20.

Bakari

Leparkolok a szalon mögött, azzal kiszállok a kis sárgámból és mindenre felkészülve megyek a csomagtartójához. Nem tudom, Akemiben mennyi ellenállás maradt azok után, hogy látta, milyen harcot vívtunk Masaoval, vagy hogy mennyire könnyedén magammal vittem. Remélem, nem akar megint hisztit csapni, mert akkor marad a kocsi hátuljában. Kinyitom azt és amint kiveti magát belőle, megragadom, testemhez szorítom, s megvárom, míg a fájdalom elég erős lesz ahhoz, hogy nyugton maradjon. Mivel pici, elég könnyű úgy fogni, hogy az izmai a mozgástól egyre élesebb fájdalmat produkáljanak. Végül lecsillapodik, nyöszörögve adja fel az eleve veszett harcot, így végre talán felfogja, amit mondani akarok neki.

- Azt sem tudod, hol vagy, gyorsabb és erősebb vagyok nálad, ezért az ellenállás felesleges - töröm le határozottan. - Nem bántalak, ha nem kényszerítesz rá - közlöm vele hidegen. - Kaptam egy hívást, hogy változott a terv, egy órát kell eltöltenünk egymás társaságában, aztán visszaviszlek Masaohoz. Ha nem bírsz szófogadó és normális lenni, gondolkodás nélkül visszagyömöszöllek a csomagtartóba, elmegyek enni, végül leadlak Masaonak, ellenben ha képes vagy ember módjára viselkedni, kapsz kaját, miután elláttam a sebeimet.

- Miért higgyem ezt el?

- Nem kell elhinned semmit, egyáltalán nem érdekelsz, én csak a dolgom végzem - jelentem ki, miközben elindulok vele a szalon felé. Talán tud viselkedni, bár azt, hogy normálisan, erősen kétlem.

- Miért változott meg a terv? Már nem akarod velem sakkban tartani Masaot? - faggat.

- Jeremy önállósította magát és megjelent Masaonál. Mivel ő mindent megtudott, nincs már rád szükségünk - tájékoztatom a fiút, majd leteszem és belököm a hátsó bejáratán a helyiségnek. Döbbenten néz rám fel.

- Bántotta Masaot?!

- Nem hiszem. - Terelgetem előre a kölyköt, ám az elüti a kezem, mikor hozzáérek. - Menj előre! - utasítom. Persze nem fog rajta a szó, így újabbat lökök rajta. - A szalon ajtaja zárva, csak egy kijárat van, de ha szöksz, a hátralévő időt tényleg a csomagtartóban töltöd - jelentem ki egyszerűen, azzal nem törődve az ellenállásával és a mellékelt nyavalygásával a műhelyig hajtom. Ott egy kicsit csillapodik, leköti a hely, így nyugodtan megyek el a konyhába az elsősegélyládáért. Nem is lep meg, hogy mire visszaérek, nyoma sincs. Apró sóhajjal nyugtázom, hogy egy hülyével több, azzal leteszem a ládát az üvegasztalra és elindulok megkeresni Akemit. Az első, amit megnézek, az a fürdő, utána a pihenőben a kanapé mögött, végül mérgesen csörtetek ki a kocsihoz. Még megnézem alatta a kölyköt, aztán a nyílt rész felé indulok. Azt hiszi, a nyomát vesztem, pedig nem fogom. Taxiba nem mer szállni pénz nélkül, a telefonja meg Masaonál maradt, erről gondoskodtam, tehát még csak értesíteni sem tudja, hogy visszamegy. A sikátorokban nem mer maradni, mert tudja, hogy az olyan alakok, mint mi, ott bukkanunk fel a legnagyobb eséllyel, tehát a tömegek felé halad. Ott lassulni fog, mivel információra van szüksége, hogy egyáltalán hol van és hogy jut vissza Shinjukuba és itt meg is áll majd nála a tudomány, mivel tömegközlekedni sem fog tudni anélkül, hogy lekapcsolják, a stoppolást pedig még inkább nem fogja kockáztatni. Túl forró fürdő volt a Kawanoval megesett incidens, ezért ha nem jut pénzhez, végül visszafordul és inkább rábízza magát egy olyan emberre, aki azt mondta neki, visszaviszi, mintsem megkockáztassa, hogy megint elkapják. Idő kérdése, hogy mikor találok rá.


Kimegyek az emberek közé és figyelni kezdem őket. Könnyű kitalálni, merre lehet, mert gyereknek fest, ezért az emberek egy része aggódva les hátra, érdekli, mi lesz vele, még akkor is, ha már nem látja. Figyelem a beszélgetést közöttük, majd nagy léptekkel elindulok. Nem sietek, mert ha messzire is jutott, vissza fog fordulni, számára az utca veszélyesebb, mint velem lenni. Én csupán biztonságos helyre suvasztom be ezek után, ahogy azt megmondtam neki. Nem vagyok fejvadász, de tudom, hogyan kapjak el valakit, így feltűnés nélkül, árnyként suhanok a többi ember közt Akemi után, mígnem rábukkanok a közeli park térképét bámulva. Tanácstalan, valószínűleg az égtájakat se tudja belőni, arról sincs fogalma, hogyan lenne érdemes visszajutnia Shinjukuba, de nem érdekel. Odafigyelek, hogy az árnyékom se leplezhessen le, majd megjelenek mögötte.

- Kibámészkodtad magad? - kérdezem meg mély, hideg hangon, mire ijedtében felkiált és nekiugrik a táblának. Megérdemelné, hogy kiröhögjem, de nincs kedvem hozzá. Halálra vált arccal fordul felém és belenéz a szemeimbe. - Ragaszkodsz hozzá, hogy cipeljelek, vagy jössz a saját lábadon?

- Kiabálni fogok! - figyelmeztet kétségbeesetten. - Rendőrért! - teszi hozzá gyorsan.

- Kíváncsi vagyok, kinek hisznek, egy érett, felnőtt férfinek, vagy egy tizenkét éves forma, hisztis gyereknek.

- Nem vagyok tizenkettő...

- Szellemileg tényleg a hatot súrolod alulról - vágok a szavába. - Indíts vissza a szalonba! - parancsolok aztán rá fejemmel biccentve az irányt. Durcáskodik, ezért becsapom a hónom alá és még csak azt sem mondhatja senki, hogy nem kapott egy második, egyben utolsó esélyt ez a buta taknyos. Persze kiabál, hisztizik, mindenfélét mond, ám olyan képet vágok, ami miatt az emberek messze elkerülnek. Van, aki mégis bátorságot vesz, hogy megállítson, de a jéghideg gyilkos pillantás minden esetben beválik. Végül visszavágom a kölyköt a Suzuki csomagtartójába, majd kiélvezve a csendet a pihenőbe telepedve ellátom a sebeimet. Masao jó harcos, muszáj volt pár mélyebbet belevágnom, mert bár nem akart megölni, kényszerhelyzetbe került. Mindenképpen szerencsés, hogy Jeremy nem bírt megülni a hátsóján és Terukival együtt visszamentek hozzá. Meglepett a kölyök, de végre kezdi igazán megmutatni, mi miatt tetszett meg Tatsukinak. Feltételeztem, hogy nem egy kerek fenekű háziszajhát akar belőle Tatsuki, ahhoz túlságosan odavolt már Shinjiért, de nagyon sokáig csupán az iránta érzett tisztelet miatt nem vontam kétségbe a józan ítélőképességét. Utóbb örülök, hogy maga mellé vette Jeremyt, mert bár nem volt egyszerű ezzel a kölyökkel se, rengeteg szeretetet kapott tőle, a srác pedig elég ígéretesnek tűnik. Szívesen megnéztem volna, ahogy kivallatja Masaot, de remélem, legalább elmesélésből megtudom, mi történt. Az, amit nemrég kaptam üzenetben, már kevésbé tetszik. Fogalmam sincs, miért akarja megvizsgáltatni velem Masaot Tatsuki, de bizonyosan nagyon nyomós okai vannak, ha még azt is vállalja, hogy személyesen látogatja meg abban az állapotban, amiben van.


Miután végeztem, kölcsönzök magamnak egy új pólót, a régit becsomagolom és majd eltüntetem, de most éhes vagyok, így betérek a közeli étkezdébe. A kiszolgálás gyors, a kaja finom, sokat se kell perkálni, ezért megteszi. Persze Mitsuko főztjéhez képest messze elbújhat, de ez természetes. Dolgom végeztével intézek pár ügyet, ellenőrzöm, rendben van-e minden, felhívom Mitsukot is, majd végül visszaülök a kis sárgámba és visszaviszem a szöszit Masaonak. Amint kinyitom a csomagtartót, Akemi megint kipattan, aztán beszalad a házba. Nyugodt, kimért léptekkel követem, míg szembe nem találom magam a férfivel. Nem tűnik feszültnek, a pillantásában nincs ellenségesség, eláll az útból, beenged. Eszemben sincs sokáig időzni, ám ha váltani akar velem pár szót, azt azért megvárom.

- Holnap hétre gyertek - szólal meg. - Addigra mindent elintézek. - A tartása magabiztos, erős, mint mikor először jártam itt ma. Most is védi tőlem a kölyköt, holott nem bántottam, Akemi meg ragaszkodóan öleli, arcát pedig a hátának nyomva rejti. Tényleg nagyon szeretheti ezt az embert. - Van még valami?

- Részemről nincs.

- Részemről sem. Holnap úgyis jöttök - teszi hozzá, erősen érzékeltetve, hogy mennem kell. Biccentek neki, még vetek egy pillantást a srácra, azzal elhagyom a házat.