8.

Masao

A kölyök megpróbál úgy mozdulni, hogy ne ébresszen fel, ám ez elvetélt ötlet, egy alvilági ritkán alszik mélyen, felébreszthetetlenül, hiszen az élete múlik rajta, hogy ha álmában megpróbálják megölni, megébred-e még idejében, vagy az lesz az utolsó álma, egy örökké tartó. Ráadásul egyedül alszom rendszerint, kivéve ezt a két éjt, amit Raktari mellett töltöttem, de a srácra úgy kellett figyelni, mint egy beteg csecsemőre. Sose látott módon kiakadt, egy szemhunyást nem bírtam mellette aludni abban a tudatban, hogy kinyírhatja magát, holott mindvégig reméltem, hogy azért ennyire mélyre nem süllyedt. Pedig megtörténhetett volna. Évek óta szerette Yoshimit, mindigis akarta őt, de nem úgy, ahogy végül megkapta. Meg is lepődtem azon, amit elmesélt és a mód is, ahogy előadta saját tettét, rémisztett. Nem is az borította ki, hogy végül nem bírt ellenállni a kísértésnek, szerencsére gyorsan belátta, hogy épeszű ember képtelen lett volna nemet mondani, ha ő megteszi, komoly aggályokat kellene boncolgatni vele kapcsolatban, hanem az, hogy mennyire nem volt önmaga. Valóban. Az az irányító, magabiztos, erős férfi, aki fesztelenül, bátran, kétségek és gátlások nélkül megdugta Jeremyt, majd Yoshimit is, majd kisétált a szobából, nem Raktari volt. Bármit megadtam volna hat éve, ha ezt el tudom nála érni, még a seggem is, mert ha ez akkor, velem történik meg a sráccal, nem ott tartanánk, ahol. Talán már legyőzte volna a gátlásait, a félelmeit, a korlátait, talán... Faszba a "talán"-okkal!


Az idő felemlítésére bár szelíden, de lepakolom magamról alkalmi szeretőmet és előkerítem a mobilomat. Azt hagytam meg Tarinak, hogy éjféltájt hazakeveredem, noha szemernyi kedvem sincs hozzá. Ha baj van, akkor azért, ha pedig nincs, azért. Tudni akarom, mire jutott egymással az a két dilis, mert bár nagy egymásra találás közepette szivárogtam el otthonról, Raktari képes úgy kifacsarni, kifordítani a helyzetet, hogy végül Yoshimi azt is megbánja, hogy megszületett. Szerencsére még sok idő van napfordultáig. Hogy meddig maradhatunk? Ameddig akarunk. Ha Jeremy menni akar, visszaviszem a szalonhoz és vagy keresek magamnak még némi elfoglaltságot, vagy visszajövök ide és horpasztok még pár órácskát. Lényegében egyre megy, éjfél előtt nem akarok hazaérni. Kétlem, hogy van esélyem rájuk nyitni, de maximálisan el akarom kerülni ennek lehetőségét. Raktari nem az a típus, aki könnyen adja oda magát, de a tizenéves önmagához képest azért rengeteget változott és Yoshimi is megszokott egy szexmennyiséget. Vajon azok után, hogy engem simán le mert támadni, a nagy szerelmének mit enged? Jó lenne, ha nem kellene hónapokig szenvedni vele, hogy elfogadja a helyzetet és ne csak percekig bírjon boldog lenni, hanem úgy állandóan...


Előkerülnek a kérdések. Nem csodálkozom, Jeremy mindig kíváncsi típus volt, bár néhány dologra sosem kérdezett rá. Érzéke van hozzá, mit és hogyan kérdezzen, s mi az, amit tanácsos elkerülnie. Az érzelmi életemről például nem faggatott, amiért nagyon hálás voltam. Lehetséges, hogy ha megtette volna, bármennyire is élveztem vele a szexet, nem keresem többé. Nem volt szükségem arra, hogy beszéljek ezekről, én ítéltem magam arra a sorsra, amire. Nem osztottam meg sosem senkivel, mert ez az én magánutam, amit rajtam kívül talán más nem is érthet. Néha... Mit néha? Sokszor. Sokszor nem is értem magam én sem, de olyan, mintha ez az egyetlen út lenne csak előttem. Nem tudok róla letérni, pedig akartam, az életben maradási ösztön igyekezett leterelni róla, mégis maradtam. Fogalmam sincs, miért, hogyan, meddig, és valószínűleg nem is lesz, így marad. Nem szeretem kifejezetten az életemet, mert amit teszek, az nem becsülendő, amit érzek, nem ésszerű vagy következetes, de nem is utálom, mert mindenem megvan, amire egy embernek szüksége lehet, jó körülmények közt élek, szabadon. Ezt sokan nem mondhatják el magukról, ezért az ország viszonylatait nézve nincs okom panaszra.


Úgy fest, a kölyök nem bír a vérével. Nagyfokú szexualitás árad belőle, hormongazdag fiatalsága miatt hamar lázba jön, s épp csak kiheverte az előző menetet, már akarja is a következőt, érzem a szavaiból, a mozdulataiból, a hangjából. Elterelhető, de nem sokáig. Nem mintha ellenemre volna, szexszel azonban nem lehet minden problémát megoldani. Sőt, a legtöbbet nem, sokat csak súlyosbítani lehet vele. Éppen ezért nem is ugrom azonnal a jelekre, inkább csak apróságokkal válaszolok rájuk, hogy megtudjam, Jeremy meddig is mer elmenni. Sosem volt az a túlzottan félénk, visszafogott, gátlásos partner, nyitottságával pedig szert tehetett néhány olyan élményre, amelyre csak kevesen. Most úgy tesz, mintha nem értené, miért került az ölembe. Hát, babám, pont azért, mert már tapintható a levegőben a vágyad, nekem viszont eszemben sincs kihagyni egy újabb alkalmat veled.


A puhatolózó játék lassan elmélyül, szelíd érzékbolondítássá válik, aztán megszületik az ötlet, konkrétan mit fogok csinálni ezzel a kölyökkel. Megőrjítem. Lassan, csak csókolva és csókolva, falva ajkait, nyelvét, míg már forrni nem kezd a vére. Nem tudja még, hogy mibe ment bele, lelkesen viszonozza a csókokat, cirógatja a mellkasom, s gondolom, arra számít, hogy hamarosan újra meglovagolhat, méghozzá hosszan, amit igazol is a benyögésével. Nem kell aggódni, nekem is még van egy telefonom haza, úgyhogy lesz alkalmad szólni a testőrödnek.


Szenvedni a vágytól, a kéjtől, vagy a gyönyörtől – ez a te nagy lehetőséged, Jeremy. Megszoktad, hogy sűrűn megrakják a kis hátsódat, pedig élvezni nem csak magát a kúrást lehet, hanem akármit. Szó szerint bármit. A tested könyörög az érintésért, a fejed is elveszted, minden gátlást levetsz magadról és úgy kínlódsz a dugásért, mint egy ócska kurva. De pont ezt szeretjük benned. A tested érzékenységét, a szenvedélyed mértékét, az esztelenséged, a természetességed. Úgy adod oda magad, hogy észre sem veszed, tudatában sem vagy, de teljesen és őszintén. Azt hiszed, sosem kapott meg senki Ikun és Yoshin kívül, ez azonban nem igaz. Lehet, hogy bizonyos dolgokat csak nekik engedtél, ezt el tudom hinni, ám ahogy alattam vergődsz, a bőröm téped, épp csak fel nem harapod az ajkad, mert csókollak tovább, a számba nyöszörögsz, simulsz hozzám, kínálod a tested és követeled, hogy tosszalak meg, igenis megkaplak. És mégsem elég ennyi, az igazi szenvedés határáig viszlek, egészen addig, míg már hisztérikussá nem válsz a gyötrő vágytól, s csak akkor könnyítek rajtad.