lévő készülék, s ez elég hamar be is következik. - Kezdődik.

- Elég hamar - vonja meg a vállait Yoshi, de elvigyorodik. - Ki az első delikvens? - kérdezi. Jobbommal megfogom a kormányt, majd előhalászom telefonom és a kezébe nyomom azt. Szeretek az útra figyelni inkább.

- Nézd meg - kérem őt közben.

- Kettőt találhatsz és tuti kitalálod - mondja komolyan. - Egyértelmű, hogy Ryuunak szóltak először - közli be. - Mi legyen?

- Előbb-utóbb megunja, hogy hív - mondom csendesen. - Ha letenné, rakd ki autós kihangosításra.

- Rendben. - Amint a csörgés abbamarad, megteszi, amit kértem. - Azt hiszem, ezért kapni fogunk rendesen.

- Te? Majd azt mondom, kényszerítettelek - vonom meg vállam, de nem kívánok erre több szót pazarolni. Minek túrázzak rajta? Majd később, egyelőre csak kicsit élvezni akarom a szabadságot. Leszarom, mi lesz a következménye.

- Úgysem hinné el senki - zárja le ő is a témát, majd kibámul az ablakon, ugyanakkor a mosolyán látszik, hogy élvezi ezt az utat.


Felhajtok az autópályára és megindulok. Teljesen mindegy, merre, Ryuu azonban kurva kitartó, de nem is ő lenne, ha nem. Megunom a dolgot valahol a huszadik csörgés környékénél és felveszem a telefont.

- Hallgatlak - mondom komolyan.

- Mi a faszt csinálsz? - Hmm, ideges. Nem is kicsit, mert ritka az, ha káromkodik. Az meg végképp, hogy kapásból ezzel indítson. Yoshimi szeme is elkerekedik. - Nem gondoltam, hogy ennyire felelőtlen vagy, Shinji! - Hmpfh!

- Nem, nem vagyok az! Egyszerűen tele a tököm azzal, hogy úgy kezeltek, mint egy haldoklót. Rendben, nem mehetek ki a házból, de ettől még rohadtul nem kell ennyire pátyolgatni sem. Elegem van ebből!

- A te érdekedben...

- Kibaszottul nem az én érdekem. Most pedig örülnék, ha hagynál vezetni - morgom és ki is nyomom a telefont. Gázt adok.

- Shinji - szólal meg halkan a mellettem ülő -, azért ne vidd túlzásba - utal ezzel a sebességre, bár ahogy elnézem, még mindig élvezi a dolgot -, még pár ilyen telefon és kiakad a sebességmérő. - Meglepett képet vágok és én is a szerkezetre pillantok.

- A százkilencven még közel sincs a túlzáshoz - mondom ravasz mosollyal és gyorsítok megint. Egyelőre csak kettőtízre. Kíváncsi vagyok, Yoshi ehhez mit szól.

- Nem zavar, ha száguldozol, amíg ésszel teszed - mosolyodik el. - Egyébként kibaszott jól vezetsz, élvezet melletted ülni - vallja be.

- Ha hiszed, ha nem, nem életcélom megdögleni az úton - mondom csendesen, ismét kicsit gyorsítva. Egy darabig még kiélvezem, hogy meghajthatom a Nissant, majd a legközelebbi kijáratnál lassítok és lehajtok a pályáról. A közelben van egy kis placc, ahova unalmas perceimben eljövök néha, hogy az autó kerekeit is megkínozhassam. Most is ezt tervezem, így amint odaérünk, megint csak gyorsítok. A kerekek csikorogva, füstölve pörögnek ki, a V8-as motor pedig úgy dorombol, mint egy elkényeztetett nagymacska, s amint kellő sebességre felgyorsul a Nissan, egyszerűen csak behúzom a kéziféket, így véve be a kanyart, miközben folyamatosan adok gázt, hogy az autó ne megpördüljön, hanem farolva csússzon be a kanyarba. Imádom ezt csinálni a versenyeken is, a hatalmas parkolóépületek pedig erre tökéletesek.

- Mióta vezetsz így? - kérdezi kíváncsian Yoshi. Azért némileg meg van döbbenve, de még mindig élvezi a műsort.

- Húsz voltam, mikor megkaptam a jogsim. Huszonegy, mikor az első büntetésem gyorshajtásért.

- Gondolom, nem is te lettél volna - kuncogja el magát. - És a versenyek? Mármint oké, azt tudom, hogy csak Deon mellett, de milyen indíttatásból? Vagy csak egyszerűen élvezed?

- Mindigis szerettem az autókat. Sokáig kölyökként az volt a tervem, hogy ha egyszer eljutok addig, hogy lesz egy sajátom, akkor bepróbálkozom egy-két amatőr versenyen. Persze az élet mindig közbeszól, a családom és a két húgom jóléte fontosabb volt a saját vágyálmaimnál, de nem tettem le erről sosem. Csak az számít, hogy tudd, mit akarsz, és küzdj érte! Pénz idővel akad, csak bizalomból és jellemből van túl kevés.

- Akkor ezzel Deon nagyon betalált nálad, igaz? - kérdezi komolyan, de mosolyogva. - Csak azt nem értem, miért érezted úgy, hogy ezt nem érdemelted meg.

- Mert semmit nem tettem azért, hogy mindezt hirtelen az ölembe ejtse. Semmi olyat, amit más nem tett volna meg az én helyemben, ha a kölyök mellé kerül.

- Ellenben te nem csak egy testőr vagy Deon mellett - hangsúlyozza ki az egy szót. - Sokkal inkább vagy a barátja és egyben véded is őt. Így szerintem érthető, miért tette. Ráadásul nem hiszem, hogy csak jópofaságból adta volna, valszeg ő nem úgy érzi, mint te.

- Valszeg, de ezt már megvitattuk - zárom le a dolgot, majd elindulok végül hazafelé. Gőzöm sincs, meddig voltunk távol, de így is lesz botrány. Ideje szembenézni vele.

- Visszamegyünk? - kérdezi meg kertelés nélkül a dolgot.

- Vissza. Amit kapok, azt valszeg így sem teszem zsebre - vonom meg vállam.


***

Behajtok a kapun, majd a Nissant leparkolom az udvaron a szokott helyen. Zsebembe csúsztatom telefonom, aztán visszarakom jobbom a nyakamban lógó pólyába. Hát, jöjjön, aminek jönnie kell. Kiszállok az autóból és elindulok befelé a házba, ám az rohadtul nem nyugtat most meg, hogy senki nem akar nekem esni, még Ryuu sem. Ezek vagy készülnek valamire, vagy készülnek valamire, ebbe nem nyugszik bele ennyire könnyen senki, abban biztos vagyok. Szobámba megyek és elrakva a kulcsot, cipőm lerúgva kényelmesedem el az ágyon, ám nem sokáig élvezhetem a magányt, mert hamarosan nyílik szobám ajtaja és Bakari lép be rajta. Gyanakodva méregetem őt, rajta pedig megint nem látszódik semmi. Nyugodt, hideg képpel ellenőrzi a lázam és a pulzusom, majd nekiáll lefejteni rólam a kötést. Amint ezzel megvan, lefertőtleníti a sebet, majd bead valami vackot és egyszerűen otthagy. Kibaszottul unom már ezeket a szar gyógyszereket.


Valami azonban baromira nincs rendben most. Képtelen vagyok mozdulni, mindegy, mennyire akarok vagy sem. Hát ez... édes. Hatásos egy büntetés, az biztos. Akkor is megérte, leszarom. Hosszú percek telnek el, mire valaki halkan bekopog hozzám megint, majd pár pillanat múlva ismét Yoshi lép be, ám úgy oson, mint aki szökésben van éppen.

- Élsz még? - kérdezi azért egy mosoly kíséretében.

- Még.

- Mit csinált veled? - kérdezi érdeklődő képpel nézve rám és leülve az ágy szélére. Látszik, hogy valamit furcsáll, de nem akar rákéredzni nyíltan.

- Megoldotta, hogy egy darabig tuti ne keljek fel innen - közlöm vele egyszerűen. - Aranyos kis méreg, csak mozogni nem tudok miatta.

- Meddig? - tudakolja komoly képpel.

- Órákig.

- Nézd a jó oldalát, ha kapsz egy kis sminket, meg beállítunk a sarokba, akkor elmész akár műalkotásnak is - próbálja oldani a feszültséget. - Ryuu járt már itt?

- Az a te legnagyobb mázlid, hogy most nem tudlak megagyalni ezért, de nyugodtan elkönyvelheted, hogy nem rakod zsebre te sem, amit kapsz, ha elmúlik ennek a szarnak a hatása - morgom. - Nem, még nem, de ami késik...

- Ígérem, hagyom, hogy megkergess, nem árt majd egy kis mozgás ez után - mondja még mindig mosolyogva. Lehet, hogy ez szerinte kurva vicces, de most nem vagyok olyan kedvemben, hogy ezen röhögjek. - Ezek szerint a neheze még hátravan.

- Jobban jársz, ha nem hagyod - közlöm ennyiben hagyva a témát. Viccelődni mehet Raktariékhoz, engem ezzel most csak rohadtul idegesít, ráadásul Bakarinak hála még csak ki se tudom innen baszni. - Az már semmi nem lesz ehhez képest.

- Ellenszer? - kérdezi komolyan végül, mivel minden bizonnyal rájött, hogy csak feszültté tesz ezzel az egésszel, így visszavált normálisba. Szerencsére.

- Hat óra múlva, ha mázlim van, elmúlik. Ha nem, akkor kicsit több.

- Csodálatos - sóhajt lemondóan. - De megérte azért, nem?

- Meg. - De még mennyire. Sőt, ha továbbra is így kezelnek, megint megteszem.

- Legközelebb is magaddal viszel? - kérdezi némileg vágyakozva. - Már ha csak ilyen megjáratásra mész. Ha valaha is kiengednek innen még.

- Majd szólok, ha megint lelépnék innen. Valszeg megint szökni fog kelleni, bár a kapun már ezek után tuti, hogy nem engednek ki...

- De engem igen - kacsint rám. - Bármit meg lehet oldani, ha meg akarjuk.

- Nem kell biztatni, magamtól is megpattanok megint, ha akarok.

- Sejtettem, hogy így van - mondja komolyan. - Kérsz most valamit?

- Nem - felelem kurtán, s szobám ajtaja megint nyílni kezd és Ryuu lép be rajta. Normális esetben rohadtul nem zavarna a dolog, hogy lecsesz, de így, hogy nem tudok mozdulni, kicsit aggaszt a helyzet. Rendben, azt hiszem, most az egyszer tényleg inkább nem hallgatnám ezt végig. Yoshi is igyekszik menekülőre venni a figurát, ám Ryuu visszainti.

- Itt maradsz szépen te is - közli vele. - Mégis hogy a fenébe gondoltátok ezt? Főleg te, Shinji. Épp csak megúsztad a hullazsákot és nem nyomod az ágyat a láz miatt, erre fogod magad és szarva mindenre lelépsz innen? Te pedig nem azért vagy mellette, hogy támogasd a faszságait.

- Elegem lett abból, hogy úgy kezeltek, mint egy haldoklót. Én megértem, hogy vadásznak rám, hogy pihennem kell, de legalább néhány dolgot engedjetek megcsinálni, mert egyszerűen kiugrom az ablakon unalmamban.

- Akkor sem az a megoldás, hogy meglépsz innen a fenébe, Shinji! Nem gondoltam, hogy ennyire felelőtlen vagy.

- Nem vagyok az! - mordulok rá. - Egyszerűen csak néha kicsit megérthetnétek engem is! - teszem hozzá csendesen. Nincs kedvem vitatkozni sem. Tudom, hogy baromság volt, nem vagyok annyira hülye, hogy ne legyek ezzel tisztában, de nem bántam meg akkor sem, csak szeretném, ha nem ugrálnának körbe. Ha bajom van, szólok, ha szarul vagyok, lefekszem, de engedjék, hogy tegyem a dolgom.

- Sosem bírtál a véreddel - borzolja meg hajam atyaian, mert tudja, hogy utálom, ha ezt csinálj, és most büntetlenül megteheti. - Nem foglak büntetni - jelenti ki végül. Nem nyugodtam meg. - Bőven elég, amit Bakaritól kaptál most - mondja és elmosolyodik. Hol az az ablak?

- Kösz.

- Te pedig legközelebb, ha Shinji a kútba ugrik, inkább tartsd vissza. Egy vödörrel két hülyét nehezebb kihúzni - közli Yoshival, majd elindul kifelé.

- Mintha jobb lett volna, ha egyedül lóg meg - közli Yoshi nyíltan, kicsit talán morogva, de kifejezetten Ryuunak címezve.

- Nem, Yoshi, nem lett volna jobb, de neked is lehetett volna eszed. Vagy ennyire nehéz visszatartani testőr létedre egy sérültet?

- Mert Shinji pont olyan, aki ha akar, akkor nem ver át bárkit - mondja Ryuu szemébe. - Így legalább valamivel biztonságosabb volt.

- Át tud, de ettől még nem kellett volna hagynod - zárja le ennyivel, majd tényleg távozik. Felsóhajtok. Úgy jó az élet, ha zajlik, nem? De. És még Tatsuki hátra van. Az sem lesz egy lájtos ejnye-bejnye, már látom.

- Kösz, de legközelebb nem kell ügyvédet játszanod, megy ez magamtól is - mondom neki komolyan. Már csak azt lenne jó tudni, mi a fenét csinálok én még órákig. Komolyan, inkább a szobafogság, mint ez.

- Nem játszottam az ügyvéded, ennek ellenére nem hiszem, hogy ennyivel megúsztuk - mondja vigyorogva. - Ha nem tűnt volna fel, magamat próbáltam menteni... félig.

- Ryuuichi nem túrázik sokat a dolgokon, majd kapsz olyan feladatot, hogy kétszer is meggondolod, engedj-e nekem, vagy sem.

- Legalább lesz valami kihívás is a dologban. Annyira nem érdekel - vonja meg a vállát.

- A padlósikálás fogkefével tényleg hatalmas kihívás egy testőrnek - értek vele egyet kuncogva a dolgon. Eszembe jut, hogy bizony én is sikáltam már nem egyszer fel a testőrpihenő padlóját egy fogkefével a kezemben. Vicces volt, bár két óra szenvedés után a pokolba kívántam a dolgot.

- Valahogy azt is túlélem - neveti el magát. - Maximum megőszülök benne, bár egy kicsit korai lenne. Egyébként úgy hangzott, mintha már próbáltad volna.

- Nem is egyszer - vallom be neki. - Aztán rájött, hogy ellenem ez nem büntetés, így felhagyott vele.

- Mert szerettél takarítani - kérdezi meg kuncogva -, vagy megszöktél onnan is?

- Előbbi inkább. Nem szeretem magam körül a rendetlenséget, mellesleg egész szórakoztató elfoglaltság már csak azért is, mert a padló nem ugat neked vissza, hogy te hülye, sikálj meg alaposabban.

- Miért kaptál ilyen büntetést? - kérdezi kíváncsian. - Egyébként szerintem ez még hasznos is lehet, van időd gondolkodni és békén hagynak.

- Mert már akkor sem bírtam megülni a seggemen túl sokáig.

- És gondolod, megúszom egy ilyennel? - kérdezi kíváncsian. - Vagy ez csak a kezdet?

- Ryuunál sose lehet tudni - mondom komolyan és megvonnám a vállamat is hozzá, ha tudnám. Mennyire jó már most így. Gyanítom, hogy Ryuu keze is benne van ebben a dologban, nem csak Bakarié, azért nem büntet különösképpen a testőr.

- Remek kilátások a jövőre. Ettől még szólj legközelebb is, jó?

- Jó.

- Egyébként sem lett baj és ez a lényeg, a következményeket meg mindketten tudtuk, hogy lesznek. Bár ami azt illeti, nem semmi dolgokat tud Bakari.

- Egy alvilágitól ne várj semmi jót.

- Azt hiszem, ez is lecke volt ilyen téren. Aljas húzás, az biztos, ugyanakkor megvan a stílusa is.

- Megoldotta, hogy minimum hat órán keresztül eszembe se jusson még az ágyból sem kikelni. Sejtettem, hogy tőle nem számíthatok semmi egyszerűre, ahogy azzal is tisztában vagyok, hogy ezt gondosan megvitatták Ryuuval.

- Ezt miből gondolod?

- Annyira egyértelmű volt, mikor beközölte Ryuuichi, hogy nem fog büntetni, mert épp elég nekem ez. Gondosan megvitatták ők ezt, hidd el. Szerinted miért nem jött be hozzám Ryuu kapásból? Elárulom, rohadtul nem azért, mert nem tartotta sürgősnek a lecseszésem.

- Igazad lehet. Ennek fényében nem hiszem, hogy én is megúsztam ennyivel, de mindegy is. Te sokkal szarabbul jártál.

- Abszolúte nem azon múlik, hogy igazam van, vagy sem. Rakd össze szépen, van hozzá eszed. Hazaértünk és senki nem rontott nekünk. Bakari volt az első, aki betalált a szobámba, mert hirtelen sürgőssé vált megnézni, hogy vagyok. Ellátott, beadta azt a szart és lelépett. Ryuu meg még percekkel később jött csak, hogy biztosan hasson a szer és biztos, hogy kibírja röhögés nélkül, ha meglát így. Ezt olyan szépen kitervelték, hogy azt oktatni kellene.

- Furcsa is volt, hogy nem vár lenn minket senki, abszolúte nem ezt vártam, hanem valami pattogós, kiabálós lecseszést. Tökéletes büntetés, neked szabva külön.

- Ez jutott. A neheze inkább csak most jön majd.

- A hat órányi mozdulatlanságra gondolsz, vagy valami egyébre?

- Is - felelem kurtán.

- Értem - hagyja ő is ennyiben ezt a dolgot. - Shinji... izé... megtanítanál engem is így vezetni? - kérdezi szégyellősen.

- Lehet róla szó.

- De csak, ha akarod és van rá időd, meg kedved. Csak olyan jó volt ma nézni téged és élvezni a száguldást - vallja be.

- Majd meglátjuk, hogy alakulnak a dolgok. Ha lesz időm, megtanítalak rá - ígérem meg neki. - De ha összetöröd a Nissant, leverem rajtad - mondom komolyságot erőltetve magamra, pedig most jót nevetnék azon a fejen, amit vág.

- Pe-persze - dadogja. Láthatóan azért erre nem gondolt. - De nagyon vigyáznék rá - teszi hozzá.

- Melegen ajánlom - mondom még mindig komolyan, majd elröhögöm magam. - Csak szívatlak.

- Öööö... - De végül ő is elkuncogja magát. - Ettől függetlenül is vigyáznék a kocsidra, elvégre nem az enyém. Szerinted mennyi időm van, mielőtt Ryuu betalál?

- Ki tudja? Fél óra, egy, lehet, csak öt perc. Kiszámíthatatlan. Majd ha nem várod, akkor csap le rád.

- Remek - húzza el a száját, de aztán elvigyorodik. - Látom, neked nagy tapasztalatod van ebben.

- Ryuuichi sosem sajnálta a dicséretet osztogatni, ha arról volt szó, de a büntetést sem.

- Ebben igazad van, bár én nem sokat tapasztaltam egyiket sem. Ha lehetett, inkább semleges maradtam, mert a dicsérettől a többiek nehezteltek, büntetést meg én nem akartam, szóval mindent próbáltam jól csinálni és ellavírozgatni.

- Előbbiről sokat én sem tudok neked mesélni. Ritkán dicsért meg, amit nem bánok valójában, mert nem szeretem. Az a dolgom, hogy mindent tudásomhoz mérten a legjobban megcsináljak és ennyi. Büntetést viszont kaptam dögivel.

- Az az igazság, hogy sosem láttalak rossz fát tenni a tűzre. Akkor mégis miért kaptad?

- Mert ha valamit baromságnak ítéltem, nem csináltam meg. Simán szembeszegültem vele. Ellenálltam, küzdöttem, törekedtem. Sosem bírtam nyugton maradni és ez most is így van, ha valami nem tetszik, akkor kerek-perec bárki képébe betolom a véleményem. Persze észérvekkel meggyőzhető vagyok.

- Na ez az, amit sosem mertem bejátszani itt, mindig féltem, hogy kiteszik a szűröm, ha nem csinálom, amit mondanak nekem. Nekem nagyon sokat jelentett, hogy itt lehetek és nem mertem kockáztatni, úgyhogy befogtam a szám és tettem, amit elvártak, akár tetszett, akár nem. De irigylem a bátorságod, nem sokan merték volna ezt meglépni. Csak ezek után azt nem értem, miért csodálkozol azon, hogy Ryuu maga mellé vett.

- Talán csak az alvilági részem miatt, de mindig úgy véltem, nem az a jó véreb, aki szó nélkül tűri a gazdi minden parancsát és a lába nyomát is megcsókolja. Persze, ez is kell, de az is, hogy ellen tudj szegülni a parancsnak, ha az előbb okozná a gazdád vesztét, mint az, hogy nem teljesíted az utasításokat. És pont ezért nem értettem, miért akar maga mellé. Ráadásul elég sokáig eltitkoltam, hogy közöm van az alvilághoz.

- Ez igaz, de engem csak azért vettek fel ide, mert apám kiverte volna a balhét, így nagyon lógott a lába a dolognak és bármikor kivághattak volna. Márpedig nekem ez a hely kellett. Egyébként pedig pont azért, mert mérlegeltél és nem csak egy pincsi voltál, hanem használtad az agyad is. Ezt nagyon sokan nem képesek megtenni, a többiek pedig elnyomják, hogy ne legyen belőle bajuk. Az alvilági múltad meg... szerintem nem sokan dicsekednének vele.

- Ahogy én sem dicsekszem. Van, kész, de ennyi. Nem tartozik senkire a múltam ilyen szempontból.

- Ez teljesen igaz, senki nem is várta volna el, hogy elmond, ha nem tör ki a balhé, és még így is csak minimális számú ember tudja. Jobb is így, senkinek semmi köze hozzá, akivel akarod, megosztod és kész. Ha pedig lezárul végre, akkor pláne elmúlik minden.

- Ennyi.

- Ha Jeremy mellé kerülök, itt kell hagynom a házat?

- Valószínűsítem, de nem feltétlen. Ezekre majd Tatsuki válaszol neked minden bizonnyal.

- Rendben, csak furcsa lenne. Persze nem kivitelezhetetlen, csak akkor is más lenne - mondja, végül elmosolyodik. - De ez még nagyon messze van.

- Még igen.

- Ha nagyon untatlak, szólj - mondja csendesen, mert tisztában van vele, hogy nem vagyok annyira társasági lény, mint ő.

- Amiatt ne aggódj. Inkább fáradok.

- Hozzak neked valamit? Aztán pihenhetnél egy kicsit, azért még rád fér.

- Nem kell semmi, kösz - mondom komolyan.

- Rendben. Akkor pihenj nyugodtan, még egy kicsit ülök itt, aztán felkészülök a letámadásra és megyek. Végülis dolgom is lenne.

- Nem kell őrizni, nem lépek meg most már.

- Valahogy sejtettem. Inkább csak nincs kedvem visszamenni, meg akkor csak agyalok és hiányzik Jeremy. Ennyi.

- Ahogy gondolod. Azért egy valamit mégis kérnék - mondom komolyan. - Ülni ennyi ideig szar.

- Értem - mondja komolyan és az ágyhoz lépve, ha nehezen és finoman is, de lefektet. - Így?

- Jó lesz, köszi.

- Nincs mit. Na jó, lassan elhúzom a csíkot, mert muszáj lesz. Megleszel egyedül biztosan?

- Kizárt. Amint kiteszed a lábad, kikelek innen és kiugrom az ablakon - heccelem őt. - Maximum alszom egyet, mást nagyon úgyse tudok tenni.

- Remek ötlet, de az ajtón könnyebb távozni még mindig - kuncogja. - Rendben van, azért néha visszanézek, rendben? Már ha nem a pihenőt fogom fogkefével mosogatni.

- Az ajtóban mi a kihívás? - heccelem megint. - Ahogy gondolod - mondom végül, majd lehunyom szemem, hogy kicsit tényleg pihenhessek is és reménykedem abban, hogy így legalább hamarabb eltelik az a hat óra, amíg a szer hat. Nagyon örülnék neki. Persze nem én lennék, ha menne az alvás csak úgy parancsszóra, így pedig kibaszott lassan halad az idő.