15.

Ehime

Azt hiszem, Deon-san a legfurcsább ember, akivel valaha dolgom volt. Nagyon figyelmes és kedves, gyengéden és rendesen bánik velem, amivel nem is nagyon találkoztam. Teljes ellentétének tűnik új gazdámnak, feltűnő, harsány, vidám, lobbanékony, és igyekszik maga mellett tartani. Még nem igazán értem, pontosan ő micsoda, de jól elkülöníthető mindenkitől, akivel eddig találkoztam. Nem sokra emlékszem abból az egy évből, amit egy másik yakuzánál töltöttem, de Seichirou Asame teljesen különbözik tőle. Azóta sem kéretett magához, nem keresett fel és nem tett velem semmit. Kezdek komolyan aggódni, hogy nem tetszem neki és továbbkerülök innen, de nem akarom felkínálni se magam. Azok az erős kezek, amikkel rendelkezik, ijesztenek. Ki vagyok szolgáltatva új gazdámnak, aki egy igazán kemény férfi és átlát rajtam. Azonban mintha Deon-san tartozna csak hozzá... és ő sem tart a legcsekélyebb mértékben sem tőle, míg a szőke fiú, azt hiszem, Akemi-san kicsit igen, a másik srác pedig, ha jól emlékszem, akkor Jeremy-san, megint más. Nem tart különösebben Seichirou-samatól, de tisztelettel fordul felé. Új gazdám láthatóan szereti a fiatal fiúkat, kedvelheti a társaságukat, ám mind nagyon különbözik tőlem. Senki sem beszél olyan alázatosan, mint én és engem is próbálnak lenevelni róla, pedig nekem nem szabad úgy viselkednem, ahogy nekik. Úgy fest, én vagyok az egyetlen, akit Seichirou-sama megvett, a másik három fiút elfogta, ahogy hajdanán Niguyen-sama engem. Olyan rég volt... már nem is emlékszem az arcára, vagy a hangjára, csupán arra, hogy sokszor okozott nekem fájdalmat és folyton elégedetlen volt velem.


Visszaránt a múlt ködös gomolygásából egy érintés. Deon-san félig átkarol, hogy egy szekrényhez tereljen és a jelek szerint beszélt hozzám eddig, ám én egyetlen szavát sem hallottam meg.

- Bocsásson meg, Deon - -san -, de nem figyeltem. Kérem, mondja el újra, amit az előbb - kérem őt mély tisztelettel és meghajtom a fejem, hogy ezzel is bocsánatot kérjek a figyelmetlenségemért.

- Semmi baj, csak azt kérdeztem, milyen ruhát vennél fel szívesen - válaszol türelmesen és kicsit mosolyogva. Fogalmam sincs, miért bánik így velem. Jeremy-sannal nagyon közvetlen, Akemi-sant talán még nem ismeri túl régóta, de engem elhalmoz a kedvességével. Ahogy hozzám nyúl, tele van gyengédséggel a mozdulat. A keze legtöbbször hideg, mégis melegséget érzek, mikor a közelében vagyok.

- Mindegy - válaszolom csendesen. Amit kapok, abba bújok bele, ez nem kérdéses.

- Olyan ruhám nincs, válogass nyugodtan - biztat még közelebb terelve a szekrényhez. Bizonytalanul rámutatok egy kockás szövetnadrágra, amit ő határozott mozdulatokkal kihúz a többi közül és a kezembe adja. A színe nagyon tetszik, nem élénk, de nem is sápadt, az anyaga pedig könnyű, kellemes érintésű. - Póló? Ing? Hosszú ujjas? Mit szeretnél? - Mások kimonoba, feszülős bőrcuccokba, latexba, női ruhákba, vagy épp csak valamit takaró darabokba öltöztetnek, ha látni akarnak, ez a fiú pedig a jelek szerint a saját holmijai közül kér fel, hogy válogassak. Mit kellene mondanom? Furcsán érzem magam.

- Pólót - válaszolok, mire egy halomra mutat. Mindenféle szín, anyag és fazon megtalálható, én pedig rámutatok egyre, ami illik a nadrághoz és talán rajtam is jól fog állni. Más a testfelépítésünk, Deon-san izmosabb és magasabb nálam, a válla és a háta erősebb az enyémnél, bár nem olyan sokkal. Odaadja azt a pólót is, amit választottam, majd kihúz egy fiókot és rámutat. Alsónadrágok vannak benne, ráadásul nem olyan pici és kényelmetlen fajták, mint amiket sokszor a klubban kellett hordanom. Hétköznapiak és újnak tűnnek.

- Ami tetszik, azt viheted - jelenti ki. - A szekrény ezen részének egészére igaz ez, és ha kérsz, inget is tudok adni.

- Nagyon szépen köszönöm! - mondom ki, miután tiszta alsónadrágot is elvettem magamnak, meghajolva.

- Szívesen. - Mindig ezt válaszolja és bármilyen erősen figyelem, nem találom őszintétlennek. Deon-san nem hazudik, nem magyaráz félre semmit. Az egyik fotelbe teszem a kapott holmikat, majd nekiállok levetkőzni. - Ragaszkodsz a régi ruháidhoz? - kérdezi meg csendesen.

- Nem.

- Akkor nem bánod, ha kidobásra kerülnek?

- Nem.

- Amit felveszel, vagy ami tetszik a mutatott részből, az a tiéd, rendben?

- Igen, rendben - felelek engedelmesen. Félbehajtom a kopott, kinyúlt pólót és a fotel karfájára terítem, majd megszabadulok a farmertől is. Lopva hátrapillantok, Deon-san milyen kifejezéssel néz engem, ám meglepődöm azon, amit látok. Nem les, határozottan hátat fordított nekem. Tényleg furcsa ez a fiú. Mindent rendbe hajtok levetés után.

- Ha szeretnél, elmehetsz lefürdeni is.

- Tiszta vagyok.

- Jól van. - Felé fordulva öltözöm fel, direkt lassan, ám Deon-san egy pici pillantást sem vet rám, ami kellemetlenül érint. A nadrág, amit kaptam tőle, felvéve is nagyon tetszik, kényelmes, a szára egyenes, a póló pedig jól passzol hozzá és ahogy szeretem, egy kicsit lóg rajtam. Mikor végzek, odalépdelek mellé és felé fordulok. Most már rám néz és elmosolyodik. - Sokkal jobb. Megengeded, hogy átfésüljem a hajad?

- Természetesen. Deon azt csinál velem, amihez kedve van - teszem hozzá.

- Nem - jelenti ki komolyan. Amikor ennyire megkomolyodik, nagyon hasonlít Seichirou-samara. A szeme ugyanúgy kék, de sokkal több érzelem és melegség látszik bennük, mégis bizonyos vagyok benne, képes ugyanolyan hideg, kemény és szigorú lenni, mint új gazdám. - Már nem vagy szajha, nem kell ennyire alázatosnak, távolságtartónak és jól neveltnek lenned. Nyugodtan barátkozz Jeremyvel és Akemivel is.

- Sajnálom, Deon - -san -, de Seichirou-sama megvásárolt engem, így a tulajdona vagyok. A samanak nem tetszem?

- De, ám Asame és én egy pár vagyunk - tájékoztat komolyan. Egy pár? Ez magyarázná meg a különös viszonyulásukat egymáshoz? De mit jelent ez? -, ezért mi mással nem szexelünk, csak egymással. - Akkor nekem kivel kell? És Jeremy-san és Akemi-san kivel...? Vagy miért van itt? Én már nem értek lassan semmit. - Nincs a házban egyetlen olyan személy sem, aki nem szabad akaratából élne szexuális életet és ebbe te is beletartozol. - Így is megfogalmazható, a "megteszed, vagy megverlek"-féle felállás, teljesen helytálló. Leszegem a fejem, Deon-san pedig megsimogatja a karom. Nem hasonlít ez az érintés sem a korábbiakhoz, nem azért teszi, hogy felkeltse iránta az érdeklődésem, vagy csak hogy hozzám érhessen, hanem valamiféle kedveskedés ez a részéről. Muszáj vagyok felpillantani rá és világoskék, talán kicsit zöldes és szürkés szemében melegséget vélek felfedezni. - Jössz velem Jeremyhez?

- Igen.

- Ha akarsz, olvashatsz, vagy mást is csinálhatsz, nem kell velem jönnöd - biztosít róla.

- Értem. Megyek önnel. - Elnézően elmosolyodik és megsimogatja a fejemet. Összeszorul a szívem ettől, mert Sheon szokott így csinálni. Ő és Deon-san annyiban hasonlítanak egymásra, hogy érdekli mindkettőjüket a véleményem, hagynak dönteni és kedvesek velem. Persze Sheonnal teljesen más természetű a kapcsolatom, mint Deon-sannal, akinek valószínűleg ugyanúgy mindent meg kell tennem, mint Seichirou-samanak.

- Előbb elmegyünk akkor Ryuuichihez - mondja kedvesen, mintha egy kisgyerekhez beszélne, aztán megindul. Követem, majd valamivel később belép egy irodába. Szinte meg sem nézem, ki van ott, fejet hajtok előtte. - Hali.


A két férfi közül az egyiket ismerem, a klubból elhozó Hikaru-san az és papírokkal foglalkozik, ahogy a másik is, csak Hikaru-sannál ott a számítógép, nála idősebb társa kézzel dolgozik. Deon-san elmosolyodik.

- Majd állíts rá, kérlek, valakit arra, hogy Akeminek és Masaonak legyen némi ruhája, míg itt vannak - kéri meg valószínűleg a "Ryuuichi"-ként nevezett férfit, miközben a másikhoz lépdel. Én csak ácsorgok az ajtótól nem messze és figyelem, miként áll Hikaru-san mögé. Hozzá is bátran nyúl, finoman megfogja vállait és kedveskedőn megdögönyözi kicsit, majd szinte ráfekszik és nyakát átkarolja. Nem értem Deon-sant.

- Mit szeretnél? - kérdezi halványan rámosolyogva Hikaru-san.

- Semmi mást - válaszol neki a srác, majd elereszti, újra egy kicsit megdögönyözi a vállait, végül úgy halad el az idősebb férfi asztala előtt, hogy ujjaival végigzongorázik a falapon és széles mosolyt küld neki. Azt hiszem, Deon-san nem teljesen normális, legalábbis ha az átlagot veszem, akkor semmiképpen sem. Kilóg a sorokból, a kedvessége furcsa, önzetlen és nagyon nyílt módon nyilvánul meg, amit nem mér szűk marokkal senkinek. Engem is így karol át és fordít az ajtó felé, én mégis összehúzom magam egy kicsit. Szokatlan számomra ez a közvetlenség.

- Deon - szól még a srác után Hikaru-san -, este megint nem leszek itt - jelenti be neki. Ezek szerint Hikaru-san is alacsonyabb rangon van Deon-sannal annak ellenére, hogy a nevéhez nem tesz ragot.

- Rendben - válaszol csendesen, azzal kivezet onnan. Csendben megyünk valahova, ahol aztán megáll. - Inkább maradj kint - tanácsolja.

- Ahogy óhajtja. - Ezután magamra hagy a folyosón.