Átbukok megint valami palánkon és lassan kezdek el felocsúdni. Pislogok párat, de hirtelen azt sem tudom, hol vagyok, vagy miért, csak hogy jó helyen. Mikor már a kép is összeáll, realizálom, hogy Masao mellettem fekszik könnyedén feltámasztott fejjel és csak figyel. Elégedettség csillog a szemeiben, amitől szégyellős mosolyba szalad a szám. Ezt akarta elérni? Hogy ne tudjak magamról az élvezettől? Felé nyúlok, hogy megsimogassam az arcát, s gyengéden cirógatok rajta végig, csak úgy, magam sem tudom, miért, aztán az oldalamra fordulok és felkönyöklök vele szemben, miközben várom, hogy tegyen vagy mondjon valamit. Mire számított? Mit gondol? Miért néz így rám? Kérdések kavarognak bennem, de képtelen vagyok kimondani őket. Talán nem is kell. Még mindig csak néz, figyel nyugodtan véve a levegőt, s én is ezt teszem, újra és újra végigsiklik a tekintetem az arcán, a mellkasán, vállain, karján, de ennél lejjebb most nem merészkedem még a szemeimmel sem. Békés és nyugodt a légkör, ez pedig már nagyon hiányzott, így eszemben sincs elrontani a hangulatot. Még mindig bizsergek a kielégültségtől, újra valami olyat kaptam, amit kevesektől.
Régen is így volt, Masao sosem kényszerített bele semmibe, talán ezért is ragadtam meg nála. Könnyen kötöttünk egyezséget, én kértem, kaptam, aztán fordítottunk a felálláson. Sosem követelt olyat, amit ne önszántamból tettem volna, hagyott kibontakozni, érvényesülni, néha még irányítani is. Szerettem vele lenni, mert az annyira nem hatott kényszernek, sőt... talán egyáltalán nem volt az. Ha éppen olyan állapotban keveredtem hozzá, ápolt, bekötözött, ezért bízom benne még akkor is, ha alvilági, ráadásul semleges. Vajon ha érdeke úgy kívánja, ellenem támadna? Megölne? Megkínozna? Újabb kérdéseket vet fel a helyzet, amit egyelőre nem akarok feltenni, mert a válasz nem biztos, hogy tetszene. Akkor meg minek? Legalább egy kicsit hadd kapjak vissza magamból, ha csak egyetlen éjszakára is.
- Kérsz valamit? - kérdezi meg csendesen. - Megéheztem - jelenti be, azzal lassan felül és elkezdi a ruháit keresgélni.
- Én is - vallom be neki, miközben próbálom követni a példáját, de nem sok sikerrel, nekem még kell egy kis idő, hogy összekaparjam magam.
- Nézd meg, milyen szendvicset akarsz - mondja és a kezembe nyomja a szendvicslistát. Lassan böngészek a felhozatalból. Mire is vagyok tulajdonképpen éhes? Fogalmam sincs, de semmi gáz, evés közben majd rájövök.
- Sajtosat kérek - döntök végül, és csak remélem, hogy nem voltam csigalassú. Azt még mindig nem szereti, legalábbis szerintem. Masao csak biccent, majd felküzdi a nadrágját és elhagyja a zugot. Nézek utána, de amint eltűnik a képből, megint szorongani kezdek. Ez így nem fog stimmelni, egy kicsit sem. Siessen vissza! Magamra húzom a takarót és bebújok alá, mintha ez segítene. Pedig nagyon nem. Lassan telnek a percek, csak várok, várok és várok, de mikor meglátom visszajönni, újra megnyugszom és egy felengedő sóhaj tör elő belőlem. Leeresztem a takarót is, hogy csak a hasamig érjen, meg végül elmosolyodom. Masao beteszi a tányérokat szendvicsestül, aztán bemászik és becsukja a tolóajtót. Visszatér hozzám a csend és a nyugalom, megint felengedek egy perc alatt. A férfi az asztalhoz telepszik és enni kezd, én meg csatlakozom hozzá. Az első falat nem esik túl jól, nem is kívánom igazán már a kaját, de eszem, mert nem akarom megbántani vele Masaot, végül a kedvem is megjön, ez finom, friss és jólesik. Már nem olyan pici falatokban fogyasztom és lassan eltüntetem az első, majd a második szendvicset is, de a harmadikat csak félig sikerül. Elég. Hm... mikor is ettem ennyit utoljára? Talán Tatsuki eltűnése előtt, amikor még egyáltalán ettem. De már kellett és most jólesően nyújtózom egyet.
- Jó étvágyad lett - mondja elismerően, s teát önt magának. A kanna kifogy, így azt az üres tányérokkal együtt az asztal alatti tálcára rendezi.
- Finom volt - válaszolok vigyorogva, megszerezve az ásványvizemet és töltök a pohárba. - Nem is tudom pontosan, mikor ettem utoljára rendesen - vallom be. - Már kellett.
- Örülök, hogy sikerült meghozni az étvágyadat. Mesélj erről a fél évről - kéri végül a teáját kortyolgatva. Elmosolyodom, hát legyen.
- Kemény volt - kezdem ezzel. - Már a tény, hogy belecsöppentem valamibe, amiről fogalmam sem volt. Aztán ezt sikerült fokozni azzal, hogy bejött a háborúskodás a képbe. Megváltozott minden körülöttem, és talán saját magam és a hozzáállásom is a dolgokhoz. A tesóim is jó helyen vannak, végre boldogok és élhetik nyugiban a tinédzseréveiket. Lucas halott, véglegesen kiírtam az életemből. Anyámmal nem tudom, mi van, de nem is érdekel. Szereztem barátokat - vigyorodom el. - Deon és a fiúk nagyon rendesek, kedvesek és a kölyök törődik is velem. Nagyon sok mindent tud rólam, ismer, lassan át is lát a hülyeségeimen. Meséltem neki rólad is, tök kíváncsi rád - mesélem el ezt is. - Tanultam, edzettem testben és lélekben is. Tatsuki próbák elé állított, nyüstölt, hajtott előre. Mindig kitalált valamit, ugyanakkor foglalkozott azzal is, hogy mit érzek, mit vonok le ebből. Egyre jobban rajzolok, nagyon sokat fejlődtem, mióta szabad. Kipróbáltam egy csomó mindent, például összefestettem Deon hátát is és szuper lett. - Elég összevisszára sikerült a beszámolóm, de majd ami érdekli, arra rákérdez. Nagyjából minden benne van, ha nem is túl részletesen.
- Milyen fiúk? - ragadja ki ezt, miközben elkényelmesedik újra elfekve. Mellé telepszem eldobva magam, majd felkönyöklök és úgy figyelem.
- Kazu, Yoru és Shinji - válaszolok neki. - Kazu és Yoru két másik yakuza pártfogoltja, akik jóban vannak Deonnal, Shinji pedig a srác testőre - vázolom a helyzetet kicsit azért árnyalva. - Néha összejárnak mozizni, vagy éppen lemennek a tengerpartra, hülyülnek, palacsintát sütnek, vagyis Deon süti, ők meg eszik - vigyorodok el az emléken. - Ha úgy alakul és ott vagyok, akkor hagyják, hogy velük tartsak.
- Igazán... érdekesen alakulnak a dolgok arrafelé... - jegyzi meg elgondolkodó hangon.
- Mire gondolsz? - kérdezek vissza finoman. Ha valami ennyire elgondolkodtatja, akkor annak oka van.
- Mióta csak kialakult a három világ, élesen elhatárolódnak egymástól - kezdi. - A yakuzák úgymond modernizálódtak, egyes csoportjaik folyóiratot működtetnek, hirdetik, hogy mik, míg mások méltóságteljesen átlépnek az átlag embereken. Néhány yakuza szoros kapcsolatot ápol az alvilággal, de ezek szinte egytől egyig érdekkapcsolatok, oda-vissza áramlások, mások megvetik a fajtánkat. Ahogy az úgymond civilek életében megjelentek a társadalmi rétegek, úgy az alvilágban is, van, aki a nyomorban, mocsokban hever, tengődik egyik napról a másikra, és vannak az olyan nagykutyák, mint Tatsuki is, akik jóformán bármit megtehetnek, már mindenki felett állnak. Ezeket végiggondolva igen különös az ő és Asame szövetsége. Nem látom benne a közös érdeket - mondja meg őszintén. Hááááát... ez elég bonyolult is. - Ha jól értem, Asame testőröket és talán valamiféle védelmet biztosít Tatsukinak, vagy a hozzá tartozó embereknek, viszont nem látom, visszafele mi folyik, az alvilági részről mivel gazdagodik egy olyan yakuza, amelyiknek a neve amúgy is betonbiztos volt.
- Ez ennél egy kicsit bonyolultabb - válaszolok kissé zavarban. Mennyit szabad elmondanom? Vagy mit nem kéne? Ez nagyon nehéz így. - A kapocs Deon és ez sok mindent megmagyaráz, legalábbis annak, aki ismeri. De ne kérj ennél többet tőlem, talán ő jobban el tudja ezt neked mondani. Meg... nem tudom, mit mondhatok el - árulom el feszengve.
- Nem tudod, mit mondhatsz el... Hah! Semmit. Nem egy életbiztosítás kiadni a mestered, az ellenségeit vagy a szövetségeseit - közli könnyedén, laza mosollyal.
- Akkor nem haragszol? - kérdezem csendesen, még mindig iszonyú kínban. Én bízom benne, de nem merem elárulni a dolgokat, kitálalni mindent.
- Mert ha megharagszom, mindent elmondasz? - kérdezi meg nagyon komolyan.
- Nem, csak akkor... gondolom, itt ér véget a mai nap - válaszolok kicsit furcsán, bár nem tudom, mitől, de kezdek letörni. Talán tényleg haragszik?
- Rajtam nem múlik, nem azért hoztalak ide és játszom veled, hogy kicsikarjak infókat belőled. Ha azt akarnám, hogy beszélj, máshova viszlek és mást csinálok veled - közli nyíltan. Tudom, ezzel az erővel val'szeg egy kínzókamrában is végezhettem volna. Viszont ebből azt szűröm le, hogy nem haragszik érte.
- És te mit csináltál ebben a fél évben? - kérdezek vissza. Burkoltan bennem van az is, hogy hiányolt-e, de nem merem hangosan is kimondani.
- Semmi érdemlegeset, nagyrészt nem is voltam a városban. - Hát ő sem oszt meg velem sokkal több mindent.
- Hogyhogy? - bukik ki belőlem a kérdés.
- Máshol volt dolgom. - Nem tetszik a hangulat, sem a válasz, így megpróbálok oldani rajta. Fordulok és hozzá fészkelődöm, mellésimulok. Remélem, még nem rontottam el nagy dolgokat. Bár val'szeg csak én reagálom túl, mert válaszol ő, csak talán beszélni nem akar a dolgokról. Mindegy, akkor más téma.
- Hiányoltál? - kérdezem meg végül hatalmas nyelés után. Félek a választól, de szeretném tudni.
- Néha kerestelek, de a sokadik eset után, hogy nem voltál a bárban, úgy gondoltam, kikötöttél valakinél véglegesen. - Megvonom a vállam.
- Valami olyasmi végülis, csak nem abban az értelemben - mosolyodom el. - Miért feltételezted, hogy Tatsuki dug engem? - kérdezek rá a következőre.
- Szereti a fiatal, vékony fiúkat és egyet se azért ránt magához, hogy közelebbről megcsodálja. Nem az a fajta, amelyik jótékonykodik, sőt. - Pedig velem megtette, nem is egyszer.
- Jó, az első este valóban megkefélt, nem is akárhogy, de aztán nem ért hozzám. Talán két hónap múlva volt a következő, de azt magamnak harcoltam ki - árulom el neki. - Nem ezért tart maga mellett, ebben biztos vagyok. És te találtál mást? - kérdezek rá nyugodtan. Remélem, érti, hogy a szeretőkre gondolok, nem a szerelmi dolgaira.
- Különös. Kétfajta reakciót vált ki Tatsuki a kölykökből. Az egyik típus soha többé a közelébe se akar kerülni, fél tőle, nem is akar visszaemlékezni rá, hogy megdugta, míg a másik úgy koslat utána, mint éhes állatok az ételt hordó után. Senkivel sem kefél másodjára, legalábbis ezt híresztelik, én pedig ismerve az önuralmát és a hevességét, el tudom ezt képzelni - fejti ki. - Engem sem kell félteni, bár én előnyben részesítem az állandó szeretőket.
- Miért van ez így? - kérdezek rá azért. - Mármint a ragaszkodásod a szeretőidhez.
- Könnyebb egy ismert testnek újat adni, mint egy ismeretlent megismerni. Mindkettőnek megvan a maga varázsa, az állandó unalmassá válhat, de mindig új szexpartnert megismerni is hosszútávon fárasztó - árulja el őszintén. Jó, ebben van valami meggyőző, meg... nekem tetszik ez a hozzáállás.
- És most van valakid? - kérdezem meg finoman.
- Szeretőkön kívül?
- Hát... meg velük együtt - válaszolok sután.
- Vannak visszatérő választottjaim, de újítok is. - Elgondolkodva nézek most bármerre, csak nem rá. Furcsa kérdések kavarognak azért bennem ilyenkor.
- Mitől függ, hogy kiket szedsz össze?
- Sok tényezőtől. Ha bemegyek egy szokott helyre és ott kiszúrok valakit, akit ismerek, szívesen odamegyek hozzá, beszélek vele, de nem feltétlen távozom vele. Miért kérdezel ilyeneket? - kérdez rá elmosolyodva.
- Csak kíváncsi vagyok. - Na, ez még nekem is nagyon átlátszóan hangzik. - Rendben... arra vagyok kíváncsi, hogy beleférek-e még a körödbe - árulom el nagyot sóhajtva.
- Persze. De ez, azt hittem, egyértelmű. - Morzsolgatom még, ami bennem van egy kicsit, és csak nagyon halkan merem megkérdezni, amitől tartok.
- Akkor is, ha Tatsuki előkerül?
- Ó, szóval innen fúj a szél! - Kicsit helyezkedik a folytatás előtt, feljebb ül. - Ő megpróbálna kinyírni?
- Miért próbálna meg? - kérdezem értetlenül. Most elvesztettem a fonalat.
- Hát ez az - világít rá most már vigyorogva. Mi az? - Ha szabad vagy, azzal szexelsz, akivel akarsz, ővele nem kerülök összetűzésbe, részemről nincs akadálya.
- Nem hiszem, hogy összetűzésbe kerülnél vele, ilyen téren teljesen szabadon kezel - mondom el halványan elmosolyodva. - Pedig mennyire be voltam tojva, hogy így már nem fogok kelleni neked - árulom el szégyellősen pirulva.
- Így? Hogy így? - kérdezi értetlenül. Egyformán jól sikerül ez a beszélgetés.
- Hogy megváltoztam kívülről is, belülről is - vallok halkan. - Hogy talán soknak fogod találni, vagy már nem vonzónak, vagy fogalmam sincs. Rendesen be voltam gyulladva, Deon alig bírt lenyugtatni.
- Tiszta bolond vagy. Mintha nem tudnád, hogy nem a külső jegyek alapján választok partnert magamnak, hanem a kisugárzása, a vonzósága alapján - ró is meg szelíden. - Ha csak a test lenne fontos, hozzád se nyúlok olyan zúzódásokkal és sebekkel, amikkel néha megtaláltuk egymást. De feltennék egy indiszkrét kérdést. Mit akarsz te tőlem pontosan?
- Valami olyat, mint régen - árulom el végül. - Nem akarok nagy szerelmet, sem valami hasonló csöpögős izét, abból most egy időre bőven elég volt, csak valami biztonságot, állandóságot az életembe. Vagy nem erre gondoltál?
- De, erre. - Aprót bólintok a kijelentésére.
- Mi a véleményed Yoshiról? - kérdezem meg némi szünet után. Sok mindenre vonatkozik ez most, egyrészt arra, hogy milyen viszonyban áll vele, másrészt a kutya szerepére, meg hogy Raktarival mi lesz.
- Elég nagy csalódás volt a valóság Raktari elmondásához képest, de betudom annak, hogy ez most elég zűrös időszak volt számára is, ami alatt kikészült. - Miközben beszél, megint helyezkedik, karját kihúzza alólam és átfogva a vállam ölel félig magához. - Ha összeszedi magát és megint olyan lesz, mint amilyennek Tari elmondásaiból megismertem, nem lesz vele semmi baj, de mivel ismerem Raktarit, egyelőre nem tudom, hogy fogja bírni.
- Nem fognak könnyen egyenesbe kerülni? - kérdezek rá aggódva, miközben hozzábújok még jobban. Jó lenne már, ha minden helyrekattanna végre.
- Nem. Tari túl keményen ragaszkodik dolgokhoz.
- Yoshi viszont rohadt türelmes tud lenni - állítom határozottan. - Szerinted milyen kutya lesz belőle?
- Harcias. Olyan, amelyiket pórázon kell tartani, aztán ha jó harcos és szabadon engeded, minden ellenfele csúnya marásokkal gazdagodik. Nem fog ártani neki egy szájkosár sem, mert hiába engedelmes, előbb ugat és harap, mint végiggondolná a következményeit - válaszol őszintén. - Raktari mellé extra türelem kell, de majd az idő folyamán elválik, Yoshiminek elegendő van-e.
- Neked ment? - kérdezem kicsit meglepetten. - Ha akar valamit, azért nagyon tud tűrni és harcolni. Szeretném, ha rendben lennének, talán akkor én is jobban el tudnám viselni, ha mellettem van. Elkerülhetetlen lesz. Nekem kell attól tartani, hogy Raktari féltékeny lesz?
- Nem, Raktari okos srác, nem keresi a jeleket sem, viszont ha rájön, hogy félredug a másik, nincs bocsánat, nincs pardon, nincs második esély és teljesen elzárkózik tőle, többé nem bízik meg benne, Yoshi meg csak annyira jött nekem, amennyire mert, de inkább hagyta magát.
- Megverted? - kérdezem meg nagyon komolyan. - Ha lefekteti a szabályokat, akkor Yoshi tartani fogja magát hozzá, bár gondolom, engem a pokolba kíván és soha többé nem akar látni.
- Semmi baja veled. Volt benne harag irántad és Yoshimi iránt, de elmúlt, túlszárnyalta, amit önmaga felé érzett.
- Elcsesztem rendesen. - Nagyon megbántam azóta. - Tényleg megbántam, ezt nem így kellett volna. Nagyon haragudtál?
- Igen - válaszol nyíltan. - Rosszul mérted fel a helyzetet és nem hagytál kibúvót. Raktari soha nem akart olyat tenni, amibe végül belement, de amióta csak megismerkedett Yoshimivel, odavan érte és már képtelen volt kihátrálni a helyzetekből. Számára megmagyarázhatatlan és súlyos bűn hozzányúlni valakinek a párjához, még akkor is, ha ez engedélyezett, ha egy hármasról van szó. Ő tisztelte a kapcsolatotokat, kedvelt téged, de meghúzott egy határt, ami számára még biztonságos volt. Nem akart tudni dolgokról, mert a puszta tény, hogy Yoshimi lehorgonyzott valaki mellett, akivel boldog volt, elég volt Raktarinak. A helyedben akart lenni. Nem irigy vagy féltékeny volt, csak magának akarta Yoshit és a boldogságot vele. Azzal, hogy a határát át kellett lépnie, megváltozott, kivetkőzött magából. Birtokolni kezdte őt és az érzései megváltoztak. Húsz év alatt soha nem fordult elő olyasmi, amiről mesélt, mikor végre szóra bírtam. Meg volt zavarodva tőle teljesen.
- Elszámítottam magam - árulom el pár perc után. - Arra számítottam, hogy Yoshi vagy azt nem bírja elviselni, hogy másé legyek, vagy azt, hogy Raktari mást birtokoljon. Nekem teljesen mindegy lett volna, melyik, de aztán már benne voltam nyakig és nem tudtam, hogyan keveredjek ki onnan. El akartam menni, abba akartam hagyni, de már nem ment. Aztán Raktari elment, tudtam, hogy vagy örökre, vagy hosszú időre. Nem akartam, erre számítottam a legkevésbé. Nem tudtam elviselni Yoshi látványát sem azok után, hogy láttam őket együtt. Már akkor tudtam, hogy köztünk vége, csak még azt nem, hogy azonnal, vagy hetek múlva. Az egész éjszakát a medencénél töltöttem, mert az legalább megnyugtatott, aztán másnap reggel Yoshi azzal jött, hogy elment Tari. Ha nem is mondta ki, de ott volt a hangjában a vád velem és magával szemben is. Ebből világos volt, hogy mit akar, így kár lett volna ellenkezni. Felhívtam Deont, hogy el akarok menni, ő meg akkor kimentett. Azóta nem tudom elviselni Yoshi jelenlétét, egyszerűen nem megy, közben meg mart a bűntudat, hogy elkergettem Tarit és nem tudom, hol van, hogy talán végérvényesen tönkretettem mindent, pedig rohadtul nem akartam. - Tudom, hogy magyarázkodom, de végre valaki, aki Deonon kívül talán megérti, mit gondolok.
- Raktarinak eszében sem volt keresni Yoshit. Azt mondta, ha ő annyira nem ismerte meg, hogy ez neki nem fér bele a repertoárba, ha neki annyira mindegy, hogy csak szexre terelje a témát, akkor ez ennyi volt.
- Yoshi viszont szenvedett, látványosan. Nagyon nehezen viselte, hogy Raktari elment úgy, hogy nem mondott neki semmit. Szereti, ebben biztos vagyok, még akkor is, ha egy hülye fasz volt és nem tudta időben kimutatni. Kerülgették ők már elég régen egymást, de Yoshi vak ilyen szempontból, nekem is kábé úgy kellett első alkalommal ágyba rángatni. Állandóan Tari dolgait kereste, a kulcsával játszott vagy a PSP-vel, és talán nem is tudja, hogy én ezt mind tudom. De Teru vigyázott mindkettőnkre, ezért volt infóm, ha nem is sok. Megígérte, hogy barátok maradunk, ez nekem elég, de... ha nem jössz isteni beavatkozásként, akkor ez az egész csúfos véget ér.
- Kifogytam az ötletekből - vallja be. - Mindennel próbálkoztam, amivel Raktarit vissza lehet rángatni, de semmi sem működött.
- És Yoshi? - kérdezem meg bátortalanul.
- Kábé, mint a varázsütés. - Halványan elmosolyodom.
- Rosszul esett?
- Megkönnyebbültem.
- Nagyon nehéz volt a három nap? - kérdezem meg halkan, de észre sem veszem, hogy cirógatni kezdem őt, ez inkább ösztönből jön. Masao csak bólint, nekem meg összeszorul a mellkasom. - Sajnálom.
- Túlvagyunk rajta.
- Raktari is túllesz rajta? - kérdezem meg óvatosan. Nem tudom, hogyan kéne ezt megfogalmazni.
- Remélem.
- Ha Yoshi bírja a kiképzést? - kérdezek tovább. - De legalább most be tudja mutatni a barátainak és mindent, amit szeretett volna.
- Többek közt.
- Mitől függ még? - tudakozódom tovább. Ha kell, beleverek mindent Yoshi fejébe, mert most már nem ronthatja el.
- Raktarin.
- Mire gondolsz? - Elég szar érzés, mikor egyszavas válaszokat nyomnak a képembe, de most kitartó leszek.
- Hogy hogyan dolgozza fel ő saját magában az élményt. Miért érdekel ez ennyire?
- Mert ha valami olyan van, amiért Yoshi is tehet, de nem veszi észre, akkor valakinek szét kell rúgnia a seggét, hogy haver, ez meg ez van - mondom meg nagyon komolyan. - Nem fogom hagyni, hogy elbaltázza megint.
- Lépj túl Yoshin! Az, amit akarsz, egy kibaszottul fájdalmas sors. Ne csináld! - kéri határozottan, utasítóan.
- Igyekszem - válaszolok elszonytyolodva. - Minden nap azt próbálom, elfelejteni, nem foglalkozni vele. Még nem megy, de menni fog. Amúgy meg milyen sorsról beszélsz?
- Nem kell semmit elfelejtened, csak zárd le ezt a szakaszát az életednek - mondja komolyan. - Ami szép volt, jó volt, azt suvaszd el esős napokra, ami rossz volt, abból tanulj, aztán dobd ki, azt elfelejtheted. Nem fogod valószínűleg, de ha már nincs rád hatással, akkor megnyerted az ügyet. Ott lenni valaki mellett, akit szeretsz, de ő más mellett van, ez kurva nehéz és gyötrelmes sors, Raktari a megmondhatója - árulja el. - Nem hiszem, hogy kibírnád, ám ne is akard.
- Sajnos ez nem megy varázsütésre - remeg meg a hangom, pedig nem akarom. - Nem akarom szeretni, azt akarom, hogy vége legyen, mégsem megy még. De el fog múlni, csak idő kell hozzá. Yoshi megmutatta, hogy nem vagyok értéktelen, most erre próbálok építeni. Idővel eltűnik minden rossz, maradnak a jók és akkor már fájni sem fog. De ehhez öt nap kurva kevés. Egyébként mindig szeretni fogom, ha nem is úgy, mint most.
- Teljesen rendben van az, hogy mindig szeretni fogod és az is, hogy most még kurvára fáj, nem bírsz továbblépni. Majd, idővel. Csak az kértem, hogy ne akarj őrangyalt játszani, mert abba belezöldülsz - mondja szelíden, határozottan, s megsimogatja fejem.
- Csak szeretném rendbe hozni, amit elrontottam, de nem akarok ebbe beledögleni sem. Yoshi a kutyám, ahogy Teru is, mindkettőjük boldogsága fontos nekem, mert akkor lesznek kiegyensúlyozottak. Legalábbis így gondolom. A többi meg majd jön. Nem hiszem, hogy nem leszek megint szerelmes, mert nem olyan vagyok, de most egy darabig rohadtul nem hiányzik.
- Mi vagy te, sorsügynök? Felnőtt emberekről van szó, kölyök. Majd ha rendbe raktad magad, beleszólhatsz más életébe, tehetsz másért valamit, addig meg kapirgálj a saját telkeden! - szól rám megint szelíd megrovással. - Huszonéves fiatal férfiak, helyettük nem élheted az életet. Egyébként mi a szöszt akarsz rendbe hozni?
- Bántottam Raktarit, akkor ezt jóvá kell tennem, nem? - kérdezem meg teljesen ártatlanul. Bennem ez van, ha rontok, akkor valami jót kell csinálni.
- Nem hiszem, hogy most bármit tudsz tenni ezügyben.
- Megint hülye vagyok, igaz? - kérdezem csendesen, elrejtve előle az arcomat.
- Nem súlyos - válaszol mosolyogva. - Most szállj ki teljes mértékben Yoshimi életéből, az a legokosabb. Hagyd egy kicsit ülepedni Raktarinak is ezt az egészet, aztán majd megbeszélitek.
- Eddig is ezt tettem, jó messzire kerülöm - vallom be. - Próbált keresni, de nem hagytam neki, megkértem, hogy menjen el. Meg értem... mármint hogy mire gondolsz, csak... nehéz.
- Azt elhiszem - sóhajtja, s közben kedvesen, nyugtatóan simogatja a hátam, karom.
- Te is...? - De nem akarom befejezni a kérdést, hiszen összességében nincs hozzá közöm és ez talán már túl sok lenne.
- Én is elhiszem - felel természetesen. Oké, akkor ezt ne feszegessük.
- Masao... mitől fáj ennyire?
- Pontosan micsoda? - kérdez vissza türelmesen.
- Az, hogy szeretem és ő nem. Miért ilyen rossz? Miért nem lehet rá valami gyógyszer? - Olyan gyermekien hangzanak a kérdéseim és mégis jó kimondani őket.
- Sajnálom, Jeremy, de ezekre a kérdésekre felelni nem én vagyok hivatott - mondja meg őszintén. - Nem tudok neked többet segíteni, minthogy meghallgatlak és foglalkozom veled. És nem is akarok - teszi hozzá nyíltan. - Nem bonyolódom bele továbbra sem a szeretőim életébe.
- Rendben, ne haragudj! - kérek bocsánatot megint, bár nem tudom, miért. - Hányan vagyunk? - kérdezem meg azért kíváncsian.
- Három sráccal töltöttem több időt az elmúlt hónapokban. - Aprót bólintok. Ezzel jobb tisztában lenni szerintem. Aztán hatalmas vigyorral fordulok felé.
- Megvan még a boád? - kérdezem meg szinte kuncogva.
- Nem, sajnos elpusztult. - Leolvad a mosoly az arcomról, ezt nem így terveztem. Inkább megcirógatom a mellkasát valami részvétféleséggént, meg nyomok rá egy puszit is.
- Sajnálom - mondom csendesen, de hirtelen más nem jut eszembe. Talán terelni kéne a témát. - Egyébként miért maradsz ki a szeretőid magánéletéből?
- Én is. Csendes, megbízható társ volt - teszi hozzá halvány mosollyal. - Egyszerűbb. Egyébként is szexpartnerek, nem párkapcsolat.
- Ezt értem, ettől még engem mindig meghallgattál és tanácsot is adtál - mondom megvonva a vállam. - És ők milyenek? - utalok a másik három srácra, férfire... vagy ki tudja, kire.
- Őket is meghallgatom, adok tanácsokat, de nem mélyülök bele senki magánéletébe. Ez komolyan érdekel? - kérdez rá kíváncsian, némileg meglepetten.
- Hát... kíváncsi vagyok, kiket szemeltél még ki, és hogy jobb vagyok-e náluk - árulom el halványan mosolyogva. Féltékeny minek legyek? Hiszen csak szexpartnerek, ahogy én is.
- Bolond vagy - közli játékosan, végigböködve az oldalamon, mire elkuncogom magam. - Hiroshi kicsit idősebb nálad. Egyetemista, az édesanyjával él, dobos. Magas, vállas, ínas, formás srác. Azért keresett magának szeretőt, hogy fizetni tudja a terembérlet ráeső részét, mert a hellyel meg volt elégedve a banda, amelyiknek a tagja, csak mind csóró fiatalok. Laza, könnyed, nem túl lelkiismeretes, a szorgalomból sem osztottak neki valami sokat, de ha valamit akar, azért képes küzdeni.
- Hm... Érdekes. És te fizetsz helyette? - kérdezek rá elgondolkodva. - Még arra vagyok kíváncsi, hogy jobb-e az ágyban, mint én - árulom el felvigyorogva rá. Ördögi kör, szabaduljon ki belőle.
- Neki fizetek, ő meg arra szórja a pénzt, amire akarja - felel vállvonva. - Nem szoktam rangsorolni a partnereimet, de Hiroshi speciel nem jobb. Mocskos szájú kölyök, aki szereti a perverz játékokat, ennyi. - Ez érdekes, igazán érdekes.
- Milyen gyakran találkoztok? És a másik kettővel?
- Hiroshi havi egyszer keres általában, de néha elkap újabban a bárban is. Akemi és Toku változó, van, hogy egymás után több nap is kikötnek nálam, van, hogy hetekig csak dumálunk egy jót, aztán viszlát.
- Akkor még beférek a naptáradba - kuncogom el magam. - Úgy szedted fel őket, mint engem?
- Hiroshi úgy tekergett körbe, mint egy kígyó, lassan, megfontoltan. Táncoltunk, aztán megkérdezte, hogy fizetnék is érte. Jól kiröhögtem, visszautasítottam és otthagytam - meséli könnyedén, kedélyesen. - Minek fizessek valakinek, ha másokat ingyen kapok meg? Fel is adta, bőven szégyellte magát azért, hogy ilyet kellett kérdeznie, aztán később a bandája volt az előzenekara az est fénypontjának, ahol megtetszett. Én mentem oda hozzá, hogy mennyi lenne és miket vállalna be. Köpni-nyelni nem bírt, nem igazán voltam benne biztos, hogy kötélnek áll, mégis elcipeltem a buliról. Akemi fotómodell, áhított bálvány - tér rá a másik szeretőjére. Kíváncsian pislogok fel rá. - Valamivel fiatalabb nálad, egészen nőies, vékony teste van, pici kerek feneke és még nálad is alacsonyabb vagy fél fejjel. Az egyik nagy áruházban láttam meg, nem ért valamit el. Mire odaértem, előkerült a barátja, de veszekedtek. Vissza akartam fordulni, hogy a magam dolgával törődjek, ám fülsértő kifejezések hangzottak el felőlük, az egész légkör megfagyott. Egy idősebb nő becsatlakozott az osztásba, Akemi exe félrelökte, én meg odamentem és megpofoztam. Erőszakos mitugrász volt, egy divatbuzi, aki gúnyt űzött Akemiből és minden más homoszexuálisból. Volt miért fognia az ólajtó száját, dőlt belőle a vér. Leadtam a polcról a szöszinek, amit akart és továbbálltam. Volna, ha nem követ úgy, mint egy elárvult kutya - javítja ki magát játékosan, mosolyogva. Ezt el tudom képzelni. - Azért zaklatott, hogy tanítsam meg pofozkodni. Hárítottam, megnéztem a kezét, mert olyan ápolt kacsókat phothoshoppal lehet előállítani, aztán közöltem vele, hogy ez lehetetlenség olyan gyenge kezekkel, mint amivel rendelkezik. Hát belém kapaszkodott, úgy kellett lecibálnom magamról, mint valami piócát. Nevetségesnek találtam, ám mivel levakarhatatlannak bizonyult, még a kocsimba is lazán beült, kénytelen voltam foglalkozni vele. Toku harmincas évei elejét tapossa, valami szerkesztőségnél dolgozik, átlagos pasi feleséggel és három kicsi gyerekkel. - Na most viszont hatalmasra kerekednek a szemeim. Tessék? Oké, én is láttam furcsa embereket, de pont Masao... Na ezt viszont nem néztem volna ki belőle.
- Változatos a felhozatal - mosolyodom el végül. - Bár meglepett Toku - árulom el. - Azt hittem... mármint nem a kora, hanem, hogy családja van.
- A morál sokakat kényszerít családalapításra, aki pedig nem vállalja a nyilvánosságot, a megaláztatást, a balhét, él egy második, titkos életet.
- Én nem tudnék hozzányúlni egy nőhöz - ráz ki a hideg. - Akkor inkább alázzanak meg, de nekem nem kell.
- Nem mindenki áll így hozzá - jelenti ki könnyedén. - Vannak nyomós okok és hatalmas családi, vagy más irányból érkező nyomások, nekem pedig nem dolgom ítélkezni mások felett.
- Én sem ítélkezem - mondom gyorsan -, csak meglepett, ennyi. Bár legalább a kíváncsiságomat kielégítetted - mosolyodom el.
- Ennek örülök. Miért érdekelt és miért fontos, ki jobb vagy kevésbé jobb nálad?
- Nem fontos, csak érdekelt. Meg akkor lehet javítani valamin még. Vagyis nem tudom - kuncogom el magam. - Egyszerűen csak kíváncsi voltam.
- A bárban, ahova jártál, gyakran előfordulnak. Akemit nehéz eltéveszteni, bár Hiroshi is elég jellegzetes figura, szóval lehet, hogy láttad őket.
- Elképzelhető - mosolyodom el. - Vissza kéne menni oda is. Meg bulizni egyet, már hiányzik - árulom el kicsit vágyakozva.
- Ma? - kérdezi meg könnyedén. Meglepetten kapom rá a tekintetem.
- Elvinnél? - kérdezem kicsit reménykedve az igenben.
- A buli már elindult... - válaszol vigyorogva.
- Menjüüüüüünk! - vigyorodom el. Masao felnevet és rábólint. - Szuper! - mozdulok feljebb és csókolom szájon nagy hévvel. Beletúr a hajamban és az arca előtt tart, miközben végigjárja nyelvével a szájüregem. Imádok vele smárolni, ezt régen is nagyon bírtam, így meg sem próbálok elhúzódni, de végül ő enged el.
- Öltözz fel - mondja nekem, miközben összepakol. Összeszedi a papírzsebkendőket, a kiürült tálkákat, a takarót visszahajtogatja a puffba, majd kimászik a zugból, viszi magával a tálcát is. Rekordsebességgel állok neki felrángatni magamra a cuccaimat, ugyanakkor nem ártana szólni Terunak, hogy ne várjon majd, mert hát... másképp alakult a dolog. Felrángatom az alsóm meg a nadrágom, aztán elkezdem kitúrni a pólóm a párnakupacból, végül megtalálom és magamra húzom, aztán boldogan vigyorogva várom vissza Masaot, majd a kocsiból ráérek felhívni Terut. Ki fog akadni, de nem baj, így járt... Vállalom a lecseszést holnap. Masao megjelenik az ajtóban. - Nem jössz? - kérdezi meg.
- Dehogyneeeem! - vigyorgok továbbra is, mint a tejbetök, azzal már pattanok is meg és mászom ki zugból. - A szokott helyre megyünk?
- Igen.
- Okés! - Igazából ugrálni tudnék most, de inkább nem teszem, csak szépen megyek Masao mellett. - Felhívom Terut a kocsiból - közlöm még le, mire megvonja a vállát, talán ezzel hagyva jóvá a dolgot. Amint beszállunk a kocsiba, előtornázom a mobilom és rácsengek a testőrre. Azt sem néztem meg, mennyi az idő, de mindegy is.
- Végeztetek? - kérdez bele Teruki. Háááát... Na ezért mit fogok kapni...
- Nem éppen, elmegyünk szórakozni - próbálok angyalian beleszólni a telefonba.
- Hazajössz még ma? - Elveszem a fülemtől a készüléket és Masaora pislogok.
- Hazamegyek még ma? - kérdezem meg tőle.
- Ha nem akarsz a zugban aludni, akkor haza, de kijön eléd a testőröd, mert nem megyek a yakuza háza közelébe - közli határozottan. - Döntsd el - hagyja rám. Elgondolkodom a lehetőségeken.
- Ha a zugban alszom, maradsz velem? - kérdezem meg még gyorsan, mire Masao bólint. Akkor ez el is dőlt. - Nem - közlöm Teruval az eredményt. - Holnap el tudsz jönni értem a szalonhoz? - A kérdés Masaonak is szól, mire ő bólint.
- El. - Teruki nem valami lelkes, az már biztos.
- Valami baj van? - kérdezem meg azért, bár tudom, mi a helyzet.
- Csak nem vagyok elragadtatva attól, amit csinálsz.
- Miért? - Nagyon komoly a hangom, mivel ezt most le kéne rendezni.
- Nem fontos. Jó szórakozást - búcsúzik, azzal kinyomja. Na ebből komoly vita lesz holnap, az biztos. Itt az ideje, hogy rendezzük a sorokat most már. Nagyot sóhajtok és visszafordulok Masao felé.
- Értem jön. - Csak a hangulatom tört meg egy kicsit, de tudom, hogyha odaérünk, visszakapom. Masao csak egyet biccent, tudomásul véve, amit mondtam. Kibámulok az ablakon, kezd elegem lenni Teru aggódásából. Szerintem most rohadtul túlreagálja a dolgokat. Nemsokára leparkolunk a bárnál, ő meg a mobiljáért nyúl és felhív valakit.
- Aludtál? - kérdez bele meglepetten a telefonba. - Az jó. Hogy vagy? - Nyilván Tari válaszol neki. Ez egy kicsit megnyugtat. - Mit hoztatok össze? - Míg hallgatja a testőrt, kifejezéstelen képpel hallgat. - Meglesztek? Találtam programot éjszakára - jelenti be. - Hagyd ezt, cseppet sem fontos! - szól rá. - Holnap reggel vagy délelőtt megyek, akkor már tényleg. Jó éjt! - búcsúzik, majd kinyomja és zsebre rakja a telefont. Cigarettát pakol még el, azzal kiszáll és kinyújtózik. Követem, én is megmozgatom magam, miközben átballagok mellé.
- Ez csúcs! - közlöm éledő jókedvvel. - Köszönöööööm! - mosolygok fel rá, mire megsimogatja a fejem, és előre lódul.
Csak nézek egyet, milyen lazán engedik be, mintha mindennapos jó ismerős lenne. Ráadásul profitálok a dologból, mert engem sem ellenőriznek. Nem mintha gáz lenne, de jobb a békesség címszóval nekem ez jobban tetszik. Elég régen jártam már itt, de a fél év alatt nem sokat változott a hely. Megint pezsegni kezd a vérem és most már szemernyi kétségem sincs, hogy ez hiányzott. Belekapaszkodom Masaoba, hogyha a tömegbe is bemegyünk, ne hagyjam el, hiszen ehhez azért elég kicsi vagyok, lássuk be. Masao a pult felé indul, így el is engedem, ott nem fogok elveszni. Köszön a pultosnak és kér egy alkoholmentes sört. Furi, így még sosem voltam vele, de veszem a bátorságot és válogatni kezdek.
- Rég láttalak - jegyzi meg nekem a pult mögött álló harmincöt körüli fickó. - Ti együtt? - kérdezi ezt már az alvilágitól.
- Ma igen.
- Ó, értem.
- Másképp alakult - válaszolok én is, bár az értem hangsúlya rohadtul nem tetszett, de inkább figyelmen kívül hagyom. - Ilyet kérek - bökök rá egy enyhe koktélra. Nem akarok most sokat inni, de egy kicsi sosem árt. Masao csak int a férfinek, aki már készíti is az italt.
- A törpeszőke két napja keres - tudatja vigyorogva az alvilágit. - A dobosod viszont nem járt itt egy hete, ellenben a barátai igen - jelenti ezt be már komolyabban. Felpillantok Masaora. Ez rosszat jelent?
- Keresett?
- Nem. Elvonult hátra az egyik boxba egy fickóval, külön jött ki, ivott valamennyit, aztán lelépett és azóta semmi hír felőle.
- Én is - vallom be neki, miközben próbálom követni a példáját, de nem sok sikerrel, nekem még kell egy kis idő, hogy összekaparjam magam.
- Nézd meg, milyen szendvicset akarsz - mondja és a kezembe nyomja a szendvicslistát. Lassan böngészek a felhozatalból. Mire is vagyok tulajdonképpen éhes? Fogalmam sincs, de semmi gáz, evés közben majd rájövök.
- Sajtosat kérek - döntök végül, és csak remélem, hogy nem voltam csigalassú. Azt még mindig nem szereti, legalábbis szerintem. Masao csak biccent, majd felküzdi a nadrágját és elhagyja a zugot. Nézek utána, de amint eltűnik a képből, megint szorongani kezdek. Ez így nem fog stimmelni, egy kicsit sem. Siessen vissza! Magamra húzom a takarót és bebújok alá, mintha ez segítene. Pedig nagyon nem. Lassan telnek a percek, csak várok, várok és várok, de mikor meglátom visszajönni, újra megnyugszom és egy felengedő sóhaj tör elő belőlem. Leeresztem a takarót is, hogy csak a hasamig érjen, meg végül elmosolyodom. Masao beteszi a tányérokat szendvicsestül, aztán bemászik és becsukja a tolóajtót. Visszatér hozzám a csend és a nyugalom, megint felengedek egy perc alatt. A férfi az asztalhoz telepszik és enni kezd, én meg csatlakozom hozzá. Az első falat nem esik túl jól, nem is kívánom igazán már a kaját, de eszem, mert nem akarom megbántani vele Masaot, végül a kedvem is megjön, ez finom, friss és jólesik. Már nem olyan pici falatokban fogyasztom és lassan eltüntetem az első, majd a második szendvicset is, de a harmadikat csak félig sikerül. Elég. Hm... mikor is ettem ennyit utoljára? Talán Tatsuki eltűnése előtt, amikor még egyáltalán ettem. De már kellett és most jólesően nyújtózom egyet.
- Jó étvágyad lett - mondja elismerően, s teát önt magának. A kanna kifogy, így azt az üres tányérokkal együtt az asztal alatti tálcára rendezi.
- Finom volt - válaszolok vigyorogva, megszerezve az ásványvizemet és töltök a pohárba. - Nem is tudom pontosan, mikor ettem utoljára rendesen - vallom be. - Már kellett.
- Örülök, hogy sikerült meghozni az étvágyadat. Mesélj erről a fél évről - kéri végül a teáját kortyolgatva. Elmosolyodom, hát legyen.
- Kemény volt - kezdem ezzel. - Már a tény, hogy belecsöppentem valamibe, amiről fogalmam sem volt. Aztán ezt sikerült fokozni azzal, hogy bejött a háborúskodás a képbe. Megváltozott minden körülöttem, és talán saját magam és a hozzáállásom is a dolgokhoz. A tesóim is jó helyen vannak, végre boldogok és élhetik nyugiban a tinédzseréveiket. Lucas halott, véglegesen kiírtam az életemből. Anyámmal nem tudom, mi van, de nem is érdekel. Szereztem barátokat - vigyorodom el. - Deon és a fiúk nagyon rendesek, kedvesek és a kölyök törődik is velem. Nagyon sok mindent tud rólam, ismer, lassan át is lát a hülyeségeimen. Meséltem neki rólad is, tök kíváncsi rád - mesélem el ezt is. - Tanultam, edzettem testben és lélekben is. Tatsuki próbák elé állított, nyüstölt, hajtott előre. Mindig kitalált valamit, ugyanakkor foglalkozott azzal is, hogy mit érzek, mit vonok le ebből. Egyre jobban rajzolok, nagyon sokat fejlődtem, mióta szabad. Kipróbáltam egy csomó mindent, például összefestettem Deon hátát is és szuper lett. - Elég összevisszára sikerült a beszámolóm, de majd ami érdekli, arra rákérdez. Nagyjából minden benne van, ha nem is túl részletesen.
- Milyen fiúk? - ragadja ki ezt, miközben elkényelmesedik újra elfekve. Mellé telepszem eldobva magam, majd felkönyöklök és úgy figyelem.
- Kazu, Yoru és Shinji - válaszolok neki. - Kazu és Yoru két másik yakuza pártfogoltja, akik jóban vannak Deonnal, Shinji pedig a srác testőre - vázolom a helyzetet kicsit azért árnyalva. - Néha összejárnak mozizni, vagy éppen lemennek a tengerpartra, hülyülnek, palacsintát sütnek, vagyis Deon süti, ők meg eszik - vigyorodok el az emléken. - Ha úgy alakul és ott vagyok, akkor hagyják, hogy velük tartsak.
- Igazán... érdekesen alakulnak a dolgok arrafelé... - jegyzi meg elgondolkodó hangon.
- Mire gondolsz? - kérdezek vissza finoman. Ha valami ennyire elgondolkodtatja, akkor annak oka van.
- Mióta csak kialakult a három világ, élesen elhatárolódnak egymástól - kezdi. - A yakuzák úgymond modernizálódtak, egyes csoportjaik folyóiratot működtetnek, hirdetik, hogy mik, míg mások méltóságteljesen átlépnek az átlag embereken. Néhány yakuza szoros kapcsolatot ápol az alvilággal, de ezek szinte egytől egyig érdekkapcsolatok, oda-vissza áramlások, mások megvetik a fajtánkat. Ahogy az úgymond civilek életében megjelentek a társadalmi rétegek, úgy az alvilágban is, van, aki a nyomorban, mocsokban hever, tengődik egyik napról a másikra, és vannak az olyan nagykutyák, mint Tatsuki is, akik jóformán bármit megtehetnek, már mindenki felett állnak. Ezeket végiggondolva igen különös az ő és Asame szövetsége. Nem látom benne a közös érdeket - mondja meg őszintén. Hááááát... ez elég bonyolult is. - Ha jól értem, Asame testőröket és talán valamiféle védelmet biztosít Tatsukinak, vagy a hozzá tartozó embereknek, viszont nem látom, visszafele mi folyik, az alvilági részről mivel gazdagodik egy olyan yakuza, amelyiknek a neve amúgy is betonbiztos volt.
- Ez ennél egy kicsit bonyolultabb - válaszolok kissé zavarban. Mennyit szabad elmondanom? Vagy mit nem kéne? Ez nagyon nehéz így. - A kapocs Deon és ez sok mindent megmagyaráz, legalábbis annak, aki ismeri. De ne kérj ennél többet tőlem, talán ő jobban el tudja ezt neked mondani. Meg... nem tudom, mit mondhatok el - árulom el feszengve.
- Nem tudod, mit mondhatsz el... Hah! Semmit. Nem egy életbiztosítás kiadni a mestered, az ellenségeit vagy a szövetségeseit - közli könnyedén, laza mosollyal.
- Akkor nem haragszol? - kérdezem csendesen, még mindig iszonyú kínban. Én bízom benne, de nem merem elárulni a dolgokat, kitálalni mindent.
- Mert ha megharagszom, mindent elmondasz? - kérdezi meg nagyon komolyan.
- Nem, csak akkor... gondolom, itt ér véget a mai nap - válaszolok kicsit furcsán, bár nem tudom, mitől, de kezdek letörni. Talán tényleg haragszik?
- Rajtam nem múlik, nem azért hoztalak ide és játszom veled, hogy kicsikarjak infókat belőled. Ha azt akarnám, hogy beszélj, máshova viszlek és mást csinálok veled - közli nyíltan. Tudom, ezzel az erővel val'szeg egy kínzókamrában is végezhettem volna. Viszont ebből azt szűröm le, hogy nem haragszik érte.
- És te mit csináltál ebben a fél évben? - kérdezek vissza. Burkoltan bennem van az is, hogy hiányolt-e, de nem merem hangosan is kimondani.
- Semmi érdemlegeset, nagyrészt nem is voltam a városban. - Hát ő sem oszt meg velem sokkal több mindent.
- Hogyhogy? - bukik ki belőlem a kérdés.
- Máshol volt dolgom. - Nem tetszik a hangulat, sem a válasz, így megpróbálok oldani rajta. Fordulok és hozzá fészkelődöm, mellésimulok. Remélem, még nem rontottam el nagy dolgokat. Bár val'szeg csak én reagálom túl, mert válaszol ő, csak talán beszélni nem akar a dolgokról. Mindegy, akkor más téma.
- Hiányoltál? - kérdezem meg végül hatalmas nyelés után. Félek a választól, de szeretném tudni.
- Néha kerestelek, de a sokadik eset után, hogy nem voltál a bárban, úgy gondoltam, kikötöttél valakinél véglegesen. - Megvonom a vállam.
- Valami olyasmi végülis, csak nem abban az értelemben - mosolyodom el. - Miért feltételezted, hogy Tatsuki dug engem? - kérdezek rá a következőre.
- Szereti a fiatal, vékony fiúkat és egyet se azért ránt magához, hogy közelebbről megcsodálja. Nem az a fajta, amelyik jótékonykodik, sőt. - Pedig velem megtette, nem is egyszer.
- Jó, az első este valóban megkefélt, nem is akárhogy, de aztán nem ért hozzám. Talán két hónap múlva volt a következő, de azt magamnak harcoltam ki - árulom el neki. - Nem ezért tart maga mellett, ebben biztos vagyok. És te találtál mást? - kérdezek rá nyugodtan. Remélem, érti, hogy a szeretőkre gondolok, nem a szerelmi dolgaira.
- Különös. Kétfajta reakciót vált ki Tatsuki a kölykökből. Az egyik típus soha többé a közelébe se akar kerülni, fél tőle, nem is akar visszaemlékezni rá, hogy megdugta, míg a másik úgy koslat utána, mint éhes állatok az ételt hordó után. Senkivel sem kefél másodjára, legalábbis ezt híresztelik, én pedig ismerve az önuralmát és a hevességét, el tudom ezt képzelni - fejti ki. - Engem sem kell félteni, bár én előnyben részesítem az állandó szeretőket.
- Miért van ez így? - kérdezek rá azért. - Mármint a ragaszkodásod a szeretőidhez.
- Könnyebb egy ismert testnek újat adni, mint egy ismeretlent megismerni. Mindkettőnek megvan a maga varázsa, az állandó unalmassá válhat, de mindig új szexpartnert megismerni is hosszútávon fárasztó - árulja el őszintén. Jó, ebben van valami meggyőző, meg... nekem tetszik ez a hozzáállás.
- És most van valakid? - kérdezem meg finoman.
- Szeretőkön kívül?
- Hát... meg velük együtt - válaszolok sután.
- Vannak visszatérő választottjaim, de újítok is. - Elgondolkodva nézek most bármerre, csak nem rá. Furcsa kérdések kavarognak azért bennem ilyenkor.
- Mitől függ, hogy kiket szedsz össze?
- Sok tényezőtől. Ha bemegyek egy szokott helyre és ott kiszúrok valakit, akit ismerek, szívesen odamegyek hozzá, beszélek vele, de nem feltétlen távozom vele. Miért kérdezel ilyeneket? - kérdez rá elmosolyodva.
- Csak kíváncsi vagyok. - Na, ez még nekem is nagyon átlátszóan hangzik. - Rendben... arra vagyok kíváncsi, hogy beleférek-e még a körödbe - árulom el nagyot sóhajtva.
- Persze. De ez, azt hittem, egyértelmű. - Morzsolgatom még, ami bennem van egy kicsit, és csak nagyon halkan merem megkérdezni, amitől tartok.
- Akkor is, ha Tatsuki előkerül?
- Ó, szóval innen fúj a szél! - Kicsit helyezkedik a folytatás előtt, feljebb ül. - Ő megpróbálna kinyírni?
- Miért próbálna meg? - kérdezem értetlenül. Most elvesztettem a fonalat.
- Hát ez az - világít rá most már vigyorogva. Mi az? - Ha szabad vagy, azzal szexelsz, akivel akarsz, ővele nem kerülök összetűzésbe, részemről nincs akadálya.
- Nem hiszem, hogy összetűzésbe kerülnél vele, ilyen téren teljesen szabadon kezel - mondom el halványan elmosolyodva. - Pedig mennyire be voltam tojva, hogy így már nem fogok kelleni neked - árulom el szégyellősen pirulva.
- Így? Hogy így? - kérdezi értetlenül. Egyformán jól sikerül ez a beszélgetés.
- Hogy megváltoztam kívülről is, belülről is - vallok halkan. - Hogy talán soknak fogod találni, vagy már nem vonzónak, vagy fogalmam sincs. Rendesen be voltam gyulladva, Deon alig bírt lenyugtatni.
- Tiszta bolond vagy. Mintha nem tudnád, hogy nem a külső jegyek alapján választok partnert magamnak, hanem a kisugárzása, a vonzósága alapján - ró is meg szelíden. - Ha csak a test lenne fontos, hozzád se nyúlok olyan zúzódásokkal és sebekkel, amikkel néha megtaláltuk egymást. De feltennék egy indiszkrét kérdést. Mit akarsz te tőlem pontosan?
- Valami olyat, mint régen - árulom el végül. - Nem akarok nagy szerelmet, sem valami hasonló csöpögős izét, abból most egy időre bőven elég volt, csak valami biztonságot, állandóságot az életembe. Vagy nem erre gondoltál?
- De, erre. - Aprót bólintok a kijelentésére.
- Mi a véleményed Yoshiról? - kérdezem meg némi szünet után. Sok mindenre vonatkozik ez most, egyrészt arra, hogy milyen viszonyban áll vele, másrészt a kutya szerepére, meg hogy Raktarival mi lesz.
- Elég nagy csalódás volt a valóság Raktari elmondásához képest, de betudom annak, hogy ez most elég zűrös időszak volt számára is, ami alatt kikészült. - Miközben beszél, megint helyezkedik, karját kihúzza alólam és átfogva a vállam ölel félig magához. - Ha összeszedi magát és megint olyan lesz, mint amilyennek Tari elmondásaiból megismertem, nem lesz vele semmi baj, de mivel ismerem Raktarit, egyelőre nem tudom, hogy fogja bírni.
- Nem fognak könnyen egyenesbe kerülni? - kérdezek rá aggódva, miközben hozzábújok még jobban. Jó lenne már, ha minden helyrekattanna végre.
- Nem. Tari túl keményen ragaszkodik dolgokhoz.
- Yoshi viszont rohadt türelmes tud lenni - állítom határozottan. - Szerinted milyen kutya lesz belőle?
- Harcias. Olyan, amelyiket pórázon kell tartani, aztán ha jó harcos és szabadon engeded, minden ellenfele csúnya marásokkal gazdagodik. Nem fog ártani neki egy szájkosár sem, mert hiába engedelmes, előbb ugat és harap, mint végiggondolná a következményeit - válaszol őszintén. - Raktari mellé extra türelem kell, de majd az idő folyamán elválik, Yoshiminek elegendő van-e.
- Neked ment? - kérdezem kicsit meglepetten. - Ha akar valamit, azért nagyon tud tűrni és harcolni. Szeretném, ha rendben lennének, talán akkor én is jobban el tudnám viselni, ha mellettem van. Elkerülhetetlen lesz. Nekem kell attól tartani, hogy Raktari féltékeny lesz?
- Nem, Raktari okos srác, nem keresi a jeleket sem, viszont ha rájön, hogy félredug a másik, nincs bocsánat, nincs pardon, nincs második esély és teljesen elzárkózik tőle, többé nem bízik meg benne, Yoshi meg csak annyira jött nekem, amennyire mert, de inkább hagyta magát.
- Megverted? - kérdezem meg nagyon komolyan. - Ha lefekteti a szabályokat, akkor Yoshi tartani fogja magát hozzá, bár gondolom, engem a pokolba kíván és soha többé nem akar látni.
- Semmi baja veled. Volt benne harag irántad és Yoshimi iránt, de elmúlt, túlszárnyalta, amit önmaga felé érzett.
- Elcsesztem rendesen. - Nagyon megbántam azóta. - Tényleg megbántam, ezt nem így kellett volna. Nagyon haragudtál?
- Igen - válaszol nyíltan. - Rosszul mérted fel a helyzetet és nem hagytál kibúvót. Raktari soha nem akart olyat tenni, amibe végül belement, de amióta csak megismerkedett Yoshimivel, odavan érte és már képtelen volt kihátrálni a helyzetekből. Számára megmagyarázhatatlan és súlyos bűn hozzányúlni valakinek a párjához, még akkor is, ha ez engedélyezett, ha egy hármasról van szó. Ő tisztelte a kapcsolatotokat, kedvelt téged, de meghúzott egy határt, ami számára még biztonságos volt. Nem akart tudni dolgokról, mert a puszta tény, hogy Yoshimi lehorgonyzott valaki mellett, akivel boldog volt, elég volt Raktarinak. A helyedben akart lenni. Nem irigy vagy féltékeny volt, csak magának akarta Yoshit és a boldogságot vele. Azzal, hogy a határát át kellett lépnie, megváltozott, kivetkőzött magából. Birtokolni kezdte őt és az érzései megváltoztak. Húsz év alatt soha nem fordult elő olyasmi, amiről mesélt, mikor végre szóra bírtam. Meg volt zavarodva tőle teljesen.
- Elszámítottam magam - árulom el pár perc után. - Arra számítottam, hogy Yoshi vagy azt nem bírja elviselni, hogy másé legyek, vagy azt, hogy Raktari mást birtokoljon. Nekem teljesen mindegy lett volna, melyik, de aztán már benne voltam nyakig és nem tudtam, hogyan keveredjek ki onnan. El akartam menni, abba akartam hagyni, de már nem ment. Aztán Raktari elment, tudtam, hogy vagy örökre, vagy hosszú időre. Nem akartam, erre számítottam a legkevésbé. Nem tudtam elviselni Yoshi látványát sem azok után, hogy láttam őket együtt. Már akkor tudtam, hogy köztünk vége, csak még azt nem, hogy azonnal, vagy hetek múlva. Az egész éjszakát a medencénél töltöttem, mert az legalább megnyugtatott, aztán másnap reggel Yoshi azzal jött, hogy elment Tari. Ha nem is mondta ki, de ott volt a hangjában a vád velem és magával szemben is. Ebből világos volt, hogy mit akar, így kár lett volna ellenkezni. Felhívtam Deont, hogy el akarok menni, ő meg akkor kimentett. Azóta nem tudom elviselni Yoshi jelenlétét, egyszerűen nem megy, közben meg mart a bűntudat, hogy elkergettem Tarit és nem tudom, hol van, hogy talán végérvényesen tönkretettem mindent, pedig rohadtul nem akartam. - Tudom, hogy magyarázkodom, de végre valaki, aki Deonon kívül talán megérti, mit gondolok.
- Raktarinak eszében sem volt keresni Yoshit. Azt mondta, ha ő annyira nem ismerte meg, hogy ez neki nem fér bele a repertoárba, ha neki annyira mindegy, hogy csak szexre terelje a témát, akkor ez ennyi volt.
- Yoshi viszont szenvedett, látványosan. Nagyon nehezen viselte, hogy Raktari elment úgy, hogy nem mondott neki semmit. Szereti, ebben biztos vagyok, még akkor is, ha egy hülye fasz volt és nem tudta időben kimutatni. Kerülgették ők már elég régen egymást, de Yoshi vak ilyen szempontból, nekem is kábé úgy kellett első alkalommal ágyba rángatni. Állandóan Tari dolgait kereste, a kulcsával játszott vagy a PSP-vel, és talán nem is tudja, hogy én ezt mind tudom. De Teru vigyázott mindkettőnkre, ezért volt infóm, ha nem is sok. Megígérte, hogy barátok maradunk, ez nekem elég, de... ha nem jössz isteni beavatkozásként, akkor ez az egész csúfos véget ér.
- Kifogytam az ötletekből - vallja be. - Mindennel próbálkoztam, amivel Raktarit vissza lehet rángatni, de semmi sem működött.
- És Yoshi? - kérdezem meg bátortalanul.
- Kábé, mint a varázsütés. - Halványan elmosolyodom.
- Rosszul esett?
- Megkönnyebbültem.
- Nagyon nehéz volt a három nap? - kérdezem meg halkan, de észre sem veszem, hogy cirógatni kezdem őt, ez inkább ösztönből jön. Masao csak bólint, nekem meg összeszorul a mellkasom. - Sajnálom.
- Túlvagyunk rajta.
- Raktari is túllesz rajta? - kérdezem meg óvatosan. Nem tudom, hogyan kéne ezt megfogalmazni.
- Remélem.
- Ha Yoshi bírja a kiképzést? - kérdezek tovább. - De legalább most be tudja mutatni a barátainak és mindent, amit szeretett volna.
- Többek közt.
- Mitől függ még? - tudakozódom tovább. Ha kell, beleverek mindent Yoshi fejébe, mert most már nem ronthatja el.
- Raktarin.
- Mire gondolsz? - Elég szar érzés, mikor egyszavas válaszokat nyomnak a képembe, de most kitartó leszek.
- Hogy hogyan dolgozza fel ő saját magában az élményt. Miért érdekel ez ennyire?
- Mert ha valami olyan van, amiért Yoshi is tehet, de nem veszi észre, akkor valakinek szét kell rúgnia a seggét, hogy haver, ez meg ez van - mondom meg nagyon komolyan. - Nem fogom hagyni, hogy elbaltázza megint.
- Lépj túl Yoshin! Az, amit akarsz, egy kibaszottul fájdalmas sors. Ne csináld! - kéri határozottan, utasítóan.
- Igyekszem - válaszolok elszonytyolodva. - Minden nap azt próbálom, elfelejteni, nem foglalkozni vele. Még nem megy, de menni fog. Amúgy meg milyen sorsról beszélsz?
- Nem kell semmit elfelejtened, csak zárd le ezt a szakaszát az életednek - mondja komolyan. - Ami szép volt, jó volt, azt suvaszd el esős napokra, ami rossz volt, abból tanulj, aztán dobd ki, azt elfelejtheted. Nem fogod valószínűleg, de ha már nincs rád hatással, akkor megnyerted az ügyet. Ott lenni valaki mellett, akit szeretsz, de ő más mellett van, ez kurva nehéz és gyötrelmes sors, Raktari a megmondhatója - árulja el. - Nem hiszem, hogy kibírnád, ám ne is akard.
- Sajnos ez nem megy varázsütésre - remeg meg a hangom, pedig nem akarom. - Nem akarom szeretni, azt akarom, hogy vége legyen, mégsem megy még. De el fog múlni, csak idő kell hozzá. Yoshi megmutatta, hogy nem vagyok értéktelen, most erre próbálok építeni. Idővel eltűnik minden rossz, maradnak a jók és akkor már fájni sem fog. De ehhez öt nap kurva kevés. Egyébként mindig szeretni fogom, ha nem is úgy, mint most.
- Teljesen rendben van az, hogy mindig szeretni fogod és az is, hogy most még kurvára fáj, nem bírsz továbblépni. Majd, idővel. Csak az kértem, hogy ne akarj őrangyalt játszani, mert abba belezöldülsz - mondja szelíden, határozottan, s megsimogatja fejem.
- Csak szeretném rendbe hozni, amit elrontottam, de nem akarok ebbe beledögleni sem. Yoshi a kutyám, ahogy Teru is, mindkettőjük boldogsága fontos nekem, mert akkor lesznek kiegyensúlyozottak. Legalábbis így gondolom. A többi meg majd jön. Nem hiszem, hogy nem leszek megint szerelmes, mert nem olyan vagyok, de most egy darabig rohadtul nem hiányzik.
- Mi vagy te, sorsügynök? Felnőtt emberekről van szó, kölyök. Majd ha rendbe raktad magad, beleszólhatsz más életébe, tehetsz másért valamit, addig meg kapirgálj a saját telkeden! - szól rám megint szelíd megrovással. - Huszonéves fiatal férfiak, helyettük nem élheted az életet. Egyébként mi a szöszt akarsz rendbe hozni?
- Bántottam Raktarit, akkor ezt jóvá kell tennem, nem? - kérdezem meg teljesen ártatlanul. Bennem ez van, ha rontok, akkor valami jót kell csinálni.
- Nem hiszem, hogy most bármit tudsz tenni ezügyben.
- Megint hülye vagyok, igaz? - kérdezem csendesen, elrejtve előle az arcomat.
- Nem súlyos - válaszol mosolyogva. - Most szállj ki teljes mértékben Yoshimi életéből, az a legokosabb. Hagyd egy kicsit ülepedni Raktarinak is ezt az egészet, aztán majd megbeszélitek.
- Eddig is ezt tettem, jó messzire kerülöm - vallom be. - Próbált keresni, de nem hagytam neki, megkértem, hogy menjen el. Meg értem... mármint hogy mire gondolsz, csak... nehéz.
- Azt elhiszem - sóhajtja, s közben kedvesen, nyugtatóan simogatja a hátam, karom.
- Te is...? - De nem akarom befejezni a kérdést, hiszen összességében nincs hozzá közöm és ez talán már túl sok lenne.
- Én is elhiszem - felel természetesen. Oké, akkor ezt ne feszegessük.
- Masao... mitől fáj ennyire?
- Pontosan micsoda? - kérdez vissza türelmesen.
- Az, hogy szeretem és ő nem. Miért ilyen rossz? Miért nem lehet rá valami gyógyszer? - Olyan gyermekien hangzanak a kérdéseim és mégis jó kimondani őket.
- Sajnálom, Jeremy, de ezekre a kérdésekre felelni nem én vagyok hivatott - mondja meg őszintén. - Nem tudok neked többet segíteni, minthogy meghallgatlak és foglalkozom veled. És nem is akarok - teszi hozzá nyíltan. - Nem bonyolódom bele továbbra sem a szeretőim életébe.
- Rendben, ne haragudj! - kérek bocsánatot megint, bár nem tudom, miért. - Hányan vagyunk? - kérdezem meg azért kíváncsian.
- Három sráccal töltöttem több időt az elmúlt hónapokban. - Aprót bólintok. Ezzel jobb tisztában lenni szerintem. Aztán hatalmas vigyorral fordulok felé.
- Megvan még a boád? - kérdezem meg szinte kuncogva.
- Nem, sajnos elpusztult. - Leolvad a mosoly az arcomról, ezt nem így terveztem. Inkább megcirógatom a mellkasát valami részvétféleséggént, meg nyomok rá egy puszit is.
- Sajnálom - mondom csendesen, de hirtelen más nem jut eszembe. Talán terelni kéne a témát. - Egyébként miért maradsz ki a szeretőid magánéletéből?
- Én is. Csendes, megbízható társ volt - teszi hozzá halvány mosollyal. - Egyszerűbb. Egyébként is szexpartnerek, nem párkapcsolat.
- Ezt értem, ettől még engem mindig meghallgattál és tanácsot is adtál - mondom megvonva a vállam. - És ők milyenek? - utalok a másik három srácra, férfire... vagy ki tudja, kire.
- Őket is meghallgatom, adok tanácsokat, de nem mélyülök bele senki magánéletébe. Ez komolyan érdekel? - kérdez rá kíváncsian, némileg meglepetten.
- Hát... kíváncsi vagyok, kiket szemeltél még ki, és hogy jobb vagyok-e náluk - árulom el halványan mosolyogva. Féltékeny minek legyek? Hiszen csak szexpartnerek, ahogy én is.
- Bolond vagy - közli játékosan, végigböködve az oldalamon, mire elkuncogom magam. - Hiroshi kicsit idősebb nálad. Egyetemista, az édesanyjával él, dobos. Magas, vállas, ínas, formás srác. Azért keresett magának szeretőt, hogy fizetni tudja a terembérlet ráeső részét, mert a hellyel meg volt elégedve a banda, amelyiknek a tagja, csak mind csóró fiatalok. Laza, könnyed, nem túl lelkiismeretes, a szorgalomból sem osztottak neki valami sokat, de ha valamit akar, azért képes küzdeni.
- Hm... Érdekes. És te fizetsz helyette? - kérdezek rá elgondolkodva. - Még arra vagyok kíváncsi, hogy jobb-e az ágyban, mint én - árulom el felvigyorogva rá. Ördögi kör, szabaduljon ki belőle.
- Neki fizetek, ő meg arra szórja a pénzt, amire akarja - felel vállvonva. - Nem szoktam rangsorolni a partnereimet, de Hiroshi speciel nem jobb. Mocskos szájú kölyök, aki szereti a perverz játékokat, ennyi. - Ez érdekes, igazán érdekes.
- Milyen gyakran találkoztok? És a másik kettővel?
- Hiroshi havi egyszer keres általában, de néha elkap újabban a bárban is. Akemi és Toku változó, van, hogy egymás után több nap is kikötnek nálam, van, hogy hetekig csak dumálunk egy jót, aztán viszlát.
- Akkor még beférek a naptáradba - kuncogom el magam. - Úgy szedted fel őket, mint engem?
- Hiroshi úgy tekergett körbe, mint egy kígyó, lassan, megfontoltan. Táncoltunk, aztán megkérdezte, hogy fizetnék is érte. Jól kiröhögtem, visszautasítottam és otthagytam - meséli könnyedén, kedélyesen. - Minek fizessek valakinek, ha másokat ingyen kapok meg? Fel is adta, bőven szégyellte magát azért, hogy ilyet kellett kérdeznie, aztán később a bandája volt az előzenekara az est fénypontjának, ahol megtetszett. Én mentem oda hozzá, hogy mennyi lenne és miket vállalna be. Köpni-nyelni nem bírt, nem igazán voltam benne biztos, hogy kötélnek áll, mégis elcipeltem a buliról. Akemi fotómodell, áhított bálvány - tér rá a másik szeretőjére. Kíváncsian pislogok fel rá. - Valamivel fiatalabb nálad, egészen nőies, vékony teste van, pici kerek feneke és még nálad is alacsonyabb vagy fél fejjel. Az egyik nagy áruházban láttam meg, nem ért valamit el. Mire odaértem, előkerült a barátja, de veszekedtek. Vissza akartam fordulni, hogy a magam dolgával törődjek, ám fülsértő kifejezések hangzottak el felőlük, az egész légkör megfagyott. Egy idősebb nő becsatlakozott az osztásba, Akemi exe félrelökte, én meg odamentem és megpofoztam. Erőszakos mitugrász volt, egy divatbuzi, aki gúnyt űzött Akemiből és minden más homoszexuálisból. Volt miért fognia az ólajtó száját, dőlt belőle a vér. Leadtam a polcról a szöszinek, amit akart és továbbálltam. Volna, ha nem követ úgy, mint egy elárvult kutya - javítja ki magát játékosan, mosolyogva. Ezt el tudom képzelni. - Azért zaklatott, hogy tanítsam meg pofozkodni. Hárítottam, megnéztem a kezét, mert olyan ápolt kacsókat phothoshoppal lehet előállítani, aztán közöltem vele, hogy ez lehetetlenség olyan gyenge kezekkel, mint amivel rendelkezik. Hát belém kapaszkodott, úgy kellett lecibálnom magamról, mint valami piócát. Nevetségesnek találtam, ám mivel levakarhatatlannak bizonyult, még a kocsimba is lazán beült, kénytelen voltam foglalkozni vele. Toku harmincas évei elejét tapossa, valami szerkesztőségnél dolgozik, átlagos pasi feleséggel és három kicsi gyerekkel. - Na most viszont hatalmasra kerekednek a szemeim. Tessék? Oké, én is láttam furcsa embereket, de pont Masao... Na ezt viszont nem néztem volna ki belőle.
- Változatos a felhozatal - mosolyodom el végül. - Bár meglepett Toku - árulom el. - Azt hittem... mármint nem a kora, hanem, hogy családja van.
- A morál sokakat kényszerít családalapításra, aki pedig nem vállalja a nyilvánosságot, a megaláztatást, a balhét, él egy második, titkos életet.
- Én nem tudnék hozzányúlni egy nőhöz - ráz ki a hideg. - Akkor inkább alázzanak meg, de nekem nem kell.
- Nem mindenki áll így hozzá - jelenti ki könnyedén. - Vannak nyomós okok és hatalmas családi, vagy más irányból érkező nyomások, nekem pedig nem dolgom ítélkezni mások felett.
- Én sem ítélkezem - mondom gyorsan -, csak meglepett, ennyi. Bár legalább a kíváncsiságomat kielégítetted - mosolyodom el.
- Ennek örülök. Miért érdekelt és miért fontos, ki jobb vagy kevésbé jobb nálad?
- Nem fontos, csak érdekelt. Meg akkor lehet javítani valamin még. Vagyis nem tudom - kuncogom el magam. - Egyszerűen csak kíváncsi voltam.
- A bárban, ahova jártál, gyakran előfordulnak. Akemit nehéz eltéveszteni, bár Hiroshi is elég jellegzetes figura, szóval lehet, hogy láttad őket.
- Elképzelhető - mosolyodom el. - Vissza kéne menni oda is. Meg bulizni egyet, már hiányzik - árulom el kicsit vágyakozva.
- Ma? - kérdezi meg könnyedén. Meglepetten kapom rá a tekintetem.
- Elvinnél? - kérdezem kicsit reménykedve az igenben.
- A buli már elindult... - válaszol vigyorogva.
- Menjüüüüüünk! - vigyorodom el. Masao felnevet és rábólint. - Szuper! - mozdulok feljebb és csókolom szájon nagy hévvel. Beletúr a hajamban és az arca előtt tart, miközben végigjárja nyelvével a szájüregem. Imádok vele smárolni, ezt régen is nagyon bírtam, így meg sem próbálok elhúzódni, de végül ő enged el.
- Öltözz fel - mondja nekem, miközben összepakol. Összeszedi a papírzsebkendőket, a kiürült tálkákat, a takarót visszahajtogatja a puffba, majd kimászik a zugból, viszi magával a tálcát is. Rekordsebességgel állok neki felrángatni magamra a cuccaimat, ugyanakkor nem ártana szólni Terunak, hogy ne várjon majd, mert hát... másképp alakult a dolog. Felrángatom az alsóm meg a nadrágom, aztán elkezdem kitúrni a pólóm a párnakupacból, végül megtalálom és magamra húzom, aztán boldogan vigyorogva várom vissza Masaot, majd a kocsiból ráérek felhívni Terut. Ki fog akadni, de nem baj, így járt... Vállalom a lecseszést holnap. Masao megjelenik az ajtóban. - Nem jössz? - kérdezi meg.
- Dehogyneeeem! - vigyorgok továbbra is, mint a tejbetök, azzal már pattanok is meg és mászom ki zugból. - A szokott helyre megyünk?
- Igen.
- Okés! - Igazából ugrálni tudnék most, de inkább nem teszem, csak szépen megyek Masao mellett. - Felhívom Terut a kocsiból - közlöm még le, mire megvonja a vállát, talán ezzel hagyva jóvá a dolgot. Amint beszállunk a kocsiba, előtornázom a mobilom és rácsengek a testőrre. Azt sem néztem meg, mennyi az idő, de mindegy is.
- Végeztetek? - kérdez bele Teruki. Háááát... Na ezért mit fogok kapni...
- Nem éppen, elmegyünk szórakozni - próbálok angyalian beleszólni a telefonba.
- Hazajössz még ma? - Elveszem a fülemtől a készüléket és Masaora pislogok.
- Hazamegyek még ma? - kérdezem meg tőle.
- Ha nem akarsz a zugban aludni, akkor haza, de kijön eléd a testőröd, mert nem megyek a yakuza háza közelébe - közli határozottan. - Döntsd el - hagyja rám. Elgondolkodom a lehetőségeken.
- Ha a zugban alszom, maradsz velem? - kérdezem meg még gyorsan, mire Masao bólint. Akkor ez el is dőlt. - Nem - közlöm Teruval az eredményt. - Holnap el tudsz jönni értem a szalonhoz? - A kérdés Masaonak is szól, mire ő bólint.
- El. - Teruki nem valami lelkes, az már biztos.
- Valami baj van? - kérdezem meg azért, bár tudom, mi a helyzet.
- Csak nem vagyok elragadtatva attól, amit csinálsz.
- Miért? - Nagyon komoly a hangom, mivel ezt most le kéne rendezni.
- Nem fontos. Jó szórakozást - búcsúzik, azzal kinyomja. Na ebből komoly vita lesz holnap, az biztos. Itt az ideje, hogy rendezzük a sorokat most már. Nagyot sóhajtok és visszafordulok Masao felé.
- Értem jön. - Csak a hangulatom tört meg egy kicsit, de tudom, hogyha odaérünk, visszakapom. Masao csak egyet biccent, tudomásul véve, amit mondtam. Kibámulok az ablakon, kezd elegem lenni Teru aggódásából. Szerintem most rohadtul túlreagálja a dolgokat. Nemsokára leparkolunk a bárnál, ő meg a mobiljáért nyúl és felhív valakit.
- Aludtál? - kérdez bele meglepetten a telefonba. - Az jó. Hogy vagy? - Nyilván Tari válaszol neki. Ez egy kicsit megnyugtat. - Mit hoztatok össze? - Míg hallgatja a testőrt, kifejezéstelen képpel hallgat. - Meglesztek? Találtam programot éjszakára - jelenti be. - Hagyd ezt, cseppet sem fontos! - szól rá. - Holnap reggel vagy délelőtt megyek, akkor már tényleg. Jó éjt! - búcsúzik, majd kinyomja és zsebre rakja a telefont. Cigarettát pakol még el, azzal kiszáll és kinyújtózik. Követem, én is megmozgatom magam, miközben átballagok mellé.
- Ez csúcs! - közlöm éledő jókedvvel. - Köszönöööööm! - mosolygok fel rá, mire megsimogatja a fejem, és előre lódul.
Csak nézek egyet, milyen lazán engedik be, mintha mindennapos jó ismerős lenne. Ráadásul profitálok a dologból, mert engem sem ellenőriznek. Nem mintha gáz lenne, de jobb a békesség címszóval nekem ez jobban tetszik. Elég régen jártam már itt, de a fél év alatt nem sokat változott a hely. Megint pezsegni kezd a vérem és most már szemernyi kétségem sincs, hogy ez hiányzott. Belekapaszkodom Masaoba, hogyha a tömegbe is bemegyünk, ne hagyjam el, hiszen ehhez azért elég kicsi vagyok, lássuk be. Masao a pult felé indul, így el is engedem, ott nem fogok elveszni. Köszön a pultosnak és kér egy alkoholmentes sört. Furi, így még sosem voltam vele, de veszem a bátorságot és válogatni kezdek.
- Rég láttalak - jegyzi meg nekem a pult mögött álló harmincöt körüli fickó. - Ti együtt? - kérdezi ezt már az alvilágitól.
- Ma igen.
- Ó, értem.
- Másképp alakult - válaszolok én is, bár az értem hangsúlya rohadtul nem tetszett, de inkább figyelmen kívül hagyom. - Ilyet kérek - bökök rá egy enyhe koktélra. Nem akarok most sokat inni, de egy kicsi sosem árt. Masao csak int a férfinek, aki már készíti is az italt.
- A törpeszőke két napja keres - tudatja vigyorogva az alvilágit. - A dobosod viszont nem járt itt egy hete, ellenben a barátai igen - jelenti ezt be már komolyabban. Felpillantok Masaora. Ez rosszat jelent?
- Keresett?
- Nem. Elvonult hátra az egyik boxba egy fickóval, külön jött ki, ivott valamennyit, aztán lelépett és azóta semmi hír felőle.
- Hiroshi olyan, mint a szél, nem értem, miért csodálkozol.
- Rossz előérzetem van vele kapcsolatban. Legalább hívd fel! - kéri, mire Masao elneveti magát. Egyre kevésbé értem, miről van szó.
- Ha ettől megnyugszol...
- Igen, ha azt mondod, jól van, nyugodt leszek. Tudod, milyen balhés tud lenni.
- Nem fogadott testőrnek - veti oda könnyedén a pultosnak, mire az elégedetlenül elhúzza a száját és sértetten otthagyja.
- Ez most mi volt? - kérdezek rá komolyan.
- Mi lett volna? - kérdez vissza.
- Mióta vonnak így kérdőre valaki miatt? - kérdezem meg csendesen.
- Amióta Shouji a pultos - válaszol könnyedén. - Mindig tudja, ki kivel van, mit csinál. Mint egy jó tulaj, szemmel tartja a vendégeit és törődik is a régiekkel.
- Értem - mosolyodom el. - Egyébként gondot jelent ez most?
- Hiroshi? Nem tudom. Az utóbbi időben csinált magának pár balhét, Shouji meg úgy érzi, mivel főként velem jár el a srác, az én feladatom odafigyelni rá. Én meg nem így gondolom - közli komolyan. - Felnőttnek számító srác, ha bajba kerül, úgy járt. Nem én mondtam neki, hogy ugasson be a konkurenciának meg randalírozzon az utcán, mint egy félhülye. - Ekkor azonban Masao elrugaszkodik és támadóan ugrik meg, de még idejében kapcsol és nem üti meg a pici szőke srácot. A konkurencia... Hát ez hamar ment. Elvigyorodom és kíváncsian szemlélem a srácot. Na jó, legyünk kedvesek.
- Hello! Jeremy - nyújtok kezet a srácnak figyelmen kívül hagyva a riadt tekintetét.
- Szia - köszön félénken, aztán csak villant egy fotómodellekhez méltó mosolyt és elfogadja a jobbost. - Akemi vagyok - mutatkozik is be. - Ijedős vagy, nagyfiú? - hecceli Masaot máris. Meglehetősen fel kell néznie a férfire, ettől pedig úgy esnek a fények az arcára, hogy különösen fiatalnak tűnik, még nálam is durvábban. Elröhögöm magam, ez szuper lesz.
- Nem nagyon kedvelem, ha hátulról közelítenek meg - vallja be egyszerűen az alvilági.
- Félted a hátsód, mi? - kuncogja, azzal felmászik a másik oldalán árválkodó bárszékre és előre hajolva bámul rám. - Mennyi vagy? Úgy értem, korra.
- Több, mint te - vigyorgom rá. Egyébként rohadt divatos, festettszőke haja szanaszét áll, természetesen zselézve. A szeme talán zöld. Furcsán szép és engem mégsem fog meg igazán. Őt nem kérném fel modellnek, az tuti. Feszes, sötétszürke, koptatott farmer simul a hííííres fenekére, a lába így ránézésre elég pici, és gyerekesen lóbálja. Mintha csak magamat látnám a tetoválószéken. Ezen vigyorgok egyet azért. A pólója méregzöld, a mellkasán meg egy divattervező neve feketével. Kicsit kirívó a számomra, a sárkányom jobb. Bár olyan, mint egy hétéves, azért látom az értelmet a pillantásában. Érdekes lehet.
- Az nem nehéz - hagyja rám vállat vonva. Én is mindig ezt gondoltam, pedig nincs igaza. - Kérek egy Cuba librét! - kiált be a pultosnak. Ízlése is van a kölyöknek, vagy inkább legyen srác, annyival nem lehet fiatalabb - Mizu? - kérdezi Masaotól. Na erre én is kíváncsi vagyok.
- Semmi olyan, ami téged is érdekelne - felel könnyedén a fiúnak. - Elvagyok. Neked hogy sikerült az a portfólió, amiről annyit beszéltél?
- Áááááá, az rohadt jóóó leeeett! - lelkesül meg és még arra sem figyel, hogy Shouji leteszi elé a kólás koktélt egy szeretettel teli, de halvány mosoly kíséretében. - Végre nem úgy állítottak be, mint egy ártalmatlan kisgyereket, szóval nagyon dögös képek lettek és már meg is kaptam az átdolgozott, korrigált darabokat. Eljössz megnézni?
- Mindenki mást talál ki, mit mutasson meg az ágya előtt - válaszol jót nevetve Masao, a srác meg fülig vörösödik és félrefordul, hogy igyon. Elmosolyodok, ez tetszik. Nagyon is.
- Hol modellkedsz? - kérdezek bele ebbe, úgyis izgat a dolog. Meg azért beindul a fantáziám is, de jobb lenne elfojtani.
- Kelendő lennél te is, szép arcod van és jó tested - mondja ki őszintén. Felvonom a szemöldököm. Hogy mi? - Több helyen, több cégnél. Néha showra is hívnak, de inkább vendégnek, mint dolgozni. Szerencsére, mert utálom azt a kapkodást és fejetlenséget, ami a színfalak mögött zajlik - jegyzi meg apró fintorral.
- Sajnos én már választottam pályát, de kösz - mosolyodom el. Érdekes feltevés, pláne a hegeimmel.
- Na! Milyet? - kérdezi, ám sokat pillant fel Masaora, aki inkább csak figyel minket. Mire vagy ennyire kíváncsi, Akemi?
- Rajzolok, festek és tetoválni fogok tanulni - közlöm büszkén. Ez nekem nagyon sokat jelent.
- Tök jó! - mondja lelkesen. - Van is tetkód már?
- Van - vigyorodom el. - Én rajzoltam és a tetováló az alapján varrta rám - újságolom nagy büszkén.
- Muta’! - Felpillantok azért Masaora, aztán lemászom a székről és egy kicsit feljebb húzva a felsőmet meg lejjebb a nadrágom mutatom meg a rózsám. Akemi felém fordul és kinyújtja a kezét, de aztán visszahúzza. Ahogy gondolod, engem nem zavart volna. - Nagyon kis szép - motyogja. Tényleg úgy viselkedik, mint egy óvodás, de talán pont ezért lesz veszélyes. Felpillanatok Masaora, de éppen a helyet veszi szemügyre. Most vajon veszélyforrást keres?
- Neked van valami hasonlód? - kérdezem mosolyogva, miközben visszaöltözöm és visszapattanok a székre, majd folyamatosan figyelve őt végigsimítok Masao combján. Na, lássuk, erre mit lép!
- Fotómodellként tizenhét évesen? Felejtős. - Most ő az, aki lecsúszik a székről, bár még megissza a koktélja maradékát, ujjaival végighúz a férfi térdén, de Masao arra is csak egy kurta pillantást vet, tovább keres valakit vagy valamit a tömegben, azzal Akemi beveti magát a táncolók közé és egy ravasz pillantással mér végig. Kihívás? Legyen. Megvillan a szemem és felpillantok Masaora.
- Táncolunk? - kérdezem be vigyorogva.
- Szívesen néznélek titeket - válaszol könnyedén.
- Ne éld bele magad, lemosom a pályáról - közlöm be vidáman, azzal leugrom a székről és Akemi után vetem magam.
Kíváncsi vagyok, mit akar, vagy mire készül, Masao meg remélem, nem forgat semmi perverzet a fejében, mert leütöm. A srác lágyan ring a zene ütemére, most már értem, azt hiszem, mi gerjeszti rá Masaot. Nem is csodálkozom rajta. Bevetem magam én is, ahogy régen. Megszokom a zenét, átadom a testem neki és hagyom, hogy a mozgás vezessen. Akemi végül felém közelít, ha lassan is, felveszi a mozgásom, és hozzám simul. Meglep vele, de nem hagyom, hogy kizökkentsen, átkarolom és várok, meghagyom neki a kezdő lépéseket, aztán majd reagálok. Fesztelenül táncol tovább, ráfogva a derekamra meg a lapockámra. Elmosolyodom, mikor észreveszem, hogy Masaora pillant néha. Mire vársz, kölyök? Mit szeretnél? Egyre közelebb húzódik, de akkor én is támadok és belemarkolok a fenekébe. Ha figyelne másra is, mint Masao, már látná, hogy nagyjából mindenki minket figyel a közelben, de nem hiszem, hogy ezzel foglalkozna most, ellenben én látom az éhes tekinteteket, ám Akemi bátorsága eddig futotta. Áát jó, elengedem, de abban a percben átfog valaki. Meg a nagy faszt! Könyökkel hárítok és indulok el a srác után. Neki is bőven meggyűlik a baja a tömeggel, de nem izgatom magam rajta annyira, simán hárítom, aki az utamba kerül, mivel most nincs kedvem hozzájuk. Látom, hogy Masao arcáról leolvad a kedélyesség, ez már nem tetszik neki sem, meg nekünk sem annyira. Megszórja a termet a gyilkos pillantásaival és oszlik a tömeg körülöttünk. Szerintem tisztában vannak vele, hogy egy alvilági nem viccel, pedig ezt nem is tudják róla. Végül sikerül kikeveredni a tömegből és landolok egy bárszéken mellette. Akemi nem jön utánam, elkanyarodik és igyekszik eltűnni. Felpillantok Masaora. Ezt most én csináltam? Ő csak megcsóválja a fejét, de mosolyog, majd kiissza a sörét.
- Ezt én értem el nála? - kérdezem is meg azért.
- Aha. Felvette veled a kesztyűt, de gyorsan rátapintottál a gyengepontjára.
- Hogy mi? - kérdezek vissza meglepetten.
- Nem figyelsz az apró jelekre - szól nekem most megrovóan. - Visszahúzta a kezét, amikor megérintette volna a tetoválásod, nem? Bár hozzád simult, végig engem lesett, a műsor nekem szólt, te meg egyből letapiztad.
- Tudom, hogy neked szólt, feltűnt, bár az is, hogy mindenki más is minket bambul. Amúgy mit gondolt, hogy majd nekiesem? Csak teszteltem, hogy mit visel el - árulom el. - Nem szeretem, mikor valaki ennyire átlátszó.
- Keveset tudsz a világról, Jeremy, nagyon keveset. - Ezzel feláll és elindul megkeresni őt. Na ezt rendesen elbaltáztam. Két nagy levegő után felállok és utána indulok, még látom, merre megy. Nem akartam és hajlandó vagyok bocsánatot is kérni. Nem így terveztem és megbántam. A srác egy távoli kanapén orrát befogva üldögél. Masao egyenesen hozzá megy, mire felpattan és már ugrik is a nyakába. És még én tudok keveset a világról? Ekkora műhisztit... Elindulok feléjük, de valaki megragadja a csuklóm. Felé fordulok, de marhára nem érdekel, azonban hiába rántom meg kicsit a kezem, nem ereszt. Akkor baszd meg! A tanult módon kitépem magam a kezéből és megyek tovább. Legalább az ilyen seggfejek elkerülhetnének most. Végre elérek hozzájuk, és csak csendben állok, miközben komolyan figyelem ezt a kölyköt. És betalált, mert Akemi elküldi nekem a győztes pillantást. Azt csak hiszed! Nem esszük ilyen forrón a kását. Masao vállára teszem a kezem és angyali tekintettel nézek fel rá.
- Hadd beszéljek Akemivel, szeretnék bocsánatot kérni - mondom komolyan. Én is meg tudom ám játszani magam, ha kell. A férfi elereszti őt, de mielőtt átadná a terepet, még öklét erősen megtekeri a szöszi fején.
- Hülye kölyök - gorombítja ezzel le, a srác meg csak hápog és a fejét fogva, haját igazgatva bámul rá fel, Masao meg visszamegy a pulthoz.
- Azt hiszed, ennyi volt? - kérdezem felvont szemöldökkel. - Mi bajod is van neked velem?
- Ne játszd a hülyét! - vág vissza harciasan, kipirulva. Na tessék! Hova tűnt a gyermeki báj? - Te kezdtél ki velem, azt a simítást is nekem címezted, holott Masao veled érkezett, én meg napok óta kajtatom! Neked mi bajod velem?! - Önuralom, Jeremy, önuralom!
- Nekem aztán semmi - közlöm nagyon komolyan. - Tisztában vagyok vele, ki vagy és mi közöd Masaohoz, a többi engem nem érdekel. Nem akartam kikezdeni veled, csak megnézni, hogy meddig vagy hajlandó játszani neki a szereped. Átlátszó vagy, már ne is haragudj! Egyébként meg nem vagy az esetem, szóval ezt buktad.
- Beképzelt kis köcsög vagy - jelenti ki hidegvérrel, pedig nagyon is indulatos, apró ökleit is szorítja, szemei villognak. Rendben, én kiprovokálom, hogy nekem gyere. Ne aggódj, nem foglak bántani. - Nem tudsz rólam semmit, oké? Egyébként sem érdekelsz - teszi hozzá nyomatékosan.
- Ha nem érdekelnélek, most nem itt lennél - közlöm még mindig halál nyugodtan. - És te mit tudsz rólam? Egyébként mióta vagy Masao mellett? - kérdezek tovább. Nem akarom kicsinálni, erre tényleg kíváncsi vagyok.
Akemi sértetten lerázza magáról a kérdéseket és a pult felé indul. Követném, de abban a pillanatban egy kéz kulcsol a derekamra. Mi a fasz, már megint? Fordulok és szembetalálom magam az előző hülyével. Nem vette le, hogy nem akarok vele kezdeni? De csak igyekszem szabadulni meg megkönyökölni, mert elkapja a karom. Van egy kis erőfölénye, de komolyan megharcolok vele a szabadulásért, arra viszont nem számítok, hogy támogatói is vannak, így meg hárman már bőven elegen vannak, hogy ne tudjam leszerelni őket. Masaot keresem a tömegben most már némi félsszel, miközben még mindig a menekülési lehetőséget keresem. Persze most nincs sehol, ezek a barmok meg elkezdenek kifelé rángatni. Védekezem és igyekszem valahogy szabadulni, de nem megy. Kezdődik a pánik, amit most le kell nyelnem, muszáj, hiszen éles helyzetben nincsen helye. Csak szabaduljak ki innen! Természetesen elhagyjuk az épületet, és itt már lazán fognak le. Most gyűlölöm, hogy kicsi vagyok, ekkor azonban Masao előlép, mintha a semmiből jött volna, de ezek a faszok nem veszik észre, csak én. Ez még akár jó is lehet. Az alvilági kezeiben egy-egy ujjaira visszahajló penge. Tudom, hogy láttam már őket, azt is tudom, mire valók, de a nevük most nem jut eszembe, abban viszont biztos vagyok, hogy komoly károkat lehet vele okozni bárkiben. Nem szarozik, rövid, erős, határozott mozdulattal tépi fel a faszi hátát, aki mögött áll, majd leguggolva átmetszi a másik achillesét. Kettőből kettő és már csak egy van. Nem semmi módon intézi el a dolgokat, csak a farmerja susogása hallatszik, meg mivel én figyelem, így minden mozdulata világos előttem. Megbabonáz, olyan, mint a lecsapó kígyó, bár az arca semmit nem árul el, a mozdulatai kiszámítottak, ugyanakkor mivel szabad vagyok, nekimegyek a harmadiknak, aki először fogott meg. Gondolkodás nélkül tolom az álla alá az ujjaimat, ahogy Deon tanította, majd ezzel a lendülettel fejbe térdelem és amint földet ér, még tökön is rúgom. A francba már! Elrontották az estémet. Visszafordulok Masao felé nagyokat kortyolva a levegőből.
- Kösz - suttogom halkan, de még mindig csak méregetem őt, miközben arrébb rúgja a feltépett hátút. Villámgyors mozdulatokkal rázza le a pengékről a vért, majd a ruhája alá rejti őket.
- Ne ess pánikba, ezek csak emberek, ugyanolyan sérülékenyek, mint te is! Szép fogás volt - teszi hozzá, azzal fejével határozottan int és a hátsó kijárat felé indul. Követem, miközben visszanyerem most már a lélekjelenlétem.
- Nagyon jó vagy - mondom meg komolyan. - Hogy is hívják azokat? - intek a ruhája felé.
- Egy uta és egy módosított uta. Kicsi, kényelmes, halálbiztos. Elszívtunk egy cigit, arról ott nem tudunk semmit - közli ellentmondást nem tűrőn. Bólintok, ez egyértelmű, ennyit már megtanultam én is. - Van egy kis dolgom - jelenti be, azzal elrugaszkodik és futásnak indul. Gyorsan elkap valakit, aki apró sikkantással nyekken a falra felpréselve. Akemi. Na most hatalmasat nézek, és megszívom a fogam. Ebből még kisülhet bármi jó? Utána lépek, bár lassabban haladva. Nem hiszem, hogy erre bármit is tudnék mondani, ahogy azt sem, Masao mit akar tenni. - Megmondtam, hogy maradj a seggeden odabent! Miért nem értesz a szóból?! - vonja kérdőre sziszegve, ridegen.
- Masao! - kérem csendesen, bár tudom, hogy sokat nem fog használni. A kölyök halálra váltan figyeli, de most az alvilági dühös, nem is kicsit.
- Elfelejted! - utasítja Akemit, de ezzel együtt fenyeget is. Mert ez így megy? Előjön belőlem a Tatsukis én, ami szerint meg kell ölni, de csendben maradok. - A saját érdekedben - teszi hozzá, azzal elereszti. Mellé lépkedek és a karjára teszem a kezem.
- Ebből gáz lesz. - Figyelem Akemi arcát, ahogy megindulnak a könnyei, holott próbálja visszatartani őket. Tehát erre való nála az orrbefogás.
- Egy tizenhét éves kölyök nem tud szart kavarni nekem, magának viszont igen. Akeminek elég esze van hozzá, hogy ezt tudja - jelenti ki magabiztosan, könnyedén. Rendben van, legyen így, de bennem azért van egy félsz. Csak bólintok neki, bár igaza van, ha Akemi kiharcolja magának, tuti megöli. Masao elindul visszafelé, én meg odalépek Akemihez és kínálok neki egy zsebkendőt. - Jeremy! - szól rám dörrentve a nevem. Azonnal fordulok meg és indulok utána.
- Ne-ne-ne! - A kölyök a férfi után lendül és ahogy ma köszöntötte, ugyanúgy hátulról átöleli Masaot. - Tudtam... Láttam azokat korábban... Nálad. Összepakoltam volna... kiesett a ruhádból. - Leesik, miről beszél, mire nagy szemekkel nézek rájuk. Utálom a drámát, de ez most határozottan arra hajaz.
- Szedd össze magad és menj haza! - kéri és utasítja Akemit az alvilági visszaszelídülő, morgó hangon. - Holnap felhívlak valamikor. - Melléjük érek és felpillantva Masaora lépek el mellette és indulok el befelé. Egy szót nem szólok, de visszafordulok onnan, ahonnan még látom őket. Akemi bólint párat, elengedi Masaot és megtörölve a szemét lép le. Figyelem az alvilágit, de most nem látom rendesen az arcát, ám mikor elég közel ér hozzám, akkor ugyan nyugodt, de egyszersmind komor is.
- Sajnálom - mondom nagyon komolyan. Én ezt nem akartam, csak azok a szemetek... Próbáltam megvédeni magam, de még nem megy. És most elég szarul érint a helyzet.
- Nincs mit. Te jól vagy? - kérdezi meg.
- Jól, csak az zavar, hogy még mindig nem tudom kikerülni az ilyen helyzeteket. Ma háromszor ráztam le azt a srácot, akit letérdeltem - mondom csendesen.
- Csodálkozol? - kérdezi meg elmosolyodva, azzal megfogja a fenekem és beterel az ajtón. Elmosolyodom, lassan azért felenged ő is.
- Persze, hiszen ugyanolyan vagyok, mint a többiek - közlöm játékosan, de nem mozdulok mellőle.
- Friss husi vagy itt, hiába voltál régen bejáratos - árulja el a pult felé menet. - Ez a fél év sokat változtatott rajtad és még mindig tudod, hogy öltözz fel úgy, hogy farokállító legyél.
- De én csak a tiédet akarom állítani - közlöm be vigyorogva. - Amúgy van benne valami, ezért vettem fel ezt, mert tudtam, hogy be fog jönni neked. A friss husi meg... már nem annyira gyenge, most már sokkal rágósabb, mint volt. Ha csak ketten lettek volna, elboldogulok.
- Az enyémet az a kölyök is sokat állítja és meglehetősen bosszantott, hogy összevesztetek rajtam, mint két hülye pina.
- Ne haragudj, csak... - Na erre kéne valami jó magyarázat, de nincs. - Úgy viselkedtem, mint egy hülye kölyök. Sajnálom, butaság volt - mondom komolyan Masao szemébe nézve.
- Fatális. Egy tizenhét évestől még valahogy elvánszorog, de te mikor is ütöd a húszat? Megmondtam, hogy több szeretőm van és ez a harc köztetek... - Miközben beszél, már nem a pult felé tart, hanem be a tömegbe. Követem, mint az árnyék, de egyre rosszabbul érzem magam. - Még egy ilyen, aztán búcsút inthettek mind a ketten annak, hogy még egyszer szóba állok veletek. Az ilyen hisztikre kurvára nincs szükségem. Nem vagy sem te, sem ő a kiválasztottam, ma veled, holnap mással. Ha ez neked nem elfogadható, jobban kisajátítasz, mint egy kiskölyök, nagyon sajnálom, de megválunk egymástól.
- Nem fordul elő többet - ígérem meg komolyan. - Nekem megfelelnek a feltételek, ez meg most hülyeség volt, amibe többet nem esem bele. Nem akarlak kisajátítani.
- Ne is, nem vagyok kutya! - Hogy mi? Jaaaaa! Furcsán dühíti fel ez most, valahogy látom a szemében, hogy így van.
- Eszembe sem jutott, jó neked ott, ahol vagy - közlöm nagyon mély komolysággal. Ez tényleg nem fordult meg a fejemben, elfogadtam, hogy semleges és az jó neki.
- A semleges egyedül van - jelenti ki hozzám hajolva. - Minden alvilági ezt mondja, de ha megnézed Tatsukit és azt, hány ember veszi körbe, Kitamurát és azt, hány embert kellett megölni, hogy ez a balhé tényleg a múlté legyen, rájössz, hogy a magányuk nem is valóságos. Ezzel szemben egy semleges az, neki nincs társa. Amint társul, már nem semleges. Nincs gazdája, nincs senkije.
- Tudom, ezt megtanultam - Átkarolom a nyakát, miközben tovább mozgok vele a zene ütemére. -, ezt pedig tiszteletben is tartom. Nekem nem a hűséged kell, hanem az, hogy néha megdugj. Nem mint alvilági, hanem mint Masao. Már a legelején is így gondoltam, eszembe sem jutott megkötni, vagy csak utalni is erre.
- Alvilágiként közünk sem lehet egymáshoz. Ha mégis, akkor szemben egymással, noha nem egymás ellen helyezkedünk el - tájékoztat. - Néha talán hívhatnál romeltakarításra, de nem biztos, hogy elvállalnám. Munkában nincs szimpatizáns, csak érdek és logika, különben gyorsan elveszti az ember a fejét - köti ki komolyan. - Te, mint Tatsuki tanítványa, megölted volna a három faszit, aztán a kölyköt is. A hármat kiplakátolod, a kölyköt eltakaríttatod egy olyannal, mint én. Ezzel szemben én semlegesként nem kell, hogy példát statuáljak és mivel bármit el tudok tüntetni, nem kell öldökölnöm, hogy a stiklijeim eltűnjenek a napvilágról. Neked lehetnek kutyáid, egy egész klánt magad alá gyűrhetsz és vezethetsz, vagy akár a tagjává válhatsz egynek, lehetnek barátaid, lesznek ellenségeid, élhetsz párkapcsolatban, ha tudsz rá vigyázni és a másik is, én nem. Nekem nincs semmim, ha egyszer úgy adódna, eltűnhetnék innen minden nyom nélkül és nem lenne hova visszatérnem. Ennyit jelent köztünk a különbség.
- Ez... elég komoly - nyögöm ki kicsit bénán, bár komolyan. - Miért jó neked ezt az életet élni? - kérdezem meg végül, ami eszembe jut. - Sosem vágytál állandóságra, stabil dolgokra? Miért nem lehet stabil párkapcsolatod, ha az nem tud róla esetleg, vagy pont, hogy olyan, mint te? - ömlenek a kérdések belőlem, miközben még közelebb húzódom hozzá. Annyira nem foglalkozom másokkal, csak Masaoval, de azért érzékelem a tömeget. Lehet, nem itt kéne ilyenekről beszélni, de a zene mindent elfed és halkak is vagyunk, szinte egymás fülébe suttogunk, senkinek nem tűnne fel szerintem, hogy ez nem teljesen az, aminek látszik.
- Nem mondtam soha, hogy jó. Annyit mondtam, hogy nem utálom, megvan mindenem - jelenti ki határozottan. - Volt párkapcsolatom, de nem jöttünk ki belőle túl jól, elégedj meg ennyivel. Van állandóság az életemben, ezt pedig tudod te is. - Aprót bólintok, mire teljesen magához húz és kezeit a fenekemre simítja, így táncolunk tovább. Fejem a nyakához fúrom és belecsókolok, miközben komolyan agyalok a hallottakon. Vannak még kérdéseim, csak nem tudom, fel akarom-e tenni őket. Lesz még rá lehetőségem, de akkor sem tudom visszafogni magam.
- Miért nem változtattál ezen sosem? - kérdezem meg végül, de most már teljesen ellazulva. Elmúlt a félelem, az idegesség a kintiek miatt, kezd a múltba merülni, és most hagyom neki, majd holnap úgyis előadom Deonnak és akkor elgondolkodhatok rajta rendesen. Most Masaoval akarok lenni, kiélvezni az alkalmat és nem foglalkozni a hülyékkel. Régen voltam már itt és most egy kicsit jó lenne lazítani, ennek megfelelően újabb csókokat helyezek el a nyakán, pedig nem is figyelem igazán, mit csinálok. Beindulnak a régi ösztönök, kicsit elragadnak, de nem hagyom uralkodni őket, annak már vége, csak elengedem félig-meddig magam és ez sül ki belőle, de már nem vagyok szajha, ez most csakis neki szól, igyekszem úgy tenni, hogy ne is lássák kívülről.
- Az az én dolgom - válaszol csendesen, s viszonozza a nyakában elhelyezett csókokat. Megborzongok, de folytatom tovább. - Nekem aztán főleg nincs szükségem önjelölt sorsügynökre, a nehezén az életemnek már úgyis túlvagyok. - Miközben beszél, egyik mancsával végighúz hátamon, majd le oldalamon.
- Nem is terveztem, ez csak kérdés volt - közlöm be nyugodtan, de talán elég volt a kérdésekből mára, majd... Lesz még időm, ebben biztos vagyok.
A csókokat apró harapásokra cserélem le, miközben hozzádörgölőzöm. Régen mennyivel másabb volt a helyzet, most viszont ezt élvezem. Érezem, hogy Masao fel van húzva, mikor az ágyékának dörgölőzöm, de mozdulatai, ahogy cirógat, mégis teljesen nyugodtak, játékosak, gyengédek és ismerkedőek, mancsai követik a testem vonalát és mozgását. Igazából ezt mindig nagyon bírtam benne, sosem rohant le, pedig tudom, hogy gyakran kívánt korábban is. Sosem kent fel falra és csak dugott meg egyszerűen, mindig adott a módjára. Mosolyogva dörgölőzöm még jobban, hiszen engem is beindít a közelsége és ezt nem félek megmutatni neki. Ha így folytatjuk, nem sokáig maradunk, de leszarom, jó vele, jó itt és most, csak ez érdekel. Elvonatkoztatok a helytől, csak Masaora koncentrálok hozzásimulva, nyakát csókolva, harapdálva. Imádom, hogy be tudom indítani.
- Mennyire preferálod az autós szexet? - kérdezi meg könnyedén, mély és elégedett morgással, mosolyogva, a fülembe, majd ráhajol a nyakamra és nyelvével kirajzolja incselkedve a vonalát. Meglepődöm, de nem húzódom el. Talán ha kétszer csináltam autóban, de nem tudom, izgat a dolog, és akarom.
- Kipróbálnám - lehelem a nyakába egy apró nyögéssel kísérve. Eddig egyik sem volt jó emlék, de Masaoban sosem csalódtam, szóval tuti, ez is különleges lesz.
- Az jó, mert messzebb nem megyek - morog tovább, s nyelvét végigvezeti a fülemen, ujjai a hátamon és combomon cirógatnak. Még egy kicsit húz, játszik velem, együtt mozogunk, de már érződik a mozdulatain a vágy. Melyikünk fog hamarabb elpattanni? Nem tudom, de már megremegek a karjaiban. Azt hiszem, megint én fogom kevésbé bírni.
- Egyáltalán addig kibírod? - kérdezem kuncogva, miközben fél kezem becsúszik közénk és végighúzok a mellkasán, hasán és merevedésére markolok a nadrágon keresztül, de engedem is el. Masao felnevet, azzal elfordul tőlem, de csuklóm fogva von maga után. Nem ütközik akadályba, a tömeg megnyílik előtte, ezért én is könnyedén tudok haladni, ennek ellenére szorosan maga mögött tart, úgy vezet. Most az egyszer nem tud zavarni, így legalább minden hülye elkerül és nem próbálnak feltartani. Célirányosan a BMW-hez megy, felnyitja a hátsó ajtót és biccent nekem. Tényleg nagyon vágyhatja ezt a kört, mert most igazán türelmetlen kezd lenni.
- Ülj be! - kér is. Mintha minimum menekülni akarnék, vagy valami hasonló.
Amint bepattanok, betelepszik mellém, lenyomja a zárat és nekem esik. Forrón, tele kívánalommal csókol meg, magával szembe fordít és az ölébe húz. Minden ellenkezés nélkül, ugyanolyan hévvel csókolom vissza, kezem a nyaka köré fonom, miközben tovább ingerelve őt mozgatom a csípőm. Vágyom megint az övé lenni, akarom, hogy birtokoljon és megint nem érdekel semmi más. Bekapcsolódik a mozgásba, velem ellentétesen, finom, szelíd lendületű lökésekkel válaszol, s míg csókolja a szám, nyelvem, kibont a nadrágomból. Belenyögök a szájába, de még intenzívebben csókolom tovább, eljátszva az ajkaival, apró harapásokat is beviszek, végignyalok az ajkain, beharapom őket finoman csócsálva meg, de vigyázva a piercingjére mindkettőnk érdekében. Mindenképpen kerülöm a fájdalomokozást, de kezdem elveszteni a fejem megint. Masao a legrosszabbat hozza ki belőlem és a legjobb, hogy még élvezem is. Végül az ajtóhoz csúszik a maga oldalán, majd lefektet az ülésre és letornássza rólam a nadrágom alsónadrággal együtt. Az egész hóbelebanc cipővel, zoknival együtt viszonylag hamar az ülések közt végzi. Ennyire felhúztam? Ritkán ilyen türelmetlen. Lábaim a vállaihoz emeli, s cirógatva, harapva rajtuk kalandozik le az ágyékomig, ám nyelvével hasam kezdi csiklandozni, farkamra fonja ujjait és síkosítós ujját belém tolja. Ez hirtelen túl sok és intenzív élmény, így a hangom lehetetlen visszafojtani, hangosan nyögve élvezem, amit csinál, de próbálok magamnál maradni. Rájövök, hogy van kezem, sőt, felemelni is fel tudom, ezért a fejét kezdem simogatni, meg a nyakát, vállát, amíg el tudom érni. Vajon mennyire hallatszik ki a hangom? Oké, nem vagyok nagyon hangos, de most nem tudom ezt sem kontrollálni. Hagyom, hogy tegyen velem bármit, s most döbbenek rá, hogy mindenestül adom oda a testem neki, gondolkodás nélkül, ösztönből, de most ez sem tud izgatni. Fenséges, amit művel és akarom, hogy folytassa.
- Még mindig tudni akarod, ki bírja tovább? - kérdezi mellkasomra lehelve a szavakat, széles vigyorral, továbbra is ujjaival dugva, másik mancsával dörgölve, polírozva a farkam. Rohadj meg!
- Ihhh... Ihhge... Ihhgen! - nyögöm ki végre harmadjára a szót, miközben a gerincem ívbe hajlik, hogy még közelebb legyek hozzá. Látni akarom őt, de ez egyre nehezebb. Ha így folytatja, nem sokáig fogok kitartani.
Még végignyaldos a nyakamon, aztán teljesen visszavonul tőlem. Meglepődve nézek fel rá, de aztán elvigyorodom. Kibontja a nadrágját, lejjebb tornássza magán, majd óvszert kerít, farkára igazítja, azzal szinte összehajt. Vállaival tolja fel a lábaim egészen a mellkasomig, majd lassan, a fenekem cirógatva nyomul belém. Hangosan nyögök fel újra, és keresek valamit, amiben megkapaszkodhatok, de csak a körmömet sikerül végighúzni a bőrön. Végig próbálom tartani a szemkontaktust, ha ő is partner ebben, de már zihálva nyögök alatta. Letámaszkodik fél kézzel mellettem és meglehetősen nyakatekert pózban, lassan, a lábaimat magához karolva kezd csípőből mozogni bennem. Nyöszörögve fogadom az érzést, furcsa, de jó. Nem tart sokáig a szemkontaktust, szemeit lehunyja, ajkai elnyílnak, s teljesen átszellemül az érzéstől, mintha megkönnyebbülne az élvezettől. Nem tudom, hogyan mozduljak, de ez... ez egyre jobb lesz. Nem bírom tovább és lehunyom a szemem én is, miközben csak élvezem, amit tesz velem. Egyre kevésbé fojtom el a hangom, s még többre és többre vágyom, aztán egy újabb akadályt sikerül átküzdeni:
- Mééééég! - nyögöm hangosan. Gyorsabban, erősebben, nekem teljesen mindegy, de ezt akarom még. Életemben nem kértem még ilyet, de most ez is eljött. Szépen vagyunk! De már képtelen vagyok gondolkodni, csak az érzésekre figyelek, meg az egyre növekvő élvezetre. Masao teljesíti a kívánságom, mély, körző lökésekkel hajszol bele az élvezetbe. Ő is nyög, de többször elfojtva, s meg-megfeszülve élvezi ki a helyzetet. Az izmaim összerándulnak, megfeszülök és elernyedek folyamatosan, a gerincem ívbe hajlik és szinte dobálom magam, pedig nem akarom, de legyőz az ösztön. Nem kell sok, hogy véglegesen elborítson a mámor és lila ködben lebegve ér el az orgazmus. Megfeszül mindenem és Masao nevét kiáltom.
Percek múlva zihálva kezdek kitisztulni ebből a menetből. A férfi hagy egy kicsit pihegni, de aztán alám nyúl, magához karol és az ölébe húzva ül le az ülésre, s nagyon óvatos mozdulatokkal köröz bennem újra.
- Mozogj, de csak ha nem fáj vagy kellemetlen! - kéri kéjtől elváltozott hangon. Furcsa érzés most, de nem elviselhetetlen vagy rossz, így teszem, amit kér és mozdulok vele. Azért még nem merem bevállalni, hogy meg is emelkedjek, így egyelőre csak segítek neki, miközben a kezeimmel bejárom a mellkasát, majd előre dőlve csókolom meg. Nagyon picit megemelkedem rajta, majd visszasüllyedek, de nem tudom, erre gondol-e. Meg ehhez segítség is kell, ha igen. Körmei hátával végigkúszik a hátamon, majd beletúr két kézzel a hajamba a mozgás közben, forrón, hevesen, érzéki módon csókol megint, testem lassan simogatva végig, végül két marokra fogja a fenekem, hogy segítsen elemelkedni az öléről. Megtámaszkodom a mellkasán és segítek a mozgásban, elemelkedek és süllyedek, de hagyom, hogy ő diktálja a tempót. Megszakítom a csókunkat és a nyakát kezdem nyalni, harapdálni, csókolni, miközben igyekszem megtartani az ütemet. Az a durva, hogy még ezt is élvezem és végigfut a bizsergés a gerincemen tőle, ha olyan pontot találunk el bennem. Masao most csak diktálja az ütemet és besegít a mozgásban, miközben csípőből dug meg. Ez már annyira nem kellemes, de még elviselhető és látni akarom, ahogy őt is elragadja a gyönyör. Ennyit simán kibírok, sokkal rosszabb is volt már a helyzet, meg oké, hogy kicsit nem olyan, de közben azért az élvezet is megvan. Semmi jelét nem adom annak, hogy ez nekem nem annyira jó, ezért Masao a szemeit lehunyva, hátát az ülésnek döntve, halkan nyögve élvezi a helyzetet és egyre gyorsabb hajszolást követel, lökései is erősödnek fokozatosan. Teljesítem, amit kér, beletolom magam a lökéseibe és magamat is meglepve kezdem megint élvezni a helyzetet. Elmúlik a kellemetlen érzés és a farkam is kezd éledezni, holott nem szokott ilyen gyorsan. Próbálom erről gyorsan lebeszélni magam és Masaonak adni mindent, amit csak tudok, a mozgás ütemére feszítem meg az izmaimat az alfelemben, hogy még szűkebb lehessek körülötte, s a hangjából, az arckifejezéséből tudom, hogy ezt élvezi és nekem ennyi elég, hogy ne hagyjam abba a lovaglást. Az izmai lassan megfeszülnek, ujjai a bőrömbe nyomódnak, aztán elélvez attól a szorítástól, amit a farkára mérek, összerándulva, remegve járja át a gyönyör.
Lassan nyugszik meg, végül hirtelen abbamarad és elnyúlik az ülésben, arcán mámormosoly terül szét. Csak figyelem őt nyugton ülve, mert... kibaszottul tetszik, amit az arcán látok. Aztán óvatosan dőlök előre és fejem a nyakához fúrom, miközben apró jeleket kezdek a mellkasára cirógatni jobb kézzel. Öröm tölt el és valamiféle büszkeség, hogy ezt én értem el nála. Jólesik, hogy kielégült, hogy ezt tudtam neki nyújtani és remélem, hogy ő is így van vele. Masao most percekig csak kiélvezi a szédülést és a mellé járó cirógatást, aztán leemel az öléről, lehúzza farkáról az óvszert és papírzsebkendőbe csomagolja, s takarítani kezdi magát, bár közben azért nyal egy csókot a számra játékosan. Elmosolyodok és elcsórva egy papírzsepit kezdem én is rendbe rakni magam, aztán gondolok egyet és mikor végez, akkor elnyúlok mellette fejemet a combjára hajtva és megsimogatom az arcát. Játékosan, gyermekien nézek fel rá, a kielégültség most ezt hozza ki belőlem, de ha nem vevő rá, abbahagyom.
- Máris örülhetsz, hogy kicsi vagy - szólal meg játékosan, mosolyogva. Áttúrja a hajam, majd a sajátjából kihúzza a hajgumit és rendbe rakja. - Van még kedved táncolni, vagy már kellően kifáradtál ahhoz, hogy visszamenjünk a zugba aludni? - kérdezi meg.
- Vanni van kedvem, de nem hiszem, hogy menne - árulom el kötekedve. - Most már állni sem nagyon tudok szerintem, ahhoz nem aludtam eleget mostanában - mondom meg végül komolyan, de játékosan. - Inkább menjünk vissza, ha nem is aludni, de pihenni - kérem végül csendesen, de nem mozdulok el az öléből.
- Jó szöveg - közli nevetve, s pár pillanat múlva kinoszogat az öléből. - Én meglehetősen elfáradtam, úgyhogy te felőlem számolhatod reggelig a bárányokat, csak engem hagyj aludni - kér, miközben felöltözik, majd előre ül és elindul a kocsival vissza a teaházhoz. Útközben én is magamra rángatom a cuccokat, aztán elfekszem a hátsó ülésen. Laposakat pislogva ásítozom végig a hátralévő időt, miközben azon gondolkodom, hogy vajon Masao kiszedne-e innen, ha most bealszom.
- Köszönöm, hogy elhoztál és sajnálom, hogy gondot okoztam - beszélek inkább, mielőtt ténylegesen be is alszom, bár szerintem már csak pár perc lehet a teaházig.
- Egál - jelenti ki halkan. Ezt még hallom, bár nem nagyon értem, de aztán feladom a harcot magammal és elszundítok az ülésen. Érzékelem, hogy Masao kihalász onnan, laposat pislogok rá, de nagyon reagálni már nem tudok, pedig szeretnék. Tudom, hogy így nem lesz könnyű dolga, ezért mikor zugig eljutunk, valamennyi erőt pumpálok még magamba és egyedül mászom be, ennél többre azonban nem futja és egyszerűen csak elnyúlok a párnákon, várva, hogy mellém feküdjön a férfi és talán, hogy hozzábújhassak. Amint elfekszik mellettem, hozzá kúszom és elhelyezkedem a mellkasán, mint délután. Ha zavarja, majd lepakol. Nagyjából eddig tartott a lendületem is és ahhoz képest, hogy mennyire nem voltam álmos, szinte rögtön behúz a sötétség.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése