11.

Yoshimi

Raktari arcán talán bátorító a mosoly, mikor elhagyom a szobát. Nem tudom mire vélni, de jólesik, így elfogadom és visszamosolygok rá, de aztán tényleg igyekszem Jeremyhez, mert nagyon nem tetszett az, ahogy lezárta a beszélgetést. Kinyitom az ajtót és szembe találom magam a fiúval, aki magához képest nagy erővel csapódik belém. Mi a...? Átfogom és nem akarom elengedni, de kitépi magát a kezemből és az ágyban landol, elbújva előlünk. Terura nézek, aki teljes nyugalommal megy az ágyhoz és lerángatja a takarót a kölyökről. Persze az küzd rendesen, de esélye sincs. Most éppen semmit nem értek, de majd talán világos lesz.

- Nem lehetne, hogy mindenki elmegy a fenébe és végre békén hagy?! - Jeremy üvölt, még sosem láttam így kikelve önmagból, hirtelen meg sem tudok szólalni. Mi folyik itt?

- Nem - közli be Teru teljes nyugalommal. Közben jelez nekem, hogy kicsit várjak, gy pedig inkább meg sem mukkanok, csak az eseményeket követem.

- Menjetek a faszba! - A kölyök tényleg mérges és felpattanva igyekszik eltűnni a fürdőben, Teru azonban nem szarozik és keményen vágja vissza Jeremyt az ágyra. A srác szeme villámokat szór, ha ezzel a tekintettel ölni lehetne, már háromszor meghaltunk volna legalább. - Ezt hogy képzeled?! - Hűvös és gyilkos a hangsúly is, úgy néz Terura, mint aki pillanatokon belül átvágja a torkát.

- Nem fogom békaügetéssel végigjárni az udvart, mert úgy parancsolod, ezt vedd tudomásul! - közli, mintha csak jelentést adna a főnökének. - Tombolsz - állapítja meg. - Nem fogsz elmenekülni. Ha magadtól nem nézel szembe dolgokkal, akkor kényszerítelek.

- Gyűlöllek! - csattan fel Jeremy, de a szó megremeg a végén. Ezt nem gondolta komolyan, még ha magabiztosan indult is, ezt már ismerem. - Mégis mit vársz tőlem? - kérdezi, de még mindig hidegen, makacsul ellenállva.

- A gyűlölet hideg, mint a pokol, vagy forró, mint az ördög segge, de ezeknek te a közelében sem vagy - ingerli tovább a srácot. - Nem várok én el tőled semmit, csak van, amit most nem engedek megtenni. Beszélni akartál Yoshimivel, most itt van, megtehetnéd.


Jeremy lendül, talán, hogy nekiugorjon Terukinak, de útközben lefogy a lendülete. Csak figyelem, ahogy megtörik a mozgása, megváltozik még a levegő is körülötte és végül ugyan elér Teruig, de már csak finoman csapódik a mellkasába. Elrejti az arcát, de vállai reszketnek, egyértelmű, hogy sír, miközben a barátom pólóját markolja. Megint olyan, mintha tíz éves lenne, csimpaszkodik Teruba, de nem szól egy szót sem.

- Túlreagálod - szólal meg a férfi újra, teljesen nyugodtan, átfogva a fiút. - Ez nem baj, csak ne várd el, hogy egyedül hagyjunk, meg úgy ugráljunk, ahogy te akarod, mert nem vagy beszámítható.

- Tudom, sajnálom. - Őszintén kér bocsánatot a kölyök, remeg a hangja, de szerintem most már rendben lesz. - Ne haragudj, Teru! Sajnálom!

- Nincs miért bocsánatot kérned, nem haragszom. A felhők is néha feltöltődnek és odacsapnak villámaikkal, mégsem haragszik rájuk senki. Mert a felhők ilyenek, túl tudnak töltődni és ezért időnként meg is történik, ilyen esetben meg már csak odacsapni tudnak - mondja csendesen. Akaratlanul is halványan elmosolyodom. Teruki és a nyugalma, meg ezek a tanmesék. Jeremy szorítása gyengül, ugyanakkor még mindig nem akar elhúzódni tőle, aztán meghallom a mormogást és rájövök, mi a baja.

- Ezt most Yoshi is végighallgatta, mi? Meg Deonnak hogyan magyarázom meg? - Kicsit zavarban van, azt hiszem. Pedig nincs miért.

- Yoshi szerintem látott már ennyire kontrollt vesztve, vagy még jobban is. Hallott üvölteni, látott sírni, ezért nem értem, min aggódsz. Deonnak sem kell sokat magyarázkodni, a kölyök tisztában van vele, hogy a felhők néha odacsapnak - közli elmosolyodva. - Szerinted mióta itt van, hány tárgyat kellett lecserélni? A srác meg sem próbálja visszafogni magát, bevágja az ajtót, összezúzza, amit éppen ér. Az imádott autóját is szervizelni kellett.

- Öhm... - Na ezt most nem igazán értem, de Jeremy füle is elvörösödik. - Az nekem volt szemléltetés - nyögi ki végül kissé kínban, de aztán elhúzódik Terutól és az ágyhoz somfordálva zuttyan le rá. Most már biztosan jobban van valamennyire, de még mindig nem nagyon akaródzik neki rám nézni. Semmi gond, még időnk van szerintem.

- Maradhatok? - kérdez meg Teruki mindkettőnket. - Befogom a fülem, de ha elszabadulnak az indulatok, itt akarok lenni - teszi hozzá magabiztosan, mire csak bólintok. Felőlem igen, meg tudom, hogy nagyjából arra sincsen lehetőség, hogy kirakjuk. Az sem gáz, ha közbelép, végülis a barátunk, meg olyan dologról csak nem lesz szó, amit nem kéne előtte.

- Nem csak maradhatsz, hanem maradj is! - közli Jeremy félmosollyal. - Nem hiszem, hogy most egy darabig gond lesz, de... jobb félni, mint megijedni! - Azzal felém fordul, de már a tartása is más, nem az az összetört kölyöké, mint eddig. - Bocsi, ezt a részt ki kellett volna hagyni, mindegy... - Miközben beszél, azért én követem Terut a tekintetemmel. Természetesen visszavonul, de elég közel, hogyha kell, idejében befusson. - Leülsz? - kérdezi a kölyök bátortalanul, mire elmosolyodom. Ennyi elég is neki, halvány mosollyal az ajkain várja, hogy letelepedjek mellé, aztán viszont hallgat, ahogy én is. Akkor most nagyon gyorsan ki kéne találni valamit, de végül ő törik meg hamarabb. - Beszéljük meg ezt a bizalom-nem bizalom dolgot - kér magabiztosan, de kicsit sem parancsolva. Nagyot sóhajtok.

- Azt hiszem, tévedtem - vallom be végül. - Nem azért tört meg a bizalmam, mert lefeküdtél Tatsukival, az csak egy pici adalék volt. - Hallgat, ugyanakkor figyelmesség csillan meg a szemében.

- Akkor? - kérdezi, mivel nem folytatom a beszédet.

- Akkor, amikor majdnem meghaltam. Vagyis... emlékszem mozzanatokra, képekre, érzésekre, fájdalomra, félelemre. Emlékszem arra, hogy Tatsuki ki akart végeztetni, arra, hogy mit kértél, ugyanakkor a többire nem. Nekem sok volt, hogy el kell távolodnom tőled, hogy nem tehetem azt, amit akarok és akkor, amikor akarom.

- Ugye tisztában vagy vele, hogy ez továbbra is fennáll, ha más is a párod? - kérdezi meg, de él nélkül. - Raktarit sem keverheted veszélybe azzal, hogy nyílt vagy mindenkivel szemben. Alvilági leszel, kutya, ha megfognak, akkor ott, ahol a legjobban fáj.

- Tudom, meg... egy kicsit a helyzet is más, de ezt inkább hagyjuk, a lényeg, hogy bennem akkor tört meg valami. Azt hittem, menni fog visszaállítani, de nem sikerült. - Most nem tudok ránézni, így meglepődöm, mikor ő nyúl az állam alá és emeli meg a fejem.

- Akkor nem tartasz szajhának? - kérdezi csendesen. Hülye kölyök!

- Nem, dehogy. Nem ez volt a fő ok, azt hiszem, mármint... persze közrejátszott, de valahol onnan tört a kapcsolatunk, attól a naptól. Szerettelek, de már másképp. Most is szeretlek, de nem ugyanúgy.

- Tudom. - Elveszi a kezét, de még mindig nem tudom leolvasni az arcáról, mit gondol, vagy érez. - Viszont... azzal legyél tisztában, hogy te szakítottál velem. Hagyd a francba a közös megegyezést, mert nem igaz, a beletörődés más. - Szelíden kér, ugyanakkor most először talán fájdalom is van a szemében.

- Honnan...? - kérdezném meg, de a szavamba vág.

- Masaotól - feleli csendesen, de még mindig nem érzek indulatot, vagyis vagy kiadta magából, vagy majd még jön.

- Haragszol?

- Nem, csak fáj - vonja meg a vállát. Legszívesebben átölelném, de nem teszem, nem akarom, hogy félreértse. - Ráadásul futnom kell egy kört Tarinál is, amit ki akartam hagyni - vallja be.

- Miért?

- Nem ártana bocsánatot kérnem azért, amit a fejéhez vágtam. Meg... talán megbeszélni a feltételeket, ha már egy fedél alá kerülünk - beszél továbbra is finoman, jól átgondolva, mit akar mondani. - Gondolom, neki is van, meg nekem is.

- Sajnálom... - De még mielőtt befejezhetném, megemeli a kezét.

- Nincs miért - válaszol halkan a ki sem mondott mondatra. - Ezt közösen csesztük el. Nekem is észre kellett volna vennem, hogy mi a helyzet, hogy hogyan állnak a dolgok, de nem tettem. De nem lesz gond, majd elmúlik a fájdalom is, elcsitul egyszer, ezt már ismerem. Meg van, aki segítsen, vannak barátaim, akik mellettem állnak. Majd mi is azok leszünk. Amit viszont kérek, hogy ne tudjak semmiről, hogy mi van veletek, köztetek, ez legyen a ti dolgotok, ennek megfelelően későbbre is vonatkozik, hogy nem fogok ellenetek tenni és akadályokat állítani, de csak akkor nem, ha engem teljesen megkíméltek ettől.

- Ez csak természetes. - Megrágom, amit mondott. - Diszkréten fogom intézni a dolgokat, rendben? - Erre csak bólint, várva a folytatást. - Talán így jobb kutyád lehetek, mint voltam.

- Talán nekünk távolság kell, így helyrerázódik a kapcsolatunk, és nem lesz ebből fennakadás. De nekem most idő kell, felejteni, túllépni, ezt pedig nélküled, szóval csak egy kicsit, pár napig, pár hétig kerüljük egymást ilyen téren - kér komolyan, mire én bólintok válaszképp. - Nem akarom elveszíteni a barátságod vagy a személyed, fontos vagy nekem és az is maradsz. Sosem fog ez teljesen elmúlni, csak csitítanom kell még magamban, hogy egy rossz hangsúly miatt ne verjem darabokra a fürdőszobát.

- Rossz hangsúly? - kérdezek vissza azonnal. Miről beszél Jeremy?

- Kicsit kelletlen volt a hangod. - Néz rám, de érzem, hogy nem akar megbántani.

- Ebben nincs igazad, semmi kelletlenség nem volt benne, akkor nem jöttem volna azonnal - mondom meg komolyan, mire bólint.

- Tudom, túlreagáltam, de ez most egy ilyen időszak. Majd elmúlik, csak túl sok a hatás egyszerre és már nem tudom kezelni. Raktari hogy viseli?

- Jobban van, nem túl nyugodt, de a tény, hogy Masao érkezik, sokat segített.

- Ennek örülök - mosolyodik el őszintén, mire nem állom meg, hogy össze ne borzoljam a haját. Hagyja, bár mindketten tudjuk, hogy ez nem az, mint régen, de talán ezek az aprócska dolgok visznek majd előrébb. - Majd... szóval én is szeretnék bemenni hozzá, meg Akemihez is. A kölyök tuti rosszul viseli ezt, ha csak magamból indulok ki és talán tudok neki segíteni. Meg szerintem Deon is majd.

- Már megint nem magaddal foglalkozol - rovom meg óvatosan.

- Nem foglalkozhatok mindig magammal, meg ez eltereli a figyelmem. Akemi egy elkényeztetett kisfiú, de akkor sem ezt érdemelte, pláne, ha fizikailag is bántották - vet ellen. Jeremy mindigis ilyen volt, inkább szenved, de még akkor is másokon jár az esze. - Megjöttek már?

- Nem tudom, mikor otthagytam Tarit, még nem hívta Ryuu, azóta nem igazán tudom, mi történt - vallom be, mire rosszallóan megrázza a fejét. Heee?

- Azt hittem, azért hagytad ott Tarit, mert ő is kapott hívást. Mindegy, szerintem lassan itt kell, hogy legyenek. Csak zavarni nem akarok, hacsak segítség nem kell.

- Nem hiszem, hogy tudnál segíteni - vallom be.

- Keresd meg őket, hátha te tudsz. Ha mást nem, lelki támasznak.

- Nem jön össze, alig fél órám maradt műszakig - húzom el a szám. - Ma kapus vagyok estig.

- Franc! Mindegy, akkor majd én. Azt hiszem, nem árt egy kis támogatás. Teru, mi a véleményed? - fordul most már a testőr felé.

- Gondold végig, kivel milyen kapcsolatban állsz és hogy jönne ki, ha most ott lennél, ahol lenni akarnál - tanácsolja, mire Jeremy elröhögi magát.

- Azt vártam, hogy megmondod, szerinted milyen ötlet, de igazad van, inkább kiszenvedem - mondja, mire Teru elmosolyodik. - Oké, akkor Akeminek nem tudom, mi vagyok, mert elvben nincs értelme harcolni, szóval ellenfél nem, vagyis passz. Raktarinak... háááát... ez egy jó kérdés, a barátja exe, szóval ő nem hiszem, hogy szívesen látna. Masao a barátom és olyan szeretőféleség. Biztosan szenved és kivan, de talán ő sem most látna szívesen ebben az állapotban - töpreng el komolyan. - Yoshi, te ettél ma már valamit?

- Öööööö... nem. - Meglep a kérdése, hirtelen azt sem tudom, mit akar. - Illetve reggelit valamennyit, de nem túl sokat.

- Akkor viszont te most szépen elmész és eszel valamit, mert kidőlsz a szolgálaton - közli komolyan. - Igaz, Teru? - Nem értem, miért vár megerősítést, de azért én is a srácra nézek.

- Igaz. Húzz el enni! - mondja mosolyogva.

- Na nézzed már, hát ki lettem hajítva! - kuncogom el magam, mire Jeremy felnevet. Azért jó, hogy képes még erre, ha rólam van szó. - De rendben, akkor majd keress, ha van valami. Én tiszteletben tartom, ha nem akarsz látni, nem fogok jönni addig, amíg nem hívsz. Így jó?

- Aham, de most menj tényleg, mert még a végén valami gond lesz. - Bólint is a mondathoz, mire újra összeborzolom a haját.

- Kösz - szól ez mindkettejüknek, majd feltápászkodom és elindulok valami kajáért a konyhába. Marhára nincs kedvem most szolgálatba állni, de nagyon nincs választásom. Így is tartozom Ryuunak még, szóval nincs hiszti, menni kell. Megebédelek, majd nagy sóhajjal indulok el kifelé. Legalább lesz időm agyalni mindenen.