10.

Raktari

Kopogok az ajtón és be is megyek. Tudom, hogy még nyoma van a képemen a zaklatottságnak és a három napi őrületnek, nem mellékesen Masao rám nagy ruhái lógnak rajtam, a hajam elfeküdtem és fáradt vagyok, az elszántságom azonban a régi, vagy még annál is erősebb. Tisztában vagyok vele, hogy még van egy köröm Yoshival és egy Teruval, lehet, hogy meg kellene ejtenem egyet Jeremyvel és számítok Deonra is, ám mindenekelőtt tenni akarok Masaoért valamit. Akkor is, ha reménytelen, akkor is, ha kiröhögtetem magam, akkor is, ha... Mindenképpen! Húsz évet nem lehet félredobni és csak azért nem estem neki Terunak, mert tudom, hogy szétveri a képem, de nem fog engem egyedül tenni valamit, ők meg nem csatlakozhatnak hozzám.

- Szia - köszönök Ryuuichinek. Ideges vagyok, a karjaim megremegnek, érzem néha befeszülni több izmom is, ám igyekszem uralkodni magamon. Határozottan megállok az asztala előtt, mert hiába kínálna hellyel, most képtelen lennék letenni a seggem és ölbe tett kézzel ücsörögni. Ujjaim közt szorgalmasan jár Masao lánca és akárhányszor a kis medál a kézfejemnek ütközik, összerándul a gyomrom, mintha csak a szívét hallgatnám. Mindig egy kölyök okozta a vesztét. Ez voltam én. Miattam néha durvább próbákat kellett kiállnia, mint az alvilágban és mégis nekem maradtak meg mélyebben ezek az esetek. Sosem fogom tudni elfelejteni, apám hogy elhordta és megverte, soha. Kérte, bizonygatta, hogy az már nem számít, fel sem vette, vagy hogy lazán leverte volna az öregemet, csak nem ért volna célt vele, a szavak azonban beleégtek a fejembe, az emlékeimbe, az egész életembe. - Minden józan elgondolásom ellenére vagyok itt, Yoshi és Teru nem hagytak más lehetőséget - szólalok meg. - Engem nem hagytak intézkedni, ezért segítséget kell kérnem.

- Miben szeretnéd a segítségemet kérni? - kérdezi hellyel kínálva, de gyorsan visszautasítom. Méreget, komoly képpel igyekszik a vesémig lelátni és minden apróságból következtetéseket levonni.

- Húsz éve barátom egy Matsuri Masao nevű férfi - kezdem határozottan. - Sosem beszéltem róla senkinek, mivel semleges alvilági. Méregkeverő, eltakarító, eltüntető - adom is meg, micsoda Masao. - Én mindenben számíthattam rá, szívén viselte a sorsom, tőle tanultam azokat a fogásokat, amik nagy meglepetéseket okoztak az idekerülésem után, ám most neki lenne szüksége valamire. Tippre, segítségre, nem tudom - ismerem el. - Másnak is egyengette kicsit az életét és arra lecsapott egy Kawano nevezetű yakuza, ő pedig a jelek szerint nekiment. Az a baj, hogy sejtésem sincs, Kawano élve vagy halva lát-e benne több fantáziát, mert ha utóbbi, akkor már csak a temetése kapcsán kérhetnék tanácsot - ismerem be ezt is, s bármennyire is igyekszem uralkodni magamon, megremeg a hangom.

- Ennél egy kicsit többet kellene tudnom ezekről, hogy Asame-sama előtt prezentálni tudjam a dolgokat, és még így is kétes a kimenetele az egésznek, mert Asaménak nem érdeke yakuzával összeveszni és Masaohoz sincs köze. Nincs érdekeltsége ebben - árulja el őszintén, komolyan.

- Tisztában vagyok az imént elhangzottakkal. - Most lépek el az asztaltól, mert az idegesség nem hagy nyugtot. Vagy a karjaim kezdenek el rángani és fulladok, vagy járok két kört, én pedig az utóbbit választom. - Milyen információkra lenne szükség? - kérdezem meg. - Tudom, hogy egy személyes ügybe nem lehet belerántani senkit csak így, nem is kívánom ezt, inkább szükségem lenne pár infóra erről a yakuzáról és arról, hogy mit lehet tenni, hogy... elengedje Masaot, meg azt a kölyköt.

- Tudnunk kell, mire kell neki az említett kölyök. Magának akarja, vagy túladni rajta? Utóbbinál lehet sansz rá, hogy Asame megveszi, Masao megkapja és kész...

- Megvenni Masao is meg tudná - mondom ki egyszerűen. - Azelőtt akarja kiszabadítani, mielőtt a yakuza ráteszi a kezét - teszem hozzá -, máskülönben nem lenne értelme annak, hogy nekimegy, csak ajánlatot tesz vagy lecsap rá, mikor eladásra szánják.

- Ennél akkor határozottan több infó kellene, mert Asame nem fog semmit sem lépni így. Kawano amúgy nem egy nagy név még a yakuzák között sem.

- Kérdezz! - csattanok fel Ryuuichire nézve. Már fulladok, de nem fogom feladni. Annyira remeg a kezem, hogy nem tudom tartani a láncot, az a földre hull és a belevésett napocska rám mosolyog. Masao volt a felhő, én a nap... - Tedd fel azokat a kurva kérdéseket, amiket megválaszolva megtudod a szükséges információkat! - rontok rá szavakkal, villogó szemekkel volt főnökömre. - A Matsuri név ismerős lehet, mert Masao apja az én apám legjobb barátja volt, csak apám nem jött rá, hogy a Matsurik alvilágiak. Az öreg Matsurit csak az érdek tartotta az apám mellett, Masao azonban igaz barátom.

- Raktari! - szól rám erélyesen és hozzám is lép. - Azért, mert Tatsuki és Asame szövetséget kötött, még nem minden alviláginak kötelessége segítenie. Kibaszott nyomós okok kellenek ahhoz, hogy nekimenjen egy másik yakuzának egy alvilági védelmében, érted? Nem fogja az érdekelni, hogy kivel milyen a kapcsolat. Indokot akar, amiért meg kell azt tennie, hogy segítsen - mondja komolyan és a kezembe adja a láncomat, majd lenyom a kanapéra. Talán épp időben, mert már nehezen jutok elég levegőhöz és vadul ránganak a karjaim. Nem meghatni akarom, nem szánalmat, már az is dühít, hogy könyörögnöm kell, hanem kiborít az a félsz, hogy Masao meghalhat. Talán nem is él, én meg itt tépem a szám és nyúzom az agyam, hogy kitaláljunk valamit.

- Nincs nyomós okom, Ryuuichi - mondom meg elveszetten, leszegett fejjel. - Egy eskü, hogy cserébe bármit megteszek, rohadt kevés, ez számomra is teljesen világos. Asaménak nincs szüksége semmire, érdekében sem áll összetűzésbe keveredni egy Tokión kívüli yakuzával, meg körülbelül úgy hiányzik neki ez az ügy, mint púp a hátára, elég gondja van Tatsuki miatt is. Nem is akarom valójában belerántani, én magam akartam Masao után menni, csak az a három marha nem engedett, akadékoskodni meg nem volt értelme, mert vagy fejest ugranak az ügybe ők is, vagy együttes erővel kalapálnak félholtra, hogy legyen nagyobb gondom, mint más miatt aggódni. Először is azt szeretném tudni, hogy mit lehet tenni - mondom meg nyíltan, noha még mindig elcsukló hangon, fulladva. - Hogy van-e értelme kikönyörögni Asamétól, hogy ejtsen meg egy telefont Kawanonak, hogy az elfogott alvilági és a kölyök kell neki abban az állapotban, amiben épp van, vagy esélytelen, hogy békés úton, valamilyen feltétel teljesülésének fejében odaadja neki.


Ryuuichi végül megsajnál, vagy nem tudom, mert letelepszik mellém és nyugtatni kezd valami különös biztatással a mozdulataiban. Remegek, fulladok és rettegve gondolok arra, hogy Masao többé nem ködösíti el az életem, én pedig nem aranyozom be az övét. Hogy nincs tovább, hogy meghalt egy kölyökért, akiről sose szólt. A kölyökért, aki talán elérte a szívét. Bár ki tudja, Jeremy is csak az egyik szeretőjének mondta, mégis úgy gondolom, Masao akárkiért nem tenne akkora esztelenséget, hogy nekimegy egy yakuzának.

- Beszélek Asaméval. Utol tudod érni ezt a Masaot, hogy hogy áll a dolog?

- Talán - válaszolom. Úgy érzem magam, mint kamaszkoromban, a különbség csak annyi, hogy most nem ő ül mellettem vigasztalva, hanem Ryuuichi, én pedig nem bőgök, mint egy takonyorrú kisgyerek, ellenben az epilepszia tünetei erősen mutatkoznak rajtam. De ugyanúgy tanácstalan és elveszett vagyok, ugyanúgy kiborulok, ha róla van szó és nem bírom megtartani a józan ítélőképességem.


Megpróbálom felhívni. A telefonja kicsöng, a másodpercek múlnak, végül a vonal automatikusan bomlik, mivel nem veszi fel. Nem tudom, él-e még, nem tudom, csak nincs nála a telefonja, vagy harcol, esetleg már a yakuza magával vitte. Semmit és az, hogy nem nyomott ki, csak még kétségbeesettebbé tesz. A kezem annyira remeg, hogy elejtem a telefont, mégis dühösen nézem azt a földön. Mi a francot kezdjek magammal? A rohadt epilepsziám miatt még csak használható sem vagyok!

- Legyél velem őszinte - kérem csendesen a férfit. Persze eszemben sincs ránézni és egyre több érzelemmel kell megküzdenem, de a feltevésre váró kérdésemre választ akarok. - Milyen esélyek vannak?

- Tényleg nem tudom, Raktari, de nyugodj meg, kérlek. - És miközben kér, elfektet a kanapén. Először reflexből ellenállok, aztán győz az ész, az, hogy ilyenkor jó nekem fekve, mert ha meg nem is nyugtat, legalább ennél lejjebb már nehezebben esek. Próbálom szorítani a kezeimet, hogy azok ne rángatózzanak, a markomban ott a nyaklánc, a szemeimben pedig a sírás, de lehunyom őket, mert észérvekkel akarok harcolni, nem könnyekkel. Szabályosan rosszul vagyok, hányingerem van, szédülök, kiszáradt a torkom, félek, tör rám a pánik, mégis kitartok, mert most arra van szükség. - Beszélek Asaméval, meglátjuk, mit tehetünk.

- Visszaálljak a szolgálatba? - kérdezem meg némi vacillálás után. Nem vagyok nyugodtabb, csupán igyekszem egyben tartani magam és normális férfiként viselkedni. - Masao szerint itt vagyok csak biztonságban, de lógni a levegőben nem akarok - árulom el. - Még nem döntöttem, hogy maradnék-e, de ha szükséges vagy ez pozitív irányba mozdítja a dolgokat, maradok.

- Előbb próbálj meg megnyugodni. Tudom, hogy nem könnyű, de próbáld meg, egyikünk sem szeretné, ha most rohamod lenne és Teruék is csak még idegesebbek lennének. Szolgálatba akkor állsz vissza, amikor szeretnél.

- Csak az érzelmi stressz teszi - kezdek magyarázkodásba -, egyébként kutya bajom. Mindenre emlékszem, mindenben képben vagyok, nagyjából ura is vagyok magamnak, csak az izmaim nem működnek jól. - Mit is akarok bebizonyítani? Hogy jó testőr vagyok? Sosem volt velem gond a gyakorlatok, képzések, tesztek vagy bevetések alatt, egyedül akkor jött elő ez a tünetegyüttes, amikor érzelmileg kerültem nehéz helyzetbe. Mint most.

- Raktari, nekem nem kell bebizonyítanod, hogy jó testőr vagy, mert tudom. Semmi baj, nyugodj meg - kéri újra, már nem tudom, hanyadszorra.


Bebizonyítani? Fogalmam sincs, miről beszél. Inkább mindkét kezemmel, mellkasomon keresztezve a karjaimat belekapaszkodom a felkarjaimba, így a rángások is szelídülnek és nem félő, hogy elhagyom a karom. Közben mintha Ryuuichi telefonálna, ám most nem figyelek rá, tudatosan nem gondolok semmire. Végül arra eszmélek, hogy azt mondja nekem a férfi, hogy Asame vár minket a dolgozószobájában. Az első, amit érzek amellett, hogy az egész testemben görcsbe állnak az izmok, az a pánik. Nem szeretek a yakuzával beszélni, mert túl rideg, túl precíz és kemény dió. Deon valahogy jól boldogul vele, ezt azonban betudom annak, hogy Asame hajlandó nyitni felé, engedni neki. A sráccal másképp is viselkedik teljesen, sokkal szelídebb, kedvesebb, figyelmesebb. Szereti Deont, amit nem is csodálok.


Jó. Akkor most felkelek innen, még egyszer hívom Masaot, utána kérek egy pohár vizet, összekapargatom magam és a yakuza elé állok. Ezeken túl is esek, a vonal megint automatikusan bomlik, mikor nem veszi fel hosszú idő elteltével sem a túlvégen senki, a pohár vizemet is lehúzom, azzal megyünk. Ez nagyon kínos, nagyon kellemetlen, nagyon nehéz ügy, de nem fordulhatok vissza, ha már nyakig belegázoltam és talán elérhetem, hogy Masao életben maradjon. Mert ha valamiben biztos vagyok, akkor az az, hogy egyetlen yakuza sem hagyna életben egy alvilágit, aki ráront.


Miután belépünk, meghajolok a yakuza előtt és közelebb lépve az asztalához várom, hogy megszólaljon. Ha kérdez, ha mond valamit, ha utasít, az már megadja az alapot, én most majdnem tényleg bármire kész vagyok. Nem mondom, hogy a lelkem eladnám, azt azért nem, de Masaoért sok mindenre hajlandó lennék, messzire elmennék.


Asame hellyel kínál, én pedig elfogadom, bármennyire is nehezemre esik most ülni és nyugton lenni. Őt nem utasítom vissza, vele még nagyobb tisztelettel viseltetek, mint Ryuuval, noha főnökömet is tisztelem, felnézek rá. Remélem, a yakuza nem szedi le a fejem, de az egy kicsit megnyugtat, hogy ujjaim közt forgatom a láncot. Egy lépéssel közelebb kerültem a célom felé. Ez egyaránt a vesztőhelyem is, ám ahogy megmondtam, nem fordulok vissza. Ha Asame az egyetlen, aki védelmet tud nekem biztosítani és ő az egyetlen, aki segíteni tud nekem, akkor most az egyszer... vagy újra... félredobom a büszkeségemet.

- Röviden vázold, mi Masao, és mi történt! - utasít Asame most is szigorú, kimért, mégis kérő hangzással. Furcsa mód megnyugszom. Talán azért nem rideg velem, mert szánalmasan festek. Nem akarom ezt.

- Matsuri Masao gyerekkori barátom, az apja az apám legjobb barátja volt, innen ismerem. - Megered a nyelvem, folyékonyan, szépen, nyugodtan beszélek és a remegés is szinte teljesen elmúlik, aminek felettébb hálás vagyok. Asame, annak ellenére, hogy riasztóan nagymértékű higgadtságot tanúsít mindig, valahogy mégis nyugalmat teremt bennem. Nem akarok előtte meztelenné válni lelkileg, neki sem akarok többet elmondani, mint amennyit Ryuuichinek, sőt, szeretném, ha a yakuza még annyit se tudna, mint főnököm, de részben ki merek tárulkozni annak fejében, hogy Masaot mentsem. - Alvilági, ám sem róla, sem az apjáról ezt nem tudja a mai napig az apám. Én rájöttem, mert meglépett pár olyan lépést és tanított pár olyan fogást, amit mások nem. Takarító, eltakarító, eltüntető, méregkeverő, de szinte semmit nem tudok a munkájáról, megegyeztünk, hogy ezt kölcsönösen nem beszéljük ki. Annyit sejtek húsz év ismeretség után, hogy főként személyeket rejt el, de hogy ez pontosan mit takar, hogyan csinálja, arról nincs információm. - Remélem, nem is fontos. - Masao független, semleges, mindig úgy alakította az életét, hogy bármikor fel tudjon szívódni és vissza se kelljen néznie. Ennek ellenére, mint gyerekkoromban engem is, valakit valamilyen szinten a pártfogásába vehetett, mert amint információt kapott róla, hogy a fiút egy Kawano nevezetű yakuza nyakon csípett, gondolkodás nélkül nekiment - vázolom a helyzetet az információkat gondosan pakolva, formás mondatokba sűrítve. - Nem kívánok háborút és azzal is tisztában vagyok, hogy egy ilyen személyes ügyet könnyedén félre lehet söpörni, nem akarom a meglévő gondokat sem szaporítani, csupán valamilyen segítségre lenne szükségem, bár azt is elismerem, nem tudom, hogy Masao él-e még. - Azt hiszem, tálaltam, amit kellett. Ha nem, Asame biztosan kérdezni fog arról, ami még érdekli.

- Hogy hívják azt a kölyköt, akit Masao véd?

- Akemi. - Asame csak int, hogy mondjak többet. - Nem tudok túl sokat a fiúról - ismerem el. - Fotómodell, tizenhét éves, szőke. - Állítólag szép, de ez elég relatív. - Sosem láttam, ma hallottam róla először.

- Ennyi bőven elég - feleli a yakuza, majd előveszi mobilját és tárcsáz. Sokáig vár, mire a vonal túlsó végén lévő alak felveszi, nekem meg görcs áll a gyomromba. Ma sem eszem már, ebben biztos vagyok. - Hogy vagy mostanság? - kezd bele, mintha csak egy bájcsevej miatt telefonálna, ám hangjából süt a ridegség és kihangosítva a telefont az asztalra teszi, majd rágyújt. Megborzongom és Ryuuichire pillantok. Velem ellentétben tök higgadt.

- Hüümm - hallatszik a készülékből. - Nem szoktál könnyed társalgások miatt hívogatni, de ha már így megkérdezted, köszönöm, remekül. És te? - Ha ez Kawano, riasztó.

- Tudod, hogy megy ez, hónapokig kuss van, aztán hirtelen a nyakadban találod Tokió minden nyűgjét, én pedig kibaszottul nem díjazom, ha az olyan kis legyek, mint te, beköpdösik a frissen kirakott misot. - Azért Asaménak sem kell a szomszédba mennie semmiért. Szívesen venném, ha képes lennék kámforrá válni, vagy eltűnni innen valahogy észrevétlenül. - Azt csiripelték a verebeim, hogy szereztél magadnak játékszert...

- Jön a kinek a vadászmezeje Tokió téma? - kérdez rá még mindig kedélyesen.

- Mintha nem tudnád, hogy hidegen hagy, hol vered éppen a nyálad, azt azonban nem tolerálom, hogy olyan dolgokra teszed a mancsod, ami az enyém. Ott csinálod a feszkót, ahol akarod, de a területemről kotródj el, vagy nem éred meg a holnapot.

- Nem láttam sehol sem ráírva a kölyökre a nevedet. Miért is fenyegetsz?

- Még nem volt időm megbillogozni, de nem poénból van mellette egy véreb. - Na most leesett az állam. Asame módszerei mindigis lenyűgözőek voltak, de ez a blöff... Egy nagy frászt megyek Hirotohoz, vagy Nishidához, maradok itt, vagy jövök vissza! - Nem fenyegetlek, Kawano, tényközlök. Azt és ott vadászol le, akit és ahol csak akarod, de ebbe kibaszottul belenyúltál. Nem árt egy kicsit tájékozódnod, mielőtt begyűjtenél valakit.

- Kezd igen bosszantóvá válni, hogy összeszűrted a levet az alvilággal - szólal meg némi hallgatás után Kawano. - A vérebed összetörte a kocsim és megölte két jó emberem. Ennek fejében nyertem a kölyköt, igaz?

- Mintha ez még az újdonság varázsai közé tartozna - felel így Kawano alvilággal kapcsolatos megjegyzésére. - Akkor még olcsón megúsztad. A kölyök és ő nem képezik alku tárgyát, de lásd, milyen nagylelkű vagyok - közli be. - Megtarthatod azt a kis szukát és a vérebbel is azt csinálsz, amit akarsz, ám nem kapod ingyen. - Mi?! Pánik fut végig rajtam és görcsbe ugranak az izmaim, mégis azonnal visszanyugszom. - Annál kicsit értékesebbek nekem, minthogy ennyiért odadobjam neked őket.

- Hallgatlak. - A másik yakuza felettébb elégedettnek tűnik, pedig ha Asaméról van szó, nem könnyű jó üzletet kötni vele, ha ő nem akar partner lenni benne. Asame egy dossziét vesz elő az íróasztal egyik fiókjából és kinyitva azt keresgélni kezd a papírok között.

- Rohadtul a bögyében vagy a Szindikátusnak, bogaram - közli a férfivel és lapozgat még mindig. Most nagyon örülök, hogy Teruki fejbe vágott, mielőtt Masao után rohanhattam volna. Asame a jelek szerint el tudja intézni, hogy az alvilági újra szabad legyen és a kölyköt is kimenti, ha szerencsénk van. - Lássuk csak, mi van itt... Mmm, igen, talán ez ínyére lesz a Szindikátusnak is. Emlékszel még, két éve mekkora felhajtást csináltál? Szerintem nagyon is érdekelné az oyabunt, miért halt meg több száz ártatlan civil egy értelmetlen lövöldözésben. - Hoppá. Masao ilyen információkkal aligha rendelkezhetett volna, Asame meg kisujjból lerendezi az egész ügyet. Ehhez tehettség kell, asszem. - Ügyesen kimentett Takuya... A következőt ajánlom neked: visszaszolgáltatod nekem a kis szőkét a vérebével együtt, cserébe megkapod az aktát. Ellenkező esetben a rólad szóló jelentések két órán belül eljutnak Yamaguchi Kiyosumihoz.

- Te és a nagylelkűséged... - Máris nem olyan fölényes és magabiztos. - Ekkora ügyet csinálsz egy szép fiúból és egy ronda vérebből?

- Az a szépfiú többet ér a vérebével, mint a te egész területed, aranyom. Nem szeretek milliókat kidobálni az ablakon, te is tudod, márpedig bennük fejenként van többszáz... Kapsz öt percet gondolkodni - közli, azzal kinyomja a telefont. Asame zseniális, frappáns és lenyűgöző, de valahogy félek attól, hogy a történet még közel sem ér itt véget. Hamarosan apró jelzéssel megszólal a telefon, a yakuza pedig megnézi az üzenetet. - Takuya hamarosan leszállítja Akemit és Masaot - osztja meg velünk - Ryuu, intézkedj az őrségről, ha megérkezik Takuya, értesíts! Leléphettek! - bocsát is utunkra. Ryuuichi bólint és feláll. Én is ugrom és egy mély meghajlás alatt elmormolt köszönömmel fejezem ki a hálámat, azzal követem főnökömet. Rémesen érzem magam. A lekötelezettje lettem valakinek, akivel még csak beszélgetni sem tudnék öt percnél többet és fogalmam sincs, mihez kezdjek. Hálás vagyok, nagyon, ezt azonban fogalmam sincs, hogyan fejezhetném ki Asaménak. Nem is értem, miért ment bele ebbe, miért blöffölt miattam.

- Ne rágódj sokat a dolgon - szólal meg a férfi, miközben visszamegy a testőrszobába. Kérdőn pillantok rá. - Kapóra jött ez a kis botrány Asame-samanak. Régóta tele van a töke Kawanoval, mert az a yakuza problémásabb, mint Asahito és túl sok szart kever a Szindikátusnak, holott jelenleg bőven elég a Triádok-mizéria is most. Megváltás lenne, ha végre eláshatnák valahol, de Takuya túl jól takarítja el utána a szart. Évek munkáját láttad most Asame-sama kezében abban a dossziéban. Egy teljes hírszerző hálózat figyeli minden lépését, de néha ez is kevésnek bizonyul. - Köszönöm, ettől még rosszabbul érzem magam.

- A pro megvan. És a kontra? Mit nyer azon, ha évek munkáját odaveti egy független alvilágiért és egy fotómodell suhancért? - kérdezem meg nyíltan.

- Kawanonak ez amolyan utolsó lehetőség, Tari. - Na köszi! Nem elég, hogy kapóra jöttünk Asaménak és egy rizsszem nem férne most a fenekembe, annyira ideges vagyok, még Ryuuichi is a nekem kitalált becenéven szólít. Nem tudom, Yoshi vagy Teru találta-e ki, de megnyuvasztom őket. - Ha bármivel próbálkozik, az akta másolata szinte azonnal landol az oyabunnál. - Csak én érzem magam átverve a palánkon? Vagy Ryuunak is ennyire kiszámíthatatlan a yakuza? El tudom képzelni ezt is, meg azt is, hogy kicsit meg kellett szorongatnia a tökömet, mielőtt Asame elé visz, de ettől még nem esett jól.

- Amit elmondasz, az tőlem független - szólalok meg végül már Ryuuichi irodájában. - Az, hogy Kawanonak milyen adósságai vannak Asame-sama, vagy más felé, nem számít semmit az én szempontomból. Ez az ügy jól jött Asame-samanak, de ez nem tusolja el azt, hogy én megkértem őt valamire, aminek ára van. A számlát majd később benyújtja, vagy már most tudhatom, mi áll rajta? - kérdezek rá egyértelműen.

- Őszintén csalódok benned, ha ennyi év után is így vélekedsz Asame-samáról. Ára mindennek van ebben a világban, de olyanért nem kér fizetséget még Asame sem, ami számára lépéselőnyt biztosít. Kapóra jött a dolog, mert Kawano régóta a bögyében van nem csak Asaménak, de a Szindikátusnak is, csak Takuya rohadt jól kimenekítette a gazdit minden szarból. Pár hónapja azonban igenis szorul a hurok a yakuza nyaka körül, és ezen most csak előrelendített ez a dolog.


Mérgesen fogom markomba a medált és felsóhajtok.

- Egyáltalán nem így értettem - jelentem ki. - Leléphetek? - kérdezem meg kimérten. Ebben benne van az is, hogy ha van még valami, amiről tudnom kell, arról tájékoztat, meg minden más is.

- Ha akarsz, távozhatsz. Értesítselek, ha Masaot meghozzák?

- Természetesen igen - felelek határozottan. - Köszönök szépen mindent! - mondom meghajolva Ryuuichi előtt, aki csak biccent nekem, azzal távozom.