5.

Ryuuichi

Halkan kopognak az ajtón, majd Raktari lép be rajta pár pillanattal később. Alaposan szemügyre veszem, mert van valami ebben a kölyökben, ami rohadtul nem tetszik most. Nem tudom, mi történhetett, de a mindig vidám srác most cseppet sem olyan, mint eddig. Mintha összetörték volna, s talán túlvan egy rohamon is. Pár éve elküldtük őt egy kivizsgálásra, mert nem tetszett, hogy stresszes helyzetben idegrángások jelentkeztek nála és nehezen kapott levegőt. Akkor az orvosok kiderítették, hogy Raktari hajlamos az epilepsziára, így onnantól kezdve odafigyeltünk rá, hogy ne legyen komolyabb baja. Asame sosem lökött el magától egyetlen testőrt sem azért, mert annak volt valami testi gyengesége, vagy egészségügyi problémája, ha helyt tudott állni, maradhatott. Ugyanez volt Terukival is, nem tette ki az utcára csak azért, mert a testőr engem védve megsérült és már nem száz százalékos, ehelyett olyan feladatokkal látta el az ilyen embereket, amikben nem jelent akadályt a sérülésük, ami nem veszélyezteti az állapotuk. Ez egy olyan dolog, ami miatt Asame különbözik a többi yakuzától és amiért sokan tisztelik is. Más ezeket a kölyköket kirakta volna, mert szerintük értéktelenek, de ez nincs így, mind értékes és nem kevesebb attól, mert nem állnak helyt mindenben.

- Szeretném kérvényezni az állományból való kivezetésemet, vagy ha ez lehetséges, akkor egy másik területre történő áthelyezésemet - szólal meg végül és látom rajta, hogy eldöntötte, menni akar. Bírja a strapát a srác, sosem volt gondja ezzel, megbízható, komoly, de nagyon makacsul tartja magát a saját szabályaihoz, erkölcshöz. Becsületes, méltóságteljes, határozott, viszont a hiperaktivitása miatt folyton mozgásban van, néha pontatlan, noha az igyekezete azért érezhető.


Raktari szigorú, régi vágású családból származik, keményen megköveteltek tőle mindent, még azt is, hogy feleséget szerezzen magának. Talán ez volt az egyetlen, amit mindenképpen halogatott, s cseppet sem tűnt úgy, hogy valaha is nősülni akar. A lelki stresszt nem bírja, könnyen lepofozza a társait, ha sikerül feldühíteni őt, éppen ezért kezdetben nem barátkoztak vele, pedig mindig vidám, mosolygós, barátságos típus volt. Szoros kapcsolatban Yoshimivel és Terukival állt mindigis itt a házban, de miután rájött a többi testőr is, hogy Raktari nem egy dühöngő őrült, megkedvelték. Mindenkihez volt mindig egy jó szava, szeretett viccelődni, ezért kicsit meglepő számomra ezen kérése, ám azt be kell látnom, hogy miután Jeremy a házba került, rohamosan romlani kezdtek a dolgok körülötte.


Tisztán emlékszem arra is, hogy mikor idekerült, nehezen barátkozott meg azzal, hogy nem egyedül alszik a szobában. Eleinte nyúzott, fáradt, ingerlékeny és taszító volt, Teruki tájékoztatott akkoriban róla, hogy hánykódik az ágyban, nem bír aludni, aztán megbarátkozott Yoshival és Teruval elsimult minden. A titkait jól tartotta, ahogy másét is, zárkózó srác, mindennek ellenére tudom, hogy sok barátja van a házon kívül is.

- Miért döntöttél így? - kérdezem meg tőle komolyan.

- Magán jellegű az ok, szerettem itt lenni, de három napon belül főbe lövöm magam, ha nem léphetek meg innen azzal a tudattal, hogy vissza se kell jönnöm - válaszolja, mire csak bólintok. Előkeresem az aktáját, majd papírt és tollat véve magamhoz elkezdem megírni neki az ajánlást. Néha felpillantok rá, igyekszem megfejteni az érzelmeket, amik szemében tükröződnek, s kiülnek arcára, miközben ő is papírt és tollat ragad. Amint befejezem, felállok és átnyújtom neki a papírt a személyes dokumentációjával, mellyel bármelyik yakuzánál minden gond nélkül elhelyezkedhet.

- Sajnálom, hogy így alakult - mondom őszintén és nehéz szívvel ugyan, de ezzel elengedem Raktarit végül. Kár ezért a kölyökért. Nem tudom, mi borította meg ennyire, de nagyon remélem, hogy máshol könnyebb lesz neki és újra az a vidám, mosolygós srác lesz.

- Én is sajnálom, jobban, mint el tudnám mondani. Köszönöm. Asame-samanál jelentkeznem kell? - Tudom, látom rajtad, kölyök, hogy ha nem éreznéd azt, amit, eszedbe sem jutna menni innen talán.

- Nem, azt majd intézem én. Vigyázz magadra, Raktari! - kérem őt komolyan. - Értékes ember vagy! - A srác túl nyugodt, a szemében mégis látom, hogy szétzilált lelkileg, bármennyire is jól játssza a kigondolt menettervet, s az “értékes ember vagy” kifejezésre furcsán összerezzen, s hogy ne lássam az arckifejezését, meghajol. Így is sikerül elcsípnem, ha csak rövid időre is.

- Kérhetem, hogy az itt maradó cuccaimat küldd el a lakásom címére? - Tehát nem akar összepakolni, pánikszerűen távozik és nyilvánvalóan erről senki sem fog tudni rajtam kívül.

- Elküldöm - felelem kimérten, majd megfogom állát és felemelve fejét nézek szemeibe. Raktari persze állja pillantásomat, nem is ő lenne. - Nem tudom, mi történt veled, kölyök, de nagyon remélem, rendezni tudod - mondom komolyan, majd elengedem a srácot és hagyom elmenni.


Elveszem az asztalon hagyott lapot, amin a száma van, s mellé egy apró üzenet, hogy ezen elérhetjük őt, de Deon az egyetlen, akinek megadhatom. A kölyök ki lesz akadva, hiszen kedvelte Raktarit nagyon is. Ő, Teru és Yoshi mindig figyeltek rájuk, mikor Kazuval és Yoruval összeültek ökörködni, hiszen tudták, hogy Deon képes lenne röhögésben megfulladni és a srácok is bírták ezt a három jómadarat, akik szép lassan egyre jobban eltávolodnak egymástól. Teru hármójuk közül a maga bölcsességével, csendességével tényleg rangidősnek számított és egész jól terelgette a nála alig pár évvel fiatalabb kölyköket. Emlékszem, miután tartottam egy megbeszélést a testőrökkel arról, hogy mi folyik a házban és a ház körül, hogy Tatsuki miért jár ennyit ide és nyomatékosan kértem őket, hogy az értelmetlen pletykálkodást fejezzék be, Teruki megkeresett a testőrszobában. Shinjiről akart beszélni velem, mert rengeteg kérdése volt, amikre szeretett volna válaszokat kapni.


Akkor elmeséltem neki, hogy Shinji sosem azért viselkedett úgy velük, mert többre tartotta volna magát bárkinél, hanem mert az ő zárkózottsága még Raktariénál is nagyobb volt, aminek megvoltak az okai, ám az nem az én tisztem, hogy ezt ennél bővebben kifejtsem neki. Később Raktari is csatlakozott hozzánk, hiszen őt sem hagyta nyugodni ez a felfordulás, így mindkettejüknek elmagyarázhattam, hogy Shinji nem egy egyszerű testőr. Sokáig úgy élt itt, lapított, kicsire húzta össze magát, hogy ne zavarjon senkit és még feltűnést se keltsen, mert ezek az ő érdekeit szolgálták. Ellökött magától mindenkit, holott vágyott arra, hogy befogadják őt maguk közé, mégsem tette meg. Raktari és Teru figyelmesen végighallgatták, amit elmondtam nekik a helyzetről, gyanítom utána maguk között meg is beszélték a továbbiakat, mert a pletykálkodás érezhetően abbamaradt, nem mentek találgatások. A két srác remekül dolgozott együtt.


Befejezem a papírmunkából hátramaradt pár oldalt, majd felállva az asztaltól indulok el a testőröknek fenntartott épülethez, hogy összeszedjem Raktari holmijait. A Teruval és Yoshival közös szobából alig hiányzik pár cucca, talán csak pár napnyi ruhát vitt magával, hogy míg utána nem küldöm a többit, legyen mit felvennie, így most minden olyan, mintha csak egyszerűen nem tartózkodna a helyén. Az évek során, a testőrök főnökeként sokukat megkedvel az ember, már-már fiának tekinti őket, hiszen nap mint nap velük dolgozom és velük élek, s bár Shinji áll hozzám a legközelebb mind közül, ez a három kölyök is belopta magát a szívembe rendesen. Sajnálnám bármelyiküket is elveszíteni, hiszen mind más miatt nagyszerűek.


Shinji a maga zárkózottságával, határozottságával és szívósságával, azzal, ahogy dolgozni képes, hogy nem törődik bele semmibe, míg nem tud maximálisan teljesíteni, már akkor megnyert magának, mikor idekerült. Az az elszántság, amivel negyedjére is visszajött, hogy itt akar dolgozni, az évek folyamán csak még erősebbé, jobbá és tökéletesebbé tette őt. Méltó utódom lesz majd, ha egyszer visszavonulok, s az, amit végigcsináltam mellette ittlétének hat éve alatt, olyan köteléket alakított ki köztünk, amit nem lehet egyszerűen összezúzni. Remek tanítványt és egy büszke, mindenre elszánt fiút kaptam az élettől a személyében.


Teruki a három jómadár közül az egyik legmegfontoltabb és érettebb, bár csak alig három évvel idősebb Yoshinál és Raktarinál, mégis ő az, aki mindig rendezgeti a két srác dolgait. Bakari is szívesen foglalkozik vele, ahogy láttam és nem is bánom, mert Teru nagyszerű testőr annak ellenére, hogy a sérülése miatt oda kell figyelnie, hogy ne emeljen nehezet. Őszinte és mély hálát érzek azért, hogy megmentve az életem, saját magával nem törődve ugrott elém pár éve, hogy védjen, holott nem lett volna kötelessége. Hosszú hónapokig tartott, mire felépült, és ezt nem lehet sosem eléggé meghálálni. Nem kíméljük őt, nem bánunk vele sem másképp, mint a többi testőrrel, de figyelünk arra, hogy ne tegyük tönkre sem. Nem az a célunk, hogy pár éven belül egy csapat nyomorékot, használhatatlan alig harminc éves suhancot gyártsunk a világnak, hanem az, hogy ha ezek a kölykök mégis megsérülnek, akkor talpra tudjanak állni és folytatni a munkát tovább anélkül, hogy mi, mint munkaadók, megválnánk tőlük, csak mert már nem száz százalékosak.


Raktari pedig... Az örök gyerek talán mind közül. A származása, a neveltetése, melyet kapott, mindigis látszódott rajta, ugyanakkor egy életvidám srác volt. Egy hiperaktív kölyök, aki tele volt felesleges energiákkal, s bár néha ügyetlenkedett, mindig igyekezett mindent jól csinálni, vagy helyrehozni, ha valamit elszúrt. Mindig volt mindenkihez egy kedves szava és a vidámsága sokszor átragadt azokra is, akik beszélgettek vagy épp csak összefutottak vele a folyosón, így az, amit ma láttam rajta, teljesen ledöbbentett. Összetört, lelkileg teljesen szétzilált volt, s tudom, ha nem engedem el, akkor tényleg beváltja azt, amit mondott, főbe lövi magát, ezt pedig semmiképpen sem akartam, ahhoz ő túl értékes ember, mert az, így csak remélni tudom, hogy kiheveri, hogy rendben lesz. Nem akarok felesleges következtetéseket levonni, vagy hibásan ítélkezni, de az egész azóta ilyen, mióta Jeremy megjelent a házban. Nem tudom, mennyi köze lehet a kölyöknek ehhez, de attól tartok, van.


Összepakolom Raktari cuccait az ott maradt táskákba, majd kezemben a holmikkal még egy utolsó pillantást vetek már üres ágyára és elindulok vissza a testőrszobába. Nagyon remélem, hogy rendeződik az élete. Alig teszem le Raktari csomagjait az egyik sarokba, azonnal kopognak az ajtón és Teruki viharzik be rajta. Sosem láttam még ilyen idegesnek, mint most. Csak fejemmel intek neki, hogy üljön le.

- Hol van a cucca?! - kérdezi alig hangon. Annyira zavarodott, vagy ijedt, hogy nem ül le, talán a jelzést sem vette le, hogy hellyel kínáltam. Odalépek hozzá és kényszerítem arra, hogy leüljön a kanapéra, én pedig szemben vele az asztalon foglalok most helyet, de nem eresztem.

- Teruki! Nincs semmi baja, rendben? - Legalábbis fizikailag, a lelkieken meg maga akar túllendülni, nekünk pedig el kell fogadnunk a döntését. - Él és jól van. Kérte az áthelyezését máshová.

- Miért?! - bukik ki belőle. Tudom, hogy még most is tisztában van vele, hogy a főnökével beszél, de annyira aggódik, hogy képtelen moderálni magát. Nem fogom emiatt megróni sem most, sem később. Nekem ezek a kölykök olyanok, mintha a sajátjaim lennének, hiszen figyelek rájuk, tanítgatom, nevelgetem őket, egyengetem az útjukat annak ellenére, hogy a főnökük is vagyok.

- A miértet nem firtattam. Magán jellegű problémára hivatkozott, s kérte, hogy helyezzem máshova, mert nem bír tovább itt maradni. Raktari értékes ember, de láttam rajta, hogy lelkiekben megtört valami miatt, és ha nem engedem el, akkor tényleg megteszi azt, amit indoknak felhozott; főbe lövi magát. - Teru elsápad, szemeiben az aggódás félelemmé növi ki magát, és egyszerűen látom rajta, hogy tisztában van azzal az okkal, amiről Raktari nem beszélt és ez leveri nála a biztosítékot. Szólni sem bír és lázas gondolkodásba kezd. - Többet tudsz, mint én - jelentem ki csendesen, majd felállok és töltök egy pohár vizet a kölyöknek, s visszaülve elé a kezébe nyomom a poharat. Tétován iszik, lassan, megfontoltan, de csak pár kortyot, utána megsemmisülten hátrahanyatlik az ülőalkalmatosság támlájára és a kezében tartott tárgyat bámulja.

- Persze, hiszen egy szobában éltünk és a barátom - szólal meg csendesen. - Ebből nagy balhé lesz...

- Beszélj, Teru, mert szeretném én is megérteni a miértjét annak, hogy egy olyan vidám srác, mint Raktari, miért tört meg ennyire lelkileg.

- Valami történt, amiről én sem tudok, de gyanítom, előre elnézést kell kérnem azért, amit tenni fogok. - Látom rajta, hogy komolyan beszél, szemeiben még mindig az a lázas fény csillog, ami azt ígéri, a megjósolt nagy balhé már közel van, és lehetséges, hogy ő is a részese lesz. - Elmondom az egész históriát - ajánlja fel, én pedig keresztbe fonva magam előtt karjaimat hallgatom őt. Tudom, hogy mindig odafigyelt Raktarira és felelősségteljesen nevelte be ide. - Raktari idekerült jólnevelt pincsiként. Legalábbis úgy tűnt, hogy az, aztán leverte Hatorut. - Igen, az egy emlékezetes pillanat marad azt hiszem, mindannyiunk számára, hiszen addigra Hatoru közel hat éve szolgált nálunk, de akkora maflást kapott Raktaritól, amitől bizony padlót fogott. - Megtetszett a kölyök, kiderült, hogy nem is olyan visszafogott, mint amilyennek mutatta magát, főleg, mert éjszaka nem bírt aludni, ezért egyre ingerlékenyebb lett. Később megnyugodott, kinyílt, így felfigyelhettem néhány apróságra. Például, hogy kínosan kerüli a barátnő, jegyes, feleség, gyerekek témát és lopva stíröli a többieket. Még aznap értésére adtam, hogy a legcsekélyebb mértékben sem vagyok hajlandó elviselni az irányultságából adódó, számomra kellemetlenségnek számító következményeket, úgyhogy vagy a továbbiakban is úgy viselkedik, ahogy addig, vagy keres magának egy másik szobát, mert én zokszó nélkül kivágom. Miután ezt letisztáztuk, ment szépen minden a maga folyamában, aztán jött Yoshi és kezdődött minden elölről. Raktari megint hánykódott, elviselhetetlenek voltak miatta az éjszakák, Yoshimiről meg ordított, hogy miféle, úgyhogy ő is megkapta a szobaszabályzatot. Barátok lettek, furcsa mód barátok lettünk. - Ezt úgy mondja, mintha érthetetlen lenne számára, ő miért lett a két srác barátja. - Nem kellett sok idő, Raktari beleesett az új fiúba, de szépen eltitkolta, nekem is kellett egy idő, mire megértettem az apró jeleket. Még nem láttam olyan ártatlanul udvarolni embert, ahogy Raktari csinálta, Yoshi meg persze észre sem vette. Úgy tűnt, az érzés elsikkadt, a barátságunk pedig megszilárdult. Aztán jött Jeremy, aki bepróbálkozott hármunknál, hátha valamelyikünk horogra akad. Ez volt Yoshi és mivel az a szerencsétlen hamar belezúgott a kölyökbe, elkezdtek előjönni a gondok, kiderült, hogy Raktari azóta is hűségesen szerette őt. Sokáig tartotta magát, Jeremy azonban rájött, hogy mit érez valamikor akkor, mikor Yoshimi félholtan lett visszaszállítva a házba egy alvilági kiképzés után és valahogy később megtudta ő is, hogy Tari évek óta érzelmileg nála cövekel. Azóta, komolyan mondom, nagyon sokszor megfordult a fejemben, hogy főbe lövöm mindhármat, mert amit művelnek, az brazil szappanoperákon is túltesz. - És nem viccel, ez látszik rajta. - Jeremy és Yoshimi hol szakít, hol össze van melegedve, Raktari meg persze épp csak a gyertyát nem tartja nekik. Tari ment tönkre abban, ami lavina rázúdult, néhányszor nekem kellett felmosni a padlóról, aztán amint talpon volt, vagy olyan jelent meg, aki semmit se tud a kalamajkájáról, már mosolygott és viccelődött is. Yoshi előtt főleg úgy csinált, mintha minden rendben lenne, az a hülye meg boldogan avatta be a Jeremyvel folyó kapcsolatába - meséli el. - Raktari fura srác, minden apróságnak tud örülni, közvetlen, állandóan vidám, túlteng benne az energia, ugyanakkor szerintem a rosszullétei kapcsolatban állnak azzal, hogy szétmarta Yoshimi boldogsága a kölyökkel, aminek paradox, de örült is, mert egy önzetlen bolond és csak azt akarta, hogy Yoshi boldog legyen. Nem volt az az elmúlt időszakban, összebalhézott Jeremyvel, aki után aztán hiába koslatott, Tari meg folyton vele lógott, támogatta. Ma történt valami és elképzelésem sincs, hogy mi, mert úgy hoztam haza Jeremyt, hogy nagy összeborulás lesz Yoshival. Lehet, hogy emiatt lépett le Tari, hogy reménykedett abban, hogy Yoshival lesz valami, de nem hiszem, hogy ennyi elég lenne arra, hogy szó nélkül, a telefonját hátrahagyva eltűnjön. Valami történt - jelenti ki és újra felbukkan arcán az a rémület, értetlenség és idegesség. - Történnie kellett, mert nem először esett pofára ezzel kapcsolatban és ő is tudta, hogy Yoshi Jeremyt szereti.

- A kölyök rosszullétei... Raktari epilepsziára hajlamos. Nagyobb stressz kiválthat belőle rohamokat, és ahogy ma megjelent ezzel a kéréssel nálam, bár mereven tartotta magát ahhoz, amit eltervezett, láttam rajta, hogy lelkileg teljesen összetört és ez nem az az állapot, amit egy reménytelen szerelem okozhat. Többről van szó itt ennél, mert ez nem okoz rohamot, márpedig a Tarin lévő jelek arról árulkodtak, hogy volt neki, ha nem is nagy, de nem is csak az a megszokott kicsi, amit már párszor produkált. Nem tudom, mi a francokat csináltak ezek hárman, vagy mit nem, de már lassan kezdem feladni annak a reményét is, hogy valaha ebben a házban megint minden normálisan fog működni.

- Utánamegyek! Három helyet tudok, ahova mehetett és ha rohama volt, akkor nem maradhat magára, főleg úgy nem, amiről beszéltél!

- Itt maradsz szépen a seggeden! - szólok rá komolyan, neki meg egy pillanatra kikerekednek a szemei. - Ha utánamész, rontasz a helyzeten, ne te akard előidézni belőle a következő rohamot, mert lehet, sokkal nagyobb lesz az eddigieknél. Hagyd lecsillapodni!

- És ha úgy lesz rohama, hogy tök egyedül van?! - erősködik. - Yoshi és én ismerjük a legjobban, Yoshimi meg eleve kizárt, hogy most a kisujját felé mozdítsa!

- Raktarinak a házon kívül is vannak barátai.

- Ez igaz, de nem fogja őket keresni.

- Teru, Raktari felnőtt ember, tisztában van a saját betegségével. Ha azt akarná, hogy bárki vele legyen vagy utána menjen, nem így távozik. Hagyd egy kicsit lenyugodni és hagyj időt neki.

- Aggódom érte. - Ez nem volt kérdéses. Feláll a kanapéról, a poharat az asztalra teszi és távozni készül.

- Tudom, hogy aggódsz érte, de komolyan kérlek, hogy hagyd kicsit békén, hogy rendezhesse magában a dolgokat.

- Megértettem - közli, azzal biccent és elhagyja a szobát.