20.

Tatsuki

A hóra való tekintettel nem az alacsony Nissannal, hanem a téligumikkal felszerelt tereptaposómmal megyünk. Hogy Bakari gondoskodott-e róla, vagy önszorgalomból Shinji, mikor a saját gépén cserélte át, nem tudom, de hálás tudok lenni érte. Furcsa érzés az anyósülésén ülni és a testőrt látni a volánja mögött. Nem fogom tudni megszokni, abban biztos vagyok. Észak felé vesszük az irányt, korán ránk sötétedik, ám ezt kellemesnek találom. Elkényelmesedem az ülésben és behunyva a szemem hallgatom a Mercim motordorombolását. Határozottan szeretem ezt a hangot. Sajnálom, hogy nem én vezetem a járgányt, de azon vagyunk, hogy minél előbb használni tudjam a kezeimet újra. Nem fogom feladni, ahogy Shinji sem. Kitart mellettem, pedig néha tényleg elviselhetetlen tudok lenni. Muszáj megérintenem, még akkor is, ha ez idővel lüktető, kellemetlen, fájdalmas érzést kelt az alkaromban, így kibújtatom a kötésből balom és addig ügyeskedek, míg tenyerem a combjára fekszik. Szeretem és a szerelme segít átvészelni ezt a rohadt időszakot, elviselni a kínokat és a félelmet, azt a szégyent és magatehetetlenséget, ami a béna kezekkel jár, túljutni a dühön és a bánatrohamokon. Rápillantok. Most is komoly képpel, a legnagyobb figyelemmel és körültekintéssel vezet. Tetszik az, amit látok. Kívánom őt. Mintha lenne olyan pillanat, amikor nem... Az a különbség a korábbihoz képest, hogy most nem tudnám őt kéjjel zavarni vezetés közben.

- Nem unod? - kérdezem meg tőle könnyedén.

- Mit? - kérdez vissza értetlenül és egy rövid pillanatra rám pillant.

- A gondozásomat, meg ami vele jár. - Válasz azonban nem érkezik, helyette Shinji félrehúzódik a pályán, leparkol, kirakja az elakadásjelzőt és felém fordul. Nem sejtek semmi jót ebből.

- Egyáltalán nem - jelenti ki határozottan a szemembe nézve. - Megunni csak azt lehet, amit kényszerből csinál az ember, vagy már annyira nem megy, hiába próbálkozik, hogy feladja, beletörődik. Nekem ez nem kényszer és nem érzem értelmetlennek sem. Vannak napok, mikor nehezebb, de ha minden túl könnyű lenne, neked sem lenne rám szükséged.

- Látom, hogy megvisel néhány dolog és még mindig nem adod ki magadból az érzéseidet mindig - mondom neki komolyan.

- Meg. Hogy a viharba ne viselne meg, mikor látom, hogy mennyire szenvedsz néha és semmit nem tudok tenni? - kérdezi rágyújtva.

- Az életem munkája hullik ki a kezemből, mert nem tudok semmit megfogni. Egyáltalán nem így készültem visszavonulni - osztom meg őszintén a sráccal.

- Rengetegszer gondoltam arra, hogy ha lehetne, átvállalnám tőled ezt az egészet, csakhogy többet ne kelljen néznem, hogy szenvedsz emiatt, mert fáj... Rohadtul fáj... - mondja csendesen, kibámulva az ablakon. Összerándulok, mert eszembe sem jutott, hogy itt kötünk ki, hogy Shinjinek ilyen gondolatai vannak.

- Ezt nagyon felejtsd el! - szólok rá határozottan. - Ezt szerencsére nem lehet átvállalni és ne is akard, bőven elég az is, amit teszel! Neked még építened kell, nagyon hosszú út áll előtted, míg nekem már csak hátra kell dőlnöm jóformán és élvezni az életet!

- Tisztában vagyok vele - feleli, majd eloltja a csikket és újra elindul. Folytatnám még a beszélgetést, ám megszólal a telefonom. Morcosan felsóhajtok, ám muszáj lesz fogadnom a hívást, mert Jeremy az.

- Telefon felvesz, kihangosít! - utasítom a készüléket. Ezt is Shinjinek köszönhetem, a távvezérlés remek dolog és kapóra is jön megint az informatikai széleskörű tudása. Némi életkedvet erőltetek magamba, aztán megszólalok. Rögtön kihallom a kölyök beszédéből, hogy szar van a palacsintában, így feljebb helyezkedek az ülésen és a kezem is visszaügyeskedem a tartókötésbe, mert már komoly lüktetésnek indult. Muszáj, Shinji még vezetés közben is figyel rám.


Jeremy meglep. Örülök, hogy van kurázsi a kölyökben és meg mert lépni egy ilyet, bár ahogy hallom, nagyon rövidet húzott vele, ami cseppet sem dob fel. Elkezdem kérdezgetni, ha már felhívott, hátha megtudott valamit. Meg. Háromszázhatvan fokos fordulatot vesz körülöttem a világ, ahogy szó szerint majdnem elsírja, mi baja van Masaonak. Most utálom, hogy igazam lett, ráadásul nem is gondoltam komolyan azt a kurva kijelentést. Minden mondattal rosszabb színt kap a helyzet és csupán egy bassza megre futja, meg kis híján rászólok Shinjire, hogy forduljon vissza, tudja a címet, most menjünk el Masaohoz, az sem érdekel, ha magatehetetlenül lát, ám a józan eszem még időben megakadályoz ebben és figyelmeztet, ha odamennék, se tudnék tenni semmit sem az eltakarítóért, sem pedig a kölyökért. Azon túl, hogy hagyom Jeremynek, hogy megöleljen, hozzám bújjon, nem tudnék mit csinálni, ezért végiggondolom, mi az, amivel javíthatók a helyzetek. Először is Akemivel kapcsolatban kell szólni Bakarinak, másodszor pedig... Igen, megajánlok egy kurva nagy lehetőséget Masaonak, amivel ha él, talán ki tudom hozni abból, amibe keverte magát. A rák egy nagyon egyszerű betegség, visszatartott, gyűjtött harag vagy bánat programozza a sejteket hibás szaporodásra, vagyis megfelelő étrend és lelkizés folytán a legvadabb folyamat is visszafordítható, ehhez azonban a páciensnek nagyon kell akarnia a gyógyulást, a javulást, a problémáin való túljutást. Megvannak az eszközeim ahhoz, hogy talpra állítsam Masaot, ám ezt vele kell megbeszélnem, mert ha nem kér abból az esélyből, amit tőlem kaphat, nem hagyom, hogy Jeremy közelében maradjon és szétcincálja őt érzelmileg. Szenvedett már eleget az a gyerek, nem kell, hogy teljesen bolond legyen a kíntól, vagy tönkremenjen egy halálra szánt ember mellett, akibe szerelmes.


Miután Shinji szólt a kutyámnak a programváltozásról, a kölyköt kell elrendeznem, ez pedig egyáltalán nem egyszerű, mert makacsságból neki is bőven osztottak. Kénytelen vagyok én engedni, mivel most nem lehetek vele, hogy pórázra kötve visszatartsam a hülyeségektől, hiába azt kéne. Azzal, hogy megnyomorodtam ideiglenes, rengeteg szart sikerült mások nyakába öntenem, kezdve Shinjivel és Bakarival, másokat meg, akiknek a sorsáról most kellene döntenem és annak megfelelően elrendezni nekik néhány apróságot, nem tudok segíteni. Ez dühít, kegyetlenül fel tud bosszantani, aminek ugyancsak a mellettem ülő kölyök issza meg a levét, mert ő az, aki megpróbál megnyugtatni és nem érti...


Vége lesz a beszélgetésnek, mire nehéz szívvel felsóhajtva csúszom lejjebb az ülésen. Becsukom a szemeimet és végiggondolom, mégis mi a francot csináljak, s persze megint oda lyukadok ki, ahol a part szakad: kezek nélkül? A dolog annyira idegesít...


Észre sem veszem, hogy az ajkamban lévő pirszinget dörgölöm a fogaimhoz, miközben gondolkodom, csak mikor Shinji a combomra csúsztatja a kezét. Rögtön abbahagyom és ránézek. Fogalmam sincs, mit mondhatnék neki. Ugyanúgy nincs, mint mielőtt elaludtam volna. Tudom, hogy nem gondolatolvasó, ezért nem tudhatja, mi jár a fejemben, nem érzi, amit én, tehát csak szavakkal oszthatnám meg vele ezeket, ám nem tudom elmondani. Sajnálom, kölyök, de ha nem kérdezel, nem fogsz megtudni semmit sem.


Csend marad köztünk. Megnyugszom a motor dorombolását hallgatva, figyelve az utat, a hófödte erdőt, ami körülvesz minket. Egy kicsi faluba visz nem messze Tokiótól, majd miután megszerzi a kulcsokat, feljebb merészkedünk. Jól ismeri a járást, a kicsi ösvényt, mely egy tisztásra vezet, amin faház áll. Kellemes a látvány, jónak ígérkezik az itteni időtöltés is. Ahogy kiszállok a tereptaposóból, a hideg rögtön átjárja a ruháimat, a hó pedig ropog a talpam alatt. Bakancsot kellett volna vennem, de túl sokáig tartott volna fel- és levenni, Shinji viszont közel állt meg a házikóhoz, így nem kell azon aggódnom, hogy átázik a cipőm. Frissít a hűs levegő, még a sötétben is vakít a hó, az erdő pedig fenyegetően tornyosul körénk, mégis otthonosan érzem magam itt. Ha tudnám használni a kezeimet, most lehajolnék, gyúrnék egy hógolyót és a sráchoz vágnám. Tudom, hogy remek csata lenne, ami aztán egymás kinti, végül benti megfürdetésével végződne, így azonban csupán csendesen követem őt a házba.


Pici előtér fogad, lekerül rólunk a felesleges ruha, majd a hatalmas nappaliba lépünk. Kandalló, előtte vastag, szőrös, puhának látszó szőnyeg hever, azt hiszem, valamilyen állatszőrutánzat lehet, mintha egy átlagos amerikai filmből nyúlták volna az ötletet, ettől függetlenül cseppet sem érzek bármi negatívat ezzel kapcsolatban, szívesen heverednék oda, miután Shinji elintézte, hogy ropogjon a tűz, mivel majdnem olyan hideg van idebent, mint kint. A srác is hasonlóan gondolkodhat, mivel rögtön a kandallóhoz megy, hogy begyújtson, én pedig megnézem magamnak a lak többi részét. Amerikai stílusú konyha, kicsi fürdőszoba vécével és háló két személyre. Megértem, miért szeretett idejönni a testőr: harmónia lengi be ezt a helyet és gondozzák is. Visszatérve a nappaliba a kanapéra ülök és figyelem Shinjit. Szívesen segítenék neki, ám...


Mindig ez akadályoz. Néha eszembe jut, hogy életben kellett volna hagyni Kitamurát és kínozni éveken át, ám sem a fájdalmaimat, sem a problémáimat nem csökkentené. Bosszú volna csupán, kockázatvállalás a semmiért. Vége, vége az egész balhénak, végre mindenki fellélegezhet, ezért minden jól van úgy, ahogy. Én is tudtam, hogy akár az életemmel fizethetek a győzelemért, ahogy el is bukhatok, így pedig az ár nem nagy, amit fizettem. Rendbe fogok jönni. Nem akarok úgy élni, ahogy most, kiszolgálva, magatehetetlenül, de ez az időszak kell ahhoz, hogy később ugyanolyan legyek, mint a Kitamurával vívott harc előtt.

- Telefon felvesz, kihangosít! - szólok a zsebemben megszólaló, Bakarit jelző készüléknek. - Mondd!

- Leadtam a kölyköt, avass be!

- Holnap este visszamegyünk - jelentem ki. - Megvizsgálod Masaot, amit meg lehet tudni róla mindazzal, amit tanultál, azt megtudod, én pedig beszélek vele.

- Nem ellenséges, de ezt akkor sem támogatom.

- Én pedig tudni akarom, rábízhatom-e Jeremyt vagy sem - közlöm vele határozottan. - Ha hónapok múlva nekiáll döglődni, a tökalsó jobb, ha elkerüli...

- Nem fogja - vág a szavamba. - Ki fog tartani Masao mellett, teljesen mindegy, hogy mennyi van neki vissza és tetszik-e neki, vagy sem.

- Kivéve, ha nem engedem.

- Ezt nem óhajtom bővebben megvitatni - dönt végül így Bakari. - Hétre vár minket, addig elintéz mindent. Shinji készüljön úgy, mintha egy háborúba készülne - kéri komolyan. - Masao egy szokványos és egy a végén visszafele hajló sarlójú utával harcol főként, de a ruhája különböző vastagságú fémszálakat rejt, melyekkel főként fojtani, de akár vágni is lehet. Ezen kívül tőrökre lehet még számítani tőle, ám mivel ő a kígyó, a mérgeket sem vetném el, mint lehetőséget.

- Jeremy szerint...

- Nem érdekel Jeremy, ő másodlagos, engem te érdekelsz! - vág újra közbe, most indulatosabban. - Végighallgatsz és ha nincs ott Shinji, elmondod neki, amit én leadok neked, holnap pedig normálisan felkészültök, különben, rohadjak meg, nem juttok át Masao kapuján!

- Higgadj le! - szólok rá. - Itt ül és mindketten megértettük, amit mondtál. Rendesen felkészülünk, háromnegyed hétkor találkozunk a közelben és ha van valami, azt még megbeszéljük.

- Murasa utca, a kis kávézóban - közli, hol fogunk találkozni. Nem szívlelem, hogy így átvette az irányítást, azonban kénytelen vagyok elfogadni. Aztán ha megint elegem lesz belőle, lerúgom. - Előre tudja, ha érkezik hozzá valaki. Nem jöttem rá a titkára, de mire az ajtóhoz érünk, felkészül ránk, ezért döntsd el, ki lesz a hátvédünk, mert Shinji előtted lesz.

- Nem kell senki! - utasítom vissza dühösen. Ez most már aztán tényleg több a soknál.

- Ha lehet, ezt most rögtön fejezzétek is be! Nagyon édesek vagytok, mikor morogtok egymásra, de kicsit fárasztó műsor ez kétnaponta. Tatsuki el tudja dönteni, mekkora felkészülésre van szükség és én sem ma kezdtem azt, amit csinálok. Ha meg ketten nem tudunk elbánni Masaoval, azt hiszem, akár el is áshatjuk magunkat a fenébe. Lehet, hogy tudja, hogy mikor érkezik hozzá valaki, mi meg tudjuk, hogy készül ránk. - Egyikünk sem száll vitába Shinjivel, felesleges volna, ennek a szócsatának úgysem lehet igazi győztese. Az orvos csak elégedetlenül fúj egyet, én pedig a fejem csóválom. - Te ne fújtass, mint egy veszett kanca! - Azt hiszem, ezt hallva a túlvégen is szemkikerekedés lehet, ahogy én is egy pillanatig rettentően elcsodálkozom, hogy a srác így nevezi Bakarit. - Te pedig ne csóváld a fejed, mert már kezdem unni az állandó bunyót a homokozóban azért, hogy kié legyen a vödör! - használja ezt a metaforát megint, majd feláll és kimegy a konyhába.

- Tedd rendbe Shinji fejét, különben mehet vissza Deon mellé! - morog végül Bakari. - Én azt kezdem unni, hogy beleszól abba, amibe nem kellene! - Tessék, ilyen gyorsan kerül az ember két tűz közé! Nagyszerű...

- Kezded igen erősen felcserélni a szerepeket. Lehet, hogy jelen pillanatban nem tudom összeroppantani a fejed, de még mindig az én szavam a törvény - jelentem ki.

- Nem cserélek fel semmit...

- Ne ellenkezz velem folyton! - szólok rá parancsolóan. Ez hat, a fújáson kívül mást nem kapok, az elmúlt hónapokhoz képest meg már ez is jó eredmény. - Hárman megyünk holnap, felkészülten. Ha ránk támad, megöljük.

- Lavina lesz Raktari miatt - jelenti ki csendesebben. Ez sajnos igaz...


Míg nyúlik köztünk a csend, Shinji a szobába megy, majd takaróval tér vissza és azt rám teríti. Teaillat szűrődik ki a konyhából, a kandallóban ropogó tűz pedig lassan melegíti fel a levegőt, a srác meg visszatér a konyhába, s bögréket kerít.

- Senki nem várhatja el tőlünk, hogy nem védjük meg magunkat, ha támadás ér. Ha emiatt Jeremy vagy Yoshimi megpróbál kihátrálni, seggbe lesznek rúgva, Raktari meg egy következő lépcső.

- Teruki kettejük barátja.

- És a kölyök vérebe - közlöm hidegen. - Eldönti mindkettő, mi a fontosabb számára, a kötelesség, amit vállaltak, vagy pedig Raktari patáliája. Amennyiben az utóbbi, korcsok és halált érdemelnek, mert az árulás nem megengedhető, a kölyök meg edződik, mert egy puhapöcsű tökmagként nem lesz képes a helyemen trónolni.

- Ez hiányzott - jelenti ki elégedetten. - Jó éjt - búcsúzik is, mire elröhögöm magam.

- Neked is. - Még azután percekkel is jókat vigyorgok, hogy Bakari bontja a vonalat. Hihetetlen, de úgy fest, hiányzik neki a régi Tatsuki, vagy fél attól, hogy esetleg elpuhultam. Szó sincs róla, ugyanúgy kiirtásra ítélek egy fél bagázst, ha nem azt csinálja, amit mondok, mint hajdanán. Szeretem Jeremyt, a döntéseim megvétózásához azonban nincs joga, a kutyái pedig vagy mindig, minden esetben hűségesek lesznek hozzá, vagy nem érdemlik meg az életet. Már nincs visszaút, csak előre van és hogy mi a végcél, azt ilyen formán lehet eldönteni. Shinji közben mellém telepszik két bögrével.

- Remélem, tudod, hogy ilyenkor félelmetesen festesz.

- Mert mulattat, hogy hiányzik Bakarinak a kegyetlenségem?

- Mert ülsz és vigyorogsz, mint egy elcseszett vadalma. - Elkezdi megfújni az egyik bögrében a teát közben. - Ha nem tudnám, min, komolyan aggódnék.

- Én azon aggódom, mi lesz így körülöttem, ha még ti is morogtok egymásra. Az, hogy mi megtesszük, nem újdonság, de hogy ebbe csatlakozol... - Újra megcsóválom a fejem, de most egy apró mosollyal a szám szegletén.

- Ácsi! Pont leszarom, hogy eszitek meg egymást akár szóban, akár szemtől szemben, de egy bizonyos szint után már nekem is sok hallgatni meg elviselni. Végülis igazad van, a ti dolgotok, közöm sincs hozzá, majd legközelebb elvonulok, vagy rátok zárom az ajtót, lesz, ami lesz.

- Hisztis vagy? - kérdezem tőle csodálkozva.

- Nem.

- Akkor csak fáradt? - találgatok őt figyelve.

- Inkább - feleli, majd belekortyol abba a teába, amit eddig hűtött, végül nekem nyújtja, hogy ihassak. Jólesik, pár korty után azonban visszahúzódom és a füléhez hajolok.

- Akkor vetkőzz le és hasalj rá arra a szőnyegre - búgom.

- Ha megfázok, te ápolsz - felel játékosan, s finoman beleharap a fülcimpámba, miközben a kanapé melletti kis asztalkára ügyeskedi a két bögrét, végül feláll és elém lép, de egyelőre nem csinál semmit.

- Ott a tűz - védekezek, míg várom, hogy előálljon valami izgatóval ez a kis dög.

- Ott is marad, kár lenne a szőnyegért - vág vissza, miközben lassan elkezdi kioldani derekán az övet, majd lehúzni nadrágja cipzárját. Mosolyra húzódnak ajkaim erre.

- Az majd melegen tart téged is, így nem fogsz megfázni - magyarázom neki, mintha nem érteném, hogy húzza az agyam. Kap lehetőséget folytatni.

- Másfajta felmelegedésre vágyom - incselkedik tovább és lejjebb tolja derekán a nadrágot, de csak annyira, hogy még ne csússzon le róla, ám a bokszert mindenképpen kivillantsa, majd leveszi magáról a pisztolytáskát és a kanapéra dobja. Kíváncsi vagyok, mire készül, a műsort pedig szeretem. Hozzám hajol ezután, s végignyalva az ajkamon csókol meg, de csak röviden, majd újra elhúzódik tőlem és megszabadul a felsőjétől.

- Milyenre? - játszom az ártatlan értetlent.

- Mondjuk egy forrófürdőre - vág teljesen ártatlan képet, miközben lassan letolja magáról a nadrágot, s míg lehajol érte, hogy felvegye és a kanapéra dobja azt is, végigsimít a testemen.

- Az sem utolsó ötlet - mondom elismerően. Tudja, hogy tetszik nekem, amit művel, épp csak fel nem falom a szemeimmel, de szándékosan nem csinálok semmit, nem akarom befolyásolni.

- Te mit tanácsolnál? - kérdezi és bokszerébe akasztva ujjait tolja azt lejjebb testén. Most már vigyorba fut a szám, ezt nem lehet enélkül kibírni.

- Mindegy, csak gyorsan! - vágom rá. Azt hiszi, megkönnyítem a dolgát, pedig eszemben sincs.

- Akkor mentem zuhanyozni - jelenti ki és elengedi bokszere szélét, majd ellép előlem. Na nem így gondoltam én ezt...! Felállok és levetem magamról a rám terített pokrócot, majd utána lépek.

- Ragaszkodsz hozzá, hogy egyedül csináld? - kérdezem meg Shinjit játékosan.

- Teljesen máshoz ragaszkodom - feleli visszafordulva felém, majd átkarolva a nyakam megcsókol. Nem aggódtam azon, hogy ki akar hagyni, inkább a kezére játszom, így míg csókol, lassan és óvatosan megszabadít a tartókötésektől, pulcsimtól, ingtől és trikótól, végül hátrább lépve tőle én nyújtom neki a kezeimet, hogy szedje le róluk a kötéseket. Hiába telt már viszonylag sok idő, a látványuk és használhatatlanságuk letör, de mindig igyekszem nem mutatni.

- Mihez ragaszkodsz? - kérdezem meg csendesen a kezeit figyelve, ám nem nyúl az enyémekért, hogy leoldja róluk a kötéseket, amivel összezavar. Felkészültem rá, beletörődtem, hogy megint szabadon lesznek a még mindig hegesedő sebeim, ám Shinji csak megrázza a fejét és visszalépve hozzám végigsimít rajtam, majd a nyakamba csókolva kezdi kioldani az övem, végül minden ruhám lehúzva térdel elém és a hasamra intézett apró harapásokkal ingerel, rámarkol a combomra. Nézem őt, a kérdésemre eszében sincs szerintem szóval válaszolni, helyette végignyal a farkamon, aztán úgy áll fel, hogy közben nyelvét a hasamon, mellkasomon vezeti végig egészen a nyakamig. Szívesen felkenném a falra ezért az izgató tettért és veszettül megkefélném, ám Shinji mást tervez amellett, hogy nekem is lennének gondjaim ennek kivitelezésével. Óvatosan kezei közé fogja az enyémet, majd puha csókot lehel az ujjaimra. Nem tudom eldönteni, hogy megijeszt, elborzaszt vagy jólesik ez a nagyon gyengéd gesztus, inkább hagyom magam csípőmnél fogva húzni a szőnyeg felé, így kilépek a cuccaimból. A srác végül a szőnyegen állít meg, leveti a saját alsónadrágját és elém térdel újra. Mióta visszajöttem hozzá, sokkal több szerepet kap az ő akarata. Nem azért, mert én nem akarok dolgokat, hanem mert nem tudom őket kivitelezni.


Érzéki szopásban részesít, én meg csak a vállára és fejére simított kézzel élvezem. Szeretnék többet tenni, ahogy az elmúlt időszakban általában, ám végül szinte mozdulatlan maradok, míg át nem jár az orgazmus. Fújtatva, kicsit meginogva élvezem, míg tart, majd egyszerűen lerogyok a testőr elé és átkarolom. Bújik hozzám, magához is ölel és a fejét is a nyakamhoz fúrja, ezért amennyire tudom, a hajába temetem az arcom. Egy kicsit így maradunk, végül leülök a sarkamra és az ölembe invitálom Shinjit. Nem kell kétszer kérnem, s már simul is hozzám, ahogy csak tud. Mosolyogva dorombolok neki, mert azt nagyon szereti, közben pedig vállára halmozok csókokat. Viszonozza is őket a nyakamra és vállamra nyomva, azonban nehezen tudom eldönteni, mihez kezdjek hasznáhatatlan kezekkel a sráccal. Szívesen eldönteném a szőnyegen és megdugnám, támaszkodni viszont nem tudnék sokáig a karjaimon. Valamit ki kell találnom sürgősen, amire hajlandó is... Beszélni például a vágyairól nem valószínű, hogy fog.