10.

Raktari

Célirányosan a szobánkba megyek, ahol Teru és Yoshi szokásukhoz híven ülnek a papírjaik felett, de amint belépek, mindketten felnéznek rám.

- Szörnyű volt, mielőtt megkérdeznétek - jelentem be nekik. - Asaménál is jártam - teszem hozzá, azzal elkapom az asztalon lévő üveget, töltök az egyik pohárba és iszom. Az sem érdekel, ha már használt volt, kívántam az ivást. - Ryuu szívózott velem - lehelem az utolsó kortyot is lenyelve, mert úgy figyelnek rám, hogy lassan lyukat égetnek a tekintetükkel a fejemre, azt pedig nem szeretném -, Asame meg holt lazán befenyítette a másik yakuzát, hogy vagy visszaadja neki a szajháját és a vérebét, vagy gondjai lesznek. Útban vannak ide - teszem hozzá.

- Akkor kicsit megnyugodtál? - érdeklődik Yoshimi halványan elmosolyodva. - De hogy kerültél el Asaméhoz és mivel jár ez a segítség? - kérdez tovább, miközben leteszi a dohányzóasztalra a papírokat és várakozón figyel engem.

- Kicsit. - Teljesen majd akkor, amikor látom, hogy Masao fel fog épülni, mert az állapotáról nem szólt a fáma, csak arról lett említés ejtve, hogy ott van és val'szeg él is. - Ryuuichi telefonált Asaménak, hogy ez a helyzet, ő hívott minket a dolgozószobájába, ahol előadtam röviden a tényállást - válaszolok, közben pedig lehuppanok Yoshi mellé -, ő pedig egyszerűen felhívta Kawanot és blöffölt. Elméletileg nem von maga után semmit ez az ügy, mert a yakuzánknak és az egész Szindikátusnak már meglehetősen a bögyében volt eddig is Kawano, a gyakorlat meg majd adja magát. Ryuu szerint ez az ügy Asaménak kapóra jött, szerintem meg ez nem lesz ennyire egyszerű, pedig tudnék neki örülni - zárom le ezzel a monológomat.

- Ezen akkor ráérünk akkor gondolkodni, ha ott tartunk - válaszol csendesen és kinyúl felém, hogy megfogja a kezem. Nézem a mancsát az enyémen, majd lopva Terura pillantok. Őt nem különösebben zavarja, engem azonban feszélyez. Nem akarok úgy viselkedni más előtt, amiből egyértelmű, hogy együtt vagyok Yoshival. - És a testőrködés? - kérdezi kicsit félve, reménykedve. Eltolom a kezét.

- Ezek után nem megyek innen sehova - jelentem ki komolyan. - Rájöttem - mondom elvigyorodva és a lánccal szórakozni kezdve -, hogy Asame túlságosan le bír nyűgözni - teszem hozzá.

- Ennek őszintén örülök - válaszol mosolyogva, noha láttam, hogy mikor visszahúzta a kezét, a száját is megvonta. Nem esik jól neki a tartózkodásom, pedig előre megmondtam, hogy nem fogok úgy viselkedni, mintha barátságon kívül más is lenne köztünk. - Nem kéne szólnunk Jeremynek is?

- De - válaszolok én.

- Menjek? - kérdezi meg készségesen Teruki.

- Aha - bólint rá Yoshi hálásan, de azért rám pillant, hogy megfelel-e így nekem. Meg. Egy biccentést követően Teruki feláll az asztaltól, összepakolja az aktát teljesen, amiben a jövetelemig dolgozott, azzal elhagyja a testőrszobánkat. Kettesben maradtunk és tudom, hogy Yoshimi most nem fogja visszafogni túlzottan magát, s még én sem reklamálhatok, az ajtó csukva, Teru nem valószínű, hogy visszatér, más pedig kopog. Ennek ellenére nem mozdulok, csak felsóhajtok. Elég nehéz menetem volt Ryuuval, most fáradt vagyok. Amúgy is keveset aludtam.

- Megtudtál még valamit? - kérdezi csendesen, mégis érdeklődően, majd közelebb csúszik hozzám és újból a kezemért nyúl. Nem akar tolakodó lenni, csak a közelségre, a gyengédségre, a szeretetre vágyik, én azonban megfogom a mancsát és felállok a kanapéról, s magam után vonom be a szobába. Ha Teru visszajön, nem a párosunkkal találja majd szembe magát, így sem ő, sem mi nem fogjuk magunkat kellemetlenül érezni. Leülök az ágyamra és húzom lefelé Yoshit is. Leül mellém és megkísérel átölelni. Hagyom neki, ezért közel húzódva hozzám átkarol, majd apró puszit nyom az arcomra, amitől somolyogni kezdek.

- Szóval hogy viselted? Mit tudtál még meg? - kérdezi. Magamhoz ölelem őt és hátradőlök.

- Rosszul viseltem - vallom be. - Ryuuval szemben legalábbis nagyon. Közel álltam hozzá, hogy kiakadjak - ismerem el felsóhajtva. - Információkat akart, nekem meg sejtelmem sem volt, mit mondjak. Gáz is volt a helyzet, mert fogalmam sincs, hogy kicsoda, milyen Akemi. - És képen is vágott a létezése Masao életében. - Masaval nem beszélünk sem munkáról, sem szeretőkről - mondom meg őszintén -, úgyhogy túl sok infóm nem volt. Asaméval szemben azonban totál nyugodt voltam.

- Nem lep meg a dolog, akkor már semmi vesztenivalód nem volt, ráadásul segítséget kaptál - mondja kedvesen, lassan simogatva. - És most hogyan tovább? Gondolom, van még dolgunk ezzel is. Meg... ezek után mi lesz a kölyökkel? Kicsit belecsöppent mindenbe, gondolom, neki sem könnyebb, mint Jeremynek volt. Egyébként beszélgettem Teruval, de teljesen igazságos módon szabtuk meg a határokat - árulja el csendesen.

- Nagyon is volt vesztenivalóm - vetek ellent komolyan. - Nem hagyom figyelmen kívül, hogy Asame szarozás nélkül főbe lőhet. Tény, hogy az ittlétem alatt azért bizonyítottam már a rátermettségemet, azonban továbbra sem felejtem el, hogy a kezében van javarészt az életem - kötöm ki. - A hogyan tovább is nagyban függ Asamétól. Nem árulta el, ahogy Ryuu sem, hogy mit akar Masaoval vagy Akemivel. Amiben biztos vagyok, hogy Masa bármilyen állapotban is kerül elő, Asaménak ugyanúgy nem fogja hagyni azt a srácot - jelentem ki. - Nem tudok semmit arról a fiúról, Yoshi. Van egy nevem, tudom, hogy fotómodell, hogy szőke és szép, meg azt, hogy tizenhét éves és slussz. Tényleg csak ennyit és ebből nem tudom megállapítani, hogy mennyire lehet kibukva. Fogalmam sincs, Masao milyen szeretőket tart - mondom el csendesen. Most érzem csak hátránynak és bántónak ezen hiányosságomat. - Ha kicsit hasonlít Jeremyre, akkor igen, valószínűleg ki lesz borulva, de engem Masao érdekel, a szeretője egyelőre nem. Ha megérkeznek, Ryuu értesít és felőlem Buddha reinkarnációja is lehet az a kölyök, akkor is ahhoz fogok ragaszkodni, hogy kapjon külön szobát Masaotól, akit hadd láthassak el és hadd kiabálhassam le a fejét. - Igen, feszült vagyok és még eléggé nem önmagam ahhoz, hogy egy Deonét idéző hisztit megjátsszak Masaoval. Számára akkora újdonságot nem képviselne, mint amekkorát valószínűleg Yoshimi nézne, húsz év alatt azért Masa megismert eléggé. És jobban. - Miféle határokat húztatok meg Teruval? - kérdezek rá azért, bár hangom mintha kissé szigorú lenne.

- Asame sokat változott, ezt mind látjuk, még akkor is, ha ugyanolyan hideg és szigorú velünk szemben. Ezt sem felejtheted el - válaszol ugyanolyan komolyan. - Azért arra készülj fel, hogy Jeremyt sem fogod tudni sokáig kinn tartani, plusz nem árt egy őrző-védő Akemi mellé, mert ha olyan a helyzet, a kölyök megfojtja, ebben biztos vagyok - árulja el csendesen. - A többit majd meglátjuk. Teruval pedig... Annyit kért, hogy ne előtte, ne tudjon róla. Nem akar minket úgy hallani, látni. Nem várja el, hogy úgy éljünk együtt, hogy annak semmi nyoma ne legyen, de elvárt, hogy normálisan viselkedjünk. Ha arra kerül sor, akkor vagy ne itt, vagy ha szolgálatos éppen, akkor, utána meg tüntessük el a nyomokat. Nagyjából ennyi. Ő is igyekszik elfogadóbb lenni, meg mi is figyelünk, akkor nem lesz gáz.

- Na figyelj! - kezdem talán nagyobb lendülettel. - Nekem is teljesen azok a feltételeim, mint Terunak. Nincs köze senkinek ahhoz, hogy mi van köztünk. A legcsekélyebb mértékben sem - kötöm ki komolyan. - Ahogy te nem tudtad, hogy melyik oldalon játszom, úgy más sem, tehát ennek megfelelően szeretnék továbbra is élni. Nem személyes, nem téged nem vállallak fel, hanem ez egy döntés volt jó tíz éve és nem akarok rajta változtatni. A meleg barátaim tudják, ti és Masa, szinte senki más nem. Ez maradjon így - kérem Yoshit. - Szerintem tudok bánni Jeremyvel és meg is tudom tőle védeni Akemit, ha kell - teszem hozzá.

- Rendben van - egyezik bele kelletlenül. - Nem számít, a lényeg, hogy az enyém vagy - mondja végül feloldódva. Mi az, hogy a tiéd vagyok?! Erre inkább nem is mondok semmit. - Amíg tudok, segítek neked mindenben most is, de délután műszakos vagyok. Arra jutottunk Teruval, hogy itt az ideje mindent tisztázni Jeremyvel, szóval még ezt is meg akarom ejteni - jelenti be talán kissé zavartan. - Egyébként mikor ketten vagyunk, akkor... akkor meddig engedsz menni most?

- Beszélj Jeremyvel, én támogatom - jelentem ki komolyan, azzal rápillantok. - Mit szeretnél? - kérdezem meg. Azt hiszem, most elkezdtem begyulladni. Még nem találtam ki. És félek is attól, hogy Yoshi egyszer csak türelmét veszti és lerohan. Nem tudom, hogy viselném.

- Csak egy csókot - vallja be egyre nagyobb zavarban. Az így... most... rendben van. Annyira óvatos, hogy már én is kezdem hülyén érezni magam. - Néha... egy kis bújást, egy-egy csókot, legalábbis egyelőre. - Egyelőre?! Mit értesz ezalatt?!


Nem mondok semmit, csak mozdulatlanul fekszem tovább az ágyon. Yoshi rajtam fekszik félig, simogat, én átfogom. Ennél jobban össze akar bújni? Hogyan? Jó, egy csók belefér, kettő is, igyekszem nem fukarkodni vele, azért is invitáltam ide be, hogy nyugodtabban megtehessünk ilyeneket, ezért a hátára fordítom és kicsit hozzásimulok, mielőtt szájára hajolnék, hogy puha csókot adjak neki. Természetesen visszacsókol, s közben gyengéden a hátam kezdi simogatni. Hagyom elszabadulni egy kicsit az érzéseimet, éreztetem Yoshival, hogy szeretem, aztán csak nézem arcán a mosolyt. Ő az enyémen simít végig, s érzem, hogy ha akarnék, sem engedne most messzire magától. Nekem ez így tökéletes, homlokának támasztom az enyémet, mire gyengéd puszit lehel a számra, ám mégis csak lehunyt szemmel élvezi, hogy így összebújva vagyunk. Meg fogja tanulni értékelni az ennyire kevés dolgokat is, és azt, hogy nem csak a szex lehet fontos, bensőséges. Sőt, ha a mi első együttlétünket számításba vesszük, arra sok mindent lehet mondani, de azt semmiképp, hogy bensőséges lett volna. Nem csak Jeremy miatt, hanem én is csak motorikusan tettem a dolgom, anélkül kaptam meg őt, hogy én bármit adtam volna. Kinyitja a szemét és újra felmosolyog rám pár perc múlva.

- Kicsit jobb? - kérdezi meg csendesen, de halvány aggódással a hangjában. Meglepődöm.

- Aha... - válaszolok bizonytalanul.

- Mi a baj? - kérdez vissza azonnal, megsimogatva megint az arcomat. Hű... nem is gondoltam, hogy Yoshiba ennyi érzékenység szorult! - Mitől lettél bizonytalan? - Elmosolyodom.

- Csak nem értettem hirtelen, miért kéne jobbnak lennie. Úgy értem, megfeledkeztem az ajtón túli dolgokról - teszem hozzá a pontosítást, nehogy úgy értse, hogy annyi nem elég a gondom feledtetéséhez, hogy megölel, hozzám bújik, simogat, hiszen épp ellenkezőleg hat rám. - Ha arra gondolsz, aggódom, hogy vajon milyen állapotban van Masa, ideér-e élve, de azt gondolom, Asaménak van olyan szava, hogy ha Kawano alaposan helyben is hagyta őt, akkor is vigyáz arra, hogy út közben ne haljon meg, s remélhetőleg utólag sem.

- Arra gondoltam, hogy ha csak egy kicsit is, de megnyugodtál-e - válaszol szelíden. - Ezek után ha nem egyben kerülnek elő, akkor abból hatalmas botrány lesz, gondolom, ez Kawanonak sem kell, ezért gondolom, erre vigyáz ő is. Ne aggódj, mert nem tesz jót neked - mondja csendesen, de magabiztosan és csókot nyom a számra. Elfelejtem lecsukni a szemem a meglepettségtől, s így látni Yoshit... Nagyon tetszik.

- Mi az, hogy nem tesz jót nekem? - Aztán lekoppan. - Ja. Oké, felfogtam. Most már nyugodt vagyok - mondom meg őszintén. - Utólag nagyon örülök, hogy nem engedtetek el utána, bár kegyetlenül nyomnak a fegyverei - vallom be és elröhögöm magam, majd kibontakozom Yoshi karjaiból, hogy lefegyverkezzek. A srác segít nekem, ami előkerül a ruhám alól, azt félredobálja. Meglepett félmosollyal figyelem az első tárgy repülési ívét, aztán hagyom szó nélkül, hogy ezt csinálja. Végülis ezek csak eszközök, fegyverek, Yoshi is tud bánni a legtöbbel.

- Mégis mit gondoltál, mire értem? - kérdezi meg közben, de mosolyog. Az... az izé... mindegy. Csak egy átfutó gondolat volt, ami a saját kútfőmből sosem pattanna ki, a meleg barátok azonban hordanak össze hülyeséget rendesen. - Bár a púpot is megúszhattad volna, ugye tudod? - kérdezi elkuncogva magát és egy újabb puszit nyom az arcomra.

- Teru gyorsan eldöntötte a kérdést - ismerem el elmosolyodva, azzal lassan a fejemhez nyúlok és óvatosan megtapogatom az ütés helyét. - Nincs púp - közlöm vigyorogva. Most fáj. Eddig nem éreztem, el is felejtettem. Mindegy, majd megint elfelejtem. A pisztolyt sem hagyom magamnál, most az is az éjjeliszekrényre rakom.

- Na muti, hadd ellenőrizzem én is - vigyorogja és a közelembe mászva túr bele gyengéden a hajamba. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy a Teru által okozott nem kinőtt vagy már visszahúzódott púp kevésbé érdekli, mint amennyire egyszerűen csak hozzám akar érni. Lopva, egy halvány félmosollyal nézek Yoshira, figyelem őt, miközben tapogatózik. Kiráz a libabőr. Kellemes érzés, meglehetősen látványos is lenne, ha Masao cuccai nem lennének két-három számmal nagyobbak nálam, illetve kilátszanék alóluk.

- Na? Ugye, hogy nincs púp? - szólalok meg elmosolyodva.

- Az nincs, de... - Azzal finoman belemarkol a hajamba és úgy húz magához. Kicsit megszeppenek, azt hiszem, úgy hagyom neki, hogy ezt csinálja velem. - Nem is fáj? - kérdezi meg végül mosolyogva.

- Nem - felelem a szemébe nézve. Előre hajol és csókot kér. Végigmérem száját, orrát, belenézek újra a szemeibe, majd megadom neki, amit akar, egy őszinte, forró csókot. Válaszul gyengéden csókol vissza, tele szerelemmel és érzelmekkel, ám kiérzem a válaszából, hogy visszafogja csupán magát. Egyszer fordul a kocka, biztos vagyok benne. Egyszerre félek tőle és akarom is, hogy ez megtörténjen, ám tudom, hogy még nem készültem fel rá. Lassan végighúzom arcán a körmeim hátát, majd ujjaimmal a hajába bújok, miközben tovább csókoljuk egymást, ám Yoshi telefonja megszólal. Egy darabig nem foglalkozik vele, de aztán elhúzódik tőlem és ránéz a kijelzőre.

- Jeremy - jelenti be és felveszi a telefont. Nem tudom, elhúzódjak-e, vagy se, ám mielőtt döntenék, a srác kérdőre von, a kölyöktől pedig kihallottam a kérdést. Vállat vonok. Nem fogok megsértődni, ha megy, nem fogom marasztalni, elfogadom, hogy menni vagy maradni akar. Ő dönt és ugyan igent mond a fiúnak, az mégis visszakozik.

- Ez így nem jó... - mondom meg.

- Nem - mondja és elhúzza a száját. Reméltem, hogy egyetértünk. - Megyek, megnézem, mi a helyzet, ez nagyon nem tetszett. - Rábólintok, jelezve, hogy ez nekem is megfelel, ám mielőtt az ágyon hagyna, még egy szenvedélyesebb csókba von.


Leszegett fejjel, nyílt tekintettel, nagyon halvány félmosollyal és biztatva őt figyelem, ahogy elhagyja a szobát, végül magamra maradok. Nekem is meg kell majd látogatnom Jeremyt. Lehet, hogy hiszti lesz, de nem érdekel, néhány dolgot akkor is tisztáznunk kell. Üres a szekrényem, csak mástól vehetnék el ruhát, de azt kérdés nélkül nem akarok még akkor sem, ha tudom, hogy kölcsön kapnám bármelyik darabot. Amúgy is a sajátjaim hiányoznak. A PSP-m is jól ottmaradt Masanál, így csak a lánc áll rendelkezésemre és a gondolataim. Még szerencse, hogy Ryuuichi telefonhívása ezt megszakítja.

- Megérkeztek? - kérdezek bele.

- Meg, de arra kérlek, egyelőre maradj távol az egésztől.