11.

Asame

A telefon persze a lehető legrosszabbkor szólal meg, így kénytelen vagyok megszakítani csókunkat Deonnal, s kicsit elhúzódni a kölyöktől. Ryuu neve villog a kijelzőn, tehát Takuya megérkezett. Fülemhez emelem a készüléket, de nem szólok bele. Az infó nem új, tényleg a véreb jött meg és vele van a két delikvens is szerencsére, bár azt nem tudni még, milyen állapotban. Bontom a vonalat, majd csókot nyomok Deon fejére és kipakolom őt ölemből az asztalra. Majd bepótoljuk, kölyök, ígérem.

- Mondtam, hogy a hátralévő idő kevés - közli vigyorogva.

- Ennek ellenére nem törted össze magad a nagy tiltakozásban - válaszolok neki csípőből, miközben megigazítom magamon az inget és a nadrágot, majd felveszem a pisztolytáskát és belecsúsztatom a két kilencmillist. Most nem fogok a katanával szórakozni, nem leszámolásra készülök, csak árucserére.

- Miért tiltakoztam volna? - kérdezi meg játékosan, miközben lehuppan az asztalról és ő is eligazítja magán a ruházatot.

- Csak, hogy hatásosabb legyen - ragadom meg állát és nyomok rá csókot, majd zsebembe csúsztatom a telefont, elveszem a dossziét az asztalról és elindulok kifelé, hogy kellő tisztelettel fogadhassam vendégeinket. Deon persze nem bírja ki, hogy ne legyen jelen a találkozón, de nem is vártam tőle mást, s míg haladunk a folyosón, felveszi azt a kifejezéstelen arcot, amit nagy valószínűséggel Bakaritól és tőlem tanult el. Törpeyakuza.


Mire kiérünk a ház elé az udvarra, a fogadóbizottság is ott van. Ryuu néhány fegyveressel az oldalán áll egészen közel a vérebhez, míg a közelben lévő testőrök is készenlétben figyelik Takuyát. Ennyire nem hiszem, hogy őrizni kellene, de jobb félni, mint megijedni. A testőr most is olyan ruházatban van, ami még a szokottnál is kevesebbet mutat, zártabb, hiszen a teste tele van égési hegekkel. Kawano mocskos kis játékait ő sem kerülhette el, ezért sem teljesen tiszta, miért szolgálja még mindig azt az állatot. Nagy kár lenne érte, ha beledöglene egy a yakuzája ellen indított leszámolásba, szívesen tudnám magam mellett azonban vérebként. Kawano amúgy sem húzza már sokáig, Kiyosumi mindenáron szabadulni akar a problémás yakuzától, ám amíg nincsenek a kezében azok a papírok, amikkel én rendelkezem, tehetetlen.


Nekem is évekbe tellett ezeket az infókat összegyűjteni és Akihitonak kemény munkába került, hogy előássa azokat a papírokat, amiket Taku olyan remekül elrejtett, hogy védje a gazdáját. Hogy mi a hivatalos verzió a lövöldözésről? Pofon egyszerűen megoldották: néhány alvilági belekötött a szórakozóhelyen lévő emberekbe, összetűzésbe keveredtek a biztonságiakkal és a lövöldözés több civil áldozatot követelt. A valóság ezzel szemben persze teljesen más, Kawanonak nem tetszett, hogy a helyi strici nem hajlandó neki több értékes szajhát átadni, méghozzá pontosan azért, mert a yakuza az összeset leselejtezi.

- Takuya - köszöntöm így az előttem álló férfit. Nincs kapacitásom udvarias körmondatokra továbbra sem és tudják jól, hogy nem szokásom túl sokat fecsegni.

- Asame-sama - viszonozza a köszöntést kimérten, udvarias, de apró meghajlással. Arca neki is kifejezéstelen, de nem rideg, mert a tekintete nyílt. - Elhoztam önnek a két egyént - teszi hozzá. Fejemmel intek két fegyveresnek, hogy nyissák ki a kocsi hátsó ajtaját és szedjék ki belőle a kölyköt és az alvilágit. Masao elutasítja a segítséget, de még ebben a helyzetben is alvilágiként viselkedik, tartása egyszerre tükrözi azt, hogy megkínozták és fájdalmai vannak, ugyanakkor még most is képes bármikor ugrani és ölni, ha kell. A férfin fekete póló és kék színű farmer van, látszik jobb karján az az égetett tetoválás, melyről Deon beszélt, valamint a balon végigfutó kígyó is. A csuklóinál alaposan lenyúzták a bőrt, ahogy fellógatták valahova, járása most merev, akadozó, de még így is hordoz valami könnyed siklást, nem véletlen van tele kígyókkal a teste... Miután az alvilági kiszáll a kocsiból, védve Akemit segíti ki a kölyköt is onnan.


A fiú alig lehet több százharminc centinél, ráadásul még össze is húzza magát. Fél, sokkos állapotban van, a szemeit kisírta, de ő sértetlen. Kawanonak ezek szerint jobban bejött az alvilági. Akemi nincs teljesen magánál, szemeiből még folynak könnyei, a tekintete réveteg, de figyelme valamennyire vezethető. Masao után ki mer evickélni a járműből, de szorosan a férfira tapad, szinte a seggébe bújik, hogy mindenkitől távol lehessen. Intek az őröknek, hogy kísérjék őket Ryuuhoz vissza. Szerencse, hogy idehívattam Takashit is, mindkettőnek szüksége lesz orvosra. Nem akarom elnyújtani egyikük szenvedését sem, de most még nem mehetnek el, az üzleteknek még ilyenkor is szigorú szabályai vannak.

- Mikor unod meg, hogy a gazdi ekkora barom? Kár a tehetségedért - mondom meg neki őszintén.

- Sajnálom, Asame-sama, de nem értem, miről beszél - jelenti ki színtelen hangon. Hasonlóan beszél, mint Bakari, ám a hangja sokkal melegebb, mint a férfié, Bakari teljesen érzelemmentes, míg Takuyáé egy cseppet sem. A véreb egyedül jött, nincs kísérője, s míg szavaiban értetlenkedve fogadja kérdésem, addig jelbeszéddel kérdez rá, értem-e azt a nyelvet, majd hozzáteszi, hogy ne szólaljak meg. Biccentek neki, nem mintha szándékomban állt volna, mert ebből már a hülye is leszűri, hogy be van poloskázva. Egyre érdekesebb lesz ez a játék, Kawano... Takuya persze arra kér, folytassuk tovább a beszélgetést nem csak szóban, hanem ilyen formában is.

- Sajnálom, hogy ennyire makacsul ragaszkodsz Kawanohoz. Felettébb nagy kár lesz érted, ha beledöglesz egy olyan ember védelmébe, aki szarba se vesz - mondom rideg nyugodtsággal, míg jelbeszéddel ismét felteszem neki azt a kérdést, melyre szóban csak értetlenkedő választ kaptam.

- Köszönöm a megbecsülését sejtető szavakat, de én csak azért vagyok itt, hogy prezentáljam Kawano-sama szavait, leadjam a szajháját és a vérebét, cserébe értük pedig átvegyem azokat a bizonyos dokumentumokat, amelyekről beszélt a gazdámnak, Asame-sama - tájékoztat, miközben jelbeszéddel a következőket mondja: “Kawano nem barom, hanem egy állat. Dörzsölt és kegyetlen, ami maximalizmussal és pusztulással párosul. Nem jó elegy. Réges-rég kivégeztem volna már, de Zakura biztosítékként maga mellett tartja a fiamat.”. Tehát innen fúj a szél. Nocsak, nocsak... Ez így tényleg érdekes játék lesz. Sejtettem, hogy a Zakurával való harc nem komoly, túl látványosan utálták egymást és kurvára nem történt semmi köztük ahhoz képest. Tehát ezért.

- Megkapod a dokumentációkat, amint megbizonyosodtam arról, hogy nem tett bennük helyrehozhatatlan károkat. Nyisd ki a kocsiajtót! - utasítom őt folytatva a színjátékot; “Ha nem lennél neki, már nem élne. Olyan tüske a Szindikátus szemében, amelyet nehéz kihúzni, de nem lehetetlen. Régóta gyanítom, hogy a Zakurával való acsarkodása pusztán színjáték.” - Akemi, gyere ide! - kérem a már testőreim és Masao biztonságában lapuló kölyköt, s folytatom Takuyával a beszélgetést: “Tisztában vagyok vele, ahogy azzal is, hogy az ő halála a fiam halálát eredményezné. Nem véletlenül vagyok precíz és körültekintő, mikor magam is a halálát akarom, tudva, hogy ha csak kicsi hibákat ejtenék, a Szindikátus már lecsapott volna rá. Zakurát nem tudom semlegesíteni, egyébként elbánnék vele.”; válaszol a véreb.

- Sajnálatos módon a véreb túl agresszíven lépett fel gazdám testőrei ellen, ezért pedig Kawano-sama megbüntette, a sérülései pedig maradandó hegekkel járnak, ám nem életveszélyesek, életvitelét sem gátolják semmiben.

- Egy vérebnek az a feladata, hogy agersszív legyen, ha kell. Vagy Kawano pincsijei cipőt nyalogatnak ilyen esetben? - kérdezem be nyugodtan; “Kihozzuk a fiadat Zakurától.”; ígérem be, de Takuya nem hagyja tovább folytatni a mondatot, mert szinte azonnal jön a válasz: “Szépen cseng...”; s a férfi ajkai egy másodpillanatra hideg mosolyba rándulnak; “...de Zakurát nem lehet könnyen eltávolítani. Neki nincsenek stiklijei, látszólag megveti Kawanot és taszítja őt, ráadásul a pártfogoltja egy jól képzett alvilági őrszem. Tudom, hogy ez önnek jelent valamit.”. Erre most én felelek egy apró bólintással. - Vigyétek őket a házba! - adom ki az újabb álutasítást. - Itt vannak az iratok - nyújtom is át Takuyának; “Tisztában vagyok dolgokkal. Elég sokkal. Beszéljük ezt meg kevésbé feszített körülmények között.”.

- Ha kell - emeli ki kimérten. - Asame-sama. Mi a biztosíték arra, hogy ezek az iratok egyetlen példányban léteznek csak és azokat én most a kezemben tartom? - kérdezi meg, azzal a kocsiban elhelyezi őket, majd már fordul is vissza felém jelelni: “Mindig le leszek hallgatva. Milyen kevésbé feszített körülményre gondol és hogyan kívánja nyélbe ütni a beszélgetést?”.

- Amint látod, az összes dokumentáció kézzel írott, évek munkáját takarja. A szavam rá a biztosíték, hogy nincs több példány. - “Jelenleg kevés az időnk megvitatni bármit is, és mivel túl sok közöm nincs Kawanohoz, nem rendelhetlek ide bármilyen ürüggyel, hogy ezt folytassuk. A hogyan képlékeny, de nem megoldhatatlan még úgy sem, hogy a nap huszonnégy órájából huszonötben figyeltetnek.”

- Asame-sama szava nem szent, ám becsülete messzeföldön is híres, így érték, ezért ezt elfogadom - jelenti ki. - Ám mit kézzel írtak, már félig megtanultak... - teszi hozzá ékesszólóan, közben pedig válaszol: “Hogyan oldható meg?”. Látszik Takuyán, hogy hitetlen.

- Azt is írásban szeretnétek megkapni a gazdáddal, hogy nincs több belőle? Ha a szavam kevés, távozhatsz üres kézzel! - És intek két másik fegyveresnek, akik a férfit veszik célba, közelebb lépve hozzá, várva a további utasítást. “Vannak olyan alternatívák, melyek lekövethetetlenek, jelentkezni fogok az egyiken.”

- Nem így értettem - visszakozik nyugodtan. - Bocsásson meg, Asame-sama, ha sértő módon fogalmaztam meg a mondandómat! - kér tisztelettel bocsánatot egy, a köszönésnél mélyebb meghajlással kísérve. - A szava természetesen tökéletesen elég. Gazdám egyetlen kérdést azonban fel kívánt önnek tenni. Miért figyeltette őt? - közvetíti Kawano hangsúlyában a kérdést, aztán egy bocsánatkérő, apró, halvány félmosolyt villant, amiben némi megvetés is van a gazdája felé. “Várom a jelentkezését.”

- Kawano is tisztában van azzal, hogy kibaszottul tele van vele a tököm. Nem érdekel, hány szajhát szed össze a területeimről, az sem, hogy mit művel velük, de nem tűröm, hogy keverje a szart Tokió utcáin, főleg nem az én negyedemben. Remélem, nyomós érvvel szolgáltam számára.

- Amennyiben nem, remélem, nem engem küld ennek a dolognak a rendezésére.

- Távozz! - utasítom most már a testőrt, véget vetve ezzel a beszélgetésnek és a színjátéknak is.

- Igenis - válaszol és ahogy köszönt, úgy elköszön, azzal visszaül az autóba és elhajt. Intek a testőreimnek, hogy kísérjék Masaot és Akemit az egyik szobába. Raktari a két fegyveressel tart, akik bekísérik a kölyköt és az alvilágit, én pedig Deon felé fordulok.

- Kerítsd elő nekem Shinjit és gyertek a dolgozószobába, rendben? - mosolygok rá halványan és összeborzolom haját. Már csak azon kell agyalnom, hogyan mentsük ki Takuya fiát és intézzük el véglegesen is Kawanot és Zakurát. Utóbbi nehezebb lesz, de lépéselőnnyel indulok: én már tudom, hogy összejátszik Kawanoval; innentől pedig részben nem lesz nehéz dolgom.