15.

Jeremy

Most sem vesszük fél vállról az edzést, ahogy sosem. Élvezettel küzdök Deon ellen, most már fel is tudom venni vele a kesztyűt. A csibebox valami egészen másba vált át, egészen kifinomult harc lesz belőle, ugyanakkor hiányzik a szabályos jellege. Valamennyi olyat is tanultam, de a bármit bevetni elv sokkal jobban tetszik. Persze vigyázunk egymásra Deonnal, ha rúgunk, ütünk, akkor az erőt leszabályozzuk, nehogy kiüssük a másikat. Egyre jobban belejövünk, ráadásul az idő múlása már nem is érezhető, aztán már nem bírjuk tovább és lihegve állunk le. Azt hiszem, Deon yakuzája nagy részben meg van velünk elégedve, bár nem mondaná ki, mondjuk ez főleg Deonnak szól.


Átadjuk a terepet Asamének, aki katanát ragad és elkezdi a gyakorlatsort. Néha belógtam ide reggelente csendben, mikor edzettek. Egyszerűen csak jó volt nézni, egy csomó minden kiderült, mit hogyan, láttam eszközöket használat közben. Aztán egyszer csak Deon mellettem landol és ez elveszi a figyelmem. A kérdése kicsit meglep, kicsit nagyon. Tudtam, hogy nem fogjuk kibírni, hogy valamikor eljutunk ide is. Hát most... Azért el kell gondolkodnom rendesen. Kicsit neccesnek hangzik, hogy a yakuzája... mármint... Tudom, hogy ha ebbe belemegyek, akkor is benne van, hogy bármikor ki leszek rakva. Igazából kíváncsi is vagyok, érdekel, milyen lehet. Végül igent mondok, a többit meg majd meglátjuk. Ahogy Deont ismerem, nem kell erre sokat várni, ugyanakkor nem tudom, hogyan fogja ezt beadni. Valahol szerintem Asame is számít már erre, ha sokat viccelődnek rajta, de... kicsit húzós azért.


Amint Asame befejezi a gyakorlást, Akemi kap a kezébe egy rope dartot. Kíváncsi leszek, mit kezd vele, de már az is szép, hogy a kezébe merte venni. Szerintem én kicsit bátrabban kezdtem hozzá, de mondjuk kicsit elszántabb is voltam. Deon segít neki, én meg csak megfigyelem őt. Egész ügyes lenne, ha merne is. Persze a végére szépen belejön, egész ügyesen forgatja a kötelet, kicsit talán meg is lep ezzel. Amikor befejezi, Deon mond valamit a yakuzájának, ő meg kimegy. Hm? De aztán rájövök, hogy mi következik és elvigyorodva kapcsolódom be Deon mellé. Akemi is egészen feloldódik és szinte tombolunk, ugyanakkor míg mi Deonnal szinte egyáltalán nem zavartatjuk magunkat, Akemit nem közelítjük meg, mert akkor kilendül ebből az állapotból. Nem tudom, meddig bírom, de már érzem, hogy lassan kifulladok teljesen, így végül a tatamin kötök ki zihálva, fekve a hátamon.

- Kész, kidőltem - közlöm vigyorogva. Deon röhögve dől a mellém, ráadásul rosszul lépett, amitől seggre ült és már nem kel fel, hanem elnyúlik mellettem. Elröhögöm magam én is, most éppen jól érzem magam. Az arca vörös, a szemei csillognak, liheg, ám val'szeg én is így nézhetek ki, ráadásul Deon annyira szép így.

- Ez jó volt - suttogja elégedetten. Kuncogva bólintok hozzá és megemelem a kezem, de visszahanyatlik, amin megint csak nevetni tudok. Akemi láthatóan nem tudja, mit csináljon, bátortalanul leül a közelünkben, végül elfekszik és néz minket szótlanul.

- Rohadt jó - kontrázok azért rá. - Mit gondolsz, Asame is megkegyelmez ezután nekünk? - kuncogom el magam. - Vagy a késésért még számol velünk?

- Nekem úgy tűnt, meg volt elégedve, de nála aztán tudja a fene. Majd kiderül - mondja a vállát is megvonva. - Este bedobom neki, amiről beszéltünk, jó? - kérdezi.

- Rendben - egyezek bele komolyan, majd a kis szöszi felé fordulok. - Még mindig annyira félelmetes? - kérdezek rá, de most nem húzás céljából.

- Ha meghív egy fagyira, talán nem lesz annyira félelmetes - motyogja a választ, mire Deon felnevet.

- Mondj le róla, ő az enyém - közli a kölyökkel, s persze az megsértődik, pedig nem volt a hangsúlyban semmi olyan, ami indokolná ezt. Elmosolyodom, ez a srác egyszerűen vicces. - De van fagyi, ha kérsz - teszi hozzá barátságosan.

- Igazából ebben a házban a kábé mi nincs elv érvényesül - mondom meg őszintén. - Eddig semmi olyan nem volt, ami kellett volna és egy órán belül nem érkezett meg. Még a testfesték is - vigyorgok Deonra. Az még mindig mélyen bennem van, mert nagyon élveztem, és szerintem jó lett. - Fel kéne állni és lezuhanyozni - kuncogom el magam. - De most olyan jó itt feküdni.

- Én még elvagyok - jelenti ki a srác. - A zuhanyzó nem sétál el - teszi hozzá vigyorogva.

- Azért kétlem, hogy alapozó lenne.

- Van - jelenti ki büszkén Deon, mire a szöszi elsápad. - Néha sokkolom a népet az őrültségeimmel. Öltöztem már be lolitának, volt egy bohóc projekt, meg ilyesmik.

- Hova kerültem?

- A legtutibb helyre!

- Az biztos! - vigyorodom el. - A lolitásról én csak képeket láttam, de a bohócos az már közös volt. Főleg, mert én féltem tőlük - kuncogom el magam. - De igazából ha valami eszünkbe jut és megvalósítható, meg elég bolond, akkor azért összehozzuk, vagy Deon összehozza - nézek most rá. - Szerintem semmi nem maradt ki, ami eddig felmerült. Minek neked alapozó? - kérdezek azért rá.

- Nem ismerek olyat, hogy nem megvalósítható. A legújabb tervem egy furry jelmez, csak még nem találtam ki, mit és milyet. Annyi jó van a neten...! - sóhajtja ábrándozva, Akemi meg felül és döbbenten mered ránk.

- Semminek... - nyögi.

- Livehacer vagyok.

- Nem mond semmit.

- Lételemem meglepetést okozni, megdöbbenteni, reakciót kiváltani. Úúúú, majd mutatok videókat, az oroszok ezt hogy csinálják! - mondja lelkesen nekem. - Ott már trollkodásba megy ez át! Én tuti nem laknék orosz koleszban, mert a legfinomabb poén az, hogy fémvödröt raknak a fejedre és kanállal kopognak rajta ébresztőnek.

- Vááá! Tényleg még jövök neked egy hajnal hármas ébresztővel, csak házon belül nem poén, mert a végén még tényleg elkalapáltok - kuncogom el magam. - Már alig várom... Hátha találunk benne jó poénokat. Mitől vagy így megdöbbenve? - kérdezem a kissrácot. - Amúgy ez a semminek nem volt túl meggyőző.

- Gondoltam, mivel nők itt nincsenek...

- Nem is kellenek, azok aztán túlbonyolítanák itt az életet rendesen - mondja vigyorogva Deon. - Hajnal hármas ébresztő? Alig várom! - viccelődik. - Találunk - röhögi, Akemi meg csak a fejét csóválja.

- Amúgy nem tudom, mit akarsz, van nő - vigyorgok. - Ayako főzi a legfinomabbat, kivéve palacsintából, mert abból Deon a verhetetlen. Egyébként ne csóváld a fejed, mert ezek a dolgok kellenek, hogy ne gondolj mindig a rosszra. Nálunk meg mostanában csőstül jönnek - vallom be komolyan.

- Ayako nem számít nőnek, ő a mindenható - jelenti ki Deon. - Nélküle rumli, kosz, fegyelmezetlenség és éhhalál lenne, és az egészséges lelki növekedésünk is megcsömörlött volna, egyszerűen kiégnénk nélküle - mondja játékosan. Akemi már röhög rajta, és úgy fest, nem tudja egyeztetni egymással a festett hajú srác hangulatingadozásait és viselkedéseit.

- Elnézésedet kérem, Deon-san - kuncogom el magam, bár lehet, ebből verekedés lesz, vagy valami hasonló -, eddig azt hittem, itt a mindenható a yakuzád.

- Úúúú, teee! - És persze tényleg ugrik, rám fordul, lefog és csikizni kezd. Vihogva fetrengek alatta és szabadulni próbálok. - Egyébként is -sama!

- A -samahoz még kicsi vagy - nyögdécselem ki nevetés közben. - Ahhoz még nőni kell - heccelem tovább. Kíváncsi vagyok, Akemi miként értékeli ezt, de erőm nincs felnézni, elég nekem Deonnal küzdeni.

- Nagyon tévedsz, barátom, amint nekiállok razziázni, az alapmegszólításom lesz a -sama, hiszen ez nem kor függvénye, hanem rangé - tájékoztat játékosan, továbbra is csikizve. Szabadulni kéne, igyekszem is, de most megint nem nagyon megy. - Egyébként is hova nőjek még? Már így is nagyobb vagyok nálad sokkal - heccel tovább.

- Kicsinek lenni jó - nevetek tovább. - Nem magasságra gondoltam, majd mikor elhagysz korban és idősebb leszel - vigyorgok fel rá. - De fogadjunk, hogy sosem fogod kihúzni belőlem ezt. Nincs az az isten!

- Nem szeretnélek elhagyni korban, majd jót röhögök rajtad, mikor már bottal jársz és az őszülés miatt aggódsz, amikor én még mindig friss, szép és üde leszek - vág vissza, azzal hasra fordít, kezeim pedig a tarkómra fogja. - Mennyire vagy biztos benne, hogy meg bírod állni? - kérdezi búgó hangon, szabad kezével lassan csiklandozva.

- Teljesen - vigyorgok, mint a vadalma. Veszélyes a helyzet, ez már a húzás kategória megint. - Nem fogod elérni, hogy kimondjam.

- Annyira nem is akarom - jelenti ki könnyedén, azzal leszáll rólam és kikapcsolja a zenét a hangfalakkal együtt.

- Ketten együtt? - kérdezi Akemi suttogva. - Te lefogod, én csikizem - ajánlja. Na mi van? Valakinek megjött a kedve?

- Oké - vigyorgok a szöszire és elindulok becserkészni Deont. Természetesen a földön kötünk ki megint, ahogy szokásunk. Na kiskölyök, lássuk!


Deon alaposan meglepődik a kettős támadáson, de Akemi nem fogja vissza magát, két kézzel áll neki csikizni Deont, aki hangosan röhög, s küzd, ő aztán nem adja fel. Nem is ő lenne! A szöszi ráadásul nem is kegyelmes, csak akkor hagyja abba, amikor leküzd magáról a srác. Akkor a kölyök felpattan és rohanni kezd, mert tudja, hogy ő következik, Deon meg utána lódul. Nevetve figyelem őket, ez érdekes lesz. Pár méter után elkapja, átfogja és megemelve átfordítja, ami alatt Akemi kiabál, de inkább örömmel a hangjában, mint félelemmel. Deon megcsikizi, de aztán hagyja szabadulni. Kezd feloldódni a kissrác is, ez meg könnyebbé teszi a helyzetet. Már nem fél tőlünk, vagy legalábbis jól titkolja, ha igen. Jó érzés így hármasban is, játszani mindig lehet. Vigyorogva figyelem őket megtámaszkodva magam mögött, csak ülve a földön. Ez most nagyon jólesett, valahol megint helyre kattant pár dolog.

- Na most már készen álltok a zuhanyra? - kérdezem meg kuncogva. - Jah, és ha ráérsz, Deon, akkor majd a közeljövőben pár centit kéne vágni a hajamból - nézek fel rá kiskutyaszemekkel.

- Készen - jelenti ki Deon egy nagy nyújtózás keretében.

- De nem együtt - teszi hozzá Akemi. - Ugye? - kérdezi elbizonytalanodva, ide-oda járatva a szemeit a köztünk. Deee! Rögtön meghívjuk a fél házat is, nem?

- Én spec egyedül vagy Asaméval zuhanyzom csak, de hogy ti mit csináltok...

- Semmit! - vágja rá Akemi szinte a másik srác szavába vágva, aki ezen jót röhög. Elnevetem magam én is. Még hányszor mondjam el neki, hogy nem akarom molesztálni, mert nem érdekel?

- Zuhany után átmegyek megfodrászolni. Ha akarod, új frizurát is csinálok neked - teszi hozzá.

- Lehet róla szó, majd meglátjuk. Valami vagányat? - kérdezem Deonra vigyorogva. - Na menjünk. Akemi, szerintem fürödj nálam, szigorúan egyedül és addig kerítek neked valami ruhát. Így megfelel?

- Meg - válaszol rábólintva.

- Megálmodom a tus alatt - mondja még Deon, azzal meghajol a dojo szelleme előtt és sietősen távozik. Csak megcsóválom a fejem és nézek utána.

- Ez a srác kattant - állapítja meg komolyan Akemi kifele menet. Elkuncogom magam rajta. - Úgy osztott ki, mintha az öccse lennék...

- Szokj hozzá, ő ilyen. De már legalább azt látod, hogy nincs miért félni tőle - mosolyodom el. - Így kell szeretni és kész. Ez jó volt. - Nyújtózom egy nagyot és megforgatom a csuklóimat, amik hangosan kattannak. - Szeretnél még valamit? Éhség, szomjúság?

- Ebben a sorrendben. Visszamegyek Masaohoz - jelenti ki. - Azok után mondd, hogy szereted, mikor téged nyom úgy hókon, ahogy ma engem!

- Előbb nem akarsz lefürdeni? - Vagy most én nem értek valamit, ez már az utánra vonatkozik? - Hidd el, nem csak taslit kaptam már tőle, de nyaktörő mutatványt is. Kábé egy hete halálközeli élményben részesített engem, meg egy testőrt, hogy bemutassa, mi lesz, ha nem adom ki a feszültséget - vallom be neki. - Meg amint látod, időnként elgyepáljuk egymást, sőt, engem is rakott már be zuhany alá, szóval ezt mind tapasztaltam. Ettől még nagyon kedvelem és ezeknek mind célja van.

- Masaonál fürdök - jelenti ki -, utána ehetnénk és ihatnánk.

- Oké, nekem megfelel, csak akkor előtte ugorjunk be hozzám és adok ruhát, aztán meg majd egy kitérő a konyhába. Legalább Tarinak, meg esetleg Masaonak is vihetünk valamit. Utána maradsz ott, vagy jössz velünk?

- Jó ötlet. Maradok, ha nem baj.

- Nekem mindegy, csak Raktarit ne borítsd ki - kérem meg komolyan. - Elég rosszul viseli a lelki stresszt és nem kéne, hogy baja essen. Egyébként szerintem vele jól ki fogtok jönni.

- Eszemben sincs kiborítani! - csattan fel sértetten. - Miért gondolod? - kérdezi meg csendesebben.

- Mert Raktari szeretnivaló srác. Hatalmas szíve van és szeretne segíteni sok mindenkin, ráadásul nagyon közel áll Masaohoz. Tipikusan pillanatok alatt megkedvelhető és utána nem tudsz rá érdemben haragudni, legalábbis nekem nem sikerült.

- Akkor... ő az... szerinted... akit Masao szeret? - kérdezi meg motyorászva. Igen, de ezt nem fogom így kimondani sosem.

- Lehet, nem tudom, csak azt, hogy nagyon jó barátok és támogatják egymást. Az, hogy Raktari ezzel a yakuzájához fordult, komoly lépés volt tőle, ezt már érted. Amiben biztos vagyok, hogy Raktari foglalt - vonom meg a vállam. Ráadásul azé, akit meg én szeretek, de ez már mindegy, lejárt. Nem is kéne foglalkoznom vele. Akemi láthatóan elgondolkodik ezen. Most sok mindent megadnék, hogy a fejébe lássak. Hagyom rágódni és amint a szobámba érünk, elkezdek válogatni a szekrényben egy újabb adag cuccért. Még valamennyi akad, Deontól elég sokat megörököltem, bár sokat át is szabtam magamnak. A kölyök végül mégis csak az én fürdőszobámba veti be magát. Hát hajrá! Azonban arra nem számítok, hogy fél óráig fogja áztatni magát, így dobok egy sms-t Deonnak: “Kicsit csúsztassunk, mert Akemi egy évig fürdik, utána meg kajálnánk még. Ebéd?”. Aztán a kölyök végre előjön vizes hajjal, de már felöltözve. Rámosolygok és bedobom magam a fürdőbe. Megmosom a hajam, letusolok, de nekem mindenestül tart egy negyed óráig. Felöltözve jövök elő és nagyot nyújtózkodom. - Mehetünk enni? - veszem vissza a telóm, meg teszek a zsebembe egy doboz cigit. Megnézem, írt-e Deon. Természetesen válaszolt, mire elvigyorodom: “No para. Tali a konyhában.”.

- Igen - válaszol, noha elégedetlenül állítgatja a haját a tükörben.

- Valami nem tetszik? - kérdezem meg felnézve rá.

- Nem tudom beállítani rendesen a hajam - válaszol.

- Hajszárító, fésű, hajlakk a polcon - indítványozom a dolgot, mivel ha csak kicsit olyan, mint Deon, akkor így ki sem fog mozdulni a szobából. Betalált a sejtésem, már keresi is az említett eszközöket, de mikor szó szerint nagyító alá veszi a fésűt, alig tudom elfojtani a nevetésem. Ez a kölyök még a yakuzanövendéknél is rosszabb. Kiakasztó, mennyit foglalkozik magával. - Egyébként nem bálba megyünk, csak a konyhába - teszem azért hozzá, bár szerintem megsértődik. Így nyerjek a lottón! Kapok egy sértődött pillantást, de már indítja is be a gépet, miközben fésüli be a haját. Ha ennyit foglalkoznék vele... talán nem lenne ilyen hosszú sem. Kíváncsi leszek, Deon mit talál ki. Akemi befejezi a haja rendbetételét, szálanként kiszedegeti a hajszálakat a fésűből, majd szépen visszapakol. Ezt mondjuk tudom értékelni. Akkor végre talán mehetünk. - Indulhatunk?

- Igen - válaszol bájos mosollyal, azzal előre enged, gondolom, mert ő nem tudja még, merre kell menni. Na de mi ez a mosoly? Ez lenne a csendes gyilkos? Percek alatt jutunk el a konyhába, ahol hárman vannak már. Hárman? Próbálom valahogy megtalálni a létszámkülönbség okait, de egyelőre nem igazán értem. Asame persze teljesen nyugodtan vár, Deon meg éppen ecsetel valamit, amikor belépünk. A harmadik srác meg, akiről fogalmam sincs, ki, de tippem van, csak leszegett fejjel ül. Fiatal, de valamivel magasabb lehet, mint én. Szőkésbarna a haja és barna szemében szomorúság ül, val'szeg nem szeretne itt lenni. Elagyalok azon, hogy vajon késtünk, vagy sem, aztán végül a legegyszerűbb megoldást választom.

- Remélem, nem vártatok sokat - indítok csendesen és helyet foglalok a terített asztalnál. Akemi Deon mellé telepedett le, így már csak ő meg az új srác között marad hely. Vállat vonok, annyira csak nem lehet rossz.

- Csak húsz percet - válaszol vállat vonva Deon. Elkuncogom magam. - Jeremy, Akemi, ő itt Ehime - mutatja be egymásnak a bagázst. Hm... Legközelebb már hányan leszünk? Ha így folytatják, már uke-lázadni is lehet.

- Leverni szíveskedjék a szőke hercegen - vigyorgok Deonra, majd a másik srác felé fordulok. - Szia. - Ennél többet hirtelen nem tudok, szóval a köszönés letudva.

- Üdvözlöm - válaszol a fiú mélyebb főhajtással egybekötve, majd egyet Akeminek is mellékel, akinek kikerekednek a szemei a döbbenettől. Tehát nem tévedtem, a kölyök vérbeli szajha lehet.

- A szöszi le lesz verve, de most együnk, mert farkas éhes vagyok - javasolja Deon, Ayako pedig már kint is van, hogy körbeszorgoskodja az asztaltársaságot. Szeretem ezt a helyzetet, bár félek, hogy el fogok kényelmesedni, pedig majd nem árt visszaszokni a jól bevált főzz magadnak elvre. Egyszer muszáj leszek itthagyni a házat, valamiért meg egyre közelebbinek érzem.

- Jó étvágyat! - Elvigyorodom és nekiállok a kajának. Észre sem vettem, hogy mennyire éhes vagyok. Természetesen mindenki szájából elhangzik a frázis, aztán nekiesünk enni. Vagyis háááát... ez elég durva kifejezés rá. Bár... nem tudom, nekem jót tesz a társaság, mert az elveszett étvágyam megkerül. Gyógyulnék? Nem hiszem, mert még mindig sajog kicsit benn minden, csak igyekszem túllépni rajta. Lassan elfogy az étel az asztalról, már csak hátradőlve figyelem a többieket, aztán mikor a házinéni feltűnik ismét, illedelemesen megköszönöm neki. Most is istenien főzött. Asame a szokott menet szerint cigit és kávét kér, de láthatóan menni készül. Ezek szerint ezt már nem itt fogja elfogyasztani. Mikor távozik, Ehime mélyen meghajtja a fejét előtte. Szerintem őt erre tanították, ellenben Akemi el sem tudja képzelni, mi ez, mert meredten figyeli a srácot. Hát, babám, pedig téged is ilyennek szántak, ha megérted volna egyáltalán. Ez az, amiről talán sosem kéne felvilágosítani.

- Hozhatok önöknek kávét? - szólal meg félénken Ehime. Életemben nem magázott még senki, nemhogy így. Ettől a hideg is kiráz.

- Nem, majd kiszolgáljuk magunkat - válaszol neki határozottan Deon, de a hangja meleg, barátságos, nem utasítja a fiút.

- De... Deonnak nem kellene... - És áll is fel, ám a srác visszanyomja a székre, amitől csak még jobban leszegi a fejét, az arca még szomorúbb lesz, s mintha még kisebbre húzná magát össze..

- Semmi baj, nem kell ezt csinálnod és nyugodtan tegezz minket. Akemi egy évvel idősebb nálad, Jeremy néggyel - teszi hozzá nyomatékosításként, aztán elindul kiporciózni a lefőtt kávét. - Kérsz te is, Akemi? - kérdezi meg.

- N-nem - böki ki. Ez így elég furcsa lesz, mindenesetre előkotrom a cigit a zsebemből és az asztalra pakolom, majd szerzek egy szálat magamnak belőle és megkínálom a másik két srácot is, Deon magától is tudja a rendet.

- Nem kérek cigarettát, köszönöm szépen - utasítja nagyon udvariasan és óvatosan vissza Ehime.

- Én pedig nagyon szépen kérlek, hogy ne így - mondom komolyan. - Sosem beszéltek így velem és nem is szeretem. Mi lenne, ha egyszerűen csak úgy beszélnél velem, mint a többi sráccal? - kérdezem meg kedvesen tőle. Ehime ettől elszégyelli magát.

- Nem akarom megbántani, elnézését kérem, ha ön szerint helytelenül viselkedek - válaszol halkan, de tisztán érthetően, szépen megformálva a szavakat. Huh! Ha ezt így folytatjuk, én rövid távon megőrülök.

- Nem bántottál meg, csak nagyon furcsán hangzik. Semmivel nem vagyok másabb, mint te, ugyanúgy egy kölyök, szóval semmi szükség magázásra. Az ön helyett lehet "te" vagy "Jeremy"? - kérdezek újra, de még mindig lágyan, türelmesen.

- Igen, lehet, Jeremy - válaszolja, de a nevem erősen úgy cseng a szájából, mint egy tiszteletteljes “uram”.

- Beszélhetnél hozzá kínaiul, ugyanannyi foganatja lenne - mondja csalódottan Deon. - Sajnos én sem tudom rávenni, hogy kicsit feloldódjon és elfelejtse a magázást. Gondoltam, ha többen vagyunk, könnyebb lesz - magyarázza, miközben lepakolja a kávékat az asztalra.

- Bocsásson meg nekem, kérem, az engedetlenségemért! - Erre a srác már csak fejbe csapja magát.

- Kérsz valamit inni? - kérdezi inkább Akemit, aki még mindig elhűlve bámul a szajhára és picit megcsóválja a fejét. - Ehime, te kérsz valamit?

- Nem, Deon, köszönöm szépen.

- Reménytelen vagy - morogja kínjában.

- Sajnálom. - Én eddig bírtam és hangosan felnevetek. Neeeem! Ez nekem már sok. Ám Ehime szelíd szomorúsággal fogadja ezt, mire abbahagyom a nevetést. Nem akartam megbántani szegényt.

- Szerintem adjunk pár napot az ügynek - felelek Deonnak. - Addig is igyekszem nem libabőrös lenni. Azt hiszem, a rossz emlékek - teszem hozzá ezt most nagyon csendesen.

- Az mindegyikünknek vannak - jelenti ki a yakuzanövendék.

- Nekem is ilyennek... pontosabban így kellett volna... viselkednem? - kérdezi némileg megtalálva a hangját a szőkeség.

- Igen, feltéve, ha túléled az első kört Kawanonál - felel kertelés nélkül Deon.

- Ne is emlékeztess rá! - riad vissza a srác.

- Nem elfelejteni kell, hanem feldolgozni - közli komolyan, azzal nasit kerít és az asztalra pakolja. Friss pogácsa és egyszerű aprósütemény kerül elő, s némi bolti sós keksz. - Engem is szajhának akartak, méghozzá nem is kevesen. Asame gyomrost kapott, volt, akinek az ujját vagy a fogát törtem ki érte, más meghalt miatta, egy valakit meg én nyírtam ki. - Erre Akemi is felveszi azt az összehúzódött, elsüllyedni készülő pózt, amit Ehime.

- Én meg valami hasonlóval foglalkoztam, igaz, nekem volt választási lehetőségem, meg indokom is - vonom meg a vállam. - Nekem sem volt könnyű túljutni rajta, de most már sokkal jobb. Sajnálom, ha csinos vagy, ez belefér.

- Meséljetek magatokról - kéri Deon ezzel témát terelve. - Te is - Rápillant Akemire. - és te is. - És Ehimére is. Na, erre kíváncsi vagyok.

- Mit? - kérdez vissza a szöszi.

- Amit fontosnak érzel, bármit.

- Hát... Fotómodellkedek, suliba járogatok, meg amennyi időt rám szán Masao, azt vele töltöm. Gyakorlatilag ebből állt eddig az életem.

- És a szüleid?

- Apám meghalt évekkel ezelőtt, anyám meg pasizik, ezért annyira nincs jó kapcsolatunk - rázza le ennyivel a kérdést.

- Akkor ezek szerint tesód nincs, ugye? - kapcsolódok be a beszélgetésbe én is.

- Nincs.

- És barátok?

- Nincsenek így kifejezetten. Sokakkal jóban vagyok, de barátomnak egyiküket sem nevezném - válaszol őszintén. Nekem sem voltak sosem, most vannak és ez a lényeg.

- És te, Ehime? - fordulok a másik srác felé, hogy őt se hagyjuk ki, hátha akkor lelazul valamelyest. Deon csak csendben kortyolgatja a kávéját, meg ahogy vártam, benyúl egy szálat is tőlem.

- A szüleimet három éve nem láttam... Egy férfi felszedett az utcán, aztán egy év múlva eladott a klubba, ahonnan Seichirou-sama megvásárolt.

- Ott találtál barátokat? - kérdezi meg Deon, mire a fiú megrázza a fejét.

- Nem, Deon, nem találtam. Nem is kerestem igazán - teszi hozzá.

- Miért nem?

- Nem volt senki szimpatikus - mondja meg.

- Vegyél nyugodtan süteményt - kínálja őt Deon, mire a fiú félénken csak elvesz egy pogácsát.

- Köszönöm szépen.

- Szívesen - mondja neki rámosolyogva a yakuzanövendék.

- És nem szeretnéd újra látni a szüleid? - kérdezem meg kicsit félénken.

- Nem. Csalódást okoznék nekik, amit nem szeretnék.

- Miért okoznál? - kérdezem értetlenül.

- Amiatt, ami vagyok.

- Egy fiú vagy - jelenti ki határozottan Deon. - Nem szajhának lettél megvéve - közi komolyan - és nem is leszel akként kezelve.

- Seichirou-sama puszta jóindulatból vett volna meg?

- Nem, de hogy miért, az az ő dolga.

- Egyetlen volt vendégemet sem adom ki neki.

- Nem is kell. - Akemin látom, hogy kérdően néz rám. Mit nem értesz? Na jó, majd utána megkérdezheted, ha tudok, válaszolok.

- Mióta oda kerültél, volt olyan, akiben bíztál és nem akart... - Keresem a jó szót. - megalázni? - fejezem be sután.

- Egy volt, igen.

- És ő nem próbált meg segíteni neked?

- De és segített is.

- Hogyan? - szalad ki a számon. Akkor most hogy is kerül ide?

- Azt mondta nekem, hogy jobb nekem ott, de gondoskodott róla, hogy ne legyen sok vendégem és mégse akarjon tőlem megszabadulni a klub tulajdonosa - mondja meg őszintén, lesütött szemekkel. Szóval bőségesen fizetett érted. Lopva Deonra pislantok, hogy feszegessem-e ezt, vagy inkább hagyjam ennyiben. Látom rajta, hogy ezt most felejtsem el, így ennek megfelelően túl is lépek rajta.


- És a szüleid kicsodák? Mármint azt mondtad, hogy csalódást okoznál nekik, de ebben biztos vagy?

- Biztos - válaszol szomorú magabiztossággal.

- Mit csinálnátok, amit eddig még nem sikerült valamilyen oknál fogva? - lövi be gyorsan a következő kérdést Deon. Érdekes, de felkelti az érdeklődésemet.

- Én például utaznék Európába, Amerikába megnézni helyeket, múzeumokat, nagy festők műveit, kiállításokat, épületeket, finomakat enni és csak lenni - ismerem el kicsit álmodozó hangon.

- Az nekem is tetszene - szólal meg kicsit lelkesebben Akemi. - Egyébként szeretnék megtanulni fotózni.

- És te? - kérdezi kedvesen Deon Ehimét.

- Én... felülnék az óriáskerékre - böki ki hosszú hallgatás után.

- Az tök baró! - mosolygok rá. - Valamikor, amikor még kicsi voltam, egyszer voltunk vidámparkban is. Miért ne lehetne?

- Az nekem is tetszett - árulja el Akemi.

- Én még nem voltam - döbben rá Deon.

- Nem tudod, mit hagytál ki - kuncogom el magam. - Egyszer menjünk! - nézek rá kuncsorogva.

- Jó - egyezik bele mosolyogva. - Hatalmas bandával kéne menni - folytatja. - Kazuval, Yoruval, Shinjivel, ha hajlandóak jönni, akkor Hirotoval és Keiyuuval, de örülnék neki, ha Asame is rávehető lenne ilyesmire.

- Szerintem erre mindenki rávehető, mert tök jó mulatság. - Teljesen izgatott lettem ettől, ideje visszavenni. - És állatkert? Én még ott nem voltam sosem.

- Az is tetszene! - vágja rá Deon. - Ott régen a sulival jártunk, de csak arra emlékszem, hogy a selyemmajom ellopta az egyik srác óráját és kiröhögtük, mint a franc.

- Akemi, Ehime? Ti már jártatok ott? - kérdezem csendesebben.

- Én igen, úgyszintén az osztállyal.

- Én is, de nem emlékszem rá nagyon - vallja be halkan Ehime, s elmajszolja az utolsó falat pogácsát is. Hát ez elég sokáig tartott. Azért durva, hogy mi már Deonnal rég eloltottuk a ciginket is és már a kávéból sincsen.

- És mit csináltok szabadidőtökben? - Remélem, ilyen még Ehimének is van.

- Csavarogtam, vásároltam, nézelődtem.

- Hallgattam és figyeltem a többieket. Leginkább - teszi hozzá Ehime.

- Na és olvasás, filmek? - kérdezgetek tovább, hátha tudunk valami programot kitalálni, amíg itt vannak.

- Ritkán jutottam könyvhöz - válaszol kivételesen most először Ehime -, de szeretek történeteket, regényeket olvasni.

- Engem nem kötött le az olvasás - jelenti ki Akemi, a yakuzanövendék meg széles vigyorra húzza a száját.

- Van pár könyv a házban, ami odabasz rendesen.

- Ezeket mutattad nekem, vagyis egy részét, vagy még rejtegetsz? - kérdezem széles vigyorral.

- Mutattam őket - válaszol kuncogva. - Még akarok párat, de most filmekben utazom. Van pár új - teszi hozzá elvigyorodva.

- Akkor mozizunk? - kérdezem, de igyekszem rejteni a vigyorom. Oké... Ezt most nem! Nem gondolok semmi rosszra.

- Hát ööö... Most nem. Max, ha valami mozifilmet akarsz nézni.

- Csak vicceltem - vigyorodom most már el. - Szerintem ha Deontól kérsz könyvet, ő tud ajánlani egy csomó jót, meg én is - válaszolok ezzel Ehimének kedvesen.

- Megköszönöm, ha kapok - mondja fejet hajtva, mire a srác átnyúl Asame helyén és megsimogatja barátságosan a vállát. Ettől összerezzen, de meg is lepődik.

- Kapsz, persze.

- Melyik szobában vagy elszállásolva? - kérdezem meg ezt. Lehet, majd meglátogatom, ha szabad vagyok. Olyan jó lenne, ha egy kicsit feloldódna.

- Ő még nem ismeri annyira sem a házat, mint Akemi - válaszol helyette Deon. - Egyébként Asame dolgozószobájától kettőre a másik oldalon, balra.

- Okés, már be tudom lőni. Viszont Akeminek nem ártana szerezni némi ruházatot, mert az enyém kevés lesz kettőnknek.

- Intézkedem a ruházat felől, csak mondjátok meg, kinek mi kell és magasság-szélesség-hosszúság paramétereket is adjon le hozzá.

- És a hajam is belefér? - pislogok rá nagyon szépen. - Rájöttem, hogy lehet, hogy az sem árt a továbblépéshez, hogyha nem ugyanúgy nézek ki - vallom be és tudom, hogy Deon érteni fogja.

- Én is mindig új sérót csináltam magamnak, mikor tovább kellett lépni valamin - jelenti ki egy félmosollyal. - Van nagyjából tipped, mit akarsz?

- Uchiha Sasuke megvan? - kérdezi be Akemi. - Egy olyasmi frizura szerintem jól állna Jeremynek.

- Ja, csak azzal az a gond, hogy ahhoz, hogy kinézzen valahogy, legalább napi fél órát kell tökölni vele. Egyébként jó, én is szeretem a felemás frizurát, meg tudom úgy csinálni az alapján Jeremynek, hogy jól nézzen ki, feltéve, ha akarsz vele szórakozni reggelente, edzés után, satöbbi - mondja ezt már rám nézve, elkuncogva magát. Hogy mi? Csak én nem tudom, kiről beszélnek?

- És egy kis szőke a hajába? - tippeli Akemi. Gyorsan és határozottan rázom a fejem. Szőke nem kell!

- A kamik mentsenek meg tőle! Passzol hozzá, de a melír elcseszné a kisugárzását, a teljes szőke meg nem jön be, nekem is hülyén áll.

- Ne magadból indulj ki, …

- De magamból indulok ki, mert magam számára én vagyok az első! - vág közbe a yakuzanövendék. - Vagy akarsz mégis szöszit? - kérdez most már rá nálam röhögve.

- Neeeem! - közlöm nagyon határozottan. - Amennyiben lehet, megtartanám az eredeti hajszínem.

- Természetesen - felel Deon. - Én is úgy gondoltam, hogy a szín marad, túl jó ahhoz, hogy esetleg elcsesszük. Ha színes fejet akarsz, kapsz parókát. - Ezt hallva Akemi elborzad.

- Olyat, mint a bohócos volt? - nevetem el magam Deonnal együtt. - Inkább a fazonján meg a hosszán változtassunk.

- Nem - válaszol csillapodva. - Mennyire akarsz kurkítani rajta? És mennyire legyen extravagáns?

- Neked is ilyen csiricsáré hajad van. Asszed, ez a piros jó? - szól be neki sértődötten Akemi.

- Nem, én tudom, hogy ez jó és jól áll nekem! - vágja rá magabiztosan. - Csak öt éve csinálom én magam a hajam, szóval erre nekem rohadtul hiába szólsz be és mivel meg vagyok elégedve magammal, kurvára nem fogsz tudni kibillenteni, úgyhogy az ilyen próbálkozásaidat dobd be az önbizalomhiányos társaidon.

- Anyád! - Na erre Deonból tör elő az ösztön és úgy vágja szájon a srácot, hogy már csak annyit látni, hogy Akemi elvágódik hátra. Ehime összerezzen, főleg, amikor a yakuzanövendék felpattan, a széke hátraborul, majd felkapja a földről a szőkét és nekivágja a falnak.

- Ha még egyszer a szádra veszed az anyámat, kiverem az összes fogad! - fenyegeti meg dühtől remegő hangon. Inkább nem avatkozom közbe, ez Deonnak fontos ügy és nagyon szereti az anyját. Nem is csodálom, hiszen kiváló asszony, én is nagyon kedvelem, a tesóim meg egyenesen odavannak érte. - Az anyám szent! - közli határozottan, majd elengedi, Akemi pedig lecsúszik a falon. Döbbent, ijedt, zavarodott, ráadásul reszket is és a szájából is dől a vér. - Nagyon kevés dologtól dobom el teljesen az agyam, ráadásul pillanatok alatt, de ha az anyámat veszi valaki a szájára, az ilyen. Viccből se anyázz nekem többet! - parancsol rá ridegen a töpszilre, azzal a hűtőhöz megy és a fagyasztó részéből jeget kerít. Felállok és felfordítom a széket a helyére téve, meg kerítek egy rongyot, amivel feltörlöm a vért a padlóról. Deon hamar megadja a leckéket.

- Ha tudom, hogy ekkora galibát okoz egy hajvágás... - sóhajtok fel, aztán leguggolok Akemi mellé és segítek Deonnak ellátni. Konyharuhába csavarja a jeget és rányomja a srác szájára. Legalább nagyon megdagadni nem fog. Látom, hogy szinte már teljesen lenyugodott, főleg Akemi ijedtségét és félelmét látva.

- Soha, semmilyen körülmények közt nem anyázunk senkinek - osztja tovább a fiút, ezzel azonban csak levezeti a maradék feszültségét. Elhúzom a szám, de inkább félrefordulok. - Egy anya néhány kivételtől eltekintve tiszteletet érdemel, mert kilenc hónapig a saját testében, a saját erejéből, önmagából táplál egy babát, amit aztán órákig tartó vajúdás és embertelen fájdalom közepette a világra hoz, hogy aztán évekig alázatosan gondozza, szeresse, ha szaros, ha ügyetlen, ha undok, ha rosszat csinál, ellássa a legdurvább, legocsmányabb sérüléseit és tigrisként védje a bajtól, veszélytől. Hogy te mit gondolsz a saját anyádról, az a te magánügyed, ha akarsz, beszélsz róla, ha nem, leszarom, de az enyémet csak dicsérni merd, mert agyonverlek! Anya olyan anya, aki más gyerekét is a sajátjaként szeret és nevel, csak hogy tudd! - vágja még a már síró Akemi képébe.

- Deon - szólok rá csendesen. Szerintem abbahagyta, de azért jobb, ha megbizonyosodom róla.

- Abbahagytam - jelenti ki Deon, s feláll elpakolni a konyhaasztalról a felesleges dolgokat. Elveszem a jeget a srác szájáról és megnézem. Nem vészesen nagy, picit felszakadt, inkább hosszú, mint mély. Varrni biztosan nem kell.

- Látom, nem figyeltél rám eléggé. Mondtam neked, hogy a tesóim Deon anyukájánál vannak - mondom meg nagyon komolyan.

- Szereted anyukádat? - kérdezi meg váratlanul Deon és a szöszire néz, aki bizonytalanul vállat von.

- Erről van szó. Én nagyon az enyémet. Mindigis imádtam és mindaz, amit tőlem elviselt, nagyon hősies dolog. Meg nyilván nem idegen számodra az Elerden név. - Megrázza kicsit a fejét. - Na, akkor beazonosíthatsz engem is, anyámat is és az apámat is. Meg van egy húgom. - Ezek hallatán Akeminek elkerekednek a szemei.

- És mindezek ellenére befogadta a három tesóm, felhúzott nekik egy emeletet a házra... vagyis nem tudom, beépíttette? - nézek Deonra, mivel ez sosem derült ki. - Úgy foglalkozik velük, mintha a sajátjai lennének, bármikor beszélek velük, azt mesélik, mennyire jó ott és hogy végre valaki szereti őket. Az öcsémet sosem ölelte meg anyánk, most ez is pótolva van. Érted már? Deon anyukája elképesztő és különleges, és emellett nagyon kedves és szeretnivaló. Bármit megadtam volna azért, hogy olyan anyukám lehessen. - Csak kibukott belőlem ez is. Egyszer muszáj volt.

- Volt padlásunk, csak átesett egy nagy átalakításon, hogy a tesóidnak legyen hol laknia és ne kelljen senki magánéletét elvenni - segít ki Deon. Akemi erre már csak bűnbánóan bólogat. Akkor ezzel is megvolnánk.

- A szád rendbe fog jönni, nem mély, így varrni nem kell - tájékoztatom végül a srácot is. - Meg persze kapsz egy másik pólót - húzom el a szám. Ez már a negyedik ma.

- Ha most oddaadjuk Ayakonak, kivarázsolja nyomtalanul belőle a vért - jegyzi meg Deon. A szöszi láthatóan vonakodik, végül csak leveszi és bizonytalanul kinyújtja. A srác elveszi tőle és eltűnik vele, megkeresi a házinénit.

- Jobb már? - kérdezem meg azért tőle csendesen, Akemi pedig megrázza a fejét. Majd a másik sráchoz fordulok. - Nagyon megijedtél?

- Láttam már sokkal rosszabbat, és éltem is meg - válaszol kimérten, óvatosan.

- Nem csak te - mondom meg őszintén, aztán visszafordulok a szöszihez. - Fáj, csíp, szúr? Ha visszaértünk a szobába, kapsz rá sebfertőtlenítőt, a többi meg majd magától. - Nem túl lelkes, de úgy tűnik, elfogadja.

- Ég - nyögi. Deon visszaérkezik, már szemernyi feszültség sincs benne. Azért ennyire nem kell kiakadni egy pofontól.

- Mondd, hogy helyrehozható! - kérem csendesen, de elmosolyodom. - Holnapra Akeminek sem lesz semmi baja.

- Én túlvagyok rajta, ha engem kérdezel. Kifakadtam, közöltem mindent, amit akartam, ennyi. Erős, jókora pofon volt, de ennyibe még senki se halt bele - mondja Deon. - Holnap még valószínűleg fájni fog neki, meg utána is egy kicsit, de majd mindig jobb lesz.

- Akkor a lecke letudva - állapítom meg, azzal felhúzom Akemit a földről. - Indulhatunk, vagy még tervezünk valamit? Csak mert akkor kérek enni Raktarinak, meg Masaonak is.

- Adok ruhát Ehimének, meg leadok egy rendelést Akeminek, aztán ha túlvagytok az etetésen, tényleg megnyírlak - mondja Deon, a fiatal fiú pedig engedelmesen felemelkedik a székről és gondosan betolja maga után, s lesi tovább minden szavát. Ez a srác még komoly fejfájást fog okozni nekünk, de sebaj. El kéne érni, hogy ne így viselkedjen, hiszen itt nem eszköz, nem szolgáló.

- Akemi is kap egy pólót - vonom meg a vállam. - Akkor a szobámban egy fél óra múlva? - kérdezek rá Deonnál, mire biccent. Közben Ayako keresésére indulok, aztán amint megvan, megrendelem az ételt két adagban és visszaballagok a többiekhez. Csak nem ölték meg egymást. De Deon meg Ehime már nincs ott, csak Akemi majszol süteményt. Gondolom, még fáj a szája, így tört darabokat pakol bele. - Tíz perc és vihetjük - jelentem be leülve mellé. - Megbékéltél a helyzettel? - kérdezem meg csendesen.

- Arra gondolsz, szerencsésnek érzem-e magam, amiért Asame kimentett attól az állattól és nem kell olyannak lennem, mint Ehime? - kérdez vissza kicsit nehézkesen. - Igen. Ijesztő az a fiú. Nem úgy, mint Deon, hanem... mint egy... halott - böki ki.

- Pontosan erre - válaszolok komolyan. - Nem halott, csak belefásult az életbe. Van lelke és rejtve valószínűleg várja, hogy feljöhessen. Ebben kell egy kicsit segíteni neki, hogy kiadhassa, mert ő is lehetne olyan, mint mi. Ehime sem lesz már olyan, mint régen, mert őt sem fogják visszaküldeni oda, vagy eladni másnak, szóval jobb sorsa lesz már.

- Sajnálom őt és ijeszt, hogy mennyire... Nem is tudom, hogy lehet ennyire... jól neveltté tenni valakit. Ez a fiú szinte ugyanolyan idős, mint én... és mégis annyira... más, mint a kortársaim vagy én... Nem tudom, hogy beszéljek vele - vallja be. - Nem igazán szoktam együttérezni másokkal, vagy sajnálni valakit, de most valami ilyesmi van bennem... - motyogja.

- Jól neveltté? - kérdezek vissza komolyan. - Őt nem “nevelték”, valószínűleg verték, kínozták, megerőszakolták, ha nem azt tette, amit kértek. - Akemi borzadva rázkódik össze. - A sajnálat nem segít és rosszul érzi tőle magát az ember, ahogy attól is, amit művelsz. Senki nem szereti, ha így bámulják, szóval kérlek, legközelebb ne tedd. Semmivel sem másabb, mint te, egy gyerek, egy srác. Val'szeg nem nagyon szerették, senki nem foglalkozott vele és ez lett belőle. Segíts neki, ne kezeld le és lassan majd oldódni fog. Csak abban reménykedem, hogy sosem fog lesanozni, mert az kiakasztana, ahogy a magázás is. Majd ez még alakul. Csak légy vele kedves és ne bántsd meg, beszélj vele úgy, mint az osztálytársaiddal, barátaiddal, haverokkal, rendben? - Közben megkapjuk az ebédet és mosolyogva köszönöm meg Ayakonak, majd a kisebbik tálcát a srác kezébe nyomom, én meg a nagyobbat egyensúlyozva indulok el Masao szobája felé.

- Nem tudok vele úgy beszélni... Annyira más, vagyis másképp viselkedik, mint akiket ismerek, hogy nem megy. Nem akartam bántó vagy bunkó lenni, egyszerűen csak nem bírtam nem bámulni őt...

- Miben látod ezt a mást? Pontosan mi az, amitől ennyire furcsának gondolod? - kérdezem meg komolyan. Most értem csak meg, Akemi mennyire belepottyant ebbe a dologba.

- A viselkedése - válaszolja a vállát megvonva. - Nincs érzelem az arcán, alig mer az emberek szemébe nézni és olyan érzésem van, mikor ránézek, mintha folyamatosan kényszeríteném arra, hogy velem legyen - motyogja.

- Neki is legalább annyira furcsa a helyzet. Asame a gazdája, megvette, ugyanakkor mivel ő Deonnal van, így biztos vagyok benne, hogy nem nyúl hozzá. Ez neki nem megszokott, őt eddig azért birtokolták, hogy megdugják, nem volt olyan val'szeg, hogy nem értek hozzá. Nagy valószínűséggel azt sem érti, hogy mi kik vagyunk, miért úgy viselkedünk, ahogy, és milyen a kapcsolat köztünk. Ez neki mind új, fel kell dolgozni és meg kell érteni. Csak egy félénk, elveszett gyerek, segíteni meg mi tudunk neki - próbálom vázolni, amit gondolok.

- De basszus...! Honnan jött ez a srác, hogy ennyire nem vág le semmit? - kérdezi.

- Egy bárból - mondom meg komolyan. - Neki az a szokásos vagy a normális, hogy mi is szajhák vagyunk. Fiatalok, csinosak és minden gond nélkül vagyunk itt, kapunk meg dolgokat egy yakuza házában. Ez máshol minimum azt jelenti, hogy nagyon jók vagyunk az ágyban és a gazdánk kedvel minket. Neki ez lenne a természetes. Még nem érti, hogy ez nem így van, vagy lehet máshogy is, de majd lassan rájön. - Azzal megérkezünk Masao szobája elé. Halkan kopogok és könyökömmel nyomom le a kilincset, hogy bejussunk. Akemi kikerekedő szemekkel fogadja az elmondottakat, neki meg ez a furcsa, így meg nehéz erre bármit is mondani.